Én 1977-ban lettem útörő. Úgy, hogy fel se avattak!
1977 elején, szeptemberben úgy esett, hogy egyik nap nem kellett iskolába menni, mert helyette az a hatalmas öröm ért bennünket, hogy úttörők lehetünk.
*
Az úttörők 12 pontja
- Az úttörő hű gyermeke hazánknak, a Magyar Népköztársaságnak, felelősséggel dolgozik érte.
- Az úttörő erősíti a népek barátságát, védi a vörös nyakkendő becsületét.
- Az úttörő szorgalmasan tanul, a világ és önmaga megismerésére törekszik.
- Az úttörő gyarapítja és védi a szocialista társadalom értékeit.
- Az úttörő ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget.
- Az úttörő igazat mond és igazságosan cselekszik.
- Az úttörő szereti, tiszteli szüleit, nevelőit és az idősebbeket.
- Az úttörő igaz hű barát.
- Az úttörő bátor és fegyelmezett.
- Az úttörő szereti és védi a természetet.
- Az úttörő edzi testét és óvja egészségét.
- Az úttörő úgy él, hogy méltó legyen a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagságára.
Úgy történt, hogy azon a napon elvittek bennünket egy hárshegyi úttörőtáborba, De korán értünk oda, így nem kezdődött rögtön az avatás. Így szétszéledtünk. Többen, köztük én, elmentünk kártyázni a fák közé. Észre se vettük, hogy az avatás már megkezdődött. Már a vége után értünk oda. Osztályfőnök szúrós szemmel nézett ránk, majd a kezünkbe adott egy-egy piros nyakkendőt meg egy-egy tagkönyvet. Így lettünk úttörők avatás nélkül.
A piros nyakkendő egyébként úgy került a munkásőrök kezébe, hogy előző héten mindenki szülője vett piros nyakkendőt, s bevitte az iskolába. Az enyémet anyám velem együtt vette meg. Három boltba kellett bemenni, mert nem volt mindenhol, végül nagy nehezen találtunk a József Attila utcai Úttörő Áruházban - utólag persze már nyilvánvalónak tűnt, hogy eleve oda kellett volna menni, dehát ki tudta ezt előre?
Később - 2-3 évvel később - amikor velem nagyjából egyidős cseh jóbarátommal megosztottam ezt az élményt, ő megemlítette, hogy király élet van Magyarországon, hogy ilyen lazán lehet mindezt intézni. Elmondta, hogy náluk nem is lehet kapni úttörő-nyakkendőt, mert az Úttörőszövetség adja ingyen, viszont ennek az a hátulütője, hogy ha az ember elveszti, nem tud újat beszerezni, s megnézheti magát. Mesélte, hogy vele ez bizony megtörtént, s utána nagy bajban volt, mert ráadásul ahelyett, hogy szólt volna nagymamájának, hogy varjon házilag egy piros nyakkendőt, még be is vallotta az iskolában, így egy évig a magatartása egy jeggyel le volt csökkentve, valamint alaposan megdorgálták, hogy ezzel a magatartással a kapitalistákat segítette, mert amit elvesztett, az nem csupán egy szövetdarab volt, hanem a Nagy Vörös Zászló egy darabja, s most ez a darab rossz kezekbe juthatott. Én meg is jegyeztem, hogy biztosan az elvesztett nyakkendője a három szövetséges haderő nyugat-berlini főhadiszállására kerülhetett, ahol pokoli tervekre használják azt a Nagy Vörös Zászló ellen... ezen aztán sokat röhögtünk cseh barátommal.
Egyébként volt az osztályban egy 56-os harcos gyermeke is. Ő eleve el se ment az avatás helyszínére sem. Érdekes módon ő is úttörő lett.
Egyszer valamelyik élelmesebb gyerek fel is vetette az osztályfőnöknek, hogy hogyan lettek azok is úttörők, akiket fel se avattak, de az osztályfőnök gyorsan elhalgattatta azzal, hogy tanuló=úttörő és kész.
Már a raj megalakulása is érdekes volt. Javaslatokat kellett tenni a raj nevére. Elhangzott mint javaslat többek között Hitler Adolf, Sztálin, a Beatles, valamint Richard Nixon neve. Öt perc türelmi idő után az osztályfőnök berekesztette a további vitát, s közölte, hogy a nevünk Táncsis Mihály és kész.
Aztán megalakult osztályunkban 3 örs, egy lányörs a félénkebb lányokal, egy vegyes fiú-lány örs, s egy harmadik a lúzereknek, akiket a másik két örs nem fogadott be. Én is ez utóbbi büszke tagja lettem. Azzal kezdtük tevékenységünket, hogy a 10 tag között kiosztottuk a 7 lehetséges tisztséget: örsvezető, helyettese, pénztáros, mókamester, stb. Mivel 3 örsi tag így tisztség nélkül maradt, felmerült, hogy ők legyenek az "örsi ellenzék" - ma már ez nem poén, de 1976-ban hatalmas poén volt. Persze az örsi ellenzék megválasztása csak szóban történt, a papírokba már nem került bele, már ebben a korban is működött bennünk a kádárista erkölcsromboló öncenzúra, hogy magunktól tudtuk, hogy mi szabad és mi nem.
Az örs tevékenysége egyébként abban állt, hogy eljártunk a jelenlegi hármas metró építési területére, s ott egymást kövekkel dobáltuk.
Egyszer azonban már túl nagy volt a nyomás, így kénytelenek voltunk jelképesen részt venni az iskolai papírgyűjtésben. Mondta az osztályfőnök, hogy legalább egy délután csináljunk valamit. Hát el is mentünk, összegyűjtöttünk 25 kg papírt, de mikor odavittük a MÉH-hez, az már zárva volt, így a papírt elhelyeztük a MÉH előtt, majd az iskolai versenyseben elfoglaltuk büszkén az utolsó helyet a papírgyűjtésben 0 kg gyűjtött papírral.
Örsünk neve a szabványos és totálisan fantáziatlan Mókus Örs lett, valószínűleg az akkori örsök egyharmadát így hívták. Ez volt az a név, mely az örsi szabványnévvé lett. Viszont örsi jelképünk nem volt. Csak a következő évben lett. Akkor gyereknap ürüggyel a hüvösvölgyi nagyréten jártunk, ahol egyik gyerek légpuskával lőtt egy Playboy-matricát. Persze ez amolyan magyarosított, kopintott Playboy-matrica volt, borzalmas kék-fehér színben, láthatóan valamilyen féllegális fusizós forrásból. De amint megláttuk a csokornyakkendős nyuszit, már tudtuk, hogy megleltük örsi címerünket! Persze a Playboy felirat helyére beírtuk, hogy Mókus Örs. Érdekes módon, az örs tagjainak 90 %-a ismerte a Playboy nevű sajtóterméket. Én pl. onnan, hogy egyik nagybátyám tartott ebből a sajtótermékből jelentős mennyiséget egyik könyvespolcán, éppen Alfred Brehm állatenciklopédiája mögött eldugva, de nem kellő módon elrejtve - nagybácsinak megvolt a teljes enciklopédia, nem a rövid egykötetes változat, hanem a nagy, 10-kötetes! - bevallom, szívesen forgattam Brehm nagyszerű művét, de közben igyekeztem időt szakítani a Playboy-gyűjtemény tanulmányozására is.
Aztán az úttörőéletnek vége lett 1980-ban, a hetedik osztály elvégzése után, mikor Kubába kerültem, a szovjet-orosz iskolába kezdtem járni. A szovjet úttörőszervezethez közöm nem volt, sőt nem is lehetett volna, nem-szovjet állampolgár gyerekek ugyanis nem lehettek tagok, még a baráti "demokratikus" - akkoriban így nevezték a szovjetek a többi kommunista berendezkedésű államot, nem vicc, pl. minket, kelet-európai szocialista gyerekeket úgy neveztek, hogy ребята-демократы, azaz "demokrata gyerekek" - országokbeli gyermekek sem. A magyar követségen működött ugyan úttörő-szervezet, de mivel egyetlen közeli haverom sem volt a havannai magyar gyerekek között, sosem jártam gyűlésre, pontosabban kétszer voltam, egyszer a legelső alkalommal, másodszor meg akkori magyar barátnőm unszolására (aztán szerencsére sikerült meggyőzni őt, hogy azontúl ő se járjon soha).
Felmerült ugyan, hogy ha sosem járok úttörő-gyűlésre, nagy szerencsétlenség fog érni, mert az úttörők 12. pontja értelmében így nem leszek méltó a KISZ-tagságra. Mivel azonban eszem ágában sem volt KISZ-taggá válni, ez az apokaliptikus jóslat nem igazán zavart. Hozzá kell tenni, hogy bár ma már szokásos szinte valamiféle féldemokratikus-liberális rendszerként beállítani a késői kádárizmust, apámat 1983-ban hivatták a Külkereskedelmi Minisztériumba, s sérelmezték neki, hogy miféle dolog az, hogy a Kubában dolgozó magyar kiküldöttek 45 darab "KISZ-korú" gyereke közül 43 KISZ-tag, s csak kettő nem, viszont a két nem-tag közül éppen az ő fia az egyik renitens, ráadásul a másik renitens szülei nem párttagok, apám meg az volt, így ő volt az egyetlen párttag, akinek a gyermeke nem hajlandó belépni a KISZ-be. Persze a helyzet megoldása is tipikusan kádárista lett: apám megígérte, hogy majd meggyőz engem, majd pedig nekem annyit mondott, hogy szarakodnak vele, s lehet, hogy a végén mégis be kell lépnem a KISZ-be, de persze ne ijedjek meg, mert még nem biztos, s ha mégis, akkor sem kell majd járnom gyűlésre, csak legyek papíron belépve. Végül még erre sem került sor, mert sikerült az ügyet magyarosan elsumákolni. Mivel KISZ-gyűlésre alapvetően csak egy 8-10-tagú baráti társaság járt, s én nem voltam ennek része, szóltam az engem különösen nem kedvelő KISZ-titkárnak, hogy ugye nekik sem lenne kellemes, hogy én megzavarjam jelenlétemmel az ő bulijaikat, hiszen nem vagyunk haverok, meg az én társaságom más. Ezzel ő is egyetértett, így mondta, hogy akkor felírja a következő gyűlés egyik napirendi pontjaként az én felvételemet, ezt meg kell tennie mindenképpen, én meg ne jelenjek meg, s aztán soha többet nem lesz ilyen napirendi pont, s az én felvételem kérdése nem is fog szerepelni a potenciális tagok fejezetben. Magyarul: ezentúl a követségi KISZ-szervezet statisztikájában nem is szerepeltem, mint tagjelölt, s a statisztikában az szerepelt csak, hogy 44 KISZ-korúból 43 KISZ-tag, tehát mintha én nem is léteznék.
Ami viszont a szovjet KISZ-t illeti, az egy élmény volt, igazi élmény! Tagja persze nem voltam annak sem, bár itt már lehettem volna, mert ide külföldieket is felvettek. Az iskolában sokan elmebetegnek gondoltak, mert én volt az egyetlen tanuló, aki bár nem volt Komszomol-tag, rendszeresen eljárt a gyűlésekre. Én meg azért jártam el, mert olyen humoros dolgokat nem lehetett máshol tapasztalni, mint egy Komszomol-gyűlésen.
A legjobbak a Komszomol-nagygyűlések voltak, az iskola nagytermében. Ezeket úgy kell elképzelni, hogy van fent a pódiumon 3-4 darab, piros asztalterítővel letakart összetolt asztal, mögötte ül fapofával 6-8 "funkcionárius" - az iskolai Komszomol-vezetők. Amikor a gyűlés elkezdődik, az egyik funkcionárius feláll, előremegy a mikrofonhoz, majd miután teljes csend köszönt be a teremben, így szól:
- Vannak javaslatok?
Majd 5-6 másodpercig némán nézve, mialatt az égvilágon semmi sem történik, ismét megszólal:
- Beérkezett egy javaslat, tartalma: nyissuk meg mai gyűlésünket! Szavazás következik. Ki van mellette-ellene-tartózkodik?
A "mellette-ellene-tartózkodik" EGYSZERRE lett elhadarva, s az illető rá se nézett a teremre, ahol a többség nem is emelte a kezét, ennek ellenére további 5 másodperc múlva ismét megszólalt:
- A javaslat elfogadva többségi szavazással. A gyűlést megnyitottnak nyilvánítom.
Már maga ez a kezdet is minden pénzt megért. A Monthy Python angol humorista csoport sok száma ehhez képest amatőr, kiforratlan produkció. Az abszurd humor kíváló teljesítménye volt ez, ráadásul - s ez tovább emelte értékét - nem is szánták viccnek.
Az egyik iskolai, orosz nemzetiségű komszomolista funkcionárius nagyon jó barátom volt. Ő maga USA-imádó nézeteket vallott, s a háta közepére kívánta az egész Komszomol-bizottságosdit, de magas rangú édesapja miatt nem tudott kibújni. Az édesapja KGB-ezredes volt, s korábban évekig "ENSZ-tolmács" (= szovjet rezidens) volt New York-ban családostul, így a gyerek is évekig az USÁ-ban élt, előtte meg évekig Peruban voltak, szóval a Szovjetúnióban alig éltek. (Később egészen 1995-ig leveleztem a gyerekkel, így tudom későbbi történetüket. A KGB-ezredes apa az elsők között lett "antikommunista" a Szovjetúnió széthullása idején, hamarosan Jelcinéknél lett főember, tábornoki kinevezést kapott, maga a gyerek meg elvégezte az egyetemet 1993-ban, s 1995-ben már fiatal diplomataként dolgozott a Rio de Janeiro-i orosz főkonzulátuson - portugál-angol szakot végzett egyébként. Aztán valahogy elvesztettük egymással a kapcsolatot sajnos.)
Szóval orosz haverom sosem szólalt meg a Komszomol-gyűléseken. Magasrangú apja ellenére kezdett a dolog kellemetlen lenni, így szólt nekem, hogy találjak már ki valamit, amit elmondhatna a legközelebbi gyűlésen. Ugyanis komolytalan, viccelődős ember hírében álltam, s sokan kedvelték vicces dolgaimat. Bár politikai témában viccelődni csak jó ismerősök előtt mertem, ő közeli ismerősöm volt, így ismerte ezt az oldalamat is, s egyébként is nagyon sokban hozzám hasonlóan gondolkozott (bár ő - velem ellentétben - lényegtelennek tartotta a demokráciát, abban egyetértett, hogy a szovjet gazdaság rossz, s a kapitalizmus a jó rendszer, kb. olyan volt a véleménye, mint a mai kínai reformkommunistáknak, azaz valamiféle államilag ellenőrzött, de gazdaságilag szabad kapitalizmust tartott jónak, ami akkoriban egy elég érdekes, eretnek nézet volt). Én meg csináltam egy nagyszerű rövid Komszomol-gyűlés paródiát, s elő is adtam neki két nap múlva. Persze benne volt a fapofával bemutatott "van javaslat?" rész, majd jellemzéseket "elemeztem". Persze dőlt a röhögéstől.
Aztán a következő héten mondja nevetve, hogy felszólalt a gyűlésen, a jellemzések vitájánál. A jellemzések vitája persze tiszta formaság volt. De neki eszébe jutott az én paródiámban az egyik mondat, miszerint "Javaslom, hogy írjuk be jellemzésébe: ő igen szerény ember!" ("Я предлагаю в характеристику записать, что он является очень скромным человеком!"), s pont ezt tette meg a valóságban is. Mivel a jellemzések vitája valójában és ténylegesen totális formaság volt, kicsit kizökkent a gyűlés a javaslat hallatán, de aztán arra jutottak, hogy éppenséggel miért ne lehetne beleírni azt is, hogy az illető igen szerény ember... A lényeg: az addig sosem szóló Komszomol-funkcionárius végre mondott valamit a gyűlésen, végre aktivítást tanúsított!
Mivel sok a tévhit azzal kapcsolatban, hogy a régi, elmúlt rendszerben mit jelentett a párttagság, KISZ-tagság, úttörőség, kisdobosság, azt hiszen közvetve ebben is támpontot nyújtottam egy kicsit ezzel az írásommal.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
petrice 2012.05.18. 14:00:00