Az ügy, ami miatt az előző bolgár kormányt megbuktatta Washington. Már írtam a témáról.
A magyar baloldal és a magyar jobboldal hatalmas tévedése, hogy a két oldalt igyekszik a jó és rossz rendszerben elhelyezni (persze mindkét oldal fordított módon, de ez mindegy), pedig valójában pont a Déli Áramlat jelzi: nem lényeges, ki milyen oldal.
Az USA Magyarországon a baloldalt támogatja. Nem azért, mert ennek bármiféle ideológiai oka lenne, ahogy ezt egyes jobboldali összeesküvés-elméletek hirdetik. (S persze még abszurdabbak azok a szélsőjobbos elméletek, melyek az egészben etnikai – zsidó – elemet vélnek felfedezni.) Mindennek semmi köze a valósághoz. Az egyetlen ok: a magyar baloldal szívesebben áll ki Amerika érdekei mellett. Bulgáriában meg pont fordítva alakult: Bulgáriában ezért az USA a jobboldalt támogatja, s megbuktatta a baloldali kormányt.
Az átlag magyar el se hinné, hogy Soros és más hasonló háttérhatalmi tényezők, alapítványok, „civeleket” ellátó kifizetőhelyek, melyek Magyarországon szinte kizárólag baloldaliakat támogatnak, Bulgáriában szinte kizárólag a jobboldali pártokhoz kötödő embereket látnak el pénzzel.
Oroszország az egész hisztizést mosolyogva szemléli. Európa hadd főljön meg a saját levében, ha akarja. Ez az üzenete Putyin legújabb lépésének, a Déli Áramlat leállításának. Az ásványincs Oroszországban van és lesz, s lesz kinek eladni. Amint beindul a palagáz-hisztéria Európában, s megjelennek a vele járó elkerülhetetlen ökológiai károk, a közvélemény hangja egyre erősebb lesz Amerika undorítóan arrogáns érdekkövetése ellen. Csak ki kell várni. Oroszországnak pedig van ideje.
Az összes cikk itt érhető el!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mr. Hyde 2014.12.08. 10:59:19
Oroszországnak vajon mennyi ideje van? A jelenlegi gazdasági-politikai viszonylatokban képes lenne megvívni egy kontinentális háborút néhány éven belül a világ legnagyobb katonai hatalma ellen?
Éhes ló 2014.12.08. 19:04:37
Valóban.
Soros, jóbarát és a kedves hazai tüntetőket a pénzükön vezénylők, ordibálók többsége buddhista szerzetes és még véletlenül sem zsidó.
mandiner.hu/cikk/20141206_targyaltak_a_kulonbozo_tuntetesek_szervezoi
Nyilván csak megtévesztésből, vagy viccből írja magáról ez a szerencsétlen mesüge is ezt:
"Én öntudatos zsidó vagyok, de ez mindössze egy tény, semmiféle értékítéletet nem tartalmaz, nem gondolom hogy jobb vagy rosszabb, több, vagy kevesebb lennék ettől, mint bárki más. De azért, amikor az utcán az idős bácsi, aki szóba elegyedik velem, elkezdi kifejteni, hogy minden bajról a zsidók tehetnek, következetesen két külön népként emlegetve a magyarokat és a zsidókat, azért felmerül bennem, akkor én mi is vagyok?"
hallgatoihalozat.blog.hu/2013/10/26/haza_es_dilemma_otodik_resz?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201412
De akár még tucatnyi zsidót mutathatok köztük és a leghangosabb támogatóik között.
De ez csak neked újdonság.