magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

MZP 2.0

Direkt alaposan megnéztem a híressé lett Orbán Balázs interjút. Azaz nem hagyatkoztam a leírt szövegekre.

Tulajdonképpen ugyanaz az eset, mint MZP 2021-es Partizán-interjúja. Akkor MZP kimondta őszintén azt, amit az ő oldala gondol. S nyilván mindenki tudta, mit gondol az oldala, csak ezt kimondani nyíltan nem szabad.

Orbán Balázs nem mondott semmi botrányosat, hanem kimondta az igazságot. Csak épp elfelejtette, hogy ezt egy elemző vagy egy újságíró kimondhatja, de nem egy vezető politikus.

Hiszen mit mondott? Azt, hogy nincs értelme fegyveresen ellenállni biztosan vesztes csatában, jobb ilyenkor a megadás. a kompromisszum. Alapigazság.

Miközben tudnia kellett volna, hogy ő mint vezető politikus nem fogalmazhat szabadon, s minden szava ki lesz forgatva. Ahogy ez meg is történt. Balázs egyszerűen rossz politikus. A politikus az ugyanis egy szakma, s megvannak a maga szabályai, pl. sose szabad őszintének lenni.

Persze a kormány meg fogja ezt oldani: sokkal ügyesebb a kármentésben a Fidesz, mint a ballibek.

Plusz Gyurcsány azonnal ugrott és segítő kezet nyújtott Orbánnak - mind a kettőnek, a Balázsnak és a Viktornak is -, rá mindig lehet számítani:

Hiszen ennél jobb nem is lehet. Az 1956 letörésére alapozott kádári rendszer kései képviselője, a KISZ KB volt titkára, akinek ráadásul a felesége Kádár közeli munkatársának unokája, kiáll 1956 mellett. Ideális helyzet.

Persze mindenképpen sajátos az új ballibbant direktíva. E szerint Szálasi hős volt, hiszen küzdött a putyinista agresszorok ellen, nem adta meg magát, míg a debreceni muszkavezető bábkormány meg zorbánista volt.

125 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr1718501166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.09.30. 12:55:16

@élveteg: @Tapi2021: akkoriban tele volt a nyugati világ kommunistákkal, lásd Kim Philby, a cambridge-i ötök és így tovább.
Már emiatt sem sikerülhetett volna sajnos mindez, ráadásképp meg az említettek nem ilyen mai fotelkommunisták voltak, akik már akkor nem tudnak az eszme mellett harcolni, ha szakadozik a wifi. Ezek kemény csávók voltak, nem féltek a fegyvertől.

Tapi2021 2024.09.30. 12:56:00

@Boldeone2: "Pedig - ha tetszik ha nem - ezt a meccset le kell játszani Putyinékkal, ami még mindig a legolcsóbb Ukrajna támogatásával.."

Nagyon kérlek újra, hogy MENJ ÉS JÁTSZD LE ezt a meccset Putyinnal, valamelyik lövészárokban!!!

Ne csak másokat küldj a halálba.
Ez lenne a háborús uszítóktól az egyetlen erkölcsös cselekedet!!!

gigabursch 2024.09.30. 12:58:06

@MEDVE1978:
Mindenesetre kevesebb kárunk lett abból, hogy a nyugat nem védett meg minket.

Mert az ukiknál még szoszo vigyáznak a civil lakosságra, mert rokonok.
Nálunk arra se vigyáztak volna.

Hozzá kell tenni, hogy 13 évvel korábban egy vérgőzös barom, Csörcsill, azt feszegette, hogy az a jó, hogyha a szovjetek berongyolnak Magyarországra, majd visszavonulnak, majd mégegyszer berongyolnak.
Ergo háromszor mennek végig az országon.

Akkor aztán se ország, se nép.
Csak szabad terület...

Már csak az a kérdés, hogy persze ezt ki rendelte meg csörcsilltől.
Nem mintha jól jártunk volna ezzel, mert így is iszonyatos áldozat lett, de úgy garantáltan leradíroztak volna minket.

Még "szerencse", hogy a grúz postarabló közölte ezzel a f@$$zal, hogy "nem azért vagy itt, hogy utasításokat osztogass..."

Boldeone2 2024.09.30. 13:00:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ugyanaz a helyzet: idegen támadás az ország ellen."

- Nem ugyanaz. Ukrajna egy független ország, Magyarország pedig egy megszállt állam volt, az oroszok nem mentek ki okt. 23 után

Boldeone2 2024.09.30. 13:09:50

@MEDVE1978: Ukrajna sohsem volt a nyugat keleti bástyája. 2014-ig Janukovics volt az elnök, addig oroszbarát volt."

- Azóta eltelt 10 év, Ukrajna pedig egyértelműen a nyugat felé fordult, nem is volt más lehetőség számukra...Mára viszonyt Európa védői lettek.. Tehát: amíg van erős és független Ukrajna, erős ellenfél, addig Putyin sem ugrálhat Európa felé

béke időszakában Ukrajna valószínűleg össze fog omlani, de ezt már írtam. Illetve az EU számára Ukrajna akkora falat, hogy könnyen megfulladhat, amikor megpróbálja lenyelni."

- Nincs más lehetősége az EU - nak, egy ekkora élő válsággóc nem lehet a szomszédban. Bármilyen kormány lesz- bízom benne hogy a szélsőjobb előretörése megáll- Ukrajnát nem lehet magára hagyni...Még euro -százmilliárdok kellenek...
Nem fog összeomlani Ukrajna, mert szabad munkavállalás van az ukránoknak, hazautalni mindig tudnak, a föld mindig teremni fog, az ukránok pedig leleményes nép, a jég hátán is megélnek...

Folyt..

Nevem senki. 2024.09.30. 13:10:56

@Tapi2021: "Így csak kivéreztetni lehet egy népet."

Ez a céljuk. Fogyjunk.

gigabursch 2024.09.30. 13:13:20

@Boldeone2:
Úgy elfordult, hogy kb 20 millióan tipliztek.

Boldeone2 2024.09.30. 13:15:24

@Tapi2021: Másrészről, amit két éve írok: ilyen egyenlőtlen küzdelemnek, legyen bármilyen hősies, NINCS ÉRTELME. Mert nincsen jó kimenete. Ellenben súlyos az ára."

- Ez hatalmas butaság! A megadás az aminek nincs semmi értelme, mert a megadás következménye SOHA nem kiszámítható!
Nincs semmilyen garanciája a feladó félnek!

Viszont, ha Kamala győz, akkor ki fogják véreztetni az orosz rezsimet, az biztos! Hosszú távon képtelenek lesznek az oroszok fenntartani a háborút!

Tehát: aki feladja 100% hogy veszít, aki nem, az jó esélyt kap legalább egy relatív győzelemre!

Boldeone2 2024.09.30. 13:16:41

@gigabursch: Azok haza is járnak, közben...Nézz utána! Az ukrán Ukrajnában érzi jól magát. Ha vége lesz a háborúnak még többen hazamennek

Boldeone2 2024.09.30. 13:20:30

@gigabursch: www.politico.eu/article/war-in-ukraine-ukrainian-refugees-russia/

Nincs szüksége 5-10 millió ukránra Nyugat- Európának sem

Akikre szükség van, az a nagy munkabírású munkaerő, és ukrán lányok, azokból bármennyi mehet, mert nyugaton nőhiány van

Az ukrán nők pedig az egyik legszebbek, legképzettebbek a világon

Tapi2021 2024.09.30. 13:24:17

@Boldeone2: "Mára viszonyt Európa védői lettek."

Lettek a lófaszt. Miattuk meg a gazdájuk miatt van szarban egész Európa.

Boldeone2 2024.09.30. 13:27:40

@Tapi2021: Csak annyi, hogy egér és elefánt harca, ahol az egér sok segítséget kap, aminek következménye, hogy még nagyobbak a veszteségei. ..."

- Ez marhaság! Kb egyensúly van, Kurszkban benn vannak az ukránok, Donbassban kicsit előnyösebb helyzetben az oroszok
Ukrajna Europa egyik legerősebb hadserege, ha nincs a nyugati töketlenledés, késve szállított fegyverek, azok korlátos használata, akkor sokkal jobb helyzetben lennének a fronton is!

A nyugat és én is abban hiszünk, hogy Ukrajna relatíb

Boldeone2 2024.09.30. 13:31:22

@Tapi2021: Miattuk meg a gazdájuk miatt van szarban egész Európa."

Kamu, szélsőjobb, ukránellenes propaganda!

A bajok oka ezen problémák:

- megkésett energiafüggetlenség, zöldátállás
- a belső égésű autók eladási válsága
- Extrém pénznyomtatás kb 10 éve...

Tehát: adott volt egy már kb 10 éve romló helyzet, erre jött a covid, majd az elmebeteg Putyin háborúja

Tapi2021 2024.09.30. 13:31:35

@Boldeone2: 1. eleve elkerülhető lett volna ez a háború!, tehát nem feladásról kéne beszélnünk ma, hanem arról, hogy az USA nem tolta el addig az oroszokat, hogy lépniük kellett. 2. nemzetközileg koordinált béketárgyalásokon az USA/nyugat továbbra is tudná védeni Ukrajna érdekeit. A realitásokat figyelembe véve. (Ez így is lesz, még sokkal több halott UTÁN!)

+ Érdektelen lenne számunkra az egész, ha nem mellettünk lenne, ha nem érintené az ottani magyarokat, ha nem MI, egész Európa FIZETNÉ a cehhet! Sokféle formában.

Mert nekünk ebből SEMMI hasznunk, csakis kárunk van és lesz. Amit Amerika szétkúr, mi fogjuk visszaépíteni? Saját zsebből. Már most nagyrészt mi tartjuk fenn és finanszírozzuk Ukrajnát és a háborút!

kiskisutca 2024.09.30. 13:32:41

@Boldeone2:

"hanem a demokrácia, a pluralizmus és a liberalizmus ellen," a szabadság világrendje ellen"

A szabadság világrendjének van eladva, de igazából nem az.

1. Naiv vagy és elhiszed
2. Véded a hazugságot, mert érdekelt vagy. :-(

Tapi2021 2024.09.30. 13:35:34

@Boldeone2: "Azok haza is járnak, közben...Nézz utána!"

Több itt állomásozó ukrán ismerősünk van, főleg az iskolás gyerekek, edzőtársak miatt. Való igaz, hogy a NŐK és esetleg a kisgyerekek néha hazanéznek, de férfiak soha!

kiskisutca 2024.09.30. 13:36:49

@Boldeone2:

"a belső égésű autók eladási válsága"

A klimahiszti miatt.

Egy kiforrott technológia.
A belsőégésű motorokat olcsó CNG-vel és biometánnal is lehetne üzemeltetni.
Káros az erőltetett, gyors átállás!

Nevem senki. 2024.09.30. 13:37:25

@Boldeone2: Nem az a cél hogy jobb helyzetbe legyenek, hanem minél hosszabb időre eszkalalni ezt az egész szart.

Boldeone2 2024.09.30. 13:38:29

@Tapi2021: Tehát:

-A bajok kb 2009 táján kezdődtek, attól van extrém nagy pénznyomtatás, kezdetben csak implicit infláció

- Erre jött rá a covid, ami csak rontott az amúgy is kritikus helyzeten. A termelési láncok összestek, a szállítás megdrágult

- Oroszországban is kb 9 éve renyhe a gazdaság, amire csak rátett a covid egy lapáttal...

- Putyin minden haragja, illetve narratívája a nyugat ellen fordult, mondván hogy "a nyugat a hibás mindenért"

- Megtámadják antioroszországot, azaz Ukrajnát, ami még jobban felfűtötte az inflációt a világon

- Az energiaárak már jóval a háború előtt megugrottak, Putyin zsarolta Európát, tehát nem a " szankciók" ...

Miért van háború??? Nem a k

Tapi2021 2024.09.30. 13:39:19

@Boldeone2: "Az ukrán nők pedig az egyik legszebbek, legképzettebbek a világon "

Olyan igazán szép és képzett ukrán csajokat eddig csak pornóban láttam. :-)

Boldeone2 2024.09.30. 13:41:17

@kiskisutca: hanem a demokrácia, a pluralizmus és a liberalizmus ellen," a szabadság világrendje ellen"
A szabadság világrendjének van eladva, de igazából nem az.*

- Ez csak egy blog...Nem lehet mindent kifejteni részletesen de, még mindig a plurális demokrácia - RELATÍV - szabadsága a legjobb politikai társadalmi rendszer...

Boldeone2 2024.09.30. 13:43:56

@Tapi2021: eleve elkerülhető lett volna ez a háború!, tehát nem feladásról kéne beszélnünk ma, hanem arról, hogy az USA nem tolta el addig az oroszokat, hogy lépniük kellett"

Dehogy kellett "lépniük" ez Putyin hazug narratívája! Eleve TELJESÍTHETETLEN feltételei voltak Putyinnak. Akkor is és most is háborút akart

Tapi2021 2024.09.30. 13:45:17

@Tapi2021: Egyébként amit erről írtál az is pontosan mutatja, hogy a nyugat is csak HASZNOT HÚZ az ukránok bajából!

Áramlik oda a képzett, fehér (rab)szolgahad.
Hülyék lennének gyorsan befejezni az USA-nak is és nekik is jelentős HASZNOKAT termelő háborút!!! :-(

A cehhet meg kifizetik az adózó NÉPEK!!! Vagyis te meg én, meg minden dolgozó.
Ennek örülsz?

Boldeone2 2024.09.30. 13:48:13

@kiskisutca: Ez nem "klímahiszti" hanem a valóság..

Annyi igaz: az EU klímapolitika önmagában semmit sem jelent

A háborús infláció és a megnövekett fejlesztési költségek miatt nincs igény az autókra

Pl pár éve 4-5 millió volt egy Skoda Octávia újonnan, ma 10-11 ...annyiért a kutyának sem kell...

Az elektromos BMW meg lesz 20-30 millió... megint senki sem tudja megvenni, nagyjából..

Boldeone2 2024.09.30. 13:51:00

@Tapi2021: eleve elkerülhető lett volna ez a háború!, tehát nem feladásról kéne beszélnünk ma, hanem arról, hogy az USA nem tolta el addig az oroszokat, hogy lépniük kellett"

- Nem örülök, de emlékszel mit mondott a "marxizmus" anno? Vannak szükségszerűségek, vagy ma hozol áldozatot, vagy holnap még nagyobbat..
Dolgozni is utál a legtöbb ember, mégis megteszi...

Gery87 2024.09.30. 14:24:09

"Orbán Balázs nem mondott semmi botrányosat, hanem kimondta az igazságot. "

Kimondta hogy a NER oroszpárti és azt szeretné ha Ukrajna elveszítené a háborút, mert egy Putyin típusú bábukrajna szomszédnak előnyösebb a számára mint egy USA bábállam.

"Hiszen mit mondott? Azt, hogy nincs értelme fegyveresen ellenállni biztosan vesztes csatában, jobb ilyenkor a megadás. a kompromisszum. Alapigazság."

Szervilis jobbágy hozzáállás ez.

Ilyen alapon tehát Horthy jól tette hogy nem állt ellen a német megszállásnak?
A török megszállásnak se kellett volna ellenállni?
Ha megtámadna minket az orosz, akkor sem szabad védekezni?

'56 is ostobaság volt tehát?

Nem.
56-nak volt értelme.

Erkölcsi értelemben és hosszú távon győzelem volt.

- lerombolta a nagy honvédő szovjetunió nimbuszát.
- megmutatta hogy ugyanolyan imperialista hatalom mint az ellenfele.
- a nyugati baloldali értelmiséget és a munkásosztályt elbizonytalanította a szovjet típusú államszocialista rendszerek felé.
- megmutatta hogy a szovjet rendszer és csatlós pártjai hazudnak, nem váltották be ígéreteiket a munkás hatalomról....
- végső soron hozzájárultak az elnyomó rendszer bukásához.

Ha neked ez semmi, akkor tudlak sajnálni.

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Szálasi mögött nem állt ott a nép és népakarat csak a német haderő, rezsim!
'56-ban igen, tehát nekik igazuk volt? igen.
Orbán Balázs téved? Igen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.30. 14:28:40

@Gery87:

Azt mondod minden esetben a végsőkig kell harcolni?

Milyen jelentősége van az adott kormány támogatottságának? Az idegen haderő az országot támadja,

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.30. 14:29:38

@Gery87:

"egy Putyin típusú bábukrajna szomszédnak előnyösebb a számára mint egy USA bábállam"

Ez nyilvánvaló, Nem érdekünk egy erős, polgári, euroatlantista Nagy-Ukrajna.

Gery87 2024.09.30. 14:41:03

merce.hu/2024/09/29/sem-orban-balazs-sem-kritikusai-nem-mondanak-igazat-1956-forradalmarol/

@Tapi2021:

" Ne feledjük azt sem, hogy 56 NEM a szovjetek ellen tört ki, hanem a MAGYAR szocialista-komm. DIKTATÚRA miatt és ellen."

Neem?
Akkor a "ruszkik haza" mi volt?
Eddig a jobboldal legerősebb mondása ez volt: "56 nemzeti függetlenségi harc volt"!
Azóta Viktor meggondolta magát...

"....a forradalmárok sem nacionalizmust, sem pedig polgári államot nem akartak: egyrészt a már elhunyt Sztálint, és politikai gyakorlatát elítélő, 1956-os hruscsovi „titkos beszéd” nyilvánosságra kerülése után kiállnak mindenféle rendű-rangú kapitalista restauráció ellen, hivatkoznak a korábbi poznańi és 1953-as kelet-berlini általános sztrájkra és felkelésre."

"...a többi kelet-európai néppel és az oroszokkal egyenlőek vagyunk, sőt, a Szovjetunió reformfolyamataival párhuzamosan kell itt is azokat az ideálokat (például a valóban a munkások által irányított ipari termelést, és a valóban szuverén államot) kivívni, amelyeket ugyanezek a kommunisták, szociáldemokraták, parasztpártiak, polgári pártiak, kisgazdák még 1945-ben, a második világháború után, teljes egyetértésben kitűztek maguknak,"

"Eredeti központi szervük, a Munkástanácsok parlamentje október 31-én céljaival kapcsolatban így fogalmazott egy kiáltványban:

„Az üzem a munkásoké. A munkások az államnak a gyár termelése után adót és az üzemi nyereségből megállapított részesedést fizetnek.

A vállalat legfőbb irányító szerve a dolgozók által demokratikusan megválasztott munkástanács.

A munkástanács saját kebeléből 3-8 tagú igazgatói bizottságot választ, amely a munkástanács állandó szerve, amely igazgatói bizottság később részletesen megállapított feladatokat is el fog látni.

Az igazgató az üzem alkalmazottja. Az igazgatót és a fontosabb munkakört betöltő alkalmazottakat a munkástanács választja. A választást megelőzi az igazgatói bizottság által nyilvánosan meghirdetett pályázat. […]”

„Magyarország társadalmi formája a kizsákmányolás tilalmán alapuló társadalmi rend (szocializmus), ami közelebbről jelenti […] az 1945-ös földreform fenntartását 20-40 holdas maximummal; […] a bányák, bankok és nehézipar államosításának fenntartását; […] a meglévő gyáraknak munkásigazgatáson, munkásrészvényeken vagy nyereségrészesedésen alapuló közösségi tulajdonát; […] az egyéni és szövetkezeti szabad vállalkozás teljes lehetőségét, a kizsákmányolás tilalma által megszabott biztosítékokkal […]”.

d3knx7v8i1y46b.cloudfront.net/2022/09/gyaratvisszanemadunk2.jpg

"Rácz még így, még Horthy-támogató (majd élete végén jobbikos) politikusként is hitt abban, Hannah Arendttel együtt, hogy az 1956-os budapesti munkástanácsok „meghaladták a francia forradalmat”, végig ragaszkodtak a szabadsághoz és „megszüntették volna az egyetemes emberi kizsákmányolást”. Lelke mélyén így mégis lényegében szocialista maradt, a „kommunistának” nevezett pártot és utódpártját viszont gyűlölte – méltán."

www.youtube.com/watch?v=kcrjZfps7E8

Gery87 2024.09.30. 14:46:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem a végsőkig, és minden áron...de ne mossuk már össze hogy egy autoriter rezsim nem hajlandó - akár a saját népe pusztulása árán is - megadni magát, meg azt hogy a alulról, organikusan szabadságharc tör ki!
Rohadtul ne mosd össze!
És Ukrajnát is kár idekeverni.

Orbán Balázs ostoba módon idekeverte 56-ot.
A hülye seggnyaló túlkompenzáló fasz.

"Milyen jelentősége van az adott kormány támogatottságának? Az idegen haderő az országot támadja,"

Kurva sok.

'56-ban nem tudták mi lesz a kimenetele a harcoknak...de megpróbálták.

ÉS ne felejtsük el hogy volt értelme, a "legvidámabb barakk", Kádár jóléti politikája, a többi KGST országhoz képest puha diktatúra nem jött volna létre '56 nélkül!

Az ideológiai jelentőségéről már írtam.

Gery87 2024.09.30. 14:47:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Magyarul reakciós, antidemokrata, ellenforradalmár vagy?
Aki ha úgy hozná a sors, nem harcolna az orosz megszállás ellen?

Tapi2021 2024.09.30. 14:48:21

@Gery87: "Kimondta hogy a NER oroszpárti és azt szeretné ha Ukrajna elveszítené a háborút, mert egy Putyin típusú bábukrajna szomszédnak előnyösebb a számára mint egy USA bábállam."

Te most hülye-e vagy? Vagy valami tudatmódosítót vettél be? Ne már!

Ne Boldizz.

Emiatt a fanatikus hazudozásotok miatt vagytok veszélyesek az országra.

Tapi2021 2024.09.30. 14:55:36

@Gery87: "Ilyen alapon tehát Horthy jól tette hogy nem állt ellen a német megszállásnak?"

Igen! Bár a szövetségesünk volt, szövetségesnek ritkán állnak ellen...

"A török megszállásnak se kellett volna ellenállni?"

Egészen más eset! A törökök hódító szándékkal támadtak meg minket. Nem azért, mert addig provokáltuk őket, amíg meg nem támadtak. És előtte nem üldöztünk több millió Magyarországon élő törököt...
Le kéne szállni a HAMIS történelmi "párhuzamok" gyártásáról!

"Ha megtámadna minket az orosz, akkor sem szabad védekezni?"

Lásd az előbbit! Másik, amit már szintén írtam: 56 október 23-án NEM A SZOVJETEK ELLEN lázadt fel a nép!!!!
Hanem a szocialista diktatúrát építő elődeid ellen. Vagyis 56 NEM egy szovjet támadásra adott válasz volt.
Újra írom, hagyni kéne a hamis történelmi párhuzamok gyártását!

"'56 is ostobaság volt tehát?"

Egyáltalán nem! Jogos volt felkelni a MAGYAR szocialista-kommunista rohadékok és az általuk addigra kiépített terrorállam és diktatúra ellen!!!

Tapi2021 2024.09.30. 14:59:14

@Gery87: "Neem?
Akkor a "ruszkik haza" mi volt?"

Járulékos elem. Abból kifolyólag, mert itt állomásoztak. Egyébként el is indultak haza.
Tény: a forradalom NEM ellenük tört ki!

Gery87 2024.09.30. 15:00:39

@Tapi2021:

Mi oka lehet annak hogy a NER médiában nem jelenik meg fikarcnyit sem orosz kritika az ukrán-orosz háborúval (meg úgy általában) kapcsolatban?
(Az ellenzéki oldalon persze ukrán kritika sem)

Mi az oka annak hogy a Fidesz felső köreiből bárki úgy gondolja 56-ot lehet hibaként tálalni?

"legyen béke" persze, csakhogy milyen az nem mindegy és sokat elárul hogy ki kinek a győzelmével tudja elképzelni azt!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.30. 15:00:47

@Gery87:

Ez attól függ mi az orosz cél. Ha az ország felszabadítása az euroatlantista elnyomás alól, akkor segíteném őket. Nyilván nem harcolnék a NATO oldalán.

Tapi2021 2024.09.30. 15:01:13

@Gery87: "Orbán Balázs ostoba módon idekeverte 56-ot.
A hülye seggnyaló túlkompenzáló fasz."

Nem ő kezdte az 56-tal példálózást és összekeverést!

Gery87 2024.09.30. 15:01:19

@Tapi2021:

"Járulékos elem."

Ó, elnézést!
Az én kva anyámat.....

Gery87 2024.09.30. 15:02:01

@Tapi2021:

"Tény: a forradalom NEM ellenük tört ki!"

De, tény hogy ellenük IS tört ki.
Nem tudom te melyik univerzumban olvastál 56-ról...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.30. 15:03:01

@Gery87:

Olvastam. A szerző leírja nedves álmait. Szerinte a felkelők kommunizmust akartak. Ez abszurd állítás.

Gery87 2024.09.30. 15:05:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Ez attól függ mi az orosz cél. "

Ez teljesen nyilvánvaló .
Putyinizálás, egy beloruszhoz hasonló bábállam kiépítése.

"Ha az ország felszabadítása az euroatlantista elnyomás alól, akkor segíteném őket. "

lecserélnéd egy ablakon kibaszós autoriter rezsimre, szép.

2024 2024.09.30. 15:06:26

Hörög a ballib, aztán témát vált. Megy a "rabszolgatörvény", a Pegasus szoftver és Orbán negyvenezer covid- halottja mellé a szemetesbe.

Gery87 2024.09.30. 15:06:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Megint nem jól olvastál.
Szelektív a látásod és az agyad.

Sehol nem írja hogy kommunizmust akartak.

De tökmindegy már a múltkor se értetted a különbségeket.

Tapi2021 2024.09.30. 15:10:19

@Gery87: Az a gond, hogy vagy tényleg hülyék vagytok és nem tudtok szöveget értelmezni, vagy szándékosan forgatjátok ki a szövegeket, így szándékosan HAZUDOZVA!
Én utóbbira tippelek!

"Mi oka lehet annak hogy a NER médiában nem jelenik meg fikarcnyit sem orosz kritika az ukrán-orosz háborúval (meg úgy általában) kapcsolatban?"

Miután számtalanszor elmondták, hogy 1. súlyos hiba volt belekezdeni, 2. Oroszország az agresszor, mit mondhatnának még???

Azt, hogy abba kéne hagyni!

"Mi az oka annak hogy a Fidesz felső köreiből bárki úgy gondolja 56-ot lehet hibaként tálalni?"

Nincs hibaként tálalva. 56-ban a szovjetekkel való harc JÁRULÉKA volt a nem ellenük kitört felkelésnek!
Nehéz lett volna nem harcolni egy ideig.

DE! 56-nak VANNAK TANULSÁGAI! Mégpedig az, hogy ha egy kis népet hagynak MAGÁBAN harcolni egy világhatalommal, akkor azt MEGSZÍVJA!

És ez a tanulság MEGÁLL a mai ukrán-orosz háborúra is!

HA ebből tanultak volna, nem halna meg x százezer ukrán!

Gelimtrtrddddd 2024.09.30. 15:11:06

@Gery87: Sehol nem írja hogy kommunizmust akartak.
-------------

Ahogy írtem ennek mostmár annyi, a narratíva antos formája itt van: Prigozsin és a nácik.

Ennyit erről. Bírod vagy nem, ez van.

Gelimtrtrddddd 2024.09.30. 15:12:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: zerinte a felkelők kommunizmust akartak. E
-----------
Rekkintje az erjeszedők.... A kel jevevény, erjesz és erjeszed a magyar.

He? Dehát te egy kommcsi vagy. De írtem, hogy ez irreleváns ma már, a narratívát a mostani history és Prigozsin írja, ennyit erről.

Tapi2021 2024.09.30. 15:16:03

@Gery87: "ÉS ne felejtsük el hogy volt értelme, a "legvidámabb barakk", Kádár jóléti politikája, a többi KGST országhoz képest puha diktatúra nem jött volna létre '56 nélkül!"

Igen, ebben van igazság, hiszen a felkelés ellenük tört ki! a magyar szocialisták által kiépített elnyomó rendszer ellen. Függetlenül a szovjetektől! (Illetve annyiban függően, hogy az ő bábáskodásukkal.) És/de nem a Szovjetunió ellen.
Éppen ezt írtam le neked többször.

Te meg azt szoktad írni, hogy 56-ban a felkelők csak egy JOBB szocializmusért akartak harcolni! (Megint csak nem a Szovjetunió ellen.)

Gery87 2024.09.30. 15:21:18

@Tapi2021:

"Igen! Bár a szövetségesünk volt, szövetségesnek ritkán állnak ellen..."

Teljesen nyilvánvaló volt akkor hogy ez a szövetség már nem az ország érdeke.

A sokat szidott románok átálltak, a szlovákok felkeltek...
A románok tovább harcoltak a németek ellen.

Ma Erdély egésze román, Kassa meg szlovák város.

"Egészen más eset!"

Nem az hisz a narratívátok lényege hogy "az erősebb kutyával baszni kell nem rugdalózva ellenállni neki, hisz nincs értelme.."

"A törökök hódító szándékkal támadtak meg minket. Nem azért, mert addig provokáltuk őket, amíg meg nem támadtak. És előtte nem üldöztünk több millió Magyarországon élő törököt..."

Nem konkrétan Ukrajnával akartam ezt párhuzamba hozni, hanem úgy alapból az ellenállás kapcsán!

Egyébként Ukrajna már jó két éve ellenáll, ha semmi népi támogatottsága nem lenne ennek akkor már összeomlott volna.
Lehet hogy "provokáltak" és ez ürügy lett a támadásra, de ez már nem számít.
Az ukránok nem akarnak Belorusz lenni ezt egyértelműen jelzik és nem akarnak területet sem veszteni.
Függetlenül attól hogy ez bekövetkezik e vagy sem.

"Le kéne szállni a HAMIS történelmi "párhuzamok" gyártásáról!"

Szerintem is. Üzend meg ezt a vityáéknak.

"Lásd az előbbit! Másik, amit már szintén írtam: 56 október 23-án NEM A SZOVJETEK ELLEN lázadt fel a nép!!!!"

Ellenük sis.

"Hanem a szocialista diktatúrát építő elődeid ellen. Vagyis 56 NEM egy szovjet támadásra adott válasz volt."

Nem, hanem többek közt a megszállásra!

"'56 is ostobaság volt tehát?"

"Egyáltalán nem! Jogos volt felkelni a MAGYAR szocialista-kommunista rohadékok és az általuk addigra kiépített terrorállam és diktatúra ellen!!!"

És az orosz megszállók ellen fellépni akkor miért nem jogos?

Én értem hogy Ukrajna egy "amcsi bábállam" lett egy "zsidó ügynökkel" az élen, akik "eladják és kiszolgáltatják az országot és kincseit az atlantista imperilalista" USA-nak....

De ettől még a megszállás is tény, a csokítási szándék is, meg az is hogy egy másik rezsimet akarnak a nyakukba, amit talán pöppet jobban nem akarnak!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.30. 15:24:08

@Gery87:

Magántulajdonmentes gazdaságot akartak az idézett szövegek.

Viszont az egész cikk csúsztatás, mert ezek a szövegek nem fejezték ki a közakaratot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.30. 15:25:11

@Gery87:

Ez jó lenne. Belarusz ma a normalitás békés szigete Európában.

Gelimtrtrddddd 2024.09.30. 15:37:13

@Tapi2021: t értelme, a "legvidámabb barakk", Kádár jóléti politikája, a többi KGST országhoz képest puha diktatúra
-----------------------
1. Ért hang nem van, verstehen, ráció rakni.
2. A vidám a ví stumától ered, az űd, űz, talán az üdv rokonja is, vídám ha az ember, ha öl, űzja a humanoidot, víd. Így inkább libernyákot véltél írni.
3. Jólét egy bulslhit hang, a jó rakta, a lét az lé? Na egal, bullshit libernyák hang.
4. Nem ország, hanem rejku, országtagadó vagyem.
5. Nem hoz, nem képes, arányol, viszonyul, nakrekken a verhalten, a hoz jevevényhang.

6. Már újra keverjük a szezont a faszemmal. A kommcsi az a sklave, a Sklavenaufstandisch, a szláv, a munka hangval és egyebekkel,. a a judeo-skalva, a fideszlibcsi is. Birca egy kommunista. A kommcsizmus olyan bullshit parolékat makog, hogy termeljünk többet(de ilyen hang nem van), vagyis egy sklavenaufstandi ideológia, magyarok, az ősmagyarok, a nácik ölnek többet.

Te azt makogod, hogy 56 egy libernyák foss volt, ahol a libcsi liberáliákra vágytak, erre rakódott a foss kádár, a libcsi barakk!

Hát nem! Ma már itt van a valós narratíva, a prigozsini: a náci, az ősmagyar Revolution a libcsizmusnak anata, ahogy a munkának is.

Makogjál stak, mostmár 56 narratvája itt van.

Gery87 2024.09.30. 15:37:45

@Tapi2021:

"Én utóbbira tippelek!"

A tippjeid mint régóta kiderült semmit nem érnek.

"Miután számtalanszor elmondták, hogy 1. súlyos hiba volt belekezdeni, 2. Oroszország az agresszor, mit mondhatnának még???"

Hát igen, mint mondhatott a világsajtó 39 és 45 között is azon kívül hogy "Hitler rósz és agresszor"?:)
Nem is értem...

Történnek dolgok azért folyamatosan, erre mondjuk kéne reagálni, elvégre azért sajtó...

"Azt, hogy abba kéne hagyni!"

Jó, ne dedozzunk már!!!

Bármilyen háború van a világban mindenkinek van ennél több mondandója!
És igen, általában szubjektív és pártos véleménye.
Az hogy a fideszé kritikátlan az orosz féllel szemben elég sokat mondó.

"Nincs hibaként tálalva. 56-ban a szovjetekkel való harc JÁRULÉKA volt a nem ellenük kitört felkelésnek!"

Orbán Balázs szerint igen.

"ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel."

Röviden: "tudjuk mi lett 56-ból: újabb megszállás, akasztások, halál és Kádár rendszer.
Tehát nem csinálnák újra. 56 elbukott, hiba volt, nem kellett volna"

"DE! 56-nak VANNAK TANULSÁGAI! Mégpedig az, hogy ha egy kis népet hagynak MAGÁBAN harcolni egy világhatalommal, akkor azt MEGSZÍVJA!"

Tehát a kis népek kussoljanak? Mert sose nyerhetnek?
Értem.
De hát Ukrajnát nem hagyják magában harcolni!!!...hm.

"És ez a tanulság MEGÁLL a mai ukrán-orosz háborúra is!"

A tanulság az:
- 2 éve megy a harc és eddig nem sikerült se elfoglalni se destabilizálni.
- a kis népek érdeke olykor nagyobb hatalmak érdekével egyezhet.
- bármi is lesz a vége, az ukrán nemzeti emlékezet és nemzetépítés fontos mérföldköve lesz.

"HA ebből tanultak volna, nem halna meg x százezer ukrán!"

Nem, valóban nem.
És ha mindenki így gondolkozott volna, a kis népek eltűntek volna a picsába, vagy sose lett volna szuverén államuk.

A vietnamiak is milyen hülyék....30 évig harcoltak.
Idióták.
Most egyenesen 2 Vietnam lehetne:)

Gery87 2024.09.30. 15:38:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Szerinted.
Csak épp semmivel nem tudod ezt alátámasztani.

Gelimtrtrddddd 2024.09.30. 15:39:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Magántulajdonmentes gazdaságot akartak a
---------------
Olyan hang, hogy magántulajdon nem van, ez egy libernyák hang, halandzsa, a tulajdon a tolvajlás a tele stumától. A magántulajdon így egy zagyvaság.

Gazdaság? A gazdát fel kell akasztani, garázdár a lagujára, de nem libernyák ökomókia vna, ahol gazda is van, hanem örjedés.

Gelimtrtrddddd 2024.09.30. 15:40:25

@Gery87: tudod ezt alátámasztani.
---------------------------

Nem rakod. Az alá a túl.

De te rekkni? Nem is kell! Annyi van, nem rakod? A narratívád szopott! Van antos narratíva, ez a prigozsini, a náci.

Gery87 2024.09.30. 15:41:44

@Tapi2021:

"Függetlenül a szovjetektől! (Illetve annyiban függően, hogy az ő bábáskodásukkal.) És/de nem a Szovjetunió ellen."

Hogy lehetett volna már NEM a szovjetek ellen IS fellépni amikor az egész állampárti rendszer alapja és támasza a szovjet megszállás volt?
Ne hülyéskedj már.

"Te meg azt szoktad írni, hogy 56-ban a felkelők csak egy JOBB szocializmusért akartak harcolni!"

Igen, egy független, demokratikus, semleges, szovjet katonáktól mentes szocialista országért.

"(Megint csak nem a Szovjetunió ellen.)"

De, a SZU és helyi bábkormánya ellen, ami ezt nem akarta.

Gelimtrtrddddd 2024.09.30. 15:41:52

@Gery87: költözz oda
----------------

A költ magyarlosza hang, kelt volna, a keltez bullshit z-s verb, így dúrgenri, stakhogy a kel jevevényhang, úgy erjeszed ősmagyarul.

Ő nem is itt él!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.30. 15:42:26

@Gery87:

Már sokszor megbeszéltük ezt.

Semmi ok feltételezni, hogy annyira megszerették az emberek a Rákosi-rendszert, hogy meg akarták tartani apróbb reformokkal.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.30. 15:47:54

@Gery87:

Nem fognak jönni, minek tennék ezt?

Oroszo. nem akar hódítani.

Gelimtrtrddddd 2024.09.30. 15:49:24

@Gery87: De, a SZU és helyi bábkormánya ellen,
--------------------------

Nem helyi, hanem lagui. Krümmungja stak a libcsinek van, a magyarnak regerda, de az ott kúromány. Nem ellen, hanem alna, de inkább anta.

Muhaha! A szovjetek itt se voltak, de ez sajnos egy bullshit! A fideszlibcsi se báb. Valóságosan stak a fingrista ideológia anta, anat bír moszkva is, és ettől moszkovita, de az olyan kommcsik dumálták elébb.

De ez most egal, attól, hogy ma a moszkovita a libernyák, a priogzsini narratíva nyert. A moszkvita állapotokat nem úgy ismerem, de nekünk magyaroknak a bukaresti, a budapesti libcsik, fideszlibcsik, a fingristák a moszkoviták, úgy talán Putyinnak van raktája, hogy nem a szovjetekkel volt a baju, hanem a libernyák fingristákkal, de ez bizonylosza, úgy inkább mondjuk, hogy a fingristák, a lbiernyákok a moszkoviták, magyrnak ez a fasza.

Kádár valóságsan azt raktaj, hogyha a libernyák plebsnek liberáliákat passzol, úgy nem kell félnije az ősmagyar, germagyar primitív, bolonda dühor illiberálistól.

Gery87 2024.09.30. 15:51:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem a Rákosi rendszert szerették (hisz az ellen volt elégedetlenség) meg hanem azt hogy 45 után véget ért a félfeudális-kapitalista Horthy cseléd világ.
És azt hogy tudták az elv jó, csak épp az elitnek (pártnak) esze ágában sincs gyakorlatba ültetni.

Egyébként is: hogy következik Rákosi elutasításából a kapitalista restauráció kívánalma?
Sehogy.

Ha nem értesz egyet Alexander Bach uralmával, akkor feudalizmust akarsz?
(És fordítva, ha kapitalizmust akarsz akkor egyben Horthysta vagy? Logikád és véleményed szerint 56-ban a magyarok Horthy-t akarták vissza)

Gelimtrtrddddd 2024.09.30. 15:52:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ok feltételezni, hogy annyira megszerették az emberek a Rákosi-rendszert,
--------------
Nem ok, hanem raku. A feltételez egy bullshit z-s verb. A szeret laguján arat, barat, rakat.
Nem rendszer, hanem rendraku.

Hát Rákosy egy zsidó volt, nem raktaja a laguját. Rakó, rex kellett volna, egy Negan, hogy a zsidó passzoljon.

De ez stak teória, rakjuk, hogy fingrista, judeo-sklavisch, libernyák diktatúra volt, társadalom, munkatársadalom( a kéz hangot dúrgenri, magyarlosza, új-ónemmagyar).

Gery87 2024.09.30. 15:52:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem, nem akar...épp békés ukrán-orosz hadgyakorlat zajlik, éles lőszerekkel.

Gelimtrtrddddd 2024.09.30. 15:56:22

@Gery87: és véleményed szerint 56-ban a magyarok Horthy-t akarták vissza)
Válasz erre
------------------------------------
Nem szerint, hanem rekkint.

A narratíva ki van rakva: a moszkovita libernyákok anta volt, a herós nácik a libcsik, ahogy a fideszlibcsik anta.

Sieg Heil! Sieg Heil!Sieg Heil! Le a moszkovítákkal! Sieg Heil! Le a libciszmussal!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.30. 16:33:55

@Gery87:

Nem tudott nem reagálni Oroszo, a budapesti orosz-ukrán memorandum súlyos megsértésére.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.30. 16:34:46

@Gery87:

1946-47-ben kapitalizmus volt. Aztán kommunizmus. Szerinted 1947-1956 között a nép megszerette a kommunizmust?

2024 2024.09.30. 16:35:12

Juszt László volt az, aki komcsi oldalról '56 számukra kényszerű ünneplése közepette egyszer az atv-n nyíltan kimondta, hogy értelmetlen volt nov. 4-e hajnalát követően ellenállni a szovjet túlerővel szemben. Sokkal kevesebb áldozattal úsztuk volna meg.

Ezzel az állásponttal egyfelől racionálisan nehéz vitatkozni, ugyanakkor Budapest védői saját életük árán is '56 vívmányait védték. Szembemegy a hősies nemzeti gondolattal, a szabadságharc eszméjével, a véráldozat elkerülhetetlenségével - no meg maga a rendszerváltás is voltaképpen 1956 vívmányain alapul, így a véráldozat államtörténelmi szerepe is megkérdőjelezhetetlen.

Az, hogy '56-ban minek kellett "hőzöngeni", pont a ballib oldalon volt sokáig elfogadott tézis. A kiindulópont, hogy a 2. vh. alatt fegyvert viseltettünk a Szovjetunió ellen és ez mindennek az alapja - tehát a szovjet megszállás voltaképpen jogos, '56 is értelmetlen baszakodás volt a "felszabadítók" ellen.

Ez a nézettel a hvg.hu-n kommentelőktől elég sokszor találkoztam addig, amíg a lapot olvastam. Pont azoktól, akik a 2010-es kormányváltás, illetve az orosz-ukrán háború kitörése óta hörögve putyinoznak, orosz-és oroszország-ellenes szövegeket nyomnak. Fordult a kocka.

Egyébként hasonló a szitu Izrael kapcsán is: a kétezres években még a ballib volt messzemenően Izrael-párti, a jobbosok (fideszesek, miép-szimpatizánsok, későbbi jobbikosok) palesztin-pártiak. Azóta fordult a kocka: manapság a nyugati trendeknek megfelelően inkább a balliberálisok palesztinpártiak és szidják Izraelt az elvhű radikáljobbosokkal együtt, míg a mérsékelt jobbosok Izraelt támogatják.

Kína dettó. Gyurcsány alatt a fidesz volt kína-ellenes és free Tibetezett, 2010 után a ballib.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.30. 16:35:35

@Gery87:

"hogy következik Rákosi elutasításából a kapitalista restauráció kívánalma?"

Ha van valami új rossz, akkor a természetes reakció a korábbi visszaállítása.

Gelimtrtrddddd 2024.09.30. 16:41:30

@2024: megfelelően inkább a balliberálisok palesztinpártiak és szidják Izraelt az elvhű r
-----------------------
Nem megfelelő, hanem rakta, arányoló. Az elv egy bulslhit hang, rakvány van, a hű-t indogermán dúrgerni.

Oké, de úgy a jobbosok vagy ana a faszemok libernyák zsidók és pont. Én náci vagyem, a magyar nyelv indogermán és germán nyelv.

Izraelre atombomba kell.Le a kereszténységgel! Nem válunk gyarmatvá, ahol gyárak vannak.

Gelimtrtrddddd 2024.09.30. 16:43:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: természetes reakció a korábbi visszaállítása.
-----------

Eredői! De nem, attól, hogy vannak primitívek, ahogy én is.

Gery87 2024.09.30. 19:26:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A magyar forradalom is megsértette Potsdam és Jalta intézkedéseit, másképp döntött a nép.

vergyula 2024.09.30. 19:26:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Kádár idején jobb volt, a Munkáspárttal jobb lesz!"
Ez is de régen volt.

Gery87 2024.09.30. 19:33:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem a kommunizmust szerette meg, hagyd már ezt a kurva komcsizást.

Hanem azt hogy nincs Tekintetes úr, nincs nagybirtok, csendőrpertu, cselédsors, de van ingyenes oktatás, EÜ, hogy a munkás-paraszt először nem egy lenézett osztály tagja, hogy van lehetőség továbblépni, az ígéret hogy a munkásosztályé a gyár,a föld, a hatalom...a népé.
Ezt elhitték és akarták, annak ellenére hogy akik mondták se tartották be.

Hogy mi a rossebbet csodálkozol ezen én nem értem.

48-49 után se tartották be a szép jelszavakat, (nem lett egyből kiegyezés sem) nem lett tökéletesen az amiről álmodtak Petőfiék, pláne Táncsics, megmaradt az úri világ, csökevényes polgárosodással...
Mégse mondta senki hogy "vissza a feudalizmust!!!".

Gery87 2024.09.30. 19:38:20

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ez marhaság.

Mutass egy olyan '56-ból, a forradalom idejéből származó célkitűzést a diákság, munkásság, felkelők részéről ami nyiltan világosan kimondja hogy a kapitalizmust restaurálni kell, vissza kell adni a földet, gyárat a volt nemeseknek, nagypolgárságnak, egyházaknak!!!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.30. 19:45:14

@Gery87:

Az erő dönt. Nincs ok, hogy a nép beletörődjön abba, hogy a keresztény Ukrajnából atlantista gyarmat Orkrajna legyen.

Sorosék nem mernek hadseget küldeni, az orosz nép viszont vállalja a harcot.

Még 1 év és bukik a kijevi hunta.

Gery87 2024.09.30. 19:48:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Az erő dönt. Nincs ok, hogy a nép beletörődjön abba, hogy a keresztény Ukrajnából atlantista gyarmat Orkrajna legyen."

Te honnan tudod hogy mit akar nép? Láthatóan 2 éve hajlandóak küzdeni.

"Sorosék nem mernek hadseget küldeni, az orosz nép viszont vállalja a harcot."

Ahogy az ukrán is.

"Még 1 év és bukik a kijevi hunta."

Jól van Ivan, felmondtad a sablonos orosz propagandát, gratulálok, jár a keksz.

Gery87 2024.09.30. 19:51:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Egyáltalán nem akarta senki a korábbi rendszert, meg kárpótolni bárkit!
Állami tulajdon munkás igazgatás alatt, szövetkezetek, meg egyéni vállalkozók (maszekok) akik maguk dolgoznak, nincs alkalmazottjuk, nem zsákmányolnak ki senkit...
Ez volt a kiáltványokban!

vasútihíd 2024.09.30. 20:59:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: a jó politikai kompromisszum nem adja fel a nemzetet csak mint antall alábukik és kivárja. mi behódoltunk a törököknek az osztrákoknak az oroszoknak és még az eu-nak is. legalább is ők azt hitték-hiszik. de itt vagyunk függetlenül míg más nemzetek megszűntek meg beolvadtak.

Gery87 2024.09.30. 21:30:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Neked minden komolytalan ami tény denem értesz egyet és nem a Fidesz aktuális fassága.
Ez nem válasz. Nem érv.

Egyszerűbb lenne végre azt mondanod, hogy '56 "ellenforradalom" volt, egy tévedés,
Orbán Balázs után szabadon, nyíltan.

Az tiszta világos beszéd, ahelyett hogy tagadod a nyilvánvalót, ismerd el és érts vele nem egyet!
Pont.

Billy Hill 2024.10.01. 00:07:13

Volt már az első írott alkotmányban is, a mostani alaptörvényben szintén szerepel, hogy "Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak." (X. cikk.) Nyilván azért is tették bele, hogy itthon ne legyenek E. Ceausescu jellegű politikusok, akik cokettő-ként hivatkoznak a szén-dioxidra, illetve 4 elemivel lesznek akadémikusok.

Én meg azt az üzenetet olvasom ki a jogszabályból, hogy kormányzati politikusnak nem kell történelmi elmélkedéseket folytatnia, vagy persze teheti - csak akkor legyen annyi esze, hogy a saját alaptörvényével nem megy szembe, mert ők maguk írták ezt bele az elejébe (Nemzeti hitvallás): "Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki."

Mindez úgy történt, hogy a mester közben "okleveles kodifikátor" végzettséget is szerzett valamikor a PPKE-n. Sajnos nagyon sok jel mutat abba az irányba, hogy tudnia kellett volna, hogy se nem feladata, se nem célszerű számára 1956-ról ilyen alternatív módon megnyilatkozni...

(Hochmut kommt vor dem Fall.)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.10.01. 08:04:29

@Gery87:

Gondold végig.

1947-ben az ország 95 %-a nem is tudja mi az a marxizmus. Aztán ez lesz a kötelező ideológia.

Eltelik 9 év, s annyira megtetszik a hivatalos ideológia az embereknek, hogy 1956-ben immár az a követelés, hogy ne legyen bérmunka?

Tulajdonképpen ez azt jelentené: az embereknek nagyon tetszett az eszme, s azt mondták, "igen, ezt akarjuk, csak ez a rohadék Rákosi tűnjön el, meg vonuljanak ki a ruszkik!".

Szerinted ez egy reális megállapítás?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.10.01. 08:05:58

@Gery87:

Felkelés volt, szabadságharc, esetleg forradalom is.

Ha sikeres lett volna, akkor megdőlt volna a rendszer, s visszajött volna a kapitalizmus. Szóval ez forradalmi változás lett volna.

Gery87 2024.10.01. 14:13:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Végig gondoltam, és már erre válaszoltam korábban.

Egyáltalán nem akarta senki a korábbi rendszert, meg kárpótolni bárkit!
Állami tulajdon munkás igazgatás alatt, szövetkezetek, meg egyéni vállalkozók (maszekok) akik maguk dolgoznak, nincs alkalmazottjuk, nem zsákmányolnak ki senkit...
Ez volt a kiáltványokban!

Hogy mi a rossebbet csodálkozol ezen én nem értem.

48-49 után se tartották be a szép jelszavakat, (nem lett egyből kiegyezés sem) nem lett tökéletesen az amiről álmodtak Petőfiék, pláne Táncsics, megmaradt az úri világ, csökevényes polgárosodással...
Mégse mondta senki hogy "vissza a feudalizmust!!!"

"1947-ben az ország 95 %-a nem is tudja mi az a marxizmus."

Marhaság.

"Eltelik 9 év, s annyira megtetszik a hivatalos ideológia az embereknek, hogy 1956-ben immár az a követelés, hogy ne legyen bérmunka?"

1848 után eltelik 20 év már senki nem akar feudalizmust, sőt előtte se akart senki jobbágy lenni.
A Horthy korszak kapitalizmusát ugyan miért akarta volna a többség vissza?

"Tulajdonképpen ez azt jelentené: az embereknek nagyon tetszett az eszme"

Azt jelentette, hogy az embereknek tetszett hogy Uri tekintetes Méltóságos nagybirtokos főfasz báró tőkés geci világnak vége lett és ebbe nem akartak visszamenni, emlékezetek még a gumibotozásra, a sztrájkok letörésére, a csendőrpertura, a melós viskókra, a Don:kanyarra....

"Szerinted ez egy reális megállapítás?"

Az.

A Bach-Korszak, (ami már polgárosodó és kapitalista volt,) se tetszett a többségnek, mégse akartak 48 elé visszamenni a jobbágyvilágba!

Gery87 2024.10.01. 14:14:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Akkor jött volna vissza a kapitalizmus ha a nyugat beavatkozik, "felszabadítanak" és a saját rendszerét engedi csak.

Tapi2021 2024.10.01. 15:56:16

@Gery87: Értem, hogy kényszeresen felsorolod az összes NEM RELEVÁNS, mert egészen másért, másképp zajló fegyveres konfliktust a világból, hogy igazold a magad elképzelését, de más meg tudja, hogy ez csak mismásolás.

"De hát Ukrajnát nem hagyják magában harcolni!!!...hm."

Kik harcolnak még ott velük? Néhány tucat-száz nemzetközi önkéntesen kívül?
Kik halnak velük?

"És ez a tanulság MEGÁLL a mai ukrán-orosz háborúra is!"

A tanulság az:
- 2 éve megy a harc és eddig nem sikerült se elfoglalni se destabilizálni.
- a kis népek érdeke olykor nagyobb hatalmak érdekével egyezhet.
- bármi is lesz a vége, az ukrán nemzeti emlékezet és nemzetépítés fontos mérföldköve lesz."

Értelek, de ezért miért mi szívunk? Miért mi fizetjük, számtalan módon?...???

Sem az EU-t, sem a NATO-t, sem más országot nem támadták meg, és Ukrajnát sem támadták volna meg, ha nem tolják el addig.

...De mindez SEMMIT nem változtat azon az igazságon, hogy ha van párhuzam 56 és az ukrán háború között az az, hogy egy jóval kisebb nép harcol EGYEDÜL egy jóval nagyobbal, és közben felprédálják. És ez nem az ő érdeke, sőt a támadóé sem!

Tapi2021 2024.10.01. 16:03:28

@Gery87: ""(Megint csak nem a Szovjetunió ellen.)"

De, a SZU és helyi bábkormánya ellen, ami ezt nem akarta."

Így ferdül a történelem! Hogy toljátok a hamis narrációkat arról pl., hogy október 23-án az egyetemisták és munkások, meg a többiek neki akartak menni a Szovjetuniónak.
Tehát nem "csak" a fennálló rend ellen lázadtak fel, hanem EGYBŐL szabadságharcot is akartak (és az nem csak következmény lett).

Pedig az igazság nem ez.

Viszont van történelmi párhuzam: 1848.

Akkor is a fennálló BELSŐ rend ellen lázadtak fel, és járulékos KÖVETKEZMÉNY volt, hogy harcolni kellett az oroszokkal is. Mert ránk küldték őket.

Tapi2021 2024.10.01. 16:07:15

@Gery87: "És azt hogy tudták az elv jó, csak épp az elitnek (pártnak) esze ágában sincs gyakorlatba ültetni."

Aztán kipróbálhatták negyven éven át és kiderült, hogy az elv sem jó. Hogy (semmilyen) diktatúrával nem lehet jó rendszert csinálni.

Tapi2021 2024.10.01. 16:14:27

@2024: "Szembemegy a hősies nemzeti gondolattal, a szabadságharc eszméjével, a véráldozat elkerülhetetlenségével - no meg maga a rendszerváltás is voltaképpen 1956 vívmányain alapul, így a véráldozat államtörténelmi szerepe is megkérdőjelezhetetlen."

Valóban ez szép gondolat, még ha nem is igaz. 1956-nak vajmi kevés köze volt ahhoz, hogy 1990-re megbukott a szocialista világrend. Hogy a SZU-t megette addigra a szú.

Ez nem von le semmit 56 hősiességéből persze, csak tény, hogy az akkor kivert téglákat aztán bőven visszaépítették a szocializmus falába, ami aztán nem emiatt dőlt le.

Tapi2021 2024.10.01. 16:27:19

@Gery87: "Mutass egy olyan '56-ból, a forradalom idejéből származó célkitűzést a diákság, munkásság, felkelők részéről ami nyiltan világosan kimondja hogy a kapitalizmust restaurálni kell, vissza kell adni a földet, gyárat a volt nemeseknek, nagypolgárságnak, egyházaknak!!! "

Azok között a dokumentumok között kell keresni, amikben a nagy francia forradalom első két hetében írják, hogy tíz év múlva Napóleon legyen az első konzul, aztán állítsák vissza (elő) a császárságot!

Már írtam, nem kellene szűk két hét zűrzavaros, forradalmi napjaiból messzemenő következtetéseket levonnod arra nézvést, hogy mi lett volna ebből, ha... Ha nem verik gyorsan le.

Gery87 2024.10.01. 16:42:11

@Tapi2021:

"Kik harcolnak még ott velük? Néhány tucat-száz nemzetközi önkéntesen kívül?
Kik halnak velük?"

Most mit játszod a hülyét?
Pénzzel és fegyverrel talán nem támogatják, meg diplomáciával, médiával?

"Értelek, de ezért miért mi szívunk? Miért mi fizetjük, számtalan módon?...???"

Mert a kedvenc tőkés elit gecijeid a fejünk felett eldöntik nekik mi az érdekük és te meg fizetsz és kész.

"Sem az EU-t, sem a NATO-t, sem más országot nem támadták meg, és Ukrajnát sem támadták volna meg, ha nem tolják el addig."

Kérdezd meg a nagyon tehetséges "munkaadó" elit Uraidat miért provokáltak háborút a világban megint.

"...De mindez SEMMIT nem változtat azon az igazságon, hogy ha van párhuzam 56 és az ukrán háború között az az, hogy egy jóval kisebb nép harcol EGYEDÜL egy jóval nagyobbal, és közben felprédálják. És ez nem az ő érdeke, sőt a támadóé sem!"

A párhuzam az hogy akkor is a ruszki elnyomás, megszállás ellen (is) küzdött egy nép meg most is.
Csak mi akkor még fegyvert se kaptunk.

Gery87 2024.10.01. 16:45:52

@Tapi2021:

"Így ferdül a történelem! Hogy toljátok a hamis narrációkat arról pl., hogy október 23-án az egyetemisták és munkások, meg a többiek neki akartak menni a Szovjetuniónak."

Ezt te állítod egyedül!
Nem a SZU-nak akartak nekimenni csak elűzni a megszállókat.

Ne légy már hülye.

"Tehát nem "csak" a fennálló rend ellen lázadtak fel, hanem EGYBŐL szabadságharcot is akartak (és az nem csak következmény lett)."

Így van.
Amit akartak az nem lehet úgy, hogy itt van egy idegen megszálló haderő!

"Pedig az igazság nem ez."

De, pontosan ez is.

"Viszont van történelmi párhuzam: 1848.
Akkor is a fennálló BELSŐ rend ellen lázadtak fel, és járulékos KÖVETKEZMÉNY volt, hogy harcolni kellett az oroszokkal is. Mert ránk küldték őket."

Akkor nem az orosz volt itt megszállóként hanem a Habsburg Ausztria.
Előbb velük kellett harcolni.

Gery87 2024.10.01. 16:48:36

@Tapi2021:

"Aztán kipróbálhatták negyven éven át és kiderült, hogy az elv sem jó. Hogy (semmilyen) diktatúrával nem lehet jó rendszert csinálni."

És akartak diktatúrát? Pont hogy nem, akkor mi a tökömről beszélsz?

Egyébként sajnálom de logikád alapján akkor a nácizmus és fasizmus miatt a nemzeti eszme is hülyeség és nem jó elv.

Gery87 2024.10.01. 16:50:24

@Tapi2021:

"Valóban ez szép gondolat, még ha nem is igaz. 1956-nak vajmi kevés köze volt ahhoz, hogy 1990-re megbukott a szocialista világrend. Hogy a SZU-t megette addigra a szú."

Az erkölcsi bukásához, hiteltelenséghez hozzájárult.
56 után a nyugati balos értelmiség átértékelte a SZU-hoz való viszonyát és annak megítélését.

Gery87 2024.10.01. 17:00:03

@Tapi2021:

"Azok között a dokumentumok között kell keresni, amikben a nagy francia forradalom első két hetében írják, hogy tíz év múlva Napóleon legyen az első konzul, aztán állítsák vissza (elő) a császárságot!"

Ó, értem hát ezzel az a gond hogy Napóleon nem ancien régime tökéletes visszaépítése volt.

"Már írtam, nem kellene szűk két hét zűrzavaros, forradalmi napjaiból messzemenő következtetéseket levonnod arra nézvést, hogy mi lett volna ebből, ha... Ha nem verik gyorsan le."

Abból lehet levonni következtetéseket ami volt és megtörtént!
Kapitalista restauráció és Horthysta nosztalgia nem volt.

Ha az útelágazásnál bal felé indulok el, de útközben elütnek, nem igen lehet belőle kihozni ugyanúgy hogy akár jobbra is mehettem volna.
Persze, az is lehet, akár arra is, csak épp nem ez volt valószínű!
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása