A munkavégzés, az üzleti élet egyik fontos eleme az érdeklődés felmutatása. Ennek két alakja lehetséges: a kamuhozzászólás és a kamukérdezés, nyilván utóbbi a rövidebb út.

Egyébként mindez teljesen független a társadalmi rendszertől. Semmilyen értékelhető eltérés nincs egy kommunizmuskori gyűlés és egy mai modern multis üzleti értekezlet között.

A kamuhozzászólás a nehezebb műfaj. Módszere: kitapogatózni mi éppen a kötelező vélemény a cégnél, majd azt előadni kicsit más szavakkal, a legjobb ha beleszúrunk egy vicces mondatot is, hogy aztán emlékezzenek ránk. A kommunizmusban ez a típusú beszéd jellemzően úgy kezdődött, hogy "csatlakozva az előttem szólókhoz". A liberális verzió kicsit nehezebb, ott ugyanis már szimulálni kell valamilyen egyedi ötletet is. A legbiztosabb megoldás: figyelmesen meghallgatjuk, elolvassuk a vezetőség legfrissebb szövegeit, majd azokat elismételjük. Persze hozzátéve valami egyedit. Mondjuk javasoljuk, minden második pénteken legyen sárga nap, ekkor a kollégák vegyenek fel egy sárga ruhadarabot. Miért? Hát mert növeli a csapatszellemet!

Nem vicc. Egyik korábbi munkahelyemen időnként volt egészség nap. Ez azt jelentette, aznap ne a liften menjünk fel az emeletre, hanem a lépcsőn. Szerencsére ritkán volt, átlag félévente. Egyszer még én is felmentem a lépcsőn, a következő alkalmakkor már nem, csak azt mondtam "köszönöm" a lift előtt álló aktivistáknak, majd beszálltam a liftbe. Furcsán néztek rám, de eleve furcsa ember hírében álltam.

A legjobb, legegyszerűbb a kamukérdés. Nem kell hosszasan beszélni. Óvatosnak kell lenni, olyat ne kérdezzünk, ami pár perce elhangzott, mert ezzel csak saját figyelmetlenségünket áruljuk el. Olyat kérdezzünk, aminek egyrészt semmi értelme, másrészt előre tudjuk a választ. Fontos azonban, hogy a kérdésünk ne tűnjön szarkazmusnak, ezt nem szeretik a vezetők. Legyen mindig valami teljesen banális ügy.

Mondjuk mondhatod azt, szerinted nagyon fontos az ökológiai felelősség, mert globűális melegedés van, s mindjárt fél kilométerrel nő a tengerszint, ha nem teszünk semmit. S ezzel kapcsolatban kérdésed: lesz-e idén is több akció e tekintetben.

Ha ezt nem követed, sose lesz a cégnél karriered. Ugyanis a multik pont ugyanúgy működnek, mint a kommunista vállalatok, szinte minden teljesen a személyi kapcsolatoktól függ, s ehhez alapvető a saját személy reklámozása.

Még liberális koromban komolyan hittem, a profitéhes magáncégek jobban működnek, mint a kommunista állami vállalatok. Az első multi munkahelyemen el kellett töltenem 3 hónapot, hogy rájöjjek, fatálisan tévedtem. Fő megállapításaim ezek voltak:

• a profit ötödrangú szempont, a jó személyi kapcsolatokkal rendelkező vezető vagy részleg simán lehet vesztességes, akkor se lesz eltávolítva, míg a nem megfelelő személyi hálóval rendelkező meg akkor is el lesz távolítva, ha pénzt hoz a cégnek,
• alapvetően nyerő magatartás a munkaszimulálás, a csajok ezt nagyon tudják, még ebédidőre is úgy állnak fel, hogy panaszkodnak a sok munka miatt,
• az elvárt modellek utánzása.

Ez utóbbiról egy vicces sztori. Volt egy kollégám, aki karriert akart, de ennek ellenére velem valahogy és valamiért szimpatizált, szóval simán vette a rendszerkritikus szövegeimet. Nagy nehezen elért egy kisfőnöki pozíciót. Aztán látom, a folyosón szalad egy laptoppal a kezében és mosolyog, siet az egyik konferenciaterem felé. Mondom neki "már alakul, öregem, de még dolgozni kell a mosolyon: az igazi vezető gondterhelten néz maga elé, sose mosolyog".

Persze lehet semmit se csinálni ebből, amit leírtam, de akkor nincs karrier, s az első leépítésekor is téged rúgnak ki.

Én sose követtem ezt, még sose szólaltam meg semmilyen értekezleten, kizárólag hozzám intézett direkt kérdésre válaszolok. Dehát én eleve harcolok minden karrier ellen.

A humor a legjobb eszköz mindennek az elviselésére. Már a régi rendszerben éltem ezzel.

Amikor orosz iskolába jártam még a 80-as években, a legjobb orosz haverom apja magasrangú KGB-tiszt volt, rendkívüli karrierrel, pl. az USA-ban éltek évekig, a New York-i szovjet ENSZ-képviselet alkalmazottja volt, hivatalosan tolmács, a valóságban hírszerző. Apja magas rangja miatt a fiút az iskola vezetősége folyamatosan pátyolgatta. Ő meg baromira utálta az egészet, azt akarta, hagyják békén, de nem hagyhatták, pl. beválasztották az iskolai Komszomol-bizottságba tagnak. Ő meg eljárt a bizottsági ülésekre, de folyton hallgatott, ami egy idő után kezdett kellemetlen lenni. Mondja nekem a srác, mi a baja, valamit végre mondania kellene, de nem tudja mit, mert utálja az egészet. Ő tulajdonképpen csak elektromos zenét akar hallgatni (lásd Kraftwerk), meg nyelveket tanulni, nem Komszomol-marhaságokkal bajlódni. Erre előadtam neki egy bizottsági gyűlés paródiát.

A következő héten röhögve meséli, minden szuper, a paródiám egyik mondatát komolyan előadta a gyűlésen. Az én paródiámban volt egy rész "az elvtársak önéletrajzának megvitatása" címmel, itt elmondtam az összes akkori szovjet banalitást, lásd a nagymamája személyesen látta Lenint beszélni, az apja meg Berlinig jutott géppuskával 1945-ben, stb., majd "és rendkívül szerény egyéniség". Szóval a srác előadta a "rendkívül szerény egyéniség" megjegyzést, s végre lett egy hozzászólása a gyűlésen.