Az egyesült baloldal - liberálisok - egyre magabiztosabbak. S készülnek elkövetni a lehető legnagyobb hibát: mindent egy lapra tesznek fel.
Az ok persze racionális: 2010 óta az első eset, hogy sikerült valódi zavart kelteni a Fidesz köreiben a kegyelmi botrány volt. Akkor is, ha ebben maga a Fidesz ügyetlensége is erősen szerepet játszott. Az egész ügyet valójában a Fidesz hibás helyzetértékelése indította el, a fő hiba a köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter lemondatása volt.
A sikertől a ballib stratégák fejébe szállt a győzelem előérzete, így ma mindent a téma köré tekernek.
Ami veszélyes 2 okból is:
ha egyetlen a támadási irány, azt könnyebb kezelni,
túl sok az idő még a végső csatáig, ugyanannak az ismételgetése unalmat válthat ki.
Én meglepődnék, ha az úgynevezett "pedofília-gyermekbántalmazás" téma sikert hozna jövő tavasszal a liberálisoknak. Márpedig minden ezen múlik. Ha a liberálisok elvesztik a jövő évi választást, bármilyen jó eredménnyel is, az az ismételt szétesésüket fogja hozni.
Az orbáni jobboldaliság távol került a konzervativizmustól - mondják a ballib megmondóemberek. S teljesen igazuk is van!
Életem egyetlen időszakában, nagyjából 1999-2009 között hittem, hogy a konzervatívizmus megoldás bármire is.
A konzervatívizmus ugyanis egy gyökértelen eszme, nem önálló, hanem reakció valami másra. Lényegében a konzervatívizmus azonos a liberalizmussal, csak annak egyfajta mérsékelt, lassított verziója. A célok azonosak tehát, de a módszerek finomabbak. A liberális pl. azonnal bevezetné az egyneműek házasságát, míg a konzervatív először csak az élettársi viszonyt vezetné be, s majd 5 évvel később a házasságot.
Amikor még nem volt világos, hogy a Fidesz merre fog menni, azaz 2010-ben nem lehetett még tudni, hogy a Fidesz konzervatív lesz vagy sem, ekkor még esély volt mindkettőre, én inkább a LMP-re szavaztam. Pedig 2010-ben tömeges volt a Fideszre szavazás, a ballib Gyurcsány-Bajnai kormányzás kudarca után.
A valószínűleg mindig direkt manipuláló szagértő megint remekel. Azt ugyanis nem képzelem el róla, hogy nem ért a témához, azaz jóhiszeműen téved.
Eddig ugyanis mi volt a sulykolt téma? Az, hogy hatalmas az aránytalanság, mert míg a határontúli kisebbségi magyarok szavazhatnak levélben, addig a Zorbán diktatúrájából kitántorgottak csak személyesen, sorban állva a követségen. Ami nem igaz, nincs ilyen szabály.
Most a szagértő fordított egy nagyot a narratíváján. Azt mondja, mindenki szavazhat levélben, akinek nincs magyarországi címe, s a Zorbán ezt direkt nem híreszteli. Igen, tény: mindenki szavazhat levélben, akinek nincs magyarországi címe, s teljesen mindegy, hogy az illető hol él.
A legfontosabb persze most se hangzik el: aki a leveles szavazást választja (mert választhatja), az elveszti egyik szavazatát, ugyanis csak listára szavazhat. Ahhoz ugyanis, hogy valakinek két szavazata legyen - egyéni és listás is -, magyarországi lakcím szükséges. Ebben az esetben is lehet határon túl szavazni, de csakis követségen.
A javító-nevelő intézetet annak idején gyerekbörtönnek hívtuk. Mert az is volt.
Egyszer volt közvetlen élményem ezzel az intézménnyel. Mégpedig 1973 végén, első osztályos koromban.
Az egyik agresszívabb osztálytárs rátámadt egy félénkebb típusú osztálytársra a vécében, kényszerítette, hogy lehúzott gatyával feküdjön a földre, majd megpróbált a seggébe dugni egy műanyag játékpálcikát. Éppen benyitott egy tanár, így az esemény nem folytatódott.
Helyette jött az igazgató, aki akkora pofont kevert le az elsős agresszornak, hogy véres lett az arca. Majd ki lett hívva a rendőrség, a mentők, meg a gyerekügyi szolgálat.
A lényeg: a srác másnap már nem hozzánk járt iskolába, hanem a legközelebbi javító-nevelő intézetbe.
Az áldozat csak szidást kapott az igazgatótól "legközelebb kiabálj, ha rád támadnak, ne légy mamlasz!". Ezt miután az orvos megállapította, nem sikerült benne kárt tenni a pálcikával.
A Kádár-rendszer e tekintetben hatékony volt nagyon. Kevesebb mint egy nap alatt megkaphatta egy gyerek a beutalót a gyerekbörtönbe, pedig ez csak egy 6-7 éves kisgyerek volt, nem egy 14-15 éves keménykedő bűnöző.
A tiszások demagóg tüntijén egy valamit nem értek: eddig úgy tudtam, hogy plüssállatkákat iszlamista terrortámadás után kell felhalmozni, valamint bulvárcelebek halálakor (pl. Diána, a szívek hercegnője halálakor annyi plüss állat gyűlt össze, hogy aztán a halmot gépekkel kellett összeszedni és a szeméttelepre irányítani).
Eleve én nehezen viselem a plüssállatokkal örjöngést, én nagyon szeretem az ilyen játékokat: kedvenc játékmackóm 57 - ötvenhét! - éves és máig megvan, annak idején 1. születésnapomra kaptam.
Szóval a mostani heppeninget nem értem. Mindenesetre úgy tűnik, a tiszás törzsszavazó értelmi fogyatékos. Vissza fogjuk mi még sírni a klasszikus ballib átlagszavazót...
Évekkel ezelőtt megpróbáltam átállni a Linuxra. Két nap szenvedés után lemondtam tervemről: a rendszer egyedül 640*480 felbontásban volt hajlandó működni.
Most lehetőség adódott új próbálkozásra. Munkahelyemen lejárt a szolgálati számítógépem garanciája: az ilyen esetekben a cég felajánlja a készülék megvételét az adott dolgozónak, az eredeti ár 10 %-án. Én éltem is a lehetőséggel, egyszerűen túl olcsó volt ahhoz, hogy ne mondjak igent.
Szóval itt álltam egy plusz laptoppal. Gondoltam, akkor most adjunk esélyt a Linuxnak.
Első lépésként megnéztem melyik a leginkább felhasználóbarát Linux. Azt mondta mindenki: az Ubuntu.
Szóval letöltöttem az Ubuntu telepítőjét. Az szépen végig is futott. Majd a gép újraindult, s onnantól semmi, csak egy sornyi villogás "System reset". Nem hagytam magamat, sokszori újraindítás után ismét megpróbáltam a telepítést. Az eredmény: ugyanaz.
Ekkor jött a végső lépés: Windows 11 újratalepítése, minden Linux törlése.
Nyert Bill Gates. Úgy néz ki, a Linux még mindig csak unatkozó IT-sek hobbija.
Tegnap ismét megtette azt Bojko Boriszov, amit rendszeresen szokott.
Ahogy ezt írtam pár napja, tüntetések vannak egy ideje a kormány ellen. A legutóbbi tegnapelőtt egész nagy volt, ránézésre kb. 70 ezer ember Szófiában, s még ugyanennyi összesen 5 nagyvárosban.
Boriszov 2009-ben lett először kormányfő. 2013-ban nagy tüntetések voltak ellene, a fő ok az áram árának emelkedése volt. Lemondott ezért szinte azonnal. A 2013-as választásokat ezután megnyerte, bár nem lett többsége kormányalakításhoz. De az ellenzékének megalakult kormánya csak 3 hónapig bírta. Az új, 2014-es választásokat pedig megint Boriszov nyerte, s ekkor már lett elegendő parlamenti többsége.
2017-ben megint lemondott Boriszov, ezúttal arra hivatkozva, hogy pártja elbukta az elnökválasztást. Persze a parlamenti választást megnyerte, így megint ő lett a kormányfő. Egészen a 2021-es tüntetésekig, amikor megint lemondott.
Ezután következett 7 (hét) választás, melyből 5-öt nyert Boriszov, 2-n pedig kicsivel lemaradva második lett. Azóta volt 3 rendes kormány (értsd: nem ügyvezető kormány), melyből 1 - az első - volt Boriszov ellenzékéé, ez 8 hónapot bírt ki. A másik 2 kormány Boriszov pártjának támogatásával lett.
Most az utolsó ilyen kormány mondott le, mely 2025. januárja óta van. Ezt hivatalosan nem Boriszov vezeti, hanem egy bizalmi embere. (Nehéz magyar párhuzamot mondani: mondjuk mintha lemondana Orbán, ő csak a Fidesz elnöke maradna, s Szíjjártó lenne a miniszterelnök. Közben minden lényeges kérdésben persze ugyanúgy Orbán döntene, mint előtte.)
Boriszov kemény ellenzéke - a PP-DB - számára ez most hatalmas csapda. Az lett volna az érdekük, ha Boriszovék ragaszkodnak a hatalomhoz, így sok tüntetést lehetett volna még tartani, lassan növelve saját nem túl nagy népszerűségüket.
Most mi lesz? Próba lesz téve alakítható-e új kormány a parlamenten belül. Ennek 2 módja lehet:
ugyanaz megalakul ismét, ami most lemondott,
Boriszovék koalícióra lépnek a PP-DB-vel;
mindkettő jó Boriszovnak, miközben az ellenzékének egyik se jó.
Szóval marad a harmadik lehetőség: ismét parlamenti választás. Valószínűleg tavasszal. Ami megint jó Boriszovéknak, de nem jó a PP-DB-nek.
Vicces. A tanulság: nem szabad ravasz emberrel szórakozni, mert átlát gyorsan az ellenség tervein. S eleve alapvető: nem elég, ha elégedetlenség van a kormányzat ellen, ha ezzel együtt nincs erős, népszerű, egységes ellenzék.
Az euró érméken az egyik oldal "nemzeti", azaz mind a 24 (januártól 25) eurózóna-tagállam azt tehet rá, amit akar (persze bizonyos szabályokat betartva). A legnagyobb érmén, a 2 euróson a szegély is "nemzeti", oda is írható szöveg (a kisebb érméken nem, ott nem férne el szöveg).
A Bolgár Nemzeti Bank úgy döntött, a bolgár 2-eurósan legyen az "Isten óvja Bulgáriát!" szöveg a szegélyen.
Megpróbáltam elképzelni mi lett volna, ha hasonló történt volna Magyarországon, azaz a Zorbán bevezette volna az eurót, majd az "Isten" szót tartalmazó szöveget íratott volna rá valamelyik magyar euróérmére. Szerintem az Európai Parlament azonnal napirendre tűzte volna az ügyet, plusz 100 neves magyar libbant értelmiségi aláírást gyűjtött volna a "középkori" szöveg ellen.
az Európai Központi Bank honlapján a vonatkozó tájékoztató
Úgy tesznek, mintha valamiféle speciális fideszes dolog lenne a pedofília.
Pedig mi a valóság?
A pedofília egy rendkívül ritka nemi orientáció, az emberek kb. 0,1 %-ára jellemző, ezen belül a homokosok aránya aránytalanul nagy, eléri a 25-30 %-ot.
A legtöbb pedofil passzív, azaz sose éli meg orientációját.
Az aktív pedofília hol zajlik? Alapvetően 2 helyen:
rokonságban, azaz a pedó rokon tőle függő gyerekkel csinálja,
közoktatásban, pedagógusok által, elsősorban olyan gyerekkel szemben, akinek nincsen szülői felügyelete.
Az egész világon így van: Magyarország nem kivétel.
A probléma felderítése nagyon nehéz, pont amiatt, ahogyan, ahol történik.
Ami mindig kimarad: a liberális demokráciákban a hatalom nem csupán a politikai közhatalom. Sőt, egy erős liberális demokráciában a közhatalom kifejezetten gyenge. De még egy tökéletlen liberális demokráciában is jelentős az a hatalom, mely a nyilvános politikai közhatalmon kívül van.
Így tehát ha egy média független a politikai közhatalomtól, de nem független cseppet sem általában a hatalomtól, akkor az nevetséges.
Magyarországon 2010 előtt a kormányoknak alig volt médiájuk, a létező médiák pedig függőek voltak, csak nem a mindenkori kormánytól. Vajon kinek volt pl. a 90-es évek elején nagyobb hatalma Magyarországon: Antallnak vagy Sorosnak?
A Fidesz ellen iszonyú harag egyik oka, hogy ezen Orbánék változtattak: létrehoztak kormányfüggő médiákat.
Az én fő bajom a fideszes médiákkal: nem igazán hatékonyak.
Úgy alakult, hogy csak egyetlen párt, a szocialisták vallják magukat baloldaliaknak, mindenki más, önbevallás alapján, jobboldali.
Azaz a jobboldalon belül húzódnak a határok.
Egyrészt vannak a nacionalisták, ami Bulgáriában automatikusan oroszpártiságot jelent. Velük nyilván senki más nem szövetkezik, hiszen ahogy Magyarországon a népi-urbánus a fő kulturális választóvonal, úgy Bulgáriában az oroszpárti-nyugatpárti.
Igenám, de most két darab nyugatpárti jobboldal van: van egyrészt a hagyományos nagyvárosi - elsősorban szófiai - jobboldal, másrészt van Bojko Boriszov pártja. Az előbbi az utóbbit korruptsággal és diktátori ambíciókkal vádolja, míg az utóbbi az előbbit hiteltelenséggel és progresszívizmussal.
A hagyományos nagyvárosi jobboldal tulajdonképpen lehetetlen helyzetbe navigálta saját magát: egyrészt nem mehet szembe Boriszovékkal az alapkérdésekben, azaz az EU, a NATO, az euróövezet támogatásával, mert ezzel az oroszpártiakkal kerülne szövetségbe, másrészt valahogy jeleznie kell, hogy ők ellenzékben vannak. De nem lehetnek úgy se ellenzékben, hogy ezzel szövetségbe kerüljenek a szintén ellenzéki nacionalista pártokkal.
A mostani tüntetések így elég furcsák lettek: egyszerre kell tüntetniük a Boriszov párti kormány és a nacionalista ellenzék ellen!
Alapvetően a nagyvárosi jobboldal fő baja, hogy kevesen vannak, s ezt eddigi történetük során csak akkor tudták megoldani, amikor a helyzet a baloldal kormányzása után katasztrofálissá vált. De ez a múlt, ma a baloldal jelentéktelen erő, így nem is ők a fő ellenfél. Másrészt pedig a helyzet nem katasztrofális: bár minden létező statisztika szerint Bulgária az utolsó helyen van az EU-ban, senki nem is számít ennél jobbra, meg eleve a saját múlthoz képest javulás van - ellentétben Magyarországgal, Bulgária kétszer is csődben volt a rendszerváltozás után, akkor minden annyira összeomlott, hogy ahhoz képest a szerény növekedés is csodás eredménynek tűnik.
30-100 ezer ember tüntetett ezen a napon (a két szélső becslést írtam le)
Szóval kevés a nagyvárosi jobboldal potenciális tábora. Ez egy kis réteg csak, országosan talán 10-15 %, de mivel szinte mind a nagyvárosokban van, így ott többségnek tűnnek: ez az az embercsoport, mely komolyan hiszi, hogy az országban nyugati életszint lenne, ha mindenben követnénk a nyugatot. Szerintük Boriszovék bűne, hogy csak az alapdolgokban nyugatiasak, de sok mindenben nem, s hogy "korruptak" meg "balkániak", nem igazi lelkes européerek.
Ennek a tábornak a nagy tragédiája, hogy semmi esélyük többségre, így - pont mint a magyar ballibek - áltatják magukat mesékkel, hogy milyen buta és agymosott az átlagember, aki mást gondol, mint ők.
Én személyesen egyik felet se támogatom: távol áll tőlem mind a nagyvárosi jobboldal, mind a Boriszov-féle jobboldal. Persze Boriszovék a kisebb rossz, de messze vannak a jótól.
Az Egri olyan konteót ad elő, hogy még a Puzsér is rázza a fejét, s próbálja neki elmagyarázni, hogy ennek semmi értelme.
Az Egri-konteó szerint a tolmács azért fordított félre, mert a Hír Tv közönségének szánta a mondatokat. Puzsér hiába magyarázza, hogy ez teljesen abszurd feltételezés.
Egyébként ezt a balos tábor zöme is elveti, nem csak a Puzsér. A fő konteó más: hogy az egész egy gumicsont, hogy az emberek erről beszéljenek, s ne a "nyomorról".
A rövid válasz: nem. Miért nem? Mert az arányos választási rendszer is aránytalan, csak máshol az.
A direkt aránytalannak tervezett választási rendszerekben az erős pártok több mandátumot kapnak, mint ami arányosan járna nekik, innen az aránytalanság. Az arányosnak tervezett választási rendszerekben viszont a kis pártok élveznek előnyt, hiszen képesek nagyobb erőt mutatni, mint amennyi arányosan jár nekik. Azaz mindenképpen aránytalanság van, csak nem ugyanott.
Kérdés: melyik aránytalanság igazságosabb? Szerintem az előbbi, hiszen az erősebb pártokra sokkal többen szavaztak.
Egyébként az egyéni választókerület magyar hagyomány.
Egészen 1922-ig minden magyar parlamenti választáson - sőt az 1848 előtti rendi választásokon is - kizárólag egyéni választókerületek voltak.
Horthyék vezették be a listás szavazást 1922-ben, de csak Budapesten, míg vidéken maradtak az egyéni választókerületek.
Az első tisztán listás választás pedig 1945-ben volt.
Aztán a kommunizmus alatt a rendszer folyamatosan változott, de jelentősége nemigen volt, hiszen a parlament csak látszatszervként működött. De így is érdekes: az 1967-es választásokra Kádárék visszatértek a hagyományokhoz, a tisztán egyéni választókerületes választásokhoz. Ez így is maradt a rendszerváltozásig, kivéve az 1985-ös választásokat, amikor az egyéni választókerületek mellé lett egy országos lista is, erre a listára a gyakorlatban a legfelsőbb pártvezetés tagjai és általuk kiválasztott személyek kerültek.
1989-ben a kerekasztal-tárgyalásokon fel se merült, hogy tisztán listás, arányos rendszer legyen bevezetve. Az akkori ellenzék eleinte 302-tagú országgyűlést akart, 152 egyéni képviselővel és 152 listással. Ez ellen azonban az MSZ(M)P frakciója fellázadt, így végül 176 egyéni képviselő lett, 210 listással.
Az MSZMP ugyanis abban hitt, hogy politikusai ismertebbek, így sok egyéni helyet meg fognak nyerni az ismeretlen jelöltekkel szemben. A valóságban összesen 2 egyéni helyet tudott nyerni az MSZMP/MSZP, ebből is az egyiket függetlenként (Németh Miklós), szóval nem jött be számításuk - az egyetlen jogilag is MSZP-s egyéni nyertes Szűrös Mátyás lett.
Miért nem akart senki arányos rendszert? Mert mindenki legjobban az állandó kormányválságtól félt.
Alaposan hallgatva Buttánit - Nagyonbuttánit -, egy végső érv bontakozik ki, ami egyébként zseniális, szóval neve ellenére nem annyira buta a srác.
Az érv lényege: nem számít mi van, a lényeg, hogy nyugaton az élet jobb, így nincs értelme elmélkedni, egyszerűen ahhoz kell alkalmazkodni, ahol jobb.
A dolognak két oldala is van: egy morális és egy praktikus.
A morális: vajon helyes értékrend-e a mindenkori több pénzhez igazodni. A válasz nyilvánvalóan az, hogy nem.
De ha csak ez lenne, még menthető lenne az egész azzal, hogy semmi értelme kilátástalan harcot folytatni, jobb megbékélni, meghúzódni, majd ebben az állapotban megtalálni a helyünket, mintsem a biztos vereség tudatában hősiesen meghalni.
Van viszont egy praktikus szempont is. Mégpedig az, vajon érdemes volt-e 1988-ban karriert indítani a KISZ-ben? Nyilvánvalóan nem, ez csúnyán elkésett akció lett volna.
Márpedig a helyzet hasonló. A nyugat elvesztette dinamikáját, vége van felemelkedési szakaszának. Semmi gyakorlati értelme most már akár számító módon is alkalmazkodni hozzá.
Az idő most azoké, akik kiugrottak, de legalábbis haboznak. Jön fel a Kelet, a Nyugat meg megy lassan vissza a helyére, ahol a XVI. sz. előtt volt.
Először azt hittem, valami ballib túlzás megint, mint amikor megvádolják a Zorbánt, hogy nem tud rendesen angolul.
De nem, a Telexnek véletlenül igaza van! A tolmácsnő egyetlen mondatot se fordított helyesen. Az az érzésem, hogy a fülei be voltak dugulva vagy drogos állapotban volt, s spontán talált ki szöveget. Egyszerűen szürreális amit csinál. Egy pillanatban maga Orbán is észreveszi, hogy baj van (ért valamennyit oroszul), mert elkezd idegesen fészkelődni és furcsán nézni.
Ráadásul ez a könnyebb típusú tolmácsolás, ez konszekutív tolmácsolás, azaz mondatról mondatra. Képzelem mi lett volna, ha szinkrontolmácsolás lett volna.
Egyébként én láttam már ilyet. Egy budapesti bíróságon pár éve. A kirendelt hivatalos bolgár-magyar tolmács közepes szinten értett bolgárul, a kicsit szokatlanabb szavakat nem is értette, s tolmácsolás helyett magyarázott, ráadásul egyes szám harmadik személyben, ami súlyos hiba. De még ő is legalább igyekezett tartani magát a forrásnyelvi tartalomhoz, annak keretein belül magyarázgatott.
Pánik a neten a már-már kétharmados Tisza-győzelemre számító buborékban. Az ok:
- s a Mediánt nem lehet nem komolyan venni.
A legviccesebb a hangulat:
egy jelentős rész szerint az emberek megint eladják jövőnket, ahelyett, hogy a Tiszára szavaznának, amivel felzárkózás lenne elérhető,
másik rész abban reménykedik, hogy sokan csak azért mondják, hogy a Fideszre szavaznak, mert rettegnek,
sokan panaszkodnak, hogy sok a megvett ember.
Ez utóbbihoz új elem: immár a zsidókat is megvette a Zorbán!
Ha minden így megy tovább, akkor semmi gond nem lesz jövő tavasszal, s bukik egy nagyot az Européer Selyemmessiás. Ami követni fog pártjának szétesése.
Kelet-Európában valaki elterjesztette: aki repülővel utazik, az csakis dúsgazdag ember lehet. A dúsgazdag ember pedig hajlandó bármennyit fizetni.
Íme budapesti repülőtéri példa:
Ehhez nem kell magyarázat.
De íme szófiai példa:
Itt kell magyarázat. Ez egy népszerű bolgár mogyorós-csokis mártott ostya, kifejezetten jó minőségű. Az ára 6,09 leva (3,12 euró) - a közeli szomszédos boltban az ára 1,20 leva (0,62 euró), de a legdrágább boltokban se kerül 1,40 levánál több pénzbe.
A feminista ideálkép ezek szerint a prostituált, hiszen ő tényleg nyíltan mond igent.
Normál nő nem mond igent, mert ezzel leértékeli önmagát. A határozott igenre váró férfit pedig az átlag nő nem is veszi komolyan: hiszen milyen férfi az, aki nem is próbál nyomulni, esetleg homokos?
Bulgáriában erősebb volt a filmcenzúra, mint Magyarországon. Olyan film mint a Tanú elképzelhetetlen lett volna.
Ennek ellenére Bulgáriában is enyhült a filmművészet hivatalos szerepe az idők során.
A kommunizmus mindigis a legfontosabb művészetnek a filmet tekintette. A kezdeti szakaszban - mint Magyarországon - az ideológiai nevelés volt kijelölve mint a film feladata. Ez alól kivételt a vígjáték jelentett és a messzi múltról szóló történelmi film. Ami az aktuális problémákat illeti, azokat csakis kommunista módon volt szabad bemutatni: mint feladatokat, melyeket a rendszer megold.
A 70-es évekre ez azonban kifulladt, mert ez ilyen filmek rendkívül unalmasak. Ezeket megcsinálni pénzkidobás, mert csak kényszerből akadnak nézők.
Ki lett találva, hogy szabad kritizálni a valós, aktuális életet is. Persze sose úgy, hogy abban szóba kerüljön a politika.
Így elkezdtek megszületni a kritikai realista filmek, melyek tényleg a létező életet mutatták be. A hősök immár nem lelkes emberek, akik boldogan építik a szocializmust, hanem szürke kisemberek, akik lepusztult környezetben élnek, minden nap munkába mennek, munka után mogorván néznek maguk elé, s láthatóan mindent mélyen unnak maguk körül. A társadalomkritika hűen bemutatja a viszonyokat is, hogy az eszme helyett a pénz a motiváló tényező a társadalomban, sokan alacsony szinten korruptak, minden az ismeretségeken múlik, s valójában senkit se érdekel a hivatalos propaganda.
A kisember pedig nem lát kiutat sehol. A szürke monoton életnek nincs ugyanis alternatívája. A kisember így destruktív lesz vagy nihilista. Ha esetleg próbál is változtatni valamin, hogy jobb legyen, gyorsan rádöbben: nem lehet változtatni.
A végső állapot: az életet utáló, semmiben se hívő kisember, aki immár az emberi jó tulajdonságokhoz is cinizmussal viszonyul.
Hogy mennyi ilyen film van! Tulajdonképpen rendkívül jók arra, hogy az embert öngyilkos ösztönök kerülgessék. Most meg, visszanézve őket, nagyon jó kordokumentumok.
A lényegi ugyanis az, hogy az egész kérdés nyelvészeti, definíciós. A "liberalizmus" szóval a baj ugyanis az, mint a "kommunizmus" szóval: több dolgot jelent, így lehet játszadozni a különböző jelentésekkel.
Ugye jól ismert az az újbalos megjegyzés, hogy a kommunizmus még sose lett kipróbálva, mert a megvalósított kommunista rendszer nem felel meg a kommunizmus meghatározásának? Persze ez egy álságos, hamis érvelés, mely azzal játszik, hogy egyszer tágan, máskor szűken értelmezi ugyanazt.
A szó eredeti klasszikus értelmében a liberalizmus azt a gondolatot jelenti, mely szerint a társadalom alapjának az egyéni érdekérvényesítésnek kell lennie, ehhez képest minden másodlagos, hiszen a társadalom nem több mint egyének összessége. S természetesen a gazdasági szabadság elválaszthatatlan eleme az egyéni szabadságnak. Azaz a szó eredeti értelmében nem létezhet liberalizmus kapitalizmus nélkül, s persze kapitalizmus se liberalizmus nélkül, hiszen a kapitalizmus nem más mint a liberalizmus gazdasági rendje.
Ha pedig a liberalizmus szón valami mást értünk, akkor lehet ezzel játszadozni, csak épp minek?
Bulgáriában ezt is kitalálták: teljesen legálisan szavazatot vásárolni.
A módszer lényege: ki kell használni a törvény egyik kiskapuját.
A lényeg: minden választáson résztvevő párt delegálhat választási megfigyelőket, s ezek száma nincs korlátozva. Továbbá: a megfigyelőknek adható tiszteletdíj.
Az ország területén nagyjából 13 ezer választókör van, s kb. 50 %-os részvétel mellett ez azt jelenti, hogy ha minden körbe delegálunk 10-12 főt, akkor - feltéve, hogy a delegáltak az őket delegáló pártra szavaznak - át is van lépve a 4 %-os parlamenti küszöb, azaz bejut nagyjából 8-12 fő parlamenti képviselő.
Ezt egy rosszhírű bolgár üzletember éveken keresztül keményen űzte. Akadt olyan választás, ahol 200 ezer fő "megfigyelőt" delegált - 2009-ben. Durva számítások szerint ezzel nagyjából 12-13 millió eurót költött el: mindenkinek fizetett 100 levát (50 euró), plusz szendvics és ásványvíz, meg persze magának a hálózatnak a költsége, hiszen ezt nem kis feladat megszervezni.
Azonban nem számolt egy problémával: a kisember is ravasz, s ő is megtalálja a kiskaput. A kiskapu pedig nyilvánvaló: az akit delegál egy párt szavazókörbe, az szabadon szavazhat aztán bárkire, s ez nem ellenőrizhető sehogy. Emberei persze azt terjesztették "van módszerünk megtudni ki kire szavaz", de ezt csak a hiszékenyebbek vették be.
A nagy bukás 2009 volt: a párt beszedett 130 ezer szavazatot kb. 220 ezer megfigyelő mellett, azaz a megfigyelőik 40 %-a nem szavazott rájuk. S nem lett meg így a 4 %.
Én is ismertem embert, aki ilyen "megfigyelő" volt. Elüldögélt a szavazókörben, aztán másra szavazott. A pénz meg jól jött: akkoriban ez 3-4 napi munka átlagbére volt. Plusz az öröm, hogy a rablóprivatizációban megtollasodott majom milyen mérges lehetett, hogy nem került be a parlamentbe, pedig mennyit költött.
A módszer persze már nem használatos, hiszen mint az eset mutatja, nem biztonságos és túl költséges. Maradt a bevált út: a cigányokkal a láncszavaztatás - ellenőrizhető is és olcsóbb is.
Teljesen véletlenül rátaláltam egy amerikai humorista 2 évvel ezelőtti számára. Ritka az, hogy amerikai ennyire jól képes felfogni az európai diszkót, s így parodizálni. Ráadásul enyhe kelet-európai beütéssel.
A spanyol progresszívek ugyanis ennél azért okosabbak. Ugyanis kitaláltak egy eddig sose létezett alakot, az -e végződésűt.
Tudni kell, a spanyol melléknevek nagyobb részének van neme, azaz 2 alakja, a hímnem -o végződésű, a nőnem -a végződésű, viszont a melléknevek egy kisebb része nem nélküli, azaz nem igazodik nemben a jelzett főnévhez, ezek -e vagy mássalhangzó végződésűek.
Ezt az -e végződést szemelték ki a spanyol progresszív nyelvújítók, azaz a kétalakú mellékneveknél kitaláltak egy harmadik alakot is, -e végződéssel. Lásd "negro" fekete (hímnem), "negra" fekete (nőnem), s hozzá extraként "negre" fekete (nemsemleges).
Ugyanez igaz azokra a főnevekre is, ahol van férfi és női alak is, itt is -e végződés lett kitalálva. Itt csak az a gond, hogy a valós nyelv néha belerondít a szép woke eszmébe, ugyanis vannak spanyol főnevek, ahol két alak van nem szerint, de a hím alak végződése kivételesen nem -o, hanem -e. Lásd "presidente" elnök (férfi), "presidenta" elnök (nő). Itt tehát kicsit lyukas a progresszív újspanyol.
A lyukat csak névelővel lehet betölteni, a szintén kitalált "le" névelővel. Normál esetben a spanyolban csak 3 névelő van: el, la, lo, de utóbbi semlegesnemű ugyan, de nem használható bármire, csak elvont fogalmakra. Tehát "le presidente" az elnök - lenne a woke alak, ez olyan elnök, aki "nem bináris", szemben a férfi elnökkel "el presidente" és a női elnökkel "la presidenta". (A valóságban egyébként a "la presidente" alak is használatos, sőt korábban - a woke-kor előtt - éppen ezt szorgalmazták a feministák, mivel itt "egyenlőség" van.)
A valós életben persze normál ember nem beszél így soha spanyolul, ezt csak progresszív politikusok mondják így, s ők is csak ha hivatalosan nyilatkoznak.
Visszatérve a képre: a spanyol progresszívok természetesen azt mondják, hogy "no binarie".
A Tisza Párt megnevezte jelöltjeit. A jelöltek 90+ %-a - ellentétben a fideszes médiák állításával - civil, azaz ismeretlen ember. Ilyet már láttam: déjà-vu.
2001-ben Bulgáriában. Az utolsó bolgár cár ekkor véglegesen hazaköltözött. S bejelentette, hogy indul a júniusi választáson. Már arra se maradt idő, hogy pártot jegyezzen be, így - tiszás módszerrel - átvett 2 létező mikropártot, s ezek egyesüléseként indult el mint II. Szimeon Nemzeti Mozgalom.
Az üzenetek: minden tisztába lesz téves, új kezdet, s a leghíresebb: "800 nap alatt rendbehozom az országot, nem jelképesen, hanem ténylegesen".
A választást megnyerte úgy, hogy alig kampányolt hivatalosan. Inkább suttogó kampány volt képtelenebbnél képtelenebb ígéretekkel. Minden felvetésre, hogy egyes ígéretek nem lehetnek igazak a válasz az volt "a cár megoldja" meg "a cárnak világcsoda szakértői vannak".
A választáson 43 %-ot kapott, ezzel 120 mandátumot a 240-fős parlamentben. A nagy többség civil, politikában ismeretlen ember, a legtöbben jogászok.
A képtelen ígéreteket a cár persze nem tudta teljesíteni, így az elégedetlenség ellene olyan gyorsan ívelt fel, mint korábban a kritikátlan imádat feléje: 2005-ben már csak 20 %-ot kapott, 2009-ben pedig kiesett a parlamentből. Ő maga már nem aktív politikus, pártja létezik amolyan mikropártként.
Egyébként ténykedésének hatása mégis pozitív volt. Hála neki megszűnt az a korábbi állapot, hogy mindent az ex-kommunisták és az ex-antikommunisták harca dönt el. Egyébként nem sokat ért el, de nem is rontott a helyzeten. A bolgár 1996-1997-es hiperinfláció után az ország folyamatosan javuló szakaszban volt gazdaságilag, s ez a cár alatt is folytatódott: az abszolút aljról - 1997 eleje: 10 dollár havi átlagbér - felment egy bár szegény, de már kezelhető szintre: 2009 közepén a havi átlagbér már 300 dollár volt.
De az érdekes: mi lett az embereivel, akiket ő választott politikusnak és korábban ismeretlen civilek voltak?
Először is frakciók alakultak ki, melyek összevesztek egymással. Aztán megindult az önálló karriert keresők hulláma, több új párt is a cári pártból kiszakadva lett. Maga a kormánya máig viseli a "rendszerváltozás óta legkorruptabb" címet. Ugyanis a sok új ember igyekezett kihasználni a hirtelen megszerzett pozícióját.
A legtöbben maradtak ismeretlenek, akik aztán be is fejezték a politikai karriert.
A legismertebb civil akit a cár hozott be a politikába természetesen a későbbi kormányfő Bojko Boriszov, akinek új pártja szintén a cári párt romjaiból lett. Ő úgy lett, hogy a cár Boriszovot bízta meg személyi testőrének, majd jutalmul a választások megnyerése után kinevezte belügyi államtitkárnak és elintézte neki a tábornoki rangot.
A magyar liberális képmutatás egyik szent tehene az "a cigányok is magyarok" állítás.
Miközben ez teljesen abszurd. Különösen vicces, hogy ez tulajdonképpen egy magyar nacionalista nézet, melyet egyébként ugyanezek a körök mélyen elutasítanak.
Trianon előtt ez volt a hivatalos magyar állami nézet: az ország minden lakosa magyar, a kisebbségek nyelviek csupán, azaz vannak magyar anyanyelvű magyarok és nem-magyar anyanyelvű magyarok, pl. az erdélyi románok, ők tehát románajkú magyarok.
Ez a francia nemzetképzet átültetése magyar állapotokra. Persze lehet így tenni, csak épp semmi köze a valósághoz. A valóság ma is ez: a magyarországi cigányok nem magyarok. Pont ahogy a székelyek se magyarajkú románok.
A mi régiónkban nem a francia, hanem a német nacionalizmus a mérvadó, mely nem államnemzetben, hanem etnikai nemzetben gondolkodik. Lehet ezt nem szeretni, de ez a tényeken nem változtat.
S ebben semmi kirekesztés nincs: ugyanis egyéni szinten lehetséges a többes identitás.
Egyszer ugyanis nyert demokratikusan választást egy kommunista jelölt Chilében, majd őt megpuccsolta és megölte amerikai támogatással a chilei hadsereg. Az, hogy a kommunista Allende nyerni tudott eleve egy egyedi eset volt, akkoriban az első eset volt a világtörténelemben, hogy kommunista választást nyer egy szabad választáson.
Így Chilére nem tudott kihatni a Szovjetunió összeomlása se, se a világkommunizmus vége 35 éve. Egyszerűen a kommunista eszmének máig van teljesen hiteles, valóban hazai, valóban létező támogatottsága. Persze ez a kommunista eszme ma már nem tisztán marxista, annyira azért kihatott rá a világ, hogy már magába foglalja a latin-amerikai baloldali populizmust is, meg a modern woke eszmeiséget is, azaz a progresszív liberalizmust is. Viszont gazdasági értelemben ez a helyi baloldal nem liberális.
Mindezt persze elősegíti az ellenoldal. Ahogy a középbal gyenge, s a fő erő a szélsőbal a baloldalon, ez ugyanígy van az ellenoldalon is: a középjobb gyenge, s a szélsőjobb az erős. Ellentétben a várakozásokkal azonban, a latin-amerikai szélsőjobb gazdaságilag nagyon liberális, sőt ultraliberális.
A magyar átlagolvasó úgy tudja, hogy Pinochet fasiszta volt, csak éppen ez teljesen téves. Az akkori szovjet propaganda találmánya volt ez: a neki tetsző katonai diktatúrákat "haladónak", a nem tetszőket pedig "fasisztának" nevezte. Valójában Pinochet gazdaságpolitikája ultraliberális volt, annak idején Chile egy liberális gazdaságpolitikai laboratórium volt, ahol kipróbálták az úgynevezett chicagói iskola elméleteit.
Szóval a chilei jobboldal természetesen pinochetista, s ezzel együtt - ennek következtében - gazdaságilag ultraliberális.
Sajátos még a vallási elem. Ma már az ország 15-20 %-a protestáns, s a protestantizmushoz ott jellemzően a politikai jobboldal tartozik, míg a katolicizmushoz a baloldal.
Mivel a 2 legerősebb tábor a szélsőbal és a szélsőjobb, így a most vasárnapi elnökválasztáson ezek nyertek: a kommunista 27 %-ot kapott, a pinochetista meg 24 %-ot.
A végeredmény 1 hónap múlva. Azon dől el az egész, hogy a centrista pártok - ezek jellemzően liberális-konzervatív irányúak - kit tartanak kevésbé ellenszenvesnek a két résztevő közül. A legtöbb közvéleménykutató a kommunista nőnek ad nagyobb esélyt. Ami nem furcsa: Chilében a diktatúra eddig csakis jobboldali volt, így a pártsemlegesek inkább a baloldalt tekintik kisebb rossznak.
