magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Az alapkérdés

Mi a magyar és a kelet-európai helyzet alapkérdése teljesen politikafüggetlenül?

Persze semmi se politikafüggetlen, de mégis ez alapvetően gazdasági kérdés.

Az egyes számú alapprobléma: a magyar gazdaságban megtermelt profit nem marad helyben, kiszívják a nyugati tulajok nyugatra, s ezt semmi se kompenzálja. Az ugyanis nem kompenzáció, hogy az EU ezen kivitt összeg kb. ötödét visszaadja segély alakjában.

A kettes számű alapprobléma. a helyben működő nyugati gazdák mesterségesen a nyugati bérszint negyedét-ötödét tartják fent.

Azaz semmi lett igaz abból az 1989-1991 között gágogott hülye szövegből, hogy mindegy kié a tulajdon, s a nyugat majd felhúzza magához az országot lassan. (Bevallom: akkor én is hittem ebben az ökörségben.) 20 év zsákutca lett mindez helyett: azaz elvették a gazdaságunkat, a profitot kiviszik, s még a béreket is direkt aránytalanul alacsony szinten gyartják.

Mindennek a szabatos neve: GYARMATI igazgatás.

Minden más probléma eltörpül ehhez képest.  Igen, a gyarmatokon is voltak helyi, a gyarmattartóktól független problémák, de a problémák 95 %-a a gyarmati uralom miatt volt.

Aki ezek után korrupcióról és hasonlókról szövegel, s közben az alapproblémát tagadja, az a gyarmati igazgatás fizetett embere, semmi más. Mert mi ok lenne pl. egy statikailag veszélyes ház esetében azt mondani: ne nézzük a statikát, hanem kezdjük el kitisztítani a penészt a konyha sarkából?

Címkék: politika
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr4213415471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása