Úgy tűnik, a választási bukás nyugtatóan hatott Rónára, már nem akar alkotmányozó felhatalmazás nélkül alkotmányozni.

Róna előadása persze primitív, nem olyan értelemben, hogy butaság, hanem a szint értelmében. Úgy tűnik ez a Pilvax Kör valamilyen általános iskolások önképző egylete. Róna rendesen elő is ad, igyekezve nem bonyolult szavakat használni: s tulajdonképpen korrekten el is magyarázza a modern államiságot.

Amint viszont aktuálpolitikai következtetésekre vetemedik, gyorsan belezuhan a ballib mocsárvilágba.

Az alaptétel: van a jó nyugat, ahol a független emberek alkotnak, s van a csúnya magyar puszta, ahol az alattvalók letérdelnek a hatalom előtt. Róna a történelemhamisítástól se riad vissza. Van pl. a jó katolicizmus, az ami spontán alakult ki nyugaton, s van a rossz katolicizmus, a magyar féle, amit az elnyomó magyar királyok kényszerítettek a népre.

S azóta így forog a történelem kereke, a csúnya, mucsai magyarok kategórikusan elvetik a független létét, az önállóságot, a szabadságot, ehelyett követelik, hogy jobbágyrabszolgák lehessenek a gonosz nagyurak alatt. Ez az aka, hogy nem hajlandók ma se a polgári, európai Gyurcsánynére és MZP-re szavazni, hanem a feudális, félázsiai Zorbánt választják.

Róna tulajdonképpen a szokásos korai SZDSZ-es narratívát adja elő, csak kicsit nagyobb műveltséggel, s tapintatosabb alakban.

Alapvetően maga a nyugati fejlődés SZDSZ-es képe is hamis. Az alapvető eltérés Kelet- és Nyugat-Európa között, hogy nyugaton gyorsan omlott össze a szakrális hatalom, az állam gyorsan átkerült a nagypolgárság kezébem, míg keleten ez máig nem zajlott le: a mai Kelet-Európában ma sincs saját nagypolgárság, szerepét a gyarmatosítók, idegenek töltik be. De a kisember szemszögéből a nyugat se volt más: ott se kezdett a társadalom hirtelen független polgárokból állni, csupán a függés iránypontja változott.

Ezért is nevetséges az egész ballib gondolat. Azt akarják lemásolni, ami nem is létezik.

Miközben az elnyomás az idegen uralomtól jön, de ez ellen viszont nem küzdhetnek, mert ezzel kiírnák magukat a "szalonból".

A SZDSZ archetípusa pedig Ady Endre volt, aki ezt tökéletesen megfogalmazta versében, a Hortobágy poétája című írásában, ahol az okos SZDSZ-es képtelen megváltani a világot, mert ezt nem engedik a büdös, bamba mucsaiak, persze Ady - "szerényen" - saját magát érti a megváltó alatt:

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.

A kérdés persze abszurd: vajon minek kellene ezekhez a "jókhoz" idomulni? S ráadásul pont mostanában, amikor a "jók" rendje recseg-ropog. Ez eddig se volt erkölcsös, de most már egyenesen önsorsrontó is.