A rendszerváltozás masszív hazugságait rejtő lomblevél mára esett le teljesen.

A demokrácia első 20 éve arról szólt: a baloldal és a jobboldal versengett ki a nyugat jobb tanítványa, ki a szakértőbb, ki képes hűebben teljesíteni a nyugat parancsait. A vita csak abban volt: eközben szakítsunk-e minden hagyománnyal és értékkel, legyünk-e kozmopolitizmus élharcosai, olvadjunk-e bele a nagy liberális olvasztótégelybe vagy sem. A baloldal a beolvadást választotta, a jobboldal ezt ellenezte, de az alapokban teljes egyetértés volt. Ezt az egyetértést a nép is osztotta: komolyan hitte, hogy a nyugathoz való vak és szolgai alkalmazkodás elnyeri jutalmát: a nyugat elérzékenyül, megsimogtaja buta, bunkó buksinkat és a kezünkbe nyom egy végtelenített és hitelmentes bankkártyát, mellyel jólétünk lesz végre, nyugati szinten, “mert megérdemeljük”, ahogy ezt a L’Oréal reklámában mondják.

Csakhát eltelt 20 éve és csak nem jött a nyugati simogatás, mindegy ki volt hatalmon, baloldal vagy jobboldal.

Orbán, a legtökéletesebb szaglószervű magyar politikus, aki eddig is mindig megérezte mindenkinél jobban, hogy mi a nép közérzete, ismét helyesen szagolta ki a helyzetet. S lépett: felmondta a rendszerváltás fenti axiómáját. Ezzel leválthatatlanná vált, népszerűsége az egekben, s akik nem szeretik őt (ez a többség, ha a nem-szavazókat is számoljuk), azok is a kisebbik rossznak tekintik.

Sajnálatos, hogy Orbán ezt persze kihasználta olyan lépésekre, melyek sehová se vezetnek, csak a zsákutcába. Azonban így is jobb ez, mint a balliberális erők jövőképe, mely most is a már mindenki számára nyilvánvalóvá vált
alaphazugsághoz ragaszkodik foggal-körömmel.

A ballibák éppen elgágogták hattúdalukat. Ez jó jel mindenképpen.

Csakis olyan ellenzéknek van jövője, mely képes felmondani a ballib konszenzust, azaz szakít a rendszerváltozás hazugságával.