A téma a legtöbb könyvben erősen nyugatcentrikusan van feldolgozva, ha egyáltalán fel van dolgozva. Sokak szerint a téma ugyanis nem filozófiai, hanem teológiai. (Birtokomban van 4 magyar filozófiatörténeti mű, közülük 1 szentel komoly figyelmet a kérdésnek.) Most kísérletet fogok tenni röviden összefoglalni azt, amit vélek e témáről.
Bár valóban a korai keresztény filozófia értelmezhetetlen a teológia nélkül, a kettő közé mégse tehető egyenlőségjel. Igyekezni fogok csak a filozófiai aspektussal foglalkozni most. A különféle vallástörténeti témákról már írtam ugyanis röviden korábban.
A legelső, apostoli időkben a filozófia nem számított értéknek a kereszténység számára. Ennek oka kettős szerintem:
- a legkorábbi keresztény vezetők és általában a hívek a társadalom legalsó, iskolázatlan rétegéből származtak, egyszerűen nem ismerték elegendő mértékben a filozófiát,
- a korabeli - elsősorban görög, de római is - filozófia erősen kötődött a pogány vallásokhoz.
Ennek jele a Bibliában is megvan: "Elpusztítom a bölcsek bölcsességét, és az okosak okosságát megsemmisítem" (1. levél a korintusaikhoz 1:19.). Azaz a filozófia valamiféle felesleges, sőt ellenséges dolog, amire a keresztényeknek semmi szükségük.
Viszont ugyanott már megjelenik a másik álláspont is. Pál apostol volt az egyetlen valóban iskolázott ember az apostolok között, nem véletlen tehát, hogy tőle származik az ellentétes hozzáállás: "Athéni férfiak! Minden tekintetben nagyon vallásosnak látlak titeket. Amikor ugyanis körüljártam és megszemléltem a bálványképeiteket, egy olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felirat volt: ‘Az ismeretlen istennek.’ Nos, akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek." (Cselekedetek 17:22-23.), valamint "Amit ugyanis tudni lehet Istenről, az nyilvánvaló előttük, mert Isten kinyilvánította nekik. Hiszen az, ami láthatatlan benne: örök ereje és istensége, a világ teremtése óta alkotásai alapján értelemmel felismerhető" (Levél a rómaikhoz 1:19-20.). Tehát Isten megismerhető volt részben Jézus előtt is, s Isten megközelíthető a tudáson keresztül is.
Ahogy az Isten által átadott dogmák szabatos megfogalmazása történt, ugyanúgy jelent meg a keresztény filozófia is: az ellentétes nézetek elleni harcban, a keresztény hit védelme folyamán. Bizonyítani kellett miért tévesek az ellentétes nézetek, s racionális érveket kellett adni az irracionális hithez.
Aláhúzom, hogy a spontán hit és az érvekkel megerősített hit egyenrangú, tévedés azt hinni, hogy ez utóbbi értékesebb lenne, sőt tapasztalatom azt mutatja, a spontán hit erősebb tud lenni sokszor, viszont a hit terjesztéséhez szükséges mindenképpen az utóbbi. Az "imádkodd a hitért, s ha így se hiszel, akkor te vagy a hibás" szektás missziós módszer az ókorban se működött.
A II. sz. során jelenik meg tehát a keresztény filozófia mint olyan. S teljesen érthető módon nem nyugaton jelent meg, hanem keleten, ahol a görög kultúra uralkodott (maga a Római Birodalom is hivatalosan a görög nyelvet használta a keleti részeiben), aminek melléktermékeként a filozófia sokkal jobban jelen volt ott a mindennapokban, mint nyugaton, ahol ez csak a művelt réteg foglalatossága volt.
Tertullianus, karthágói teológus (született a II. sz. közepén, meghalt 240 körül) egyenesen károsnak nevezte a filozófiát, azt az eretnekségek szülőanyjának tekintve, szemben a krisztusi tanítással, híres mondása: "mi köze van Jeruzsálemnek Athénhez?".
Tertullianus emellett fontos gondolkozó volt. Ő mutatott rá arra, hogy a kereszténység egyik legsajátosabb gondolata, a semmiből való teremtés - ez elfogadhatatlan volt az ógörög filozófia számára - indokolható. Érvelése szerint Isten mindenhatósága számára semmi se lehetetlen, így az sem, hogy olyat hoz létre saját magán kívül, ami korábban nem volt része. A korabeli filozófia vagy azt tanította, hogy az anyag örökkévaló, azt Isten csak megszervezte, vagy azt, hogy az anyag valamilyen módon Isten része, azaz vagy dualizmus vagy panteizmus.
A gnosztikus érvre, hogy a bűnbeesés azt jelenti, hogy a teremtés tökéletlen volt, azaz maga a világot teremtő istenség se lehet az igaz Isten, hanem valamiféle alacsonyabbrangú istenség, hiszem a rossz nem lehetséges egy tökéletes világban, Tertullianus azt válaszolta: az ember Isten képmására lett teremtve, s ennek az elengedhetetlen eleme a szabad alkarat, ami használható a jó ellenében, mert ha ez az akarat korlátozott lenne, az ember nem lenne istenszerű teremtmény. A cél, hogy a természeténél fogva jónak teremtett ember tudatosan is a jót válassza.
A legelső személy, akit alapítónak lehet tekinteni a keresztény filozófiát illetően Jusztinosz volt (születési időpontja nem ismert, de halálának időpontja igen - 165 -, s halála valamikor 60-70 éves korában történt), Neapolisz (ma a palesztínai Nablusz) szülőtte. Jusztinosz görög anyanyelvű volt, származása vitatott, egyesek szerint tisztán görög családból származott, mások szerint apai ágon latin, anyai ágon görög volt (e verzió szerint az apja vagy még a nagyapja diplomataként került Palesztínába, majd ott letelepedett). Jól ismerte kora fő filozófiai iskoláit (sztoicizmus, arisztotelianizmus, püthagoraizmus, platónizmus), platónistaként lett keresztény valamikor 30 éves kora körül, egy idős kereszténnyel való beszélgetés után, aki megdicsérte Platón tanítását, de hozzátette, a Szentlélek sugalmazása nélkül képtelenség eljutni a teljes igazságig.
Justinosz keresztényként is megmarad filozófusnak, azt hirdeti, a kereszténység az igazi filozófia. sőt azt mondja, általában is a filozófia a legértékesebb tudomány az összes közül. Ami konkrétan az ógörög filozófiát illeti, azt Jusztinosz a judaizmushoz hasonlítja. Azaz Isten már Jézus előtt is kinyilvánította magát részben az emberiség előtt, ennek sok formája volt: ahogy Isten megihlette a zsidó prófétákat is, úgy a pogány filozófusokat is. akik között a legkiemelkedőbb Szókratész volt. Jusztinosz szerint nem csak a görög filozófiában, de a pogány vallásokban is voltak olyan tanítások, melyek már Jézus előtt kimondták a keresztény tanítás valamely részét. Természetesen a filozófusok és a vallások nem láthatták az isteni igazságot teljes mivoltában, hiszen Jézus előtt éltek, de az igazság csíráit igen, így homályosan képesek voltak az igaz Istent felismerni. Mivel ezek a filozófusok csak homályosan láttak, ezért van az, hogy egyes tanításaik tévesek, ezek azok a tanítások, melyek nem egyeznek a keresztény tanokkal. Pl. ilyen téves tanítás az anyag örökkévalósága és a történelem ciklikus jellege.
A keresztények elleni korabeli érvekre is igyekszik választ adni:
- Az egyik: ha a keresztények azt hirdetik, hogy a túlvilági élet az igazi, akkor miért nem lesznek azonnal öngyilkosok? A válasz erre ugyanaz, mint amit Platón is mondott, amikor megkérdezték tőle, ha egyszer szerinte a test csak a halhatalan lélek börtöne, akkor minek is élünk. A válasz: a földi élet Isten ajándéka, a testünk Istentől van, azaz nincs jogunk azt önkényesen feladni.
- A másik: ha egyszer a keresztény Isten az egyetlen igazi isten, ahogy ezt a keresztények hangoztatják, miért engedi ez a mindenható Isten, hogy híveit üldözzék, megöljék? A válasz: a gonosz démoni erők állnak az üldözés mögött, Isten pedig éppen azért lett emberré Jézusban, hogy ezekkel az erőkkel harcoljon a földön.
Jusztinosz a Szentháromságot illetően kimondja: az Atya teremtette a Fiút, azonban nem úgy, ahogy a többi teremtményt, hanem az idők előtt. A Fiú egyfajta kozmikus szellem, melyen keresztül az Atya teremt. Ugyanígy történik a Szentlékek teremtése is. Mindkettő az Atya teremtménye, de az idők előtt, továbbá nem úgy, ahogy a mindenség teremtése történt. A mindenség, az anyagi világ teremtése ugyanis külső aktus, Isten az akaratával létrehozza azt a semmiből, s a létrehozott dolog hozzá képest külső, míg a Fiú és a Szentlélek teremtése belső aktus, azok létrejötte nem hoz létre új dolgokat, viszont maga Isten se növekszik meg általa és nem is csökken, ezek Isten lényegének részei. (Jusztinosz az Isten szót az Atya szinonímájaként használja.)
Láthatjuk jól, hogyan felelteti meg a görög filozófia fogalmainak a keresztény tanítást. Ennyit arról, hogy az ostobább ateista kritikák szerint a keresztény dogmatika a IV. századi zsinatok kitalációja - jól látható, ebből a kritikából semmi se igaz, a zsinatokon megfogalmazott elvek már korán léteztek a keresztény tanításban, sőt megfogalmazásuk is már megkezdődött a II. században.
A másik 2 fontos személy a II. sz.-ból: Irineosz és Kliminsz. Továbbá a III.-ból Origenisz.
Éirénaiosz (Irineosz) (a magyar egyházi használatban Iréneusz) Szmirnában (ma Törökország) született, a II. sz. elején, görög családban, meghalt 202-ben. A II. sz. végén Lyon (Franciaország) püspöke volt 20 éven keresztül.
Irineosz fő tevékenysége az úgynevezett keresztény gnoszticizmus elleni harc. A keresztény gnoszticizmus veszélye abban volt, hogy szemben a nyíltan keresztényellenes vallásokkal, a gnosztikusok szóban elfogadták Jézust, de tanításait az eredetitől teljesen eltérő módon értelmezték.
A fő probléma itt a világban meglévő rossz kérdése. A kereszténység szerint Isten jó, s ő a világ teremtője, akkor hogyan lehet mégis jelen a rossz? A kérdésre a gnosztikus válasz - Platón nyomán - sokkal érthetőbbnek és meggyőzőbbnek tűnik: a jó és tökéletes Isten csak az alapokat csinálta meg, a többit kisebb, teremtett, tökéletlenebb istenek csinálták, továbbá maga az anyag teremtetlen, az mindigis megvolt. Azaz a rossz a tökéletlenebb istenségek tökéletlen munkájának az eredménye, a zsidó Ószövetség is a tökéletlen isten műve, szemben a tökéletes, keresztény Isten tökéletes Újszövetségével.
Ma is hallható ez a vélemény elsősorban antiszemita környezetben: van a rossz zsidó Isten, a bosszúállás istene, ő van az Ószövetségben, s van a jó keresztény Isten, a szeretet Istene, ő van az Újszövetségben. Bár mindez a teológilag képzetlen hívőnek meggyőzőnek hangzik, nagy gond van vele: ellentmond az egész keresztény tanításnak.
Tehát Irineosz éppen ebben a kérdésben védte meg a keresztény tanítást. Rámutat, hogy az Ótestamentum nem egy ellenséges erő műve, továbbá Isten egy, nem áll részekből, a Szentháromság nem jelenti Isten részekre osztását, a teremtés az egyetlen Isten műve, a judaizmus ugyanúgy a kinyilatkoztatás része volt Jézus előtt, mint minden más tanítás, melyben megvoltak Isten tanításának csírái.
Irineosz - akinek kedvenc ógörög filozófusa szintén Platón volt - elmondja, nem lehetséges, hogy van egy teremtő jó isten, vele szemben pedig rossz, alacsonyabb istenek, hiszen ez azt jelentené, a teremtő Isten nem mindenható, sőt az alacsonyabb istenségek valójában hatalmasabbak nála, hiszen képesek "főnökük" ellenében cselekedni. Ahogy Platónnál se lehetséges, hogy az ideák tőkéletlenebbek lennének a legfőbb ideánál, a jónál. Ha pedig az alacsonyabb istenek a teremtő Isten tudatával cselekszenek, akkor az azt jelenti, a termető Isten se jó isten. Ami pedig a mindig létező anyagot illető, mely lehet a rossz forrása, ismét az derül ki, ha van is ilyen, akkor az Isten hatalmán kívüli, azaz Isten nem mindenható, hiszen egy mindenható Isten akkor is képes lenne a saját hatalma alá venni az anyagot, ha esetleg az nem lenne teremtett. Ha erre nem képes, akkor van valamilyen más erő is Istenen kívül, ha pedig van, akkor Isten nem egy, sőt ebből akár a végtelenségig is juthatunk: az istenek száma végtelen.
Platónnal ellentétben Irineosz rámutat, a lélek nem lehet örök, hiszen kívül áll Istenen, így szükségszerűen teremtett dolog. Az, hogy a már megteremtett lélek örökéletű nem szükségszerűség, hanem Isten szabad döntése, ajándéka az embereknek. Ha pedig a lélek teremtett, akkor nincs miért azt hinnünk, hogy az tökéletes lenne. S mivel nem tökéletes, így képes fejlődni. Senki se lesz jó vagy rossz tőle független okok miatt, mindenki képes jó lenni. Szabad akaratunk van, hogy mit választunk. A világban meglévő szenvedés és fájdalom pedig nem más, mint a tökéletlen lelkek büntetése, ezzel segíti őket Isten, hogy adják fel tökéletlenségüket. Mint ahogy a testi fájdalom jel az ember számára, hogy valamely szervével baj van, így felkeresi az orvost. A lélek számára ez az orvos Isten igéje.
Kléménsz (Kliminsz) (a magyar egyházi használatban Kelemen) Athénben született, görög családban, platónistaként lett keresztény, meghalt 215-ben, de tevékenysége Alexandriához köti, ahol élete legnagyobb részét töltötte.
Fontosnak tartotta szintén az ógörög filozófiát, de a magyarázata más, mint az előbbi két szerzőnél: Kliminsz szerint nem arról van szó, hogy az igazság csírái megvoltak a pogány filozófusoknál is, hanem arról, hogy azok ismerték az Ószövetséget, s onnan vették át egyes tanításokat, ezáltal az ógörög filozófia egyfajta isteni kinyiltakoztatásként funkcionált a görögök felé, sőt a görög filozófia egyenértékű volt a zsidó Ószövetséggel! Viszont ebből az következne, hogy a filozófiára már nincs szükég, hiszen a keresztény hit elegendő mindenre. Klimensz ezzel mégse ért egyet: szerinte vannak alapigazságok, melyekhez hittel jutunk el, de a hithez vezető úthoz tudás is szükséges, a keresztény hit ugyanis nem vakhit, hanem megalapozott hit, mindenki felelős azért, amiben hisz, mivel az akaratunktól függ miben hiszünk. Továbbá az alapigazságokból következő tanokhoz szintén racionális tudás szükséges.
Kliminsz vezette be a kereszténységbe - a korabeli zsidó filozófiából átvéve - az apofatikus személeletet, melynek lényege: Isten egyedül negatív módon írható le, azaz "mi nem", de pozitív meghatározás nem alkotható róla, mert Isten annyira transzcendens, hogy korlátozott emberi értelmünk képtelen leírni őt.
Órigenész (Origenisz) - a II. sz. végén született, görög keresztény családban Alexandriában, a III. sz. közepén halt meg. Az első, aki teljes keresztény teológiai rendszert állított össze.
Legérdekesebb műve a Kelszosz ellen - a platónista Kelszosz keresztényellenes művét cáfolja lépésről lépésre, ami azért is érdekes, mert Origenisz is filozófiailag Platón híve volt. Kelszoszt zavarhatta, hogy kedvenc filozófusát kezdik felhasználni a keresztények saját nézeteikre, ezért írt egy nagyon kemény keresztényellenes művet. A mű részben eszmei szinten igyekszik cáfolni a kereszténységet, de nem riad vissza a nyílt rágalmaktól se. Többek között tőle származik a később a Talmud által is átvett rágalom, mely szerint Jézus valójában Mária titkos szeretője, egy Tiberius Pantera nevű római katona törvénytelen fia volt. A Kelszosz ellen című mű fő érdeme, hogy Kelszosz minden érvét Origenisz tisztán filozófiai, nem teológiai érvekkel cáfolja, bizonyítva, hogy a platónizmusban és a kereszténységban mennyi sok hasonlóság van, s hogy a keresztény hit magyarázható ugyanolyan módon racionálisan, ahogy az egyes filozófiai iskolák tanításai is. Kelszosz egyes kritikáit viszont Origenész elfogadja, pl. amikor az rámutat egyes történelmi hibákra és belső ellentmondásokra a Bibliában - Origenisz elmondja erre, a Biblia szövege nem értelmezhető szó szerint, hanem létezik átvitt, jelképes értelme is.
Origeniszt sajnos halála előtt kiközösítették az Egyházból "eretneksége" miatt. Tény, hogy egyes kérdésekben sajátos tanokat vallott: hitt a lélekvándorlásban, s abban, hogy minden bűnös végsősoron bocsánatot nyer, a démonok is. Az egyes emberek kedvezőbb vagy kedvezőtlen állapota is az illető emberek lelke szabad akaratának következménye, minden attól függ, hogy ezek a lelke előző életükben mit tettek, így vándorolnak szerinte a lelkek fel vagy le. Másik elvetett fontos tanítása az anyag örökkévalósága, bár Origenisz ezt nem abban a formában állította, ahogy az ögörög filozófia, azaz vallotta, hogy az anyagot is Isten teremtette, de a teremtés örökkévaló folyamat, az Isten inherens sajátossága, azaz mindig teremtett, tehát nem lehetett pillanat teremtés nélkül. Mindezekben a kérdésekben a keresztény tanítást egészen más álláspontot foglal el.
A következő időszakról - IV. és V. század - külön cikket írok.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2018.11.18. 09:23:26
bozgorgyerek 2018.12.24. 18:53:39