A legrosszabb szabadságkorlátozás a rejtett.
Ha nyílt a tiltás, akkor az tiszta helyzet. Nem okoz lelki zavart, nem ront meg senkit.
A modern világ kezd egyre viccesebb lenne. Egy minapi eset.
A fő médiahonlapom be van kötve több szociális hálóhoz. Alapvetően nagyon korlátozottan használom a szociális hálókat: a Facebookot még nézem időnként, a többit szinte soha. Viszont be vagyok kötve pl. a Twitterre, a Tumblrre, a VK-ra, a Telegramra. Úgy van beállítva, hogy minden új cikk automatikusan megjelenjen ezeken is.
Nincs időm ilyen dolgokkal foglalkozni, így is kevés a napi 24 óra. Szerencse, hogy amióta elértem a 45 éves kort, alvásigényem drasztikusan csökkent. Pl. idén februárban 1 azaz egy alkalommal fordult elő, hogy 9-ig aludtam. Munkanapokon elegendő lenne 8-kor kelnem, de rendszeresen 6-kor kelek. S nem ritka, hogy felébredek 4-5 óra körül. Pedig jó alvó vagyok, szinte sose küzdöm elelvási problémával.
Szóval, automatikus beállításaim vannak. Ezekhez persze külső eszközöket használok.
Döbbenten vettem észre, az antiszemita tematikájú cikkem nem jelent meg a platformokon, miközben mind az előtte lévő, mind az utána következő igen. Egyszerűen van egy nem publikus szűrő az automatikusan publikáló eszközökben, mely bizonyos szavakra rászűr! Nevetséges, de más magyarázatot nem látok.
Ja, s a Telegram profilomat most ne tessék nézni, mert ott eleve van valami probléma, amit nem tudtam még megoldani. Szóval ott lehet más ok, bár ha egyébként működne, ott is ez lett volna. Nem valószínű, hogy a szűrés más lenne az egyes platformokra külön-külön.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ZorróAszter 2023.02.28. 12:50:19
A feketelista szerver nyilván külföldön van.
Addig nincs nagy gond, amíg a célzott likvidálások listáját nem automatizálják a kommentek és a facebook profil alapján.
Régen olyan jól fizették a halálbrigádokat, hogy maguk szaporították a célpontokat. Például megölték a postást, mert a csaja rábeszélte hogy növesszen Dartagnan-szakált. Erre azt mondták, hogy az valójában Che Guevara szakáll és kinyírták.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.28. 13:10:31
Ha tényleg keresni akarok valamit, akkor az orosz keresőt használom. Ott nagyon kevés van szűrve, pl. az összes oroszellenes idegen honlap sincs, mindet mutatja.
littke 2023.02.28. 15:03:51
Észrevettem ha egy jobbra hajló cikket teszek fel a FB-ra az nem olyan sok helyre lesz közvetítve mint egy baloldali, pl. egy NYT cikk.
Mindannyian tudjuk a Twitter hogyan bánt a jobboldallal, és mennyire kedvelte a bal oldalt.
Ezek (Google, FB, stb.) pontosan tudják a használók beállítottságát, eredményeképpen ettől függően, nem egyenlő a bánásmód. A legtöbb ilyen tech vállalat baloldali.
De jaj ha egy nem nyugati népszerű application gyűjti a használók infóját, pl. Tik Tok, akkor be akarják tiltani.
ZorróAszter 2023.02.28. 15:20:35
A cenzúrában az a jó, hogy valójában azt se tudjuk, mit zárnak el előlünk. Csak ha nagyon figyelünk, akkor szembesülünk vele véletlenül.
Nem tudom mit szólnának ahhoz, ha egy közösség elkezdene fejleszteni egy nyílt forráskódú cenzúramentes keresőt.
Nyilván megpróbálnák felvásárolni, ha meg nem sikerül, akkor tönkretenni, ha az se megy akkor kinyírnák a fejlesztőket.
ZorróAszter 2023.02.28. 15:27:23
Kedves Little!
Mikor pár éve bemutattam, hogy hogyan cenzúráz a google, hogyan zárja el az én blogomat a nyilvánosság elől, akkor még azt mondta, sci-fi. Pedig a bemutatott kísérlet teljesen nyilvánvaló eredményt hozott.
De ne aggódjon. Most parancsra tolják a liberálisokat. Ha majd az lesz a parancs, hogy most meg a jobboldalt kell hatalomra juttatni és hatalomban tartani, akkor majd fordul a kocka minden fórumon. Amik most balosnak látszanak, azokon is.
A liberális demokrácia és az állítólagos sajtószabadság bábszínház hülyegyerekeknek. Valójában évszázadok óta ugyanaz megy.
littke 2023.02.28. 15:55:22
Gery1987 2023.02.28. 17:38:54
"A liberális demokrácia és az állítólagos sajtószabadság bábszínház hülyegyerekeknek. Valójában évszázadok óta ugyanaz megy."
Azért azt tegyük hozzá nincs semmiféle összeesküvés meg titkos klikk, egyszerűen ilyen a hatalom természete!
Aki oda kerül, a hasonló "problémákra" (nekik probléma) hasonló válaszokat adnak mindegy hogy képviseleti modell vagy diktatúra: cenzúra, álhírek, propaganda, ellehetetlenítések, gyilkosságok, puccsok stb.
F1őr 2023.02.28. 18:18:17
littke 2023.02.28. 19:17:06
ZorróAszter 2023.02.28. 19:52:35
"Az utolsó mondatával egyetértek."
Sejtettem, hogy az utolsóval. De szerintem a névelőkkel is egyetért.
:o)
élveteg 2023.02.28. 19:54:05
ZorróAszter 2023.02.28. 19:57:16
Nincs liberális, vagy nacionalista, vagy konzervatív, vagy náci nagytőke. Csak nagytőke van.
Az hogy ezek politikai ellentétben vannak egymással és harcolnak a hatalomért, az csupán bábszínház hülyegyerekeknek.
A nagytőke évszázadok óta játssza ezt.
Ha nagyon nem tetszik, akkor majd a nácikat ültetik a nyakunkra. De ugyanazok.
ZorróAszter 2023.02.28. 20:01:36
"orosz kereső"
Az a baj hogy a magyar szervereket nem nagyon indexelik. Kevés a találat.
Vagy rosszul láttam?
A múltkor amikor mondta, akkor kipróbáltam de valamit nem talált.Valamit amiből azt következtettem ki, hogy kisebb sokkal kapacitású mint a google.
Gógita 2023.02.28. 23:21:54
"Az ENSZ 2020-ban hivatalos világtérképén a szigetcsoportot Mauritius részeként ábrázolta. Amikor Nagy-Britannia elítélte az Ukrajna elleni orosz agressziót, Afrika politikusai jogosan tették föl a kérdést, hogy a britek mit keresnek még mindig a Chagos-szigeteken.
Korábban az Egyesült Királyság részéről az volt az indoklás, hogy akkor garantálja a szuverenitást, amikor Diego Garciára már nem lesz szüksége védelmi okokból. 2022 szeptemberében Liz Truss akkori brit miniszterelnök és Pravind Jugnauth, Mauritius kormányfőjének találkozóján ismét előkerült a téma, Nagy-Britannia pedig vállalta, hogy a nemzetközi jog alapján fog eljárni az ügyben.
A tárgyalásoknak két fordulója már lezárult. Az ezeken elhangzottak ugyan titkosak, de
a legtöbben arra számítanak, hogy az Egyesült Királyság végleg föl fogja adni a Chagos-szigeteket.
Mauritius ugyanakkor továbbra is garantálja az amerikai katonai bázis működését, amelyet 99 éves lízingszerződésben állapítanának meg, míg a jelenlegi megállapodások szerint Nagy-Britannia katonai jelenléte 2036-ig lehetséges Diego Garcián."
Szóval értjük: szabadok lesznek, DE 99 ÉVIG az USA támaszpont nem tehető ki!
Mint Kubából! Különben bombáznak!!!
Castróék sem tudták őket kitenni!
Jó kis szabadság, meg függetlenség!
Boldika! Ezért nincs szükségük "terület elfoglalásra". Elég oda egy baráti támaszpont is, meg ha úgy táncolnak, ahogy kell.
index.hu/kulfold/2023/02/28/gyarmatositas-nagy-britannia-chagos-szigetek/
Gógita 2023.02.28. 23:29:25
Ezt leginkább azok a szervezetek veszik észre, akik kifejezetten ideológiai alpon kommunikálnak, mint pl. a keresztények, és szembe mennek a ballib mainstream-mel.
Ilyen pl. az életvédő CitizenGo.
"Hallott róla, hogy felfüggesztett minket a Twitter?
Bár Elon Musk korábban ígéretet tett rá, hogy visszaállítja a szólásszabadságot a Twitteren, továbbra is cenzúráznak minket rajta!
Úgy néz ki, hogy a Twitter még szigorúbb, mint a Facebook, az Instagram és a YouTube, amely platformokon szintén közzétettük ugyanazt a tartalmat, és ez utóbbi platformok nem tiltottak le minket.
Azután függesztették fel néhány hete a fiókunkat a Twitteren, miután arra a radikális lobbira figyelmeztettünk, amely egyfajta trójai falóként, az LMBTQ-sikerek hátszelét felhasználva akarja elfogadtatni a pedofíliát egy újabb szexuális irányultságként.
...
Néhány hete felfüggesztette a Twitter a fiókunkat, miután egy bejegyzésben felhívtuk rá a figyelmet, hogy a pedofil lobbi a különböző szexuális orientációkat és identitásokat felhasználva igyekszik érvényesíteni az érdekeit.
A cenzúra az egy héttel korábban beütemezett bejegyzéseinkre is kiterjedt, amiket soha nem tettek közzé. Végül törölnünk is kellett őket ahhoz, hogy újra hozzáférhessünk a fiókunkhoz.
A közösségi média platformok cenzúrája nem újdonság számunkra. Az élet- és családbarát hangokat régóta igyekeznek elhallgattatni a globarista erők. A Twitter moderátorai most azt igyekeztek megakadályozni, hogy arra figyelmeztessünk, hogy a különböző szexuális orientációk és identitásokat egyes csoportok a pedofília normalizálásában szeretnék kicsúcsosítani.
...
Legutóbb az Európai Bizottság egy projektjében jelentek meg „kiskorúakhaz vonzódó személyekként" a pedofilok! A Skót Rendőrség nyilatkozatot adott ki (linkek az utóiratban) arról, hogy az uniós projekt munkadokumentumából származik a kifejezés.
Emellett némely pedofil csoport az LMBTQ-lobbi „Love is Love” szlogenjét is elkezdte használni.
Minket most azért cenzúrázott a Twitter, mert figyelmeztettünk a fenti veszélyekre.
Mióta Elon Musk átvette a Twitter irányítását, mindannyian azt hittük, hogy mindent megtesz, hogy véget vessen a cenzúra hosszú frusztráló éveinek, és egy olyan platform kialakításán dolgozzon, amelyen tiszteletben tartják a szólásszabadságot. Mert pontosan ezt ígérte, a szólásszabadság helyreállítását a Twitteren.
Most viszont úgy néz ki, hogy a Twitter még szigorúbb, mint a Facebook, az Instagram és a YouTube, amely platformokon szintén közzétettük ezt a tartalmat, és nem tiltottak le minket."
Gógita 2023.02.28. 23:33:47
"Az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottsága (CSW) odáig jutott, hogy korlátozni kezdte a CitizenGO-nak és más életpárti és hagyományos családi értékekért harcoló szervezeteknek a márciusi éves ülésszak programjain való részvételt.
A kérdés tehát: mitől ijedt meg ennyire az ENSZ?
Tudják, hogy az élet- és családpárti elképzeléseket családok milliói támogatják, így az értékvédők aktív részvételével nem tudnák ráerőltetni saját ideológiájukat a világra.
Tudják, és félnek.
Tehát egyszerűbb minket terroristáknak bélyegezni, és elidegeníteni az embereket a CitizenGO-tól és más értékvédő szervezetektől.
A szülők befolyását pedig „oktatás” álcája alatt akarják gyengíteni, hogy megkerülve őket sikerüljön elültetni a genderideológia magjait a gyermekekben.
De mi nem hagyjuk, hogy sikerre vigyék tervüket.
Az élet- és családbarát plakátoktól kezdve az újsághirdetésekig, buszfeliratoktól az utcai akciókig a CitizenGO bejárja az igazsággal New York-ot. Az igazsággal, amit az ENSZ fél kimondani.
Üzenetünket átadjuk az érkező ENSZ-küldötteknek is.
Nyomást fogunk gyakorolni a delegációkra, hogy távolítsanak el minden, az abortuszt és a genderideológiát népszerűsítő nyelvezetet, különösen az „átfogó szexuális nevelést”.
...
Támogatja a terroristákat?
Tudjuk, hogy egy ilyen nevetséges kérdésre a válasz: nem.
Ám az Egyesült Nemzetek Szervezete egy bizottságában felütötte a fejét az a vélemény, hogy terroristák lennének, akik úgy gondolják, hogy a férfiak férfiak, a nők nők, a kisbabák peddig már akkor élnek, amikor az édesanyjuk méhében vannak.
Az ENSZ március 6. és 17. között New Yorkban összehívja a nők helyzetével foglalkozó bizottság (CSW) 67. éves ülésszakát.
Annak ellenére, hogy ezt a rendezvényt idén is a nők érdekeit előmozdító konferenciaként hirdetik, a bizottságban a radikális családellenes feministák és az abortuszt támogató hangok dominálnak. E csoportok fő célja pedig az élet és a családi értékek erodálása.
Ahogy minden évben, így idén is mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy az úgynevezett átfogó szexuális nevelést szorgalmazzák, amely a gyermekek nyílt és erkölcstelen befolyásolásának eszköze. Tartalmazza ugyanis a fiatalok szexuális élvezeteinek előmozdítását (konkrétan így fogalmaznak!), az abortusz propagálását (akár gyerekeknek a szüleik tudta nélkül is), az LMBTQ-propagandát, köztük a tudományellenes hazugságokat arról, hogy ki a férfi és ki a nő.
Odáig jutottak ebben a törekvésben, hogy korlátozzák CitizenGO-t és más életpárti és a hagyományos családmodellt védelmező csoportokat (például a C-FAM-et) az aktív részvételben. Az ENSZ elitje fél az igazságtól.
Ezzel szemben a globalista, liberális, értékellenes csoportok és szervezetek minden gond nélkül szóhoz juthatnak az ENSZ-bürokráciájának védelmét élvezve, terjesztve az abortuszipar, az LMBTQ-lobbi és a gender-fősodor hazugságait."
Gógita 2023.02.28. 23:34:17
F1őr 2023.03.04. 16:46:29