magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Lumpenfesztivál

Idén csak huszenöt percet néztem az Eurovíziós Dalfesztiválból.

Szinte homofóbnak tűnt. Az ukrán zászlók száma felülmúlta a szivárványos zászlókét. Még a fények is kék-sárgán villogtak. Szerencsére a gyerekkúrók se lettek teljesen elfeledve, a közönség nagy része e büszke közösség tagjának nézett ki, ahogy az előadók része is.

Még viszonylag nagy a tolerancia a fesztiválon, nem lettek teljesen kitiltva a nőnek kinéző nők. Persze a nyugati szereplők többnyira torzonborz transzok, vagy ezeknek öltözött elmebetegek.

Új dolog: ma már a politikai szövegek sincsenek tiltva, persze csak ha egyeznek a háttérhatalmista direktívákkal.

Elnézve az egészet, különösen a nagyképeket, azonnal eszembe villant, jó lenne egy habparti. Van egyes elitebb diszkókban, éjszakai klubokban habparti, amikor lefújják a résztvevőket habbal. Bár személyesen ilyenben nem volt részem, de egyszer láttam közelről: szinte hihetetlen, de ez a hab nem hagy nyomokat, s nagyon gyorsan szárad, azaz ez nem fürdőhab, hanem sajátos száraz hab. Itt most olyan hab lenne ideális, mely halált okoz, persze teljesen fájdalommentesen, humanista módon. Az egész esemény pont akalmasnak látszott patkányirtáshoz.

85 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr6718125324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2023.05.20. 10:36:48

utoljára a kommunusták csináltak kultúrához hasonlót ez ügyben. táncdalfesztivál.
www.youtube.com/watch?v=hTBfz3J2XiM
amit brüsszeli rádió is átvett. ajvé. a "bratiszlavai" és "novi szádi" rádió adők is. persze nem állítom, hogy probléma nélküli volt ez az időszak. de a maga korában nem volt ez az annyira rossz.

ZorróAszter 2023.05.20. 10:56:35

"Itt most olyan hab lenne ideális, mely halált okoz, persze teljesen fájdalommentesen, humanista módon. Az egész esemény pont akalmasnak látszott patkányirtáshoz."

Szombat ide hétvége oda ilyen korán nem lenne szabad éhgyomorra fél liter rakival nyitnia.

Hogy azt ne mondjam: Jézus Isten!

2023.05.20. 12:06:05

A humanizmus felvilágosult eszme.

_Neville 2023.05.20. 12:07:58

Ezt a dalt vajon még elő lehetne adni ott?
youtu.be/7RB8fIJbMbM

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.20. 12:18:35

@_Neville:

Mindent lehet, csak előtte el kell híresztelni róla, hogy a dal a homokosságért küzd áttételesen.

_Neville 2023.05.20. 12:32:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: mondjuk ebbe elég nehéz lenne ezt belemagyarázni, nekem sokkal inkább az abortusz utáni bűntudat jön le a szövegből, ami skandallum manapság.

alöksz róz 2023.05.20. 12:33:35

"jó lenne egy habparti. Van egyes elitebb diszkókban, éjszakai klubokban habparti, amikor lefújják a résztvevőket habbal. Bár személyesen ilyenben nem volt részem, de egyszer láttam közelről: szinte hihetetlen, de ez a hab nem hagy nyomokat, s nagyon gyorsan szárad, azaz ez nem fürdőhab, hanem sajátos száraz hab" - habparti :D

amikbe én voltam annak idején jó régen, valami gagyi hab lehetett, mert mindenki vizes lett tőle. de pont ez adta a varázsát, a vizes ruha a csajokon.

MEDVE1978 2023.05.20. 14:25:13

@ habparti

Volt szerencsém nyaralni Cipruson, ott láttam egy szuper kis habpartit. Van egy kis öböl, benne egy szigetkével. A szigettel szemben van egy diszkó / kocsma, ahol már délután négy-öt körültől habparti van. Persze a 4-5 körül résztvevők döntő része már akkor befolyásolt állapotban van, bulira készen. A sziget és a part között a víz kb. 40 cm-1m mély. Ha túl habos leszel, akkor egyszerűen bemész és lemosod magad. (gondolom, hogy sima szappanhab). Közben 30-35 fok, szép kék tenger... Nagyon irigyeltem a fiatal általában briteket / olaszokat, akik ott buliztak. Én már csak 40-en túl, gyerekkel jutottam el oda.... Mondjuk a gyerek élvezte.

Gery87 2023.05.20. 21:00:27

"Itt most olyan hab lenne ideális, mely halált okoz, persze teljesen fájdalommentesen, humanista módon. Az egész esemény pont akalmasnak látszott patkányirtáshoz."

Csodálatos keresztényi gondolatok.

Gery87 2023.05.20. 21:49:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Jézus "meghabolná" a halálba a buzikat? Érdekes.

erol 2023.05.20. 22:44:36

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ugyanaz mint a "pogányság": aki egyetért velünk azt szeretjük, aki nem az haljon meg!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.21. 06:55:21

@Gery87:

Végülis ez történik minden makacs bűnössel. A bűn jutalma a halál.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.21. 06:56:07

@erol:

Nem, mindenkit szeretünk, de aki nem akar élni, az meghal.

Gery87 2023.05.21. 11:58:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

És a te dolgod ezt segíteni? vagy nem értm?
Nem értem mivel akarod védeni ezt most...

Gery87 2023.05.21. 21:27:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

És ezt a jutalmat te szívesen osztanád ki ha jól értem.

Gery87 2023.05.21. 21:29:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

:)
Ugye tudod hogy mennyi baromállat, gyilkos meg őrült hivatkozott már arra hogy "ez isten akarata volt én csak teljesítettem"?

Úgyhogy hagyjál ezzel a fasz dumával.

Mond ki azt őszintén hogy utálod őket bazmeg és szívesen kinyírnál párat...
Miért belekeverni istent a gyűlöletedbe?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.21. 22:21:09

@Gery87:

Nem támogatom a kinyrást, vedd észre.

Nyilván van eset, hgogy ölni kell. De ez csak végszükségre érdemes tartogatni.

Olyan ez, mint a kártevők irtása.

Megölöd az egereket és a hasonlókat csak úgy? Nem, hiszen érző élőlények, nem tettek neked semmit. Ki akarna eleve egértetemeket látni?

Ha rád támadnak, első lépésben, igyekszel úgy védekezni, hogy ne juthassanak be a pincédbe.

Ha nem sikeres, macskát szerzel, elijeszti őket.

A méregszórás csak a végső megoldás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.21. 22:22:03

@Gery87:

Nem, nem szívesen. Csak ha nagyon szükséges.

Ki akarná bepiszkolni magát ilyesmivel?

jónévez 2023.05.21. 22:58:22

@Gery87:
Vsakhát kár erre hivatkoznod, hogy ezek micsoda (nem) keresztényi gondolatok.
Én, mint vallástalan is azt gondolom: a kereszténységet, a hagyományos értékeket, a bevallóttan férfiakat, a valódi nőket nemcsak megvetők, hanem azokat ócsárlók, sőt, azok kiirtását kívánók nem érdemelnek kíméletet. Megmutatták, és egyre többször megmutatják, hogy kíméletlen ellenségei a normalitásnak, és az életünket is megvetik. Védekeznünk kell lassan, ha mi meg szeretnénk maradni.
Ne feledd: ők nap mint nap támadnak. És büntetlenséget követelnek, mert "mások". Ha van, ki (helyettünk) megoldja ezt -nem bánom.

jónévez 2023.05.21. 23:01:59

@Gery87:
A keresztényi megbocsájtás különben sem azt jelenti, hogy bárki bármit megtehet az ellen, aki keresztény. Megbocsát a keresztény a gyilkosnak is, persze. De azért felakasztja előbb.

ZorróAszter 2023.05.22. 00:28:07

@jónévez:
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Akkor végül mégiscsak megfejtettük, hogy a kereszténység nevében hogy írthattak ki kontinenseket, hogy égethettek el élve százezerszám embereket, hogy gyilkolhatták egymást keresztények is kétezer éven keresztül.

Vagy hogy miért tekintik katolikusok természetesnek azt hogy egy magyar és egy olasz katolikus fiatalember belezi egymást bajonettel egy lövészárokban az I. világháború alatt.

Miért áldották meg a fegyvereket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.22. 08:01:32

@ZorróAszter:

"a kereszténység nevében hogy írthattak ki kontinenseket"

Ez álhír.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.05.22. 08:50:08

@_Neville: nekem is van olyan gyanúm, hogy Friderika dala is ezért járt úgy ahogy járt.

ZorróAszter 2023.05.22. 10:45:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Csak Észak-, Közép és Dél-Amerikát, és Ausztráliát.

ZorróAszter 2023.05.22. 11:21:45

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Az hogy keresztények követték el a papság és felső papság támogatásával.

Hogy a népírtást a kereszténység terjesztésének állították be.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.22. 12:28:26

@ZorróAszter:

Ezen az alapon akkor zsidók csinálták a tanácsköztársaságot.

ZorróAszter 2023.05.22. 13:35:52

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Legalábbis a Kommunista Párt felső vezetésében alig volt nem zsidó származású. Sőt az egyesült párt vezetésében is.

Gery87 2023.05.22. 15:11:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Nem támogatom a kinyrást, vedd észre."

persze hogy nem:
"Itt most olyan hab lenne ideális, mely halált okoz, persze teljesen fájdalommentesen, humanista módon. Az egész esemény pont akalmasnak látszott patkányirtáshoz."

"Olyan ez, mint a kártevők irtása."

Nem kártevők, hanem emberek.

Gery87 2023.05.22. 15:18:40

@jónévez:

"azok kiirtását kívánók nem érdemelnek kíméletet."

Halált se érdemelnek.
Az a baj nagyon könnyen dobálóztok emberéletekkel!

"Megmutatták, és egyre többször megmutatják, hogy kíméletlen ellenségei a normalitásnak,"

Ez a faszom "noramlitás" a ti fejetekben létezik és kb annyit jelent hogy büdös bunkók akartok lenni és ebben senki ne zavarjon titeket.
A keresztyénségtől meg olyan kurva messze álltok mint Makó vezér Jeruzsálemtől...

Én értem hogy nem akartok buzik lenni meg PC-skedni meg ratyit simogatni..oké, én se.
De valahogy azoknál akik - pláne itt MO-on - annyira kikelnek a "buzilobbii ellen" a "normalitás védelmében", valahogy a többségi társadalommal sem tudnak "normálisak" lenni...

"és az életünket is megvetik. "

Ti meg elvennétek az övékét.

"Védekeznünk kell lassan, ha mi meg szeretnénk maradni."

Védekezzél bammeg, húzz gumit a pöcsödre akkor biztos nem születik ratyi.

"Ne feledd: ők nap mint nap támadnak."

Persze, mint a zombik, tiszta Walking Dead.

Tapi2021 2023.05.22. 15:23:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Kifejeztem egyetértésemet Isten véleményével."

Nem. Ezt erősen túltoltad.
Isten bizonyosan nem "szárazhabbal" vagy Ciklon B-vel oldaná ezt meg.

Tapi2021 2023.05.22. 15:26:20

@jónévez: "Megbocsát a keresztény a gyilkosnak is, persze. De azért felakasztja előbb."

Azért ez nem így van.

Tapi2021 2023.05.22. 15:31:01

@ZorróAszter: "Vagy hogy miért tekintik katolikusok természetesnek azt hogy egy magyar és egy olasz katolikus fiatalember belezi egymást bajonettel egy lövészárokban az I. világháború alatt."

Nem tekintjük annak! Most is a pápa és a magyar ker-dem. kormány törekszik csak a békére, mindenki más harcolna inkább (harcoltatná az ukránokat).

"Miért áldották meg a fegyvereket."

Évezredes szokás megáldani a halálba menőket, a fegyvereiket, amikkel az országot, hazát védik.
A parasztok szerszámait is megáldják, mert a jó termésért munkálkodnak velük.
A veteményt is. ...

Gery87 2023.05.22. 15:34:48

@Tapi2021:

És melyik hazának és érdekének a védelme jogos isten szemében? Mert mind nem lehet egyszerre!

Tapi2021 2023.05.22. 15:35:20

@Gery87: "Halált se érdemelnek.
Az a baj nagyon könnyen dobálóztok emberéletekkel!"

Igazad van!

Most tisztára olyanok, mint a nyugat, amely halomra öleti az ukránokat, ahelyett hogy tárgyalóasztalhoz kényszerítenék a feleket, fegyvereket küldenek, egyre erősebbeket, egyre többet. :-(
A fegyverrel ölnek, a tárgyalással meg életeket kímélnének. De minek. Csak ukránok meg oroszok...

Tapi2021 2023.05.22. 15:39:22

@Gery87: Mindenkinek a saját hazájáé.
Isten nem akar háborúkat, de az emberek igen. Ez egy adottság sajnos. Ahogy az is, hogy mindenki a sajátjáért megy a háborúba, leginkább NEM ÖNSZÁNTÁBÓL, tehát jár neki(k) legalább egy áldás, egy ima.

A háború rossz, az ima a háborúba menőkért nem.

ZorróAszter 2023.05.22. 15:48:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"S akkor magyarázza ez az egészet?"

Igen. Ugyanis a vallásos zsidók és vezetőik nem tekintették pl. Kun Bélát zsidónak, és elitélték a kommunistákat.

Míg a katolikus klérus támogatta pl. az Inkvizíció vagy a gyarmatosítás túlkapásait is. És jó kereszténynek mondták az elkövetőket.

alöksz róz 2023.05.22. 15:57:18

@Tapi2021: "Nem. Ezt erősen túltoltad.
Isten bizonyosan nem "szárazhabbal" vagy Ciklon B-vel oldaná ezt meg." -
miért tolta túl? a kénköves eső pont ilyesmi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.22. 15:58:16

@ZorróAszter:

Pontpsan.

Ugyaneért abszurd a gyarmatosítást keresztény hittérítésnek állítani.

ZorróAszter 2023.05.22. 16:37:46

@Tapi2021:

Örülök, hogy legalább a magyar és az olasz katolikusok egymás ölését nem tartja természetesnek.

De azt még természetesnek tartja, hogy mindkét oldalon a papok kifejezetten a fegyvereiket áldotta meg. Ugyanis kifejezetten a fegyvereket áldották meg.

"Most is a pápa és a magyar ker-dem. kormány törekszik csak a békére, mindenki más harcolna inkább (harcoltatná az ukránokat)."

A magyar kormány álláspontja belefér az eddigi oroszbarát vonalba. Körülbelül a maximum a szövettségi rendszeren belül amit képviselhet. Tehát nem öszinte háborúellenesség.

ZorróAszter 2023.05.22. 16:39:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Ugyaneért abszurd a gyarmatosítást keresztény hittérítésnek állítani."

Csakhogy nem én állítom be annak, hanem a korabeli egyház és a konkvisztádorok mondták annak.

Gery87 2023.05.22. 17:55:24

@Tapi2021:

Hagyjuk már ezt a hülyeséget hogy "béke kellene"!!!
Nem fognak békét kötni, senkinek nem érdeke, mennyire kell retardáltnak lenni ahhoz hogy ezt ne értse valaki?

Nem kell ez a bullshit fasság.

Miért nem vonul ki Oroszország?
Minek támadott?

Mert ez volt az érdeke.

Nem kell ez a kamu "békeharc"!

"Most tisztára olyanok, mint a nyugat, "

A szovjetek ugyanezt csinálták számtalan helyen, pl Afganisztánban, Kuba Angolában, a ruszkik 56-ban MO-on....ezek érdekek, minden nagyhatalom ilyen.

Ezen kár pattogni.
Sajnos ez van.

Gery87 2023.05.22. 17:57:26

@Tapi2021:

Nem imádkozni kellett volna, az semmit nem ér, hanem azt csinálni amit a szocik mondtak anno: jól pofánbaszni az összes tőkés gecit meg elit férget aki halálba küld milliókat mert a világ pénze nem elég nekik.

Gery87 2023.05.22. 17:59:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Miről beszélsz?
Miért ölnének meg?

Most pont azt csinálod mint a nácik a zsidókkal:
egyszerre félelmetes ellenségek és patkányok.
"Ha nem öljük meg őket ők ölnek meg minket"
Elmész te a picsbe ezzel a hülyeségeddel már.

ZorróAszter 2023.05.22. 18:34:52

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Dehat nem az volt."

Hát nem. Gigantikus rablótömeggyilkosság volt.

ZorróAszter 2023.05.22. 21:31:35

@Sztálin orgnistája:

Én csak az antiszemita megnyilvánulásokból tudom hogy kit tartanak zsidónak. A fitymastrigulázást meghagyom másoknak, mint például Romsics Ignác történészre.

"Vilag proletarjai egyesuljetek! :)"

Szívemből beszélt!

:o)

jónévez 2023.05.22. 21:55:41

@Gery87:
Látod, látod. Pont ezzel van a baj. A te mostani szószedezed is ezt tükrözi. Összehordasz mindent, tele agresszióval, és rámforgatod, mintha én támadnék nap mint nap.
(Most te támadsz mocskosszájjal például)
Miket feltételezel rólam?
Nem csak arról beszéltem, hogy a támadások ellen (amit nap mint nap megkapunk), természetes, hogy a védekezés formáiról is elgondolkodunk. De nem mi (és nem én) támadunk -most épp te tetted, mocskolódsz mosdatlanszájjal.
Maradjunk annyiban: tanulj meg te is disztingválni, gondolkodás után beszélni.
Mert most azt mutattad be: szereted a bűnözést, az erőszakkal fenyegetést, és az én (soha nem mutatott) agressziómra hivatkozol. Tiszta Lenin.
Igenis, akik fenyegetnek, azokon elgondolkodom -meg kéne büntetni őket. Jogszerűen, nem úgy, mint te tennéd. A gyilkosnak akasztófa, a vörösbőrbe bújt maffiózóknak börtön.
Mondtam mát: szemtől szemben is ismerem a hazug dumákat, amik csak a bűnt igyekeznek palástoni

jónévez 2023.05.22. 22:00:56

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Nem azt hagyná, azaz azt hiszi, ő megúszna, hiszen visszhangozza a marhaságaikat.
Azt hagyná (ma is többször szóvá tette), hogy másokat terrorizáljanak, esetleg még talán gyilkoljanak is. Hiszen mi csak az útjában állunk a csőcselék rablási vágyainak.

Tapi2021 2023.05.23. 09:58:42

@ZorróAszter: "Míg a katolikus klérus támogatta pl. az Inkvizíció vagy a gyarmatosítás túlkapásait is. "

Ez nem igaz, és erről már írtam is és linkeltem is forrásokat neked.
De hiába.

Tapi2021 2023.05.23. 10:03:30

@alöksz róz: "Isten bizonyosan nem "szárazhabbal" vagy Ciklon B-vel oldaná ezt meg." -
miért tolta túl? a kénköves eső pont ilyesmi."

Mert más szabály vonatkozik Istenre és az emberekre.

Isten így is, úgy is megöl, mert ilyen a rendszer. Aztán ott a túlvilági tovább élés, feltámadás (vagy ki tudja), mert a lelkünk elvileg örök és nem hal meg.

Az ember számára azonban nem engedélyezte, hogy "játékostársait" ölje.
Ez mindig kivétel és bűn. A háborúk kirobbantása is. Csak, ha már benne vagy, és pl., mint katona, akit vittek, ha akart menni, ha nem, teszed, amit kell, amit lehet.

Tapi2021 2023.05.23. 10:08:54

@ZorróAszter: "Ugyanis kifejezetten a fegyvereket áldották meg."

Nem. A frontra menő katonákat a fegyvereikkel EGYÜTT. (Hiszen azokkal védik a hazát.)

Ahogy a parasztokat is megáldják minden évben a szerszámaikkal együtt. (Hiszen azokkal állítják elő a betevő falatot.) Meg a szőlőtőkéket, meg a búzát, meg az otthonokat lakás/házszentelőkor..., stb.

Nem igazán érted, mi ez a megáldás.

Tapi2021 2023.05.23. 10:12:50

@ZorróAszter: "A magyar kormány álláspontja belefér az eddigi oroszbarát vonalba. Körülbelül a maximum a szövettségi rendszeren belül amit képviselhet. Tehát nem öszinte háborúellenesség."

A magyar kormány - ez - MAGYARBARÁT, azt nézi, mi a MAGYAR ÉRDEK!
Pl., hogy te tudj mivel fűteni télen, ne álljanak le a gyárak...

A háború ellenesség meg őszinte, hiszen ÉRTELMETLEN. Európa VESZÍT minden napjával!
A sok barom meg számolatlanul szórja el rá az európai emberek pénzét is...!!!
Miközben sem az EU-t, sem a NATO-t nem érte semmilyen fenyegetés vagy atrocitás!
Csak az USA befolyása kezdett csökkenni, amit nem nézett tétlenül...

Tapi2021 2023.05.23. 10:17:44

@ZorróAszter: "Csakhogy nem én állítom be annak, hanem a korabeli egyház és a konkvisztádorok mondták annak."

Az meg van, hogy vannak PÁRHUZAMOSAN zajló események is?!
Meg fals indoklások?

Ezért tudott egyszerre történni a világ felfedezése és a gyarmatosítás és a hittérítés.

Ez egy, mondjuk úgy, árukapcsolás.

De ez sem új a nap alatt. Minden hódító birodalom vitte magával a vallását is!

Tapi2021 2023.05.23. 10:22:28

@Gery87: "Nem fognak békét kötni, senkinek nem érdeke, mennyire kell retardáltnak lenni ahhoz hogy ezt ne értse valaki?"

Értem én ezt. Hogy akik kirobbantották és táplálják, azoknak nem érdekük.
De az ukrán anyáknak, akiknek a gyerekeit halomra ölik a fronton, a lakosság, amelynek lerombolták a házait, vagy akár Európa összes népe, akik pénzét a vezetőik erre elbasszák, miközben NINCS ÉRTELME, és csak az USA érdekét szolgálja..., stb. nagyon is érdeke lenne a béke!

Itt egy dolog nem számít, ŐK, az emberek. Akik meghalnak, akiknek mindenük oda lesz..., mert a politikusok újra osztják éppen a világ ezen részét (is).

Tapi2021 2023.05.23. 10:23:31

@Gery87: "Miért nem vonul ki Oroszország?
Minek támadott?

Mert ez volt az érdeke."

Hú, ne mondd, hogy ennyire nem vagy képben az előzményekről vagy ennyire sötét vagy.

Tapi2021 2023.05.23. 10:27:57

@Gery87: "Nem imádkozni kellett volna, az semmit nem ér, hanem azt csinálni amit a szocik mondtak anno: jól pofánbaszni az összes tőkés gecit meg elit férget aki halálba küld milliókat mert a világ pénze nem elég nekik."

Aha, mert a szocik nem küldtek senkit a halálba!

Várj! Számoljunk csak, hogy a különböző szocialista terrorállamok, a német nemzeti szocialista, a szovjet szocialista, a kínai szocialista/kommunista, a kambodzsai........., amelyek végig ÖLTÉK a XX. századot, milyen egyenlegnél tartanak???

ZorróAszter 2023.05.23. 10:33:14

@Tapi2021:

"Isten így is, úgy is megöl, mert ilyen a rendszer."

Tök viccesek maguk, hobbikeresztények: az egyik fél liter raki után mérgező habról ábrándozik, maga meg gyilkosnak kiáltja ki Istent.

A keresztény teológiák szerint a halál az emberiség engedetlensége és bűne miatt állt be, nem Isten akarata szerint.

2023.05.23. 10:42:08

@Tapi2021:
orbán ellenzi a brüsszeli fegyverszállítást. brüsszelezés megy nap mint nap. azzal, hogy minden nato/eu tagország maga döntsön. az az egyik ellentmondás. a másik, hogy moszkvát nem szólítja fel. hogy ők se küldjenek fegyvert a frontra.

Tapi2021 2023.05.23. 10:44:31

@ZorróAszter: Szerintem ne kontárkodj bele a teológiába. Érti, aki érteni akarja, amit írtam.

Tapi2021 2023.05.23. 10:55:51

@cvsvrs: "orbán ellenzi a brüsszeli fegyverszállítást. brüsszelezés megy nap mint nap."

Igen. Ellenzi, mert eszkalálta és jelentősen meghosszabbítja a háborút. Ergo, sokkal több halottat és kárt termelnek ezzel. Miközben SEMMI KÖZÜNK a két (három) ország konfliktusához!

" azzal, hogy minden nato/eu tagország maga döntsön. az az egyik ellentmondás."

Mi az ellentmondás abban, hogy minden ország maga döntsön? Hogy inkább beavatkozik egy konfliktusba, amihez semmi köze, és több halottat termel, eszkalálja a háborút, odabasz egész Európa gazdaságának és hosszútávú békéjének, vagy kikényszeríteni próbálja a békés, tárgyalásos rendezést? Ha már hagyták 2014-től idáig fajulni a konfliktust.

" a másik, hogy moszkvát nem szólítja fel. hogy ők se küldjenek fegyvert a frontra."

Mi közünk hozzá? Nem a mi háborúnk! Az USA-t sem szólítottuk fel, hogy hamisított casus bellivel ne rohanjon le egy szuverén, sok ezer kilométerre lévő, ellene SEMMIT nem tett országot!

Oroszországot mi is elítéltük a háború kirobbantásáért! Kb. ennyi közünk kellene, hogy legyen a két testvér nép civakodásához. És az USA geopolitikai érdekeinek képviseletéhez...

És ne feledd, Ukrajna nagyon nem ártatlan abban, ami történik, főleg 2014-óta! Pl. az ott élő sok millió orosszal. Vagy akár a magyarokkal, akik jogait sárba tiporják. Még most is, amikor a csodás Európa a farkukat szopkodja (persze valójában az USA-ét). A nagy ukrán jogállamnak és mintademokráciának.

Tapi2021 2023.05.23. 11:33:17

@ZorróAszter: Ezt most olvastam a Bekiáltás egyik cikkében: "Szűcs Jenő történész megállapítása, miszerint

a történelem luxustermékeként szinte véletlenszerűen jött létre a sajátos nyugat-európai civilizáció. Azt már én teszem hozzá, hogy ennek képviselői később a legkegyetlenebb eszközökkel, minden vallási parancsot megszegve, az embertelenség tobzódása közepette leigázták az egész világot."

2023.05.23. 11:55:59

@Tapi2021:
ha minden nato tagállam szuverén módon maga dönt a fegyverszállításról, akkor maga dönti el. tehát ha a lengyelek úgy döntenek, hogy támogatják ukrajnát, akkor milyen alapon szólítja fel orbán brüsszelt, hogy ezt tilsa meg lengyelország számára. vagy az amerikaiak számára. brüsszel mint nato központ milyen alapon titsa meg az usa számára a fegyverszállítást. ha egyszer az az álláspont, hogy minden nato tagállam (közte az usa) maga dönti el. a fidesz álláspontja egy faszság.

és ha erkölcsi alapon ítélkeznek, akkor szólítsák fel moszkvát is.

Yorg 2023.05.23. 11:57:39

@cvsvrs: "akkor milyen alapon szólítja fel orbán brüsszelt, hogy ezt tilsa meg lengyelország számára."

Fejezd be a hazudozást!

Billy Hill 2023.05.23. 11:59:04

@Tapi2021: "De az ukrán anyáknak, akiknek a gyerekeit halomra ölik a fronton, a lakosság, amelynek lerombolták a házait, vagy akár Európa összes népe, akik pénzét a vezetőik erre elbasszák, miközben NINCS ÉRTELME, és csak az USA érdekét szolgálja..., stb. nagyon is érdeke lenne a béke!"

Szerintem még a harcoló ukránoknak is érdeke lenne egy jó fegyverszünet - legalább lenne idő, hogy megérkezzenek a beígért tankok és a muníció, illetve további rakétavédelmi rendszerek stb, bármi, amit nyugatabbról közben kapnának. (Vagy már nincs is mire várni, nem lesz nagyobb segítség számukra.)

2023.05.23. 12:07:15

@Yorg:
orbán felszólítja brüsszelt, hogy ne szállítsanak fegyvert. ugye brüsszel nem szállít fegyvert, hanem ezek szerint a nato központnak kellene felszólítania az usát vagy lengyelországot.

vagy mégis mit kellene brüsszelnek tennie, hogy teljesítse orbán követelését?

Yorg 2023.05.23. 12:47:48

@cvsvrs: "orbán felszólítja brüsszelt, hogy ne szállítsanak fegyvert."

Nem szólította fel. Azt mondta, hogy Magyarország nem kíván részt venni egy közös EU-s fegyver- vagy lőszerszállításban. De felőle bármelyik tagállam annyi fegyvert/lőszert szállít, amennyit akar.

ZorróAszter 2023.05.23. 13:50:03

@Tapi2021:

"A magyar kormány - ez - MAGYARBARÁT, azt nézi, mi a MAGYAR ÉRDEK!"

Ezt már halluttuk közvetlenül 1914 élőtt és 1941 előtt is.

"Az meg van, hogy vannak PÁRHUZAMOSAN zajló események is?!
Meg fals indoklások?"

Hát ez az. Eleve gigantikus rablótömeggyilkosságra készültek. Minden más csak porhintés volt.

"Nem. A frontra menő katonákat a fegyvereikkel EGYÜTT. (Hiszen azokkal védik a hazát.)"

Kifejezetten a fegyverek megáldásáról volt szó. És nem arról, hogy ne öljétek egymást. Pláne a katolikusok ne öljék egymást.

Láttam új kenyér megáldását is. Már csak ezért se stimmel amit mond.

ZorróAszter 2023.05.23. 13:52:34

@Tapi2021:

"Szerintem ne kontárkodj bele a teológiába. Érti, aki érteni akarja, amit írtam."

Mert az a teológiai igazság, amit maguk hobbikeresztények saját kútfőből kifundálnak?

Például hogy kiket jogos kiirtani és mivel humánus?

ZorróAszter 2023.05.23. 13:54:58

@Tapi2021:

"Ezt most olvastam a Bekiáltás egyik cikkében: "Szűcs Jenő történész megállapítása, miszerint"

Eddig se gondoltam, hogy maguk ketten az egyedüliek, akik a gyarmatosítást és a kapcsolódó népirtást mentegetik.

Csakhogy rögtön felmerül a belső ellentmondás, hogy miért mentegetig, ha pogányok vagy hitehagyottak követték el?

Gery87 2023.05.23. 15:19:09

@jónévez:

Nem visszahangzom a marhaságaikat, úgyhogy "nincs mit megúszni" de hát ennyire nem ismered az álláspontomat.

Gery87 2023.05.23. 15:23:55

@Tapi2021:

Minden háború ilyen, soha nem számít a civil élet!
Ezen nem kéne fennakadni, ez kommunikációs szempontból egy naív ostobaság ha valaki annyit tud mondani hogy "legyen béke"....nyilván azt akar mindenki: egy neki győztes békét!

Azt is fel kéne már fogni hogy az ukránok jelentős része számára ez egy honvédő háború és ez akkor is így van ha min úgy gondoljuk hogy ez egy USA érdek proxi háború!
Úgyhogy nem fognak egykönnyen területet feladni és békét kérni amiben ők a kvázi vesztesek.
NE hülyéskedjünk már!

Gery87 2023.05.23. 15:26:42

@Tapi2021:

Mit nem értesz olvasni és értelmezni nem tudó barátom?

Ott írtam hogy "ez volt az érdeke".

Reméltem nem kell kifejteni:

- megállítani Ukrajna NATO és EU csatlakozását
- orosz barát ukrán kormány, mely fenntartja a közte és a nyugat közti pufferzónát.

De értetlenkedjél még!

Gery87 2023.05.23. 15:28:24

@Tapi2021:

természetesen megtették, sőt még előtte a szocdemek belementek hogy "hazafiságból" támogatják a háborút és leállítják a háború ellenes propagandát!

Szóval senki nem tagadott semmit!

De hőbörögjél még! Meg vitázz olyasmivel amit nem állított senki!
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása