Meghatározatlan ideig - személyes okokból - nem lesznek új cikkek.

A mai napig magyar jobboldali nézet a kereszténydemokrácia igenlése.

Lám ilyeneket ír a PS: "A politikai LMBTQ egyik leglátványosabb példája az Európai Néppárt nevű, magát kereszténydemokratának nevező, egyébként kőliberális soft-core kommunista szervezet". Ez a A Néppárt, mint soft-core kommunista szervezet cikk egyik mondata.

Ez a gondolkozás sokszorosan hibás. Egyrészt a Néppárt nem kommunista szervezet, még szoftkor verzióban se az. A Néppárt kereszténydemokrata, liberális-konzervatív, polgári szervezet.

De a cikk ezt miért tagadja? Mert máig él a magyar jobboldalon az a tévhit, hogy egykor szép volt ez az eszme - a kereszténydemokrata, liberális-konzervatív, polgári eszme -, de aztán elment balra és kvázi kommunista lett, azaz megromlott.

Ez azonban pont ugyanaz a marhaság, mint a baloldal szélén az a ma már ritkán hallott, de egykor többségi nézet, hogy a kommunizmus egy csodás eszme, csak a csúnya Lenin és Sztálin elrontották, mert helyette diktatúrát vezettek be. (Még tényszerűen is butaság ez, hiszen az eredeti kommunista eszme is diktatúra - igaz, ideiglenes - bevezetését írta elő.)

Miközben Lenin és Sztálin éppen Marx leghűebb követői voltak, s nem az eszme meghamisítói. Valójában éppen az ausztro-marxista irány - a szociáldemokrácia atyja - volt az elhajlás az eredeti Marxhoz képest, hiszen kivette a marxizmusból annak egyik legfőbb vonását: a kapitalizmus megszüntetése helyett annak reformját tűzte ki.

Másrészt, a kereszténydemokrácia és a liberalizmus nem egymás ellentétei, hiszen a kereszténydemokrácia lényege éppen az, hogy a liberalizmus keretein belül ki kell dolgozni egy konzervatív értékrendet, a "keresztény" szó arra utal, hogy a klasszikus liberalizmust fel kell javítani a keresztény erkölcsi elvekkel.

Szóval a Néppárt nem ál-kereszténydemokrata, hanem egy hiteles kereszténydemokrata szervezet: mindenben követi a kereszténydemokrata értékrendet. S éppen ez a probléma vele!

Miért? Mert lehetetlen vállalkozás ötvözni a liberális és a keresztény erkölcsi elveket. A kereszténység az emberek Isten előtti egyenlőségéről szól és a földi paradicsom képtelenségéről, míg a liberalizmus egy lehetséges földi ideális társadalomról, melynek alapja az emberek jogi egyenlősége és szabad kapcsolatai egymás közt. A kettő egymással egyszerűen nem kapcsolható össze. A liberalizmus humanista, a kereszténység nem az, a liberalizmus szerint az alap a konszenzus, a kereszténység szerint az isteni terv, már csak ezért se békíthető össze a kettő.

Tehát a Néppárt nem azért vállalhatatlan, mert ál-kereszténydemokrata és meghamisította a kereszténydemokrata elveket, hanem azért, mert azokat máig következetesen képviseli.

A kereszténydemokrata eszme helye a kukában van.

Van-e jobb jele ennél a Ballib Szalonba való befogadásnak?

Az úgynevezett "harmadik oldal" egyesülése megkezdődött MZP megjelenésével, de azóta lassan, fokozatosan megy.

Ez itt az utolsó lépcsőfok: a ballib 90-es évek médiafűrereinek ikonembere Juszt joviálisan látja vendégül Puzsért, s bólogat neki:

Rossz szelek fújnak, el kell ismerni. S egyre erősebben fújnak.

Kezdetben, Kubába költözve, megpróbáltam alkalmazkodni a kubai környezethez, így megpróbáltam megérteni az egyes számú kubai sportot. Ez a bézból egyértelműen, Kubában ez nem csak első sport, de mindent legyőzve első, abszolút első. A kubai gyerekek, amikor az utcán játszanak, nem kosárlabdáznak vagy fociznak, hanem bézbólt gyakorolnak.

Valójában Kubában a bézból fontosabb, mint hazájában az USA-ban. Az USA-ban a bézból csak a 3. helyen van, megelőzi őt az amerikai futball és a kosárlabda. Kubában még politikai jelentősége is van, a spanyol gyarmati uralom elleni harcban a XIX. sz. végén egyenesen jelkép lett, hogy a kubai nacionalista nem focizik, mint a spanyolok, hanem bézbólozik.

Aztán a független Kubában minden rendszer támogatta a bézbólt, abszolút nemzeti sport. Maga Fidel Castro is játszott félprofi szinten amikor egyetemista volt.

Kubában saját neve is van: pelota, de használatos az eredeti angol név is spanyolosítva: béisbol.

Kuba mellett még 5 országban a bézból a fő nemzeti sport: Dominikában, Nicaraguában, Venezuelában, s Puerto Ricóban, valamint - ez II.vh. utáni fejlemény - Japánban.

Szóval gondoltam, megismerkedem vele, de pár hét után feladtam: a játék egyrészt baromi lassú, folyamatosan szünetek vannak, másrészt a szabályainak megértése a latin nyelvtanéval vetekszik. Viszont minden kubai - rejtély hogyan - érti a szabályait.

Amennyit tudok róla: csapatok játszanak egymás ellen, a 3 főszereplő az X csapat dobója és elkapója, valamint az Y csapat ütője. Mindenki más a pályán helyezkedik el, távolabb. S folyamatosan cserélődik ki a dobó, az elkapó és az ütő. A lényeg: egyrészt úgy dobni, hogy az ellenfél ne tudjon jól ütni, másrészt meg úgy kell ütni, hogy abból pontszerzés legyen. S itt meg is áll a bézból-tudásom, számomra máig teljes homály leplezi azt, mikor ki hogyan hány pontot szerez - időnként futnak emberek a pályán, ettől is függ a pontszám.

Kuba tehát tele van jó játékosokkal. Időnként botrányok szoktak lenni: az amerikai profi csapatok szervezői vadásznak a kubai játékosokra, s az évi többmilliós fizetésekre sokan nem tudnak nemet mondani. A Wikipédiában külön cikk van az USA-ban játszó kubaiakról: íme. Most már - a reformok jegyében - lehetséges amerikai csapatban játszani sok pénzért és közben a kubai nemzeti válogatott tagjának maradni.

Tiszás fanatikus nyílt levelet intéz a kárpátaljaikhoz:

Vicces látni: nem érti, hogy a kárpátaljai magyarok nem ukránok.

A ballib szélsőség sose hal ki, csak alakot változtat.

A Mérce 1956 alkalmából leközli TGM egyik, az átlagnál is valósághiányosabb cikkét:

A cikk határozottan leszögezi: 56-ban az emberek kommunizmust akartak a "sztálinizmus" helyén.

A "sztálinizmus" szó ősi komcsi bűvészmutatvány: azt a kommunizmust nevezik így, melynek nyilvánvalóan rossz eredménye lett. S mivel minden eddigi kommunizmusnak rossz eredménye lett, így kiderül: minden kommunista hatalom valójában "sztálinista" volt, azaz még sose láttunk a valóságban igazi kommunizmust.

A szerző mitológiája szerint 56-ban az egész nép Tanácsköztársaságot akart, sőt már 1945-ben ezt akarta szinte mindenki, s mindez csak azért nem következett be, mert a megszálló sztálinista szovjet hadsereg és annak magyar képviselői megakadályozták az igazi kommunizmus beköszöntét.

Nem vicc, tényleg ezt írja.

Szóval 56-ban a sztálinizmussal szakító Párt, meg a szakszervezetek, diákszervezetek, munkástanácsok mind lázasan fogtak hozzá az igazi kommunizmus kiépítéséhez, s mindez sikeres is lett volna, ha nincs az elnyomó szovjet beavatkozás.

Tulajdonképpen 1947-1956 között annyira megtetszett a kommunizmus a magyar népnek, hogy róla semmiképpen se akart lemondani. Azaz még a sztálinizmus se tudta az emberekkel megutáltatni a rendszer, sőt: a sztálinizmus ellenére sikerült megszerettetni az eszmét a néppel.

A ballib identitáspolitika új zászlóvívője a Kutyapárt nevű szélsőliberális képződmény:

Az alap a 2014-es Eleven Szemétdomb akció a Szabadság téren, ahová ballib identitásharcosok kihurcolták felesleges lomjaikat, így tiltakozva egy emlékmű ellen.

A Kutyapárt most a DK-val küzd, ki viszi el a Tiszához nem átállt ballib polgárokat. Ennek része a Bajza utcai szemétdomb akció.

Az Új Egyenlőség egy viszonylag korrekt műsort készített a témáról:

Pogátsában azt szeretem egyébként, hogy szalonbeliként folyton kibeszél a hivatalos narratívából. Itt is ezt csinálja, szépen elmondja, hogy az euró elsősorban politikai kérdés, s nem számít se az ország fejlettsége, se a "korupció" szintje.

Hiszen ha számítana, Bulgária nem léphetne be jövő januártól az eurózónába. Mivel minden adat szerint fejletlenebb még a kelet-európai EU-tagokhoz képest is, a korrupciós indexekben pedig ugyanolyan rosszul teljesít, mint Magyarország. Ráadásul politikailag is instabil: ritkán tölti ki egy kormány a rendes 4-éves ciklusát. De mégis lehet euró.

Miért lehet? Mert Brüsszelben azt mondták, s pont.

Egyébként az euró negatív hatása már most érződik. Mivel a változás pánikhangulatot eredményez, így minden kereskedő igyekszik már most árat emelni. Januártól meg jöhet a következő negatív hatás: hirtelen sok pénz lesz az ország bankrendszerében, ami nyilván el lesz költve (a fő ok: az eurózónában sokkal alacsonyabb a kereskedelmi bankok kötelező tartaléka, mint ami most van Bulgáriában).

Eleve ott a negatív példa nyugatról, hogy hatalmas költségvetési hiánnyal is lehet kormányozni. Minden bolgár kormány most ezt fogja lemásolni, hiszen most a költségvetési hiány Bulgáriában a harmadik legalacsonyabb az EU-ban, azaz van mit behozni, lehet költekezni.

A független, nem elfogult szakértők szerint Bulgáriában a következő várható: 2-3 év emelkedés a sok plusz pénz miatt, majd csődközeli állapot, rosszabb esetben akár görög típusú válság.

Vicces a liberális médiák "hadurazása".

Amikor a nagy internetes cégek a balos, woke vonalat vitték, nem volt tiltakozás az ellen, hogy politikailag elfogultak a cégek, s önkényesen hoznak döntéseket. Akkor erre az volt mondva, hogy "ez a szabad piac döntése", s "ha nem tetszik, ne tessék ott szerepelni, hanem tessék saját céget alapítani".

Trump óta a helyzet változott. Ezt még személyesen is észre vettem. Amióta Zuckerberg és Trump haverok, egyetlen kommentem se lett törölve, semmilyen tiltást nem kaptam, míg korábban ez havonta 2-3 alkalommal előfordult, pedig ma nem írok mást, mint korábban.

A nagy tech cégek nem álltak át, csak egyszerűen visszavettek korábbi abszurd részrehajlásukból. Pl. abbahagyták több antiliberális YT-csatorna cenzúrázását, nekem ez a legnagyobb eredmény, mert eddig nagyon nehézkes volt, hogy az adott szerző a YT-ra csak egy "biztonságos" változatot tesz fel, a teljest pedig máshová tölti fel, nekem ez nagy időveszteség.

Ezzel "szabad piacból" immár "hadurak" lettek, hogy ma semlegesek ideológiailag. Vicces. Pedig tulajdonképpen ez a normális. A mobiltelefon cég se tiltja le az előfizetőket azon az alapon, hogy szerinte csúnyán beszélnek.

A francia adósság hamarosan eléri, majd meghaladja a görög mértékét a nagy görög válság idején.

A nagy görög válság idején a görög adósság mértéke 300 milliárd euró volt, ez akkor a teljes görög GDP 93 %-a volt.

Most a francia adósság mértéke 3,4 billió euró, a francia teljes GDP pedig 4,2 billió. Ez 81 %.

De más számítások szerint az adósság már 114 %. Ha nem vásárlóerőn, hanem nominálisan számolunk, s talán helyesebb ezt nominálisan nézni.

Bulgáriában ezzel viccelődnek mostanában: pont belép az ország az eurózónába, s az össze is omlik. Ugyanis míg Görögországot meg lehetett menteni annak idején, a 11-szer nagyobb francia adósság már biztosan kezelhetetlen lesz.

Rendkívül érdekesek a közvéleménykutatásokra adott ballib kommentek.

Hiába minden adat, hogy a Tisza vezet a Fidesz előtt a legrosszabb esetben is 6 ponttal, nagy az elégedetlenség.

Hiszen az adatok azt mutatják, nem lesz "rendszerváltás", azaz csak egyszerű Tisza-többség lesz. (Szerintem egyébként egyszerű Fidesz-többség lesz, a felmérések nem nézik ugyanis az egyéni választókerületeket, de ez most mindegy, nem ez a témám.)

Alapvetően 3 típusú ballib-tiszás reakció van:

• a nép menthetetlenül hülye, a kitántorgás az egyetlen út,
• akkor van esély, ha a Tisza-kormány betiltja a Fideszt, s elveszi a szavazati jogot a "hülyéktől", majd új választást tartanak,
• a Fidesz fog nyerni kétharmaddal, mert megint megveszik a szavazásra alkalmatlan figurákból álló ostoba magyar népet.

A legkeményebb hely komment szemszögből egyébként az r/hungary, szinte paródia az egész.

Nézve a következő adást jutott eszembe:

- a lényeg: mikor antikapitalista a modern baloldal?

Mert az nem kérdés, hogy eredetében a baloldal antikapitalista.

Persze mindig sajátos módon. Már a hivatalos szovjet vonal is aláhúzta, hogy a liberalizmus, a polgári eszme jó dolog! A hagyományos marxista történelemszemlélet is ezt mondta: a történelem osztályharcok sorozata. Azaz a feudalizmus bevezetése is forradalmi tett volt az azt megelőző rabszolgatartó társadalomhoz képest, s ugyanígy a polgári átalakulás is pozitív forradalmi tett a korábbi feudalizmushoz képest.

Persze ez a szemlélet abszurd: a világ nagy részen sose volt rabszolgatartó társadalom, s feudalizmus pedig szinte csak Nyugat-Európában, ahogy őskori kommunizmus se létezett, dehát a tények sose zavarták a nagy marxista gondolkodókat.

Szóval a szovjet kommunista narratíva az volt - s ez történetesen igaz is -, hogy a kommunista átalakulás nem a polgári rend ellen van, hanem annak folytatása, befejezése, lásd a polgári rend megadta a jogegyenlőséget az embereknek, de nem adott vagyoni egyenlőséget, s ez utóbbit a kommunista rend fogja megadni.

Persze a valódi események érdekesen alakultak. A marxista baloldal vesztett minden téren. Nyugaton lassan liberálissá lett, ennek egyik mellékága a woke és antifa mozgalom is, melyek már egyáltalán nem akarnak kommunizmust, hanem marginális kisebbségek képviseletéért küzdenek a polgári demokrácián belül. Keleten pedig - ez leginkább Kína - a kommunista átalakulás el lett napolva a késő jövőbe, most a kapitalizmust építik állami kontroll mellett.

Mikor fordul elő, hogy egy magát baloldalinak mondó - a valóságban teljesen liberális - párt hirtelen a kapitalizmus ellen kezd beszélni? Tapasztalatom: amikor a párt immár minden befolyását elvesztette az adott társadalomra.

Ez itt is látható: az immár 1 %-ért küzdő MSZP hirtelen milyen bátran antikapitalista lett!

Tipikus esetet ír le a 444:

- a lényeg: bojkott a szaúdiak ellen, mert nem viselkednek a brit szokások szerint.

Sokat hallottam Európán kívüliektől ezt: a nyugat kitalál dolgokat, bevezeti őket, majd mindenkit meg akar büntetni, aki még nem tesz ugyanígy. Tulajdonképpen a XIX. századi gyarmatosító politika folytatása, csak most már az "emberi jogokra" hivatkozva.

Egy cikk kapcsán a Népszavában, a cikk idézi Eszterházyt: "[...] éles társadalmi-politikai változások idején (mint például az 1989–90-es magyar rendszerváltáskor) látványosan megugrik az átalakuló, az „átvedlő” polgárok száma. Ilyenkor az ember hirtelen, egy csapásra 180 fokos fordulatot vesz nézeteiben, világlátásában, egész magatartásában. Ahogyan Esterházy Péter írta, túl nagy (volt) a tolongás a Damaszkuszba vezető úton. A tömeges megtérés látványa gyanúsnak tűnik sokak számára.".

Na most, Eszterházyt nem tartom nagyra. Íróként egy nulla, írásai az olvashatatlanság határán vannak, egyetlen művét olvastam végig, nagy időpazarlás volt, mivel a mű nem szól semmiről, szó szerint semmi értelme. Pedig én szeretem az abszurd stílust, de Eszterházy nem abszurd, hanem csak szimplán szar. De ez nem számít, a fő bajom nem az vele, hogy rossz író volt - ez sokakkal megesik -, hanem megmondóemberi tevékenysége, melynek lényege a mindenkit lenézés és a pökhendiség.

Ez a damaszkuszi utas szöveg is valami ilyesmi, s persze maga a megállapítás mélyen hazug. Miért?

1989-1990-ben valójában nem volt semmilyen tömeges megtérés, átfordulás. Se pálfordulás, se köpönyegforgatás nem zajlott. Annyi történt, hogy egy diktatúra lassan kimúlt, s vele együtt követelményrendszere is. Ami azt okozta, hogy aki addig kényszerűen betartotta a követelményeket, az hirtelen felszabadult azok alól, s immár szabadabb lett. Semmi más.

Márpedig a követelményeket be kellett tartani még 1988-ban is, hiába magyarázzák utólag, hogy a Kádár-rendszer mennyire szabados volt. Igen, szabadabb volt pl. a bolgár rendszerhez képest, de egyáltalán nem volt szabad. S az ember amennyivel kevésbé volt a rendszerben marginális, annál több követelmény vonatkozott rá.

Amikor hirtelen kiderült 1989-ben, hogy a rendszer tényleg felszámolja saját magát - moszkvai ukáz alapján -, az emberek többsége annyit érzett, hogy akkor immár nem kell a szabályokat tartani. Ennyi az egész. S semmilyen damaszkuszi út.

Az ugyanis nem pálfordulás, sem köpönyegforgatás, hogy valaki már nem teljesíti az időközben megszűnt szabályokat. Nem az egyén változott meg, hanem a követelmények feléje.

Lásd párttagság. A csúcson 850 ezer párttag volt. Ebből 780 ezer nem csatlakozott se a Munkáspárthoz, se az MSZP-hez 1989-ben, azaz egyik utódpárthoz se. Miért? Mert eleve csak kényszer miatt voltak párttagok korábban.

Ezt is népszerű manapság tagadni, leginkább ballib oldalon, pedig tény: egy sor területen és sok beosztásban igenis kötelező volt a párttagság.

A gyónáshoz nekem személyes speciális viszonyom van, de ez túl intím, így nem beszélnék róla. Így marad az általános elv.

Újabb DK-s demagógia a pedofil hiszti meglovagolása mentén: "A DK gyermekvédelmi programjának része az is, hogy a törvény mindenki számára írja elő a kiskorúakat érintő szexuális és más bűncselekmények esetében a feljelentési kötelezettséget, így az az egyházi személyeknek is. A párt szerint véget kell vetni annak, hogy egy pap a gyónási titokra hivatkozva ma törvényesen eltitkolhatja, ha a tudomására jutott gyermekbántalmazás, például egy pedofil bűntett.".

Egyrészt az egész a valóságon kívül van, hiszen nehezen elképzelhető, hogy valaki mélyen hívő ember és emellett aktív pedofil, így nulla körüli lehet a pedofil cselekedetet meggyónó emberek száma. Az egész DK-s koncepció nem érti mi a gyónás. Tulajdonképpen az egyetlen cél, hogy egy mondatban szerepelhessen a "pedofil" és a "pap" szó.

Másrészt az elvi rész, ami fontosabb. Ha ütközik az egyházi és a világi törvény, akkor mindig az egyházinak van elsőbbsége, legalábbis a hívő ember számára. Azaz bármit is ír elő az állam pl. a gyónásról, azt hívő keresztény nem fogja betartani.

S igazi vicc: mivel a nem-betartást az állam nem képes bizonyítani, hiszen nincs módszer bizonyítani, hogy egy pap nem tartotta be a törvényt, így az egész vita csak egy DK-s hisztizés.

Persze hisztinek jó, hiszen erősíti a kevés megmaradt DK-s tábort. Ott a "pap" ugyanolyan hívószó, mint a "határontúli", mindig képes felhergelni az átlag DK-s rajongót.

Az irodalmi Nobel egy politikai díj, nem irodalmi elismerés. Mint a halivúdi Oszkár.

Csak meg kell nézni az eddigi díjazottak listáját. Nagy részüket még az irodalommal szakmai szinten foglalkozó emberek se ismerik.

Szóval a díjnak nincs jelentősége, ez egy protokoll elismerés a saját kutya kölykeinek.

Mondjuk a Sátántangó legalább tényleg jó mű, ezt el kell ismerni. De sose kapta volna meg ezt a díjat a szerző, ha nem lenne a Nobel Bizottság kutyájának kölyke.

Október 10. Kubában kivételes ünnep: ez az egyetlen pirosbetűs ünnep, mely ma is az, de a kommunista időszak előtt is az volt.

Viszont sem akkor nem ez volt a fő nemzeti ünnep, sem most nem az. Most nemzeti ünnep az kétszer is van: július 26. és január 1., az előbbi Castróék mozgalmának kezdete 1953-ban, az utóbbi a mozgalom 1959-es győzelmének a napja. Castróék előtt pedig a fő nemzeti ünnep május 20. volt, Kuba 1902-es függetlenségének a napja, ezt ma meg se említik, a hivatalos narratíva szerint ugyanis az nem volt igazi függetlenség, így nem kell ünnepelni.

Október 10. viszont az 1868-1878-as spanyol-kubai háború kitörésének évfordulója. Valójában ez polgárháború volt, hiszen az egyik oldalon a magukat immár kubaiaknak tartók voltak, míg a másikon a Kubában élő magukat spanyoloknak tekintők, persze maguk mögött a spanyol állam erejével.

Tulajdonképpen olyan hogy kubai nép csak a XIX. sz. folyamán lett. A század elején még mindenki spanyol volt, Kubában élő spanyol, míg a század végén már szinte mindenki nem spanyolnak, hanem kubainak tekintette magát.

A spanyol rendszerben Kuba valójában nem volt soha jogilag gyarmat, hanem az ország része volt.

Azonban az 1820-as évekre lassan kialakult az érdekellentét az egész Spanyol Birodalom és Kuba között, ezzel megszületett a kubai nacionalizmus, mely így szeparatizmus is volt. Ez az eszme folyamatosan erősödött, s az 1860-as évekre már többségi lett. Három fő tényező lett:

• a kubai elit rájött, nem érdemes a hatalmat megosztania a spanyol állammal, jobb, ha csak ők irányítanak,
• a francia felvilágosodás hatása az értelmiségben: független köztársaságot akartak a spanyol monarchia helyett,
• a gazdasági érdek: Kuba jobban képes kereskedni a világgal, ha nem része Spanyolországnak.

Az 1868-1878-as spanyol-kubai háborút persze végül a spanyolok nyerték meg, de maga a kubai vereség csak növelte a vágyat a függetlenségre. Ez végül az USA beavatkozásával történt meg, 1898-ban az USA hazat üzent Spanyolországnak, egy amerikai hadihajó elsüllyesztése miatt a havannai kikötőben - ma már szinte biztos tény, hogy a hadihajót maga az USA süllyesztette el, hogy legyen ürügye -, ezt a háborút megnyerte az USA, ami után Spanyolország lemondott 4 területéről, közülük az egyik Kuba volt. Az USA így megszerezte Kubát, de Kuba 1902-ben hivatalosan független ország lett.

Lassan kezd világos lenni: folyómederben még Bulgáriában se lehet építkezni.

Bulgária igazi problémája a kommunizmus bukása után nem a korrupció volt, valójában - minden ellenkező híresztelés ellenére - a bolgár korrupció semmivel se nagyobb, mint nyugaton. A fő probléma az lett, hogy megvalósult 1990-től az ultraliberális álom, a gyenge állam.

Így nem az van, hogy valakit le kell fizetni az állami hatóságnál, hogy az aztán kedvezzen nekünk. Nem, erre semmi szükség, nem kell senkit lefizetni. A megoldás: csinálsz amit akarsz, aztán évekig pereskedsz, s a végén mindenki megszokja a kész helyzetet, azaz az állam nem tartatja be a saját jogszabályait.

Ez még ma is működik, de ma már azért van állami hatalom, szóval legalábbis veszélyes csak úgy bármit cselekedni, mert esélyes, hogy az állam végül fellép, de a 90-es években tényleg teljesen veszélytelen volt bármilyen jogszabályt megsérteni.

Ez is most ilyen eset. A rendszerváltozás után beindult a hatalmas építkezési hullám a tengerparton. Mivel egyszerűen fizikailag nincs elég hely építkezésre, a jó helyek meg drágák, így elkezdődött az építkezésre alkalmatlan területek építési területté változtatása. Ennek extrém verziója: folyómedrek befedése, a folyók csövekbe való átirányításával. Ez működő megoldás sokáig, hiszen olyan sok víz csak átlag 10-15 évente esik, hogy a csövek képtelenek felfogni és elvezetni a vizet a tengerbe, az meg hosszú táv. Rövid távon viszont így extra profitot lehet elérni, még nyugati balekok is befektetnek ilyen ingatlanokba.

Itt most Neszebar külterületén, az Elenite nevű külterületi lakóparkban zajlottak az események Az Elenite nevű külterületi lakópark - szállodák is vannak benne - is folyómederre épült. Ez a Google-térképen is jól látható: a folyótorkolatra épült az egész lakónegyed:

Aki elárulja a baloldalt, az előbb-utóbb jobboldali lesz. Ahogy ez fordítva is igaz.

Sőt, aki eleve azzal indul, hogy ő harmadik erő, az is kiköt aztán a 2 tábor valamelyikénél.

Lehet bármilyen változás személyekben, a táborok elve szilárdan marad. Ez a magyar politika sajátossága.

Minden cselekedet és történés ezt igazolja.

A legfrissebb: a "harmadikoldalas" Zsupér-féle Finga helyet adott Pankotai Liliputnak (alias "Vasággyal 40 kilós gyereklány"), aki neves baloldali megmondóemberként kezdte karrierjét:

Ex-Gyurcsányné Klára láthatóan nem érti mi zajlik körülötte.

Nemrég még azt tervezték, körülöttük alakul meg a Zorbánt leváltó BEP - Ballib Egységes Párt -, s nyilván a Klára lesz a fővezér. Most meg hirtelen a dolgok úgy alakultak, hogy az 5 %-ért küzdenek egyedül. Nagyon gyors változás.

Pedig ők ugyanazt mondták mindig: a legtisztább européer és ballib eszmét, melynek eddig mindig volt közönsége. Szóval most nem értik: miért nem működik? Még a legmegbízhatóbb ballib megmondóemberek 90+ %-a is átállt a Tiszához - dehát miért?

Mint amikor a gazdag hülyegyerek először találkozik átlagemberekkel.

Idén október 5-én volt a 60. évfordulója annak, hogy a kubai vezetés nyíltan elismerte: az ország kommunista.

Kuba az egyik olyan ország, ahol a Szovjetuniótól függetlenül lett kommunista rendszer.

1965. október 5-én lett az összes kubai politikai párt betiltva, kivéve egyet, a Kubai Szocialista Forradadalom Egyesült Pártját, mely ezen a napon átnevezte magát Kubai Kommunista Párttá.

Egyébént létezett már korábban is Kubai Kommunista Párt, még 1925-től, de az, a kubai forradalom 1959-es győzelme után be lett integrálva a győztes forradalmi mozgalomba. Érdekesség: a kezdetekben a kubai kommunisták ellenezték a forradalmat, csak a végső szakaszba álltak át, az ok: Castróék mozgalmát a kommunisták kezdetben polgári erőnek tekintették, így marxista alapról nem támogatták.

Az események sorozata:

• 1959. január 1.: győz a forradalom, a kubai elnök (Batista) elmenekül az országból, aminek hatására a teljes megmaradt állami apparátus átáll,
• 1961. április 16.: Castro bejelenti, hogy a forradalom irányvonala szocialista,
• 1962. március 26.: a forradalmat támogató szervezetek egyesüléséből megalakul a Kubai Szocialista Forradalom Egyesült Pártja,
• 1965. október 5.: Castro bejelenti, hogy a forradalom célja marxista-leninista, a Kubai Szocialista Forradalom Egyesült Pártja átnevezi magát Kubai Kommunista Párttá, minden más párt betiltásra kerül,
• 1976. április 15.: az új kubai alkotmány kimondja, a Kubai Kommunista Párt az ország vezető ereje,
• 2002. január 1.: alkotmánymódosítás kimondja, Kuba szocialista rendszere örökös és megváltoztathatatlan.

Persze minden egyes lépésnek volt előzménye.

Az 1961-es szocializmus bejelentés előzménye a sikertelen Disznó-öbölbeli akció, amikor kubai ellenzékiek a CIA segítségével partra szálltak Kubában, a hatalom megdöntése céljából. Az akció azonban totális kudarccal végződött, a CIA nem adott teljes körű segítséget diplomáciai okokból, a harcosok pedig felkészületlenek voltak, hozzáértésüket lelkességgel igyekeztek pótolni. Továbbá, a titkosság se volt magas fokú, mert szovjet hírszerzés megtudta az akció előkészületeit, s az infót továbbította Havannába. Ezen kívül Kennedy leállította az előzetesen ígért légi támogatást, nem akarván az USA teljeskörű részvételét. Így a kubai vezetéshez hű erők 3 nap alatt likvidálták az egész akciót. Hírértékben pedig mindez csak erősítette a kubai vezetés legitimációját.

Az 1965-ös kommunizmus nyilatkozat előzménye pedig Che Guevara távozása Kubából. Che Guevara addig a kettes számú vezető volt, tehát Fidel testvérét is megelőzte. A Szovjetunió viszont nem volt hajlandó teljes támogatást adni Kubának, míg Che benne van a vezetésnek. Ennek oka Che szovjetellenessége: Che balról támadta a szovjet rendszert, azaz hogy az nem eléggé kommunista. Miután Che lemondott, majd távozott az országból, immár megnyílt a lehetőség a teljeskörű kubai-szovjet barátság előtt. A jelképes pártátnevezés biztosította a szovjet elvtársakat: ezentúl Kuba a "helyes", szovjet úton fog haladni, nem Che délibábos, trockista ízű útján.

2002 előzménye pedig nyilvánvaló: a szovjet kommunizmus vége. Castróék el akarták kerülni, hogy a szovjet összeomlás hasonló eredményt érjen el Kubában is, s ezt sikeresen el is érték: a szovjet reformok, majd az összeomlás nem okoztak soha hasonlót Kubában. Ennek megkoronázása lett az "örökké szocializmus" alkotmányos szöveg.

Panaszkodik a Mérce:

Pedig a jelenség nem új.

A világkommunizmus összeomlása (1988-1992) óta egyértelmű a helyzet. A szélsőbal (ami alatt a rendszerkritikus baloldal értendő) narratíváját lassan átvette a nyugati elit, miután ez a értékrend nem kapcsolódott immár az ellenséges hatalom Szovjetunióhoz. A woke mozgalom felívelésekor a 2010-es években a nagytőke immár teljesen átvette a szélsőbalos jelszavakat.

Én magam ezt személyesen is láttam. 2015-2017 között a Coca-Colánál dolgoztam, pont a woke egyik csúcsidőszakában, majd 2020-2022-ben a TikToknál, ez a kései woke időszak volt. Ott folyamatos tapasztalat volt, hogy a világ akkor második legnagyobb márkaneve - csak az Apple előzte meg -, a Coca-Cola hogyan nyomta folyamatosan ezt a narratívát. Folyamatosan ment a mélyzöld marhaság, globális felmelegedés elleni kamuharc, szegénysimogatás, genderológia, homoszexuális lobbitevékenység.

A vicces az volt, amikor a cég túlfeszítette a húrt, s nem belemélyedve a woke eszmébe, azt felületesen alkalmazva követett el bakikat. Az egyik híres eset egy aztán gyorsan vissza is vont reklámkampány volt, tartalma kb. ez:

• bús indiánok élnek a nyomorban, szarban és sárban, Mexikóban,
• megérkeznek az indián faluba a woke amerikai fiatalok, köztük homokos párok is,
• az amerikaiak kólát osztanak az indiánoknak,
• végre minden indián boldog!

Aztán a cég bocsánatot is kért, hogy a XIX. századi gyarmatosító narratívát adta elő új köntösben: mennek a bátor fehér telepesek a nyomorban élő tudatlan bennszülöttekhez, s elviszik nekik a felvilágosodás szent lángját üveggyöngyök alakjában.

De ez az eset is igazolja, a nemzetközi nagytőke átvette a szélsőbal eszközeit.

S ezt a liberális nyilvánosság is így látja: a szélsőbal a "miénk", akkor is ha kissé kellemetlen rokon, de mégis a mi kutyánk kölyke, míg a szélsőjobb az egyértelmű ellenség, vele szemben mindenki köteles összefogni.

Ezek után a Mérce min csodálkozik? Hiszen minden rájuk is igaz. Az állítólag szélsőbalos Jámbor - volt szerkesztőjük - vajon hogyan lett parlamenti képviselő, ha nem a liberális médiák és szavazók teljes támogatásával?

Szóval ez egy műfelháborodás most.

Szimpla tény: a rendszerkritikusság a jobboldalon van, azaz a szélsőjobb az.

Úgy döntöttem, a Puzsérek körüli új szalont elnevezem újlibeknek.

Vicces, szolidaritási tüntetés egy régi ballib mellett - igaz, átállt az újakhoz -, mert ki lett hallgatva. Közismert, tanúkihallgatás csak kőkemény diktatúrákban szokott lenni.

Valószínűleg szimpla kapkodás, meg ürügy. Az eredeti megbékélés tüntit ugyanis a hívek 90+ %-a kritizálta: egyrészt nem akarnak megbékélni az ellenséggel, másrészt a meghirdetett 3 fideszes résztvevő miatt (Böjte Csaba, Kassai Lajos, Skrabski Fruzsina), akik közül csak Kassait hajlandók elfogadni az átlagpuzséristák, de még őt is csak bizonyos távolságtartással. Böjte személye ellen hatalmas felháborodás ment, Puzsér nem érti, hogy a ballibek és az újlibek kedvenc papja Iványi, legfeljebb még Libeeró Miklós, de nem Böjte atya. Puzsér mint istenhívő nem képes megérteni, még ő se lesz képes az ateista rajongókkal elfogadtatni, hogy a vallás nem középkori tudatlan sötétség.

A liberális világhatalom egyik kedvenc módszere ez: ismeretlen embereket híressé kikiáltani.

Ilyenkor sajnos az átlagember reakciója az, hogy szégyellni kezdi magát "de műveletlen vagyok, hogy sose hallottam róla", így lassan az ismeretlen "híresség" tényleg híres lesz, legalábbis ideiglenesen.

Olyan ez kicsit, mint a közvéleménykutatás üzletág: jól meg kell fizetni a "neves" intézetet, s kapunk is értékelhető százalékot, mellyel már el tudunk indulni felfelé, s egy idő után, tényleg meglesz a kamuszázalékunk.

Egyszerű emberi lelki mechanizmus ez: az átlagember nem szeretne az átlagtól eltérni, így csak akkor mer bármit nyíltan bevallani, ha az átlagosnak számít.

Mint a kognitív disszonanciára alapuló reklámok: ha elérjük, hogy a vevő elhiszi, hogy valamit tudnia kellene, akkor inkább úgy tesz, mintha tudná az adott dolgot, pedig a valóságban fogalma sincs róla.

A Times világ 100 legbefolyásosabb feltörekvő tehetségének listája pontosan ilyen valami. Volt már rajta olyan rég elfeledett ember, mint Fekete-Győr András és Csehszlovák Kattinka is, ma ki merné őket rátenni bármilyen listára, senki.

Szóval semmi különös, a valóság maradt a régi, ez csak a liberális médiagépezet rendes működése.

Furcsa ez a magatartás-változás.

Ugyanaz az elit, mely 1989-1990-ben elutasított minden igazságtételt, s megbékélésre szólított, most más dalt énekel, persze elég hamisan:

Mi változott? Nem az esetleg, hogy most ők nem érintettek...