Horn pedzegeti, de ő se érti (vagy értik, csak nem akarja kimondani):
Azt elmondja: a tiszások semmiben se értenek egyet egymással azon kívül, hogy ne legyen hatalmon a Zorbán.
A népfront jellegű pártok eleve ilyenek: nem valamiért, hanem valami ellen szervezkednek. S hiába lehetnek sikeresek céljuk elérésében, ez ritkán tartós.
Mikor lehet tartós egy népfrontos győzelem? Alapvetően csak 3 esetben:
- megsemmisítő győzelmet aratnak, azaz az ellenség, aki ellen szerződtek, egyszerűen megszűnik,
- maga az ellenség se akar már hatalmon maradni, megelégszik a lassú eltűnéssel, a szabadon eltávozás jogával, majd marginalizálódik és megszűnik,
- a népfrontot összeköti valami más is az eredeti célon kívül, így képes - legalábbis nagyrészben - együtt maradni.
Na most, ha feltételezünk egy 2026-os Tisza-győzelmet, mi lehet?
Az első eset kizárt, a Fidesz nem fog megszűnni. Eleve kizárt egy elsöprő Tisza-győzelem.
A második eset se lehetséges, a Fidesz nem akarja feladni a harcot, s még kevésbé fogja ezt akarni, ha elveszti a választást kicsivel.
A harmadik eset még kevésbé lehet, ezt maga Horn is vázolja.
Valójában itt a tiszás keménymag egy álomban él. Azt hiszik, hogy forradalom van, pedig nincs. Eleve, ha forradalom lenne, akkor nem is kellene választást nyerni. Vagy - jobb híján - azt hiszik, éppen esik szét a Fidesz, pedig nem, nem esik szét sehogy, sőt összetartóbb, mint valaha.
Csodára várnak, pedig nem lesz csoda. Minta azt hinnék, hogy csak egyszer kell nyerniük és az örökkévaló lesz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Boldeone2 2025.05.30. 08:37:23
A legjobb nyilván egy 2/3 lenne, amire kicsi az esély. Inkább valamely egyszerű többség. Innentől szenvedés jön, bármi lesz. Orbánék öregek és alkalmatlanok, az EU szegényháza vagyunk, esély sincs pozitív változásra. Önmaguktól békésen nem adják át a hatalmat így csendes vagy kevésbé csendes polgárháború jön..
16 év országlás után már legfőbb ideje eltűnniük! A normalitás visszatértének ma egyetlen gátja van: Orbán Viktor
Valahogy le kell rázni az országnak a Fidesz - igát, és az új kormánynak felismerni, a szükséges változtatásokat
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.30. 08:45:33
Kemény csata lesz. Soros gazda eròs ellenség.
Boldeone2 2025.05.30. 08:48:53
Az első államos az arányos választási rendszer kialkítása lenne, hogy a történelemben soha többet ne alakulhasson ki a Fideszhez hasonló abszolút, egypárti hatalom!
Ez a legundorítóbb ami történt az elmúlt 35 évben, hiszen a rendszerváltás lényege a plurális demokrácia - azaz a pártok egyenlő versenye és váltógazdálkodása köszöntsön be
Szerintem Orbán országlása miatt konszenzust is kell bontani, azaz: el kell indítani az eljárásokat a felelősökkel szemben!
Az elmúlt időszak- "tavaszi nagytakarítás " - törvényi nem maradhatnak válasz nélkül..
Ha Orbán háborúzni akar, akkor "kapja meg a jussát"! Valójában érzi már hogy "meleg a pite", azért háborúzna újra...
Csakhogy a demogràfia sem áll mellette...
Boldeone2 2025.05.30. 08:52:33
Ez a politika kimerült már
Magyar Péter hazahozza nekünk járó pénzeket, mivel az EU politikai fordulatot akar Magyarországon
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.30. 08:58:05
A valóság a liberalizmus fő ellensége.
fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2025.05.30. 09:03:59
Nekik csak egyszer kell nyerniük, onnantól meglesz az egész ország zsebben.
fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2025.05.30. 09:05:45
"Válságban van az ország és nem a háború vagy Ukrajna miatt"
De.
2019-ig minden faszán ment, mert jó a kormány, csak tényleg elbasztak mindent Európában, amit lehet. Sokan ünnepelték Biden győzelmét, azok most fel sem fogják, hogy nagyrészt miatta van most válság Európában.
Boldeone2 2025.05.30. 09:20:06
Az EU többé- kevésbé jól csinálta, hiszen 2020 után meghirdették a gazdasági reziliencia programot
Az autóipar válságáert sem az EU felel. Egyszerűen átalkult a világ, a szállítás megdrágult, a nemzetközi értékláncok sérültek
A szankciók szükséges dolgok, de főleg az energia diverzifikáció
Boldeone2 2025.05.30. 09:23:49
- Én a " rohadt gyenge kormányt " preferálom, mert a legjobb garancia rá, hogy könnyen fordul a politikai hatalom, a korrupcióra is kisebb az esély
Erős kormány= nagy állam= nagyobb korrupció= kisebb demokràcia
Boldeone2 2025.05.30. 09:30:33
Egy idő után, a változatlanság kontraproduktív lesz. Az emberi psziché megértése a lényeges: "senki nem tud kilépni a saját árnyékából" , az egyik; a másik: a legtöbb ember képtelen önreflexióra
Orbán is ebben a csapdában szenved...Most is "harcosok klubját indít"; amikor elképesztő rossz az egészségügy; a vonatok késnek, de klíma sincs rajtuk...
Lényegében itt van a "reálszar " Orbán meg a buzik és Ukrajna ellen harcolna..
Boldeone2 2025.05.30. 09:33:45
valis47 2025.05.30. 09:35:00
Boldeone2 2025.05.30. 09:50:19
Csak le kell másolni a németet: ki kell vonni egymásból az egyénit és listát
A közjogi méltóságokról legyen 3/4 - es parlamenti döntés, de pártemberek legyenek funkcióban
IdomitottFoka 2025.05.30. 09:50:51
Boldeone2 2025.05.30. 09:51:12
GyMasa 2025.05.30. 10:05:34
Kérlek, ne keverd a VALÓDI liberalizmust a magát ma annak hazudó, woke-fasizmussal!
GyMasa 2025.05.30. 10:10:20
Miatta és amiatt, hogy a szervilis EU kormányfők simán túltolták az USA-ból megkapott ukázokat, amivel sikerült a szakadékba kormányozni egész Európát.
Most, meg abban a helyzetben vannak, hogy nincs visszaút, hiszen, ha megpróbálnák helyrejozni a saját m,aguk ltal okozott károkat, az egy ordas nagy arcvesztéssel járna, amit a nagy arcuk nem enged meg nekik. Emiatt folyamatosan húzzák tovább a lapokat 19-re.
Valamiféle csodában bíznak csak, és abban, hogy a lehető legtovább meg tudják tartani a hatalmukat.
Csakhogy recseg-ropog a tákolmányuk, hiszen hónapról-hónapra, egyre ordasabb jogtiprásokkal tudják csak hatalomban tartani a saját fajtájukat.
GyMasa 2025.05.30. 10:11:57
Pont ezt mondom én is.
(és, ezt mondtam 2010 után folyamatosan )
Nem lebontani fogják a jól működő rendszert, hanem kicserélni a szereplőiket, hogy ők élvezzk annak a gyümölcseit...
Boldeone2 2025.05.30. 10:15:55
- Ez a Fidesz hatalom! Nézzük csak a legújabb törvényüket:
- Nincs jogorvoslati lehetőség
-Visszemenőleges hatalyú
- Nincs törvény előtti egyenlőség, emberek listazgatnak másokat..
- A kormany atveszi a bíróság szerepét: ítelkezik, büntet, szankcionál...
Na ez a valódi diktatúra!
valis47 2025.05.30. 10:17:16
Persze ehhez valamit adni is kell cserébe. Pl. hogy nem lesz "elszámoltatás", de hát eddig sem volt sose. Egy-két jelentéktelen ügyet leszámítva (még a Bajnai-kormány idején valamiért önállósította magát az ügyészség vagy szabadjára engedték pár ügyben, ebből lett pl. a BKV-s ügy - Dávidunkig azért az sem jutott el, és a többiek is fel lettek végül mentve, Hagyó is viszonylag olcsón megúszta, a többiek még inkább).
Nyilván MP nem fog ezzel kampányolni (mert vért akarnak a szavazói), de gondolom ezzel számol.
valis47 2025.05.30. 10:18:10
Boldeone2 2025.05.30. 10:18:17
valis47 2025.05.30. 10:20:26
valis47 2025.05.30. 10:21:40
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.30. 10:49:50
Ez a valódi liberalizmus.
vergyula 2025.05.30. 10:56:15
Gery1987 2025.05.30. 11:15:09
Te el se tudod képzelni hogy valami ami nem fidesz az nem soros igaz?
Nem bazergalja a megmaradt logikádat hogy ez azért túlzás?
Gery1987 2025.05.30. 11:16:37
Meg az autokraciae is.
Ezek a farhatjobboldali megoldások, hazugságok már voltak. Nem működtek.
Neked ezt tudni kéne.
Gery1987 2025.05.30. 11:20:26
Én se számítok arra hogy sokkal demokratikusabb és emberkozpontubb lesz a ner után...
Ha annyira jutnak a vissszaepitesben mint 2010 előtt akkor már örülhetünk.
Gery1987 2025.05.30. 11:22:59
Nem lesz itt semmiféle elszámoltatás.
Már többen elmondták hogy nem lehet mindenkit lecserélni...
"Egy csocselekunk van" alapon.
Talán még MP is mondott ilyesmit.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.30. 11:34:31
Brüsszel Péter baloldali liberális sorosista.
Glokta 2025.05.30. 11:34:37
Ha a Tiszának egyedül többsége van, akkor kétlem hogy ez meg fog történni. Ahogy valis is írta:
"Naivitás azt gondolni, hogy a győztes első dolga lesz a saját hatalmát gúzsba kötni."
Gery1987 2025.05.30. 11:49:16
Persze persze...
ThunderDan 2025.05.30. 11:51:16
Nyilvánvalóan nem igaz.
Nagyon éles ellentétben a 2002 utáni MSZP-SZDSZ ciklussal, amikor is jellemzően kb. 2009-ig CSAK NÁLUNK VOLT VÁLSÁG, addig most kb. SZINKRONBAN mozgunk egész Európával: 2020 óta MINDENHOL VÁLSÁG VAN. De ha az adatok nem győznének meg, ott van a nyilvánvaló politikai "tájkép": 2020 óta MINDENHOL, kivétel nélkül MINDENHOL, MINDEN EGYES VÁLASZTÁSON bukott az addig kormányzó erő. Már a 2022-es magyar választás is egyfajta kivétel volt ebből a szempontból.
ThunderDan 2025.05.30. 11:54:22
Boldeone2 2025.05.30. 12:04:37
- Ez butaság! Kb 2003- tól, 2007- ig jól fejlődött a gazdaság. Akkor már a magas nemzetközi kamatok miatt belassult
Az új kormánynak meg kellett emelni 40%- al béreket, mert olyan szar közszféra bérek voltak az első Orbán- kormány alatt
Boldeone2 2025.05.30. 12:06:53
- Valóban nincs, de olyan szilárd, pártállmi rezsim sincs sehol, mint Magyarországon. Ezt a jövőben orvosolni kellene valahogy, hogy Orbán fele autoriter vezetők ne legyenek
Boldeone2 2025.05.30. 12:08:49
24.hu/belfold/2002/05/31/600_ezer_embert_erint/
Digitális_Fater 2025.05.30. 12:31:48
A Tiszekta sem tud gazdasági javulást hozni, ha a külső körülmények nem változnak. Hiába kapják meg az ellopott EU-s pénzeket, az EU cserébe olyasmit fog kérni, hogy a végösszeg számunkra negatív lesz. Meg persze újraoszthatják a koncot, de a kisemberek számára attól semmivel se lesz jobb, hogy Mészáros és Tiborcz nagyúr vagyona X db Tiszekta Tivadaré lesz.
MEDVE1978 2025.05.30. 12:56:28
- Elmegy az EU-hoz és szimplán közli UVL-el a valóságot: a magyar hatóságok és korábban demokratikus ellensúlyok (Médiahatóság, Ombudsmanok, Alkotmánybíróság stb.) jelenleg FIDESZ-es káderekkel vannak feltöltve, akik mindent meg fognak akadályozni, amit csak tudnak. Ebből kifolyólag normál esetben egy egyszerű többséges Tisza kormány 6-12 hónap alatt meg fog bukni és jön Orbán. Ha UVL nem szeretné, hogy jöjjön Orbán, akkor extrém gyorsan oldja fel az uniós pénzek legalább egy részét, amivel növekedést lehet indukálni a gazdaságban.
- Cserébe MP belép az EU Ügyészségbe, ami kiemelten kezdi ezután el üldözni a NER-t. Emellett Ukrajna esetében fel kell adni a jelenlegi aktív ellenállást. Szállíthassanak a területünkön fegyvereket, meg ne vétózzuk a faszságaikat. Aktívan továbbra sem kell résztvenni.
- Fel kell adni az értelmetlen Viktor féle dacintézkedéseket, mint a kilépés a nemzetközi bíróságból és hasonlók. Ha az EU-nak a hülye nemzetközi bíróságra, az ENSZ-es marhaságokra áll a cerka, akkor nem kell a szimbolikus hülyeségeiknek ellent mondani.
A fentieknek az a hatása lehet, hogy az egyébként növekedési kilátásokkal nem nagyon bíró EU-ban tudunk némi növekedést produkálni, ami plusz ÁFA bevételben manifesztálódik. Gazdaságilag ez extrém gáz lesz, egyszerűen azért, mert a NER extrémen lezüllesztette a magyar gazdaságot. Növekedés gyakorlatilag nincsen, a kereskedelmben pedig kódolt az infláció, mert a gazdasági szereplők a hülye hatósági árak miatt már nem bíznak a kormányokban. Magyarul ez azt jelenti, hogy ha kivezetik az árstoppokat, akkor majd jól megemelik mindennek az árát, ezzel rekordinflációt generálva.
Jelenleg annak látom a legnagyobb esélyét, hogy a Tisza szavazóinak, meg a kormányváltást akarók legjelentősebb eredménye az lehet, hogy Viktortól megszabadulnak 1-4 évre.
Gery1987 2025.05.30. 13:05:03
Pár év is eredmény lenne Viktor nélkül, addig se tudnak lopni meg bofogni a marhasagaikat.
F1őr 2025.05.30. 13:43:31
Dehogynem. Mindig ti mondjátok hogy csak az öregek szavaznak a fideszre. Mivel egy öregedő társadalom vagyunk, ezért mindig az öregek biztosítják a többséget.
F1őr 2025.05.30. 13:48:20
A megoldás merjünk kicsik lenni.
Wildhunt 2025.05.30. 13:48:41
F1őr 2025.05.30. 13:55:02
Nem szakadt rád a plafon? Dübörgött, ahogy kóka jancsi mondta. Nagyot ugrott a pannon puma, nyomában a hun hiéna.
F1őr 2025.05.30. 13:59:30
Tapi2021 2025.05.30. 14:31:32
MP és UVL és MW... között!
Ne gondold, hogy nem.
Tapi2021 2025.05.30. 14:39:42
Ki szeretne egy olyan Magyarországot, amit pl. Boldi vázol fel minden hsz-ében?
Vagy Dobrev Klára? ...
ez a nevem senki 2025.05.30. 14:52:46
sietnikell
fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2025.05.30. 15:23:25
" Én a " rohadt gyenge kormányt " preferálom, mert a legjobb garancia rá, hogy könnyen fordul a politikai hatalom, a korrupcióra is kisebb az esély
"
Mert beadták neked azok, akik fölött már nincs senki hatalom, hogy a kormányzati hatalom milyen rossz, csúnya. Az óriási pénztőkének csak a nemzeti kormányok tudnak gátat szabni, ezért utálják őket. Te meg, akinek az agya rá van kötve ezeknek a médiájára, lelkesen tapsolsz a korlátlan világhatalomnak. Nem biztos, hogy megéred, de eljöhet az idő, mikor rádöbbensz, hogy már a saját államod sem tud megvédeni. De akkor már nem lesz visszaút.
A saját kormányunkat még le tudjuk váltani, ha nem tetszik (jó példa Gyurcsány volt), de ezeket NEM LEHET LEVÁLTANI. Mégis, Sorost hogy váltanád le?
megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/2021/01/11/mikor_mond_le_soros_gyorgy
GyMasa 2025.05.30. 16:02:13
"... a szimbolikus hülyeségeiknek ellent mondani."
És, te el is hiszed, hogy ezekben való behódolás megoldaná a problémákat?
Nem, jönnének az újabb- és újabb "szimbolikus hülyeségnek" nevezett további kérések.
Tapi2021 2025.05.30. 16:11:02
Ezek a kis szimbolikus hülyeségek csak a PÚDER! Amelyekkel elfedik az igazi, lényeges kérdéseket.
Egyébként is. A tapasztalat megint csak az, hogy BÁRMIBEN engedett az Orbán kormány, SEMMILYEN hatása nem volt!
A pénz ugyanúgy nem jön. Hiszen a cél a kormány MEGBUKTATÁSA és lecserélésére egy kiszolgáló kormányra. Az pedig nem teljesült még. Minden más DUMA.
Mert pont a lényegi kérdésekben - bevándorlás, Európa átadása a muszlimoknak, az ukrán háborúval erősíteni az USA befolyását Európában, fokozni a fegyverkezést... - nem engedtünk.
Boldeone2 2025.05.30. 17:31:03
- Én nem tapsolok senkinek. Amit te világhatalomnak titulász, az csak a kapitalizmus! Kurvára mindegy, hogy ki a kizsákmányoló, attól még kizsákmányoló marad! Szegény Soros alig él már, az eddig szerzett vagyonát szétszórja; a NER viszont mindennél éhesebb! Most inkasszóztak 10 milliárd forintot Budapest számlájáról, miközben a NER- potentátok tízmilliárdos közpénzeket akvirálnak
Csak nézzen a körmükre az EU, akinek nincs vaj a füle mögött, az nem hisztériázik!
Boldeone2 2025.05.30. 17:36:08
444.hu/2025/05/28/szloveniaban-azon-rugozik-valami-korrupciomegelozesi-szerv-hogy-egy-vallalkozonal-nyaralt-a-miniszterelnok-a-horvat-tengerparton-hagyjuk-mar
Magyarországon milyen állami szerv merne eljárást indítani Orbán ellen?? Mindenkit ő nevez ki, nincsenek a hatalmi ágak elválasztva...
Ezért írom: egy modern diktatúra pont így néz ki
Billy Hill 2025.05.30. 22:30:49
Te vágod az EU-s forrásokat; 6 hónap alatt annyit lehet elérni, hogy a már számlákkal-mindennel alátámasztott kifizetési kérelmeket jóváhagyja a Bizottság, és elutalja a magyar államnak - de ezzel "csak" az államháztartás fittsége lesz jobb, "a gazdaságban" nem lesz növekedés.
Ha pedig mondjuk a GINOP Pluszra ad hirtelen még több pénzt "Brüsszel", akkor előbb pályázati kiírást kell csinálni, nyitva tartani, pályázatértékelni, szerződni, a kedvezményezetteknek tevékenykedni és költeni, majd jelenteni, azokat jóvá kell hagyni és kifizetni - ez elég lassú folyamat.
(Egy új ciklus 2.-3. évében lenne leginkább hatása a pénzeknek. Illetve nagy kérdés mindig a koronavírusos facility, abból még egy fillér sem jött, ott el kellene tanulni az e szempontból legsikeresebb országoktól, hogy miként lehet jól lehívni...)
GyMasa 2025.05.31. 09:47:41
"...hogy miként lehet jól lehívni..."
Semmit nem kell "tanulni"!
Szervilis, hazaáruló kormánynak kell lennie hatalmon, és akkor jön a pénz.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.31. 11:15:38
Antionio Costa is korrupcióért távozott.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.31. 11:17:32
Tapi2021 2025.05.31. 15:43:28
index.hu/velemeny/2025/05/31/hova-alljanak-az-ateistak-istentagadok-politikus-keresztenyek/