magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Cirill

Ma van Bulgáriában az írásbeliség napja. A hagyomány szerint Cirill és Metód napja május 11., ez azonban átszámolva az új naptárra május 24.

A legviccesebb dolog persze az, hogy a cirill ábécé nem Cirill és Metód találmánya. Ők egy másik ábécét találtak ki, a glagolita ábécét, de az nem terjedt el soha. Viszont a balkáni szlávok mindenképpen saját írást akartak, szabadulni akartak a görög írástól. Ennek fő oka: nyelvészeti, de politikai is.

A görög ábécének 24 betűje van. Ez abszolút megfelelt az ógörög nyelvnek, ott majdnem teljes betű=fonéma egység volt, de még a későbbi görögnek is nagyban megfelel. A mai modern görög esetében már vannak persze egyes problémák:

  • egyes betűk feleslegesek, hiszen a mai görögben nincsenek rövid és hosszú magánhangzók, tövábbá nincs "ü" hang se, ahogy nyílt és zár "e" megkülönböztetés sincs, márpedig mindezekre van betű az ábécében, hiszen ezek a hangok léteztek az ógörögben - ezeket a betűket mind a mai napig használja a mai görög nyelv, ezért is nagyon nehéz az újgörög helyesírás, kiejtés alapján nem tudható az írott alak, az az kb. mint a magyar j/ly esete, csak sokszorosan,
  • másrészt pedig az ejtés változott, ill. új hangok jelentek meg az ógörög kor óta, így ma vannak olyan hangok a görögben, melyekre nincs saját betű, pl. "b","d", "g", "c", "dz" - ezeket a mai görög írás több betű kombinációjával jelzi.

A szláv esetében a helyzet ennél is bonyolultabb volt, a szlávban sokkal több hang volt, mint a görögben, így a görög betűk egyszerűen nem voltak elegek. Márpedig a kezdetben görög betűkkel próbáltak szlávul írni.

A nyilvánvaló megoldás egy teljesen új ábécé volt. Ezt alkották meg Cirill és Metód. Viszont a betűk nagyon szokatlanok voltak. Máig vitás, hogy a glagolita betűk hogyan lettek. A fő vélemény szerint Cirill és Metód önálló találmányai, de talán az örmény és a grúz betűk - melyeket jól ismertek - hatottak rájuk.

A másik megoldás a görög írás meghagyása lett volna, egyszerűen a görög betűkhöz mellékjelek rendelése. Ez viszont zavarónak tűnt.

A cirill ábécé tulajdonképpen a két elképzelés közti kompromisszum eredménye. Cirill és Metód tanítványai eldöntötték:

  • ahol lehet, átvenni a görög betűt, annak hangértékében,
  • minimálisra csökkenteni a mellékjeleket,
  • a görög betűket, ahol lehet, kissé átformálni, de jól megkülönböztethető módon, közeli hangok jelölésére,
  • új betűalakokat csak ott kitalálni, ahol végképp nem lehet megoldani a helyzetet.

Az eredeti cirill ábécében 45 betű volt, ebből 40 alapbetű és 5 csak görög szavak átírására, ez utóbbiak természetesen az adott betűkkel azonosak.

A 40 alapbetű:

  • a betűk több mint fele a görög betűvel azonos, azonos hangértékben (természetesen a bizánci ejtés, nem az ógörög ejtés szerint), néhol kissé leegyszerűsített rajzzal: lásd pl. Л, ami a görög Λ apró módosítása, de máig látható cirillban az eredeti alak is, sőt kézírásban ez a gyakoribb, ezek amolyan írásmódbeli alternatívák,
  • pár betű kissé módosítva lett eltérő hangérték miatt: erre jó példa a Б betű "b" hangértékben, mely a "v" hangértékű В görög betű módosítása - a В ejtése az ógörögben még "b" volt (lásd, a betű hagyományos magyar neve ezért "béta"), de ez már a korabizánci korban "v" lett, a szlávban viszont volt "v" és "b" külön fonémaként, így az előbbire maradt a В, utóbira meg ennek módosítása, a Б,
  • a "jés" szláv jelöléshez egyszerűen az adott betűhöz balról hozzá lett kapcsolva az I betű egy vonallal, pl. Ꙗ, ami jésített A - a késő középkorban ez egyszerűsítve lett Я alakra, egykor szinte minden magánghangzónak volt ilyen alakja, mára ezek nagyobb része kihalt okafogyottság miatt,
  • a görögből teljesen hiányzó mássalhangzókhoz át lett véve az eredeti Cirill-Metód ábécé megoldása, ezek: Ж, Ш, Ц, Ꙉ, Ч,
  • a szláv magánhangzók száma a göröghöz képest dupla volt, így itt is sok új betű lett: Ѧ, Ѫ, Ъ, Ꙑ, Ь, Ѣ - mind az eredeti Cirill-Metód ábécéből

Néha egyenesen szolgai másolás történt a görögből, erre jó példa az eredeti cirill "u" betű, mely kettősbetűként indult, a görög ΟΥ alapján ОУ lett. Ennek oka, hogy az ógörögben nem volt "u" hang, az ΟΥ eredetileg hosszú zárt o hangot jelölt, de már a klasszikus kor végére "u" lett (az ógörög tanításában az "u" ejtés a bevett), s ezt vette át a szláv is, csak a késő középkorban lett belőle szimplán У, de az egyházi szláv könyvekben, feliratokban máig sokszor ОУ van.

Természetesen az eredeti cirill sokat fejlődött. Több betű esetében történtek változások. Továbbá az egyes szláv nyelvekben az ejtés nem feltétlenül azonos.

Jelenleg a szláv nyelvek közül kizárólagosan cirill írású az orosz, az ukrán, a belarusz, a ruszin, a bolgár (ideértve a macedónt is). A bosnyák-horvát-montenegrói-szerb nyelv esetében a kérdés alapvetően politikai:

  • a horvát hivatalosan csak a latin ábécét fogadja el,
  • a bosnyák elfogadja a cirillt és a latint is, de a latin aránya 90+ %,
  • a montenegrói elfogadja a cirillt és a latint is, hivatalosan a latint preferálják, de a cirill használata elterjedt, bár a latin ma jóval erősebb,
  • a szerb elfogadja a cirillt és a latint is, hivatalosan a cirillt preferálják, de a latin használata széleskörű a hétköznapokban, viszont a cirill számít a "hazafiasabbnak".

A szovjet múlt maradványaként több ex-szovjet nyelv nem-szláv nyelv máig cirillbetűs, a legfontosabbak: a mongol és a tadzsik. Ezeken kívül a kazahnak és a kirgiznek van cirill és latin írása is, a cirill jelenleg sokkal elterjedtebb, de hivatalos terv a latin kizárólagos használata.

A Szovjetunióban kötelező volt a cirill ábécé használata minden kisebbségi nyelv számára. Kivételt csak azok a nyelvek kaptak, melyeket az állam elismert mint hosszú írásbeli hagyománnyal rendelkező nyelveket. Így kapott mentességet az észt, a grúz, a lett, a litván, az örmény.

Ha egy bolgár embert idegesíteni akarunk, meg kell kérdezni tőle: "ti miért az orosz ábécét használjátok?", fokozott alakban: "véget ért már 30 éve a kommunizmus, s ti még mindig az orosz ábécét használjátok???". Ugyanis éppen az oroszok vették át a bolgároktól a cirill ábécét, s nem fordítva. S persze minden bolgár tisztában van vele, hogy a cirill ábécét a világ 99 %-a orosz ábécének hiszi, s hogy ez ellen nem lehet semmit se tenni, viszont ez csak növeli az idegességet.

145 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr3218129946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Neville 2023.05.25. 21:54:34

@alöksz róz: hát TGM szülei például ebbe a körbe tartoztak...

ZorróAszter 2023.05.25. 22:27:03

@cvsvrs:

"teologikus állításokból lehet erkölcsöt fabrikálni. nemcsak a tízparancsolat. az is, hogy az igazat ne hamisítsd, a hamisat ne igazsíd, hogy légy jó mindhalálig. és effélék."

Pont az ilyesmit nevezik társadalomfilozófiának meg etikának.

ZorróAszter 2023.05.25. 22:29:59

@_Neville:

A rossz vicc szerint a Román Kommunista Pártot erdélyi magyar zsidók alapították.

De nem nagyon erős túlzás.

_Neville 2023.05.25. 23:28:44

@ZorróAszter: mint minden ilyennek, azért némi valóságalapja akad.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.05.26. 07:50:52

@_Neville: rám is, természetes, hiszen ez a normális. De látod, mégis ez ér célt.
A mi falunkban igen sok indiai eredetű bihari lakik, és én már régen rájöttem, hogy az ordítozás, hupálokolás meg a cirkusz mindössze kommunikációs trükk. Gyorsan elintézed nekik amit kérnek (pardon, követelnek) hogy elhúzzanak a nyomorba.
És nem is az a lényeg, hogy akkor ott legyen valami cél ("Gutta cavat") hanem majd a jövőben. A román parasztság pontosan ezt a kommunikációt kapta az ortodox papjaitól.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.05.26. 08:00:56

@alöksz róz: @_Neville: ez pontosan így van Petre Roman apja is valami magyar anyanyelvű spanyolos zsidó volt. A hírhedt MADOSZ, ami körülbelül ugyanazt mondta amiket Boldili, ugyancsak tele volt német és magyar kommunistákkal (helyesebb lenne a "német" és "magyar"). Georghiu Dej panaszkodik is, hogy alig van román a mozgalom eszmei oldalát képviselő arcvonalban
Kun Miklós foglalkozott ezzel sokat a Patrascanu-ügy kapcsán, gyors guglivan most csak ennyi van:

www.jakabffy.ro/magyarkisebbseg/index.php?action=cimek&lapid=36&cikk=2008_1-2_011Muhely-Olti.htm
multikult.transindex.ro/?cikk=29166&erdelyi_magyar_baloldal_nepszolgalat_es_kommunizmus_kozott_interju_a_madosz_torteneterol
erdelyikronika.net/2021/12/02/kurko-gyarfas-egy-domokosi-szekely-kommunista-eletutja/

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 08:02:54

@Gery87:

"összemosod a zsidót a tőkéssel mint egy náci"

Nem mosom össze. Sose hittem a fajelméletekben, még fasiszta korszakomban se.

Egyszeráen elmagyaráztam a mechanizmust:
- van x közösség,
- ebben y kisebbség jelentős hatalomra tesz szert,
- bár nyilván nem minden y részese ennek a túlhatalomnak, az átlag x úgy általában azonosítani fogja a hatalmat az y-okkal,
- ezért sose jó, ha bármilyen közösségben egy jól azonosítható kisebbség túl erős lesz.

Mindenhol így van, az egész világon.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 08:04:57

@Gery87:

"Ennyi erővel azt is mondhatnád a drótos tótok uralták az üvegpiacot a magyarok kárára és ez nem jó ezért kvóta kell."

Az, hogy egyes területeken van domináns kisebbség nem számít. Ez sose zavarja a közösséget. Az zavarja, ha a dolog komoly hatása.

BG-ban a dohánytermesztés 95 %-a muszlim kézben van. S senkit se zavar. De ha a parlamentben vagy a cégvezetők közt lenne muszlim többség, az ellen hatalmas ellenérzés lenne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 08:07:35

@Gery87:

Azt implikálod, hogy aki nincs fent, az azért nincs ott, mert tanulatlan, lusta, buta.

Ez pedig marhaság.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 08:08:55

@Gery87:

Ott, ahol ez érezhető és fontos.

Az senkit se zavar, hogy a hullakdékgyűjtők közt 90 % a cigány arány.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 08:10:30

@Gery87:

Amíg rendi társadalom volt, ez a probléma nem létezett.

Amint kezdődött a polgári átalakulás, az arisztokrácia szimpla parazita csoporttá alakult. Így jogosan lettek az emberek az arisztokrácia ellenségei.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 08:11:25

@Gery87:

"mi lenne ha a csak 45%-ban magyar Magyar Királyságban a magyarság vezető szerepet játszana!
Hová vezetne ez?"

Trianonba. A kisebbségek amint lehetőség adódott elszakadtak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 08:12:20

@Gery87:

Nyilván a tőkének nincs nemzetisége.

Viszont az idegen tőke mindig rosszabb a hazainál.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 08:16:25

@cvsvrs:

A XX. században már van több jelentős zsidó filozófus, ez tény.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 08:27:49

@ZorróAszter:

Csak hát az I. század közepén a judaizmus és a kereszténység elváltak egymástól totálisan, egymás esküdt ellenségei lettek. Onnan a zsidók a kereszténység számára Jézust elvető istengyilkosok, a keresztények meg a judaizmus számára egy csaló álpróféta közvetői, az isteni tanítás meghamisítói.

Szóval nem volt hatás egymásra.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.05.26. 08:47:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ezt azért hangyányit gondold át. Széchenyi, Bethlen, Teleki, Andrássy, Batthyány, Pálffy, Bánffy, Esterházy, Festetich, Görgey és eddig elég is lesz. ez csak az első oldal a Főrangú családok kötetből.
Értem én hogy a baromarcú állattal való "vitában" taktikusnak tűnik a húzd meg-ereszd meg, de ennyit ne eresszünk már.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.05.26. 08:54:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ez tényszerűen nem igaz, hiszen a kisebbségek nem szakadtak el. Külső hatalom katonai erővel foglalta el ezeket a területeket. A két mikroesetben, ahol népszavazásra került sor, mindenki Magyarországra szavazott nagy többséggel.
Nem köztudott, de 18-ban nemcsak elszakadni akaró Nemzeti Tanácsok alakultak, hanem magyarónok is, pl. Matej Dula a szlovák, Beszkid Antal a rutén magyarbarát nemzeti tanácsot alakította meg.
Semmilyen olyan történelmi bizonyíték nincs, hogy az nemzetiségi értelmiség elszakadni kívánó része valós társadalmi igényt képviselt volna, még az sem, hogy a saját értelmiségükön belül többséget jelentettek volna.

2023.05.26. 08:58:14

@ZorróAszter:
ezekben a maximákban hinni kell. nem azért kell jónak lenni mindhalálig, mert mikszáth kálmán azt mondta. vagy írt egy regényt ezzel a címmel. amiben nyilas misit erre tanítják a szülei. tehát ez nem mikszáthizmus. hanem ezt úgy kell hinni nyilas misit, ahogyan a jézus sztorit.

amire a római katolikusok azt mondják, hogy ezt így nem lehet. meg azt is mondják, hogy ez így nem kereszténység. az nem kereszténység, hogy a lánynevelő tanulói hiszik abigélt. zsuzsánna testvér azt hiszi, hogy az a horn mici. és közben pedig kőnig tanár úr. akibe szerelmes. a római katolikusok szerint ez nem keresztény hit. ez az árkodi kereszténység. árkádia. debrecen. ahol torma (a valóságban dóczy) gedeon a lánynevelés apostola. a protestáns hithez hozzátartozik ez a módfelett szigorúság is. de ezek mellett gerorgina a lázadó pesti lány is hívő lesz. vitay tábornok is hívő. pedig tkp. ateistának neveli a lányát. kuncz feri is hívő. aki árulóvá válik. kalmár tanár úr is hívő. aki megtévedt.

csak erre a római katolikusok azt mondják, hogy ez a maga módján való vallásosság a legrosszabb. az ortodoxok is. legyen akkor a protestáns rendes ateista. de nem. lehet hinni abigélben. a vészhelyzetben is gondoskodó, önfeláldozó könig tanár úrban. úgy mint jézus krisztusban.

ez tkp. annyi, hogy a protestáns hiszi a teologikus meséket. csak nem a mikszátizmusban.

2023.05.26. 09:17:35

@Deak Tamas:
azért 1848-ban a nemzetiségek egy része is a magyarok ellenében harcolt. császári támogatással, császári igéretekkel. de mégis csak.

a jelenkorban erről kiegyezés úgy lehet, hogy nekünk magyaroknak a felvidék a felvidék. a szlovákoknak pedig szlovákia. nekünk pozsony-nagyszombat-nyitra-trencsén még éppenséggel lehetne egy kisebbségi magyar vármegye. a többinek ez západné slovensko. ki hitte volna, hogy ilyen is van.

ha nyugat szlovákiában megmaradt egy vármegyéni magyar várnép, vagy éppenséggel lehetne annyi, akkor mi azt képzeljük. a szlovákoknak ez legyen zapadné akármicsoda. a kettő nem zárja ki egymást. kettős állampolgárok is lehetnek.

ehhez nyilván nem jó gyurcsány. mert ő társadalom egy részét szociális demagógiával a magyarok ellen hergeli (döntően kisnyugdíjasokat, akik a kádárista vívmányaikat féltik, amiért keményen megdolgoztak). gyurcsány a magyarok ellen hergel belfödön. orbán pedig külföldön. ez két balfasz.

ZorróAszter 2023.05.26. 09:28:19

@_Neville:

"mint minden ilyennek, azért némi valóságalapja akad."

Azért említettem.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.05.26. 09:30:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: de nem lett, hiszen a nemzetiségek nem léptek fel. Seholsem.
Ide betörő idegen hadsereg ellen Boldili dicső féleszű felmenői nem védekeztek, hanem a "pacifizmus" szellemében pampogtak a fegyverszüneti szerződés megsértéséről.
Most olvastam a letenyei csendőrparancsnok visszaemlékezéseit, a Károlyi-kormány arra utasította őket, hogy a szerb megszálláskor "lábhoz tett fegyverrel" tiltakozzanak az "agresszió" ellen. Ez már a csendőrparancsnoknak is sok volt, nem teljesítette nyilván ezt a Boldi-eszű parancsot, ezért maradt Letenye nálunk.

ZorróAszter 2023.05.26. 09:34:52

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Szóval nem volt hatás egymásra."

A későbbi szétválás nem szakította meg a történelmi gyökereket. Különben a keresztény Biblia nem tartalmazná az Ószövettséget. És annak is van nyoma hogy a keresztény teológusok figyelemmel kísérték a zsidó hitvitákat. És lehetséges hogy ez fordítva is igaz csak arról semmit se tudok.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.05.26. 09:45:48

@cvsvrs: 1848 teljesen más tészta, az akkori "nemzetiségi" harc szimplán bepálinkáztatott csürhenépség rablóhadjárata volt, mint a Hóra világ. Furcsa "nemzetiségi" harc az, amely nagyrészt a kifosztható kastélyok meg az abrudbányai, zalatnai aranybányák felé irányult.
Egyébként akkoriban az, hogy 20-30 fős rablóbandák megtámadnak udvarházakat, teljesen megszokott dolog volt, a csendőrséget nem véletlenül kellett megalakítani. Itt egy darabka a mariseli bíró esetéből (Mariselben négyelték fel Vasvári Pált.) Bocsika, a papír nagyon öreg volt.

1881-:k évi szeptember hó §-én Péterfv Dewakox ko- lozsvári törvényszeki; vizszrálóhúrú az erdélyi m., kír, sõ számú csemlõrkerüleii narancsnoksázsot — értesítette, hegy urvanazon hó 5—8-ike közötti éljel Sztán Tódor Marisel községi bírá számos o felfervveerkezett gottusz- ievó altal meggvilkoltatoti és kiíraholtatott. Nevezett vizsgálóbíró úr a helvszínén megejterülõ tenyekerlésének támogatására 10 föböl álló csendõrségi karhatalmi sogédletet kéri. melv neki rögtám remdelke- zésére bocsájtatott; egyúttal pedig a esendõrkerületi n- ramesnekság Gálífv fívula esenmdörhadnagyal - Marisel községbe oly utasítással rendelte ki, hogy a rallák ki- nyomozása céljától minden lehetõt kövessen el és az ott megjelenõ esemdõörlerénység felett a paranesnokságrot vegye át Marisel község Kölözs vármegye, gvalui járásának hasonnevû havasa alján Iekszik, s miut aféle hegyi köz- ségben a házak úgy szél vanuak szórva, hogy a szegme széok egymástól egy-egy órajárásnyira lakmuk. A bírá haza is — ásibár a falú közepén — egészem MnyÁngsan állá épület valt. a1881 szeptember lú §-án esíe § ára ulán Sztán Tódor falusi bíró, kí a falú kellõ közepén lakik, uvári laksza bájában Gyelám László körvjegyzõi sogédilel vacszoráhaz ült, míg neje, Barle Mária és szolgálójuk, Pavesel Palá: gvia, a kemenee mellett ültek, Tiz órakor este a bíró age kulyangratást hallott, mûre — annak nkál meg tudandó — kiküldötie szolgálóját. A szolgáló a szeba tatólagos parat 317 mötti tornáera kimenvén lá hogy te tódul be, s azzal a szabál viaszefordult, de siiz ein vála be, gy öt nyomban követett rabló által ész. jeletének bejelentésében az által akadályoztatott mez hogy õt az erõsen az adtó mögé lökte, s Bzután egyik rabló a másik után nagy sel ga al lénett a szabálba, a a 3 ale e g ide a kasszakniesokat nd zéd. ha életedet szere ie földre rözvoft: de ezi, a Sztán a ük tejért burdát beri nyájtik fejére bundát ! is ledöntve, hozzájuk örül egy she 5 tak del, A szolgáló, Purcsel Palágvia a nagy kimenekült ugvan a szobából, de küzn hat ralló által meglogaiott, kezei hátra köttettek és így beviteleft a szabába, hol Gyelán is, mint a három cseléd, kozozló elbánásban részesült, ezatán Sziám nejét a rablók kíve- zetvén és a szoba agtajai reájuk zárták. Az aulvaron a Borle Máriának oldalán levõ köté- nyére akasztott kulesokai a rablók levették s azzal a lakszobáik mellé érûtett kamrát felnyitották, hol az idõ- bem miutan a lakszobákat tisztogatták, a Wertheim- szekrény áz állt. A kamrába érve gyufát, gynitottak és azután az att volt gvertvak közül gyanjtattak mer egyet, s annak vilá- sánal körültekiníve, elõször is a nénzszekrényhez lépjek ís a ; nözségi bírótól már elvett kulcsokkal myirogatmi regiek, Kiss Fereue kõmíves még három társával a padiá- sun kálván. midõn a zajra felébredve a lepcsõm az md varra lement, szümos rabló úlial támadtatott meg, kik ci bántalmazták, de azzal — mintán egyik rablá at fel- ismervén, sajnálkozólag pariforásúha vette — felhagy: inak én an Wertheim-szekrénvyhez vezettek. ott a kalesz- kat kezébe adiák, megnuranesolván meki. horv mnyisss fel annak ajtaját, melyet Kiss nem imivám kinyitni sí egrv sarokba doblák, erv szürrel heterítették s exzrv rakió által feléje tarioít és lévesre kész legy verrel üriszették szíán nedet a Wertheia-pnénztarnak háttal allitotiák fel és a pénztárt sok uróbálgatús mián felnyitották minlati az asszonyt hátsó alfelébe lándssával szurkálták, hol súlyos sérüléseket szenvedeti. Midüm a ssekrémy kinyilt, abba valamennyien belenyüúltak, miközben 23 egyik a másik letenét szidia. A bháziasszony ellításs szerinti, ki a pénztár volt állásáról bixtes tndoemneresmi nem bir. dérje pedizx magánkívül halaiküzdetmek Közt lekszik. — a szekrénybõl kivettek 41-hateser forimi hbankópéuzt, mely álli 100, 50, jú, 3 és 1 forimtas bemke jegyekbõl, azután erüst- és aranrpénzeket, A pénzszzek- rényben volt, de az asszony állal tarínimukra Wágwe nem ismert száttos értékpanir és kötvényeket a szebálba vivén, teljesen elézetlek. Papp Miklós gyalui szolg biró, ki a ház viszenyaival közelebbrõl isimerõs TARAZTÁTte nyilatkozata szerint a bankópénz mintegy SM Forint kötvény nedig minterv áb darab volt, amit amért állit mivel a káros azokat erv íven iktafvaát felyússágmmni látta el s õ az íven már MÜ felyószáamel létett Ámennyíre a háziasszony vissszemlekezni képes elõadja, hogy a rablók elvittek múg: új köteleket, zsükokat tlvkete csíkkal serve. cinkanalukat, három cxrése ssulemuút mégy füsttõl oldalt

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 09:46:12

@ZorróAszter:

Valami hatás volt, de nem volt jelentősége.

Az egész vita kiindulópontja az volt, hogy a filozófia az zsidó dolog. S erre írtam, hogy nem igaz, s soroltam fel milyen kevés jelentős zsidó filozófus volt.

Eleve a judaizmus gyanúval szemlélte a filozófiát mindig. Mert úgy fogta fel mint a vallás helyettesítését. Az iszlámban is így van ez, egy rövid időszakot leszámítva.

Szóval nem véletlen, hogy fontos zsidó filozófusok akkor lettek, amikor ez afilozófia már szekuláris lett. Oké, vannak kivételek, mondjuk Buber, aki hívő zsidóként volt filozófus, de a hatásosabb modern zsidó filozófusok mind szekulárisok, sőt ateisták.

A kereszténység abban sajátos, hogy az ellenkező útra lépett. Azaz egy rövid elutasítási szakasz után erősen filozófiapárti lett. A korai "nekünk Jeruzsálemünk van, nem kell Athén" hozzáállás gyorsan elfelejtődött, már az ókorban.

ZorróAszter 2023.05.26. 09:53:33

@cvsvrs:

Nem egészen értem, mit akar ezzel mondani. A vallások sokkal jobban meg vannak alapozva, mint azt sokan sejtenék. Ennek ellenére a hívek többségükben nem ismerik a saját vallásukat, és gyakran a saját fejük után mennek. De ez más kérdés.

Az hogy valláserkölcs nélkül müködhetne-e a világ, az eddig nem derült ki. Az emberiség és a csoport üdvének a szemelőttartásra és a törvényességre nevelés lehet hogy kevés.

Ez látszik 56-ban, a new yorki 3 napos áramszünet alatt, meg a focimeccseken és mindig amikor hirtelen úgy látszik, mindent lehet.

2023.05.26. 09:58:51

@Deak Tamas:
a szlovákok inkább csehszlovákok akartak lenni, semmint szlovák nemzetiségű magyarok. a románok egyesíteni akarták a keleti-kárpátok két oldalát. és ehhez nemzetközi segítséget kértek és kaptak. ezt támogatta az antant.

magyar diplomácia egy nagyjából igazságos rendezést követelt. részleges revíziót. csakhogy ezt a nagyhatalmak vezetői közül egyesegyedül hitler támogatta. és volt egy magyarellenes banda budapesten. ma is van. de a szerb-horvát nemzetiség sem a szent korona országai közé tartozni. már 1848-ban sem. jellasics vagy jelásity haynau oldalán szaladt az elvesztett temesvári ütközet helyszínére, hogy a brutális oroszok túlerő nyomán fogva tartott magyar honvédeket átvegye. görgey és a magyar hadvezetés paszkievics előtt letették a fegyvert. úgy, hogy annak előtte a magyar koronát (feltéve, hogy az áprilisi törvényeket meghagyja) felajánlották romanov miklós cárnak.

eközben debrecen mellett nagysándor józsef harcolt paszkievics 30 ezer katonájával. korponay jános nevű fickó azt mondta, hogy népfelkelést kell hirdetni. és neki menni az ellenségnek. debrecen népét megkérdezték erről. és bár sokan a harcok folytatása mellett álltak ki. ezt a városi tanács nem tartotta időszerűnek. ahogyan 1944-ben sem.

akkor is jött a szovjetek oldalán egy megszálló román gyalogezred. értem, hogy kívülről beavatkoztak. ezzel számolni kell. de azt állítani, hogy debrecent a szovjetek, vagy előtte az antant oldalán megszálló románok nem akartak magyarok lenni. azt akarták, hogy a debreceniek is legyenek románok. dszesztertől a tiszáig tartó nagy román birodalom alattvalói. lecseréltették az összes igazolványt. persze szinte senki se akart román lenni. és az antant se akart ennyire a románoknak kevezni. nekik csak a nagyváradi vasút kellett.

így vonult be a nemzeti hadsereg debrecenbe, berthold ezredes bent ült a városházán. ő volt az ideiglenes városparancsok.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.05.26. 10:04:06

@cvsvrs: a szlovákok nem akartak csehszlovákok lenni.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.05.26. 10:05:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Torontál napilap, 1896. május 11, sajna ez is elég öreg papír.

Az iskolai szobá. ban a legjobb szem egy lobogócakát, erdei zöld öket, vagy virágocskát, avagy színes papírosból készitett gzokásog ékesítéseket észre nem ( gyermekek még a vasárnapi tiszta ru1ájukba sem. voltak öltösve, a tanító maga a egócskább ruhájában mutatta be magát, a taitónõ pedig, kit naponta a legutolsó párisi livatlap szerint öltözve szoktuk látni, valami (opott fekete toilettben, fején egy fekete rosss, osmány "kalapban jelent meg. Mindenbõl kilátszott a rossz ssándek, hogy . haza, § a nemzet méltóságán csorbát akartak jteni, A gyermekek néhány szserb szavalatot nondtak 8 egy-két egyházi éneket énekéltek el, a volt az ünnepély, Nem volt senki, a ki a yermekeknek a nap jelentõségét a nemzet a8y Ünnepét megmagyarázta volna, anyajelvükön sem, Midõn a fõszolgabíró a tanitót négyszemözt megkérdezte, tanultak-e a gyermekek majarul ? nemmel" felelt a tanító, Nem csuda gy az ily ünnepélyi fároia benyomása alatt szolgabíró és szolgabíró lehangoltan távoztak, ikor aztán a jelenlevõ szülök észrevették a fõ. olgabiíró ur lehangoltságát, interpellálták a nitót és tanitónöt: hogy miért távozott oly haar és elégedetlenül a fõszolgabíró ur? Azt ilaszolták, hogy : mert a fõszolgabíró urnak ast ondották, minekután ök szerb tanitók, szerb kolában és szerb gyerekeket tanitanak, csak kor fognak magyart tanitani, ha a magyar piskolákban majd a szerb nyelvet oktatják és itják a magyar ajku gyermekekkel) És est jeszti a tanitó a szerb férfiak, az asszonyok költ pedig a tanítónõ. Ambár ez as egész og hazugságon alapszik, mert nem merészelt ikük sem ily választ adni a fõszolgabirónak, terjesztik ezzel a könnyen csábitható, de an gondolkozó nép közt azt a hiedelmet, hogy ez a két szerb apostol nem volna az iskolán, nagyarok és hatóságaik gyermekeik nyelvét, nzetiségét és hitét elnyomták volna. Ep ily épületes/eset történt a mult hónap-. , mikor a királyi tanfelügyelõ a szerb iskomegvizsgálva, megelégedetlenségét fejezte ki anitóval szemben. Ekkor ugyanis aat mon ta tanító és tanitónõ a szülök és iskolaszék jainak : Ez az ur (nem mondották, hogy ez az Torontálmegye tanfelügyelõje s mellette kir. Ácsos 18), a ki ki van küldve az iskolákat vizsgálni, azt a szemrehányást tevé nekik, y miért nem tanitják a magyart ia? Erre állítólag a tanitónö azt felelte volna y terjeszti legalább ezt a nép közt a tanö, s minden egyes állitásunkat tisztességes akkal babizonyithatjuk): , kérem, mi szerbek yunk, szerb iskolán mint szerb tanitók alnazva s szerb gyerekeket oktatunk, mi tekötelezve nem vagyunk a szerb gyerekeket gyarokká tenni" Erre aztán terjeszti a tónõ ez a kiküldött ur ezer bocsánatot ; töle, hogy ily illetlen kérdést merésselt zá intézni, Hogy az ily, a szerb testvéreink ogatására 8 a magyar faj elleni gyülölet eztésére koholt állítások, hazugságok mily z vért szülnek a népben, azt csak az tudja, ki k és köztük él, s fájdalommal telt kebellel ie kell, hogy egyes hazánkfiai s honleányai a rosszakaratból hintik ja gyülölet és fajellenv magvát a nép közé. A tanítónõ május hó 10-én merészebben bb is ment a gyülölet magva hintésével. A lomuk szent helyisége sem volt elég szent j szemében s ott folytatta fajgyûlölet magak szórását. j A bazafias módosi szerb plébános, midön a rnapi rendes misét bevégezte, nehány pervárakosni kérette fel hiveit, mig a hatósátestületileg megjelentek, mert jelenlétükben ta megkezdeni az ezredéves tnnepélyre áló isteni tiszteletet, Ekkor a tanitónõ a c közötti feltünõen elkezdett hadonázni ós ni azzal, bogy mikép jönnek ök abhos, a magyarónokat várják be, s mily jognál , jönnek a magyarónok (félmagyarok) a " templomba ? A tanitó pedig bosszuból tátt a templomból 8 ott hagyta Kevtei égét, a templom udvarán pedig as egyDási ság elnökét arra akarta rávenni, hogy a nos intézkedésének (közte am isteni tiszteatti mozsárdurranásnak) meg ne féleljen, inthogy a plébános intézkedéseinek szoros tását követelte, :nem merte az elnök a mo nrranást elnyomni.

ZorróAszter 2023.05.26. 10:11:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Szerintem erre már válaszoltam. Lehet mondani, hogy a zsidó vallás nem filozófia, vagy ha az is, akkor nem olyan mint a korabeli görög volt. Csakhogy szerintem a zsidó vallás nem azonos azzal, mint ami az Ótestamentumban írva van. A zsidók kb. 2500 éve kezdtek bele egy "Találjuk ki milyen Isten" játékba, és ennek a filozófiai vitának a nyomai elvesztek. Alig maradt fenn belőle valami. Például arról, hogy több teremtés volt-e, vagy mi a lélek, van-e lélekvándorlás és hasonlók.

És a keresztény teológia se szakadt el ettől. Ha elszakadt volna, nem lenne része a keresztény Bibliának az Ószövettség.

2023.05.26. 10:38:56

@ZorróAszter:
a vallások nem evilági bölcseletre vannak megalapozva. ami filozofikusan nem nagyon értelmezhető.

debrecenben az a vallás, hogy hisszük abigélt, a ludas matyit, nyilas misit. hisszük a népmeséket a népies, vagy népszerű műmeséket. és ezeket úgy hisszük, mint a jézus sztorit. és a kérdés, hogy ezek hogy mégis hogy kapcsolódnak össze? filozofikusan olyan nagyon sehogy.

a protestáns néptanítók ezeket csillagmítoszi foglalatba helyezik. vagy elemzik a "hét bolygó" vagy az "öt elem" rendszerben. ugye ebben az a "trükk", hogy a csillagmítoszi foglalat 12-es, az osztható 2, 3, 4, 6 felé. kimarad az 5 és a 7. ha a mese szereplőiből egy ötös vagy egy hetes felosztás adódik, akkor úgy helyezik el. na most a felvilágosult filozófiai gondolkádás szerint ez egy hülyeség. akik ezt művelik azok akadémiai körökben minimum habókosoknak, de inkább futóbolondoknak számítanak. és antiszemitának. mivel ez a nyugati felvilágosodás tanai szerint is.

és amit a néptanítók művelnek az valójában nem filozófia. hanem teológia. tehát ha valaki azt mondja, hogy ő madách ember tragédiáját az apostoli hitvallás szerint elemzi, akkor abban tényleg hinni kell. mert nem klasszikus logikára van alapozva. hanem egy 12-es beosztásra. na most ha még ehhez azt is hozzáteszik, hogy ez a kos, az meg a bika, akkor meg végképp. akkor azt nem evilági módon el kell hinni. vagy nem kell. mert lehet ezekkel nem azonosulni is.

2023.05.26. 11:21:26

@Deak Tamas:
ezt értem. ezt akarták kossuthék, meg petőfiék is. deákék is. és még tiszáék is talán. hogy legyen egy királyi államalakulat. amiben legalább egy kicsit mindenki magyar. hiszen ez az ezeréves hagyomány. és persze ez egy nemzetközösség. amiben vannak többségi magyar nemzetségek és kisebbségi nemzetiségek. utóbbiak anyanyelve esetleg nem magyar. de ők is legalább alapfokon tanuljanak magyarul. a hivatali magyar nyelvezetet ismerjék meg. a szent korona alattvalóiként legyenek nemzetiségi magyar atyafiak. harcoljanak a magyar királyi hadseregben. ez a magyarok vezette multikulturalitás. egy mini nemzetközösség.

és egyébként a magyar nemesség döntő többsége ezért cserébe a korszellemhez mérten a lehető legliberálisabb törvényeket alkotott. a történelmi magyarország a zsidó emancipációban sem volt elmaradott. a nyugathoz képest sem.

de ez a politika kudarcba fulladt. ami nem azt jelenti, hogy akkor ezzel az ideával végleg fel kell hagyni. viszont azt ne állítsuk már, hogy a felvidéken élő szlávok mind magyarokká akartak válni csak a csehek kényszerítették őket. vagy pláne, hogy az erdélyi románok nem akartak "impériumváltást".

sajnálatos módon ezt a reformkori elképzelést nem fogadták el. értem, hogy ebben közrejátszottak a habsburgok is. és a királyi magyarországot fel akarta számolni a zsidókommunisták egy része. a mai napig ha ezt meghallják akkor rögtön fasizmust kiáltanak. hogy őket bele akarják lőni a dunába a nyilasok. de egy ponton tényleg bele akarták őket lőni és bele is lőtték őket. csak sajnos nem azokat büntették meg, akiket kellett volna. vagy nem pontosan ugyanazokat. hanem szerencsétleneket. éppen azt a vidéki zsidóságot hurcolták el, amelyik a legikább igyekezett magyarrá válni.

pl. kardos (szül. katz) albertet.
hu.wikipedia.org/wiki/Kardos_Albert
és ezek a zsidók részei a magyar művelődéstörténetnek. csak persze a kommunisták nem őket emelik ki. akik hazafiak voltak, akik kulturálisan fel akarták emelni a népet. hanem akik egy parancsuralmi rendszert akartak.

a zsidó matekkal sincsen probléma. a véletlen gráfok elméletét két zsidó elsőként debrecenben adták ki.
Erdös, P., & Rényi, A. (1959). On Random Graphs I. Publicationes Mathematicae Debrecen, 6, 290-297.
és azért, mert barátjuk volt varga ottó. aki a debreceni egyetem természettudományi karának dékánja volt. és az 50. születése napját ünnepelte. és a tanulmányt neki dedikálták.
hu.wikipedia.org/wiki/Varga_Ott%C3%B3_(matematikus)
és rényi a fiatalon elhunyt szele tiborral létrehoztak egy matematikai lapot debrecenben. ezek a zsidók az akkor tisza istvánról elnevezett tudományegyetemre jöttek ünnepelni. értem, hogy tiszát is zsidók, románok ölték, vagy ölették meg. és azok ármánykodása meg a habsburgoké szembefordította a magyarokat a nemzetiségekkel.

meg a szabadkőművesek. abban is van igazság. kossuth se egy vátesz volt. hanem egy hazafias szabadkőműves, aki a tudta, hogy egyesek királyi magyarország felszámolására készülnek. ezért magyarország jobban járna akkor ha monarchiát maga kezdeményezné átalaítani egy dunai konföderációvá. egyesek fel akarták számolni a feudalizmust. annak az irmagját is. mondván, hogy ez egy elavult társadalmi berendezkedés. és nem fogadták el a reformált változatát se.

és ők azt mondták, hogy sokkal jobb lesz egy felvidéki szlávnak a csehszlovák népköztáraság, mint a magyar királyság. és ezt elhitték. nem lett jobb, vagy sokkal jobb nem lett. és most van egy szlovák köztársaság.

van egy tökfej külügyér, aki folyamatosan arról beszél, hogy a trianoni határok változhatatlanok. nap mint nap elfogadja ukrajna területi integritását, stb. úgy, hogy miniszterelnöki utasításra az oroszok faszát szopja. nem akar rosszat, de ez a külpolitika ebben a formában jelen állás szerint nem lesz jó. persze ha putyin háborút és trump választást nyer, akkor orbán kamányolhat nyugaton. és meghirdetheti az illiberális demokráciát.

hogy a franciák is válasszanak ki egy félhülyét, aki elnyeri a közbeszerzéseket. bízzanak rá ágazatokat és le pen mária a kebelbarátnőit ültesse be a sorbonne-ra. mert másképp nem lesz rend párizsban. orbán nem egy napóleon, aki tisztességes polgárjogot akar. hanem hétfő este kigondol valamit, akkor az kedden reggel megjelenik a közlönyben. és nincs a környezetében senki, aki azt mondaná, hogy ez a politika nem lesz jó.

de persze lehet mondani, hogy ez egy zűrzavaros átmenet. ahogyan 1990 utáni időszak 2010-ig. és semmi se lehet tökéletes. és ez az irányzat lesz a befutó. a német-kínai vegyesvállalatokat magyar tulajdonrész nélkül is a fidesz kormány sikeresen megadóztatja. ezek a hipermodern üzemek nem jelentenek nagyobb veszélyt a környezetükre, mint mondjuk a paksi atomerőmű. amit sikeresen felújítanak. sikerül egy magyarország számára kedvező energetikai megállapodást kötni moszkvával. brüsszelt pedig ha nem is kényszerítik térdre a vétóval, de meghatárlnak.

és ha ez eredényre vezet, akkor ez esetben megemelem a kalapom.

Gery87 2023.05.26. 14:50:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Én meg azt mondom elsősorban azt kell nézni ez miért történhetett meg!
Röviden ha a gyökere ennek az hogy a zsidók tanulnak és összetartanak akkor a megoldás nem az hogy nem engedjük tanulni őket és szétverjük, megsemmisítjük mint közösséget...hanem akkor szintén tanulni kell meg összetartani.
De ha nem érted ezt akkor mindegy.

Gery87 2023.05.26. 14:52:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem, mert azt is mondtam: a befolyás, összetartás kapcsolatok is számítanak.

Gery87 2023.05.26. 14:54:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A rendi társadalomban nem volt elnyomás? dehogynem.

megint idealizálsz egy soha nem létező "tökéletes régi világot".

Gery87 2023.05.26. 14:57:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ezt is megbeszéltük!
Ez így fasság.
Ez a "jó király vagy rossz király" esete. vagy ez vagy az...nem tudhatod.
Attól függ.

Nyugaton csináltak jóléti államot is, de halálba is küldtek milliókat.
Bármi lehet.

Hitler leszámoltak az "idegen zsidó tőkésekkel"...
Mi lett helyette? az árja fajnémet tőkés és politikai elit a saját vérét, népét küldte megdögleni millió számra a frontra!

Gery87 2023.05.26. 14:57:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Kérdés hogy ezt a többiek felhozásával vagy a mások lenyomásával akarod megtenni.
Nem mindegy.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 14:59:21

@Gery87:

A rendi társadalom harmonikus, minden eleme szükséges.

Egyetlen nemes se hitte pl., hogy ő az egész felett állna, s valami szent magánügye a vagyona.

A polgárosodás rontott el mindent, elszakította vagyont a felelősségtől.

Gery87 2023.05.26. 14:59:30

@Deak Tamas:

MI van buzi? Egyébként tetszik hogy a főgeci tevékenysége nyomán alakul megint a "kisantant" és megint szopóka lesz az ország sorsa?
Hülyegyerek.

Gery87 2023.05.26. 15:00:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

persze, persze....
Mesevilág.
A jó királyokról meg a tiszta nemesekről és a boldogan kaszáló jobbágyokról.
hagyjuk ezt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 15:00:10

@Gery87:

Mind a 2 szükséges.

Negatív és pozitív diszkrimináció is kell ilyenkor.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 15:01:04

@Gery87:

Nem volt problémamentes társadalom az se, de működött mint közösség.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 15:02:17

@Gery87:

Nyilván az a probléma, ami a közösség felett hatalmat ad.

Gery87 2023.05.26. 15:02:26

@Deak Tamas:

Nem kell ezt itt magyarázni!
Akkor is ilyen tehetségtelen urhatnám Döbrögi gecik vezették az országot mint most és elveszejtették.
A nemzetiségi értelmiség pedig nem akart velünk élni tovább.
De vergődjél.

Gery87 2023.05.26. 15:03:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem volt "közösség" a mai értelemben.
A lakosság nagy részének kuss volt, semmi beleszólása nem volt az állam dolgaiba és politikai hatalommal se bírt.
Nem volt népfelség.

Gery87 2023.05.26. 15:10:30

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Én úgy gondolom az alapfelvetésed hibás.
Állampolgárok helyett, etnikumokat és ezek arányát látod mindig, mindenhol és feltételezed hogy pusztán ez az identitás, jellemző mindenben fontos és mindig következik belőle valami!

Pedig a tőkénél is megbeszéltük hogy sokszor az égvilágon semmi!
A német tőkés ugyanúgy kivéreztette a német népet, Mészáros ugyanúgy baszik rá hogy a cégeiben magyarok dolgoznak mint ő, pont leszarja...csak termeljenek...akkor miért feltételezed hogy gond ha pl az ügyvédek, orvosok stb jelentős része zsidó volt anno?
Nem fog gyógyítani meg képviselni mert zsidó, te meg magyar vagy?
hagyjuk már.

Álproblémák ezek többnyire.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 15:14:14

@Gery87:

Ha egy jól beazonosítható csoport túl hatalmas lesz, az probléma. Ennyi az egész. Egy egészséges közösségben ez nem így van. S előbb-utóbb minden egészségtelen közösségben lázadás tör ki, ami viszont mérhetetlen erőszakot hoz. Ezért jobb ezt eleve elkerülni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 15:15:23

@Gery87:

Ha a tőkés idegen, sokkal kevésbé érdekli az ország helyzete, ennyi az egész. Plusz sokkal nehezebben kontrollálható az állam által.

Gery87 2023.05.26. 15:17:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Akkor még elvi szinten se volt.
Az hogy ma sincs minden rendben nem teszi jóvá azt ami mégannyira se!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 15:21:17

@Gery87:

Minek legyen valami elvi szinten, ami gyakorlati szinten nincs?

Ez olyan, mint a korábbi alkotmányban a "lakhatási jog" volt. Semmi értelme. Hiszen azt jelentette a gyakorlatban: "ha van pénzed adott helyen lakni, lakhatsz ott", ami azonban lakhatási jog nélkül is adottság, míg a pénztelen embereket megnem vígasztalta, hogy van "lakhatási joguk", hsizen ez a sehol lakás jogát jelentette a valóságban.

Gery87 2023.05.26. 15:22:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem, ez szimplán csak arról szól hogy gondod van valamilyen hatalommal, tekintéllyel és láthatóvá, könnyen érthetővé, egyszerűvé akarod tenni ezt a problémát....mint amikor a főnököd egy fasz és hamar "dagadt geci" lesz belőle, mert az látványos tulajdonsága és te nem vagy az, valójában persze nem azért fasz, mert dagadt, te meg nem azért vagy áldozat és jó mert vékony vagy...de ez ekkor már nem számít.

Gery87 2023.05.26. 15:23:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A gyakorlat meg azt mutatja hogy ez kurvára nem számított sose.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 15:24:07

@Gery87:

Ez nem egyéni kérdés.

Ha a gonosz főnököd pl. svéd, akkor nem fogod azt mondani, hogy "ezek a svédek gonoszok".

De ha a gonosz főnökök közt túlreprezentáltak a svédek, akkor kialakul a svédkérdés.

Gery87 2023.05.26. 15:24:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Minek legyen valami elvi szinten, ami gyakorlati szinten nincs?"

Mert ha legalább elvben nem akarjuk, nem tartjuk elérendőnek akkor soha nem is lesz belőle semmi. ha van, hivatkozhatunk rá.
Törekedni kell, ennyi a lényeg.

Gery87 2023.05.26. 15:25:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Ha a gonosz főnököd pl. svéd, akkor nem fogod azt mondani, hogy "ezek a svédek gonoszok"."

Dehogynem!
Egy dolgozói közösség 1 ember által is képes egy komplett népet negatívan, pozitívan megítélni....hülyeség persze, de ettől még ez létezik!

Gery87 2023.05.26. 15:27:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"De ha a gonosz főnökök közt túlreprezentáltak a svédek, akkor kialakul a svédkérdés."

Kialakulhat és lehet ilyen is akár, de nem kell hozzá ilyesmi alapvetően.
Pont ezért veszélyes ezzel dobálózni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 15:27:43

@Gery87:

Minek akarni elérni képtelen dolgokat? Ez időpocsékolás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.26. 15:30:41

@Gery87:

Ha így lenne, nem lenne ilyen törekvés az egész világon.

Az USA-ban kb. nemzeti tragédiának számított, amikor a 70-es évektől japánok kezdték megvenni az amerikai autóipar jelentős részeit.

S ma is pánik van a kínai tőke terjeszkedése miatt.

Az EU-ban is vannak szabályok stratégia iparágak hazai kézben maradásáról.

Miért, ha mindegy a tőkés nemzetisége?

2023.05.26. 15:42:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
csakhogy a fideszben éppen azt mondják, hogy mindegy, hogy a tőkének mi a nemzetisége akkor ha egy elzárt félkatonai szerveződés.

debrecenben az a cél, hogy létrehozzanak egy kínai gyárvárost. ami a város szélén egy hermetikusan elzárt telep. és ahol akár 10-20-30 ezer kínai is dolgozik. és ezt elszeparálják a többségtől és növeli a gdp-t.

tehát nem egy nyitott társadalmi csoportot hirdető csoportosulást telepítenek be. be nyugatról, hanem egy elzárt fegyenc telepet létesítenek keletről.

2023.05.26. 17:45:30

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a rezsim belpolitikája elemi közelítéssel két dologra van alapozva. pénz és szavazat.
1. túlárazott közbeszerzések.
2. olcsó szavazatvásárlás.
és az 1-hez tartozik egy építőipari kartell. ez centralizált. ezt irányítja a kormány. személyesen orbán viktor. a 2-hez pedig tartozik egy országos rendezőiroda. ez decentralizált. önkormányzati irányítású.

mindkettő kulcs elem volt a kádár rendszerben is. csak ott ez fordítva volt. az ori volt centralizált. és az építőipar decentralizált. az állami építőipari vállalatok a megyei pártitkárokhoz tartoztak. ez a két elem kell ahhoz, hogy folyamatosan propagandisztikus építkezések, látványberuházások legyenek.

és (tévesen) az 1-es pontot szolgálja ki az orbáni "külpolitika". ami külgazdaság valójában. a fideszben van egy milliárdos réteg, akiknek a lényeg, hogy betonozni, aszfaltozni, gipszkartonozni lehessen. és ez sohasem fog a nyugati tőke fölé nőni.

2023.05.26. 18:48:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a nyugati tőke dominanciáját a vegyesvállalati rendszer korlátozza. ami eleve csak felesbe enged be multikat. bevonja hiányzó tőkét a globális versenyképességhez úgy, hogy a helyi gazdaságnak teret enged a felzárkózásra.

2023.05.26. 18:50:10

@Deak Tamas:
akkor vajon miért nem lázadtak fel csehszlovákia létrejötte ellenében. és szabaddá válva miért nem akarnak visszatérni a magyar királyságba úgy, ahogy a nagyszüleik, dédszüleiek tömegével akarták?

Gery87 2023.05.26. 20:47:45

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ilyen alapon még az a beleszólási jog se lenne ami most van, mert régen erre is azt mondták volna "hülyeség".

Én értem hogy te egyszerűen visszacsinálnád a rendi társadalmat aztán lennél jobbágy de nem visszafelé kell menni és nem is lehet.

Gery87 2023.05.26. 20:49:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Már ha létezik egyáltalán.
Az elmúlt 200 évben se a zsidók "tették tönkre a világot" csináltak mocskos embertelen dolgokat, hanem a többségi társadalomhoz tartozó emberek, a többség nevében!

Gery87 2023.05.26. 20:55:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Ha így lenne, nem lenne ilyen törekvés az egész világon."

Valójában az számít magállam vagy e vagy sem és milyen a rendszer.
Ha egy kurva diktatúrában élsz, szar se számít ahogy te sem.
Ha meg egy félperiférián egy kis államban kis piacon akkor sincs értelme, ha bezárkózol csődbe mész.

"Az USA-ban kb. nemzeti tragédiának számított, amikor a 70-es évektől japánok kezdték megvenni az amerikai autóipar jelentős részeit."

Aztán ezek a nagy hazafias tőkések zárták be a gyárakat meg vitték külföldre a munkát.
Ennyit erről.
Addig hazafiak amíg a szarjukat nem tudják eladni meg meg kell őket menteni, amint jól megy a szekér vagy lehetőség van még több profitot szerezni külföldön basznak az egész "nemzetre" úgy ahogy van.

"S ma is pánik van a kínai tőke terjeszkedése miatt."

Pánikoljanak is.

"z EU-ban is vannak szabályok stratégia iparágak hazai kézben maradásáról.
"Miért, ha mindegy a tőkés nemzetisége?"

Mert az EU elitje meg a tőkések ugyanazok vagy ugyanazok az érdekeik....ők magukat védik baszod:)

Gery87 2023.05.26. 20:56:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Pénzért eladják a kurva anyjukat is bárkinek ennyi történik.
Nem kel belelátni mást.

alöksz róz 2023.05.27. 08:58:10

@Deak Tamas: "A mi falunkban igen sok indiai eredetű bihari lakik, és én már régen rájöttem, hogy az ordítozás, hupálokolás meg a cirkusz mindössze kommunikációs trükk." - jó megfigyelés :-)

Gery87 2023.05.27. 11:37:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Miért lenne így? Ez a bunkó kuruckodós út több lopást enged.

Gery87 2023.05.27. 11:38:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Vagy jobb vagy nem jobb. Ezt nem érted.
Egyébként meg nem mindegy kit tőkésítesz fel.
Mészárosékból meg Tiborczokból nem lesz itt lófasz sem.

Gery87 2023.05.27. 11:41:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

De az egész lényege ez!
Uralja e a kisebbség a többséget, ez e a probléma?
A válasz nem.

Nem a zsidók meg pirézek vitték bele két világháborúba pl a németeket hanem a többségi tőkés, arisztokrata meg politikai elit. Nem a "világösszeesküvő cionista zsidó háttérhatalom"
hanem a többségi etnikumra alapozó nacionalizmus!

alöksz róz 2023.05.27. 12:57:45

@Gery87: ez csak duma. bárki kap pénzt, abból egyből zöldbáró vagy kormányközeli vállalkozó vagy mondjuk trükkös baloldali milliárdos lesz

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.27. 13:20:38

@Gery87:

"Uralja e a kisebbség a többséget, ez e a probléma?
A válasz nem."

A válasz: igen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.27. 13:21:33

@Gery87:

"Nem a zsidók meg pirézek vitték bele két világháborúba pl a németeket "

Nem ez volt a kérdés. Ne terled máshová.

A kérdés az antiszemitizmus oka volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.27. 13:22:33

@Gery87:

Pedig jobb.

Különösen ez a kliens modell. Így a tőke az állam által kontrollált.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.27. 13:23:39

@Gery87:

Eleve nincs lopás.

Értsd: az, hogy nem mnden pénz megy a nyugati tőkéhez, annak nem lopás a neve.

ZorróAszter 2023.05.27. 14:24:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Akkor ezek szerint magát teljesen hidegen hagyja ez az árkádiai szan betű kérdése.

ZorróAszter 2023.05.27. 14:27:49

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Legalább anyit mondjon, hogy ez a szöveg szakszerűnek látszik egyáltalán vagy van benne valami hiba:

"Az árkádiai szan a görög ábécé csak Árkádiában előforduló betűje. Alakja a cirill И betűre emlékeztet (de ahhoz képest kissé balra dőlő), és olyan zár-rés hangot (affrikáta) jelöl, amely labiovelárisból fejlődött ki olyan kontextusban, amelyből más dialektusokban t hang lett."

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.27. 18:50:03

@ZorróAszter:

Nem igazán értek hozzá.

Ez a magyarázat igaznak tűnik, legalábbis hitelesnek.

Valami olyan lehet, mint a 2 "sz" betű a héberben, ma mind a kettő sz, de egykor nyilván 2 hang volt, csak vitás pontosan mi.

A szanszkritban is vannak ilyen furcsa dolgok, de ott legalább ismert az eredeti ejtés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.05.27. 18:50:52

@ZorróAszter:

Hidegen azért nem, de nem tudok semmit róla azon kívül, ami közismert.

ZorróAszter 2023.05.28. 12:56:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ja, még egy kérdés. Mi ennek a betűnek a helyes magyar neve? Szan, can, vagy tsan?

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.05.29. 09:02:45

@cvsvrs: mert a Károlyi-Hock-féle magyar állam azzal, hogy 1918-ban leült tárgyalni Hodzával - ahogy meg mindenki mással - elég egyértelműen jelezte, hogy szarik a fejükre. A Tanácsköztársaság meg pláne, amely első lépéseként deklarálta hogy nem áll a területi integritás alapján.

library.hungaricana.hu/en/view/EsztergomKonyvek_177/?pg=77&layout=s

Különben nem tudhatjuk, nem volt-e lázadás. Tudtál valaha is a civitas fortissimáról meg a komáromi felkelésről? A huszonegyedik századig nem tudtunk róla. Amúgy volt egy szlovák hadtest amely harcolt a románok ellen a mi oldalunkon.

www.youtube.com/watch?v=gYt0XfDHGKc
youtu.be/jf9bfAm-384?t=1760

Nagy meglepetésemre megtaláltam magyarul azt a nagyigényű pontról pontra cáfolható tudományos művet, amiből a gery szokott meríteni. Kár, hogy magyarul mindössze 75 évvel az aktualitása után jelent meg először így.

acta.bibl.u-szeged.hu/38247/1/doc_005.pdf
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása