Mi lett volna, ha a nyugat úgy viszonyult volna a kommunizmus bukása után Kelet-Európához a 90-es évek elején, ahogy a nácizmus bukása utáni Nyugat-Európához 1945 után?

Mi is történt 1945 után? A kollektív nyugat eldöntötte, a szovjet befolyási övezeten kívüli Európa fel lesz emelve drasztikusan. Hatalmas pénzek dőltek a régióba. Teljesen politikai okokból, sokszor minden gazdasági ésszerűség nélkül.

A leglátványosabb ebben Berlin volt a Fal fennállása alatt. Nyugat-Berlin életszínvonala még az átlag nyugatnémet szinthez képest is kiemelkedő volt, ez mindenáron fenn volt tartva minden gazdasági racionalitás ellenére, mert a városrész szerepe a kirakat volt az azt körbevevő szürke és komor NDK-hoz képest.

Még azok közé tartozom, akik felnőttként jártak a Berlini Fal mindkét oldalán. Valóban drasztikus volt az eltérés, pedig a keletnémet életszínvonal nem volt alacsony. De aki átment az egyik szektorból a másikba Berlinben, lehetett akár a kommunizmus legfanatikusabb híve is, nem tudta nem elismerni, hogy a kapitalizmus színes és érdekes, míg a kommunizmus meg szürke és unalmas.

Szóval az utolsó megsegített nyugati országok Portugália és Spanyolország voltak, mikor a 70-es évek végén csatlakoztak a fősodrú nyugati modellhez. De már korábban is védelmet élveztek ezek az országok, különutasságuk ellenére is, mert a szovjet rend kategórikus ellenzői voltak, azaz közvetve segítették a nyugati centrumot.

A legjobban persze Spanyolországot ismerem. A spanyol vezetés beszélhetett és cselekedhetett szabadon a nyugati liberális értékrend ellen, de mindez meg volt bocsátva neki amiatt, hogy ezzel együtt a szovjet rend ellensége is volt.

Miért nem tette ugyanezt a nyugat Kelet-Európával is, miért nem emelte magához? A fő ok: mert szükségtelen volt, nem volt immár szovjet modell, emiatt szovjet fenyegetés se, egyszerűen pénzkidobás lett volna arra költeni, ami megvolt ingyenesen is. Gorbacsov átadta ingyen, a népek meg még tapsoltak is közben, szóval minek költeni?

Maradt tehát Kelet-Európa elnyomott, szegény rokon, félperifériás, kizsákmányolt státusza. Azaz a mai ismert helyzet.

Mi lett volna, ha másképp történt volna? Most Magyarország kb. a spanyol életszínvonalon lenne, ez a mostani szint nagyjából 130-140 %-a, ami jelentős különbség.

Lenne két darab polgári ikerpárt, egy nevében baloldali és egy nevében jobboldali, melyek ugyanazt akarnák. S képtelenség lenne ellenvéleményt megfogalmazni velük szemben. Egyszerűen túl jó lenne az emberek életszínvonala ahhoz, hogy elfogadjanak bármilyen rendszerkritikus narratívát.

S mindenki meg lenne győződve, hogy alapvetően minden rendben van, csak kis korrekciók szükségesek.

Magyarul: megvették volna az embereket.

Én alapvetően örülök, hogy nem így lett. Most minden kelet-európai országban kritikus többséget, de legalábbis erős kisebbséget képes szerezni a rendszerkritikusság.

S mindezt a nyugat 30 évvel ezelőtti mohóságának köszönhetjük.