magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Kibeszélő

Ülnek a presszóban a dúsgazdag polgárok és az általuk kitartott lumpen értelmiségiek. Majd megvitatják, hogy mik a munkásság feladatai.

Nem, ez nem a 120 évvel ezelőtti Oroszország, ahol az orosz kommunista mozgalom pontosan ezt jelentette: munkást sose látott emberek munkásmozgalmat játszottak.

Ez a mai magyar ballib háttérbeszélgetések sajátos, bizarr világa. Emberek hosszasan beszélnek csupa olyan dologról, amiről semmilyen tapasztalatuk nincs.

Én szeretek ilyeneket végighallgatni, amolyan háttérzajként. Tegnap elmentem venni pár dolgot a sarki közértbe, s közben hallgattam meg az Index Kibeszélő műsorának legfrissebb számát - talán már mondtam, van egy méregdrága fejhallgatóm (az egyik legjobb az amatőr kategóriában), ezzel a legnagyobb zajban is tökéletes minőségben tudok bármit hallgatni, a klasszikus zene esetében is tökéletes a hangminőség, mintha az ember hangversenyteremben lenne, s persze méginkább az egy stúdióbeszélgetés esetében. Szóval éppen spagettit válogatok a közértben, mikor látom, egy szintén ott vásárló idősődő (korombeli), de csinos nő - ráadásul jól öltözve, piros műbőr cicanadrág volt rajta - ijedten rám mered. Először nem értem mi a baj, de aztán rádöbbenek: hangosan elröhögtem magamat. Ami kívülről persze bizarr: idősődő kövér férfi, a fején hatalmas fejhallgatóval, melyből kívülről semmi se hallatszik, majd az illető nevetni kezd - tényleg ijesztő jelenet, először talán én is arra tippelnék, hogy valami elmebeteg, akinek éppen rohama van.

A beszélgetést persze érdemes meghallgatni, de a lényegét leírom. Ungár Péter sajátos fejhangon elmondja, mi érdekli a kisembereket. Ő ugyanis mint egy 150-tagú de facto virtuális párt főembere ezt tudja, míg a másik hasonló párt emberei meg nem tudják, azok ugyanis eltávolodtak a néptől. S most már végre nem egy szűk belpesti értelmiségi klubnak kell politizálni, hanem az embereknek - mondja ezt egy szűk belpesti értelmiségi klub oszlopos tagja, aki kisembert csak akkor lát, amikor takarítást rendel a villájába.

Ha lehetne, kérek még sok ilyet! Jobb, mint annak idején a Kabarécsütörtök volt.

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr517820383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2022.05.02. 07:32:32

Igen, elég vicces amikor a pesti ballib elkezdi védeni a kisemberek érdekeit. De mentségükre szóljon, hogy igazán ők sem gondolják ezt komolyan. Mondjuk, ha a kisember esetleg bűnöző akkor már jobb a helyzet, elvégre mint ilyen a náci Orbán társadalmának az áldozata és csak azért lett rablógyilkos szegénykém hogy tiltakozzon az elnyomás ellen.

Mr. Hyde 2022.05.02. 09:17:16

A szovjet vezetés osztályjellege is a hatalomban töltött első 10 év alatt változott meg radikálisan.

Bár az SZKP tagság túlnyomó részét mindig is a szakszerveti tagsággal nagy átfedést mutató minkások adták, a párt felső vezetésében az alsóbb társadalmi osztályok Sztálin alatt kerültek elsöprő többségbe.

Lényegében erről szóltak a tisztogatások meg a perek.

Sztálin szerint az osztályharc jelentősége elsősorban a forradalom _után_ bontakozik ki.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.05.02. 10:14:08

@Mr. Hyde:

Nagyjából 4 időszak volt.

1917-1930: 10-15 ember döntött, értelmiségiek,
1930-1953: 1 ember döntött, Sztáűin,,
1953-1955: 3 meber döntött, pártnomenklatúristák
1955-1991: 20-25 ember döntött, pártnomenklatúristák.

2022.05.02. 10:20:13

@Mr. Hyde:
a kádárizmus többek között azért volt népszerű, mert szakított a marxizmussal és az osztályharcos gondolkodással. a szocializmus a munkások és a parasztok megbonthatatlan szövetségén alapult, amit a haladó értelmiség is támogatott. és ha nem, akkor nem. a késő kádár korban az értelmiség a bitang úri renddel szórakozhatott. mert hogy a populista kádár rájött, hogy az elitistáknak csekély a társadalmi támogatottságuk. és ezt a kettősséget a fidesz képezte le sikeresen. egy állampárt bőven elég. nem kell másik.

Serény Vélemény 2022.05.02. 10:45:49

@cvsvrs: A "kádárizmus" annyiranagyon nem volt népszerű, még ha utólag ezt föl is hazudják. Mondjuk volt egy brutál titkosszolgálati hálózat, ami teljes egészében ellenőrizte a pórázt, még akkor is, ha egyébként a póráz egy kicsit - nem sokkal - hosszabb volt, mint más szociálista államokban.
Önmagában a póráz hosszának az enyhe hosszítása, és az, hogy a nép bezzeg tudta, hogy a póráz nálunk egy kicsit hosszabb mint pl. a bezzegrománoknál - egy kicsit kitolta a rendszer erózióját.
A hálózat meg levezényelte a virtuális rendszerváltást.
Nincs itt semmi látnivaló, halaggyunk!
Nomeg a most magát liberális értelmiségnek felszopóhazudó társaság tartotta gyakorlatilag életben a késő kádári rendszert is. Katedrákat, ösztöndíjakat, fizetést és mindent is kaphattak. Nem kellett teljesen idomulniuk, csak mondjuk 93 és fél százalékban.
És ők boldogan idomultak.

2022.05.02. 11:27:08

A poszttal kapcsolatban ajanlom ujraolvasara Milovan Gyilasz "Az új osztály" c. muvet, ami nem csak a kommunistakra, hanem szinte minden hatalomra torekvo partra ervenyes. Ez napjainkra valt legveszelyesebbe, mert megjelentek a posztmodern kapitalista vilag leggonoszabb, legjellemtelenebb, felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő gengszterei, a vilaguralomra toro professzionalis menedzserek (PMC) osztalya. Ezek nem ismernek se Istent, se embert, se csaladot, se nemzetet, semmit, ezek "a Foldet sarkabol akarjak kitorni".
Ezekkel a fanatikus libernyakokkal nem lehet sem vitatkozni, sem velemenyt cserelni, ezek csak az eroszakbol ertenek.
---
God Bless Putin! God Bless Russia! Akhmat Sila! :)

2022.05.02. 11:40:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Nem szunt meg, csak periodikusan mukodik. :) Neha napokig semmi hozzaszolas, neha meg omlik a xar az oda betevedo libsik pofajabol. Par hete meghekkelte a SZER-es moslek soros segedlettel, a Diggertol meg a hozzaferesi jogot is elvettek, hosszu idobe telt, hogy visszakapja.
---
Akhmat Sila! :)

2022.05.02. 11:43:31

@тельня́шка:
helyesbites: ezek "a Foldet sarkabol akarjak kidonteni". :)
---
Akhmat Sila! :)

2022.05.02. 11:51:14

@Serény Vélemény:
engem az ország összes középiskolájából ki akartak csapni.
ettől függetlenül a kádár kor népszerű volt. és a késő kádár kori reformok is működtek. errefelé legalább is.

2022.05.02. 12:10:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"Én eleve nem is tudok ott hozzászólni."
Letiltottak minden regi hozzaszolot, az email cim alapjan. Nekem is azert kellett uj felhasznalo nevet uj email cim alapjan csinalni. Erdekes, a goreny sahkitinak, a kanadai rendorspiclinek volt sokaig csak hozzaferese a bloghoz, sot az a patkany volt a blog uj gazdaja is.
---Akhmat Sila!

2022.05.02. 12:14:11

@Serény Vélemény:
a késő kádár kor errefelé nem azt jelentette, hogy hosszabb a póráz, hanem azt, hogy nem volt póráz. a tanácselnök azt monta, hogy messze van budapest. nem számítanak a párthatározatok. errefelé nem nagyon működött a politikai bizottság hálózata, és egyébként a hazafias népforint se. nem működött a régi állampárt, és nem jöttek létre az újak.

debrecenben az mszp 1989-ben mint párt létre se jött. azt néhány mszmp-s reálértelmiségi alkotta. egy matematikus és kémikus. mdf létezett. abban néhány humán értelmiség volt. páneurópai pikniket a debreceni (akkor még kossuth lajos) egyetemen az mdf készítette elő. a debreceni mdf 1991-ben szűnt meg. mert az antall kormány az egyik szovjet laktanya helyén létrehozott egy menekülttábort. debrecenben fkgp és kdnp sose létezett abban az értelemben, hogy sose voltak tömegrendezvényeik. miép se. az mdnp pálinkás professzor 0 támogatóval. 1998-ban a helyi szdsz és a fidesz kiegyeztek. és jobbik volt egy rövid ideig.

a fidesz nagyjából 2001-től egy új állampártként lépett az összes többi helyébe.

GyMasa 2022.05.02. 12:33:29

Mondjuk, ez a beszélgetés annyiban formabontó volt, hogy ungár legalább azzal tisztában volt, hogy mennyire nincs semekkora fogalmuk az ellenzéki oldalon arról, hogy mi is folyik valójában az országban...

GyMasa 2022.05.02. 12:44:06

@GyMasa:
De, ott volt a múltkori beszélgetés is, amikor a konkrét vereséget elemezték ki. Abban a "szakértő" szerint a Jobbik volt a hibás. Amikor a műsorvezető gyurcsányról kérdezte, a csávó nem értette a kérdést...

Tapi2021 2022.05.02. 16:26:24

@cvsvrs: "ettől függetlenül a kádár kor népszerű volt."

Mert mindig van egy mihez képest!
Tudod, mint a Lenin viccben, hogy rájuk szólt, pedig le is lövethette volna őket.

Tapi2021 2022.05.02. 16:34:33

@GyMasa: Félelmetes az a konokság, amellyel képtelenek szembenézni a saját hibáikkal és a valósággal.
Mindig más a hibás: a rendszer, a Fidesz, Orbán, a "diktatúra"... Csak ők nem. Ők a jók, akik felvirágoztatnák az országot, csak a hülye nép ezt nem érti, nem hiszi el nekik. Pedig de. Gondolják ők.

De ugyanezt az egysíkú látást nyomják a háború ügyében is. Csak egy narráció létezhet mind fölött. Fekete-fehér. És slussz.

Persze mondhatjuk, hogy addig jó nekünk, amíg ilyenek, mert a választásokat a való világban kell megnyerni, nem a kreált, makacsul zártan tartott véleménybuborékokban megalkotott alternatív valóságokban.

kunzoo 2022.05.02. 18:00:31

@Mr. Hyde:
Lofaszt osztályalapon. Ugy ment mint a török birodalomban. A szultán rabszolgája lehetett akár nagyvezír, miniszter, kincstárnok. De akkor is teljesen és kizárólag a szultántól függött mindenük. Sztálin is ezt akarta. Kiirtott mindenkit akinek van valamilyen önálló anyagi vagy szellemi tulajdona, saját ertekrendszere van. Például lengyel tisztek.

Gery87 2022.05.02. 18:56:23

@cvsvrs:

"engem az ország összes középiskolájából ki akartak csapni. "

Azt nem csodálom:)
Elkezdted hogy "Debreczenben így meg úgy.." és már a fejüket fogták.

Gery87 2022.05.02. 18:59:20

@kunzoo:

Így van, Sztálin egy hozzá hű elitet akart, ennyi a lényege.....a prolikat, akik tőle kapták az elit státuszt, a hatalmat, azokat könnyebb irányítani, hisz ha Sztálinnak vége, nekik is, mert az ő embere volt.....a lényeg senki ne legyen önálló, szuverén, a maga jogán ott ahol....ez csaunál is így volt.

Boldeone2 2022.05.02. 19:00:02

@Tapi2021: Persze mondhatjuk, hogy addig jó nekünk, amíg ilyenek, mert a választásokat a való világban kell megnyerni, nem a kreált, makacsul zártan tartott véleménybuborékokban megalkotott alternatív valóságokban."

- A "zártan tartott vèlemènyburok" a kevèsbè demokratikus, sok esetben autoriter rendszerekre jellemző. A liberális demokráciában nyílt polèmia folyik, hogy milyen jövőt szeretne a társadalom
A nem demokratikus rendszerekben nincs polèmia, a rezsim adja a nagy narratívákat, az igazságokat, a tömegek agyát pedig szisztematikus átmossák, ezèrt aratnak nagy győzelmeket a tekintèlyelvű vezetők, akik nem valós politikai versenyben vagy verseny nèlkül győznek.

GyMasa 2022.05.02. 19:22:32

@Tapi2021:
Csak az a probléma, hogy az ellenzék másik bűne az az, ahogy a politikai porondon megjelenő összes új formációt megpróbálják vagy beállítani a sorba, vagy tönkretenni!
Ahogy én nézem, eddig egyedül a kutyapárt volt az, akik pontosan azt a stratégiát követik, amivel szerintem a fidesz legyőzhető lenne (sajnos 8-20 éves időintervalumban...) Ez pedig a mereven elzárkózás bármiféle, olyan összefogástól, amiben gyurcsány, a DK, meg az msz(m)p és hasadványai benne vannak.

2022.05.02. 22:07:10

" A liberális demokráciában nyílt polèmia folyik, hogy milyen jövőt szeretne a társadalom"
Szinte minden nap van arrol hir, hogy a Nyugati libsi diktaturak milyen uj torvenyeket hoznak, milyen uj szervezeteket, "Igazsag Miniszteriumokat" allitanak fel az informaciok korlatozasara, ellenorzesere. Erre a legjobb pelda usakiaban a Disinformation Governance Board letrehozasa a mult heten a Department of Homeland Security-n (DHS) belul. Hasonlo szervezetek mar mukodnek kanadaban, Nemetorszagban, Hollandiaban, stb. Csehorszagban szigoruan buntetik azt, aki az allami propagandaval ellentetes velemenyt mer nyilvanitani. A demokracia vedelmenek elharcosarol, Ukrajnarol nem is beszelve, ahol a naci Nemetorszagot megszegyenito brutalitassal csapnak le a maskepp gondolkozokra.
Az informaciok szabad aramlasanak az ellenorzesere alljon itt egy rovid, de annal erdekesebb hir, amit a msm meg sem emlit egyik liberofasiszta orszagban sem:
www.youtube.com/watch?v=TD7jWWkQ38c
www.bitchute.com/video/ysVLo8BLRqEi/
Protests in Khust, #Ukraine (Khust=Huszt)
Huszt varosaban (Karpatalja) a felhaborodott anyak es nok betortek a helyi hadkiegeszito parancsnoksagra, igy tiltakozva az ellen, hogy 500 kornyekbeli ferfit egyenesen a frontra vittek, akiknek semmi katonai kikepzesuk nem volt. Erdetileg azt mondtak nekik, hogy csak a kornyekbeli menekulttaborokban a rend fenntartasa lesz a feladatuk.
Ennek kovetkezteben ma az ukranok lezartak tobb hataratkelot az ukran-magyar hataron, informatikai hibara hivatkozva. Kozben pedig szerintem azert, mert Huszton megjelentek az ukran Gestapo (FSB) kulonitmenyesei es szedik ossze a haboruellenes szemelyeket es nem akarjak, hogy ennek a Magyarorszagrol erkezo segelyszervezetek esetleg tanui legyenek. :(
---
God Bless Putin! God Bless Russia! Akhmat Sila! :)

Boldeone2 2022.05.02. 23:39:38

@тельня́шка: Nemetorszagban, Hollandiaban, stb. Csehorszagban szigoruan buntetik azt, aki az allami propagandaval ellentetes velemenyt mer nyilvanitani"

-Kamu!

2022.05.03. 00:16:32

@Boldeone2:
mandiner.hu/cikk/20220422_z_szendvics_csehorszag_kulfold_rendorseg_vizsgalat
Vizsgálatot indított a rendőrség egy cseh politikus ellen, mert „Z”-vel díszítette a húsvéti szendvicseit
"A libsik a cseheknél is teljesen idióták." :) (egy hozzaszolas a cikkhez)
---
www.politico.eu/article/germany-to-prosecute-use-of-z-symbol-to-support-russias-war/
German officials plan to prosecute people who display the "Z" symbol associated with Russia's war in Ukraine.

The interior ministry said Monday it welcomed announcements by several regional states that people who use the symbol will face legal action on the basis of a law that forbids the public approval of illegal acts.
Germans could fall foul of the law if they paint the symbol on property, display it during demonstrations or publish it online. If found guilty, they could be fined or jailed for up to three years, according to the criminal code.
---
God Bless Russia! God Bless Putin! Akhmat Sila! :)

kunzoo 2022.05.03. 06:41:02

@тельня́шка:
Na és akkor mivan. Nyilván valami hülye feljelentette, a rendőrség meg bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást. Micsoda elnyomás.

sync 2022.05.03. 07:59:53

@тельня́шка: Nálunk meg hazugságügyi minisztérium van.

sync 2022.05.03. 08:10:27

@Gery87: Nyilas Misit is kicsapták Debrecenben.

2022.05.03. 08:42:43

@sync:
"Nálunk meg hazugságügyi minisztérium van."
Libernyak kamu. :)
---
@kunzoo:
"Na és akkor mivan."
Ki is rugtak a munkahelyerol a cocksucker cseh libernyakok. Ez am a demokracia, libero modra.

---
Akhmat Sila! :)

2022.05.03. 12:05:52

@sync:
azért akartak kicsapni, mert általános iskolában a helyi pártitkárt elküldtem a francba. és azt mondták, hogy két választásom van. nulladik felvételi helyen bekerülök matematika vagy biológia szakra. mert az elit iskolák elit osztályaiban nem nem számít a jó magaviselet. vagy ha nem, akkor az országos összes középiskolájából kicsapnak. felvettek. és a ballagáson kaptam egy dícsérő oklevelet, amin "a kiváló példamutató tanulmányi eredményeiért és példamutató magatartásáért" nyomtatott szövegből utóbbit egy piros filctollal lehúzták.

2022.05.03. 12:14:55

@Gery87:
emiatt be akartak szervezni a mozgalomba. egyszer diákparlamenter voltam. a reformok keretében az iskolások kérdezhettek a megyei pártbizottságtól. és elmagyarázták, hogy miért nincs mazsola a krémtúróban.

2022.05.03. 12:29:25

@Gery87:
mármint a napköziben miért nincs mazsolás krémtúró. és úttörő diákparlamenterként ebből értettem meg a szocializmus alapműködését. a reformok szükségességét. és mivel ezt megértettem ezért be akartak szervezni. nekem a szovjet rendszerrel volt a problémám és nem a szocializmussal vagy a népi baloldallal. máig azt gondolom, hogy agrárszocializmust kell teremteni és keresztényszocialista államiságot, amelyik elsődlegesen népvallást hirdet.

szocialista is vagyok, csak nem mszmp-s, vagy mszp-s, vagy dk-s vagy hazafias népfrontos (fideszes). hanem azt gondolom, hogy ebből ha a fidesz nyer, akkor ők nyertek.

ma debrecenben flamand kulturális napok kezdődtek. "the capital of brussels" kiállítással. debrecen így harcol brüsszellel. a flamand kormánnyal karöltve. és valóban. (a flamand kormány szélsőjobboldali.

2022.05.03. 12:41:38

@Gery87:
minden párt hozzá hű elitet akar. így működik az összes közösség és a piaci is. a válallatok is hozzájuk hű alkalmazottakat, márkahű fogyasztókat szeretnének.

2022.05.03. 12:47:57

@kunzoo:
a szultántól dehogy függött minden. például debrecen a török portának hódolt. a szolnoki szandzsákba volt beosztva. és azt mondták, hogy fizetnek évi 300 arany hódoltsági adót közvetlen budának ahogy eddig is. és a pasa ne nevezzen ki kádit. megspórolhatja annak költségét.

kunzoo 2022.05.05. 12:06:02

@cvsvrs:
Debrecen nem vett részt az állam irányításában. A török állam működtetői mind teljesen függtek a szultántól. Tudod, selyemzsinór
Sztálin is így csinálta. Mondhatjuk azt is hogy Debrecen volt a török birodalom Finnországa. Erdély meg afféle Jugoszlávia.

kunzoo 2022.05.05. 12:09:21

@тельня́шка:
Ha valóban emiatt kirúgták, és papírja van róla hogy nem követett el semmit, zsíros kártérítesre számíthat.

2022.05.05. 18:55:19

@kunzoo:
debrecent könnyedén elfoglalhatták volna az oszmántörökök. mivel csak palánk védte. de nem tették. mert megfizette a hódoltsági adót. és a porta úgy ítélte meg, hogy se budáról, se szolnokról nem nagyon tudnák irányítani. miért nevezzenek ki debrecenbe egy kádit. megspórolják annak költségét.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása