Szeretem Kertész Ákost olvasni, ugyanis ő az, aki kiválóan kifejezi mindazt, ami nem jó.

Kering most a neten egy 2-éves cikke.  

Tisztelem nagyon Kertész őszinteségét, ő – sok más liberális megmondóembertől eltérően – nem kamuzik, nem taktikázik, nem ferdít, hanem egyenesen és becsületesen kimondja kertelés nélkül amit gondol, tekintet nélkül politikai érdekekre. Kertész mindenképpen maximálisan autonóm ember, akit senki se fizetett le, senkinek se az embere, ő tényleg hisz abban, amit leír. 

Azt állítja Kertész, hogy a rendszerváltozás a 80-as évek végén esélyt adott „a fejlett világ fő áramához, a main stream-hez, az euro-atlanti kultúrához, a liberális jogállamok, a parlamentáris demokráciák családjához” való csatlakozásra, de ezt az esélyt a magyar nép elfecserélte, amikor az ehelyett a „klerikál-feduális fasizmusra” szavazott. 

Hihetetlenül naív elképzelés! 

Először is: Magyarország igenis csatlakozott mind a liberális jogállamok, mind a parlamentáris demokráciák családjához, sőt ma is e család tagja. Orbánék minden változtatása 2010 óta sem módosította ezt. Magyarország ma is – egészen 1990 óta - parlamentáris demokrácia, hiszen a nép választja meg 4-évenként szabad és demokratikus választásokon a parlamentet, mely a szuverenitás legfőbb államhatalmi szerve. S liberális jogállam van, hiszen nem önkényuralom van, s az ország alapvető gazdasági rendszere a kapitalizmus. 

Ami az euro-atlanti kultúrát illeti, ilyenről még nem hallottam. Ha azonban Kertész ez alatt az EU- és NATO-tagságot illeti, az ma is tény – 1997., ill. 2004. óta. 

Lássuk azonban mit is jelent ez a „klerikál-feduális fasizmus” Kertész szerint! Mert azt, amit a kifejezés valóban jelent, nem jelentheti, hiszen az országban nincs se klerikalizmus, se feudalizmus, se fasizmus. 

A klerikalizmus az egyházak világi hatalmát jelenti. A feudalizmus a földbirtokra alapuló rendi társadalmat. A fasizmus pedig korporatív államot. Egyik sincs Magyarországon. 

Kertész két szempontot sorol fel: a címert és Horthy újratemetését. 

A címert illetően Kertész téved. A koronás címer nem feltétlenül monarchista jelkép, Magyarországon pedig – a Szent Korona tana miatt – végképp nem az. Ezen kívül pedig nem igaz, hogy a címert Antallék szavazták meg az ellenzék ellenében. Nem volt meg hozzá a többségük egyszerűen! A valóságban a SZDSZ képviselőinek jelentős része szintén a koronás címerre szavazott. A szavazáskor 258 képviselő szavazott igennel a jelenlévő 321 képviselőből! A kormánykoalíciónak 229 képviselője volt, s ha mindenki részt is vett volna a szavazáson, ez nem lett volna elég. Minumum 246 szavazatra volt szükség a címerrel kapcsolatos döntés meghozatalához!

Horthy pedig újratemetése nem állami aktus volt – szemben Nagy Imre újratemetésével -, azaz megtörténtéből semmilyen következtetés nem vonható le. Sőt, éppen e magántemetés megakadályozása az állam részéről jelentette volna azt, hogy az országban nincs demokrácia. S mindennek semmi köze ahhoz, hogy valaki hogyan ítéli meg Horthyt mint politikust! Ha a lehető legnegatívabb is az értékelése az sehogy se jelenti azt egy demokráciában, hogy az államnak meg kellene akadályozni a temetését.

Kertész ezután rátér a szokásos liberális mítoszokra: Antallék csődbe vitték az országot, amiből a csodatevő Horn-Bokros páros húzta ki azt. Először is, nem volt csőd a szó szoros értelmében, másodszor pedig a csődközeli helyzet a rendszerváltozás következménye, teljesen mindegy volt, ki van kormányon.

Valójában éppen a megnevezett „fejlett világ fő árama” a hibás ezért a csődközeli helyzetért. A nyugat csúnyán megszegte minden ígéretet, az ország számára ígért segítség helyett tönkretettek mindent, vittek minden mozdíthatót, majd azt mondták: ez a piacgazdaság.

Kertész mint zsidó természetesen bőven kitér az antiszemitizmusra is. Ez érthető, viszont nem igaz, amit állít. Azt állítja ugyanis, hogy a baloldal „sosem vette föl a harcot [..] az antiszemitizmus ellen”. Ezzel szemben a „baloldal” (értsd = a liberálisok) a kezdetektől fogva fegyverként használták a zsidókártyát minden ellenvélemény ellen, ezzel jelentősen erősítve a ténylegesen meglévő, de – legalábbis a 90-es évek elején – abszolút marginális antiszemitizmust.

Ha hibás valamiben Antall, akkor éppen az ellenkezőjében, mint amivel vádolja őt Kertész! Antall fő hibája: nem vette észre, hogy a nyugat átverte őt, s élete végéig megmaradt makacsul annál, hogy a nyugati integráció az egyetlen út. Ennek jegyében mindent eltűrt: a nyugatról vezényelt rablóprivatizációt, az életszínvonal visszavetését a 15 évvel korábbi szinre, az ország megvételét idegenek által, mert haláláig végig hitt abban, hogy mindez csak mellékkörülmény, s valójában a nyugat jót akar.