magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

István a király

Nehéz dolog bevallani olyan dolgot, ami szinte mindenki másképp gondol.

Három ilyen fő dolgom van: A 22-es csapdája Joseph Hellertől, a Trónok harca, s az István a király. Mind a háromnak hatalmas rajongótábora van, de aki nem rajongó, az is szinte mind dicséri ezeket a műveket.

Én viszont mindegyiket másképp látom. A 22-es csapdája olvashatatlan marhaság, a Trónok harca dögunalmas, az István a király pedig bizseregtető történelmi demagógia.

Én az István a királyt 1984 nyarán láttam moziban. Azaz már a kezdeti újjongás lecsengése után, a Budapest központjában lévő moziban velem együtt alig 10-12 néző lehetett. Előtte nyelvvizsgán voltam, s nem akartam hazamenni, akkor 16 éves voltam, majdnem 17 már, szóval körülnéztem, s gondoltam, megnézem a híres alkotást.

Nekem nagy csalódás volt. Egyrészt ez nem film, hanem színelőadás felvétele. A két műfaj keverését hülyeségnek tartom, ezt a hülyeséget aztán tökélyre vitte Lars von Trier 15 évvel később nézhetetlen, bűnrossz filmjeivel (lásd Dogville). Másrészt nekem azonnal beugrott, hogy a film a Kádár-rendszer szolgai legitimálása, pedig akkor ez a később széles körben elterjedt vélemény még sehol se volt olvasható.

Nekem kifejezetten bántónak tűnt az egész István-ábrázolás. A műben István kb. egy gyáva hülyegyerek, aki nem ért semmihez, de aztán a külső körülmények addig mozgatják ide-oda, hogy akaratán kívül uralkodni kezd. Mindenben az ellentétje a bátor, becsületes Koppánynak, akinek egyetlen hibája, hogy nem ért a reálpolitikához.

A téma tulajdonképpen: az angyalian jó Kádár nem akart semmi rosszat, dehát a forrófejű Nagy Imréék pusztulásba akarták vinni az országot, így a jó Kádár zokogva ugyan, de kénytelen volt mindenkit kivégezni, a nagyobb baj megakadályozása céljából. A következtetés: ma minden szuper, végre békében élünk, fejlődünk, éljen Kádár százhúsz évig!

Tulajdonképpen ez volt a kései Kádár-rendszer propagandája: mi jót akarunk, de a csúnya ruszkik nem engedik, s ha ezt nem fogadjátok el, akkor jön a magyar Ceaușescu, s kenyér se lesz a boltban, vagy jön a magyar Jaruzelski, katonai diktatúrát csinál, s akkor se lesz kenyér a boltban.

Azóta se értem ezt a töretlen tömeges rajongást az alkotás iránt. Az persze érdekes, hogy így is Koppány lett a hős az alkotás népi értelmezésében. S nem csak amiatt, mert Vikidál közismert énekes volt, ismertebb, mint Varga, hiszen Varga is kiváló énekes.

A kultuszőrület azonban megállíthatatlan volt, már akkor. A filmet a magyar fél képes volt még az 1984 őszi - vagy 1985 téli, nem emlékszem már - havannai filmfesztiválra is kivinni! Én ott is láttam, másodszor, egyszerűen mert a teljes filmfesztivált végignéztem. Az volt utolsó "szabad" időszakom, még nem ismertem múzsámat - bár ő is Havannában élt már akkor -, így pl. képes voltam egész nap filmet nézni. A havannai előadáson persze szinte csak magyar néző volt ottani magyarok közül, a betévedt 10-15 kubai elment az első fél órában. Hiszen hiába jó énekesek a főszereplők, egyrészt egy idegen számára az egésznek semmi értelme, hiszen nem ismeri a kontextust, másrészt ez nem is igazi film.

78 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr4618198529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élveteg 2023.09.10. 08:09:15

Az István a király megítélésével abszolút egyetértek Nekem az egész egy hallgathatatlan ,nézhetetlen valami Egy giccsnek tartom az egészet A 22 -es csapdáját mondjuk én kedvelem Bemutatja a háború grotesztségét Na nem mintha valami pacifista ember lennék Háború mindig volt meg mindig lesz míg ember él a földön

ZorróAszter 2023.09.10. 08:47:14

Jó, de ez az értékelés hogy fér össze Szörényi Levente és társai általános értékeléséhez?

Meg Koltay Gábor a fidesznyikek egyik kedvence/védence. Mikor valaki megkérdőjelezi nemlétező kvalitásait, azonnal ellentámadásba mennek.

Pedig a többi filmje is borzalmas. Csak éppen a dokumentumfilmeknél meg a koncertfilmeknél nem látszik annyira.

De a Honfoglalás az például iszonyatos.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.10. 09:54:27

@ZorróAszter:

Mert Bródi urbánus, Szörényi népi. Ennyi az egész.

Így aztán egyik tábor se szidta soha a művet, hiszen az egyikek Bródit imádták, a másikat Szörényit.

Gery87 2023.09.10. 11:55:20

A könyvet nem olvastam, a szarkavarásról szóló szappanoperák nem érdekelnek, a rockoperával meg úgy vagyok mint a musicallal, rühellem:)

"Azóta se értem ezt a töretlen tömeges rajongást az alkotás iránt."

Pedig most magyaráztad el.
A szervilis rétegnek Kádárt magyarázza el, a kurucosabbnak meg egy rendszerkritikai élmény volt.
Mindenki azt látott, lát bele amit akar vagy az érdeke.

Gógita 2023.09.10. 12:56:21

Az anyag zeneileg - zene, dalok, még a szövegek egy része is - nekem bejön.

A tartalom és a mögöttes ideológia, nyilván igazodott ahhoz, hogy éppen szocialista diktatúrában éltünk. És át kellett tolni a cenzorokon.

Azoknak meg kellett egy kis István fikázás, egyház és pap fikázás.

A filmet "forradalminak" szánták a zavaros fényképezéssel, megállításokkal, stb. De szar lett, az egyértelmű.
A filmes verzió valóban ártott az élménynek.

vasútihíd 2023.09.10. 15:12:28

az istvan a kiraly a magyar jézus krisztus szupersztár. egyik sem vászonra vagy képernyőre való de mindekettő kiváló zeneileg és a szövegek is jók

gigabursch 2023.09.10. 16:33:50

István,(vessző!) A király egy kiváló zenei mű, kiváló dramaturggal, azonban a sztori egy történelmi frédibéni...

S amiről a zeneszerzők végképp hallgatnak:
Szinte az összes eszement jó gitárriffet Bencsik Samunak köszönhetjük.

2023.09.10. 17:03:31

és hogy üldözték akkoriban nagy ferót. aki szereplője a kultuszfilmnek. nála jobban csak szörényit üldözték. és a "baloldalon" bródyt és koncz zsuzsát.

2023.09.10. 18:48:18

és szörnyűséges kultúrpolitika volt. minden városban (a kisvárosokban is) volt mozi. és volt mokép. az állam filmeket gyártott, értkékesített és vásárolt is. ezeket vetítették a mozikban. közösségi élményt nyújtotsanak.

és ugye annyit kellett volna csinálni, hogy válasszuk meg a helyi kultúrkorifeusokat, amiből összeáll az országos vezetés, a párt állítson több jelöltet, párton kívülieket is lehessen megválasztani, és az az állam mellé léphessenek be piaci szereplők is. és azokat megadóztatva lehet az állami (városi) moziüzemi vállalat veszteségeit fedezni. és részben kapitalista módszerekkel épüljön szocializmus. olcsó mozi.

és jöttek a balfaszok, pfúj, kommunisták, de ezak a rendszerváltók ugye az mszmp spicijei voltak szinte kivétel nélkül. és ez a sok "üldözött" bazdmeg. persze nem arról van szó, hogy temérdek hülye kommunista agitpropos párttikárt nem kellett volna nyudgíjazni, elzavarni. hanem jött az, hogy sokpártrendszer kell. sok hülyéből lehessen választani országos listák. országos főhülyék válogatódjanak ki.

2023.09.10. 19:02:03

a mezvárosokhoz beoszott községekban és falvakban is voltak művelődési házak. még ott is volt moziüzem. nem a legjobb minőségben vetítettek filmeket, de az emberek szerették. errefelé építettek skandináv típusú lakótelepi iskolát. aminek saját színházterme és mozija is volt.

az mszmp-nek volt kultúrpolitikája. közepes, a fideszé rossz. a többi pártnak még annyi sincs. az mszmp kultúrpolitikáján kellett volna javítani. és jöttek azzal, hogy az állami kultúra az valami sötét gonosz dolog, stb. és a fdesz meg azt mondja, hogy csak a baloldal. és a fidesz kultúrkorifeusai különösen az első vonalban kifejezetten rosszak.

ZorróAszter 2023.09.10. 19:35:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Mert Bródi urbánus, Szörényi népi. Ennyi az egész.
Így aztán egyik tábor se szidta soha a művet, hiszen az egyikek Bródit imádták, a másikat Szörényit."

Jó, de miért vállaltak közösen Kádár-mosdatást?

Nem inkább egy ma szokásos naracsos nemzetiszínűfarok ez az állítólagos értelmezés?

"A Honfoglalás meg egy giccs."

A Honfoglalás nem giccs. Annyira rossz, hogy kellemetlen érzés nézni.

ZorróAszter 2023.09.10. 19:37:47

@cvsvrs:

Jancsó Miklós mondása szerint mint köztudott, Magyarországon mindenkit üldöztek: különösen üldözték a párttitkárokat és a spicliket.

:o)

sync 2023.09.10. 20:30:00

A pór népnek tetszik az István. Amúgy szar.

Gógita 2023.09.10. 22:10:42

@cvsvrs: Ó, régi szép idők!
Szülőfalumban összehaverkodtam a mozigépész hölggyel. Gyerek voltam, pénzem nem volt.
Viszont a mozi/kultúrház volt a szomszéd ház.
Cserébe azért, mert minden lejátszott tekercset visszatekertem - kézi készülékkel - sok filmet megnézhettem ingyen, fentről a vetítő ablakából.
Gyerekként nem volt rossz a hetvenes évek vége és a nyolcvanas évek.

Gógita 2023.09.10. 22:14:59

És, ha még meg lenne a legalább száz darabos moziplakát gyűjteményem ezekből az évekből!

Gógita 2023.09.10. 22:19:05

@cvsvrs: "és a fidesz kultúrkorifeusai különösen az első vonalban kifejezetten rosszak."

Sajnos. Sok-sok évtizedes le- és kimaradást kell ledolgozni. Ahogy a művészetek, a tudomány területén is.
Úgy könnyeb ez, ha már az ükapánk is azt csinálta!

A legtöbb mai jobb-konzi-nemzeti meg első generációs értelmiségi. Meg most engedik oda őket ezekhez a területekhez (nagy visongás, diktatúrázás közepette).

Gógita 2023.09.11. 02:03:36

@cvsvrs: ". tehetségek kellenek hozzá. csak nincsenek. a fideszben nagyon szűk a merítés. a dk-ban még szűkebb."

Lenne, csak ott nem merítenek, mert nincsenek meg a kapcsolatok. A Fidesz-KDNP is egy baromira zárt kör. Aki nincs belül, az nincs.
Olyan káderhiányuk is van, hogy beszarás.

Nagyvárosban nincs normális, erős alapszervezetük, és nem tudnak kiállítani egy vonzó polgármestert.
Beszarás.
Arról már ne is beszéljünk, hogy a helyi politikusaiknak NULLA vagy annyit érő csapatuk, embereik vannak.
Nálunk is olyan ziccereket hagynak ki, vagy adnak az ellenzéknek, hogy csak nézünk, mint bornyú az új kapura. Hogy ilyen nincs.

Ahogy meg a lojális "talpasokkal" bánnak... Arról inkább ne is beszéljünk.

Lenne alkalmas ember is, csak nem találják, meg főleg nem is keresik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.11. 07:02:30

@ZorróAszter:

"Jó, de miért vállaltak közösen Kádár-mosdatást?"

Amiért mindenki más. Írtál valami merészet, majd beletetted a vörös farkokat. Magadat meg azzal nyugtattad "kijátszottam őket".

Erről szólt minden komcsi ország művészeti élete.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.11. 07:03:21

@ZorróAszter:

"ma szokásos naracsos nemzetiszínűfarok ez az állítólagos értelmezés?"

Amikor ez az értelmezés megszületett, még a Fidesz ballib volt, sőt nem is létezett.

Gery87 2023.09.11. 10:35:08

@Gógita:

Nagy kár hogy ilyen kultúrharcos a felfogás.
Nagy kár hogy azt hiszitek felülről, pártutasításra lehet kultúrát teremteni, és majd pont ezek az újgazdag prolik fogják.

ZorróAszter 2023.09.11. 12:05:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Erről szólt minden komcsi ország művészeti élete."

Erről szólt propaganda. Csakhogy nem a Szovjetuniónak pláne Magyarországnak volt arra pénze a világ kirablásából, hogy ezt a propagandát mindenki képébe nyomja, hanem az Egyesült Államoknak.

A propaganda szerint ezzel szemben mindent lehet. De ha az ember megnézi, ugyanúgy voltak cenzúrázott témák. Például amivel én találkoztam, az az amerikaiak által létrehozott és finanszírozott dél-amerikai és a vietnami halálbrigádok témája.

Például a Jó reggelt Vietnám! című filmben.

Vagy például a Gulágok az Egyesült Államokban. Azaz ki és hogy építette a másodrendű és alacsonyabb utakat az Egyesült Államokban?

De van még egy csomó téma. Például a célzott likvidálások amerikai állampolgárok ellen az FBI speciális, erre felállított részlege által.

ZorróAszter 2023.09.11. 12:08:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Én sosem találkoztam ezzel a felütéssel, miszerint az István, a királynak van egy Kádár-mosdató olvasata. Szerintem nincs is.

Szerintem ezt maga találta ki mostanában.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.11. 12:13:56

@ZorróAszter:

Közismert nézet volt ez már a 80-as évek végén, hogy István Kádár, Koppány pedig Nagy.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.11. 12:15:06

@ZorróAszter:

De ennek mi köze a témához?

Semmi.

Vajon a magyar és szovjet kultúrpolitika oka a nyugati propaganda volt? Dehogy.

ZorróAszter 2023.09.11. 12:33:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Közismert nézet volt ez már a 80-as évek végén, hogy István Kádár, Koppány pedig Nagy."

Ezt maga találta ki kínjában mostanában.

"De ennek mi köze a témához?
Semmi.
Vajon a magyar és szovjet kultúrpolitika oka a nyugati propaganda volt? Dehogy."

A propagandában az nyer, akinek több pénze van rá.

A rablóknak általában több pénze van propagandára.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.11. 12:37:18

@ZorróAszter:

Tehát a komcsi propaganda oka, hogy a nyugat többet költött propagandára. Már minden világos.

Tapi2021 2023.09.11. 12:44:59

@cvsvrs: " ha ezekenek azt mondják budapestről, hogy debrecenbe telepítünk 10-20-30 ezer embert, kínai akkumulátor gyár épül, akkor is azt mondják, hogy igen, igen, ezt akarjuk. mert vagy ez vagy gyurcsány."

A vége sajnos egy valós tény, a DK mindent visz (vinne) az ellenzéki oldalon.
Az akkugyárakat meg lehet úgy nézni, hogy - bár mint minden gyár - szennyezhet, mégis a legmodernebb technológiák egyike ma, és kell a zöld átálláshoz. Plusz, az a 10-30 ezer vendégmunkás egyben FOGYASZTÓ is! Ha a magyar nem szokott volna el a vállalkozástól és nem mindent az államtól várna, LHETŐSÉGKÉNT is lehetne tekinteni rájuk.
Mert enni fognak, fodrászhoz menni, moziba...
Szóval költenek is!
De, hát...
Mi inkább mindennek ellenállunk, sírunk.

"és aki egy fél mondattal is bírálni merészeli őket azt kirúgják, és a multiknál is ott vannak az emberekeik. a multik is a kegyeiket keresik, mert hogy kaphatnak akárhány milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatás és bármennyi különadót is."

Tudnak hatékonyan kormányozni, az tény.

Tapi2021 2023.09.11. 12:54:59

@ZorróAszter: "Erről szólt propaganda. Csakhogy nem a Szovjetuniónak pláne Magyarországnak volt arra pénze a világ kirablásából, hogy ezt a propagandát mindenki képébe nyomja, hanem az Egyesült Államoknak."

Ehhez illik ez a cikk. Biden Vietnámban, vörös, csillagos zászlók előtt emeli poharát.
Vietnámot szét bombázták ugyanők.
Most, hogy kiderült, ott lehet a világ egyik legnagyobb ritkaföldfém lelőhelye, hirtelen nagy barátok (értsd: gazdasági gyarmat, protektorátus!).

A koldus ország hirtelen rendelt is 7,8 milliárd dollárért Boeingeket...
Meg fegyvereket is vennének...

Így megy ez!

Az USA bekavar Taiwannal Kínának, máris nagyobb a feszültség a térségben, neki kell állni fegyverkezni.

Most ugyanezt érték el EURÓPÁBAN!

Oroszország pl. eddig nem foglalkozott a finnekkel, most sokkal nagyobb erőket kell, hogy a finn határhoz vezényeljen!!! Hiszen már nem semlegesek, hanem NATO!!!
Érted?!
Biztonságosabb lett a világ, Európa, Finnország?

De fogy a fegyver, pörög az üzlet. És ez a lényeg!!!

index.hu/kulfold/2023/09/11/joe-biden-amerikai-egyesult-allamok-vietnam-ket-orszag-kapcsolat-uj-szakasz/

ZorróAszter 2023.09.11. 14:27:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Igen, én terjesztettem el."

Nem. Nem sikerült elterjesztenie. Ezt csak magától hallottam eddig.

"Tehát a komcsi propaganda oka, hogy a nyugat többet költött propagandára. Már minden világos."

Csúsztatás. Én nem ezt mondtam, hanem azt, hogy egy propagandaháborút az nyeri, aki többet költ rá.

ZorróAszter 2023.09.11. 14:34:17

@Tapi2021:

Azt, hogy mi volt a Vietnami háború, azt csak homályosan sejtjük.

Valószínűleg a legfontosabb a gyarmatoknak szóló pedagógiai tanulság: ha egy gyarmat meg akar szabadulni a gyarmattartójától, akkor úgy jár, mint Vietnam. Milliószám hallnak meg és holdbéli tájjá bombázzák.

Amerika mindigis szerette azt játszani, hogy a tegnapi szövetséges lett az új ellenség, a tegnapi ellenség meg az új szövetséges.

Én annyira nem figyeltem az eseményeket, de nekem úgy tűnik, hogy Vietnam gazdaságilag nagyon sokat fejlődött és kb. azt az utat követi mint Kína.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.11. 15:06:48

@ZorróAszter:

De mi a kapcsolat ezzel?

A Kádár-féle kultúrpolitika az István a királlyal a nyugat ellen küzdött?

Billy Hill 2023.09.11. 15:31:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A Kádár-féle kultúrpolitika az István a királlyal a nyugat ellen küzdött?"

Nem, hanem a Varga Miklós a BND-vel együtt a Mediaworks ellen küzdött. De az csak gumicsont volt.

Tapi2021 2023.09.11. 16:02:47

@ZorróAszter: "Én nem ezt mondtam, hanem azt, hogy egy propagandaháborút az nyeri, aki többet költ rá."

Ez nem mindig elég. Hihetőnek is kell lennie és igazodnia a nép saját elgondolásához, igényéhez.

Pl. Soros itt nálunk hiába költ sokat LMBTQ-gender propagandára, mert a nép nem vevő rá, nem találkozik a magyarok többségének ízlésével.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.11. 16:05:03

@Billy Hill:

Már értem. A német nagytőke rendelte meg a művet Bródytól és Szörényitől!

Tapi2021 2023.09.11. 16:07:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A Kádár-féle kultúrpolitika az István a királlyal a nyugat ellen küzdött?"

Vagy inkább illeszkedett Kádárnak az "aki nincs ellenünk, az velünk van" politikájába, és konszolidálta a nép nem szocialista (konzi, keresztény, nemzeti érzelmű) rétegeit.

Kaptunk egy kis Szent Istvánt, nemzeti történelmet, nemzeti érzést, szépen megdalolva, zenésítve.
A sok világ proletárjai után.

Gery87 2023.09.11. 17:42:12

@ZorróAszter:

A kommunizmus Délkelet-Ázsiai terjeszkedésétől féltek.
Ahol kommunisták jutottak hatalomra ott államosították a tőkés vagyont és a szovjetekkel szövetkeztek.
Ez nyilván nem volt érdekük.
De ahol pusztán antikapitalista, tőkekritikus baloldal jutott kormányra azt se nézték szép szemmel.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2023.09.11. 19:58:59

Én egy kicsit másként látom.

1. Először is ez inkább üzleti vállalkozásnak tűnik. És így is kell értékelni. Jó zenével, valami nagyon veretesnek tűnő mondanivalóval. És k. sokat is kerestek vele. Azaz siker volt.

2. Egy másik összetevője, hogy talán először lehetett az országban nemzeti témáról beszélni. Ez volt a sikerének a nagy titka. Tudom, hogy ez visszafelé tekintve nehezen érthető, de 45-től kezdve, ellentétben mondjuk pl. a román kommunizmussal, nálunk teljesen tiltva volt a nemzeti érzés. Minden szinten. És persze a vallás is. Ezért ha csak ilyen áthallásos módon is, de mégiscsak magyar királyokról, vallásról volt benne szó. És ez akkor nóvum volt. Erdélyi ismerőseim féltve őrizték a kazettákat, pedig sokat fizethettek akkor értük.

ZorróAszter 2023.09.12. 00:17:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem az a kérdés, hogy a mai propaganda mit talál ki, hanem hogy a maga idején volt-e olyan szándék, hogy Koppányt Nagy Imrével azonosítsák vagy Kádárt Istvánnal.

Szerintem ez akkora ökörség, hogy akkoriban nem volt olyan ember, aki ilyesmibe belement volna.

A hatalom 1956-ot mindenestűl el akarta felejteni.

Ma meg egy újságíró azt ír le, amit megparancsolnak neki. Akár ilyen blódségeket is kínjában, ha a főszerkesztő kevesli az antikommunizmust a cikkben.

ZorróAszter 2023.09.12. 00:18:54

@Billy Hill:

Kedves Zavaleta!

Örömmel látom, hogy Billy Hill zoknibábja hátán visszamerészkedett az itteni vitába.

Muhahaha!!!!

:o)

ZorróAszter 2023.09.12. 00:23:37

@Tapi2021:

"Ez nem mindig elég. Hihetőnek is kell lennie és igazodnia a nép saját elgondolásához, igényéhez.
Pl. Soros itt nálunk hiába költ sokat LMBTQ-gender propagandára, mert a nép nem vevő rá, nem találkozik a magyarok többségének ízlésével."

Akinek van elég pénze, az hatékonyságot is tud venni.

Honnan tudja, hogy mit akar valójában Soros és a CIA? Egyelőre az látszik, hogy a különféle oldalak egymásnak végszavaznak, tematizálják a közvéleményt ilyenekkel, és terelik a figyelmet a nyomorról és hogy fehérniggergyarmat lettünk.

Ki hiszi el, hogy az a lényeges, amiről a sajtó és a megmondó emberek beszélnek, és nem pont az, amiről elterelik a figyelmet?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.12. 03:59:47

@ZorróAszter:

"maga idején volt-e olyan szándék, hogy Koppányt Nagy Imrével azonosítsák vagy Kádárt Istvánnal"

Ez nem tudható. De nem véletlen, hogy rengeteg embernek ez jutott eszébe.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.12. 04:00:51

@ZorróAszter:

"meg egy újságíró azt ír le, amit megparancsolnak neki"

Persze, de csak vad összeesküvéselméletek szerint. CSak ezek állítják, hogy minden média egy kézben van.

ZorróAszter 2023.09.12. 09:05:11

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Ez nem tudható. De nem véletlen, hogy rengeteg embernek ez jutott eszébe."

Abban a korban semmi esetre se. Mindenki tudta, hogy Kádárra az István király hasonlat egy akkora otromba seggnyalás lenne, ami magát Kádárt háborítaná fel.

Másodszor 56 és Nagy Imre felemlegetése nem volt tanácsos. Pláne ilyen követhetetlen értelmű formában.

Harmadszor Szörényiről és Bródyról azt feltételezné ez a megközelítés, hogy Kádár seggét nyalta. Ez teljesen ellentmondott az akkori megitélésüknek.

Ezek miatt teljesen lehetetlen, hogy akkor valakinek Kádár és Nagy Imre jusson eszébe erről a sztoriról. És most csak a nyilvánvaló dolgokat mondtam.

Ami van, hogy ma egy újságírónál keveslik az antikommunizmusta narancsos piros-fehér-zöld farkat, akkor addig erőlködik, amíg valami csak kijön belőle valahol.

ZorróAszter 2023.09.12. 09:10:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Persze, de csak vad összeesküvéselméletek szerint. CSak ezek állítják, hogy minden média egy kézben van."

Ha nem így lenne, akkor szabad lenne feszegetni azt a témát, hogy kiknek a kezében van mondjuk a Mediaworks a 100 különféle médiával, HírTV-vel, megyei lapokkal, stb.-vel, illetve hogy kinek a kezében van a másik oldalon például az RTL. És miért ennyire piáno mostanság, 15 év óta az RTL is.

Példáuk hogy lehet, hogy az állítólagos ellenzéki Parizán médiákról szóló műsorában több mint egy óra alatt egyszer sem hangzik el a Mediaworks neve?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.12. 09:15:57

@ZorróAszter:

A kor hangulata az volt, hogy a kemény cenzúra miatt az emberek mindenben rejtett üzenetet láttak vélni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.12. 09:16:31

@ZorróAszter:

" akkor valakinek Kádár és Nagy Imre jusson eszébe erről a sztoriról"

S mégis ez lett.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.12. 09:17:59

@ZorróAszter:

"ma egy újságírónál keveslik az antikommunizmusta narancsos piros-fehér-zöld farkat"

Ma a ballib oldalon keményebb az antikommunizmus, Orbán elen rendszeres "baloldali" vád, hogy ő komcsi.

De ez hogy jön István a király kérdéséhez?

Yorg 2023.09.12. 09:29:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ""maga idején volt-e olyan szándék, hogy Koppányt Nagy Imrével azonosítsák vagy Kádárt Istvánnal"

Ez nem tudható. De nem véletlen, hogy rengeteg embernek ez jutott eszébe."

Tudható. Hobo mondja:

„Egon szólt, hogy szerinte Bill nem marad sokáig a zenekarban. Csatlakozásakor arról volt szó, azért vesszük be, hogy segítsünk neki. Addig maradjon nálunk, amíg meg tud állni a saját lábán és lesz saját lemeze. Ez a Rossz vérrel megvalósult. Hívtak engem is az István, a király filmbe. Koltay Gábor megkeresett és felkért a közreműködésre. Kérdezte, tudok-e lovagolni? Akkor még az óbudai Amfiteátrumba tervezték a bemutatót. Azt is elmondta, hogy a darab István király és Kádár János történelmi szerepének párhuzamáról szólna. Ugyanígy gondolkodott a katolikus vallás és a kommunizmus jelentőségéről a magyar történelemben."

Forrás:beatkorszak.blog.hu/2019/07/01/_dalban_mondom_el_avagy_uzenetek

Yorg 2023.09.12. 10:13:50

@Yorg: "Az István, a király 1983-as bemutatá-
sára sokan emlékeznek vissza katarti-
kus élményként� Szörényi Levente, a
rockopera zeneszerzője visszaemléke-
zésében maga is úgy fogalmaz: „Önbe-
csülést, nemzeti önazonosságot adott
abban a korban, amikor azon kísér-
leteznek, hogy kitenyésszék belőlünk
a »szocialista embertípust«�” Sokan
gondolták akkor és gondolják azó-
ta is, hogy a bemutatóra csak azért
kerülhetett sor, mert a kulturális ve-
zetés az István-Koppány viszályt Ká-
dár-Nagy Imre párharcként dekódol-
ta� Szörényi maga is úgy vélekedik
erről: „Ebbe a helyzetbe az elvtársak
könnyen beleláthatták Kádár János
és Nagy Imre párharcát� Az ő értel-
mezésükben a darab tisztára mosta a
Nagy Imrét orvul legyilkoltató Kádárt�
Az elvtársi értelmezésben az, ami a
darabban Róma, a Szovjetunió volt�”"

epa.oszk.hu/03000/03020/00003/pdf/EPA03020_rendszervalto_2017_02_086-092.pdf

Yorg 2023.09.12. 10:28:57

A poszthoz: mindenki tudja, hogy a film szar lett, mert a pénz nagy részét, amit kaptak, az elöadásra költötték, a filmre már nem maradt. Csak a film alapján nem ítélheted meg az előadást.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.12. 10:29:37

@Yorg:

Zorró bebizonyította, hogy ezt én írtam, álnéven, a német nagytőke utasítására.

Yorg 2023.09.12. 10:36:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: És valójában mindannyian zavaleta zoknibábjai vagyunk.

Yorg 2023.09.12. 12:17:19

@Yorg: Amúgy meg úgy tudom, hogy te sose szeretted a rockzenét. Így nem csoda, hogy nem tetszett.

MEDVE1978 2023.09.12. 16:40:40

A 22-es csapdáját talán filmben láttam. A fő dilemmára emlékszem, egyébiránt nem volt túl emlékezetes. A Trónok harcát regényben láttam meg a könyvesboltban először, talán valamikor a kétezres évek közepén. Alapvetően szeretem ezeket a több ezer oldalas fantasy cuccokat, de amikor megláttam, hogy az ürge már eleve 6 vagy 7 kötetet tervez és talán 2 vagy 3 volt kapható, akkor letettem róla. Illetve már akkor is az volt a híre, hogy fú ez milyen realista és milyen kegyetlen. Akkoriban sokat olvastam az ókorról és a középkorról (interneten és könyvekben) és tudtam, hogy voltak elég nagy kegyetlenségek a történelemben, nem akartam ugyanezt fantasyban elolvasni. A TV sorozattal is hasonlóan voltam, amikor egy rajongó nagyban magyarázta nekem, hogy fú ez milyen jó és az egyetlen nagyon pozitív figurát már az első évadban lefejezik, akkor nem volt kedvem elkezdeni nézni.

Az István a király szerintem egy igazi hungarikum. Zeneileg egyértelműen népzenei elemek és hard rock keveréke, ami nekem már akkor is bejött, amikor a 90-es évek elején tinédzserként először hallottam. 94-96 környékén egyébként láttam élőben a Margitszigeten, szinte az eredeti felállásban (talán István anyját nem az eredeti színésznő játszotta, de volt Vikidál, Varga Miki, Bródy, Deák Bill, Nagy Feró stb.). Óriási élmény volt.
Míg racionálisan értem, hogy ez értelmezhető Kádár apologetikaként, ez nem nagyon érdekelt. Nekem az István a király állandó toposzokat mutatott be: a magyar nép megosztottságát, a korrupciót (Volt is lesz is, ez itt a praxis).

És szerintem egy emlékezés a magyar nép eredetére, egyfajta eredetmítosz. Vicces módon szerintem az államalapításról a legtöbbet a magyarok az István a királyból tudnak. Holott ugye Koppány nem volt egy annyira releváns alak, István még sokan másokkal is háborúzott, hogy megszilárdítsa uralmát. Jelképezi azt is, hogy sokszor a szívünk elleni rossz döntést kell meghozni: Koppány hevülete, nemzeti érzése, lelkesedése mindenkit magával ragad, mégis anyámasszony katonája Pityu az, aki a jó irányba tereli az országot.

ZorróAszter 2023.09.12. 20:33:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
@Yorg:

"S mégis ez lett."

Az összes forrás pár éves narancsba mártott piros-fehér-zöld farok.

Merthát a kommunisták hogy adhattak ennyit és ilyen lehetőséget Szörényinek és Brodinak.

Valahogy csak ki kell magyarázni a bizonyítványt.

Ugyanis valóban diktatúra volt. Aki nem tetszett a rendszernek, arról azt se hallottuk még a Szabad Európából se, hogy valaha is létezett.

Ezt nem lehet hagyni. Valamit csak ki kell találni arra, hogy lehetett István, a király Magyarországon.

ZorróAszter 2023.09.12. 20:34:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
@Yorg:

Mióta mondatam Zavaletának, hogy a fidesznyik zoknibábjai sosem kommentelnek egymásnak, azóta már kommentelnek a látszat kedvéért.

:o)

ZorróAszter 2023.09.12. 20:40:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Számtalan médiában szó volt a Mediaworksről."

A maga által ájánlott állítólagos ellenzéki Partizán több mint egy órás műsorában egy szó se hangzott el róla.

Holott a téma ez volt. Fidesz túlsúly, ellenzék béna.

Ezért mondom, hogy bábszínház hülyegyerekeknek. Az állítólagos ellenzéknek világosan megmondják, miről szabad beszélni és miről nem.

Mediaworksről (és egyébként az RTL cégcsoportról is) kuss van.

jónévez 2023.09.12. 21:21:48

Nagyjából egyidőben láttuk, ugyanakkor láttam Szegeden. Élőben.

"A műben István kb. egy gyáva hülyegyerek, aki nem ért semmihez, de aztán a külső körülmények addig mozgatják ide-oda, hogy akaratán kívül uralkodni"

Ez nekem is nagyon érdekes felfogás volt, teljesen az anyja bábjának tűnt. De túllendültem akkor ezen :)

"ez volt a kései Kádár-rendszer propagandája: mi jót akarunk, de a csúnya ruszkik nem engedik"

Na, ne félj, ezt szó szerint is elmondták.
Csakhát -nem kell minden magyarázatot komolyan venni. (Még tőled sem)

A túlzott rajongásért tényleg kár. Annyira azért nem jó.
Mint a "Tanú" sem. Pláne, ha nem fogjuk, miért "atanytyúk", és miért "statuálás". Nem azért, mert a gátőr buta. Nem azért, mert a lánya az.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.13. 05:36:42

@ZorróAszter:

Mert a dolgok nem fekete-fehérek.

Nem az volt, hogy egyrészt van a kötelező marxismus, másrészt minden tilos.

A Kádár-rendszernél elnyomóbb kommunista rendszerekben se így volt. A SZU-ban is bőven volt megtűrt tartalom és hivatalosan propagált, nem marxista szektor is.

ZorróAszter 2023.09.13. 13:14:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Más médiákban meg szó van erről."

Persze, elhangzik hogy "Mediaworks", csak éppen én nem azt állítottam, hogy nem hangzik el egyszer sem.

ZorróAszter 2023.09.13. 13:19:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem. Itt arról van szó, hogy ha valaki sikeres volt a Kádár-rendszerben, az ugye gyanús.

Akkor kell valamit mondani, hogy valki hogy lehetett gazdag és sikeres a rendszerrel, egy diktatúrával szemben.

És a hülyéknek csak ilyen gagyiság jut az eszébe.

Meg olyanok, hogy 1982-ben végzett a Corvinus Egyetemen.

Muhahaha!!!

Na az ilyen barmoknál tényleg kérdés, hogy hogyan lehettek sikeresek. Már ha egyáltalán azok voltak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.13. 13:57:07

@ZorróAszter:

Csurka sikeres volt. S nyilván ennek ára volt, vigyáznia kellett mit ír, mond. Ez közismert.

Mindenkinek meg kellett alkudnia. Ma is meg kell.

Amíg ez nem sért alapvető erkölcsi normákat, semmi gond.

ZorróAszter 2023.09.15. 11:36:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Beregi Péter csinált interjút Huszti Péterrel. És addig nem szállt le Husztiról, amíg valamit nem mondott a Kádár rendszer elnyomásáról.

Érdemes megnézni Huszti kényszeredett arckifejezését, hiszen ő egy ünnepelt sztár volt a Kádár rendszerben. És cseppet se akarózott neki hülyét csinálnia magából azzal, hogy az üldözöttjének kellmagát beállítania bármilyen formában is.

Csakhát ez az elvárás ma.

Ügyanez van az István a királlyal is. Valamit csak kell mondani arra, hogy miért hagyták hogy Szörényi és Bródy megcsinálja.

Az nem jöhet ki belőle, hogy mert a Kádár-rendszerben minden további nélkül lehetett dolgokat megcsinálni.

Ugyanígy Csurkával.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.15. 11:57:24

@ZorróAszter:

Pedig nincs itt semmi ellentmondás.

Miért ne engedne egy rendszer olyat, ami leereszti a rossz hangulatot, de semmi veszélyt nem jelent?

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.09.15. 12:17:03

@Yorg: azért Egon nem volt nagyon vicces ezzel a hasonlatával, hogy Deák Bill meddig maradhat.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása