magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

2020. július 12. 06:06 - MAXVAL bircaman közíró

A pedofilbotrány

A kis magyar pedofilbotrány. Magyar diplomata pedofilnek bizonyult, bár ő maga nem akciózott, csak tiltott képanyagokat gyűjtött, részt véve a sok pedofil önsegélyező hálózat valamelyikében.

Aki ismer pedofil embereket, az jól tudja, a pedofilek nagy többsége saját magát betegnek tekinti, ezért sose jutna eszébe vágyait kiélni. S bár sajnos ma már létezik pedofil lobbi is, az százszor kisebb nagyságú pl. a homokos lobbinál.

A vágyait kiélő pedók nagy többsége meg csak úgy teszi, ahogy ez volt magyar diplomata, passzívan, azaz képeket, videókat gyűjt.

A törvény - helyesen - büntetni rendeli ezt a passzív kiélést is. Ugyanaz a logika, mint a kábítószer megítélése: maga a birtoklás is bűncselekmény.

S persze mindkét oldal marhaságokat mond. Pedig a téma teljesen alkalmatlan politikai harcra.

S ismétlem amit sokszor mondtam: a pedofilvadászat korunk boszorkányüldözése. A valóságban minden ezredik ember pedofil, azok 90 %-a nem aktív, s mégis a liberális médiák úgy tesznek, mintha minden sarkon átlag 3-4 pedofil állna.

Most még olyan emberek is beleálltak a divatba, akik egyébként igyekeznek nem együtt haladni a mindenkori hisztériával, lásd erre Puzsér rendkívül demagóg szövegét. Gyakorlatilag felesége marhaságát követi. Kb. azt mondja ez a divat: a pedofília legyen bűncselekmény, s minden pedót akasszunk fel, de legalábbis kasztráljuk őket, persze altatás és fájdalomcsillapítás nélkül. S nem veszik észre, hogy mindez egy abszurd boszorkányüldözés.

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr5215980116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gegeki 2020.07.12. 06:34:58

A pedofilbotrányt természetesen a Soros féle liberális háttérhatalom szítja-nagyítja fel, a rothadó nyugat egyik utolsó rugásaként. Szerencsére az igaz magyar kisember ennek nem dől be, és az ilyesmi nem tereli el a figyelmét a kizsákmányoló rendszerük elleni, nemsokára győzelemmel végződő harctól.

Sir Galahad 2020.07.12. 09:21:32

Elég furcsa egy szöveg ez, már-már mentegeti ezeket az aberrált állatokat... Szerintem is nyugodtan fel lehet őket akasztani, de legalább is bezárni életük végéig.

Mr. Hyde 2020.07.12. 10:08:28

A pedofília, gyermekek abúzálása semmilyen módon, közvetetten sem eldogadható.
A lehető legstatáriálsabb módon kell fellépni ez ellen.
Tűzzel és vassal kell kiírtani ezt az abberációt.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.07.12. 10:40:12

@Sir Galahad:

Logikád alapjàn aki nem akar homokosokat gyilkolni, az a homoklobbi rejtett szónoka.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.07.12. 12:44:02

@Sir Galahad:

Pedig gondold végig...

Tudod mit ér el egy túlzott büntetés? Azt, hogy sokkal kevesebb bűnöst kapnak el.

Ráadásul katasztrofális lenne összemosni az aktív pedókat a passzívakkal.

Ez kb. olyan mint nemi erőszakolókként büntetni aozkat, akik erőszakos pornót néznek.

Mr. Hyde 2020.07.12. 12:52:28

@MAXVAL bircaman közíró:

A könnyűdrog birtoklását és fogyasztását is viszonylag szigorúan szankcionálják Magyarországon. Nem látom akadályát, hogy ezt miért ne lehetne kiterjeszteni a(z erőszakos) pornóra és a prostitúcióra is ugyan úgy.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.07.12. 13:08:04

@Mr. Hyde:

Alapvetően a passzív birtoklás sok esetben segít mint terápia.

Aki pl. kiéli magát virtuális gyilkolásban, az nem fog ténylegesen is ölni.

Mr. Hyde 2020.07.12. 15:32:47

@MAXVAL bircaman közíró:

Ez nem terápia. Ez kényszerbetegség. A beteg hajlamok rendszeres virtuális kiiélése még betegebbé tesz.

Nem a kiélés körülményeit kell biztosítani, hanem a kiváltó okokat megszüntetni.

Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2020.07.12. 19:45:03

Nagyon szomorú vagyok, hogy bármiféle védekezésre a liberális gondolkodást, illetve a politikai szálakat egyáltalán fel merik hozni egyesek. Ebben a kesze-kusza, és több szálon többfelé kapcsolódó ügyben mindenki a kiskaput keresi, több fontos dologról megfeledkezve. Először is egy diplomata az őt delegáló ország adófizetőinek pénzén szerzett eszközöket használva tárolt képeket. Még ezt az aktív/passzív dolgot is megkérdőjelezem. Saját használatra ennyi képet birtokolni ugyancsak megkérdőjelezhető. A kereskedelmi tevékenység inkább valószínűsíthető.

Gery87 2020.07.12. 21:30:47

Az a baj hogy képek többsége valószínűleg nem netről lopott, kopizott családi képek, kislányokról amint homokoznak meg fürdenek.....hanem gyerekabuzálás, bűncselekmény!!!
és aki "ilyet nézeget erőszakolás helyett" az sem ártatlan! hanem bűnrészes, mert közvetve támogatja ezt.

Gery87 2020.07.12. 21:32:45

@MAXVAL bircaman közíró:

Csakhogy - jó esetben -az erőszakos pornóban nem valódi erőszak van hanem megjátszott és beleegyezéses, felnőtt emberekkel....
A gyerekeknél semmi ilyen nem lehetséges!

Sir Galahad 2020.07.12. 21:56:17

@MAXVAL bircaman közíró: A passzív se különb, mert az érdeklődése a keresleti oldalról hozzájárul a gyerekek bántalmazásához. A nekik szóló filmek így készülnek. Bezárni egy életre, vagy felakasztani mindet. Nincs helyük az emberi közösségben.

Gery87 2020.07.12. 22:37:10

@Sir Galahad:

ilyen alapon akkor a homokosokat is be lehetne zárni meg felakasztani....
Merthogy eltér a normálistól.
Én azt mondom amíg nem fajul tettlegességig addig ez nem megengedhető.
Ha bűncselekményt követ el akkor igen...le lehet csukni.

Senki nem tehet a nemi identitásáról, most azért ölnéd meg mert abberrált? ez olyan eugenikai, náci tempó...

A pedofil nemi vonzalmat az különbözteti meg a homokos nemi vonzalomtól hogy kiskorúak, gyerekek a vonzalom alanyai nem felnőtt ill. beszámítható, nemileg, szellemileg érett emberek....nem egyenrangú felek közötti dolog, ezért "megélése" minden esetben bűncselekmény erkölcsileg is és jogilag is elítélendő!!!!

De kivégezni, lecsukni valakit pusztán a hajlama miatt az erkölcsileg szintén megvetendő fasiszta dolog.

terápia, gyógykezelés, sterilizáció felmerült eddig is mint "megoldás" de ez is aggályos....az emberi jogok és méltóság miatt.

Sajnos ennek a problémának a megoldása sosem fog megvalósulni szerintem.
-ha lecsukod, kivégzed pusztán a hajlama, nemi vonzalma miatt...akkor szimplán gyilkos vagy.
-ha nem akkor meg potenciális elkövetők lesznek...

Nem tudom hogy lehetne ezt az ellentmondást feloldani úgy hogy humánus és igazságos maradj.

Sir Galahad 2020.07.13. 00:36:10

@Gery87: Erre nincs humánus és igazságos megoldás. Vállalok bármilyen szélsőséges jelzőt, de ragaszkodom az álláspontomhoz.

Mr. Hyde 2020.07.13. 07:19:06

@Gery87:

A kérdés nem az érintett felek nemi orientációjára vonatkozik.

A homokosság minden további nélkül tolerálható, amíg nagykorú emberek kölcsönös beleegyezéssel homokoznak egymással.

Amint viszont kiskorú érintettségéről vagy erőszakról van szó, akkor nemi orientációtól függetlenül statáriálisan kell eljárni.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.07.13. 08:17:00

@Gery87:

Az ilyen képek ehgy részét maguk a gyerekek készítik magukról, ezt ne felejtsd el.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.07.13. 08:32:31

@Sir Galahad:

Egyszerűen nem igaz. Komolyan hiszed, hogy minden gyerekpornó fizetős?

chrisred 2020.07.13. 08:39:32

@MAXVAL bircaman közíró: A pornóvideók szereplői felnőtt emberek, ők döntenek a saját sorsukról. Ha filmre akatják venni, ahogy korbácsolják egymást, az ő dolguk.

chrisred 2020.07.13. 08:40:23

@MAXVAL bircaman közíró: Akkor is fogyasztó, ha ingyen jut hozzá.

Sir Galahad 2020.07.13. 13:59:56

@MAXVAL bircaman közíró: Fogalmam sincs, nem vagyok járatos a témában.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.07.13. 14:05:46

@Sir Galahad:

Elmondom honnan van a pedó anyag. Nagyjából 4 forrásból:
- aktív pedók sajét anyagai, amit megosztanka másokkal ingyen,
- átvert gyerekek saját képei,
- nem pedó képek pedó célból használata,
- kifejezetten profit célból gyártott anyag.

Az utóbbi alegkisebb. MIért? Mert ez baromira veszélyes, könnyű lebukni.

Még a nornál felnőtt hetero pornónál is alegnagyobb rész az amatőr anyag.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média