Ma van Nagycsütörtök, azaz holnap Nagypéntek. (Az eredeti, keleti számítási módszer szerint ünneplem a Húsvétot, nem fogadom el a XVI. századi vatikáni reformot.)

Az egyházi szokás az, hogy a Nagyböjt tartásának vannak fokozatai, a legszigorúbbtól a legenyhébbig, a papoknak kötelező természetesen a legszigorúbb, íme nagyjából a fokozatok:

• teljes tartás, azaz az egész Nagyböjt alatt,
• teljes tartás a Nagyhét alatt, a Nagyböjt többi részében szerdán és pénteken (kb. ez egyébként a modern katolikus szabály),
• csak a Nagyhét alatt,
• csak Nagypénteken.

Volt már, hogy a teljes tartást véghez vittem, beleértve a Nagyböjt előtti bevezető hetet, amikor a hús tilos, de a tejtermék még nem az.

Pár éve azonban rájöttem, a külső szabályok betartásával kezdem elveszteni a lényeget. Amitől ugyanis a legjobban rettegek: az álszakralitás, az álezotéria, az álvallás.

Természetesen a külső szabályok be nem tartása is veszélyes játék, hiszen itt pedig oda eshetünk, hogy kimazsolázzuk a nekünk tetsző szabályokat és a nekünk nem tetszőket, aztán az előbbieket tartjuk, az utóbbiakat meg nem. Ez pedig szintén a modernitás rémségét hozza ránk.

A modernitás ugyanis Sátán ravasz eszköze: el lehet jutni hozzá mind a tagadással, mind a formális betartással.

Én úgy igyekszem ezt megoldani, hogy nem adok senkinek e tekintetben tanácsokat, azaz próbálok hiteles lenni a természetes jóhoz, de nem adok másnak útmutatót, s nem krtizálom soha más szokásait ezen a téren, ha az a szokás nem igyekszik szabályként megjelenni.