Azt kérdezi Róna Péter: miért nem megy? A rövid válaszom: s miért menne?
Úgy tűnik, a választási bukás nyugtatóan hatott Rónára, már nem akar alkotmányozó felhatalmazás nélkül alkotmányozni.
Róna előadása persze primitív, nem olyan értelemben, hogy butaság, hanem a szint értelmében. Úgy tűnik ez a Pilvax Kör valamilyen általános iskolások önképző egylete. Róna rendesen elő is ad, igyekezve nem bonyolult szavakat használni: s tulajdonképpen korrekten el is magyarázza a modern államiságot.
Amint viszont aktuálpolitikai következtetésekre vetemedik, gyorsan belezuhan a ballib mocsárvilágba.
Az alaptétel: van a jó nyugat, ahol a független emberek alkotnak, s van a csúnya magyar puszta, ahol az alattvalók letérdelnek a hatalom előtt. Róna a történelemhamisítástól se riad vissza. Van pl. a jó katolicizmus, az ami spontán alakult ki nyugaton, s van a rossz katolicizmus, a magyar féle, amit az elnyomó magyar királyok kényszerítettek a népre.
S azóta így forog a történelem kereke, a csúnya, mucsai magyarok kategórikusan elvetik a független létét, az önállóságot, a szabadságot, ehelyett követelik, hogy jobbágyrabszolgák lehessenek a gonosz nagyurak alatt. Ez az aka, hogy nem hajlandók ma se a polgári, európai Gyurcsánynére és MZP-re szavazni, hanem a feudális, félázsiai Zorbánt választják.
Róna tulajdonképpen a szokásos korai SZDSZ-es narratívát adja elő, csak kicsit nagyobb műveltséggel, s tapintatosabb alakban.
Alapvetően maga a nyugati fejlődés SZDSZ-es képe is hamis. Az alapvető eltérés Kelet- és Nyugat-Európa között, hogy nyugaton gyorsan omlott össze a szakrális hatalom, az állam gyorsan átkerült a nagypolgárság kezébem, míg keleten ez máig nem zajlott le: a mai Kelet-Európában ma sincs saját nagypolgárság, szerepét a gyarmatosítók, idegenek töltik be. De a kisember szemszögéből a nyugat se volt más: ott se kezdett a társadalom hirtelen független polgárokból állni, csupán a függés iránypontja változott.
Ezért is nevetséges az egész ballib gondolat. Azt akarják lemásolni, ami nem is létezik.
Miközben az elnyomás az idegen uralomtól jön, de ez ellen viszont nem küzdhetnek, mert ezzel kiírnák magukat a "szalonból".
A SZDSZ archetípusa pedig Ady Endre volt, aki ezt tökéletesen megfogalmazta versében, a Hortobágy poétája című írásában, ahol az okos SZDSZ-es képtelen megváltani a világot, mert ezt nem engedik a büdös, bamba mucsaiak, persze Ady - "szerényen" - saját magát érti a megváltó alatt:
Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.
A kérdés persze abszurd: vajon minek kellene ezekhez a "jókhoz" idomulni? S ráadásul pont mostanában, amikor a "jók" rendje recseg-ropog. Ez eddig se volt erkölcsös, de most már egyenesen önsorsrontó is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2022.12.03. 12:29:20
Azonban a vicc az, hogy BÁRMIKOR, amikor ezek odakerültek a hatalom közelébe, MINDIG bebizonyosodott, hogy teljesen kretének, semmit sem tudnak. Nagy nullák. Gyakorlatilag a nagy magabiztosságuk abban áll, hogy sokszor elmondják magukról, hogy milyen irgalmatlan jók. És még el is hiszik. Csak a valóság ugye az egy olyan gép, ami végül mindig megmutatja, hogy hol lakozik az igazi és, tudás stb.
Nemrég voltam Miskolcon (és miután elment a busz egy bolgár emléktábla mellett :-) ) megláttam egy graffitit. Nagyon jót nevettem rajta:
Marx Tudjuk
Lenin Merjük
Sztálin Tesszük
:-))))
tűz fal 2022.12.03. 14:40:45
Rákosi: elvesszük
Kádár: kölcsönből megvesszük
Brezsnyev. csókoljuk
Gyurcsány: kúrjuk
2022.12.03. 21:09:23
Jövendőlés az első oskoláról a Somogyban
Hát, múzsáknak szentelt / Kies tartomány! / Íly számkivetve volt / Nálad minden tudomány? / Hát csak sertést nevelt-é / Itt a makk s haraszt? / Hát csak kanásznak termett
A somogysági paraszt? / Istenem! / Senki sem / Vette észbe, / Hogy e részbe / Árva még Somogy!
Hány jó ész lett vaddá, / Hogy nem mívelték? / Hány polgár búnyikká? / Hogy jóba nem nevelték! / Dudva lenne a dudvák / Közt az ananász: / Kanász marad akinek / A nevelője kanász. / Hát már, hogy / A Somogy / ily tudatlan, / Formálatlan, / Kié a hiba?
Debrecen és Patak / Messze estenek / Ide, hol a múzsák / Nem is esmértettenek. / Ami kevés pénz bejött, / Két-három póra, / Nagyobb dologra ment el - / Borra avagy disznóra. / A szegény / Pórlegény / Vagy bodnárnak, / Vagy betyárnak, / Vagy zsiványnak állt.
Óh, szomorú sorsa / Egy szép megyének! / Hol a magyar lelkek / Megvetve heverének.
Óh, nem fáj-é a szíve / Minden magyarnak, / Hogy a magyar fiakkal / Gondolni nem akarnak? / De tán jő / Oly idő, / Melyben nékünk / A vidékünk / Új Hélikon lesz. -
Gery87 2022.12.04. 00:10:56
15-20 éve is, amikor még volt SZDSZ és tényezőnek számított, rühelltem őket.
Egyszerűen zsigerből éreztem hogy ők mindenkit képviselnek csak a többséget nem.
"mindig az átlag többség a hülye, pont"
Ha átlag ember vagy nem vagy az emberük.
Valahogy a Fidesz ezt a logikát kifordította:
- mindenki hülye, csak mi nem, mert mi vagyunk a "többség".
- ha bármilyen kisebbséghez tartozol akkor le vagy szarva, megbaszhatod, mi "a keresztény magyar hetero férfit" fogadjuk el.
"Alapvetően maga a nyugati fejlődés SZDSZ-es képe is hamis. Az alapvető eltérés Kelet- és Nyugat-Európa között, hogy nyugaton gyorsan omlott össze a szakrális hatalom, az állam gyorsan átkerült a nagypolgárság kezébem"
Szakrális hatalom max névleg volt egy humbug és valójában nem omlott össze semmi.
A nemesekből is tőkések lettek.
A rendi társadalomból osztálytársdalom lett.
A tulajdon és a vagyon maradt a hatalom záloga.
"míg keleten ez máig nem zajlott le: "
A kapitalizálódás lezajlott, ehhez nem kell polgárság.
ha nincs pótolja a nemesség, külföldi tőke vagy a bevándorlók.
A lényeg úgy is a tulajdonviszonyokban van.
Azt meg a nemesség + a külföldi és hazai tőke ellátta.
"a mai Kelet-Európában ma sincs saját nagypolgárság,
szerepét a gyarmatosítók, idegenek töltik be."
Ezért IS vagyunk a szopó oldalon.
"De a kisember szemszögéből a nyugat se volt más: ott se kezdett a társadalom hirtelen független polgárokból állni, csupán a függés iránypontja változott.""
Volt nagyobb hal amit kifoghattak...
És tettek érte hogy kifejlődjön valami polgárság.
Nálunk jópárszor zúzták szét, kergették el, ölték meg a polgárság csíráit.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.12.04. 06:31:19
Én eredetileg SZDSZ-es voltam, 90-ben rájuk szavaztam.
S KIZÁRÓLAG a ő tetteik miatt lettem az ellenségük úgy 3 év alatt.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.12.04. 06:32:18
"a Fidesz ezt a logikát kifordította"
Így igaz. A Fidesz fő személyes motivációja máig ez: anti-SZDSZ-nek lenni.
2022.12.04. 08:13:03
a rossz tagadása nem feltétlen a jó. hanem abból létrejön két szélsőség.
magyarország közélet problémáinak vannak külső és belő okai is. és nyilván az sem igaz, amit róna és társai mondanak. hogy a nyugat a jó. magyarország nem akarja átvenni a csodás nyugati szabályozást. mert ugye átvette. és nem lehett sokkal jobb. (mivel az eleve fejlettebb nettó tőkeexportőr országoknak kedvez.)
az ellenoldali szélsőség is túlzó, amelyik azt mondja, hogy a bajok eredete kizárólag a külföld. a nyugat. brüsszel.
2022.12.04. 08:19:39
ez egy debrecenben tegnap felszentelt új lakótelepi templom.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/5405/221203tocoskertigorogtemplom_ksz_(29).jpg
szép narancssárga. lehetne akár bolgár is.
sync 2022.12.04. 19:14:24
2022.12.04. 19:35:28
a magyar faluban alacsony technológiai fejlettségű szinten teszi lehet fejleszteni.
a magyar falu kultúrája az okos egyszerűség. a kulturális optimumot keresi. tkp. az a valódi baloldal. amire "akadémikusan" azt mondják, hogy a széljobb.
Gógita 2022.12.04. 21:26:37
Fenéket. Nem láttad pl. a Napfivér, Holdnővért? :-)
Vagy a Móruc Tamást?
....
Gógita 2022.12.04. 21:31:18
Ezt sosem hallottam a Fidesztől. Te sem.
Gógita 2022.12.04. 21:34:52
S KIZÁRÓLAG a ő tetteik miatt lettem az ellenségük úgy 3 év alatt. "
Nem balos zsidóként nem illettél oda!
Gógita 2022.12.04. 21:38:02
Mese.
Lehet, hogy a legelején ez benne volt, a "váltáskor", dacból, hogy "látjátok, mégis megcsináltuk", de ma már sehol sincs.
Régen nem az SZDSZ a viszonyítási pont.
Gógita 2022.12.04. 21:40:29
De ezt nem is mondja senki, hiszen ott vannak a nekik dolgozó magyar ellenzékiek!
Gógita 2022.12.04. 21:41:51
Tettük akkor is hazaárulás, ha az ürügyül használt rágalomnak – Magyarország diktatúra – bármi alapja lenne. Csakhogy nincs. Magyarország demokrácia. A tavaszi parlamenti választásokat még a nyakunkra küldött nemzetközi megfigyelőhad is rendben lévőnek találta, a média sokszínű, szabadon gyülekezhetünk, írhatunk, beszélhetünk. Senkinek nem lövik ki a szemét a rendőrök, mint Dobrev férjének regnálása idején, nem verik félholtra a tüntetőket, nem tartóztatják le ártatlan fiatalok százait, mint 2006 őszén.
Ma még a hídfoglalókat meg a miniszterbábukat akasztgató, nyíltan gyilkosságra buzdító csőcseléket sem zárják kaptárba. (Sajnos.) A Magyarország kifosztására szavazó hat aljaember tettéért ma már nem kötél jár, mint Hegedűs hadnagynak, hanem brüsszeli buksisimogatás. Sőt még az ő köreikben szoktak nekünk kandelábert meg lámpavasat ígérni a Márki-Zayk, Szarvas Koppány Bendegúzok."
magyarnemzet.hu/velemeny/2022/12/buszke-hazaarulok
Boldeone2 2022.12.04. 23:12:51
- Magyarország nem teljes demokrácia , ezt kimondta az Európai Parlament is! Az, hogy szabadon beszèlhetünk , már csak rèszben igaz : lásd , tömegesen elbocsátott tanárok , politikai indokból
Vagyis : Magyarország választási , hibrid rezsim- amit kimondott az európai politika!
Papíron mèg plurális, valójaban egy torz egypárti rezsim , ahol sem a hatalmi ágak nincsenek elválasztva, sem a " fèkek ès ellensúlyok " nem működnek
Orbán egy tekintèlyelvű vezető, a Fidesz nem párt , partszerű bűnszervezet, a gazdasági rendszer pedig korrupt haveri kapitalizmus!
Erre mond nemet a budapesti polgárság többsège , meg a nagyvárosi polgárság jelentős rèsze !
Minèl csóróbb , tanulatlabb az egyèn , annál inkább az agymosó Fityesz támogatója!
Boldeone2 2022.12.04. 23:22:58
hvg.hu/itthon/20220915_jogallamisag_szavazas_Europai_Parlament_Magyarorszag_hibrid_valasztasi_autokracia
Ebben jobbos pártok is voltak....Orbánèkat kibaxták a Nèppartból is !
2. Az Economist politológusai\ közgaszdaszai is minden èvben elkèszítik a demokrácia listát , ott is közel állunk a hibrid rezsimhez, " flawed democracy "
3. A valódi vezető èrtelmisèg , Pálinkás József, Csaba Laszló professzorok is ezt mondják !
Kik szerint van demokrácia ?
A tudatlan , tanulatlan vidèki csávók szerint , akiknek fingja nincs a valós viszonyokról , csak eszik az agymosó propagandát , mint kacsa a nokedlit !
Gery87 2022.12.05. 10:09:11
Ez az idealizált képük, mint a társadalom feje és alapja.
tűz fal 2022.12.05. 11:45:12
Ahogy Mérő László megmondta: a Fidesz azért győzött, mert jobb. A hozzád hasonló segghülye lúzernek meg marad a sírás. Teljesen érthető a hozzáállásod, mivel nem értesz semmihez, hülye vagy, ezért számodra létkérdés, hogy a belterjes családod a hatalom közelében legyen.
tűz fal 2022.12.05. 12:03:42
Az EU maga tele van korrupciós ügyekkel, adócsalókkal, Ursula féle SMS-ben korrupt üzletet kötő vezetőkkel. A szólásszabadsághoz való viszonyukat jól mutatja, hogy amióta Musk lépéseket tett a Twitteren a - valódi - szólásszabadság irányába, azóta visítanak mint a fába szorult féreg. A Twitter nyilvánosságra hozta a patkány szektád által "szólásszabadságnak" hazudott cenzúrázó gyakorlatot is.
Nem csoda hogy szükségetek van totális cenzúrára, mivel a hozzád hasonló segghülye állatok nem győznek meg senkit, így marad a cenzúra.
Gógita 2022.12.05. 12:14:06
Mivel tudjuk, hogy az EP hazugságokra építve tartja vissza a pénzeinket is (ahogy a lengyelekét is!), nyilvánvaló kormánybuktatási szándékkal, ezért semmit nem jelent, hogy ebben az EP-ben mit gondolnak, és miket szavaznak meg! Teljesen hiteltelenekké váltak.
Gógita 2022.12.05. 12:17:24
Mivel tudjuk, hogy az EP hazugságokra építve tartja vissza a pénzeinket is (ahogy a lengyelekét is!), nyilvánvaló kormánybuktatási szándékkal, ezért semmit nem jelent, hogy ebben az EP-ben mit gondolnak, és miket szavaznak meg! Teljesen hiteltelenekké váltak.
A tanárokat meg nem politika okból bocsátják el, hanem, mert tudatosan szegnek meg olyan szabályokat, melyek megszegése ELŐRE TUDHATÓAN, ezzel jár(hat)!
És ráadásul ilyen példát mutatnak a rájuk bízott diákoknak, hogy fittyet lehet hányni a szabályokra, törvényekre, ha szerintük nekik van "igazuk".
Ha mindenki így gondolkodna...
Gógita 2022.12.05. 12:25:02
(Akik miatt pl. bukjuk az energetikai felújítási pályázatunkat!!! Tehát akik effektíve kárt okoztak több tízezer magyar családnak! És nem, nem Orbánnak, NEKÜNK!)
A helyzet ez, és nem azért, mert a többség ostoba, mint ahogy te szereted látni:
"a Fidesz támogatottsága, de 34 százalék még mindig a kormánypárttal szimpatizál.
Az ellenzéki pártok közül 13 százalékkal a Demokratikus Koalíció bizonyult a legnépszerűbbnek, támogatottságuk egy hónap alatt 1 százalékot nőtt. A Mi Hazánk 7 százalékon, az MSZP és a Momentum 4 százalékon áll a Republikon közvélemény-kutatása szerint. Egy százalékot erősödött egy hónap alatt az LMP és az MKKP, így 3-3 százalékos támogatottságot mértek a két párt esetében. A Jobbik és a Párbeszéd támogatottsága a felmérés alapján szintén 3 százalékon áll. Adataikból ugyanakkor nem derült ki, hogy ezek a valóságban hány szavazót jelentenének pártonként. "
Gógita 2022.12.05. 12:27:25
Ez azért van, mert az emberek nem hülyék. Mérlegre tették őket és könnynek találták.
Gery87 2022.12.05. 21:14:23
"A biztos pártválasztók válaszai alapján a következő az erősorrend:
-Fidesz 46 százalék
-DK 18 százalék
-A Mi Hazánk 10 százalék
-A Momentum 6 százalék
-MSZP 6 százalék
-Jobbikra 4 százalék
-LMP 4 százalék
-Párbeszéd 2 százalék"
Siralmas a megítélésük.
A fideszre még mindig a választók fele a gyurcsányra az ötöde szavazna.
a radikálisok 10%, a többi említésre se méltó szintre küzdötte le magát, "amihez ezúton is gratulálunk".
Van esély hogy legközelebb csak 3-4 párt lesz bent.
Nem mintha számítana de legalább tisztulna a mezőny.
"Mint látható, október óta nem változott a pártok közötti erősorrend. A válaszadók 55 százaléka menne most el szavazni, további 23 százalék felelt úgy, hogy valószínűleg leadná voksát valamelyik pártra...."
Az majdnem 80%, ez nem rossz.
Ha csak ennyi százaléknyi mandátum kerülne kiosztásra (100-ból 80) és a Fidesz csak 40-et vinne el belőle, az lenne a még ebben a helyzetben a legjobb.
Az hogy a felnőtt népesség szavazatának alig fele kétharmados korlátlan jogkört biztosít, nem túl kiegyensúlyozott.