magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

2014. március 02. 13:13 - maxval a gondolkodó birca

Visszanyalt a fagylalt

A pár oroszellenes ukrán oligarcha által irányított kijevi puccs kezd kifulladni. A kezdeti lelkes nyugati támogatás, mely elsősorban magánalapítványokon keresztül történt, de a puccs győzelme után azonnal nyílt kormányzati támogatassá alakult, most kezd visszahúzódni.

Az USA és az EU veszélyes kalandorpolitikája most mutatta meg igazi arcát.

A kezdeti nyugati tervek, melyek arra épültek, hogy a puccsisták gyorsan legitímmé képesek tenni magukat, széles konszenzust teremtve, s képesek lesznek a helyzetet stabilizálni, hamisnak bizonyultak. A puccsisták minden lehető ismérv szerint csődöt vallottak:

  • amint elűzték a törvényes államfőt, rögtön egymással harcoló frakciókra bomlottak,

  • a Janukovics ellenes tüntetőkkel képtelenek voltak elfogadtatni magukat,

  • az ukrajnai etnikai kisebbségeket azonnal maguk ellen hangolták.

A nyugat könnyű győzelemben reménykedett az Oroszország elleni geopolitikai harcban, de most, amikor látja, hogy támogatásuk a puccs felé hamis elképzeléseken alapult, lassan visszakoznak.

A helyzet megoldásának kulcsa:

  • a puccsista hatóságok összes rendeletének visszamenőleges hatályon kívül helyezése,

  • Viktor Janukovics, demokratikusan megválasztott államfő visszaállítása a hatalomba,

  • a szökött rab Timosenko visszatérése a börtönbe,

  • a február 21-i megállapodás érvényének visszaállítása, mely szerint választások lesznek tartva még idén az országban.

Ellenkező esetben, azaz ha a puccsisták nem hajlandóak kompromisszumra, nem marad más, mint katonai erő bevetése ellenük a törvényes rend visszaállítása érdekében.

Címkék: politika ukrajna
8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr675839496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2014.03.02. 16:09:19

Mandin kinek a répáját vetted be?

alte trottel 2014.03.02. 16:20:01

Látom,a Fehér Könyv „Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben” szerzőinek méltó utóda támadt.
Csak legyen annyi eszed, hogy a kapott rubelt azonnal átváltod Eurora vagy USD-ra, mert gyorsabban fog zuhanni mint a Forint.

alte trottel 2014.03.03. 00:29:17

@Akitlosz:
Nyilván Trianont is minden évfordulón éljenzed. Logikus.

Blikknépe (törölt) 2014.03.03. 13:29:50

birka - én úgy utáltalak már évekkel ezelőtt is amikor népszabis modi voltál, a bicska nyílt a zsebben az idiótaságaidat olvasva:

DE!! mostanában úgy néz ki egy platformra sodródtunk.

minden tisztességes, gondolkodó ember csakis az oroszok pártján állhat ebben a kérdésben.

Prolibarát (törölt) 2014.03.03. 13:32:10

Ukrajna a függetlenné válása óta eltelt bő két évtized alatt bebizonyította a működésképtelenségét.
Ukrajna a nyugati világ szép szavain kívül, semmire sem számíthat.
Napokon belül csődbe mennek, és anarchiába süllyednek.
Ezt látják az oroszok, és mentik ami menthető.

Blikknépe (törölt) 2014.03.03. 14:32:09

Nuland: Szóval mit gondolsz?

Pyatt: Azt hiszem játékban vagyunk. Klicskó a komplikált részecske itt, főleg mióta kinevezték miniszterelnök-helyettesnek.
Láthattad néhány feljegyzésemet e házasság (Klicskó-Jaszcenyuk) jelentette problémáról, tehát most minél gyorsabban meg kell tudnunk hogy áll ehhez a kérdéshez.
Szerintem következőnek őt kell felhívnod, és ugyanazokat az érveket kell felhozni neki, amiket Jaszcenyuknak is.
Amúgy örülök, hogy helyén kezeled őt és, hogy azt válaszolta, amit.

Nuland: Remek. Nem hiszem, hogy Klicskónak a kormányban lenne a helye. Nincs rá szükség, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.

Pyatt: Egyetértek - nem kell a kormányba, maradjon ki belőle és csinálja csak a politikai házifeladatát. Úgy gondolom, hogy a dolgok előrehaladtával a mérsékelt demokratákat kell együtt tartanunk.
A probléma Tyahnibok (a szélsőjobb szvoboda vezére) és emberei lesznek, és biztos vagyok benne, hogy Janukovics is számol ezzel.

Nuland: Úgy vélem Jaszcenyuk az, akinek van gazdasági, vezetői tapasztalata, de Klicskót és Tyahnibokot kívül kell tartania (a kormányából), de azért heti 4x tárgyalnia kell velük. Úgy gondolom, hogy az nem működik, hogy Klicskó a Jaszcenyuk kormány tagja legyen.

Pyatt: Nem hát. Így van. Akarod, hogy következő lépésként összehozzunk vele egy telefonbeszélgetést?

Nuland: Ha jól értem, Jaszcenyuk azt ajánlotta, hogy a "3 nagy" (Klicskó, Jaszcenyuk, Tyahnibok) venne részt ezen a beszélgetésen.

Pyatt: Persze ezt javasolta, de ismerve a dolgok menetét, eddig Klicskó volt a falkavezér, tehát időbe kerül, hogy bármilyen találkozón részt vegyen, előtte egyeztetni fog a támogatóival. Ha felhívnád közvetlenül őt, az jót tenne a hiúságának és lehetőséget adna, hogy gyosan túllépjünk ezen a dolgon, mielőtt még ők külön leülnének tárgyalni és Klicskó kifejthetné miért nem tetszik ez neki.

Nuland: Jó, örülök. Miért nem lépsz vele kapcsolatba, hogy lássuk akar-e tárgyalni?

Pyatt: Ok, megteszem. Kösz.

Nuland: Mégegy dolog Geoff. Nem emlékszem, hogy már mondtam-e neked, vagy csak Washingtonnak, de amikor beszéltem Jeff Feltmannel(ENSZ főtitkár helyettes) ma reggel, említett egy új nevet az ENSZ-nél: Robert Serry-t. Megírtam ezt neked reggel?

Pyatt: Igen, meg.

Nuland: Jó. Feltman elintézte, hogy mind Serry, mint a főtitkár Ban-Ki-Mun beleegyezzenek, hogy Serry hétfőn vagy kedden talákozna velünk. Nagyszerű lenne, segítene összehozni ezt a dolgot, ráadásul ENSZ támogatással...az EU meg bassza meg.

Pyatt: Valamit tennünk kell, hogy összehozzuk ezt, mert abban biztos lehetsz, ha ez beindul, az oroszok a háttérben mindent megtesznek majd, hogy megtorpedózzák. Arra viszont még mindig nem jöttem rá, hogy Janukovics miért hagyja figyelmen kívül, hogy elindult ez a dolog. Mert közben egy Régiók Pártja frakciógyűlés van éppen, és biztos vagyok benne, hogy élénk viták folynak, de ha elég gyorsak vagyunk, akkor a vajas oldallal felfelé érhetünk földet.
Szóval hagyd, hogy dolgozzak klicskón: keríteni kell egy nemzetközileg ismert személyt, akit idehozhatunk és segítene elrendezni a dolgokat. A másik dolog kapcsolatba lépni janukoviccsal, de ezzel várjunk holnapig, nézzük meg hogy alakulnak addig a dolgok.

Nuland: Még csak annyit Geoff, hogy a feljegyzésre, amit írtam Sullivannek (amerikai elnökhelyettes nemzetbiztonsági tanácsadója), az a bizalmas válasz érkezett, hogy Biden (elnökhelyettes)meg fog dícsérni érte.

Pyatt: Nagyszerű. Kösz.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása