Schmitt Pál bukása az egyetlen eset volt, amikor örültem egy ballib sikernek. Miért?
Számomra – gyerekként, kamaszként, majd fiatal felnőttként – Kádár János rendszerének 3 fő jelképes személye volt, mind a három egy-egy médiajelenség.
- Az egyik a mindig hazudó Ipper Pál, aki cinikus pofával hányta le nap mint nap a képernyőről a nézőket olyan hülyeségekkel, melyekben szerintem többnyire saját maga sem hitt.
- A másik Hajdú János, Hét-műsorvezető volt, a kezicsókolomozó és hajlongó gerinctelen tévéróka.
- A harmadik pedig Schmitt Pál és családja volt, amely minden este betolakodott az otthonok nyugalmába, úgynevezett tévétorna ürüggyel.
Különösen idegesítő volt, hogy az átlagbunkó mindhármat kedvelte, mint ahogy manapság is kedveli az átlagbunkó a Big Brother-féle műsorok sztárjait. Ipper volt a “jajj, de okos, művelt”, Hajdú a “micsoda úriember”, Schmitték meg az “utyuli-putyuli, jajj de aranyos”.
Bevallom, én abban reménykedtem, hogy a kommunizmus bukásával ezek az alakok eltűnnek a történelem szemétdombján.
Ipper pofára esett, pozitívumként lehet róla elmondani, hogy még a rendszerváltás előtt önként visszavonult. Hajdú átpofátlankodta magát az új rendszerbe is, rövid ideig parlamenti képviselő volt a 90-es években, további sorsáról nem tudok (nem is érdekel…). A kommunista tévétornászokból meg a nemzet egységét kifejező, az államszervezet demokratikus működését biztosító tényező lett 2010-ben…
Hatalmas hiba volt Orbán részéről az, hogy államfővé nevezte ki. A hibát meg kijavította HVG.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.01.07. 13:24:20
Általánosságban igazat adok neked, de egyrészt Schmitt maga nem, csak a családja volt a tévétornában, az se mindennap, másrészt azért a másik kettőhöz képest Schmitt tonnákat tett le az asztalra, akár sportolóként, akár diplomataként.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.07. 13:30:07
Juszt más nemzedék, nem volt akkor senki. Legalább nem volt semmilyen hatása.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.07. 13:30:32
"Schmitt maga nem, csak a családja volt a tévétornában"
Volt ő is párszor, 70-es évek közepe.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.01.07. 13:33:58
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.07. 13:34:52
Hajdú védelmében: amikor nyugdíjas lett, elkezdte szidni a liberális rendet. Én se hittem el először, de hallottam.
Olyan szövegeket kezdett mondani, hogy hiba volt a rendszerváltás, meg ő maga tévedett. Dicsérte a kínai rendszert többek között.
Egy időben, még Krauszék körében is megjelent. Úgy 10 éve.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.07. 13:38:58
De nem volt hatása, nem volt elsőrangú megmondóember.
Egyébként baromira gusztustalan.
Marha vicces, hogy amikor az interjúalanya ellentmond neki, alig bírja magát visszafogni. Egyik kedvencem a TGM-interjúja, nagyon vicces: www.youtube.com/watch?v=g56FYkBhM8g - majdnem felpofozza TGM-et, amikor az alapvető liberális axiómákat tagad.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.01.07. 13:44:37
Hajdú biztos hogy hívő volt, de ő nem is csinált nagy titkot ebből. A kapcsolatait aztán meg tudta fizettetni gondolom, mint pl. Schröder papa most a Gazpromban.
Pont azt néztem a napokban, a nyolcvanas évek közepétől legalább 98-ig a tévés szimbólumarcok totál képernyőképtelenek voltak. De akkori szemmel is.A román forradalomkor volt különösen feltűnő, hogy az erdélyi magyarok, akik tolmácskodtak, például szépen beszélnek magyarul.
lobaszopiatej 2022.01.07. 13:57:24
Neki legalább volt valami érdeme meg felépített életműve, még úgy is hogy csalt.
Hiszen még Kirk kapitány is csalt, mikor átment a Kobayashi Maru teszten.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.07. 13:59:56
Nekem semmi bajom a plágiumával, csak azt tette, amit a doktorálók 80 %-a.
Azzal van bajom, amit jelképezett.
Serény Vélemény 2022.01.07. 14:55:20
:-)
1) alap dogma: ko-rupció csak Magyarországon lehet, tehát ez pl teljesen törvényes, és minden tekintetben erkölcsös dolog, nagyon.
2) hú, rajta kívül még hányan jártak így, és még hányan fognak, vagy még inkább így járni...
Gery87 2022.01.07. 16:48:54
Csintalan "jóesétmagyarok" beköszönése is marha irritáló.
Mintha direkt adna muníciót a széljobbereknek hogy "lám a vén hülye zsidó ezzel is csak gúnyolódik rajtunk"....
---
Egyébként látszik mennyire értelmetlen ez a tisztség....eddig még egy normális K. elnök nem volt.
Gönz a nagypapa....Mádl a vámpírfejű rém...Schmidt a lúzer....Áder meg a nagy büdös unalmas semmi, amit mutat hogy kínjukban a bajuszával viccelnek....
lobaszopiatej 2022.01.07. 18:01:11
Áder miatt nem győzött Orbán a környezetvédők elől bujkálni.
Sólyom volt a legjobb, előre figyelmeztetett az elkúrásra. Nélküle mégnagyobb lett volna.
Van média figyelme, külföldit beleértve.
A média pedig hatalom, lásd állami agymosoda média.
Gery87 2022.01.07. 18:29:29
Igen, még Sólyom volt eddig a legjobb.
ilyen bandában mondjuk nem nehéz.
midnightcoder2 2022.01.07. 19:43:39
midnightcoder2 2022.01.07. 19:45:14
Gery87 2022.01.07. 20:01:28
Az tényleg marha ciki volt.
tűz fal 2022.01.07. 21:17:54
Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2022.01.08. 04:12:01
Tök mindegy hogy akkor és ott még 80% azt csinálta. Attól hogy lehet lopni még nem szabad.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.08. 05:40:55
A szellemi műfajban a lopás elég relatív fogalom, nehezen húzhatók meg határai.
moloy 2022.01.08. 13:23:57
Régi , megfelelő helyen lévő barátok (tudjukkik) javasolták az egyetemi doktori fokozat megszerzését. Felajálották még azt is, hogy "segítenek" a disszertáció elkészítésében is, így azt - feltehetően - nem is ő írta, bár tartalmát betanulhatta, hiszen meg tudta védeni a szóbeli bizottság előtt.
A kommunista rendszer majd' mindenkit megnyomorított, elsősorban lélekben. Csaltunk, hazudtunk, "segítő barátokat" szereztünk... S ez lerakódott, mint a guanó...
Ezért NEM ítélem el Schmitt Pált. (a cselekedetét)
Gery87 2022.01.09. 00:24:13
A "felajánlást" nem kell elfogadni, addig sem csövezett a híd alatt, nem volt rákényszerülve és semmi egyéb.
Pláne nem kell az államfői tisztségig menni.
Egy pitiáner hülye csaló, nem kell mentegetni.
moloy 2022.01.09. 09:27:14
Gery87 2022.01.09. 22:04:01
Értem, de akkor sem kell mentegetni hogy "de régen ez volt", az sem volt jó és elfogadható ami régebben is ment.