A liberális médiák egyik új mániája minden iszlamista terrorista akció során előadni a lemezt: az elkövetők nem muszlimok, mert az iszlám a béke vallása. A liberális politikusok ezen bugyutaság elismétése során szeretnek muszlim lelkészekkel is szelfizni. Ez a mai liberális divat: ökörködni és elmosódótt, szar fényképet készíteni saját magukról.

A tézis szerint a radikális iszlámon alapuló iszlamizmus az iszlámtól idegen, az égből leesett valami.

Lássuk azonban a valóságot!

A keresztény politikai filozófiája és politikai története teljesen eltér az iszlámétól.

A kereszténységnek valójában nincs is politikai filozófiája, mert hát Jézus is azt mondta „országom nem ebből a világból való”, azaz a kereszténység számára nem az evilági létezés a lényeg. Természetesen amikor a kereszténység sokak vallása lett, s méginkább miután államvallás lett, ki kellett találni egyfajta  keresztény politikai filozófiát. De ez alapvetően kényszer volt, s soha sem rendelkezett hitbéli jelentőséggel.

A  keresztény politikai filozófia 2 főtípusa a keleti és a nyugati volt. A nyugati elképzelés szerint a földi életben két szint van, lelki és anyagi, az előbbi az Egyház dolga, az utóbbi meg az uralkodóé. Mivel pedig a lelki elsőbbséget élvez, az uralkodók alá vannak rendelve lelki ügyekben az Egyháznak. Innen a katolikus tézis, hogy a római pápa a világi uralkodók felett áll. Ismert neve ennek papocezarizmus, fő megalapítója Szent Ágoston, IV-V. századi püspök, a keresztény teológia egyik legnagyobb alakja.

A keleti elképzelés ezzel szemben a hatalom egységét hirdette, azaz a világi uralkodó posztja miatt része az Egyház vezetésének, a lelki és az anyagi szint nem lehet egymással ellentétben. Ennek köznapi neve cezaropapizmus, fő megalapítója szintén egy IV-V. századi püspök, Aranyszájú Szent János, szintén a  keresztény teológia egyik legnagyobb alakja. (Az ortodoxia szempontjából külön jelentősége Szent Jánosnak, hogy ő alkotta meg a bizánci szertartásrendent, melyet mind a mai napig használ az ortodox templomok 99 %-a (és természetesen a bizánci rítusú katolikusok 100 %-a is).) Szent jános egy bibliai szakasz - Tesszalonikaiaknak írt 2. levél, 2. fejezet, 7. szakasz – alapján arra a következtetésre jut, hogy az állam feladata a gonosz feltartóztatása, azaz egy államban kell élnie az összes kereszténynek, mely állam vezetésének szerepe, hogy együtt az Egyházzal távol tartja a gonosz erőket.

A 3. főtípus későbbi, ez a protestantizmus politikai filozófiája. Ennek lényeg a szekularizmus, azaz az állam és az egyház elválasztása. A kereszténység szerepe immár nem intézményes itt, hanem csak a keresztény hívő uralkodók személyén keresztül érvényesülnek a keresztény értékek.

De mindegyik tan a 3 közül közös egyben: a politikai államtan nem szerves része a keresztény tanításnak, a kérdés nem dogmatikai, nem is hitbéli. Mindezek miatt a keresztény államiság történelme sem hatott ki a keresztény tanításra. A kereszténység UGYANAZT tanította mindig: üldözött vallásként, államvallásként, s a mai, ateista környezetben is. Miért? Mert a politikai állameszme nem szerves része a hittételeknek.

A helyzet teljesen más az iszlám esetében. Az iszlám politikai filiozófiája szerves része az iszlám vallásnak, nem későbbi filozófiai tanítás. Az iszlám állam a kalifátus, ez az ideális állam, s minden más rossz.

A korai iszlám eleve azzal kezdett a VI. században, hogy megkezdte a kalifátus kiépítését. S amikor ellenségekbe ütközve kénytelen volt abbahagyni a birodalomépítést, ez kényszerűen mérsékelte a vallást is.

Míg a keresztény hittélek és gyakorlat nem változtak, ill. csak olyan kérdésekben változtak, melyek nem érintették a hit alapjait, az iszlám esetében a két dolog egymással szétszakíthatatlan kapcsolatban állt.

A mai iszlám radikálisok valójában nem mondanak mást, mint a korai, eredeti iszlám. Akik eltérnek az eredeti tanoktól azok éppen azok, akik a később, már mérséklődött tanokat követik.

Lehet nem szeretne a radikális iszlámot, de azt állítani róluk, hogy nem igazi muszlimok vagy hogy meghamisították a „béke vallását” kb. olyan, mint azt állítani, hogy az egyneműek „házasságát” támogatók az igazi kereszténynek, míg az ellenzők meg álkeresztények, vagy hogy a Jézus feltámadásában hívők eretnekek, míg az azt csak jelképesen értelmezők az igazi, rendes keresztények!

A radikális iszlám éppenhogy annak jegyében született, hogy az iszlámot megtisztítsa a vallást mérséklő későbbi elvektől és visszavezesse a hívőket Mohamed tanításaihoz. Azaz ezek az emberek semmiképpen sem áliszlám, sőt ellenkezőleg: ők képviselik az eredeti tanítást.