Közjogi szakadások a magyar történelemben
azaz Miért nincs értelme a legitimizmusnak?

Hét közjogi szakadás történt a magyar történelemben, ennek azonban nincs semmilyen gyakorlati jelentősége. A jog sosem lehet az alap, hanem éppen ellenkezőleg: a jog következmény. Szerencsés országok persze meg tudják úszni a közjogi folytonosság szakadása nélkül, de ez szintén külső, történelmi tényezőktől függ.

Mi a közjogi folytonosság és mi annak megszakadása? A közjogi folytonosság az, amikor egy társadalomban a változások mindig az éppen hatályos közjog alapján, annak betartásával jönnek létre. A megszakadás pedig az, amikor nem ez történik, a hatályos joghoz képest jogellenes változás következik be.

Az első szakadás maga a Magyar Királyság megalapítása I. István által. Hiszen a korabeli jogszabályok értelmében az államfői posztot mindig az Árpád-dinasztia legidősebb tagja örökölte (szeniorátusi elv). A hatályos jog szerint Géza fejedelem halálával a jogszerű utód Koppány volt. István azonban bevezette az elsőszülöttségi elvet, így ő lett az új államfő. Majd ennek fegyveres harccal szerzett hatályt, legyőzve egy, mai szóval polgárháborúban nevezhető harcban Koppányt.

Ez a közjogi rend tartósnak bizonult, egészen 1848-ig hatályban maradt. A szakadást Kossuthék trónfosztási nyilatkozata okozta. Ugyanis a fenálló jog értelmében Kossuthéknak nem volt joguk erre, az 1723. évi II. tc. 7. paragrafusa értelmében Magyarország feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul volt kormányzandó Ausztriával együtt mégpedig a mindenkori osztrák uralkodó alatt. De érdemes erre külön kitérni, mert a továbbiak szempontjából is fontos lesz.

1547. évi V. tc. 5. paragrafusában a magyar országgyűlés kijelentette, hogy ezentúl a trónt az akkori király - I. Ferdinánd - örökösei fogják elfoglalni. Azaz megmaradt a magyar országgyűlés királyválasztási joga, de az országgyűlés köteles I. Ferdinánd törvényes utódai közül megválasztani a mindenkori magyar királyt. A szabad királyválasztás joga csak abban az esetben száll vissza a magyar országgyűlésre, ha I. Ferdinánd vérvonala kihal.

Gyakorlatilag mindez egy történelmi változás következménye. 1541-ben a Magyar Királyság mint független állam megszűnt, s egy nagyobb állam, a Habsburg Birodalom részben autonóm tartománya lett. Az 1547-es jogszabályt ezt teszi hivatalossá.

A királyválasztás jogát az 1687. évi II. tc. tovább szűkítette. Ekkor a magyar országgyűlés örökre lemondott az adddig őt megillető királyválasztás jogáról is, kijelentve, hogy ezentúl I. József király mindenkori elsőszülött fiúleszármazottja külön megválasztás nélkül magyar király, s őt az országgyűlés köteles megkoronázni. Amennyiben nincs ilyen leszármazott, akkor a királyválasztás joga visszaszáll az országgyűlésre az említett 1547. évi V. tc. 5. paragrafusa korlátain belül.

Az osztrák és magyar közös uralkodó intézménye jogilag csak a már említett 1723. évi II. tc-kel kezdődütt. Ennek a tc-nek az 5-10. pontjai kimondták azt is, hogy a magyar királyi poszt betöltése női ágon is automatikusan zajlik. Azaz III. Károly - a törvény meghozatalakor uralkodó király - elsőszülött fiú vagy lány örököse a mindenkori magyar uralkodó.

Az 1849-es trónfosztás tehát jogellenes volt, Kossuthék állama jogszerűtlen volt. Hiszen örök időkre hozott rendelkezés nem tehető hatályon kívül. Ez tehát a második jogszakadás a magyar közjogi történelemben.

Egészen 1867-ig jogon kívüli állapot volt. Az osztrákok visszaállították ugyan Ausztria és Magyarország törvényes közös kormányzását, az államfő kérdését azonban nem oldották meg. Ugyanis az utolsó magyar uralkodó, V. Ferdiánd lemondott posztjáról 1848-ban. Ezzel a magyar országgyűlésre visszaszállt a korlátozott királyválasztás joga, hiszen V. Ferdinándnak nem voltak törvényes örökösei. Össze kellett volna hívnia V. Ferdinándnak a magyar országgyűlést utódja megválasztása céljából. Erre azonban politikai okokból nem volt lehetőség. Ausztriában a császári címet Ferenc József kapta, ő azonban a már említett törvények miatt nem vált automatikusan magyar királlyá is, azaz kifejezetten meg kellett volna választania őt a magyar országgyűlésnek. Mindezt maga Ferenc József császár is tudta, így nem nevezte magát magyar királynak, hanem osztrák császárként uralkodott Magyarország felett az 1723. évi II. tc. 7. pontja alapján, a magyar trón pedig betöltetlen volt.

A trón betöltetlensége azonban disszononáns helyzet volt, hiszen Magyarországnak így nem volt államfője, márpedig egyes hatalmi funkciókhoz államfői szerep szükségeltetett. Az országnak, az Osztrák ill. Habsburg Birodalomnak volt államfője, de Magyarországnak mint annak részének nem, pedig erre az alkotmány szerint szükség volt.

A megoldás 1867-ben született meg, s ez okozta a harmadik közjogi szakadást a magyar történelemben. A szakadás oka, hogy az országgyűlés nem tudott összeülni uralkodói összehívás nélkül (Ferenc József császárként ezt nem tehette meg), viszont így nem volt szerv, mely uralkodót választhatott volna. A megoldás a már lemondott király általi összehívás vagy az 1848-as országgyűlés új ülése lehetett volna, de mindkettő politikai okokból elképzelhetetlen volt. Így Ferenc József összehívta az országgyűlést - bár nem volt joga erre -, az országgyűlés pedig első intézkedésként magyar királlyá választotta őt - sajátos Münchausen-trükk.

A negyedik szakadás 1918-ben történt a köztársaság kikiáltásával, erre nem volt meg a jogi felhatalmazás.

Az ötödik szakadás 1921-ben történt. A Horthy-rendszer látszólag igyekezett visszaállítani a törvényességet, valójában azonban nagyobb bűnt követett el, mint az 1918-as köztársaság: a királyság államforma fenntartása mellett kimondta a törvényes magyar uralkodói ház trónfosztását - 1921. évi XLVII. tc. -, s ténylegesen is meggátolta a törvényes király hazatérését.

A hatodik szakadás a debreceni ideiglenes kormány tevékenysége volt. Új alapokon hozott új közrendet a megelőző rend figyelmen kívül hagyásával. (1945. évi I. tv.)

A hetedik - s utolsó szakadás - 1956-ban történt, amikor Kádár és társai de facto puccsot hajtották végre a törvényes Nagy-kormány ellen.

A közhidelemmel ellentétben 1989-ben nem történt közjogi szakadás, az új rend a régi jogrendje alapján lett bevezetve. Ugyanez a helyzet a féldiktatórikus jellegű új orbáni hatalmi renddel kapcsolatban - az előző jogrend alapján került bevezetésre az alapját képező új alkotmány (Alaptörvény).

Ismétlem azonban: a közjogi szakadás önmagában nem probléma, hiszen előfordulnak olyan történelmi, politikai események, amikor a helyzet kikényszeríti a szakadást.