Margarita története.

*

Budapest XIV. kerületében jártam általános iskolába. Még a kommunizmusban. 1977-1985 között.

A legrettegettebb ellenség a cukrosbácsi volt. Évekig meséltek róla, hogy ez valami sátáni alak, aki állandóan a környéken ólálkodik és kislányokat, kisfiúkat rabol el és erőszakol meg, majd darabol fel.

Annyira féltünk tőle, hogy minden idegent cukrosbácsinak néztünk, még egyes iskolatársaink apukáját is. A fiúk bátran mondogatták, hogy ők majd megverik őt, de valójában ők is féltek. Mi meg, lányok, egyenesen rettegtünk tőle.

A gond csak az volt, hogy sosem találkoztunk vele. Pedig állítólag a környéken ólálkodott állandóan. Az pedig, hogy évekig nem látta senki, erősen csökkentette a róla szóló figyelmeztetések értékét.

Aztán nyolcadikos koromban megláttam őt! Koszos kabátban állt az iskola sarkánál, s cigarettázott. Én akkoriban koromnál idősebbnek néztem ki, 17 évesnek is elmentem volna. S - mint most is - szerettem a sportos-extravagáns öltözködési stílust. Így aztán biztosan felhívtam magamra a figyelmét a cukrosbácsinak.

Szóval elmentem mellette, egy kicsit persze sietve és távolabb húzódva a faltól, mert azért én is féltem, de elmentem mellette és még rá is néztem. Ő pedig zavartan rámbámult, majd tovább cigarettázott. Én pedig mentem tovább, mentem még 25 métert, majd visszafordultam, de azt láttam, hogy a cukrosbácsi csak áll a koszos kabátjában és cigarettázik a falnak támaszkodva.

Nagyon csalódtam benne. Azt vártam, hogy valami történni fog. Tudtam, hogy nem vagyok valódi veszélyben, mert az iskolakapu alig 40 méterre volt a cukrosbácsitól, s be tudtam volna menekülni az iskolába bármikor, hisz karcsú alkatú és jó futó voltam. De ő semmit nem tett, még csak meg sem lobogtatta a kabátját, nem szólt utánam, nem ajánlott cukorkát, semmit nem tett. Egyszerűen továbbra is a falnak támaszkodva állt, s cigizett teljes nyugalommal.

Felnőtt fejjel visszagondolva: valószínűleg nem is a cukrosbácsi volt.