magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

2020. február 29. 06:06 - MAXVAL bircaman közíró

Ortodox csoportok

A kereszténység létszáma 2,3 milliárd fő. Ebből 1,1 milliárd katolikus, 800 millió protestáns, 350 millió ortodox, s 50 millió marginális keresztény (akinek keresztény státusza vitás).

A protestantizmus a katolicizmusból szakadt ki.

Az ortodoxia 3 részre osztható:

  • azok akik csak az első két egyetemes zsinatot fogadják el, ez egykor egy hatalmas irányzat volt, mára csak pár százezer ember, elsősorban Irakban és Indiában, jellemzően mint nesztoriánusok ismertek, önelnevezésük jellemzően "asszír" vagy "keleti egyház",
  • azok akik csak az első három egyetemes zsinatot fogadják el, ez kb. 50-70 millió ember, elsősorban Egyiptomban, Etópiában, s Indiában, önelnevezésük "ortodox",
  • azok akik mind a hét egyetemes zsinatot elfogadják, ez kb. 280-300 millió ember, elsősorban Kelet-Európában, a szó szűkebb értelmében csak őket szokás ortodoxoknak nevezni.

Most kizárólag ennek az utóbbinak a részleteit vázolom. Íme a csoportok:

  • kanonikus egyházak,
  • nem-kanonikus (szeparatista, nemzeti) egyházak,
  • óhitűek,
  • naptárkérdésben elszakadtak,
  • tiltakozók,
  • reformerek.

Szóval vannak egyrészt a kanonikus ortodox egyházak. Ezek azok, melyek elismerik egymást, mind teológiai, mind adminisztratív értelemben. Ha vannak is viták köztük, azok nem érintenek teológiai kérdéseket, kizárólag státuszbeli kérdéseket. Lásd, önálló Ukrán Ortodox Egyház, melyet az ortodox egyházak zöme az Orosz Egyház részeként ismer el, de ez a nem-elismerés nem tartalmaz semmilyen hitéleti, tanításbeli eltérést, az egyes szertartások is elismertek, egyszerűen csak nincs elismerve, hogy ez egy önálló jogú egyház lenne. Ugyanez megesik nem önálló, csak autonóm egyházaknál is, pl. Észt Egyházból kettő darab van, az egyiket Moszkva ismeri el, a másikat Konstantinápoly.

Az ilyen vitás kérdések abból adódnak, hogy nem létezik világos ortodox szabály, mikor lehet egy részegyház autonóm, s mikor lehet önálló. Eddig ez mindig ad hoc alapon zajlott.

Vannak aztán a nem-kanonikus szeparatista egyházak. Ezek olyan nemzeti egyházak, melyek kinyilvánították önállóságukat, de azt senki se ismerte el a kanonikus ortodox egyházak közül. Teológiai eltérés itt sincs semmilyen formában. Létszámuk összesen 3 millió fő. A legnagyobb ilyen egyház a Macedón Egyház. A szeparatista egyházakkal egyébként a nem-elismerés hangoztatásával párhuzamosan kapcsolatokat tartanak fenn a kanonikus egyházak.

A következő csoport az óhitűeké. Az ma is kb. 5 millió ember, szinte teljesen egészében Oroszországban, a volt Szovjetúnió országában, s kisebb emigráns közösségek Észak-Amerikában és Romániában (ez utóbbiak a lipovánok, kb. 30 ezer fő a mai Romániában). Dogmatikai eltérés itt sincs, viszont a rítusban már igen.

Amikor az ortodoxia központja, Konstantinápoly iszlám uralom alá került, Moszkva lett az új de facto központ (jogilag maradt Konstantinápoly a központ). A moszkvai egyházvezetés revízió alá vettek az orosz ortodox szokásokat, melyek egy része már eltért az eredeti görög szokásoktól. A mordvin nemzetiségű Nyikon moszkvai pátriárka 1652-ben kimondta: az orosz hagyománynak kell alkalmazkodni a korábbi göröghöz. A legnagyobb és legvitatottabb eltérés a keresztvetés módja volt. Oroszországban a kétujjas keresztvetés volt divatban, míg az eredeti görög szokás szerint a háromujjas.

Sokan úgy érezték, a nyikoni reformok elfogadhatatlanok, s elszakadtak az egyháztól. Őket aztán az állam sokáig üldözte, de máig megmaradtak.
A “hivatalos” és az “óhitű” egyház között ma már nincs ellenségeskedés, 1971-ben a moszkvai pátriárka törölte az "eretnek" bélyeget az óhitűekről.

Továbbá, már a XVIII. sz. végén kialakult a hivatalos egyházban az úgynevezett Egységes Hit mozgalom, mely azért harcol, hogy az óhitűek szertartásai legyenek elismerve. Az Egységes Hit mozgalom egyes óhitűeket visszahozott a hivatalos egyházba, de a nagy többség maradt elszakadva, még az 1971-es nyilatkozat után is.

Alá kell húzni, az óhitűek tanítása máig nem különbözik a többségi ortodox tanítástól, egyedül a rítusban vannak sajátos elemek.


balról: Kornyilij érsek-metropolita, az óhitűek vezetője, jobbról: Kirill pátriárka, a “hivatalos” egyház vezetője

A következő csoport a réginaptáristáké. Az ortodoxia egységesen a juliánus naptárat használta 1923-ig. 1923-ben felmerült: nem kellene-e áttérni a világi naptárra valamilyen formában, hiszen furcsa, hogy pl. Karácsony, mely az egyházi naptár szerint december 25-én van, az a világi naptár szerint január 7.

1923-ben az a döntés született: mivel ez nem dogmatikai kérdés, hanen csak gyakorlati, így szabadon át lehet térni más naptárra. Így alakult ki 3 csoport:

  • akik maradtak a juliánus naptárnál,
  • akik bevezették a gregoriánus naptárral gyakorlatilag azonos újjuliánus naptárat, de a mozgó dátumú ünnepeket a juliánus naptár szerint számítják továbbra is,
  • akik bevezették a gregoriánus naptárat minden tekintetben.

Azokban az ortodox részegyházakban, ahol megtörtént a naptárváltás, mindig akadtak kisebb csoportok, akik kijelentették, a naptár igenis dogmatikai kérdés, így az egyházvezetésnek nem volt joga változtatnia. Ezek a csoportok elszakadtak, így lettek a réginaptárista egyházak.

A legnagyobb réginaptárista egyház Romániában van. A Román Egyház 1924-ben tért át az újjuliánus naptárra, ekkor az ellen tiltakozók elszakadtak. Máig a román ortodox egyházközségek kb. 1-2 %-a az önálló réginaptárista román ortodox egyházhoz tartozik.

Az újjuliánus naptárra legkésőbb áttért egyház a bolgár, ez 1968-ban történt. Így van Bolgár Réginaptárista Ortodox Egyház is, kb. 70 ezer taggal.

Hangsúlyozni kell, a réginaptáristák semmiben se tanítanak mást, mint a többiek, az egyetlen eltérés, hogy szerintük a naptár dogmatikai kérdés.

A következő csoport a tiltakozóké. Ezek olyan csoportok, mely nem nemzeti alapon, s nem a naptárkérdés miatt szakadtak el, hanem jellemzően politikai okokból. Eredetük a kommunista hatalomátvétellel kezdődött Oroszországban. A hatalommal békét kötő egyházvezetés ellen megindult az ellenállási mozgalom (katakomba-egyházak).

Ezt erősítette a külföldi orosz ortodox egyházközségek szerepe. 1927-ben a Szovjetúnió területén kívüli orosz ortodox egyházközségek kijelentették, hogy a moszkvai egyházi vezetés a kommunista állami vezetés befolyása alatt nem képes a továbbiakban ellátni szerepét, így hivatalosan elszakadtak, megalakítva a Határontúli Orosz Ortodox Egyházat, New York központtal. A Határontúli Orosz Ortodox Egyház 2008-ban újraegyesült a moszkvai egyházzal, de máig vannak kisebb csoportok, melyek az újraegyesülést nem fogadták el, ill. csatlakoztak hozzájuk egyes oroszországi egyházközségek is. A jellemző indokok: a moszkvai egyházi vezetés máig "kommunista", illegitím, továbbá megalkuvó (pl. megalkuvásnak minősül, hogy a moszkvai pátriárka egyáltalán leül beszélni a római pápával).

Itt is elmondható: sem az ideológiában, sem a gyakorlatban nincs eltérés a kanonikus ortodoxiához képest. A vita alapja mindig az: milyen mértékű lehet a kapcsolat a nem-ortodoxokkal, ill. a szovjet korszak megítélése egyházjogilag, azaz elfogadható-e, hogy a kommunista párt által de facto kinevezett egyházi vezetők, s azok utódai vezetik máig az egyházat.

Az utolsó csoport a reformereké. Ez az előzővel éppenhogy ellentétes csoport. Alapja a kommunista hatalom által megalapított Élő Egyház - célja a keresztény tanítása "modernizálása". Látványos sikertelensége után, Sztálin 1943-ban gyakorlatilag bezárta ezt a felekezetet, miután a hivatalos egyházat addigra sikerült teljesen semlegesíteni politikai szempontból.

Ilyen csoportok máig léteznek - tucatnyi csoport, egyenként pár száz fős tagsággal -, s ezek az eddig felsoroltak közül az egyetlenek, ahol a dogmatika se teljesen ortodox. A valóságban itt jellemzően ortodox és protestáns (jellemzően pünkösdista) elemek keverednek, az egyes szervezetek pedig tipikus szekták. Ezeket tehát nem ortodox csoportoknak kell nevezni, hanem ortodox alapon létrejött nem-ortodox csoportoknak.

Ilyen csoportok mindig is léteztek. Egy részük pünkösdista és ortodox dogmatikát kevernek, jellemzően pacifista nézetekkel. Ilyenek pl. a duhoborok, akik máig léteznek pár ezres létszámban, elsősorban Kanadában (ahová az üldözés elől a XIX. sz. végén menekültek el Oroszországból).

Mások elvetik az egyházszervezetet, a papságot, pacifizmust hirdetnek, viszont az ortodox dogmatika jelentős részét elfogadják, ilyenek pl. molokánok, akik máig léteznek, pár tízezer fős létszámban.

Megint mások gnosztikus és ezotérikus nézetekkel keverik a keresztény tanítást. Az első ilyen csoport a XVII. századi hliszteké. Ilyen ezotérikus csoportok máig létrejönnek, amivel önmagában semmi gond, csak az, hogy magukat ortodoxoknak hazudják.

talán a legnépszerűbb: az egy időben 100 ezer fős tagságot kiépítő Nagy Fehér Testvériség alapítója, Marija Cvigun, aki magát egyszerre Jézusnak és Szűz Máriának vallja

A legextrémebb csoportok a radikális puritánok, fő képviselőjük a XVIII. században létrejött szkopcoké, akik minden baj okának a nemiséget megjelölve, kasztrálták a férfiakat, a nőknél pedig levágták a melleket, valamint körülmetélést alkalmaztak. Egy időben 100 ezer fős taglétszámot értek el, mára pár száz fős csoport maradtak, s a maiak már csak "szellemi kasztrációt" alkalmaznak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr215488054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média