Én bizonyára az ellenkező véglet vagyok, ami szintén nem jó megoldás.

Azt hiszem az ideális, ha az ember igyekszik alkalmazkodni a körülményekhez, de közben nem veszti el önmagát. Meghúz egy vonalat, meddig megy el, s odáig elmegy, de nem lép túl rajta.

A két véglet nem jó.

Én a direkt nem alkalmazkodós véglet vagyok. Aminek persze a fő eredménye a közutálat. De van egy szellemi következménye is: az ember hajlamos saját magát mértéktelenül felmagasztalni, ilyen "na ugye én milyen rendes ember vagyok!" gondolat mentén.

Szóval nem az én saját magatartásomat tartom ideálisnak.

De azt hiszem, mégis az én végletem a kisebbik rossz a másik véglethez képest: a folyamatos kényszeres alkalmazkodáshoz képest.

Van mostanában egy éppen világhírű halivúdi bolgár színésznő, neve Marija Bakalova. Nem mondom, hogy tehetségtelen színésznő, mert nem az, de semmiképpen se az a katagória, ami a szakma csúcsa lenne.

3 éve feszülten figyeltem az Oszkár-ünnepséget, pedig sose szoktam nézni. Akit ott díjaznak, az az esetek kb. 90 %-ában szart se ér. De akkor miért követtem mégis figyelemmel? Mert abban az évben a legjobb női mellékszereplő kategóriában Bakalova is jelölt volt! Mégpedig erősen esélyesnek volt mondva, mert egy agyonreklámozott és agyondicsért, persze iszonyúan rossz és tehetségtelen alkotásban, a Borat-2 című filmben játszott.

Szóval emiatt a bolgár médiák éjjel-nappal Bakalováról zengtek. S nagyon meg voltam ijedve: ha nyer, akkor még hónapokig zengenek róla. Így megkönnyebbültem, szerencsére abban az évben a Párt agitprop osztálya leszólt az Oszkár-bizottságnak, hogy diverzitás fennforgás van, nem szabad fehérnek adni a díjat, így Bakalova kiesett, s nem ő nyert.

De Bakalova hírneve maradt. Nem kis dolog eleve bekerülni az 5 jelölt közé, ez hatalmas eredmény. Ám ő is érezte - ez balkáni veleszületett tulajdonság, a török uralom alatt alakult ki -, hogy itt most keményen kell küzdeni. A balkáni ember mindig megérzi, hol a hatalom, ki a főnök.

Ezt saját rokonságomban is sokszor átéltem, mármint apai oldalamon, csak az balkáni. A családtagok reakcióiból mindig lehetett tudni - hibátlanul - ki van az országban hatalmon. A Kádár-rendszerben Kádárt és közeli embereit csak suttogva kritizálta mindenki, míg a rendszerváltozás után harsányan kritizálták Antallékat, viszont csak halkan az ellenzék fő emberei ellen - ebből lehetett tudni, az MDF a valóságban nem volt hatalmon. S ez nem azt jelentette,hogy az éppen hatalmon lévőket szerették - a balkáni ember természetes állapota, hogy minden hatalmat gyűlöl -, csak annyit, hogy tudomásul vették: ezek és ezek hatalmon vannak, nem érdemes velük szemben pofázni, mert a kisember megütheti a bokáját, aminek semmi értelme, míg amazok meg nincsenek hatalmon, így őszintén és nyíltan szabad beszélni ellenük, ennek nincs kockázata.

Szóval a balkáni ember ezt érzi a zsigereiben.

Bakalova is tudja ezt. Dehát ő karriert épít, nem csupán túlél! Nemsokára 30 lesz, az idő szalad. Lépni kell. Nem elég belépni a Pártba és csendben bólogatni, itt a pódiumra kell képni és lelkes beszédet mondani, hogy az elvtársak észrevegyék az embert!

Sikerült. A 2024-es amerikai választásokra készült Trump-ellenes propagandafilmben Bakalova főszerepet kapott, ő játssza Trump egykori feleségét - Ivana Zelníčkovát -, pont alkalmas, hiszen a haláláig idegen, szlávos akcentussal angolul beszélő nőt nem nehéz utánoznia Bakalovának.

Persze Bakalova nem pihen. Keményen lenyilatkozik, hogy ő nem csak eljátssza a szerepet, de ő tényleg nagyon utálja a fasiszta Trumpot. Mint Brian a Brian életében, aki csak akkor léphet be a Júdea Népe Frontba, ha tényleg nagyon utálja a rómaiakat: