Az egyik kedvenc ballib vitamódszer a szavak jelentésének megváltoztatása.

Most a "pártállam" szót elemezzük. Gyakori ballib érv: Magyarországon pártállam van. Mivel ugyanaz a párt van hatalmon 2010 óta, s az ellenzék szerepe marginális.

De mit is jelent a pártállam valójában? Íme fő jellemzői:

• egyetlen párt van alkotmányosan meghatározva mint az ország vezető ereje, ellenzék nem létezik: ha van több párt, akkor azok a vezető párt szövetségesei, nem ellenzék - ez volt Kádár alatt, meg a többi kommunista országban is, egyesekben létezett több párt - pl. az NDK-ban 5 párt létezett, a kommunista párt és annak 4 szövetségese, az egyik a CDU keletnémet szekciója volt,
• az illető párt eszméje kötelező, az jelen van a társadalom minden szintjén, jó esetben más eszme is meg van tűrve, ha az nem kérdőjelezi meg a párt vezető szerepét, rosszabb esetben semmilyen más eszme nem engedélyezett,
• semmilyen polgári demokratikus értelemben vett választás nincs, a választás csak a rendszer egyfajta ünnepi eseménye, de azon nem dől el semmi: eleve csakis a rendszer indíthat jelölteket, s a megválasztott jelöltek még így se képezik a hatalmat - jó példa a magyar rendszer Kádár alatt, a választási törvény szerint egyedül a Hazafias Népfront indíthatott jelölteket, se más szervezet nem indíthatott, se függetlenek nem voltak, s a megválasztott Országgyűlés pedig nem rendelkezett valós hatalommal,
• az országot a párt szervei irányítják.

Tipikus mai pártállam Kuba. A kubai alkotmány nyíltan kimondja: a szocialista társadalmi rend nem leváltható, a kapitalizmus vissza nem állítható, a Kubai Kommunista Párt a társadalom legfelsőbb vezető ereje, minden állami szerv a "szocialista demokrácia" elvei alapján köteles működni.

Minden ebből következik. Hiszen ha van egy kötelező elv, meg egy vezető erő, akkor végülis minden választás csak e keretek között lehetséges. A nép jogosult kiválasztani, hogy X vagy Y képviseli-e jobban a szocializmus ügyét, de azt nem, hogy eleve a szocializmus ügyét kellene-e képviselni, hiszen a szocializmus ügyének nem képviselése alkotmányellenes.

Jogilag tehát minden teljesen korrekt és nyilvánosan kimondott. Egyrészt van a társadalom, a nép, mely szocialista rendet épít és tart fenn, másrészt van az állam, az előbbinek alárendelve.

Hogyan is nyilvánul meg az állam alárendeltsége a népnek? Hát úgy, hogy minden állami szerv választott, minden választott szerv visszahívható. A nép pedig hogyan képes ezt gyakorolni? Természetesen vezető erején, a Párton keresztül.

Nos, pontosan ez a valós helyzet Kubában. Nincs semmi sumákolás, minden ki van mondva teljesen nyíltan. A kubai rendszer elismeri, hogy nem polgári demokrácia, magát mint közvetlen szocialista demokrácia határozza meg.

A legfelsőbb politikai szervek - azonos módon, ahogy ez Magyarországon volt Kádár alatt:

• a Párt Politikai Bizottsága: ez a legfelsőbb döntéshozó szerv, jellemzően 10-20 tagja van, itt zajlik minden valós vita, itt dől el minden fontos kérdés,
• a Párt Központi Bizottságának Titkársága: ez a legfelsőbb adminisztratív szerv, mely a Politikai Bizottság határozatait átteszi a gyakorlatba, jellemzően 10 tagja van, ezek mindegyike egy-egy adott területért felel, jellemzően: belügy és közigazgatás, külügy, oktatás és kultúra, gazdaság és pénzügy, pártadminisztráció, tömegszervezetek, propaganda, stb.
• a Párt vezetője és annak helyettese (Kádár alatt nem létezett helyettesi pozíció, ill. csak a legvégén): tagjai mind a Politikai Bizottságnak, mind a Titkárságnak, ma ez Kubában tipikusan "első az egyenlők közt" pozíció míg amikor még a Castro-testvérek tölyötték be a pozíciót, akkor egyértelműen "vezér" poszt volt, különösen Fidel alatt, akinek örökös helyettese Raúl volt.

Annak idején sok vicces hír terjedt erről. Fidel Castro sajátos szokása volt, hogy hétvégén hozott döntéseket egyedül a feleségével konzultálva. (Fidel monogám típusú ember volt, aki imádta a feleségét, de ez kőkemény államtitok volt: a kubai kultúrában az igazi férfi "macsó" típus, így ezt kellett híresztelni Fidelről is, miközben a valóságban évtizedekig egyetlen nővel élt, s nem tartott több száz szeretőt, ahogy ezt a hivatalos suttogó propaganda híresztelte. Még azt se volt szabad mondani, hogy Fidelnek egyáltalán van felesége és családja! Csak amikor már 75 éves lett, mutatták be először a feleségét nyilvánosan: 75 évesen már nem kötelező macsónak lenni.) Aztán hétfőn a PB-ülésen Fidel csak bejelentette a kizárólag a feleséggel egyeztetett döntést, mindenkit meglepve, sokszor a saját öccsét is.

A másik ilyen sztorit egy később az USA-ba szökött volt Forradalmi Parancsnok írta le egy memoárjában. A Forradalmi Parancsnok a lehető legmagasabb katonai tisztség Kubában, alig 15-20 ember kapta meg valaha, ez a tábornokok felett van, jellemzően azok kapták meg, akik még az illegalitásban Fidelékkel együtt harcoltak és ott fontos, vezető szerepet játszottak.

Szóval a Parancsnok beszélni akar Fidellel, s simán elindul hozzá. A többszáz méteres körzetben őrzött ház külső határán egy katona ráfogja a fegyvert és felszólítja, álljon meg:

• Ember, tudod te ki vagyok én? Hogyan mersz fegyvert fogni rám? - mondja a Parancsnok.
• Természetesen tudom ki maga, Parancsnok, bocsásson meg. De ide még maga Raúl is csak előzetes bejelentés után léphet be. Dalia elvtársnő nem enged be senkit, tűzparancsot rendelt el - magyarázza a katona.

De folytatva a politikai rendszer vázolását. Az egyes KB-titkárok munkáját hatalmas apparátus segíti, ezek a KB osztályai, területek szerint felosztva.

Mindez le van másolva állami szinten. A kormány tagjai a Titkárság és az egyes KB-osztályok alá vannak rendelve, a kormány vezetője és helyettesei pedig a PB-nek.

A parlamenti választások körzetenként zajlanak le. Jelölt 2 módon lehet valaki:

• jelöli saját magát, majd a helyi jelölőgyűlésen a résztvevők legalább fele megszavazza őt, a jelelőgyűléseket természetesen az egyik tömegszervezet szervezésében: a CDR (Forradalmi Védelmi Bizottságok) feladata ez, ez kb. a magyar Hazafias Népfront kubai verziója, csak funkciói nagyobbak (pl. amolyan polgárőrség funkciót is ellát), s van tényleges tagsága is, szinte minden felnőtt kubai tagja,
• a jörzetben működő tömegszervezetek jelölnek, természetesen ezek mind a rendszer részei.

Ahogy ez Magyarországon is volt, a Párt nen indít jelölteket, s a párttagok is mind független jelöltek.

Az egész cirkusz persze felesleges, a valóságban a megválasztott parlament csak félévente 5-5 napot ülésezik, azon is csak ünnepi beszédek hangzanak le, nincsenek se parlamenti bizottságok, se interpelláció, se egyéni felszólalások.

A legelső ülésen megválasztják az állami vezetőket, minden esetben a Párt vezetőségének javaslatára, ezek:

• köztársasági elnök, alelnök,
• Államtanács vezetősége és tagjai,
• Kormány vezetősége és tagjai.

A köztársasági elnök alá van rendelve mind az Államtanács, mind a Kormány vezetője. Fidel Castro idejében nem létezett köztársasági elnök pozíció, ez újítás, akkor Fidel egyszerűen egyszemélyben töltötte be mind az Államtanács, mind a Kormány vezetőjének szerepét.

A lényeg: minden szinten a párttisztség az igazán fontos. Mondjuk a belügyminiszter tisztsége alárendelt a belügyekkel foglalkozó KB-titkáréhoz képest. Az állami tisztség mindig az adott vonatkozó párttisztség alatt van.

Legjobban ez a legfelső szinten látható. A jelenlegi vezér úgy kapta meg a hatalmat a Castro-családtól, hogy először - 2018-ban - állam- és kormányfő lett, s csak 2021-ben kapta meg a pártvezetői tisztséget, azaz volt egy 3-éves átmeneti időszak.

Ez tehát a pártállam. Az igazi.

S mivel keverik ezt a ballibek? A domináns pártrendszerrel. Ez azt jelenti, egy adott párt, esetleg több párt olyan helyzetben van, hogy igazi változás elvileg ugyan lehetséges, de a gyakorlatban szinte kizárt. Azaz nincs törvénnyel ez a helyzet rögzítva, semmi se gátolva elvekben a rendszer bukását, de mégis a körülmények olyanok, hogy csak különleges körülmények esetében lehet változás.

Tipikus példa erre az USA, ahol a két fő párt olyan helyzetben van, hogy bárki más teljesen esélytelen. Ennek látványos következménye: aki a rendszerrel szemben kritikus, az is inkább a két párt valamelyikében kénytelen működni, belülről megpróbálva változást elérni.

A másik fontos jellemzője ennek a rendszernek, hogy maga az adott párt nem gyakorol közvetlen hatalmat. A hatalom kizárólag az állami szervekben van, azokat persze nyilván az adott párt emberei töltik be, dehát ez nem-domináns remdszerekben is így van.

Ismét az USA jó példa: a Demokrata Párt és a Republikánus Párt szerepe a választásokra való készülésen és a kampányon kívül nagyjából nulla. A pártszervek csakis ezzel foglalkoznak: jelöltek kiválasztása, azok felkészítése. De amint a választásnak vége van, maga a pártstruktúra nem gyakorol semmilyen politikai hatalmat, akkor se, ha megnyerte a választást.