A céges tréningnapoknak sokak örülnek, mert akkor, ugye, nem kell dolgozni. Nekem azonban a tréningek fárasztóbbak, mint a normál munkanapok. Kissé a kommunizmusbeli értelmetlen gyűlésekre emlékeztetnek.

Nekem ezekről a tréningekről egy 27 évvel ezelőtti eset jut eszembe, amikor Havannába érkezett az egyik szovjet atom-tengeralattjáró meg még két hadihajó, s természetesen a "baráti kubai nép" is meg lett hívva, hogy látogasson el megtekinteni a hajóhadat.

A havannai szovjet követség jóvoltából a Kubában lévő "baráti követségek" részére természetesen volt egy külön nap, hogy ne kelljen a "pórnépekkel" együtt tolongani. Az egyik meghívott követség természetesen a magyar volt. Apámnak, lévén párttag, természetesen kötelező volt mennie, de ezúttal én is kifejeztem igényemet, hogy mehessek, mert kiváncsi voltam, hogy milyen belülről egy szovjet hadihajó, tengeralattjáró.

Szóval elmentünk. Külön szóltak, hogy fényképezni szigorúan tilos. Erre én előre számítottam, így vittem magammal fényképezőgépet, s amikor senki sem látott, bizony fényképeztem. Az ember 17 éves korában hajlamos valamit csakis azért csinálni, mert tiltják...

Tehát végignéztük az objektumokat, én még időnként fordítottam is oroszról néhány közelemben lévő magyarnak, hogy mit is magyaráz a hajókapitány.

Aztán a legvégén a kapitány elővett egy nagy vörös könyvet, hogy mint hiperfontos baráti látogatók legyünk szívesek beleírni, hogy mi a véleményünk. Én bele is írtam, hogy "Köszönöm. Érdekes volt.", de ekkor a magyar külképviselet legfontosabb emberei halkan magyarul tanakodni kezdtek, hogy "mi a fenét" írjanak be a könyvbe. (Érdekes egyébként ez a magyar magabiztosság: a magyarok külföldi környezetben meg vannak győzödve, hogy őket senki sem érti, így hajlamosak nem vigyázva szóválasztásra, stílusra megtárgyalni egymás között dolgokat.) Valami nagyon bombasztikusat akartak beírni. Aztán valami olyat írtak bele, hogy "Most már biztonságban érezzük magunkat, miután láthattunk a nagy Szovjetúnió békeszerető haderejét!" - szerintem a hajó legénysége aztán ezen röhöghetett hetekig.

Szóval ez a tanakodás és aztán a röhejes beírás szokott eszembe jutni a céges tréningeknél.

Hozzáteszem, nem a szakmai tréningekről beszélek, mert ezek valóban fontosak és hasznosak. Ráadásul nálunk - mint internetes játékokkal foglalkozó cégnél - igenis fontos a naprakész ismeretek átadása, mert a verseny hatalmas ezen a téren, így valóban naprakésznek kell lenni.

Tehát én az úgynevezett "személyiségfejlesztő" tréningekről beszélek. Ezeknek se füle, se farka, s a személyiséget maximum lefelé "fejlesztik".

A múltkor 8-órás személyiségfejlesztő tréningben vettem részt. Most sem értem, hogyan sikerült ezt 8 órára elhúzni.

Azzal kezdtünk, hogy megcsináltuk a Balbin-féle Csapattag Tesztet. Még ez lett volt a legérdekesebb rész, ha már nem csináltam volna meg ugyanezt a tesztet előtte 3-szor vagy 4-szer.

A Balbin-féle Csapattag Teszt lényege az, hogy minden ember csapattagsági szempontból 8 kategóriába sorolható. Ha már szóba hoztam, röviden leírom a 8 típust:

• Befejező típus - aki a projekt befejezését csinálja, kijavítja az apró hibákat, hátránya, hogy sokszor lényegtelen dolgokat is hibának minősít, s azok kijavításával húzza az időt. Tipikus példája ennek az az embertípus, aki pl. észreveszi, hogy a lapok nem lettek megszámozva az anyagban, ugyanakkor azt is kijelenti, hogy a sötétzöld kiemelések túl sötétek, ezért legyenek kicsit világosabbak és a margó is 1 mm-rel nagyobb a kelleténél,
• Csapatjátékos típus - aki igyekszik a csapatban létrejött ellentéteket megoldani, gondoskodik a jó hangulatról, azonban ő az, aki ténylegesen a legkevesebbet dolgozik, mert neki mindig van más, "fontosabb" dolga: a szomorú kolléga megvígasztalása, a beteg kollégának gyógyszer vásárlása, a problémás kollégával a probléma természetének részletes megvitatása, vagy ha egyik sem, akkor esetleg kiszalad az épületből átsegíteni a vak embert a zebrán,
• Elbíráló típus - akinek az erőssége, hogy a munkafolyamatot képes objektíven elbírálni, megállapítani, hogy az helyes irányban megy-e, viszont semleges, túlságosan objektív hozzáállása elveszi a csapat minden meglévő lelkesedését,
• Növény típus - akinek nagyszerű ötletei vannak, de azokat nem képes végig vinni, megszervezni a megvalósításukat. Tipikus: újabb és újabb javaslatokkal bombázza a többieket, de amikor a csapat elfogadja valamelyiket, őt már az egész nem érdekli, mert neki közben még újabb ötletei támadtak valami egész másról,
• Szakértő típus - ő az, aki alig szólal meg, viszont meg van győződve róla, hogy ő ért a legjobban mindenhez, s ha nem ért valamihez, akkor maga jár utána a kérdésnek, mástól a legritkább esetben kér tanácsot. Várja, hogy a többiek hozzá forduljanak szaktanácsért, de súlyos probléma vele, hogy ha nem fordul hozzá senki, nem mond semmit, nyugodtan hagyja, hogy hiba maradjon az anyagban, hiszen szerinte az a legjobb, ha mindenki a maga kárán tanul. További hátránya, hogy ha kérdezik, sokszor elkezd helyes, de teljesen lényegtelen információkat ontani magából, melyek elterelik a figyelmet az éppen aktuális munka lényegéről. Tipikus: felmerül, hogy a török ügyfelek Európa vagy Ázsia fejezetben szerepeljenek-e, őt is megkérdezik, mire kijelenti, hogy a probléma jelentős, Törökország területének 3 %-a Európában van, s egyébként ez nem csak török probléma, hiszen még egy sor más transzkontinentális ország van a világon, majd ezeket fejből felsorolja a többiek megdöbbenésére, akik egyes esetekről most hallanak életükben először, s végül a csapat szinte észrevétlenül másfél óráig azzal foglalkozik, hogy hol van Francia Guyana és Ceuta, teljesen megfeledkezve, hogy csak arról kellett volna dönteni, hogy a török ügyfeleket az európai vagy az ázsiai fejezetbe jobb-e besorolni,
• Szervező típus - aki képes a beindult projekt folyamát figyelemmel kísérni, viszont maga nem vesz részt a folyamatban, ő csak kiosztja a szerepeket a projektet végző csapat tagjainak. Tipikus példaként ez az ideális főnök,
• Végrehajtó típus - aki folyamatosan, szorgalmasan végzi a neki kiadott feladatokat, hátránya, hogy saját ötletei nincsenek, s mindig a papírformát nézi, attól szükség esetén sem tér el. Ha tűz üt ki az irodában, jelenti közvetlen felettesének, de nem tesz semmit, hacsak nem utasítják,
• Vizsgáló típus - aki képes gyorsan átlátni, hogy egy ötlet megvalósíthatóságához mi szükséges, viszont jellemzően elveszti érdeklődését az ötlet tényleges megvalósítása során. Tipikus eset: kiszámolja, hogy mennyibe kerül az új kanadai képviselet létrehozása, de az nem érdekli, hogy egyáltalán minek nekünk képviseleti iroda Kanadában.

A tesztelés lényege az, hogy egy jó csapatban mindegyik típusra nagy szükség van, de ha csak egyes típusok dominálnak, akkor az egy potenciálisan konfliktusos csapat.

Tehát ismételten megtudtam, hogy egyértelműen a "szakértő" típusba soroltatok be, ezzel ismét állítólag sokat fejlődött személyiségem.

Ezután kezdődtek a játékok.

Az első játékban fővárosokat írtunk össze, majd kijavítottuk egymás hibáit. Mivel egyik kedvencem a politikai földrajz, igyekeztem magamat visszafogni, alig 20 fővárost írtam le, viszont Európán kívülieket, hiszen biztos voltam benne, hogy az európaiakat úgyis leírják mások is. Kellemes meglepetés volt, hogy mások leírásaiban alig 2 hibát találtam, s azok sem durva hibák.

A második játék már nem volt ilyen jó. Itt azt kellett elképzelnünk, hogy kajak-kirándulásra mentünk, s eltévedtünk. A kérdés, hogy mit teszünk. Elénk lett téve egy 20 pontból álló lista, hogy milyen lehetséges teendők vannak és ezeket kellett sorba tenni. Majd pedig közösen megvitatni, hogy mi legyen a csapat közös sorrendisége. Bár nem szeretek nagyon tárgyalgatni és hallgatni szoktam ilyen esetekben, mint a ponty, jelen esetben kénytelen voltam hozzászólni, mivel az a tény, hogy nemcsak a legidősebb vagyok a csoportban, hanem úgy a legidősebb, hogy a második legidősebbnél is 8 évvel idősebb, kikényszerítette a szereplést. Ha az emberre huszonéves kiváncsi ártatlan lányszemek merednek várva a "bölcs öreg" megszólalását, az ember mégiscsak kénytelen valamit mondani. Pedig én arra készültem, hogy jó szokásomhoz híven majd geometriai ábrákat fogok rajzolva egy előttem lévő papírlapra, s időnként bólogatok. Szóval sikeresen lebeszéltem a csoportot a vetkőzésről, ugyanis a lehetséges egyik pont a teendők között az volt, hogy "levesszük vizes bélelt ruhánkat". Én meg elképzeltem magamban, hogy az ismeretlen helyre került kajakosak első dolga az egyébként vízhatlan (hiszen bélelt) ruha levétele lenne, s megéreztem, hogy ez hülyeség. Nyilván előbb valakinek át kell vennie a csoport vezetését, megnézni ki hiányzik, majd menedéket kell keresni, tüzet gyújtani, megpróbálni kapcsolatba lépni a vízimentőkkel, s csak azután vetkőzni, ruhát váltani.

Aztán jött egy úgynevezett szabotázs-játék, ahol egy közös feladatot kellett elvégezni, s a játékban ki lett osztva, hogy kik a szabotőrök, azok, akik titokban direkt hátráltatják a folyamatot. Valójában senki sem volt szabotőr, de az "éber" csoport mégis talált ilyeneket.

A végén jött a játékelméleti játék. Ezt jól sikerült felborítani, ugyanis mindkét csoport arra törekedett, hogy a lehető legtöbb pontja legyen, s nem arra, hogy mindkettőnek pozitív legyen a pontszáma.

Ez volt hát a tréning.