Bár a sci-fi műfaj nagy kedvelője vagyok 7 éves korom óta (addig meséket olvastam, 4 és fél éves korom óta tudok olvasni), s egy időben szinte csak sci-fi könyveket olvastam, mégis Nemerét sose szerettem.

Már kamaszként bulvárnak éreztem az egész munkásságát. A bulvárt meg akkor se szerettem, kalandregényt, ifjúsági irodalmat, indiános könyvet nem olvastam. (Beismerem: összesen 0 azaz nulla indiános könyvet olvastam, számomra pl. teljes homály Karl May munkássága.) Ahogy később se: máig képtelen vagyok kalandfilmeket nézni, egyszerűen elalszom rajtuk.

A Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban - ez és a Galaktika folyóirat volt a Kádár-rendszerben a sci-fi egyedüli két forrása - mindent elolvastam, így azt is, amit Nemere írt (ez egy könyv: a "Holtak harca – Játszma tízmilliárdért"), de nagyon nem tetszett.

Ezoterikus, paranormális írásait se olvastam, ezt se szeretem. Plusz taszított, amikor megtudtam, hogy lelkes eszperantista - viszketek az eszperantó "nyelvtől".

Ami miatt mégis megkedveltem emberként az az a pökhendiség, amivel sújtotta őt a korabeli író társadalom. Már több tucat, majd 100 feletti kiadott könyvvel a háta mögött se vette fel őt az Írószövetség soraiba.

Most, halála előtti interjújában olvasom, aztán 2014-ben végül fel akarták venni, de ekkor már ő mondott nemet. Igen, ezt így kell csinálni! - utólag is emelem kalapom.