A még nem ballibásodott, azaz nagyjából a 2021 előtti Puzsér egyik igencsak értelmes mondása volt ez.
Bár maga az alap téves volt, Puzsér valamiféle sose létezett, csak az ő fejében létező "polgári centrumot" képzelt el, mely ellenzéke mind a "nemzeti radikális" jobboldalnak, mint az "identitárius progresszív" baloldalnak, hanem középen van, nem-identitárius és polgári.
De most mindegy, hogy ez marhaság, mert ilyen nincs, mégis igaz Puzsér megfigyelése, hogy aki az egyik táborban megmondóember, az amint rádöbben hibájára és kezd gondolkodni, szélsebeséggel meg se áll, míg nem lesz a másik tábor szerves tagja, azaz sose áll meg "középen".
S mondott is erre példákat mindkét irányból. Talán Balavány volt az egyik, aki pár hónap alatt ünnepelt fideszes újságíróból ünnepelt ballib újságíró lett. A másik irányra meg talán Dopeman volt a példa, aki Orbán-ellenes forradalmárból mára fideszes vendég lett tv-műsorokban.
A kereszténységbe befurakodott bomlasztó Hodász is igazolja most Puzsért.
A konkrét eset egyébként a kereszténységnek kedvez. Hodász nyílt szakítása Krisztussal nagy terhet vett le a keresztényekről.

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.09. 09:58:27
Tapi2021 2023.08.09. 10:00:45
Nem is hittem már, hogy a Szemléleknél még van határ. És ezek szerint van!
Nyilván ami kimagyarázhatatlan, meg el mismásolhatatlan, ott muszáj nekik is színt vallani.
Ez alapján várom, mikor mondják ki Perintáról is, hogy "na, ezt már nem"?!
Tapi2021 2023.08.09. 10:21:06
Tényleg az üléspont határozza meg az álláspontot!
Személyesen ismerem pl. a Szemlélek alapítóját, a családot is, amelyben felnőtt. Full katolikus család és környezet, erős egyházi beágyazottsággal. Aztán felnőtt, Pestre költözött... és lett ez az erősen véleményesen keresztény vagy katolikus értékrendű portálja. Igen csak megkérdőjelezhető tartalommal és attitűddel.
Pálfordulás ballib irányba.
Egy másik, igen közeli barátommal, akivel szintén évtizedeket töltöttünk az egyházban, aktív munkával is, és a katolikus-ker. hite és elköteleződése megkérdőjelezhetetlen (volt?), szinte összevesztem, mert pár év alatt hard core ellenzéki lett.
Ezek az évek egybeesnek azokkal az évekkel, amikor és amióta házas egy nem hívő, ellenzéki beállítottságú nővel...
És van még pár ilyen - magát keresztényként azonosító - rokon és barát, akik készek leszavazni az ellenzékre, úgy is, hogy tudják, hogy azzal az ellenzék vezető erejét, a DK-t és így a Gyurcsány-Dobrev-Apró klánt hozzák vissza az ország élére. (Aki az 1%-os Párbeszédre, LMP-re, 3-4%-os Momentumra... szavaz, az is a húszon %-os DK-ra, vagyis Gyurcsányékra szavaz!) És azt is tudják, hogy ők nem a keresztényeket, az egyházakat, minket és a mi értékrendünket fogják támogatni. SŐT!
És mégis. Mert beszopják a sok ellenzéki hazugságot, és mert nem képesek realistán és hosszútávban gondolkodni egy kormányról, politikai pártokról, politikusokról (országról, nemzetről, jövőről).
ÉRZELMI döntéseket hoznak.
Tapi2021 2023.08.09. 10:42:16
Vagy két évtizede próbáltam is összehozni egy csapatot, papokból, laikusokból, hogy legyünk jelen az akkor éledező, és már sok embert vonzó internetes világban, a fórumokon beszélgessünk emberekkel, stb. De egyházi részről nem álltak bele a püspökök, akikkel erről beszéltem. Csak sok sikert kívántak, így lassan elhalt a dolog, csak én maradtam...
Máig nincs ilyen csapata az egyháznak. Egyiknek sem.
Ezért öröm, amikor valaki - szintén magányos harcos - és főleg pap, beleáll ebbe a munkába.
Csak, hát ez nem egy emberes meló. Már csak kapacitásban, erőben, erőforrásban sem.
Persze a magányos harcos is több a semminél. Csak nem lehet bírni hosszútávon, ha nem ez a főállásunk. (Amihez ugye kellene a támogatói háttér!)
Hodász menet közben veszett el. Nem tudta kezelni a kihívásokat, a feszültséget, és nem igazodott el a politikában sem. Hasonlóan sok-sok más keresztényhez.
Mivel római kat. pap, a homoszexuális hajlama is INDIFFERENS volt, hiszen papként, cölibátusban, tök mindegy, milyen lenne egyébként a hajlam, a szex semmilyen formában nem játszhat szerepet az életében. (Egyébként ezért is lehet vonzó a papság egy szexualitásában bizonytalan vagy tudottan meleg embernek. Aki meg akar maradni a keresztény tanítás szerinti szexuális erkölcsben és hitben. Mivel csak a gyakorlatban megvalósított homoszex. aktus bűn, nem a hajlam!)
Kár, hogy Hodász nem tudta kezelni sem ezt a hajlamát, sem a politikai kérdéseket, sem a nyomást.
Interrex vicarius 2023.08.09. 11:35:56
Régebbi korokban is léteztek ezek a problémák, mégsem volt ebbe az irányba nyitás (ezzel nem állítom, hogy ez jó volt akkor, csak megállapítottam tényként).
A '60-as évekig fel sem merült a klérusban, hogy ilyen nyitásra szükség lenne. A pszichológiára és a pszichoanalízisre addig gyanakvással tekintettek Freud miatt.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.09. 11:48:17
Tapi2021 2023.08.09. 12:10:19
Nyugaton sajnos mindkettőt túltolták. Túl nagyot nyitottak és a nagy résen beáramlott rengeteg pogányság, tévtanítás, elhajlás is. (Amit nálunk pl. a Perinta-vonal képvisel.)
A mikéntben is ez történik, nem a világot próbálják a tanításhoz húzni, hanem ők világiasodnak el és igazodnak a világ (pogány) értékrendjéhez és tanításához.
Az egyház/kereszténység "nyitása" nem a tanítás megmásítását, hamis átértelmezését kell, hogy jelentse, hanem a módszerek változását, amellyel azt átadhatjuk/-nánk az embereknek.
Tapi2021 2023.08.09. 12:24:25
És még ma is fényévnyi a lemaradás. És ahol, amiben nyitottunk, ott is sokszor rosszul, amatőr, esetlen módon. Nem ritkán pedig egyszerűen nem elég erős meggyőződéssel abban, hogy a hitünk az igazság.
Óriási a kételkedés és az elbizonytalanodottság, és ezért a hitünk nem áll szilárdan a Sziklán, és ezért nem is tudjuk hatékonyan visszaverni a támadásokat, tévtanításokat.
A sok évszázados, de különösen a pogány "felvilágosodás" óta tartó szívós aknamunka -mindenekelőtt pl. az oktatás, tudományos kutatások és élet istenmentesítése (materialista, naturalista ideológiai alapra áthelyezése)... - mára beérett nyugaton. És sajnos már mi sem állunk ebben jól. Évszázados átprogramozás után átállnak az elmék előbb-utóbb, és ezt az átprogramozást az egyházak nem tudták és ma sem tudják semlegesíteni, kivédeni, pláne legyőzni.
Nem is tesznek erre erőfeszítéseket! :-(
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.09. 12:33:24
A polgári közép csak polgári lehet. A magyar polgárság pedig kommunista gyökerű, ma jellemzően ultraliberális. Így ōrült ötlet volt Orbàn jobboldali polgári eszméje.
2006 után ejtette is az egész marhaságot.
Gery87 2023.08.09. 14:50:41
Létezik, de sajnos marginális.
És persze csak politikailag nem létezik.
"A konkrét eset egyébként a kereszténységnek kedvez. Hodász nyílt szakítása Krisztussal nagy terhet vett le a keresztényekről."
Hodász bemerte magának vallani hogy igen meleg vagyok és az hogy elfojtom egy életen át (amit az egyház mond: "ne éld meg a melegséged") nem vezet semmi jóra.
Az ember belebetegszik.
Ha az egyház szerint ez bűn és inkább elfojtani kéne örökre, akkor valóban nincs mit keresnie ott.
Gery87 2023.08.09. 14:55:03
Rájött hogy ez emberek többsége szellemileg is proli, mivel a kádári nosztalgia már foglalt volt és "zsömle meg krumplileves" se volt már annyi, így a nemzethy kuruckodást meg a kultúrharcot egyre túltolva "tömte be a prolik pofáját" majd az uniós pénzeknek hála némi prosperálással de főleg demagóg populista hülyeségekkel, hát ide jutottunk.
Tapi2021 2023.08.09. 15:23:25
Talán pontosabb, hogy értelmiségi és (kis)vállalkozói zsidó gyökerű, mert kb. náluk volt meg az a szellemi és anyagi szint. Akik viszont döntően ballra álltak be, és haszonélvezői is voltak a szoci rendszernek. Mint minden rendszernek, ha már azt dobta a gép (nem kis mértékben zsidók aktív részvételével).
Egyszerűen nem volt - elég - jobb-konzi-nemzeti (esetleg keresztény) ember/család/szavazó az országban, amelyek akár megközelítőleg is polgárnak számíthatták volna magukat.
(Magam is munkás-paraszti-kishivatalnoki háttérből jövök, ami távol állt a polgárságtól.)
A nemzeti-konzi polgári réteget létre kell előbb hozni. Ez nem egy-két év.
Tapi2021 2023.08.09. 15:27:53
Az ember belebetegszik.
Ha az egyház szerint ez bűn és inkább elfojtani kéne örökre, akkor valóban nincs mit keresnie ott."
Hodász felszentelt pap volt, aki ÖNKÉNT VÁLLALTA AZ ÖRÖK cölibátust!
Tehát indifferensnek kellett volna lennie a szexuális irányultságának!!!
Semmivel nem nehezebb egy melegnek betartania a cölebszet, mint egy heterónak!
Boldeone2 2023.08.09. 15:33:49
- Nincs már ilyen, szinte, nyugaton sem
Aki a polgári rétegbe tartozik, az mind liberális nyugaton is. A gyermekek meg felvilágosultak és/vagy zöldek
Apa Teslával jár, a lánya Toyota Priust használ. Zöldmozgalom, woke, hipszter, New age- ez a divat ...
Magyarországon is így van, megfordult minden: ha jómódú vagy még tanult, akkor nagyobb eséllyel vagy kormánykritikus
Nyilván a felső 1% here réteg más, akik a kormanyból élnek, de a polgárság már a polgári kormány ellen van
Budán a legerősebb az ellenzék
A szegények és az iskolázatlanok üdvözlik leginkább a kormányt arányiban
Tehát: polgár = liberális
nem polgár = illiberális
Tapi2021 2023.08.09. 15:36:26
Egyik hónapról a másikra élő "béresek" sosem lesznek polgárok, csak állampolgárok. :-(
Nekem volt egy felívelő életszakaszom, amiben maradva elérhettem volna, hogy polgárrá legyek, de már elmúlt. :-(
Tapi2021 2023.08.09. 15:41:31
Mert a döntő részük még mind(ig) balos-liberális gyökerű eleve!
Tapi2021 2023.08.09. 15:45:36
Boldeone2 2023.08.09. 15:46:49
A klasszikus baloldali politika megszűnt. A nyugati munkásosztályok is
Ami maradt belőlük, azok a
ma már a populista szélsőjobb táborát erősítik, ahol a nyugat és liberalizmus-ellenes demagógiát harsogják
A másik oldal pedig nem bal, hanem liberális oldal, a globális világelit részei
Minél jobb módú az egyén, annál inkább haladó vagy liberális, minél szegényebb, annál kevésbé haladó, illiberális
Ez a fő törésvonal világszerte, ez rendezi "erőtérbe " az embereket, szinte mindenbe
még az ukrán háború kapcsán is
A jómódú, tanult emberek legtöbbször Ukrajnát támogatják, az irigy, csóró, kevésbé tanultak Oroszországot, mert úgy vannak vele: minél rosszabb a világ fejlődését meghatározó nyugati demokráciáknak, annál jobb
Az emberi irigység, a gyűlölködés, a félelem , a legerősebb érzések, ezt használják ki az elnyomó rezsimek. Az orbáni is..
Boldeone2 2023.08.09. 15:51:35
- Egy ideig így volt, ma már nem. A felvilágosult nagypolgárság van Orbán ellen. Nyilván maradt egy baloldali mag, de ma már nem csak arról van szó
Én sem vagyok baloldali, csak egy felvilágosult, liberális-zöld - progresszív- konzervatív világpolgár. Sem jobb, sem bal, ez a 21-ik század...
Boldeone2 2023.08.09. 16:01:57
Senkinek sem hiányzott egy új tekintélyelvű rezsim, a Horthy- rendszer restaurálása, a nagyúri világ felélesztése, a vármegyék meg az ispánok visszahozatala...
Büdös, áporodott, félfeudális, provinciális szemléletű világ , amit egyszer már - jogosan - kidobtunk a szemétbe
Ezek ellen küzdeni kell, majd felszámolni! Örökre úgysem marad meg egy rezsim sem, bármely tökéletes az elnyomás. Utána meg úgyis visszalendül az inga , törvényszerűen
Új Alkotmány lesz, meg a NER - burzsoázia vagyonának elkobzása, ez a történelmi szükségszerűség. Ezért kell most lajstromba venni mindent, minél pontosabban, sőt, előre lehetne üzenni nekik ...
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.09. 16:37:48
Ez a lajstromba vevés meg elkobzás is olyan jó emlékeket, hangulatokat hoz fel. Csak aztán nehogy fordítva legyen. Olvasd csak el Farkas Vladimir könyvét.
A "történelmi szükségszerűség" című szöveg is furcsa olyan ellenállók környezetéből, akiket úgy tüntetett ki Fekete János, hogy közben tudták az igazságot 45-ről meg 56-ról
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.09. 17:09:30
Mindenki bűnös valamiben. Nem gond a homok bűn se. Amíg bűnnek valljuk, s persze igyekszünk nem megélni.
Hodász egyszerre akart két ellenséges csapatban játszani.
Egyébként hatalmas segítséget adott Orbánnak.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.09. 17:11:19
Az emberek zöme mindig proli. Nincs elég pénz fizikailag hogy ez ne így legyen.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.09. 17:13:46
Ma már nincs zsidó kérdés. A kommunizmus megoldotta.
A mai magyar nagypolgári rétegben nem dominálnak a zsidók. Dominálnak viszont a komcsik.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.09. 17:15:45
Így van. Ezért is kevés a liberális Magyarországon. A kisember csak akkor liberális ha bevette a nagyurak propagandát.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.09. 17:18:44
A rendszer nyertesei a rendszert támogatják.
A többség tehát kritikus.
A mostani háború jó jel. Ki áll a Szent Kereszt és ki a Szivárványos Nyitottság oldalán.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.09. 17:21:35
Nem lesz semmi ilyen. A Nyugat már ezt a háborút se képes megnyerni. A Kollektív Nyugat nem bír Oroszországgal. Ez mindent elmond.
Új kor jön. A liberalizmus bizarr polgári világa egyre szűkül.
Gery87 2023.08.09. 17:49:08
"A nemzeti-konzi polgári réteget létre kell előbb hozni. Ez nem egy-két év."
Eddig 13 éve nem sikerül, mert nem is cél.
Gery87 2023.08.09. 17:51:17
Csakhogy ezt nem lehet nem megélni ép ésszel, ha ezt elfojtod nem csak a testiségről mondasz le hanem a szerelemről is. Erre nem mondhatjuk hogy normális lenne.
Gery87 2023.08.09. 17:51:47
Ez nem pénz kérdése már megbeszéltük.
Gery87 2023.08.09. 17:54:15
Nem a kommunizmus oldotta meg hanem a holokauszt.
"A mai magyar nagypolgári rétegben nem dominálnak a zsidók. Dominálnak viszont a komcsik."
Hát ekkora baromságot is rég mondtál.
Hogy lennének már kommunisták? Pont a "nagypolgárság"?
Vagy mi helyett használod már megint a komcsizást?
Nem kellene átvenni a Fidesz hülyeségeit kritika nélkül.
Gery87 2023.08.09. 17:55:34
Messze vannak ezek a gazemberek a kereszténységtől.
Nekik max eszköz, de álszentek és képmutatóak.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.09. 19:42:00
Nyilván exkomcsik.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.09. 19:44:43
Azt mondod, mindenki alapjoga vágyainak kiélése?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.09. 19:47:22
Zorró is elmondta neked, nem létezik szegény polgár. A polgári lét alapeleme az anyagi függetlenség.
Boldeone2 2023.08.09. 19:53:25
- Az irracionalizmus önsorsrontó dolog, Birca...A nyugat nem háborúzik, bevetted a propagandát!
Lényegében Magyarországon van az egyik legrosszabb helyzet, így sokan azt gondolják, hogy "háborús válság van"
A lófaxt van. Talán a társadalom legalja érzi valamennyire nyugaton, a többség nem
Pár hete jöttem vissza nyaralásból. Minden fullon, a szállások, az éttermek.... A nyugati emberek euro- ezreket, hanem tízezreket hagynak ott egy nyaraláson, ezt abból gondolom, hogy mi kb 1800 eurót költöttünk, és az egy "minimálnyaralás" volt
A "nyugat hanyatlása" egy mítosz, amit a szegény országokban terjesztenek, a lakosság " megnyugtatasára "
Ha megnézed pl Szovjet - Oroszország a világ második GDP- t adó országa volt a 60- As években , azóta kb. 10 helyet rontott...
Az értelmiség menekül, a demográfiai helyzet egyre romlik ...
Egy agonizáló hatalomról beszélünk..folyt
Boldeone2 2023.08.09. 20:04:08
Lehet álmodozni egy új világrendről, de nem lesz olyan...
Egyik oldalon a szegények állnak, a másik oldalon a gazdagok ...Lehet írok majd egy blogposztot a nigeri válságról...
A szegények azért szegények, mert irracionálisan gondolkodnak a világról, naív álmodozók...
Oroszország vezető ebben, az európai kultúrkörben. Afrikában csak szimplán nagyon hülyék, iskolázatlanok az emberek
A zsidók meg képesek mindenből " aranyat " csinálni...
A világ rendjét nem lehet, illetve nem érdemes felfordítani. Ezt szoktam írni a nigerieknek is, hogy gondolják meg mit csinálnak, mert még a jelenleginél is rosszabb helyzetbe kerülnek
Az oroszoknak mindegy, csak valahogy ártsanak a nyugatnak, csakhogy azt Afrika szívja meg végül
Az EU- nak van egy 150 milliárd eurós fejlesztési terve, ami nem kevés. Nyilván a katonai rezsimeket nem lehet engedni, be kell avatkozni Afrikában
Boldeone2 2023.08.09. 20:38:20
Ma már demográfiai robbanás készül Afrikában. A Száhel- övezet+ Nigéria, majdnem egy milliárd ember lesz pár évtized múlva
Nyilván amit most látunk migrációt , csak előjátéka az egésznek..
A nigeri válság is erre vezethető vissza. A franciák keveset csináltak, meg hibákat követtek el. Pl hagyni kellett volna az uránium kitermelést...
A polgári réteget viszont nyugaton ezek a dolgok nem érdeklik, amíg lemehet Mallorcára, ehet- ihat, tukhat....
Ebből adódóan a politikusokat sem érdekelte eddig ez a kérdés. Most meg már késő... Ilyen értelemben valóban gyenge Európa
Úgy lesz multipoláris a világ , hogy a kapitalizmusban mindenki csak a maga érdekeit nézni. Ukrajna más kérdés, itt a szomszédban, azt a nyugati államok nem engedhetik el. Ma már fontos szövetséges...
Az ukránok ma a NATO- és az EU legnagyobb "rajongói" Kivételes így a helyzetük....
ZorróAszter 2023.08.09. 20:43:45
Bayer, Csintalan és a többi renegát csak a jéghegy csúcsa.
Bayer Zsolt írta, hogy az F16-osok népszerűsítésére tízezer dollárt kapott.
Csintalan most épp visszatért néhány vargabetű után az MSZPhez.
Nem érdemes figyelni rájuk. És főleg egy szavukat se szabad elhinni.
De a többi újságírónak se.
ZorróAszter 2023.08.09. 20:55:55
"Nyilván exkomcsik."
Mint például Orbán, Kövér és a pereputtyuk?
:o)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.09. 21:02:30
Ők a kommunista nomenklatúra tagjai voltak?
Gery87 2023.08.09. 21:50:35
Eltelt 33 év, azóta itt van nekünk a NER 13 éve.
Úgyhogy hagyjuk ezt a komcsizást.
Gery87 2023.08.09. 21:51:04
Hogy jön ez most ide?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.09. 22:12:46
A kérdés az volt miért baloldali a magyar polgárság.
2023.08.09. 22:19:28
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.10. 06:06:00
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.10. 06:07:18
Hadászati nematya boldogsága kapcsán.
gigabursch 2023.08.10. 09:06:16
Ezt azért tisztázzuk és rögzítsük!
S attól, hogy a buziknak nem tetszik a buzi szó és épp ezért egy teljesen más szóra akarnak egy attól idegen jelentéstartalmat ráerőltetni, ez a nyikhaj nem lesz eltérő hőmérsékletű.
Csak egy buzi marad.
Visszatérve Puzsérra:
Vak tyúk is talál szemet kategória.
Beszélt az már annyi kreténséget, hogy véletlenül lehet benne valós és helyes is.
Tapi2021 2023.08.10. 09:28:13
ma már a populista szélsőjobb táborát erősítik, ahol a nyugat és liberalizmus-ellenes demagógiát harsogják"
Másképp látom. Definiálásra szorul, hogy mit értünk adott esetekben a "nyugaton" vagy "liberálison"?
Mert lehet, hogy EZT a nyugatot és EZT a liberalizmust, amit most építenek, sokan nem szeretnék. Még a régebbit, vagy más felfogásút meg igen.
Ezzel sokan vagyunk így. Már csak azért is, mert pl. a nyugat egykor A keresztény nyugat volt, ma meg a pogány nyugat.
Nem mindegy.
Ahogy egykor a liberalizmus a szabadságot jelentette, ma az elnyomást!
Ez sem mindegy.
"A jómódú, tanult emberek legtöbbször Ukrajnát támogatják, az irigy, csóró, kevésbé tanultak Oroszországot, mert úgy vannak vele: minél rosszabb a világ fejlődését meghatározó nyugati demokráciáknak, annál jobb"
Egyáltalán nem így gondolkodnak az emberek. Ezt csak te/ti akarjátok így látni. De ez hamis.
Ahogy az egész autokráciázás, mucsaizás is. A vesztesek részéről.
Tapi2021 2023.08.10. 09:31:49
Mondom, hogy kommunisták vagytok ti, csak mindig más fedőnevek alatt!
Tapi2021 2023.08.10. 09:39:50
Van egy igen erős átfedés - elég csak a Dobrev-Apró ... vonalat említenem.
Nálunk is, de pl. az USA-ban meg végképp a zsidók tartják a legfontosabb ütőereken a kezüket.
A polgársághoz egzisztencia kell, stabil vagyoni háttér, és egy bizonyos szellemi, kulturális szint. "Történelmileg úgy alakult", hogy főleg a zsidók foglalkoztak olyan dolgokkal, vállalkoztak, stb., hogy ez náluk meglegyen.
A magyar paraszt nem volt polgár, ma sem az, ha nem tulajdonos is, és nincs a megfelelő kulturális szinten.
Persze, vannak sikeres, felemelkedett gojok is. Ez nem befolyásolja az előbbi megállapításomat. Nem írtam, hogy csak a zsidók.
Tapi2021 2023.08.10. 09:50:52
Ez generációkat jelent. A 13 év is semmi ahhoz, hogy generációkon átívelő, a vagyont és a kulturális, szellemi javakat is átörökítő folyamat legyen.
Néhányaknál gyűlik a vagyon, de vajon a kulturális, szellemi értékek is? Nem feltétlenül. Mert akiknél gyűlik már szocializálódtak valahogy. Máshogy.
Lölőék gyerekeiből, utódaiból lehet polgárság. Meg a mai, elsőgenerációs vállalkozókéból, jól fizetett értelmiségéből. Két-három generáció. Minimum. Ha kb. töretlen folyamattal számolunk.
(Boldi pl. újra kommunizmussal, vagyonelkobzással, államosítással, kirablással, a politikai-ideológiai ellenfelek üldözésével - tehát újra a tőlük megszokott diktatúrával! - nyitna, ha hatalomra jutnának, tehát mindenkit visszadeportálnának a nulla kiindulási pontra, és ők kezdenének előlről "polgárságot" építeni! A saját szájízük szerint valót, nyilván magukból.)
Tapi2021 2023.08.10. 09:58:17
Mint írtam, egyrészt önként cölibátust, tehát szex mentességet vállalt! Másrészt, az emberben rengeteg negatív vágy és ösztön él, nem kell azokat visszaszorítani, korlátozni, nem megélni?
A pedofilia is természetes, ha úgy tekintjük, mint a homoszexualitást. Vagy a kleptománia, stb.
A keresztény hit szerint ezek egyrészt bűnös elhajlások, akár egy ösztön vezérli, akár tudatos választás. Másrészt azt hisszük, hogy az ember abban is különbözik az állatoktól, hogy tud uralkodni az ösztönein. Van választása. A szex megélésében vagy nem megélésében is.
Tapi2021 2023.08.10. 10:02:30
Nekik max eszköz, de álszentek és képmutatóak."
Nem tudom, hogy így van-e, nem látok más emberek szívébe.
De egy kereszténységet támogató álszent politikus is jobb, mint egy kereszténységet nem támogató vagy éppen, hogy felszámolni akaró politikus.
Ha ez a választék.
Tapi2021 2023.08.10. 10:07:49
Ami az EU polgárainak pénze! És rájuk kellene elkölteni!!! Nem felelőtlenül, két kézzel elszórni az EU-n kívül, mások (geopolitikai. hatalmi és gazdasági) érdekében!!!
Ez hűtlen gazdálkodás a pénzünkkel! Minden cent is, amely Amerika háborújára megy Ukrajnába!
Tapi2021 2023.08.10. 10:14:53
Úgyhogy hagyjuk ezt a komcsizást."
Szögezzük le: a rendszerváltáskor nem a melós privatizálta a gyárat, hanem azok, akik addig is vezették, meg akik addig is benne voltak a pixisben, a rendszert üzemeltették, felsőbb szinteken!!!
Erre az alapra épült az új kapitalizmusunk. Lásd a panelproli Gyurcsányt, mint milliárdost! Aki a politizálás mellett a tehetségével, szorgalmával, eszével, meggazdagodott... És a többieket.
Azóta egy kezemen megszámolhatom, hányan emelkedtek fel, ilyen háttér és kezdőlökés nélkül! A nulláról, saját erőből.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.10. 10:27:19
Mindegy hogy vki miért folytat keresztény politikát, hitből vagy számításból.
2023.08.10. 12:27:16
Boldeone2 2023.08.10. 12:27:34
Nem mindegy."
- Az embereket nem lehet kényszerítené rá, hogy vallásosak legyenek. Az csak belső választás kérdése lehet, az meg adott: vallásszabadság van
Ahogy egykor a liberalizmus a szabadságot jelentette, ma az elnyomást!
Ez sem mindegy."
- Csak a te tévképzeteidben! SENKI nem kötelezi a magyar kormányt , hogy tartsa az országot az EU - ban! Szabadon lehet távozni, vagyis az nem elnyomás
Nyilván teljesen szabadon nem lehet náculni, ez fáj nektek! Valójában azt is lehet, szinte korlátlanul
Ezt csak te/ti akarjátok így látni. De ez hamis.
Ahogy az egész autokráciázás, mucsaizás is. A vesztesek részéről"
- Én a többségi, európai véleményt képviselem, ti meg a mucsai, " magyart' az autokraciát, a putyini haverságot!
Vesztesek? Ugyan már, ember! Ti vagytok a valódi vesztesek, aki egy tolvaj, korrupt, partállami rezsimet üdvözöltök!
Boldeone2 2023.08.10. 12:40:15
- Csak vissza akarjuk venni ami az embereké, amit törvénytelenül összeharácsolt magának a NER- elit! Olyan törvényeket kell hozni, hogy visszakerüljön az állami vagyon Lölőéktől
Pl , ahol nem lehet a korrupciót rájuk bizonyítani, mert a korrupció szinte mindig körül van bástyázva törvényileg, ott egy összegű vagyondézsmát kell kivetni
Ami az EU polgárainak pénze! És rájuk kellene elkölteni!!! Nem felelőtlenül, két kézzel elszórni az EU-n kívül, mások"
- Ez is mutatja: semmit nem értesz a világból! Az Afrikának adott fejlesztési pénzek, segítik Európa fejlődését, pl zöldhidrogén termelése stb!
Ezek nem zéró összegű játszmák, hanem kölcsönösen gyümölcsöző együttműködések
Ráadásul csökkentik a migrációt!
Ugyanez Ukrajna esetében is fennáll: az EU érdeke egy stabil és győztes Ukrajna , ahhoz pedig pénzt és fegyvert kell adni !
Európai szinten a lőtéri kutyát nem érdekli, hogy mit ugatnak a magyar nácik Putyin érdekében, de Orbán hamis békegalamb - narratívája sem!
Az orosznak fel kell adni a megszállt területeit, akkor már holnap béke lesz, ennyi
Boldeone2 2023.08.10. 12:51:42
- Látod - végre - beismerted magad is: egy nagy szar, korrupt rendszer az Orbán - rendszer, ahol felemelkedni lehetetlen
Mészaros Lőrinc, Szíjj László, Tiborc Istvan, Jellinek Dániel, Jászai Gellért, meg társaik - az állam csecsén élősködő here réteg...
Ezek az emberek tízmilliárdokkal játszanak, de sok funkcionális analfabéta fideszes azt sem tudja , hogy hány millió 1 milliárd forint... A büdös életben nem jut el arra a szintre egy "mezei " polgár ...
Főleg ezek a funkcionális analfabéták választják meg Orbánt meg persze Putyint is ...
Boldeone2 2023.08.10. 13:06:02
Ezért van Lölő legújabb több tízmilliárdos jachtja is egy fedőcég nevén. Erre mondom én, hogy vissza kell állítani egyszer valahogy venni az államnak. Ezek valójában bűnözők, nem szabad kesztyűs kézzel bánni velük!
Tapi2021 2023.08.10. 14:18:10
Ez nem vita tárgya. Csak az, hogy aki lelkesedett, lelkesedik (és fenntartaná!) a keresztény alapon épült civilizációért nyugaton, annak tapsikolnia kellene-e - ahogy te képzeled - azt ezt elhagyó, lebontó nyugatnak is?
Szerintem nem.
És ha nem, az semmiképpen nem nyugatellenesség! A milyen legyen a nyugat, ez a kérdés.
"Csak a te tévképzeteidben! SENKI nem kötelezi a magyar kormányt , hogy tartsa az országot az EU - ban! Szabadon lehet távozni, vagyis az nem elnyomás"
Liberalizmus = benn lenni az EU-ban?
Szerintem ezek nem szinonímák és/vagy nem feltételezik egymást.
Az EU-n kívül is lehetnek liberálisok, ahogy benne is kereszténydemokraták, szocik, konzik, royalisták... és sokan mások!!!
"Nyilván teljesen szabadon nem lehet náculni, ez fáj nektek! Valójában azt is lehet, szinte korlátlanul"
Akik itt a (nemzeti és nemzetközi szocik nyomdokain járnak, azok véletlenül sem mi vagyunk. Nézz magadba! Te akarsz vagyonelkobzást, az ellenfelek üldözését, betiltását, levadászását, diktatúrát!
"- Én a többségi, európai véleményt képviselem, ti meg a mucsai, " magyart' az autokraciát, a putyini haverságot!"
Lehet, hogy a ti ballib, globalista, kozmopolita és USA-szopó véleményetek most a többségi vélemény. Ezért szar a helyzet Európában és nyugaton. De ettől még nem lesz igazatok is!
Tapi2021 2023.08.10. 14:30:39
MIÉRT? Mivel jobb Európának egy stabil Ukrajna, mint egy stabil Oroszország???
Mondom: EURÓPÁNAK?!
Ez az Ukrajna korábban is Európa segg lyuka volt, most meg már pláne.
Semmilyen európai érdek nem fűződik ahhoz, hogy ők nyerjenek, Oroszország veszítsen. Európa a baráti Oroszországgal járna jobban, nem a baráti koszfészekkel és az USA érdekét KISZOLGÁLVA ellenséggé tett oroszokkal.
Ahogy egyetlen európai polgárnak sem fűződik semmilyen valós érdeke ahhoz, hogy elverjék fegyverekre, meg egy NEM EU országra a pénzünket! Ahelyett, hogy az EU saját problémáira költenék, mert van néhány.
Ez az USA hatalmának biztosítására elégetett pénzünk.
Ha kicsit demagóg akarnék lenni: hány lélegeztetőgép jönne ki a lőszerek, bombák árából az EU-ban?
És helyettesíts be tetszőlegesen bármit, amire nincs elég pénze az EU-nak sem, a lélegeztetőgép helyére!
Akár a migrációs kihívások, a klímaváltozás... vagy hasonlók kezelését.
Valójában rohadék USA szopó csicskák égetik el a SEMMIÉRT (Amerikáért) a pénzünket Ukrajnában!
Tapsikolj!
Tapi2021 2023.08.10. 14:39:45
Költői kérdés!
Amiért itthon ezt "dugdosni" kell, az éppen ti vagytok a szociális demagógiátokkal, amivel hangulatot keltetek már egy jobb óra láttán is, építve az emberi irigységre.
Máshol az emberek legalább már értik, hogy ha valaki megteheti, az vesz hajót, és ezzel már nem lehet beidegelni.
Ezt a szocializmusan tanult hozzáállást még ki kell nőnünk. Generációk...
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.10. 14:49:04
látható már?
Gery87 2023.08.10. 14:51:53
Én meg elmondtam hogy nem van más jelentése is.
ZorróAszter 2023.08.10. 14:53:02
Párttitkár rokonság, KISZ-titkárság, MSZMP nemtudommicsoda munkahely, stb., stb.
Annyira vannak exkommunisták mint az überburzsujok.
Gery87 2023.08.10. 14:53:40
Mert nem olyan birka mód megvezethető.
A városi, tanult, művelt réteg kevésbé vevő a faék, egyszerű világmagyarázatokra és nem csinál maga alá örömében ha tolvaj gazemberek hízelegnek neki.
Gery87 2023.08.10. 14:55:23
Szerintem ez nem keresztényi hozzáállás, Jézus vajon mondott volna ilyet?
Mondta volna hogy "légy számító hívő és bízd magad a hazugokra mert eljő akkor a mennyek országa"...
Egy nagy büdös francokat.
ZorróAszter 2023.08.10. 14:57:15
"Ezek eleve markerek csak. A meglévő poolból érdemes azért figyelni ezt-azt a megfelelő szemüvegen keresztül."
Akik már lebuktak azzal, hogy már minden voltak és mindennek az ellenkezője is, azokra már semmiképpen.
Akik még nem buktak le így, azokkal is nagyon kell vigyázni.
Különösen azokkal, akik azt mondják, amit mi hallani szeretnénk.
Mert azokat kifejezetten a mi hülyítésünkre találták ki.
Vagy nem.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.10. 15:00:28
A kérdés nem az ő üdvösségük volt.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.10. 15:01:44
A liberalizmusnál faékebb világ magyarázat nemigen van.
Gery87 2023.08.10. 15:04:00
Te se fogsz "üdvözülni" ha gazemberek mérik meg számodra a kereszténységet.
Gery87 2023.08.10. 15:04:54
Ami egyszerű az nem feltétlen hülyeség.
Egyébként melyik elemére gondolsz?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.10. 15:05:27
Azaz átlagemberek és nem komcsi nomenklatúra.
Én jobban ex-komcsi hátterű vagyok mint Orbán. Apám diplomata külkeres volt, ez magasabb pozíció mint Orbán apja.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.10. 15:10:13
Nem ez volt a kérdés. Hanem az helyes lehet e a tett, ha azt rossz ember teszi. A válasz igen.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.10. 15:13:25
Hogy mindent a pénz magyaráz. Hogy a pénztermelés a fő emberi tehetség. S hogy az egyéni szabadság az alapja a társadalomnak.
Boldeone2 2023.08.10. 15:22:58
Szerintem nem.
És ha nem, az semmiképpen nem nyugatellenesség! A milyen legyen a nyugat, ez a kérdés."
A "nyugat" nem bont le semmit, max az emberek! Egyszerűen a többség már nem vallásos, a 21- ik században más a gondolkodás alapja, így nem járnak az emberek templomba, egyre kevésbé érdeklik őket a dogmák
Birca most volt 55 éves, ha jól tudom és már ő is ateista társadalomban nőtt fel, az apja kommunista volt
Akkor, miért várod el a mai huszonévesektől, hogy másképp gondolkodjanak, kb úgy, ahogy 100 éve?
Birca is megcsinált mindent fiatal korában, még liberális is volt...
A legtöbben akkor térnek meg, amikor már érzik a sors vasfogát ....
Liberalizmus = benn lenni az EU-ban?
Szerintem ezek nem szinonímák és/vagy nem feltételezik egymást."
- Az EU a liberális demokráciák közössége, annak LIBERÁLIS elveit be kell tartani
Ha egy kormány , vagy inkább egy vezető egyeduralomra tör ( Orbán ) akkor nyilván a szokásosnál keményebb eszközök is megengedhetők vele szemben
Putyinnal sem lehet kesztyűs kézzel bánni !
-
Boldeone2 2023.08.10. 15:32:06
- Miért, nyugaton szar a helyzet? Mikor jártál arra? Éppen az ellenkezője igaz: a magyar régen volt olyan sanyarú pénzügyi helyzetben, mint most, az orbáni gazdaságpolitika elbukása alatt
Európa krónikus szegényháza vagyunk
Egyébként miből gondolod hogy nektek van igaztok? Az értelmiség mindig is rendszerkritikus volt, ti meg nárcisztikus pszichopatát támogattok, egy tekintélyelvű vezetőt!
Orbán még soha nem volt képes bármilyen önreflexióra, magán SOHA nem viccel, csak másokon , ez a pszichopaták egyik fő jellemvonása: halálosan komolyan veszik magukat, zéró az önkritika, zéró gesztus mások felé...
Önmagából így ellenséget farag, ezzel a politikával ... Orbán egy ámokfutó valójában ...
Cippola mester , Arturo UI ...
Boldeone2 2023.08.10. 15:47:04
Semmilyen európai érdek nem fűződik ahhoz, hogy ők nyerjenek, Oroszország veszítsen. Európa a baráti Oroszországgal járna jobban, nem a baráti koszfészekkel és az USA érdekét KISZOLGÁLVA ellenséggé tett oroszokkal."
- Európa segglyuka mindig is Oroszország és annak elődei voltak, ettől szeretne Ukrajna éppen minden téren megszabadulni, és EU - taggá válni
Ezzel az Oroszországgal NINCS tárgyalnivaló, ahogy Hitlerrel sem volt! Az orosz ideológia a ruszofasizmus , Dugin könyve mindent nyilvánvalóvá tesz: nincs miről tárgyalni
Egy féláázsiai, agresszív, diktatórikus katonaállam, amit ebben a formában nem szabad tűrni
Mi a nyugat vagyunk, a nyugati szövetség része, ennek oszlopos tagja pedig az USA!
Beszoptad az ostoba ruszki propagandát, de nagyon !
Európa népeinek elegük van a ruszki vadállatokból, nekünk magyaroknak is lenne elszámolni valónk van velük!
Az első világháborút az orosz cár szította fel, Bruszilov offenzíva, bolsevizmus, Don- kanyar, Budapest ostroma, több százezer magyar nő megerőszakolása, készermunka, Gulág, Rákosi- rendszer, 1956, Corvin - köz, Kádár- rendszer...stb...
Mi kell még nektek hogy megértsétek: ezek Európa ellenségei! Ennyi sem volt elég?
Ezt mindenki megértette Kelet- és Közép - Európában, csak ti rémesen ostoba orbánisták nem!
Egy 7 éves lengyel is tudja, hogy mi a különbség az USA és Oroszország között, csak ti nem tudjátok!
Boldeone2 2023.08.10. 15:52:27
Ezt a szocializmusan tanult hozzáállást még ki kell nőnünk. Generációk..."
- Csakhogy ezek nem valódi vállalkozók, hanem az állam pénzét kockáztató, az államon élősködő bűnözők!
Mészáros Lőrinc mivel vitte ki az országot a világpiacra? Milyen új innovációk születtek? Ő csak egy fonnyadt faxú gázszerelő, aki Orbán strómanja...Semmi több
ZorróAszter 2023.08.10. 18:01:42
Ennek a propagandának az értelmét a csekély értelmű medvebocsok is világosan kiveszik: munkanélküliek, munka mellett nyomorgók! Ne sírjátok vissza a Kádár rendszert, mert hiszen a mai tőkések a Kádár rendszer kommunistáiból állnak.
Eredmény: ma már Rákosi Mátyást és az ÁVÓ-t sírják vissza. Azok legalább rendet vágtak a mocsokban.
Gery87 2023.08.10. 18:54:31
Erről már beszéltünk és nem lett igazad.
Nyilván egy rossz ember is megmenthet egy embert, ha épp ez áll érdekében, de amint nem áll érdekében nem teszi és ez a lényeg.
Röviden: nem lehet mentőszolgálatot meg tűzoltóságot alapozni olyan emberekre akik akkor mentenek meg emberi életeket meg oltanak el tüzeket ha épp olyan kedvük van, ráérnek, nem veszélyes annyira meg érdekükben áll!
Te azt várod ezektől hogy keresztényként intézkedjenek, miközben nem azok.
És egyszer majd nem is lesznek, mert épp az kell.
Nem fogsz versenyt nyerni olyannal aki csak úgy csinál mintha nyerni akarna...
Gery87 2023.08.10. 18:58:55
Nem a pénz körül forog, megint magadnak magyarázol be valamit.
A liberalizmus alap gondolata annyi: az ember szabadnak születik, jog szerint egyenlő kell legyen és az egyén mindent megtehet amivel nem árt másoknak, hogy mi ártalmas, pedig társadalmi konszenzus kérdése, nincs kőtáblába vésve.
A liberalizmusnak pedig sok formája van, de a lényeg a szabadság kérdése körül forog.
alöksz róz 2023.08.10. 19:23:17
alöksz róz 2023.08.10. 19:24:46
Gery87 2023.08.10. 19:38:58
Hát sajnállak ha ilyeneket ismersz csak, mert nem mondtam hogy nincs ilyen köztük.
Csak az arányok mások.
Gery87 2023.08.10. 19:42:40
Mondj egy olyan ideológiát ami nem "faék".
Minden ideológia alapja hogy kiragad egyvalamit (egyén, osztály, nemzet, vallás, hagyomány...) aztán aköré építi fel a magyarázatait.
A nacionalizmus különb? Semmivel.
Ezért nem is érdemes egyvalamire felfűzni kritikátlanul a világképed.
"De ti még ez se értitek:)"
alöksz róz 2023.08.10. 22:05:30
Csak az arányok mások." - dehogy mások az arányok.
a maszlag más, amit megesznek.
olyanok, mint a boldi.
Gery87 2023.08.10. 22:13:23
Mások az arányok.
Tetszik nem tetszik ez van.
Persze én is ismerek kivételeket.
alöksz róz 2023.08.10. 22:23:20
ugyanazon okból kifolyólag.
hogy nem is gondolkodnak el rajta.
Boldeone2 2023.08.10. 22:24:36
Boldeone2 2023.08.10. 22:28:04
Nektek meg marad a békaperspektíva!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.10. 22:28:14
A társadalom alapja nem lehet az egyén szabadsága.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.10. 22:29:44
Az adott jó tett akkor is jó, ha hátsó szándék van mögötte.
alöksz róz 2023.08.11. 06:31:25
20-25 éve nem is volt még olyan, hogy nem jó egyetem.
egyszakos tanár szakra sikerült bejutnod (évekkel az érettségi után, esélyes hogy nem nappali képzés), ez azt jelenti h nem vagy kifejezetten jó képességű, nincs mire verni magad...
előtte meg elvégeztél egy párhetes tőzsdeifaszom tanfolyamot, amivel sikerült is bejutnod a sok zsidó közé valami brókerféle üzletkötőnek. (lehet zsidóféle származású vagy te is, ezt a vélelmet a kozmopolita magyargyűlölő kommentjeid is erősítik.)
abból pedig h szó szerint másolod be a propagandát, arra lehet következtetni, hogy
(hiába nem vagy lusta és gondolkodni nem hajlandó vagy nem megtanított fiatal) maga a gondolkodás is nehezedre esik, nemhogy a "beyond the box" :D
na.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.11. 08:18:04
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.11. 08:22:19
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.11. 08:24:32
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.11. 08:28:59
2023.08.11. 09:41:15
Boldeone2 2023.08.11. 09:43:58
- Egyrészt nem "egyszakos tanár" szakot végeztem, ad 1. Ad 2, nappalin végeztem és van mellette/ előtte más diplomám is. Ad 3, jó/jeles eredménnyel végeztem
Egyébként, te mire van vered magad, te faszkalap??? Te mit értél el az életben eddig, te senkiházi?
Eddig semmit sem bizonyítottál, egy normális hozzászólásod sincs sehol!
Boldeone2 2023.08.11. 09:48:51
Ne viccelj már!
Boldeone2 2023.08.11. 09:53:34
Robert William Seton-Watson: Racial problems in Hungary ( 1908)
( Scotus Viator )
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.11. 09:56:56
És nem, nem fér bele olyantól ennyi hiba sem, aki verbális agresszív negatív kontextusba helyez embercsoportokat, lehülyézi, lenézi őket és nagyra van az elitségével.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.11. 10:04:35
universityofcalgary-a.orangelogic.com/CS.aspx?VP3=DamView&VBID=2R3BXZ6P705ZR&PN=14&DocRID=2R3BF1F040GDO
Seton Watson hírhedt magyargyűölő volt, ebből a könyvéből is kiderül világosan. Nem csoda, a Jászi-féle bagázstól tájékozódott.
library.hungaricana.hu/hu/view/PragaiMagyarHirlap_1923_05/?pg=66&layout=s
library.hungaricana.hu/hu/view/NapiHirek_1928_12_2/?pg=150&layout=s
Boldeone2 2023.08.11. 10:32:17
Szándékosan írtam így, időnként. Korábban sok olyan blog volt, ahol bizonyos szavak használata nem volt megengedett
De, miért nem a tartalmat kritizálod? Birca is vétett már rengeteg hibát, SOHA nem bántottam érte, de a tartalom miatt sem nagyon, pedig nem vagyunk egy politikai platformon
Birca egy értelmes ember, nem megalázni próbálja a vitapartnerét, mint itt egyesek... Nyilván én is azt tudom visszaadni bárkinek, amit kapok...
Ellenvélemény nélkül dögunalom minden blog
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.11. 10:34:48
Angol könyv a tótokról. Budapest, jan. 11. A Turócszentmártonban megjelenő NárodnieNovinycímű tót újság a minap amiatt jajdult föl,hogy ha a tótok kiteszik is a lelküket a tenyerekre,mégsem hiszi el senki Európában a magyar atrocitásokra vonatkozó panaszaikat — kivéve az egyScotus Viát őrt.Tehát lemondtak már Björnsonrólés Tolsztojrólis, csupán az említett angol író igyekszik megfelelni a tótok bizalmának. Csakhogy igenvalószínű, hogy Scotus Viatornak sem hisz Európa,magyarfaló támadásainak valótlanságával pedigsugalmazni, a tót nemzetiségi politikusok vannakleginkább tisztában. Scotus Viatorneva alatt — amint tudjuk —K. W. Seton-Watsona skót Aytonban (Aberthay)lakó hró rejtőzik. Első könyve The future of Austria-Hungaryvolt, és bár Bécsben német fordításban ismegjelent, különösebb hatással nem dicsekedhetett.Most már nagyobb fába vágta a fejszéjét, amennyiben vaskos könyvetadott ki Magyarország fajiproblémáiról. (Teljes címe ennek itt következik:„Racial problcms in Hungary." By Scoius Vlator,Author of „The Future of Austria-Hungary. Witliillustrations and a map. London, Archibald Constable et comp. LTD. 1008.)A könyvnek száraz ismertetését adjuk, de már a tartalom elősorolásábólis kitűnik az egésznek hazug tendenciája s kitűnnek a rosszhiszemű források, a melyekből SeotusVlator,rendszerintmeríteni szokott. Ajánlva vanpedig a könyv, igy szóról szóra: „A hungár nemzetnek.“ A könyvnek három előszava van, áll huszonegyfejezetből, van mellette tizenkilenc melléklet, bibliográfia, negyvenkét kép és Magyarország néprajzitérképe. Vannak történelmi retrospektatív részei,szolgál a helyzet mai képével és megrajzolja a jövőt,úgy, amint azt a Slovensky Tyzdennikés NárodnieNovinyszokták csapongó képzelettel lerajzolni. Acím az összes magyarországi fajok méltatását ígéri,a könyv azonban csaknem kizáróan a tótokkal foglalkozik, ezek múltjával, jelenével, földrajzi helyzetével, nemzetiségi és politikai céljaival, szenvedéseivel,küzdelmeivel, reményeivel és törekvéseivel. [...]. A nemzetiségi sajtó — természetesen — nagyörömriadallal üdvözli Seotus Viator könyvét, elnevezve őt a tótok szamaritánusának, misszionáriusan jóés önzetlenül dolgozó bajnokának.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.11. 10:37:08
Oasperar Eri am primit la redacţie vizita dlui R. W. Seton Watson,tinăr student din Scoţia, care îşi completează studiile la Viena şi a plecat în călătorie de studii prin Ungaria, pentru a cunoaşte popoarele cari o locuesc şi mai ales dorinţele şi durerile lor. Tinărul şi inteligentul domn va merge de aici la Alba-Iulia, Blaj, Arad, Timişoara, Lugoj, şi apoi se va reîntoarce la Viena.
adt.arcanum.com/hu/view/TelegrafulRoman_1906/?pg=202&layout=s
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.11. 10:41:18
Ezt mindenki megértette Kelet- és Közép - Európában, csak ti rémesen ostoba orbánisták nem!" nem képez tartalmat így nem kritizálható.
Boldeone2 2023.08.11. 10:49:18
- ...és ez nem fér bele egy bloghozzászólásba? Kb egy ezredrésze annak, amit írtam, ráadásul van valóságalapja, szerintem
Ne csak idézgess, hanem magad fogalmazd me az ellenvéleményt, ha van kritikai észrevétel! Pl Birca is ezt teszi
Tapi2021 2023.08.11. 11:08:31
"16Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! 17Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! 18Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot. 19Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. 20Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek. 21Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak és vesztüket okozzák. 22Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül."
"34Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot. 35Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával. 36Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége. 37Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. 38Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám. 39Aki meg akarja találni életét, elveszíti; aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja."... stb.
Tapi2021 2023.08.11. 11:19:17
Sokszor írtam már, de láthatóan nem megy át:
NEM lelkivezetést várunk politikusoktól, politikai pártoktól és kormányoktól!!! Hanem politikai, társadalmi ÉRDEKVÉDELMET!
És ahogy Birca is írta: nekünk nem másokat kell meg- és elítélgetnünk, meg megsaccolni, hogy kiről mit gondol Isten, hanem a SAJÁT hitünkkel, kereszténységgel kell foglalkoznunk a hitéletünkben, a közösségi, politikai szférában pedig BIZTOSÍTANI a mi és közösségeink ÉRDEKVÉDELMÉT, képviseletét, a mi értékeink előmozdítását.
Ezt ma KIZÁRÓLAG a Fidesz-KDNP vállalja fel!
Ha Gyurcsányék is felvállalnák, legalább ennyire, mint a Fidesz-KDNP, rájuk is jó szívvel szavazhatnánk. Csak, hát erről ugye szó sincs.
Akkor? Kire tudunk szavazni?
Tapi2021 2023.08.11. 11:25:29
Európa krónikus szegényháza vagyunk"
A pénz nem minden! Sőt!
Az a baj, hogy mindent ezzel mértek.
A nyugat nyilván nem pénzügyileg van bajban, ma még.
Tapi2021 2023.08.11. 11:34:10
És ugye erről szó nincs a Fidesz-KDNP kormányok esetében, amelyek masszívan és egyértelmű elköteleződéssel álltak bele a keresztény-magyar-nemzeti-konzi értékek képviseletébe és védelmébe!
Annál elkötelezettebben, ahogy ők ebbe beleálltak, nemigen lehet jobban beleállni, sem egyértelműbben!
Éppen ezért lettek az újpogány - LMBTQ-s, woke, genderes... "értékeket" toló, a kereszténységgel szembefordult, a nemzeteket felszámolni kívánó, bevándorlást támogató... - nyugaton ellenség.
Náluk elkötelezettebb és pofonokat is felvállaló "tűzoltóink" nincsenek. És ez a látható és könnyen belátható tény.
Tapi2021 2023.08.11. 11:46:00
A liberalizmusnak pedig sok formája van, de a lényeg a szabadság kérdése körül forog."
Definíció szerint ez igaz. Azonban ma a "liberalizmus" nevében korlátozzák a szólás- és véleményszabadságot, kirúgnak egy rossz kommentért az állásodból, és szinte minden területen KIZÁRÓLAGOSSÁGRA törekednek, ÜLDÖZVE minden más világnézetet, világ értelmezést, hitet, vallást..!!!
EZ a liberalizmus egy DIKTATÚRA! Amit el kell utasítani! Annak a liberalizmusnak a nevében is, amiről te írtál.
Pl. felháborodnak és TÁMADNAK azért, mert mi keresztények úgy gondoljuk, hogy az már nem az egyén szabadsága, ha bemegy az ÉN GYEREKEMNEK beszélni az iskolába arról, hogy amiről én azt mondom neki, hogy helytelen, az valójában helyes!
Mivel ezzel az én és a gyerekem életébe avatkozna be, KÉRETLENÜL és AKARATUNK ELLENÉRE, ez nem lehet neki szabadságjoga!
Hiszen engem, minket ez már SÉRT!
És azt ugye nem lenne szabad, a liberális elv szerint.
Ehhez képest hisztérikus és átfogó (nemzetközi!) TÁMADÁST indítottak ellenünk és a MI GYEREKEINKET és JOGAINKAT VÉDŐ törvény ellen!
Ez ma a "liberalizmus"!
EZ nem kell! Mert valójában nem liberalizmus, hanem nyílt elnyomása a másként gondolkodásnak.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.11. 12:00:06
Boldeone2 2023.08.11. 12:22:24
Ez marhaság! A " copy paste "- nek te vagy nagymestere, én viszont a saját gondolataimat írom. Eleve szinte alig figyelem a magyar sajtót, miről beszélsz?
Boldeone2 2023.08.11. 12:29:59
Nyilván úgy a biztos, ha megmaradsz a saját pályádon...
A blogvita - szerintem - nem erről szól. Pl itt van Tapi, legalább vitázik és érveket hoz. Te inkább csak meglázni szeretnéd a blogtársad, ezért " Boldilizel " stb...Holott én sokáig kerültem az ilyen jellegű minősítéseket veled kapcsolatban
alöksz róz 2023.08.11. 13:27:36
"Eddig semmit sem bizonyítottál, egy normális hozzászólásod sincs sehol!" - :DDD
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.11. 14:35:14
Az lehet, hogy nincs egy önálló gondolatom, de ha az olyan mint neked, nevezetesen listázás, vagyonelkobzás, bunkózás, mucsaizés, akkor azt is garantálom: nem is lesz.
Gery87 2023.08.11. 15:02:01
Találkoztam ilyen emberekkel és rájuk nem igaz amit mondasz.
Az hogy neked nem volt ilyen benyomásod soha, hát ez van.
Nem a megfelelő emberekkel találkoztál.
Gery87 2023.08.11. 15:02:31
Nem lehet CSAK ez, persze, de szükséges.
Az egyénszabadsága nélkül mi van? Diktatúra.
Gery87 2023.08.11. 15:02:54
Eléggé kilúgoztad te az erkölcsöt meg a kereszténységet.
Gery87 2023.08.11. 15:04:49
Ostobaság. Miért ne lehetne?
Gery87 2023.08.11. 15:07:13
Jézus nem mondott olyat hogy kövesd a hazug embert ha szépen beszél.
Gery87 2023.08.11. 15:15:20
"NEM lelkivezetést várunk politikusoktól, politikai pártoktól és kormányoktól!!! Hanem politikai, társadalmi ÉRDEKVÉDELMET!"
Én ezt értem.
Mégis azt hazudják hogy lélekben is keresztények.
Ti meg azt nem értitek meg hogyha valaki nem őszintén gondolja amit tesz, csak számításból, érdekből akkor az addig tart amíg az neki egy működő eszköz.
Amint nem az, eldobja.
Erre építeni hosszú távon nem lehet.
Pesty László is megmondta: ő ősfideszes, a párthoz hűséges, mindegy mi az irány...
"Ha van ember, akinek a lojalitása megkérdőjelezhetetlen, akkor az én vagyok. Fideszes voltam, fideszes vagyok, fideszes maradok, míg élek! Sose leszek áruló!"
Gery87 2023.08.11. 15:16:35
"És ugye erről szó nincs a Fidesz-KDNP kormányok esetében, amelyek masszívan és egyértelmű elköteleződéssel álltak bele a keresztény-magyar-nemzeti-konzi értékek képviseletébe és védelmébe!"
ja persze:)
Ezt állítják magukról, de nem így élnek és voltak ők már minden felé mint a szélkakas.
Képmutató senkik.
Gery87 2023.08.11. 15:17:31
"Definíció szerint ez igaz. Azonban ma a "liberalizmus" nevében korlátozzák a szólás- és véleményszabadságot, kirúgnak egy rossz kommentért az állásodból, és szinte minden területen KIZÁRÓLAGOSSÁGRA törekednek, ÜLDÖZVE minden más világnézetet, világ értelmezést, hitet, vallást..!!!"
Magyarán nem liberálisok, tehát nem róluk beszélünk.
Gery87 2023.08.11. 15:21:55
Mindig van norma. Mindig más, de van.
Nincsenek erkölcsi konszenzusok arról mi helyes mi nem, mit tehetsz meg és mit nem a másikkal, mi árt és mi nem?
Dehogynem.
Ezek változnak de mindig vannak normák!
Boldeone2 2023.08.11. 16:20:19
- Neked az különösen nehezen menne, mert a hozzászólásaid alapján nem hinném, hogy az elitbe tartozol!
A diplomámat ( az egyiket ) csak ezért tettem fel, mert te és társaid folyamatosan hazugsággal vádoltatok, így feltöltöttem a leckekönyv néhány lapjával együtt
A " ballib " vagy inkább ellenzéki oldal jóval kvalifikáltabbnak tűnik, mint a kormánypárti:
Jótündér" - Elek Gábor matematikus, docens
Hafr" - Béndek Péter a filozófia doktora
Mostanában ők nem aktívak, igaz
Matyi szintén doktor, percek alatt inasba rak benneteket, ez persze fájó lehet..
Vagy a többek a "Téveszmék" blogon, akik sokkal jobb érveket mondanak, mint Ti valaha is fogtok...
Egyedül Nagy Laci végez tisztességes blogírást, a kormányoldalon ( nem is szoktam úgy reagálni, mint ahogy ti, akik csak megalázni szeretnétek a vitapartnert, jobb ötlet hiányában )
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.11. 16:43:40
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.11. 17:40:49
Jól ismerem mind a 3-at. Az egyiket még személyesen is.
Matyi képtelen feldolgozni hogy nem kapott nobelt. Semmihez se ért rendesen egyébként.
Rossztündér állítólag ért a matematikához. Viszont gyűlölettel teli magyarellenes majom.
Péndek persze a legértelmesebb. Egykor Orbán belső körében volt. De nem tudta feldolgozni hogy Orbán nem őt nevezte ki Rogán helyére. Ebbe beleőrült, bosszúból ma már Gyurcsánynak csápol, de a ballibek számára ő máig Fideszes, így nem fogadták be.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.11. 17:44:25
Egyáltalán nem.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.11. 17:47:52
Az egyén szabadsága fontos, de nem lehet társadalmi alapelv. Ha ugyanis az, annak szükségszerű következménye az oligarchia. Hiszen az erősek nagyon szabadok lesznek, a prolik meg teljes rabságot kapnak.
Boldeone2 2023.08.11. 19:18:33
Haldoklik az egész blogszféra, mert a Facebook, meg egyéb közösségi médián egyszerre akár tízezreket is el lehet érni. Tehát ha valami ütőset beír valaki Orbán közösségi profiljára, annak egészen más a hatása. A blogszférában főleg azok maradtak, akik már 20 éve tolják...
Olyan ez mint a cigarettázás: tudja az ember hogy haszontalan, káros, sokan mégis képtelenek leszokni róla...Erősek a régi beidegződések...
Wildhunt 2023.08.11. 19:36:03
Bayaz 2023.08.11. 20:00:08
Amit mond az lényegében "the white man's burden" modern kiadásban.
Néha azt hiszem hogy troll annyira egy az egyben megtestesiti a sztereotipikus 'balliberálist', csak a gyűlölködést maximum fokozatra terkerve (legalábbis ilyen tömény oroszgyűlöletet ritkán látok).
Bayaz 2023.08.11. 20:10:40
Néha egész racionális, például elismeri hogy a legtöbb magyarnak jelentősen javult az életszinvonala az Orbán-kormány alatt (és ez az egyik fő oka hogy rájuk szavaznak), csak neki nagyon fáj az hogy elvették a kulturális elittől egyes játékszereiket (CEU, SZFE) és nem tud bemenni szinházba Pintér Bélát nézni úgy mint régen.
Boldeone2 2023.08.11. 21:04:05
Csak azokkal az oroszokkal van problémám, akik üdvözlik Putyin rendszerét, az ukrajnai háborút, a dugini ruszofasizmust
Ezek - sajnos - ugyanazok - akik bejöttek 1944- ben Magyarországra...Már több mint tízezer polgári áldozat van, több millió menekült, esztelen rombolás, Bucsa- Irpiny, nemi erőszak, zabrálás...
Mi a fenét kellene rajtuk szeretni? Képtelenek megváltozni!
A fő gond szerintem inkább az, köszönhetően az orbáni rezsimnek, nemhogy kritikát alig kap a Putyini Oroszország, de még piedesztára is emelik sokan
Boldeone2 2023.08.11. 21:24:49
- Lenne egy kérdésem! Mi a probléma a balliberálisokkal? Mert sehol Európában szinte nincs olyan, hogy államilag szitokszót faragtak ebből az eszmerendszerről, amely szinte a második világháború utáni Nyugat- európai fejlődés egyik fontos filozófiai alapja
A frankfurti iskola, Habermas, Adorno és társai
Ez (is) elmond mindent arról a társadalmi rendszerről, amelyben élünk...
ZorróAszter 2023.08.11. 21:27:02
"Néha egész racionális, például elismeri hogy a legtöbb magyarnak jelentősen javult az életszinvonala az Orbán-kormány alatt (és ez az egyik fő oka hogy rájuk szavaznak), "
Ezért nem közöl létminimumadatokat a FIDESZ-KSH.
És ezért vannak megkozmetikázva a munkanélküli adatok, átnevezgetve a munkanélküli segély és egyebek. Hogy ne látszódjon annyira a nyomor.
Gery87 2023.08.11. 22:22:21
Csakhogy elfelejted hogy a "...ami nem árt másoknak" részbe ezt is bele lehet venni hogy bizony nem zsákmányolunk ki senkit és nem halmozunk fel billiárdnyi vagyont mert az másoknak árt ugye. Hozzáállás kérdése.
És mint mondtam egy ideológia sem alkalmas önmagában mindennek a leírására és mindennek a kifejtésére.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.12. 05:45:02
Minden árt másnak. Azaz ez egy gumiszabály.
Tapi2021 2023.08.12. 09:42:45
Így igaz! És nem is követünk senkit, aki hazug!
Benne élünk egy adott világban, amelyben igyekszünk elérni, hogy otthon legyünk benne, hogy érvényesíthessük az értékeinket és az érdekeinket.
Ma ahhoz, hogy befolyásunk legyen az életünkre, a lehetőségeinkre, politikai pártokra, politikusokra van szükségünk, rájuk kell szavaznunk, hogy általuk elérhessük a céljainkat, avagy, hogy egyáltalán legyen politikai érdekképviseletünk.
A politikusokat NEM KÖVETJÜK, hanem HASZNÁLJUK!
Mindig abból választva, ami VAN. És abból a számunkra lehető legjobbat. Ez csak ennyi.
Mint írtam, bárki jelentkezhet a MI érdekeink és értékeink védelmére, akár a DK is, és akkor szavazunk rájuk. De, ha nem, sőt, éppen ellenkezőre törekszenek, akkor ugyan miért szavaznánk SAJÁT ÉRDEKEINK ELLEN???
Te azt teszed?
Tapi2021 2023.08.12. 10:07:24
Ezt nem tudhatod, hogy kinek mi van a lelkében. Csak Isten. Nekünk a tanács az, hogy "gyümölcseiről ismerd meg a fát". Vagyis, ha nekünk jó gyümölcsöt terem egy kormány - másik meg rosszat -, az nekünk jó kormány. Nagyon leegyszerűsítve.
"Ti meg azt nem értitek meg hogyha valaki nem őszintén gondolja amit tesz, csak számításból, érdekből akkor az addig tart amíg az neki egy működő eszköz.
Amint nem az, eldobja."
Valószínű, hogy így van, de mint éppen az előbb írtam, ez oda-vissza van így. Amint egy párt, politikus nem minket, a mi értékeinket és érdekeinket képviseli, eldobjuk!
"Erre építeni hosszú távon nem lehet."
Igaz. Az egyház Magyarországon ezer éves, ez a hosszú táv. És ez alatt volt itt már mindenféle vezetés. Magyar királyok, idegen királyok, pogányok, kommunisták.... Mindig élünk, ahogy éppen lehet. Felhasználva az éppen adott kor, éppen adott lehetőségeit.
Most sem történik más.
Tapi2021 2023.08.12. 10:11:54
Ezt állítják magukról, de nem így élnek és voltak ők már minden felé mint a szélkakas."
Nem állítják, ezek a tények. Támogatják az egyházakat, a keresztényeket, a hagyományos-keresztény értékeket és erkölcsöt...
Pontosan ezért szavazunk rájuk.
Gery87 2023.08.12. 10:15:29
Dehogy árt minden másnak.
Gery87 2023.08.12. 10:16:39
"A politikusokat NEM KÖVETJÜK, hanem HASZNÁLJUK!"
Használod a francokat, ők tematizálnak te meg követed.
13 év alatt minden fasságukat kritika nélkül beszoptátok.
Gery87 2023.08.12. 10:17:23
És majd koppanni is fogtok mert e mögött náluk nincs fedezet.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.12. 10:23:29
Szinte minden egyéni szabadság megélése sérti vki más egyéni szabadságát.
Tapi2021 2023.08.12. 10:26:33
Prótagorasz homomensura-tételében: „Minden dolognak mértéke az ember." Ami filozófiai alapvetésnek elmegy, de közösséget, társadalmat nemigen lehet rá építeni. Különösen úgy, ha mindenki egyenlő és nincs tekintély, amelyet maga fölöttinek fogadna el.
Tapi2021 2023.08.12. 10:32:24
13 év alatt minden fasságukat kritika nélkül beszoptátok."
Látod, ezért nem értesz a dologból semmit.
Ez nem így van, hanem úgy, ahogy írtam.
Addig szavazunk rájuk, amíg minket képviselnek és amíg elégedettek vagyunk ezzel a képviselettel. Plusz, amíg nincs még náluk is jobb lehetőségünk.
EZÉRT, ezt tudva, próbálnak úgy politizálni, hogy az NEKÜNK TETSSZEN!
Akár a családpolitikában, akár a nemzeti politikában, az egyházpolitikában, külpolitikában, az LMBTQ, gender, woke és más pogány ügyekben..., stb.
Nekünk csinálják ezeket, hogy megőrizzék a szavazatunkat! (Akár szívből, akár érdekből.)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.08.12. 10:54:01
A szofizmus a felvilágosodás ókori megalapozása. Tévtanítás persze.
Wildhunt 2023.08.12. 10:56:11
Tapi2021 2023.08.12. 11:24:51
Hogyan árt?
Pl. Musk felhalmozott vagyona, amely által újabb és újabb fejlesztések jönnek létre, hogyan árt bárkinek?
Akkor árt, ha a tulajdonosa arra használja, hogy ártson!
Tapi2021 2023.08.12. 20:59:51
Most ezt csinálják. És ahogy Grey is megállapította, ez amit ma tolnak ránk liberalizmus címke alatt az USA-ból és nyugatról, a legkevésbé sem az.
Arany középút vezet mindig jobb közösséghez!
Ha senki sem akarja leuralni a másikat, meg az egész közösséget, kizárólagosságra törekedve.
Gery87 2023.08.12. 22:07:37
"nem hiszem hogy gerinek van fogalma arról, hogy lehet úgy élni hogy nem követsz egyetlen embert sem."
Hát ha valaki ebben jártas akkor az a Fideszes szavazómag:)
Úgyhogy vicces.
Én soha senkit nem követtem.
Wildhunt 2023.08.12. 22:23:58
Gery87 2023.08.13. 10:27:10
Ja a DK persze...
alöksz róz 2023.08.13. 18:22:41
alöksz róz 2023.08.13. 18:24:42
a konmunizmussal kevered :D
Gery87 2023.08.13. 21:38:51
Hogy mi ártalmas másoknak változó, sosem volt mindig ugyanaz. A világ változik.
Régen nem voltak állati jogok, se környezetvédelem, sőt kollektív emberi jogok sem. És az ember úgy gondolta hogy a természet azért van hogy őt szolgálja! Ez változott, változóban van!
alöksz róz 2023.08.14. 06:32:17
Régen nem voltak állati jogok, se környezetvédelem, sőt kollektív emberi jogok sem. És az ember úgy gondolta hogy a természet azért van hogy őt szolgálja! Ez változott, változóban van!" - ez így van, és biztos jól mutat egy iskolai fogalmazásversenyen, de ebben a kérdésben semmi jelentősége.
a liberalizmus alapja ugyanis a gazdasági szabadság.
Gery87 2023.08.14. 14:52:15
Szóval úgy érzed semmi más szabadságod nincs most?
alöksz róz 2023.08.14. 15:40:19
Gery87 2023.08.14. 19:27:59
Akkor azért mégiscsak ér valamit.
alöksz róz 2023.08.14. 22:07:33
akkora butaságot mondtál, mint hogy ha azt mondtad volna, jó ez a kommunizmus, de mindenkinek szabadon lehessen vállalkozni, gazdagodni... na.
csak akkor van liberalizmus, ha ez teljesül. más esetben nincs.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.15. 09:31:11
Ámbár szerintem van másik lehetőség is: annyira korlátolt, hogy fel se fogja amit leír.
Amikor Lázárt fikázza - aki ugyebár megszülte a "ki mennyit ér" témát - külön vicces, mert itt ekéz másokat a "gazdag" "elit" poziból, ez sem cseppnyi kisebbrendűségi komplexus.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.15. 09:37:09
vezetése kisebbségvédelem címén visszatart nekünk járó összeget, mialatt egy valós, több millió aláírással megerősített kisebbségvédelmi problémát lesöpör az asztalról.
És ez csak egy a sokból.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.08.15. 09:44:09
Én egyszer Ungváry Krisztiánt raktam inasba, írtam is róla a blogomon. Állítólag ő lektorálta és ellenőrizte Zimándi Pius 1944-es naplójának kiadását. Az egy dolog, hogy a lábjegyzetek tökéletesen képzettek voltak ideológiailag, de tele voltak pontatlan születési és halálozási évszámokkal és ilyen nevekkel hogy "Feketehalmi-Seidner".
Kapott tőlem pár oldalas levelet, nem is tudott érdemben mit válaszolni, elnézést kért. Én utána érdeklődnem az ideológialag képzett lábjegyzekkel kapcsolatban is, arra már nem válaszolt.
Gery87 2023.08.15. 21:11:50
Az hogy ma ennyire szabad vagy azért az mégiscsak jó nem? Erre gondoltam.
alöksz róz 2023.08.16. 16:31:20
Gery87 2023.08.16. 20:22:23
Viszont a gyakorlatban nem így volt, mivel minden diktatúra korlátozza az egyént.
alöksz róz 2023.08.17. 13:07:32
csak ezt a kisember nem igazán érzi.
Gery87 2023.08.17. 21:21:11
Bizonyos kisemberek érzik bizonyos kisemberek meg soha nem vágytak többre....
alöksz róz 2023.08.17. 21:42:27
most azok érzik magukat nagyon korlátozva, akik gyerekeket akarnak megrontani, meg azok akik szeretnének lopni a közösből de a fidesz nem engedi oda őket.
meg a hülyék, de azok mindig.
Gery87 2023.08.18. 14:11:45
Persze hogy nem engedi oda őket a NER, mert ők akarnak ellopni mindent:)