magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

2015. december 26. 09:09 - bircaman szerkesztő maxval

Az antiszemitizmus csökkenése

Az utóbbi pár egyik pozitív fejleménye Magyarországon az antiszemitizmus drasztikus csökkenése.

Nagy részben ez Orbán érdeme, természetesen a körülményeket nem Orbán teremtette meg, de kihasználta azokat pozitív módon. Ezért mindenképpen le  a kalappal előtte, mert ezzel az egyik fő magyar szellemi probléma kezdett megoldódni.

Történelmi okokból a magyar nemzettudat fontos eleme a német- és zsidóellenesség. Teljesen természetes, hogy amikor egy népet idegenek uralnak, az idegen népek ellen kialakul egyfajta zsigeri előítélet és utálat. Míg azonban a németellenesség a világháború után gyakorlatilag teljesen eltűnt, a zsidóellenesség megmaradt, még azután is, hogy – Rákosi bukásával – a zsidók hatalma a magyarok felett a múlté maradt.

Ezt a jelenséget mindig súlyos problémának tartottam, olyasminek, ami hátráltatja a modern, mai körülményekre adandó válaszok megszületését. Ugyanis a különféle zsidó összeesküvési elméletek semmire se jók, csak arra, hogy meggátolják az embereket a valóság elemzésében.

A rendszerváltozás után természetesen ismét megjelent nyíltan az addig csak lappangóantiszemitizmus. Ezt nagyban erősítette az is, hogy a zsidóság szinte egy emberként állt be a liberalizmus mögé, amit sok magyar úgy értékelt mint a zsidóság magyarellenességét igazoló tényt. Ez persze tévedés, a világon mindenhol jellemző tény, hogy a kisebbségek igyekeznek mindig olyan erőket támogatni, melyek a legkevésbé támogatják a többség nemzeti ébredését – ennek oka azonban nem valamiféle gonoszság, hanem egyszerűen önvédelmi reakció.

Orbán második kormánya – 2010 – óta az állami vezetés azonban sikeresen megosztotta az addig monolit tömbként szereplő zsidó hangadókat, ami rádöbbentette lassan a magyar többséget: a magyarországi zsidóság különböző típusú emberekből áll, s nem képeznek semmiféle egységes, szinte ellenséges erőt. Ugyanúgy nem alkotnak valamiféle titkos, felülről irányított egységes egészet, ahogy a magyarok sem. Mára a magyarországi zsidóság egyes nagy ikonemberei, mint Konrád és Kertész, akormányzatot támogató álláspontokat hangoztatnak. Más oldalról ugyanez volt az LMP megalakulása és fennmaradása, a pártelnök ott szintén zsidó, aki bátran szakított az addigi ballib tabukkal és zsidóként dobott kesztyűt a ballib agytröszt pofájába.

Az idei menekültkérdés hatalmas segítséget nyújtott mindenben. Több emberrel is volt dolgom, aki ennek hatására vizsgálta felül korábbi antiszemita nézeteit: vajon Izrael politikája és helyzete nem önvédelem-e bizonyos szempontból, hasonlóan a magyar kormányzat által megépített, rendkívül hatásosnak bizonyult határfalhoz?

Elindult tehát egy fontos, hatásos folyamat. Azt hiszem, ez így lassan az antiszemitizmus teljes marginalizációjához fog elvezetni.

A ballib agytröszt persze mindent megtesz most az antiszemitizmus fennmaradása érdekében, hiszen nyűszítve érzi: ezzel elvesztette egyik hatalmas fegyverét.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr648199998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes ló 2015.12.27. 16:42:11

A post állítása hamis.
Amit ma antiszemitizmusnak hazudnak, az anticionizmus.
A sémi népek többségével a magyaroknak nem volt sosem bajuk, nem is érintkeztek egymással.
A cionistákkal annál több.

Hazugság, hogy ne lenne hatalmuk a magyarok fellett.
Attól, hogy rosenfeld, eisenberger, appel pokolra jutott még számos hitsorsosuk pusztítja a magyart ma is.
A zsidó befolyás qrmányban, parlamentben, médióban és ennek ellenreakciója a folyamatosan alázott, szólás és vélemányszabadáságban korlátozott nép körében ma erősebb mint bármikor. Zoltai pufajkásként vezeti a moszatkommandót qrmányon belül és a frakciók - politkai álruhától függetlenül lelkesen ajvékolnak bármihez amit ez a kommandó és nemzetközi képviselői vezényelnek, legyen az sokadik holokultuszhely, emlékmű, szobor, bármi.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása