Ateista tévhit: Isten gonosz diktátor, aki abszurd szabályokat állít fel, s ezek megszegőit aztán bosszúból jól megbünteti.

Valójában egyetlen isteni törvény sem öncélű.

Egy görög teológus mondta: a keresztény hívő fejlődésének három szakasza van – rabszolga, bérmunkás, szabad ember.

• A rabszolga azért fogad szót ura parancsainak, mert fél a büntetéstől.
• A bérmunkás azért fogad szót ura parancsainak, mert elvárja cserében a jutalmat.
• A szabad ember viszont azért fogad szót ura parancsainak, mert érti, hogy ezek valójában nem is parancsok, hanem az ő saját javát szolgáló tanácsok, így a szabad ember önérdekből teljesíti a parancsokat, azért mert tudja, hogy azok éppen az ő javát szogálják.

Isten parancsa pontosan ugyanaz, mint egy anya tiltása kisgyermekéhez, hogy ne nyúljon bele a konnektorba. Ha pedig a kisgyerek belenyúl a konnektorba és megrázza őt az áram, az vajon a bosszúálló anya büntetése amiatt, hogy gyermeke szembement parancsával? Nem, nem az, az áramütés az anyától teljesen független következmény, s az anyai parancs pont arra volt, hogy megóvja gyermekét e következménytől. Ugyanez a helyzet Isten parancsaival is.