Megnéztem a kb. 4 óra hosszú, Betiltott igazság című, 2013-as orosznyelvű ukrán dokumentumfilmet. Azt hittem, elvesztegett idő lesz, de mégsem. Bár érezhető benne az oroszellenes aktuálpolitikai szándék, mégis a szerző igyekezett valós adatokkal érvelni.

A film témája az 1941-1945 közti német-szovjet háború.

A film alapvető kiinduló pontja, hogy egyetért a náci Nétemország korabeli hivatalos érvelésével, miszerint a Szovjetúnió elleni német támadás 1941 júniusában megelőző csapás volt, azaz a Szovjetúnió is készült Németország megtámadására. Ez a nézet még a 90-es évek első felében kezdett terjedni Oroszországban, s vannak hívei és ellenzői is. A film korrekten bemutatja az tézist alátámasztó rengeteg közvetett bizonyítékot. Ezek egy része hihető, más része humoros, pl. az a bizonyíték, hogy a szovjet címeren lévő földgömb a bizonyíték a szovjet világhódítási tervekre. (Közvetlen bizonyíték máig nincs egyébként erre az állítólagos tervre.)

A film szintén pontosan bemutatja a német sikerek megdöbbentő mértékét a háború első szakaszában: gyakorlatilag teljes hadosztályok adták meg magukat harc nélkül, s a helyi vezetés pedig pánikszerűen menekült a szovjet területen a német támadás elől. Az így keletkezett űrben a lakosság megszervezte saját magát sok helyen, még a német katonai közigazgatás bevezetése előtt. A lakosság pedig sok helyen felszabításként élte át a német haderő bevonulását. Ez tabutéma volt a szovjet időszakban, ma már Oroszországban sem az.

A kérdés: hogyan következett be a fordulat? Hogyan volt képes a pánikszerűen menekülő és magát megadó szovjet haderő hirtelen megállítani a német erőket, sőt ellentámadásba lendülni? S miért változott meg az orosz, ukrán, belarusz lakosság pozitív hozzáállása a német megszállók iránt? Hogyan lett hatalmas németellenes partizánmozgalom a kezdeti teljes behódolásból?

A film szerzője kifejezetten antifasiszta beállítottságú, azaz pl. – szemben a mai ukrán állami propagandával – nem mentegeti, támogatja a náci-kollaboráns ukrán szervezeteket, hanem határozottan kiáll a szovjet hadsereg mellett.

A film magyarázata: a német hadvezetés 1941 decemberében már felismerte, a háború nem nyerhető meg, politikai rendezés szükséges, azaz egy antikommunista, független orosz állam létrehozása német segítséggel. Mikor ezt az elképzelést a hadvezetés ismertette Hitlerrel, a válasz az volt: „nem célunk a keleti szlávok nemzetiszocialista szellemben való átnevelése, hanem csak az, hogy megtanulják helyesen és megbízhatóan szolgálni az árja fajt”. Ez koncepcióváltást jelentett a német megszállók általi hozzáállásban a helyi lakosság iránt, immár a kollaboráns oroszoknak sem engedték saját szervezet létrehozását, pl. a háború legvégéig a kollaboráns katonai egységek mindig német csapatok alegységeiként működtek, közös irányítás nélkül. Ráadául a közigazgatás irányítását a német hadseregtől az SS vette át, mely immár nem praktikus reálpolitikai szempontok alapján gondolkodott, hanem egyedül a náci fajelmélet alapján.

Az orosz, ukrán, belarusz lakosság Hitlert kedvelő, legnaívabb elemei is rádöbbentek ezek után: Hitlernek esze ágában sincs szabadságot adni nekik. A film idézi Sztálin beszédét 1941 decemberéből: „Hitler buta politikája megszervezte nekünk a partizánmozgalmat”.

Más részről, a hadsereg ellenálló képességét az növelte meg, hogy Sztálin kiengedett a szovjet gulágokból több ezer cári katonatisztet, akik jelentős tapasztalattal rendelkeztek az I. vh. idejéből. Emellett az ateista propaganda ideiglenes leállításával az Orosz Egyház is fontos szerepet kezdett játszani.

A film következtetése: az egyszerű orosz ember számára csak két lehetőség maradt, Hitler vagy Sztálin, s a kisebbik rosszat, Sztálint választotta.

Természetesen a film – az új idők szellemében - megemlíti a brit-amerikai hadianyagszállítást is, azt hosszasan elemzi, hogy az mennyire nagyon döntő volt, majd a végén azért észbe kap és kijelenti, hogy ember nélkül semmilyen fegyver nem hatékony.

A film legvégén jön a „vörös farok” – itt a szerző kénytelen bizonyítani, hogy bár nem beszél anyanyelvi szinten ukránul , jó ukrán hazafi, így valami zavaros utalás hangzik el Putyinra, bár az nem derül ki, ez hogyan kapcsolódik a filmhez.

Természetesen a filmben sok a vicces csúsztatás. Többek között az izzadtságszagú igyekezet annak bizonyítására, hogy a nácik semmit se találtak ki maguk, hanem mindent Lenintől és Sztálintól vettek át. Valóban sok a hasonlóság a két rendszer között, ez tény, de vicces, hogy a film minden különbözőséget viszont gondosan elhallgat.