Aki 1991 után járt Kubában, az már nem tudhatja milyen volt az igazi kubai kommunista rendszer. Különösen meg az nem, aki 2021 után járt.

1991-ben megszűnt a tilalom az idegen pénznemek használatára kubaiak által. Ez a gyakorlatban vissza lett állítva 1994-ben, de immár csak a gyakorlatban, nem mint bűncselemény: akkor lett bevezetve a konvertibilis kubai peso nevű pénznem, s a valutás boltok csak ezzel dolgoztak. Ezzel ki lett szűrve az a kiskapu, hogy amerikai kubaiak beutaztak, majd rokonaiknak dollárt adtak, amiből az állam nem kapott semmit.

2021-ben meg lett szüntetve a kubai konvertibilis peso. Ezzel a rendszer végleg feladta az a korábbi rögeszméjét, hogy 1 USA-dollár = 1 kubai peso. Ennek ugyanis politikai jelentősége volt: a kommunista uralom előtt a kubai peso az amerikai dollár része volt, egyesített volt a két ország pénzügyi rendszere, s emiatt mindkét pénznem forgalomban volt, egyedül az érmékben volt eltérés: a két pénznem érmerendszere nem volt kompatibiis egymással, míg a kubai peso érméi 1, 2, 5, 10, 20 és 40 centavo voltak, addig az amerikai dolláré 1, 5, 10, 25, 50 cent - azaz pl. a kubai italárusító automaták és érmés telefonok csak kubai érmékkel működtek, amerikaiakkal nem. Ezt leszámítva keverve is lehetett fizetni a kubai boltokban, nem volt semmi jelentősége ennek.

Az 1=1 árfolyam ugyanis fontos emlék, mindig így volt, amióta Kuba független állam (1902). Így bár 1961-ben megszűnt a kubai peso és az USA-dollár kapcsolata, az árfolyamot fenn kellett tartani továbbra is. Érzésem szerint az egész hókuszpókusz a kétféle kubai pesóval éppen ennek elfelejtésére szolgált. Sikerrel. Ma már senki sincs meglepődve azon, hogy 1 USA-dollár = 25 peso.

1991 előtt viszont egészen bonyolult rendszer létezett, sokféle de facto pénzeszközzel és különböző szintű jogosultságokkal. Összesen 6-féle péneszköz volt forgalomban:

• "normál" kubai peso: ezzel bárki rendelkezhetett, de nemigen lehetett rajta vásárolni, mert alig volt áru, különösen élelmiszer - mi könvesboltokban tudtuk költeni, még egyes "normál" - értsd: nem idegenforgalmi célú - étkezdékben, időnként kenyér is kapható volt, s pár típusú konzerv,
• idegen valuta: ezzel csak külföldiek rendelkezhettek, s valutás boltokban, egyes turisztikai helyeken lehetett költeni,
• "A" típusú igazolás: dollárt vagy más konvertibilis valutát helyettesítő pénz, csak külföldiek részére,
• "B" típusú igazolás: KGST-valutát helyettesítő pénz, csak KGST-külföldiek részére,
• "C" típusú igazolás: dollárt vagy más konvertibilis valutát helyettesítő pénz, csak kubaiak (kubai diplomaták, külszolgálatosok, s egyes privilegizált magasabb rangú állami tisztviselők) részére,
• "D" típusú igazolás: KGST-valutát helyettesítő pénz, csak kubaiak (kubai diplomaták, külszolgálatosok, s egyes privilegizált magasabb rangú állami tisztviselők) részére,KGST-külföldiek részére.

Az adott pénzeszköz birtoklása önmagában nem volt elegendő, vásárláskor ugyanis ellenőrizték a jogosultság meglétét is.

Valutásboltba kubai be se léphetett, de ha esetleg bejutott, a pénztárnál már nem tudott volna fizetni, mert nem tudott megfelelő igazolványt bemutatni.

A KGST-pénznemek jogosultságát is szigorúan ellenőrizték. Egyszer leteszteltük. Apám jó havarja volt egy osztrák diplomata, s egyszer adtunk neki "B" típusú pénzt, vásároljon vele. A pénztárnál megnézték az igazolványát, majd szóltak neki "Ön nem szocialista, csak "A" típúsúval fizethet".

Az összes KGST-külföldi ennek következtében a gyakorlatban hatalmas árengedményt élvezett.

Élelmiszert Havannában szinte minden külföldi egy helyen vásárolt, egy kétemeletes nagy volt szupermarketben, ez volt a "Diplomercado" (= "Diplomata piac"). Itt rendes választék volt. A földszinten voltak a "normál" termékek, az emeleten a "kiemelt" termékek: az előbbieket "B" és "D" típusú igazolással is meg lehett venni, az utóbbiakat csak "A" és "C" típusúval. Az emeletet a kubai magyarok egyszerűen csak "dolláros részlegnek" nevezték.

Normál élelmezéshez fel se kellett menni az emeletre, ott jellemzően nyugati alkoholok voltak, nyugati cigaretták, svájci csokik, jobb minőségű kávé, jobb kakaó, egyes nyugati élelmiszerkonzervek, amerikai üdítők, stb.

A földszinten minden termék ára csak egy szám volt, pl. 1 kg marhahús 3 peso, erre emlékszem, s ezt kellett a pénztárnál megfizetni: a KGST-külföldiek 3 egységnyi "B"-t adtak, a nyugati külföldiek meg 3 egységnyi "A"-t. Csak éppen míg - korabeli magyar forintban számolva - 1 "A" 50 Ft-ot ért, addig 1 "B" alig 13 Ft-ot. Magyarul: a "B" és "D" igazolásért is kapható termékek a KGST-idegenek és a kubai privilegizáltak számára majdnek 4-szer olcsóbbak voltak! Apámék osztrák barátai nem véletlenül pakaszkodtak a drágaság miatt, hogy Havanna drágább, mint Bécs belvárosa, míg nekünk meg minden olcsóbbnak tűnt, mint a budapesti árak (s tényleg: 1 kg marhahús Budapesten 50-60 Ft volt ekkor, Havannában meg 40 Ft alatt kicsivel). De hiába próbáltunk segíteni nekik: átváltottunk nekik 50 "A"-t 100 "B"-re, a "B"-t nem tudták felhasználni. Ismerve sok élelmes kubai magyart, szerintem akadtak akik hasonló üzletek lebonyolításából gazdagodtak meg.

A normál kubai peso haszontalansága miatt, a külföldiekkel kapcsolatban lévő kubaiak jellemzően nem pénzt kértek szolgáltatásaikért, hanem árut. Legviccesebb emlékem: egy fiatal, nagyjából 28-30 éves srác járt hozzám felsőbb fokú spanyolt oktatni, s az óradíjak megbeszélésekor nagy nehezen kinyögte: legyen 3 peso egy óra, de mi ezt számítsuk át forintra, aztán ő ad majd egy listát, mi kellene, s mi meg megvesszük, amikor Budapesten vagyunk, ő inkább vár akár 1 évet is, de készpénz nem kell neki, mert csak pizzára és fagylaltra tudná költeni. S aztán az egész éves oktatás díja 3 pár cipő, 8 hosszúujjú fehér ing, s 2 hosszúnadrág lett.

A rendszer gondolkodott azonban a legnyomorultabb külföldiekről is, ezek a szovjet szakértők voltak. A szovjet kiküldöttek ugyanis éles hierarchiában éltek:

• a felső réteg kapott "A" és "B" igazolást is bére részeként,
• a középső réteg csak "B"-t kapott,
• az alsó réteg meg csak normál kubai pesót!

Ez utóbbiak részére voltak speciális boltok, ahol lehetett normál pesóért vásárolni, de csak egyes jogosultak vásárolhattak ott. Itt a választék jóval nagyobb volt, mint egy átlagos üres kubai üzletben, de meg se közelítette a Diplomercado földszintjének választékát. Továbbá ezekben a boltokban feljegyezték az egyes jogosultak fogyasztását, meg voltak határozva maximális mennyiségek (pl. havonta maximum 5 darab mirelit csirke), nehogy valaki kereskedni kezdjen kihasználva helyzetét.

Ezekben a boltokban minden KGST-idegen vásárolhatott, nem csak a szovjetek, de ennek számukra sok jelentősége nem volt, a magyarok pl. mind - a legalacsobb státuszúak is - kaptak "A" és "B" igazolást is, s senkinek nem volt bére "normál" pesóban.

Volt még egy diplomata üzlet Havannában, ennek neve "Diplotienda" volt (= Diplomata bolt). Itt ruhatermékek, iparcikkek voltak - itt már csak egy kis rész volt "B"-s termék. Itt vettem életemben először ajándékot a jövendő múzsámnak: vékony aranyláncon függő elefántcsontékszert. 1986 Bálint-napra volt, máig emlékszem, 22 "A"-igazolásba került, akkor ez marha sok pénznek tűnt.