Augustin Cochin ultrakonzervatív francia történész (1876-1916) Les sociétés de pensée et la démocratie – Etudes d’histoire révolutionnaire című művében a 1789-es francia forradalmat revizionista módon közelíti meg. Szerinte a forradalom oka nem gazdasági vagy politikai, hanem a magát megszervező kulturális elit kis csoportjának szellemi felforgató tevékenysége, utalva a korabeli felvilágosodási eszmét terjesztő különféle vitaklubokra. Ezeket “kis népnek” nevezi. A kis nép jellemzője, hogy a valóságtól elszakadva elmélkedik, kifejezetten ellenségesen viszonyulva a “nagy néphez”, azaz a társadalom minden más tagjához, a néphez. A kis nép missziójának tartja, hogy felvilágosítsa, felszabadítsa az ostoba népet, mely arra is képtelen, hogy saját érdekeit felismerje, így az erőszak is indokolt. Innen a haladás terrorja később, mely morálisan teljesen rendben van: hiszen a terror célja a közjó, s végsősoron az emberek érdekét szolgálja.

A kis nép jelentős személyiségei lettek 1789 után Franciaország vezetői.

Ugyanezt az elvrendszert ismerjük a marxizmus lenini ágából is természetesen, de mint látható az alapja a liberalizmus, hiszen az 1789-es forradalomnak semmi köze a marxizmushoz.

A speciális azonban nem is az, hogy egy elkötelezett kis csoport fanatikus módon terjeszti a maga igazságát, ebben semmi furcsa. Még abban sincs különös, hogy összesküvés, konspiráció zajlik. Az igazi sajátosság a gyűlölet, gyűlölet a kis nép felől a nagy nép felé, a saját nép utálata. Tehát nem egyfajta gyerekszámba vevés, paternalisztikus lenézés, hanem igazi, hamisíthatatlan gyűlölet. Hiába adjuk időnket és pénzünket az ostoba többség felemelésére, az csökönyösen ragaszkodik a maga butaságához – hálátlan népség, emberalatti mucsaiak!

Ugye ismerős? Mi ma azt hisszük, hogy ez valamiféle modern magyar jelenség, esetleg kelet-európai jelenség – Oroszországban is ez nagyon erős volt, erről szóltak a 90-es évek!, de valamilyen formában egész Kelet-Európára, szerintem a legerősebb alakban Magyarországon -, s lám, Cochin azt mondja, Franciaországban ugyanez volt a XVIII. sz. második felében.

Azt hiszem, a marxizmus rájött, hogy ez zsákutca. Miközben a liberalizmus máig nem képes rájönni. Elég csak olvasni a liberális elemzéseket: a liberális elit láthatóan nem érti, miért lázad a nép a “jó” ellen. Mindenhol felelőseket találnak, az “álhírek”, az orosz hackerek, a “populista” propaganda, a műveltség nem elegendő szintje, stb. Míg a marxistáknál Antonio Gramsci ráeszmélt a XX. sz. elején mi is a helyzet.

Hiszen hiába lehet megragadni a hatalmat a kis nép által, ha a nagy nép csak passzívan eltűri az új hatalmat. Állandó terrorral pedig nem lehet örölre élni, azaz minden hatalom kénytelen legitimitást teremteni, legalább passzív módon. 

Gramsci átlátta Marx talán egyik legnagyobb hibáját: nem igaz Marx alapmegállapítása, hogy a lét határozza meg a tudatot, mert valójában a tudat határozza meg a létet! Az ember képes elemezni saját magát, visszafogni ösztöneit, s akár tévesen is megítélni dolgokat, majd ez alapján cselekedni, sőt irracionális is tud lenni. A kérdés feltevésének a konkrét oka az volt: hogy a fenébe lehet, hogy Olaszországban a legtöbb munkás fasiszta hívő lett, s nem kommunista. Hiszen a kommunizmus áll az érdekükben, akkor meg miért fordulnak ellene? Vagy a Szovjetúnióbna miért kell erőszak a rend fenntartására?

Mert a lét nem határozza meg a tudatot, azaz hiába foglalták el a kommunisták az államot és a gazdaságot, ezzel nem lettek sikeresek, mert a szovjet lakosok tudata maradt a régi. Ez teljesen igaznak bizonyult: amint csökkent az erőszak Sztálin halálával, lassan egyre nyíltabban jött vissza minden régi érték az emberekben, majd amikor a rendszer teljesen engedékeny lett a gorbacsovi időkben, kiderült: hiába telt el 3 nemzedéknyi idő a kommunizmusban, az orosz emberek nem lettek lélekben kommunisták, még a eszmében hívők is kulturálisan idegen értékeket követnek: a mai orosz kommunisták olyan eszméket vallanak, melyektől kétségbe esne Lenin…

Gramsci ezt megmondta 90 éve! Azt mondta, a kommunista pártoknak fő célja nem a hatalom megkaparintása kell, hogy legyen, hanem a kultúra befolyásolása. Ugyanis hiába lesz meg a hatalom, a rendszer nem lesz stabil az emberek idegen kulturális eszméi miatt. Pont az ellenkezője szükséges: az embereket meggyőzni, hogy jók a kommunista eszmék, azokat sajátjukként fogadják el, s ezután a hatalom szinte magától is meglesz.

A modern progresszív-liberálisok aktívan használják ezt hosszú idő óta. Ezért szokás ezt “kulturális marxizmusnak” nevezni. Nem összesküdni kell, hanem lassan és aprólékosan elfoglalni a társadalom látszólag teljesen politikafüggetlen szféráit.

Csakhát nem lehet az embereket meggyőzni arról, amit sehogy se akarnak, ez a szerencsénk. Erről szól az általános lázadás világszerte.