A múlt héten Pogátsa nem értette (bár szerintem, ő érti, csak úgy kell tennie, mintha nem), ezen a héten egy másik mércés szerző megint nem érti, s mivel az ő gondolatmélysége jóval sekélyesebb, mint Pogátsáé, nála elhiszem, ő tényleg nem érti.

Szóval antiglobalista mozgalom sirató cikk a Mércében. Ugyanaz a Balázs Gábor írta, aki ugyanott a múlt hónapban antiszemita szagú, marhaságokkal teli írást jelentetett meg "A cionizmus vége" címmel. (Érdekes lenne ezt a témát is elővenni, hogy a magyar ballibek széle hogyan igyekszik behozni a nyugati balos antiszemita eszméket a magyar nyilvánosságba, de most ezt kihagynám, most nem ez a témám.) Szóval egy kifejezetten buta szerző írásáról beszélünk, de mégis érdekes a jelenség miatt.

Számtalan kritikát írtam az antiglobalizmus ellen. S bár ezek nagyobb részét még liberális-konzervatív szellemiségben írtam - íme egy példa -, az alapgondolattal máig egyetértek: az antiglobalista mozgalmárság egy mélyen negatív jelenség. Tartalmi és külső okokból is. A külső ok nyilvánvaló: ez a mozgalom alapvetően gazdag magállami, luxusban élő fiatalokból áll, akik megunták a drogozást, s éppen lázadni akarnának maguk se tudják mi ellen. A tartalmi ok pedig szintén könnyen kitalálható: ez a mozgalom gyakorlatilag segíti azokat, akik ellen állítólag harcol.

Először az alapfogalmak. Az antiglobalista mogalmár agya a világot rendkívül szűken szemléli, számára minden felosztható 3 részre:

• a jók: ezek ők természetesen,
• a rosszak egyik csoportja: ezek a "neoliberálisok",
• a rosszak másik csoportja: ezek a "fasiszták".

Abban vitáznak az antiglobalisták: a két gonosz közt van-e szövetség. A egyik narratíva szerint a fasiszták és a neoliberálisok titkos szövetségben állnak. A násik narratíva szerint nem, ők egymás igazi ellenségei, viszont egymás közti harcuk mellékhatása, hogy a "jók" megsemmisülnek. Hogy valami jót is mondjak a szerzőről, ő legalább nem az első, gyerekes verzió híve.

Szóval a szerző a "fasiszták" szemére veti, azok felhasználják az antiglobalista érveket saját érdekükben. A valóságban a "fasiszta" eszme a régibb, s persze ebben a kontextusban a klasszikus marxizmus is "fasiszta".

Itt megállnék, ugyanis ki kell ábrándítanom fideszes olvasóimat, aki e tekintetben a hamis fideszes narratívát hiszik, mely szerint ezek az emberek mind komcsik. Pár éve egy ténylegesen kommunista ismerősöm küldött egy mémet a témáról, be is teszem ide, mert elég jól reprezentálja a valós helyzetet:

Szóval: a mai "progresszívek" határozottan nem marxisták. S mindegy, hogy az ember marxista vagy antimarxista, ez szimpla tény. Akkor se azok, ha marxista jelképeket használnak, lásd Che Guevara póló. Én személyesen utálom Che Guevarát (azon kevesek közé tartozom, aki beszélt olyan emberrel, aki személyesen ismerte őt), de egy valamit biztosan állítok: ha ma élne Che, sortüzet vezényelne a mai Che-pólós progresszívek ellen.

A szerző közben a "neoliberálisokat" is szidja. Őket azért, mert beépítették saját narratívájukba az antiglobalizmus fontos elemeit, elsősorban látványos külsőségeket. Lásd, ma minden magára valamit adó multi zöld, szivárványos, multikulti, szociálisan érzékeny, védi a tibeti pandák és az amazonaszi fák emberi jogait, stb.

Dehát ennek maga az antiglobalizmus ágyazott meg. Előszöris azzal, hogy az egész egy magállami középosztálybeli mozgalom. Másodszor meg azzal, hogy nem a rendszer alapjait kritizálták maguk sem. A képzeletbeli világpolgárság pl. egy lázálom, a szegénységturizmustól orgazmust kapó elkényeztetett nyugati nagykamasz számomra még egy nyíltan kizsákmányoló cégvezernél is gusztustalanabb jelenség.

Orosz milliomosok és milliárdosok között létezik egy fontos nevelési probléma: a túlságos jólétben felnőtt új nemzedék képtelen az életre. Van ugyanis egy olyan szintje az anyagi különbségeknek, mely megrontja a gazdagabbat. Ez lassan elvezet az öngyilkossághoz. Az orosz elit - mely szinte minden esetben szürke átlagemberként kezdte életet, sokszor nélkülözve, majd jó helyen jó időben sikeresen sokat lopott - felismeri ezt a problémát, legalábbis azok, akiknek megmaradt a józan ész csírája az aranyvécéik ellenére. S népszerű módszer a kezelhetetlen kamaszok nevelésére, hogy elraboltatják őket egy erre szakosodott céggel, mindenüket elveszik, majd meg is verik őket, s nem engedik őket haza pér napig. A terápia hasznos jellemzően: pár nap után a hülyegyerekből normális ember válik, miután megtapasztalja, milyen más is lehetne az élete.

Ehhez képest a nyugati antiglobalista mozgalmárnál a "Diana a szívek hercegnője" magatartást látom, aki csütörtökön, 10:15 és 10:25 között árvákat simogat zokogva, az előre elkészített menetrend szerint. Ahogy a mai nemzedék új, aljasabb "hercegnői", mindenféle Meghan, Gighan, Terrhan, s a többi hamis celeb, akik már nem elégednek meg az ingyenélésért a milliókkal, hanem milliárdokat akarnak.

Az antiglobalizmus ugyanabban bukott bele, amibe a liberalizmis két nagy történelmi ellensége: a fasizmus (mámint az igazi) és a marxizmus (ismét az igazi): a rendszert adottságnak vették, nem szakadtak el annak kereteitől. A fasizmus a primitívebb. A darvinizmussal gazdagította a liberális eredetű nacionalizmust, ezzel harcolva a liberalizmus ellen… abszurd és inkorens vállalkozás. A marxizmus valamivel értelmesebb ehhez képest, de ott is megvolt a téves alap, hogy a kommunizmus valahogy ráépül a liberalizmusra, kijavítva annak hibáit.

Az antiglobalizmus hozzájuk képest is szemét. Sose lehetett több, mint a nagyurak segédereje.