magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

A kemény, nem valótlan igazság

Hadházi még flesmobot is szervezett az MTVA székháza köré ez alkalomból.

Az ürügy a 444.hu "leleplező" filmje a "propagandáról":

A tipikus ballib valóságtagadó csodavárás újabb esete. Ugyanis e film szemszögéból az emberek 3 nem egyenlő csoportra oszthatók:

  • 80 %, akit a téma nem érdekel, ő sehol se fogja megnézni,
  • 10 % ballib szavazó, akinek minek, hiszen így is ballib,
  • 10 % nem-ballib szavazó, aki viszont érti a témát, s nem lesz emiatt ballib.

Hiszen miről is van szó? Arról, hogy Orbán felismerte azt, amit 1998-2002 között még nem látott: képtelenség viharos ellenszélben kormányozni, s ennek egyik fontos eleme a médiák feletti hatalom. Orbán 2010 után már tudta mit kell tennie: létre kell hoznia egy erős hálózatot, s nem szabad megengednie, hogy a médiák zöme "független", értsd ballib kezekben maradjon. Majd ez a médiahálózat alkalmazni kezdte a liberális médiák bevett módszereit, ráadásul sikerrel.

A liberális médiák emberei meg döbbenten állnak, mint a friss katona a fronton, aki szembesül azzal, nem csak ő fog lőni, hanem rá is lőnek. Máig képtelenek a liberális médiamunkások elfogadni, immár nem övéké a monopólium a médiapolitikában. S nyűgösek: "Zorbán, az úgy tisztességes, hogy csak mi támadunk téged, te meg tűröd, miért nem alkalmazkodsz a zeurópai normákhoz, te csúnya diktátor?".

206 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr8018278121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2023.12.13. 08:29:37

az mtva költségvetése évi 142 millárd forint. ebből a pénzből csinálhatott volna egy szerethető közmédiát késő kádárista elvek szerint. (úgy, hogy ez az adófizetőknek tűl sok pénzébe direktben nem kerül, mert megadóztatja a kereskedelmi tévéket.) és ez esetben nem 50%, hanem 80%-ot kapott volna.

ahogyan ezt kádár csinálná, hogy olcsó tömegkultúrához jutassa a dolgozó néptömegeket, amiben megjelenik a magas kultúra is. hangsúlyozottan is. antal imre, olcsó népszórakoztatás és magas kultúra elegye.

helyette orbán csinált egy nézhetetlen közmédiát. amit a mérsékeltebb fidesz szavazók se néznek. még ők is igazat adnak hadházynak, hogy azt a jelenlegi formájában be kellene szántani úgy, hogy ne az rtl klub kerüljön a helyére.

2023.12.13. 08:53:19

szóval azt ne felejtsd el, hogy hadházy lényegében az mszp és a dk támogatás nélkül egyéniben nyert választást. kiütötte a ballibek egyik erős budapesti emberét tóth csabát. utána lenyomta a fideszt. értem, hogy ezt botránypolitizálással. abba se vagyok olyan biztos, hogy nem kap háttérinformációkat. ez egy politikai teljesítmény, amivel orbánizmus nem tud mit kezdni. az orbán-hadházy beszélgetésnél kevés szánalmasabb produkció volt.
www.youtube.com/watch?v=Hu_F9g1994s
orbán önmaga beszél, rendkívül szánalmas módon. a környezetében levők. az országgyűlési képviselő, aki arra büszke, hogy az apja előbb ütött, aztán kérdezett, stb. történelmi összevetésben hadházy jó eséllyel indul, hogy a geci korrupt kérdőre vonja.

ha van egy szerethető közmédia, amelyik késő kádárista, nem szidja direktben a pártvezetét, különösen a pártvezetőt, ugyanakkor megjeleníti a pártban rejlő visszásságokat, van benne olcsó népszórakoztatás és magas kultúra is, akkor hadházi hiába megy oda botrányt kelteni.

és most a fideszben a kicsit is értelmesebbek azt mondják, hogy persze hadházi ákosnak igaza van, a közmédia a jelenlegi formájában brutális kártékony. vissza kellene téríteni a közművelődéshez. persze úgy, hogy közvetítik a parlamenti vitákat. és van kormányváró bethlen jánossal. aki egy a késő kádár korban feltűnt középutas híradós. nem stefka istván és társaik.

a fideszben nem ez a mérsékelt irányzat nyert, hanem a radikális jobber. ahogyan a fideszes ismerősöm mondta: nálunk a médiában nem alákérdezés van, hanem felszopás. a fideszben is látják, hogy ez nem jó. nekik se. nem a választási győzelem szempontjából, hanem történelmileg.

alöksz róz 2023.12.13. 09:14:19

@cvsvrs: nem bethlen, hanem betlen.
zsidó.

Tapi2021 2023.12.13. 09:39:24

@cvsvrs: Te durván ott maradtál/ragadtál agyilag a szocializmusban, Kádár-korszakban.

Tapi2021 2023.12.13. 09:40:49

@cvsvrs: Konkrétan mi a gondod a közmédia műsoraival? Melyeket nézed, hallgatod rendszeresen?

Serény Vélemény 2023.12.13. 09:41:40

@cvsvrs: "ahogyan ezt kádár csinálná, hogy olcsó tömegkultúrához jutassa a dolgozó néptömegeket,"

félreértés.

valójában: "ahogyan ezt kádár csinálná, hogy olcsó, _szűrt_ tömegkultúrához juttassa a dolgozó néptömegeket,"

Tapi2021 2023.12.13. 09:50:11

Azt szoktuk mondani, minél hangosabb a sivalkodás, annál biztosabb, hogy jó úton járunk.
Mert csak az fáj, ami fontos.

Amit Hadházy csinál az egy bulvár szintű botránypolitizálás. A tömegemberek hergelése. És ezzel még azt is értékteleníti, amiben esetleg, olykor igaza van.

Serény Vélemény 2023.12.13. 09:57:06

@Tapi2021: "Amit Hadházy csinál az egy bulvár szintű botránypolitizálás."

Nem ő csinálja. Valakik megcsinálták őt is, meg azt a hátteret, amelyik őt mozgatja. Hogy nem saját magától választja a témáit, az biztos.

alöksz róz 2023.12.13. 10:00:54

@Tapi2021: "Azt szoktuk mondani, minél hangosabb a sivalkodás, annál biztosabb, hogy jó úton járunk." - erre a korábbi indokolatlan sivalkodásra játszik az orbán, amikor titeket vesz palira. erre visszamutogatva bólogattok a legkártékonyabb intézkedésekre is.

így nyugtatjátok magatokat: lám sivalkodnak érte, tehát csak jó lehet akár még a rabszolgaság is.

alöksz róz 2023.12.13. 10:01:36

@Serény Vélemény: szerintem magától ilyen hülye.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2023.12.13. 10:03:35

"döbbenten állnak, mint a friss katona a fronton, aki szembesül azzal, nem csak ő fog lőni, hanem rá is lőnek"
:-))))))))))))))))))))))))))))))))))

Ez rohadt jó hasonlat!

Ezek tényleg megszokták, hogy mindig mindent megmagyarázhatnak a sajtójukon keresztül. Oszt most meg nem működik. Értetlenül és mérgesem állnak, hogy most mi legyen.

Ezért is utálják Orbánt, mert nem hasonlít a holland, német stb. politikusokhoz, akiket a médián keresztül lehet irányítani. Nem véletlen, hogy Berlusconi tudott csak a körön kívülről beleszólni a politikába, mert ugye neki is volt saját médiája.

Hasonlat: a nyugati vezetők olyanok, mint a néma politikusok, mindegy, mit gondolnak, mert em tudják elmondani. :-)

2023.12.13. 10:07:54

@Tapi2021:
időnként bekapcsolom. és rendszerint az van, hogy jönnek a migránsok, brüsszel, soros.

2023.12.13. 10:11:36

@Tapi2021:
a késő kádár kori közmédia nyilván jobb volt, mint a jelenlegi. mert hogy az úgy szolgált pártérdekeket, hogy abban volt közművelődés. és szerethető volt. milliók nézték.

és erre lehet azt mondani, hogy persze, mert egy csatorna volt. nyilvánvaló, hogy az egyik terület, amiben az államnak le kellene nyomnia a kereskedelmi kultúrát, vagy inkább annak kulturálatlanságát.

és aki ezt megteszi az történelmileg nyer egy nagyot. és aki szimplán csak megosztja a társadalmat az történelmileg bukik egy nagyot.

2023.12.13. 10:15:16

@fofilozofus:
és berlusconi is megbukott mégpedig történelmileg. mert hogy az nyer, aki újraegyesíti az olasz társadalmat. és hozzá képest berlusconi egy tökfej lesz.

Tapi2021 2023.12.13. 10:27:11

@cvsvrs: Nem csak politikai, hír műsorok vannak. Sőt, 90% nem az.

2023.12.13. 10:28:15

@Tapi2021:
az egyes csatornát kapcsolom be és az egy propaganda adó.

2023.12.13. 10:38:31

@Tapi2021:
ha egy nemzeti főadó van, ami olyan jellegű, mint a duna tévé, aminek van egy mérsékelt konzervatív híradója, betlen jánosos kormányváró, és van egy mérsékelten liberális kicsit az ellenzéket támogató rádiós politikai vitaműsorok, és egy konszenzusos mti, tehát ami tényleg a mindenki által elfogadott politikai tényanyagot adja közzé. és a diplomácia azt mondja, hogy kéretik azt figyelmbe venni, mert az mti szerkesztőségében ott van az összes politikai irányzat képviselője. és kéretik nem mindent széljobbnak titulálni.

ha ezt csinálta volna orbán, akkor megemelem a kalapom. ehhez a minta azonban nem berlusconi, hanam az öreg kádár. kádár öregkorára már kezdte érteni a politikát. értem, hogy egy megtorlóként kezdte. illetve a kommunisták egymást börtönözték be, végezték ki.

nagyjából 85 után kádár megértette azt, hogy mit lehet csinálni a magyar társadalommal. hogyan kell a kultúrát és a gazdaságot megszervezni. azt nem értette, hogy mellette a nemzetpolitikában lehet radikálisabban nyitni.

Wildhunt 2023.12.13. 10:46:36

@Tapi2021: tanácsköztársaság lesz az...

2023.12.13. 11:04:17

@Wildhunt:
basszus, te éltél a késő kádár korban? a legvégén, amikor kádár a halálos ágyán feküdt. a régi állampárt már nem működött és az újak még nem. és fogható volt a sky channal, super channel, music tv. az olyan volt mint kun béla idején?

Boldeone2 2023.12.13. 11:20:46

@Tapi2021: Van a lakájmédia, nagyjából ezek: Ripost, a Lokál, a Magyar Nemzet, a Pesti Srácok, a közmédia, az Origo, a 888, a TV2 és a HírTV + MTVA mint közlakáj média

Mi a közös jellemzőjük? Nagyjából az, hogy egyik sem tudna a kormány közpénz- támogatása nélkül fennmaradni!

Aki híreket akar, az megnézi a Telexet, HVG- t

Aki politikai elemzést a Magyar Hangot, vagy a Partizánt

Még Birca is " ballib" médiát fogyasztja, hogy miért? A legbelül ti is tudjátok: csak a kormánykritikának van értelme, az az érdekes, Orbán seggét nyalni - szerintem - nagyon ciki...

A kormányközeli média full erőlködés, mert egyvalamit nem tudtok: saját értelmiséget teremteni

Ez egy 20 éves probléma a jobboldalon, ha nem több...

Az "elit libsizmust" nem tudjátok soha legyőzni, mert az elit többsége az libsi lesz, mindig...

2023.12.13. 11:28:25

orbán akkor lett volna nagy spíler, ha nem berlusconit utánozza, hanem a késő kádár kort teremti újra. és van szegvári katalinos, kepes adrásos stúdió, és ehhez hasonló műsorok. amelyek annak ellenére voltak népszerűek, hogy magas kultúrát is közvetítettek. nemcsak azt persze. antal imrés, kudlik julis vicceskedő televíziózás, amiben megjelennek a tudomány és technika újdonságai. endrei juditos beszélgetős műsorok. déri jánosos szolgáltató műrosok, mint az ablak. be lehet telefonálni és a kormányhivatalnok elmagyarázza, hogy milyen adminisztratív változtatások lesznek. de ezt szerethetővé teszik. és egyébként király zoltán a szegedi körzeti stúdióból kiüti a régi agitpropot.

ez egy 1988-as híradó.
www.youtube.com/watch?v=gWrddwzbmWg
amire azt mondják, hogy ez "kísérleti kereskedelmi adás". ugyanazok a szocialista panelek. tényszerű külpolitika. és mérsékelten kormányrkitikus belpolitika. pl. ebben a híradóban a közétkeztetés napi 15 forint 50 fillérből nem elég jó minőségű. 20%-kal kellene emelni a költségeket. ez azonban 1 millárdos többletköltséget jelentene a költségvetésben. és az mszmp nőtanácsa napirendre tűzte a kérdést.

a lenin kohászati művek az nszk-ba szállít. a szovjet-orosz tulajdonú micromed kft. monteráli székhellyel közös vállalatot hoz létre kanadában. ez a tanácsköztársaság? dehogy is. ez a vegyes gazdaságra való átálllás kísérlete.

2023.12.13. 11:51:34

ez az az idő, amikor vannak a vágó istvános, egri jános tévé vetélkedők, kapcsoltam rózsa gyurival, leg leg leg, három kívánság dévényi tibooral, a keravill topedó játék. és lehetne sorolni ezeket. és egyébként a magyar televízió rendkívül népszerűvé válik.

és rájönnek, hogy ezt kell csinálni. mert hogy a tényszerűség a külpolitikában, mérsékelt politikai kritka a belpolitikában társadalmi egységet teremt. és nem az, hogy harcban állunk amerikaiakkal. ez már nem a szovjet típusú agitációs propaganda. ugyanakkor még nem az amerikai típusú. a piac megold. hanem a nőtanács azt mondja, hogy emelni kell a közétkezetésben az alapanyagok minőségét, de mellette a gyorséttermekben már hot dog és hamburger is kapható. és ezzel versenyez az állam. intézményes gyermekjólétre törekdve. szorgalmazza a nőtanács. az lesz az állampárt baloldala.

és kádár azt mondja, hogy a társadalom felnőtt tagjainak körében azonban szakítani az egyenlősdivel. a rosszul működő vállalatok veszteségét nem finanszírozzák tovább. ugyanakkor a jól működőkhöz csoportosítják át a tőkét. és vegyesvállalati megállapodásokat kell kötni. a tőkeimport jelentős állami szerepvállalással menjen végbe. ami a kínai felzárkózás alapjává válik.

alöksz róz 2023.12.13. 11:52:13

@Wildhunt: ez pont ugyanolyan, mint az északkoreázás :-)

Tapi2021 2023.12.13. 12:04:04

@cvsvrs: "és egy konszenzusos mti, tehát ami tényleg a mindenki által elfogadott politikai tényanyagot adja közzé."

Kár, hogy ilyen nincs. Éppen most néztem órákig a parlamenti vitát az ukrán EU csatlakozásról.
Egyértelmű, mivel teljesen más oldalról, más premisszák alapján nézik a különböző erők ezt is, kizárt a konszenzus.
Max. kompromisszumokra lenne lehetőség.

Az is kiderült, a maga módján mindenkinek lehet igaza, attól függően mit vesz figyelembe a premisszákból, tényekből, és miket nem, miket hagy ki, figyelmen kívül.

A mai parlamenti vita is iskolapéldája ennek.
Pl. nem mindegy, ki szerint, mikor és miért tört ki valójában ez a háború, ez a konfliktus. És mi, ki az oka inkább? ... Stb.

Pl., ha csak 2022. februárig, márciusig nézünk vissza, mintha akkor kezdődött volna az orosz támadással, ami csak úgy odaesett a semmiből, egészen mást látunk, mintha kicsit korábbra is nézünk, és más szereplők aktív "hozzájárulásait" is figyelembe vesszük. ...

Így van ez persze minden történettel.

Wildhunt 2023.12.13. 12:52:31

@alöksz róz: ez azért jó példa, mert eddig az összes kommunista kísérlet vagy megbukott, vagy észak koreává vált. Vagy IS.
Mondjuk Venezuela ezzel meg is lepett!

Gelmerrrrr 2023.12.13. 12:55:22

@Tapi2021: lehet igaza, attól függően mit vesz figyelembe a premisszákból, tényekből,
----------------

1. Rak ki raktát, nem igaz. Nem figyel, hanem őrjni. A tény a Lüge magyarul, olyan hang nem van, de én azt hallem, hogy az Lüge, attól, hogy mondják, hogy a fingrizmus tény, de a magyar nyelv indogermán és germán nyelv.Az ilyen nem vanó hangokat így sajátítem magamnak.

2. Raktaraku van, hogy rakta a raku, raktán ki van rakva, ezt stak egy módon, artikon rakja ki az ember, attól, hogy a logosz egy. Nem kell keverni a raktarakut és egyéb ideológiákat, ahogy a fingrizmusokat.

Gelmerrrrr 2023.12.13. 12:59:32

@Wildhunt: megbukott, vagy észak koreává vált.
--------------------

Bernabolja magyarul, nem észak.

Bukott? Hát teoretikusan nem, ha nem ez a remu, ezt akarja az ember. Nem látem bukottnak, vagyis bukott volna,ha magyar volna, vagyis fingrizmus, MTA és egyebek, democsokrácia. De itt is az a Korea van, stak máshogy.

Bukottnak nem mondem, stak attól függ, hogy ez vagy az a Weltanschauung, ahogy ma mondjuk a democsokráciát, a parlamentet, az MTA-t a fingrizmus rekkik, tartják fenn libernyák terrorval.

Neutrálisan nézve, hogy nem van Weltanschauung, és libernyák diktatúra, úgy nem bukott meg, ha teoretikusan látja az ember, attól, hogy van, akinek ez a vágyja és a remuja.

Gelmerrrrr 2023.12.13. 13:02:18

@Tapi2021: konszenzusos mti, tehát ami tényleg a mindenki által elfogadott politikai tényanyagot adja közzé."
-----------------
Konszenzus=libcsizmus, ilyen nem van, stak a libcsizmus a konszenzus, ergo nem a logosz, ahogy már Hérekleitosz is mondtaja.
Tény= Lüge, ilyen hang nem van.
Anyag? Ana gho.
Ad? Nem, hanem rejni.
Köz? bullshit hang, inkább innento, de nem nem rakem az egész szart, inkább nakrak..

Gery87 2023.12.13. 13:08:25

"Orbán 2010 után már tudta mit kell tennie: létre kell hoznia egy erős hálózatot, s nem szabad megengednie, hogy a médiák zöme "független", értsd ballib kezekben maradjon. "

Igazi demokrata bazmeg!:)
Ahelyett hogy csinált volna valamit ami mindenkinek teret ad, valami jobbat, mást, inkább elvette a picsába...

"Majd ez a médiahálózat alkalmazni kezdte a liberális médiák bevett módszereit, ráadásul sikerrel."

Vagyis megint ott tartunk hogy "ha más is fasz volt, akkor én is lehetek fasz, sőt én leszek a legnagyobb".
Csodálatos ez a jobboldali keresztény népnemzeti erkölcsi fölény:)

alöksz róz 2023.12.13. 13:10:24

@Wildhunt: az északkoreázás a fidesz-kritika kötelező végpontja :-)

ilyen csúszós lejtőkkel meg hamis dilemmákkal régóta nem lehet elbolondítani, akármelyik oldalról érkezik.
a vörösterror és a proletárdiktatúra igen messze van a késői kádár-korszaktól, és nem is következnek belőle.

Gery87 2023.12.13. 13:11:45

"a 444.hu "leleplező" filmje a "propagandáról":

Kár itt gúnyolódni, propaganda valóban van és karaktergyilkolás is van.
És nem lehet sehogy megmagyarázni hogy ez miért helyes.

2023.12.13. 13:19:40

@Tapi2021:
konszenzusra törekedeni egy orbán és gyurcsány nélküli közéletben lehet. ezek egymást utánzó megosztó személyiségek.

ZorróAszter 2023.12.13. 15:06:34

Lesz itt sírás-rívás, mikor Orbán megkapja a selyemzsinórt a gazdától, a német gyarmattartóinktól, és az állítólagos fideszmédiák nagy része is elkezdi tépkedni róla a gatyát.

Orbán parancsot kap hogy mondja el a saját öszödi beszédét.

Azt nem tudom, hogy nyíltan a Mediaworks médiák fognak pált fordulni, vagy betesznek valami kamut mondjuk "Sajnos anyagi gondjaink miatt kénytelenek voltunk a HírTV-t eladni a kisPucknak, a Magyar Nemzetet meg Gyurcsánynak!".

Gery87 2023.12.13. 15:11:52

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

karaktergyilkolást én nem láttam...
A propagandájuk meg összehasonlíthatatlan a NER-ével.

Kb mintha azt mondanád hogy a "szamizdatozó ellenzék, meg a Szabad Európa Rádió is propagandát csinál, pont mint Kádárék".

Gery87 2023.12.13. 15:16:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Faszomat már "ellenség"ezésbe!

Ők nem az ellenségeink, hanem az ország másik fele, akik történetesen most ezeket akarják, ez van. Ilyen az ellenzék.
Hogy neked, nekem nem tetszik az egy dolog.

Csak egyszer próbálnál már meg nem "törzsi szinten" gondolkodni.

Az állam mindenkié, a közmédia szintén, nem arra van hogy kormánypropagandát nyomjon 0-24-ben.

Remélem rémlik még valami különbség a tájékoztatás meg a propaganda között.

Gery87 2023.12.13. 15:21:16

@ZorróAszter:

Semmi ilyen nem lesz amíg Orbán kiszolgálja a nyugati tőkét.
Pofázni hazafelé meg bármit lehet, a "füstös szobákban" elhiheted nem akkora a szája:)

Az állandó vétózás is meg lesz oldva majd bürokratikusan.

Ami nem jó, de ez van.

Az EU egy liberális gittegylet, USA pórázon.
Akinek ez nem tetszik az elmehet vagy kibasszák/partvonalra teszik idővel.

Wildhunt 2023.12.13. 15:21:17

@alöksz róz: ja így igen. De akkor visszautalva, nem azt mondtam, hogy a késő kádárkor ugyanaz volt, mint a tanácsköztársaság, hanem hogy @cvsvrs közelebb van a tanácsköztársasághoz, mint Kádárhoz.

2023.12.13. 15:29:36

@alöksz róz:
a tanácsköztársaságnak is volt társadalmi támogatottsága. a szegény parasztság attól földosztást remélt.

ZorróAszter 2023.12.13. 16:38:33

@Gery87:

Igen, de egyre nagyobb az anyázás a közértben. És valahogy nem kerül szóba az ukrjnai háború.

A magyar gazdaság meg amúgy is rendesen megroggyant ingyenpénz nélkül.

Valakinek el kell vinni a balhét.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.13. 17:05:45

@Gery87:

Jajj, dehogynem.

Amikor ballib médiatúlsúly volt, ez nagyon is működött. Lásd pl. köteles beszéd, Bayer zsidózása, s még egy csomó. Egyik se igaz, de mind elterjedt mintha tény lenne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.13. 17:07:02

@Gery87:

A nyugat a "baloldal" oldalán van, vedd észre.

Orbánnak sok évébe telt pl. Soros helyre tétele. Ezek hatalmas, bivalyerős ellenségek.

Gelmerrrrr 2023.12.13. 17:15:26

Ezek hatalmas, bivalyerős ellenségek.
---------------

Hatalom hang nem van, így vagy nagy vagy ármány. Nem ellen, hanem antanda: ármány antanda.

Inkább micro, null. Talán ha náci narratívával volna, raknám, de így leszarem, na igen, stak ha nácival volna, úgy némettel, én meg magyar vagyem, germagyar, így nem totál az, vagyis a németeknél volt pógárszar itt nem, éshát a magyar más germán.

Az irrealitás, irracionalitás nem úgy antanda, ahogy mondjuk a fingrizmus, vagy az MTA, vagy a democsokrácia, ezek is gyengék, stak ezek a legitimek(stak valón illegitimek).

Gelmerrrrr 2023.12.13. 17:17:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Egyik se igaz, de mind elterjedt mintha tény lenne.
----------------

??????? Nem igaz, hanem rakta. Tény? Az a Lüge. Nem rakem.

ZorróAszter 2023.12.13. 17:30:11

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A nyugat a "baloldal" oldalán van, vedd észre.
Orbánnak sok évébe telt pl. Soros helyre tétele. Ezek hatalmas, bivalyerős ellenségek."

Érdekes a maguk konszenzusa a libernyákokkal abban, hogy a baloldal a liberálisokkal kezdődik és náluk is fejeződik be.

Vajh miért?

ZorróAszter 2023.12.13. 17:32:50

@Gery87:

"Az EU egy liberális gittegylet, USA pórázon."

Ez annyira ellenkezik a nyugati nagytőke érdekeivel, hogy itt valami másnak is kell lenni a háttérben.

Gery87 2023.12.13. 17:33:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Láthatóan jobban túlélték:)
Azért ezek közel nem olyan esetek mint ami pl a filmben volt.

A másik meg hogy: akkor most ezt másolni kell?
Nem kéne.

Gery87 2023.12.13. 17:35:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A nép másik fele meg gondolom akkor áruló.
És amit ők akarnak nem számít.
Tehát minek is vannak választások. én nem értem.
Ha az ellenzék csak sorosistákból áll, ők meg ellenség, akkor a fasznak rendezzük meg hogy indulhassanak?

Gery87 2023.12.13. 17:36:16

@ZorróAszter:

Talán mondjuk azért is mert a gyakorlatban így is van:)

Hol van ma a szocialista baloldal?
Sehol. Sajnos.

Gery87 2023.12.13. 17:43:02

@ZorróAszter:

Nincs nagy titok!
A háttérben az USA (tőke és haderő) van '45 óta!

Európa pórázon, ezért mondtam.

Azóta Európa nem önálló és szuverén, hanem USA félgyarmat, megszállás alatt (NATO).
Különösen Németország.

A briteket azért vették ki "Jenki Nyugat-Európából" mert nem akkora csicskák mint a németek, még a végén ellenpofáznak picit az "Atlanti Nemzetközösségben".
(Mint mikor "Burmát leválasztották Indiáról, hát istenem, túl sok dolog nem változott:)"

De Így most német túlsúly van és ez nekik nagyon jó.

GyMasa 2023.12.13. 18:58:47

@Serény Vélemény:
Jaja, a 2021 közepe-vége óta itt állomásozó, CIA spindoktorok...

GyMasa 2023.12.13. 19:02:36

@Tapi2021:
Érdekes ez a balos elvárás... AZért pl a BBC sem igazán pártatlan, de azzal nincs problémájuk...
Csak azon megy a nyígás, hogy a 20 éve még 95%+ os médiasúlyuk mostanra fele-fele arányra csökkent...

GyMasa 2023.12.13. 19:04:44

@Wildhunt:
"Mondjuk Venezuela ezzel meg is lepett! "
ENgem az ijesztett meg velük kapcsolatban, hoyg szűk 20 év alatt a világ második legnagyobb olajtartalékának a tetején ülve sikerült nekik utólérni Kubát, meg Észak Koreát is, akik 70 éve építették már a szpcializmust...

GyMasa 2023.12.13. 19:10:02

@ZorróAszter:
Ahhoz először neki is "el kellene kúrnia, nem kicsit, hanem nagyon".
És, ettől nagyon messze áll még.
(hiszen, ugye azzal vádolják, hogy elvtelenül kiszolgálja őket. )
Sőt, orbán okos ember és megtanulta a leckét 2002-ben!
Tehát pontosan tudja, hogy mi a dolga, sőt ügyesen sáfárkodik az erőforrásaival is.
(Errre a legszebb példa a Leopard tankok beszerzése. Az USA ütötte, mert nem költötte el évente a GDP 2%-át katonai kiadásokra, az EU (főleg a németek) meg elkezdték b*szogatni a "jogállamisági kritériumokkal" (jelentsen is az bármit).
Na, akkor ő ezt úgy oldotta meg, hoyg nem Abrams-ot vett az USA tól, hanem Loepard-ot a németektől.
És, ezzel a lépéssel két problémát oldott megy egy összegből.

ZorróAszter 2023.12.13. 19:11:49

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Amikor ballib médiatúlsúly volt, ez nagyon is működött. Lásd pl. köteles beszéd, Bayer zsidózása, s még egy csomó. Egyik se igaz, de mind elterjedt mintha tény lenne."

Nem médiatúlsúly volt, hanem a jobbos újságokat az olvasók 1/4-de se olvasta.

Ezért ordít, hogy 15 év óta olvasókat vásárolnak össze, és arra törekednek, hogy annak a valamikori 3/4-nek ne maradjon semmi olvasnivalója a Mediworks központi főszerkesztője által jóváhagyottakon kívül.

Csakhogy az az egykori 3/4 inkább alig olvas valamit, és a százmilliárd forintok ellenére a jobbos médiák továbbra is veszteségesek és egyre kevesebben olvassák őket.

A szavazók 1/3-a meg el se megy már szavazni. Én se.

alöksz róz 2023.12.13. 19:12:57

@GyMasa: azt is vedd figyelembe, hogy szét vannak szankciózva...
egyébként még a liberális gazdaság korszakában kerültek nagy szarba. pont azért választották meg chavezt.
(az már megint más kérdés, hogy a kommunizmustól ugyan milyen más eredményeket lehet várni...)

GyMasa 2023.12.13. 19:13:44

@Gery87:
Keress rá a forint kifejezésre, aztán rájössz, hogy CSAK akkor írnak az árfolyamról, amikor az durván bezuhan...
Egy cikk sincs, amiben a forinterősödés meg van említve...
Szóval, a forintárfolyammal kapcsolatban ők azt az érzést erősítik, hogy az szar, és folyamatosan esik, szabadesésben.
Ez pont olyan, mint az egyik volt barátnőm, aki mindig csak akkor szólt ha éppen fogyott...
Ha ré hallgattamm volna, már a klinikán lett volna alultápláltsággal, mégis, ránézésre az egészségtől majd kicsattano, 100kg-os csaj volt.

alöksz róz 2023.12.13. 19:14:00

@GyMasa: "És, ettől nagyon messze áll még." - dehogy áll messze. most van folyamatban.

GyMasa 2023.12.13. 19:16:24

@ZorróAszter:
"Érdekes a maguk konszenzusa a libernyákokkal abban, hogy a baloldal a liberálisokkal kezdődik és náluk is fejeződik be."
Dehogyis! Tavaly egy okos, ellenzéki ember megomndta, hogy az ellenzéki összefogás a kommunistáktól a nécikig mindenkit képvisel...

GyMasa 2023.12.13. 19:18:38

@alöksz róz:
Pontosan...
A "Nagyszerű" szocializmusnál még a totál elmaradott feudalizmus (lásd öböl államok) is sokkal jobban teljesít... (és, ez a szinte végtelen olajvagyon miatt jó összehasonlítás)

ZorróAszter 2023.12.13. 19:18:51

@GyMasa:

Nem az EU és a németek kamu szövege a lényeg.

Hiába szüntette meg a fideszKSH a nyomoradatok kiadását, szemlátomást nő a nyomor.

A közértben egyre többen kurvaanyáznak és szemlátomást nem az ukrán háború miatt.

Az illiberalizmus miatt nincs ami levezesse a gőzt. A nép egyre inkább a teljes rendszert akarja felborítani.

A liberális demokrácia ugyanis nem az, mint amit ezek a seggfejek mondanak: nem a politikai liberalizmus fix beépítése, hanem hogy a demokrácia ne legyen a parlaenti többség diktatúrája, ne érezzék nagy és potens rétegek hogy a rendszer keretein bell nem érvényesíthetik az érdekeiket, tehát szét cseszni a rendszert.

És ezekért kaphatja meg Orbán a selyemzsinórt: nem érdeke a németeknek, hogy szétverjék a gyáraikat.

ZorróAszter 2023.12.13. 19:24:03

@GyMasa:

"Dehogyis! Tavaly egy okos, ellenzéki ember megomndta, hogy az ellenzéki összefogás a kommunistáktól a nécikig mindenkit képvisel..."

Sosem az a lényeg, hogy egy ember vagy ezer mit mond, hanem hogy mit tematizál a propaganda.

A fidesznyik és a libernyák propaganda pedig azt tematizálja, hogy a baloldal a liberálisokkal kezdődik és náluk is fejeződik be.

GyMasa 2023.12.13. 19:25:36

@ZorróAszter:
MOndjuk MZP esetében azért a "lényeg" volt...
Látszott is az eredményeken...

ZorróAszter 2023.12.13. 19:33:07

@GyMasa:

"A "Nagyszerű" szocializmusnál még a totál elmaradott feudalizmus (lásd öböl államok) is sokkal jobban teljesít... (és, ez a szinte végtelen olajvagyon miatt jó összehasonlítás)"

A CIA propaganda mindigis azt tematizálta, hogy a magyarok a svájciakhoz, amerikaiakhoz mérjék a rendszer teljesítményét és ne ahhoz a romhalmazhoz, holdbéli tájhoz amit Horthy és bandája itthagyott nekünk.

45 előtt az emberek túlnyomó többsége vidéken szoba-konyhás cselédsori lakásban, ennek a cselédsornak megfelelő városi nyomortelepen, körfolyosós szoba-konyhákban lakott.

Mások pincelakásokban, budafoki barlanglakásokban.

A legszebb a csepeli üres krumplivermekben lakó szerencsétlenek.

Mégis volt olyan aki a lakótelepi lakások ellen ágált, holott a nagyszülei a cselédsoron, a szülei meg pincében laktak előtte.

Ez a propaganda ereje.

ZorróAszter 2023.12.13. 19:34:47

@GyMasa:

"MOndjuk MZP esetében azért a "lényeg" volt...
Látszott is az eredményeken..."

Nem értem, ezt mire mondja.

ZorróAszter 2023.12.13. 19:42:27

@Gery87:

"Hol van ma a szocialista baloldal?
Sehol. Sajnos."

Dehogynem. Arra ment ki a fidesznyik-libernyák összefogás a német gyarmattartók érdekében, hogy ne legyen a baloldaliaknak pártjuk, ne legyen sajtójuk.

A Népszabadságot azért szüntették meg, mert így rajzottak szét a liberális újságírók és liberalizálták a maradék baloldali sajtót.

A baloldaliak meg szídják a jó kurva anyjukat, nem olvasnak semmit, nem mennek el szavazni se.

Én is. Illetve én se.

2023.12.13. 19:57:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
oké, de mi újság van mondjuk csehországban. ott ugye nincs soros elleni küzdelem és prágában annyival rosszabb lett, mint budapesten? lehet, csak nem úgy tűnik.

2023.12.13. 19:58:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
vagy mondjuk a balti államokban abszolút nincs soros elleni küzdelem. és az összeomlás szélén állnak? nem. hogy lehetséges ez?

Wildhunt 2023.12.13. 20:06:51

@alöksz róz: lehet, de nem az oroszlánt kell lehagyni. Aztán ha csak annyit ér el, hogy EU-szerte hamarabb jönnek az elk...tuk szövegek, már megúszta. Erre pedig látok nem kis esélyt.

Gelmerrrrr 2023.12.13. 20:24:43

@ZorróAszter: Az illiberalizmus miatt nincs ami levezesse a gőzt.
------------------------

1. Nem van levégatni a dohonsztát magyarul.

2. Illiberalizmus nem van,stak libcsizmus, öboa egy libernyák és a fidesz is, ettől fideszlibcsi.

Fingod nem van az illiberalizmusról.

Gelmerrrrr 2023.12.13. 20:29:05

@ZorróAszter: A fidesznyik és a libernyák ... hogy a baloldal a liberálisokkal kezdődik és náluk is fejeződik be.
------------
1. Libcsikel entered és nálik is antared ina-magyarul.

2. Ez így van, és ezzel baju nem van, stakhogy:
fidesznyik = libernyák.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.14. 06:32:52

@ZorróAszter:

"Nem médiatúlsúly volt, hanem a jobbos újságokat az olvasók 1/4-de se olvasta."

Nehéz is lett volna azt olvasni, ami nincs.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.14. 06:37:31

@Gery87:

Valahogy dönteni kell mi az irány, nem? Nem tudsz a kereszteződésben ide és oda is fordulni. Mi döntsön, a többség vagy a kisebbség?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.14. 06:38:49

@Gery87:

Ilyen a műfaj.

Ha kimegy a pacifista a frontra, nem áll meg a háború, hanem lepuffantják őt.

Miért várod el a Fidesztől, hogy nemesen ne harcoljon?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.14. 06:39:37

@ZorróAszter:

Lásd, idézőjelbe tettem a "baloldal" szót. Természetesen a ballibek NEM baloldal a szó valós értelmében,

2023.12.14. 08:24:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
szerinted a magyar társadalom többsége vagy kisebbsége oroszbarát? mert szerintem kisebbség.

Gery87 2023.12.14. 13:13:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem igaz, volt jobbos újság 2010 előtt is, de tényleg rosszabb volt...
Próbáltam én is 20 éve Magyar Hírlapot olvasni, Meg Magyar Nemzetet, de mikor jóval közelebb álltam hozzám nézőpontban akkor se ment...
Nem voltak jók.

alöksz róz 2023.12.14. 13:16:51

@GyMasa: nem tudom miért teszi, nem látok a fejébe...
lehet tényleg olyan cigányországot akar magyarországból csinálni, ahol a magyarok lesznek a rabszolgák. nincs kizárva.
a cigányoknak tanár se kell...

alöksz róz 2023.12.14. 13:17:39

@alöksz róz: "ahol a magyarok lesznek a rabszolgák" - már aki van olyan hülye, hogy itt marad :-)

Gery87 2023.12.14. 13:17:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ez nem egy vagy-vagy dolog, rengeteg minden van amiben árnyalni lehetne a képet, de nem akarják, nem törekednek semmiféle konszenzusra.
Egy ennyire megosztott társadalomban a népszavazást bizonyos ügyekben, nem gátolni, hanem rendszeresen megrendezni kéne!
Ehelyett populizmus van, demagógia és a másiknak a kurva anyját ha nem úgy gondolja.

Gery87 2023.12.14. 13:20:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem kell mindennel "harcolni" fogd már fel!
Nem veszed észre hogy direkt gerjesztik a feszültséget meg a gyűlöletet?
Mindig kell gyártani egy ellenséget maguknak hogy mutassák mennyire fontosak és el tudják adni a nemzetiben csomagolt disznóságaikat!

alöksz róz 2023.12.14. 13:22:53

@alöksz róz: mi, magyarok, hangsúlyozza. az új magyarok...
a cigányok lesznek az urak.
vállalkozásokat vesz és ad nekik. külföldi beruházásokba berakja őket igazgatónak. kitünteti, médiába szerepelteti őket.

F. Szabó 2023.12.14. 14:17:04

@cvsvrs: Az a baj, hogy az M1-nek igaza van abban, hogy migránsok, Brüsszel és Soros. (Ami nem változtat azon, hogy az M1 szar). Mi még kilógunk a sorból, megpróbálunk ellenállni Sorosnak, Soros-bérenc Brüsszelnek, megpróbáljuk kívül tartani a migránsokat magunk és az európaiak érdekében.
De nehéz dolgunk van, mert Soros kezében van (értsd szó szerint és jelképesen is) a nyugati média, a nyugati felsőoktatás és a nyugati politikusok, ezért a politikában még részt venni hajlandó nyugatiak totál agymosottá váltak. Nyugaton ugyanaz van, mint az általad elítélt Orbán rendszerben – csak ellenkező előjellel. Erről szól Birca cikke.
A ballibek már elfelejtették, hogy a rendszerváltás legfontosabb jelszava a pluralizmus volt, számukra mindenki szélsőséges fasiszta lett, aki nem úgy gondolkodik a világról, ahogy ők.

ZorróAszter 2023.12.14. 14:46:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Nehéz is lett volna azt olvasni, ami nincs."

Hol élt maga? Én sem olvastam őket, de meg kell nézni, hol dolgoztak a jobbos újságírók, mielőtt fidesznyikek lettek. Demokrata, Magyar Fórum, ....

ZorróAszter 2023.12.14. 14:48:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Lásd, idézőjelbe tettem a "baloldal" szót. Természetesen a ballibek NEM baloldal a szó valós értelmében,"

Köszi. De nem magának szólt elsősorban, hanem általánosabban.

ZorróAszter 2023.12.14. 14:52:36

@cvsvrs:

"brutális ballib túlsúly volt. szdsz túlsúly."

Ha Orbán megkapja a selyemzsinórt, akkor megint olyan brutális túlsúly lesz, amilyen színű kollaboráns kormányt akarnak.

Ha nácikormányt akarnak, akkor majd nácitúlsúly lesz.

Nem veri ki a szemét?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.14. 15:53:42

@ZorróAszter:

Mindig el szoktam mondani fideszeseknek: nem a baloldal az igazi ellenfél, hanem a liberálisok. Dehát erre az szokott lenni a válasz, hogy a "baloldal" szó könnyebben használható a kommunikációban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.14. 16:00:01

@ZorróAszter:

Volt pár havilap: Kapu, Valóság, Havi Fórum, Hitel, most nem jut eszembe más.

S 2 hetilap: Magyar Fórum, Demokrata.

Napilap néha volt, néha nem. Új Mo., Magyar Nemzet, Pesti Hírlap, sose egyszerre.

Amikor Orbán megcsinálta a Heti Választ, halálhörgés volt a ballibeknél, pedig az is csak egy kis hetilap volt. Magyar Fórum és Demokrata meg csak a nagyon nagy újságosoknál volt,

Én akkor 1997-2006 között Pátyon laktam. Csak ballib lapokat árultak. Akkor lett Magyar Fórum és Demokrata, amikor megnyílt a helyi új CBA, aminek a tulajai nagy fideszesek voltak. Én Budakeszire jártam újságoshoz.

Míg ballib médiából hatalmas mennyiség volt.

1997-2007 között életvitelszerűen Mo-on éltem, átéltem. Pl. Orbán bukása után a MOL benzinkutakon abbahagyták a Magyar Nemzet árusítását.

ZorróAszter 2023.12.14. 16:56:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Dehát erre az szokott lenni a válasz, hogy a "baloldal" szó könnyebben használható a kommunikációban."

Szerintem sokkal több annál. Elsődleges propagandacél, nem trehányság. Még egy béna, liberálisokkal terhelt Szocialista Párt sem teheti azt meg, hogy Niggertartási Törvényt csináljon Munka Törvénykönyve helyett, vagy 22800 forintos havi munkanélküli segélyt adjon.

Ezért kellett buknia Gyurcsánynak még az eurotízmilliárdok érkezése előtt.

"nem a baloldal az igazi ellenfél,"

Csak most, hogy már kicsinálták totálisan.

A nagy veszély, hogy a balosok nem mennek el többségükben szavazni, hanem otthon anyáznak a tévé előtt mint én is. Nem mi fogunk az utcán randalírozni, de megakadályozhattuk volna.

Így azt is csak nézni fogjuk.

Gery87 2023.12.14. 16:58:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Meg az ellenzék hozzájuk képest balra van..
És persze így faszán össze lehet mosni őket a komcsikkal, akiket szintén nem szeretnek.
Szóval okkal van így.
"libsi komcsi/progresszív bolsevik" egy létező kép a fejükben...
Olyan faszán lehet démonizálni vele.

"NEm elég hogy buzeráns libsi még bolsevik féreg is.."

Hát ki ne szeretne ilyen tökéletes ellenséget?:D

Gery87 2023.12.14. 17:01:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Szerencsére most pont fordítva van.
Így máris sokkal jobb élhetőbb békésebb hely lettünk.....

....ja nem.

ZorróAszter 2023.12.14. 17:02:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Míg ballib médiából hatalmas mennyiség volt."

Nem a mennyiség a fontos alapvetően, csak ha már egy lap sincs, amit olvashatnék.

A jobboldali sajtóval se az volt a baj, hogy nem volt, hanem hogy úgy volt olvashatatlan, mint az ötvenes években a kommunista sajtó. Egyszerűen fájdalmas volt olvasni őket.

Mint ma a fidesznyik sajtót. Fizikai fájdalmat okoz hallgatni és olvasni őket, olyan gyalázatos a minőség.

Például Martonyi János még újságíró korában sem volt az.

Erről beszéltem Hajdú János kapcsán.

Szerintem ez egy nagyon veszélyes út.

Tapi2021 2023.12.14. 18:25:09

@Gery87: "Igazi demokrata bazmeg!:)
Ahelyett hogy csinált volna valamit ami mindenkinek teret ad, valami jobbat, mást, inkább elvette a picsába..."

Újra és újra leírod ezeket a sületlenségeket, amik egy többpártrendszerű politikai versengésben nem lehetségesek. Sehol a világon.

Aki "engedményeket tesz" az versenyelőnyt ad az ellenfeleinek, akik nem fogják azt viszonozni.

Gondold már át néha milyen világban élünk, mi a VALÓSÁG, és mit is vársz te el versengő politikai pártoktól?!

Te és cvrsvsr még mindig a szocializmusban éltek fejben.

Ő is ilyeneket ír: OV és Gyurcsány megosztó személyek.
Naná, ezért vannak KÜLÖNBÖZŐ pártokban!!!!
Ahány párt, ANNYI MEGOSZTÁS!

Ez a pluralista többpártrendszer LÉNYEGE!!!!
Hogy nem kell mindenkinek ugyanazt gondolnia, ugyanúgy politizálnia. A nép választ a kínálatból! Ez meg a demokrácia lényege.

De ti ezt nem nagyon bírjátok. Mert ott van az a sok "rosszul választott a - nyilván megtévesztett - nép" eset. Amely akkor éppen nincs megtévesztve, amikor a tieitekre szavaz többségben. Akkor BÖLCS a nép! ....

Tapi2021 2023.12.14. 18:31:08

@Gery87: "Kár itt gúnyolódni, propaganda valóban van és karaktergyilkolás is van."

Hogyne lenne. Oda-vissza.

Hol nincs? Szerinted pl. Trump célpontja volt ilyen karaktergyilkolásnak négy éven át MINDENNAP???
Láttad te akkoriban pl. a MAGYAR HBO-n futóm műsorokat? Még a bukása UTÁN is hónapokig mentek a Trump ELLENES, lejárató műsorok!!!
Egy MOZICSATORNÁN!!!

Ehhez képest mi ment a politikai, közéleti (demokrata közeli) műsorokban?! Igazi élveboncolás és kivégzés!

Komolyan, nézz már egyszer végre szembe a valósággal!

Tapi2021 2023.12.14. 18:35:43

@Gery87: "karaktergyilkolást én nem láttam..."

Oda kell nézni!

"A propagandájuk meg összehasonlíthatatlan a NER-ével."

Igaz, de azért a NER is tanul, ha le is van maradva a sok évtizede az ipart űző profiktól és neveltjeiktől.
Sajnos még mindig sok az amatőrizmus.

Tapi2021 2023.12.14. 18:42:16

@ZorróAszter: "A magyar gazdaság meg amúgy is rendesen megroggyant ingyenpénz nélkül.

Valakinek el kell vinni a balhét."

Azoknak, akik ezért felelősek! A Brüsszelben diktatúráról hazudozó, az EU kezére játszó - hogy szopathassák, nehéz helyzetbe hozhassák a nem nekik táncoló kormányokat, HÁTHA MEGBUKNAK! (ez a lengyeleknél be is jött) - a ELLENZÉKIEKNEK!

Tapi2021 2023.12.14. 18:51:41

@ZorróAszter: "A CIA propaganda mindigis azt tematizálta, hogy a magyarok a svájciakhoz, amerikaiakhoz mérjék a rendszer teljesítményét és ne ahhoz a romhalmazhoz, holdbéli tájhoz amit Horthy és bandája itthagyott nekünk."

Ez tök új történelem, hogy Horthy lövette szét a magyar sereggel az országot! És nem a németek, szovjetek, szövetségesek...
Nem semmi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.14. 20:07:27

@ZorróAszter:

Én a magyar médiák közül szinte csak ballibeket olvasok, nézek, hallgatok.

24.hu, HVG, Magyar Hang, 444, Telex, Klub Rádió, ATV, Mérce, még pár.

Fideszesből csak a Hír Tv 1 műsorát és az MTV 1 db műsorát követem.

Plusz még a köztes részből pl. Spirit FM.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.14. 20:08:43

@Gery87:

A Fidesz baloldalibb a ballibeknél. A klasszikus meghatározás szerint legalábbis.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.14. 20:11:38

@ZorróAszter:

Így alakult a rendszerváltozáskor.

Baloldal = aki maximálisan lefkesizk a nyugatnak, idegeneknek kedvez, utálja a kisembereket.

Jobboldal = aki igyekszik valamit ekérni az emberek számára is.

Persze, rossz a baloldal/jobboldal szó erre, de így alakult, az emberek megszokták.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.14. 20:12:51

@ZorróAszter:

"már kicsinálták totálisan"

Nem kellett kicsinálni: sose volt.

Az MSZP eleve liberális pártként kezdte.

A baloldal Thürmer volt, aki meg sose tudott komolyabb támogatást építeni.

Tapi2021 2023.12.14. 20:19:08

@cvsvrs: "oké, de mi újság van mondjuk csehországban. ott ugye nincs soros elleni küzdelem és prágában annyival rosszabb lett, mint budapesten? lehet, csak nem úgy tűnik."

Az meg van, hogy ez a küzdelem - a kulturális - nem a pénzről, anyagi jólétről szól?!

Tapi2021 2023.12.14. 20:23:04

@cvsvrs: "szerinted a magyar társadalom többsége vagy kisebbsége oroszbarát? mert szerintem kisebbség."

Ez biztos. A többség MAGYARBARÁT, legalábbis a jobb-konzi oldal. Benne a MAGYAR kormány.

Tapi2021 2023.12.14. 20:26:06

@cvsvrs: "a jobberek meg a ruszki propagandát tolják. "

Melyik országban? Mert itt nem.
Itt PATRIÓTA jobboldal van, amely a magyar ÉRDEKET NÉZI.

És az pl. nem az ötszörös árú amerikai palagáz. Stb.

Tapi2021 2023.12.14. 20:34:46

@Gery87: "Nem igaz, volt jobbos újság 2010 előtt is, de tényleg rosszabb volt...
Próbáltam én is 20 éve Magyar Hírlapot olvasni, Meg Magyar Nemzetet, de mikor jóval közelebb álltam hozzám nézőpontban akkor se ment...
Nem voltak jók."

Ebben sok az igazság. Hiszen a semmiből kellett jobb-konzi-nemzeti (-keresztény) újságírókat előhúzni és sok-sok év alatt "kinevelni".
Máig van lemaradás a sok évtizedes előnyben lévő balosokkal.

Ezt az időszakot én végig csináltam a magyar "médiában". 1992-ben lettem újságíró egy akkor induló kis keresztény lapnál. Szinte az iskolapadból lettem újságíró, aki menet közben járta ki a (full balos) MÚOSZ újságíróiskolát, és egyebeket. (Még TGM is óraadónk volt.)

Szó szerint a semmiből kellett felépíteni valamit, sok amatőrrel, kezdővel. Ja, és minket nem igen vettek fel a Népszabihoz, HVG-hez, 168 Órához..., hogy a profiktól tanuljuk a szakmát.

Tapi2021 2023.12.14. 20:43:21

@Gery87: "Mindig kell gyártani egy ellenséget maguknak hogy mutassák mennyire fontosak "

Érdekes, ez innen meg úgy látszik, hogy valahogy az ellenség mindig maga jelentkezik, sőt, nem csak jelentkezik, tesz is érte, azzal pl., hogy nagyon is beavatkozik a belügyeinkbe, vagy konkrétan meg akarják buktatni a nekik nem tetsző kormányt.

Most pl. az EU, ahogy bánik velünk. Ezt OV akarja? NEM. Ő nyugodt kormányzást szeretne gondolom, mint minden kormány. Csak nem hagyják.

De, ha ilyenek a barátaink, nincs szükségünk ellenségekre, ahogy a mondás tartja. Ugye?

GyMasa 2023.12.14. 21:01:01

@ZorróAszter:
"Nem értem, ezt mire mondja. "
Arra mondom, hogy MZP esetében pont az volt a lényeg, hogy egy rettenetes szónok/politikus.
Pontosan azok tettek a rossz eredményről, amiket mondott.
Egyszerűen mindegyik beszéde olyan borzalom volt, hogy a fidesznek nem is volt szüksége sem igazi karaktergyilkosségra, sem arr, hogy egynél többször idézzen valmai baromságot tőle, mert folyamatosan szállította az utánpótlást...

GyMasa 2023.12.14. 21:02:39

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Én ezért használom inkább az "ellenzéki" szót. Az tökéletesen lefedi a tartalmukat.

Tapi2021 2023.12.14. 21:03:21

@ZorróAszter: "Csak most, hogy már kicsinálták totálisan.

A nagy veszély, hogy a balosok nem mennek el többségükben szavazni, hanem otthon anyáznak a tévé előtt mint én is. "

1990 után csak a Thürmerék maradtak baloldalon. Ha olyan sokan lennének, miért nem szavaztak elegen rájuk, az öt százalék talán meg lett volna?!
Most még oda szakadt talán az ISZOM is.
LEHET rájuk szavazni!!!! Nem sírni kell!

(Hivatalból járok a helyi Munkáspárt rendezvényeire. Rendesen megy az Internacionálé és az egész "nosztalgia műsor". Még Thürmerrel is interjúztam, tavaly kiadott egy könyvet... Szóval vannak. Pár éve Május elsején kaptam tőlük egy vörös inget! :-) Szerencsére kellett a fotósunknak. Szóval édi nosztalgiaklub. De szavazni lehetne rájuk. DE NEM SZSAVAZNAK. Te sem. Akkor mire a rinya??? Meg az összeesküvés-elméletek???)

Más "igazi" balos párt nem maradt. Az MSZP gyorsan eladta magát a nyugatnak.
Újat meg senki nem hoz létre. A régire meg nem szavaznak... Biztos, mert a Zorbán..., meg/vagy a németek...

Gery87 2023.12.14. 21:03:55

@Tapi2021:

"Újra és újra leírod ezeket a sületlenségeket, amik egy többpártrendszerű politikai versengésben nem lehetségesek. Sehol a világon."

Az hogy te nem tudsz elképzelni mást, még elhetsgées más!

Szerinted a BBC az pont olyan propaganda lófasz mint a közmédia!
Kurvára nem.

GyMasa 2023.12.14. 21:03:58

@alöksz róz:
Akkor mi nem ugyanazt a műsort nézzük.
Ide kellene költöznöd Németországba egy évre, és itt megpróbálni megélni.
AZtán, utána aggódni, hogy mi van otthon.

Gery87 2023.12.14. 21:08:36

@Tapi2021:

"Ez a pluralista többpártrendszer LÉNYEGE!!!!
Hogy nem kell mindenkinek ugyanazt gondolnia, ugyanúgy politizálnia. A nép választ a kínálatból! Ez meg a demokrácia lényege."

És ezzel senki nem is vitatkozott!
Csak épp pont ez az: ha nem kell mindenkinek úgy gondolnia, akkor a közmédia miért csak a kormány propagandáját nyomja?

"De ti ezt nem nagyon bírjátok. Mert ott van az a sok "rosszul választott a - nyilván megtévesztett - nép" eset. Amely akkor éppen nincs megtévesztve, amikor a tieitekre szavaz többségben."

mossál össze az ellenzékkel, gyerünk!
Nehogy odafigyelj arra amit mondok, akkor még a végén nem tennéd, de akkor meg nem lehetne fröcsögni...
édesfaszom.

" Akkor BÖLCS a nép! ...."

A nép sose "bölcs", nem ezért kell demokrácia, hanem hogy legyen választása, akár arra is hogy szarul döntsön!
Pont ahogy az életben egy felnőtt ember.
Attól még hogy a maga ura és dönthet még az lehet rossz...

Én mindig beletörődtem hogy az embereknek a Fidesz kell, csak szerintem ez rossz döntés. Ennyi.

Gery87 2023.12.14. 21:10:53

@Tapi2021:

Igen láttam és most akkor a szokásos mantra jön "ha máshol is szar, akkor nálunk is lehet szar..!"
:)
Epic logika!

Azért vagyunk gecik, mert máshol mások is azok!

Ez igen, ez már erkölcs...sőt, eresztényi!

Gery87 2023.12.14. 21:12:32

@Tapi2021:

"Sajnos még mindig sok az amatőrizmus."

Spongya rá Virág elvtárs, menet közben kell az önbizalmat megszerezni!
Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség...!
:)
Remek, épülsz szépül egy újabb Rákosi korszak....remek lesz, alig várom.

GyMasa 2023.12.14. 21:13:30

@Tapi2021:
Azért írja, mert az ő szögegyszerű vlágában az alapszabály: "Aki nem ugyanazt mondja, az az ellenségem." Tehát, azért kell az aktuális náci kártyán szereplő jelzővel illetni azokat (oltástagadó, putyinpincs, stb)
Ezzel próbálják meg ellensúlyozni azt a súlyos kognitív disszonanciát ellensúlyozni, amit a trokukon lenyomott "szabad valóság" és aközött feszül, amit a szemükkel látnak.
(Volt egy fórum, ahol az egyik ilyen ukrajnafelszopónak belinkeltem egy YOutube csatornát, amit egy amerikai veterán csinál 10+ éve, és, aki 9 éve napi videokban mutatta be, ahogy az ukik ágyúzták Donyecket, meg Luganszkot ( odautazott a szétlőtt házakhoz, és megkérdezte az ott lakókat, mi történt, és mind azt mondta, hogy az ukránok lőttek rájuk. Na, ezek után, neki az volt a legnagyobb problémája, hogy miért nicns sehol megemlítve az a 14000 ember, még a Tassznál sem. (mondjuk, mert a Google keresője gondoskodik róla, hogy erről minél kevesebbet tudjanak az emberek...) )

Gery87 2023.12.14. 21:14:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Összecsinálom magam örömömben!:)

"Ha jön Brüsszelből a pénz, akkor adunk belőle, megvesszük hugyér a szavazatokat"

Forradalmi.

GyMasa 2023.12.14. 21:15:53

@Tapi2021:
És, aaz a még remekebb, hogy azt meg nem látja, hogy az ááltala annyira kívánt forradalom, ahol ugye nem kommnizmus lesz, hanem egy NEM-kapitalizmus, ahol nem lehet örökölni, az ponotsan ugyanezt csinálta a nulladik naptól fogva. Soha nem ők voltak a hibások, hanem mindig a rendszer ellenségei... AKiket ugye el kellett taposni, ami miatt, azok időnként, ugye sajnálatos módon elfogynak, és akkor újabbak után kell nézni.

Gery87 2023.12.14. 21:17:04

@Tapi2021:

Nem kell EU tagnak lenni, nem kötelező, ki lehet lépni a picsába ha nem tetszik a libsiskedés meg a jogállamiskodás, demokrácia stb meg az ilyen buzis dolgok!
És akkor semmiféle féle pénz felett nem kell veszekedni.

Gery87 2023.12.14. 21:20:06

@GyMasa:

Igen, de volt jakobinus terror is...
Aztán mégiscsak lett valahogy polgári demokratikus jogállam elég sok helyen!

Tapi2021 2023.12.14. 21:20:25

@Gery87: Nem nézem, hallgatom a BBC-t. Te?

De ha a BBC szerint itt diktatúra van, meg OV autokrata, meg a történelem 2022. február 24.-én kezdődött minden előzmény nélkül, és az USA nem az egyetlen haszonélvezője nyugaton ennek a háborúnak....., Meg a migráció jó...! Stb. akkor meg is van a válasz.

Tapi2021 2023.12.14. 21:26:55

@Gery87: "Nem kell EU tagnak lenni, nem kötelező, ki lehet lépni a picsába ha nem tetszik a libsiskedés meg a jogállamiskodás, demokrácia stb meg az ilyen buzis dolgok!"

Ki tudja, mit hoz a jövő? Ahogy most kinéz.

Még reménykedünk, hogy nem az egész kontinens hülyült el totálisan, de lehet, hogy igen. És akkor valóban lépni kell majd.
Ezekben a napokban is sok minden világossá fog válni.

Gery87 2023.12.14. 21:41:14

@Tapi2021:

Hát, te hallgatod! Ezt mondják?

Gery87 2023.12.14. 21:45:18

@Tapi2021:

Nekem is azért gyanús ez:

"itt vagyunk 27-en bazmeg, és csak ez az egy csuti geci akadékoskodik basszameg!"

Most vagy az van hogy itt már mindenki hülye mint a segg és mi nem vagyunk helikopter.
Vagy megint az van hogy mint jó párszor hogy a sérelem alapú politikánkkal a fasz rossz oldalára álltunk.

Azért a helyedben utóbbit se vetném el teljesen:)

alöksz róz 2023.12.14. 22:36:03

@GyMasa: ez nem kérdés, persze hogy nem ugyanazt. én itt játszom, te meg kintről kibicelsz :-)))

Yorg 2023.12.14. 22:48:55

@alöksz róz: Ha a "Zorbánék rabszolgaállamot építenek" szövegelést nem váltod tettekre, akkor te is kibicelsz.

ZorróAszter 2023.12.14. 22:48:56

@Tapi2021:

A balhét 94-ben is az MSZP vitte el. Hogy Orbán kollaboráns kormánya az igazi kedvence a gyarmattartóinknak abból is látszani fog, hogy nem az ő fejükre borítják majd a bilit.

Fideszesek is voltak, akik még MDF-s és kisgazda korukban mentek a külföldi bankokhoz, hogy ne adjanak a Németh-kormánynak hitelt, mert úgyse fogják elismerni és visszafizetni ha kormányra kerülnek. Az eredmény horribilis kamatfelár még Antall-idején is. Senki se tudja hány milliárdot bukott ezen Magyarország.

Orbánék közbenjártak az EU-nál, hogy a Gyurcsány-kormány ne kapja meg az autópálya EU részét az önrész kreatív könyvelése miatt. Ha bejön, örökre elvész az a pénz Magyarország számára. Orbánék se kapták volna meg más címen se.

Kampány az EU-ban szemek kilövetése miatt Magyarország elleni szankciókért.

Ha bejön, szintén soha vissza ne kapható pénztől esik el Magyarország. Itt nem lehet tudni, hány milliárd lett volna maximálisan.

Ezek csak azok, amik hirtelenjében eszembe szoktak jutni.

ZorróAszter 2023.12.14. 22:56:46

@Tapi2021:

"Ez tök új történelem, hogy Horthy lövette szét a magyar sereggel az országot! És nem a németek, szovjetek, szövetségesek...
Nem semmi."

A magáé a vadiúj kitalált történelem:

Nem is Horthyék léptek hadba a Szovjetunió ellen. Magyar földön se a magyar hadsereg, se a szövetséges nácik nem lőtték, bombázták az oroszokat.

Az oroszok passzióból vagy irigységből lőtték rommá Budapestet.

Ez a maguk vadiúj történelme.

ZorróAszter 2023.12.14. 23:01:29

@GyMasa:

Az ellenzék 15 éve német parancsra játssza a hülyét, hogy még véletlenül se ártson a kollaboráns kormánynak. A legmagasabb labdákat se üthetik le, és csak nyilvánvalóan hatástalan, ellenzékieskedő politikát folytathatnak.

Majd nézze meg, hogy megtáltosodnak majd, ha a kollaboráns kormány megkapja Berlinből a selyemzsinórt, és füttyentenek Gyurcsányéknak hogy most ők következnek megint.

alöksz róz 2023.12.14. 23:02:53

@Yorg: ezt fejtsd ki, mert így nem tudom mire gondolsz

alöksz róz 2023.12.14. 23:04:48

@GyMasa: "Ide kellene költöznöd Németországba egy évre, és itt megpróbálni megélni." - ki ne találd már, hogy ott nehezebb...

Yorg 2023.12.14. 23:07:09

@alöksz róz: Ha szerinted Zorbán rabszolgaállamot épít, akkor miért nem húzol el?

ZorróAszter 2023.12.14. 23:14:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Baloldal = aki maximálisan lefkesizk a nyugatnak, idegeneknek kedvez, utálja a kisembereket.
Jobboldal = aki igyekszik valamit ekérni az emberek számára is."

Vicces, hogy ezt a németek kollaboráns kormányának a védelmében mondja. Az "utálja a kisembereket" aki havi 22800 forintos munkanélkülisegélyt ad, Niggertartási Törvényt csinál a gazdái érdekében Munka Törvénykönyve helyett, közben a gazdagoknak minden évben kitalál egy-egy három millió forintos ajándékot, a munkanélküli segély tízszeresét, a behajtóknak lehetővé teszi, hogy özvegyet és árvákat fosszanak ki és hajítsanak utcára, stb. stb.

Egy nyomorellenes intézkedés történt: a fideszKSH 2015-től nem közöl nyomorra vonatkozó adatokat.

"Persze, rossz a baloldal/jobboldal szó erre, de így alakult, az emberek megszokták."

A teljes politikai paletta és propagandagépezet közös erővel, összehangoltan alakította ezt ki tudatosan évek alatt.

ZorróAszter 2023.12.14. 23:30:51

@Tapi2021:

"1990 után csak a Thürmerék maradtak baloldalon. Ha olyan sokan lennének, miért nem szavaztak elegen rájuk, az öt százalék talán meg lett volna?!"

Legalábbis ezt a képet alakították ki a német gazdáik érdekében a fidesznyikek és libernyákok közösen, összehangoltan.

Gyurcsánynak éppen azért kellett megbuktatnia saját magát, hogy a 40-50 milliárd euró ne a magyar népnek menjen. Mert ez alól még egy liberális ügynökökkel jól megspékelt MSZP se tudta volna kivonni magát.

És igen: a magyar médiák túlnyomó többségében a német nagytőke kezébe került. Mediaworks és RTL csoport. Így aki nem az ő könnyen zsarolható kollaboráns hazaárulójuk, arról azt se tudhatjuk, hogy valaha létezett és politikával akart foglalkozni.

alöksz róz 2023.12.14. 23:31:30

@Yorg: na és hol az összefüggés, papám, magyarázd már el, itthon maradva talán nem lehet ellene küzdeni?

ZorróAszter 2023.12.14. 23:36:38

@Tapi2021:

Nekünk nem érdekünk Magyarország vagy Budapest szétverése. Mi most se fogunk örömködni, mint a HírTV vagy a fidesznyikek, ha ma felgyújtják vagy szétverik az MTV székházat. Mert tudjuk, hogy minden kár a mienk, és nem az övék, a tolvajoké meg a csőcseléké.

ZorróAszter 2023.12.14. 23:37:30

A német vagy más külföldi gyárak szétverése se.

Yorg 2023.12.14. 23:39:52

@alöksz róz: Aha, szóval úgy küzdesz ellene, hogy névtelenül szövegelsz a neten? Egyrészt sok sikert hozzá, másrészt ezt külföldről is megtehetnéd. Szóval nem látom, hogy GyMasa miért lenne nagyobb kibic, mint te.

alöksz róz 2023.12.15. 00:24:19

@Yorg: na és miből gondolod, hogy így küzdök ellene?
orbán zacskója csapkodja az állad és olyan hangot ad?

alöksz róz 2023.12.15. 00:26:03

@Yorg: hogyhogy nem látod, tán kiütötte a orbánfasza a szemedet?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 08:16:27

@Gery87:

Mindenféle véleményhez könnyedén hozzáférsz, ez nem jó?

Jobb a ballib diktátum és monopólium?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 08:19:22

@ZorróAszter:

2 opció van:
- a "baloldal" = feltétlen megadás a nyugatnak,
- a "jobboldal" = próbálkozás szabad élettér szerzésére.

Gery87 2023.12.15. 09:29:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem mindenki fér hozzá mindenhez könnyedén.
És pláne nem a közmédiában. Megyei lapoknál.

Azért ne felejtsük már el hogy sokan ma is a TV-ből, rádióból meg a lapokból tájékozódnak, látszik is kik a fő szavazóik...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 09:42:30

@Gery87:

A közmédiák nézettsége nagvon alacsony.

S mindenki hozzáfér mindehez. Ma már a gettócigányoknak is van mobil netjük.

Gery87 2023.12.15. 11:21:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A gettócigány vagy 2 éve elmondta a soron hogy "a Fideszre szavaztam...nem arra kellett vóna? mér van másik? ja igen, a orbán viktor....én nem ismerek mást...."

Ennyit erről.

Tapi2021 2023.12.15. 13:27:11

@ZorróAszter: "Orbánék közbenjártak az EU-nál, hogy a Gyurcsány-kormány ne kapja meg az autópálya EU részét az önrész kreatív könyvelése miatt. Ha bejön, örökre elvész az a pénz Magyarország számára. Orbánék se kapták volna meg más címen se."

Igen, ha figyelsz, az általad felsoroltak mindegyikének volt konkrét és VALÓS OKA!

Míg az, hogy Magyarországon az éppen regnáló jobb-konzi-kerdem. kormány diktatúrát épít, meg ellop minden pénzt, nem igaz.

A mostani ellenzéki aknamunka miatt konkrétan majd 50 ezer család esett el egy tízmilliós energetikai házfelújítástól, nincs pénz a tanárok béremelésére, mert nyilván a hiányzó EU-s forrásokat máshonnan kell elvonni, stb., miközben az ellenzék követeli leghangosabban, hogy a kormány adjon pénzt az épületek felújítására... És ez csak egy példa a kárra, amit nem a kormánynak, hanem konkrétan NEKÜNK okoztak!

Ettől függetlenül én sem pártolom, hogy a külföldhöz rohangáljunk segítségért, belpol. ügyekben.
Mondjuk erre szokta mondani pl. Boldi, hogy az EU nem külföld, egy klub, aminek teljesjogú tagjai vagyunk.

Tapi2021 2023.12.15. 13:32:59

@ZorróAszter: Ez a német gazda, nagyon beakadt. Olyan konteókat írsz, hogy szerintem könyvben is eladhatnád! Van ennek piaca!

ZorróAszter 2023.12.15. 17:04:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"2 opció van:
- a "baloldal" = feltétlen megadás a nyugatnak,
- a "jobboldal" = próbálkozás szabad élettér szerzésére."

Muhahaha!!!

Nincs csak egy opció: könnyen zsarolható kollaboráns hazaárulók között választhatunk, akik a gyarmattartóinkat szolgálják a nép ellen.

ZorróAszter 2023.12.15. 17:12:12

@Tapi2021:

"Igen, ha figyelsz, az általad felsoroltak mindegyikének volt konkrét és VALÓS OKA!"

Maguk "magyarellenes"-eznek. Ha Orbánék sikeresen megfúrják az autópályapénzek kifizetését, az a pénz örökre elveszett volna Magyarország számára. Magyarországot, az állítólagos hazájukat károsították volna meg euromilliárdokkal.

Ellenben a mostani 10 milliárd eurónál nem fenyegetett, hogy örökre elvész, csak hogy nem megy majd olyan simán a fidesznyik seggnyalóknak, mint eddig.

És ez körül is írja a mostani OKOT.

alöksz róz 2023.12.15. 19:06:33

@Tapi2021: "Míg az, hogy Magyarországon az éppen regnáló jobb-konzi-kerdem. kormány diktatúrát épít, meg ellop minden pénzt, nem igaz." - ez tényleg nem igaz.

nem minden pénzt lop el, csak amit bír :-)

GyMasa 2023.12.16. 16:39:39

@Gery87:
Igen, mert, ahogy eddig is mondtam, ezekz ilyen-olyan gúnyába öltöztetett kommunista diktatúrák nem működnek.
Hiába akarsz egy n+1-iket, az is pont ugyanoda fog kilyukadni, mint az eddigiek.
A különbség csak a halottak számában és a nép elszegényedésének a mértékében lesz.
Amikor megbukik (mert meg fog) akkor szépen vissza lehet térni az általab utált kapitalizmushoz.

GyMasa 2023.12.16. 16:44:16

@Tapi2021:
Az azért biazkodásra ad okot, hoyg az elmúlt 1 évben MINDEGYIK választáson elbuktak a balos/ukrajnafelszopó, woke erők.
Az igaz, hogy eddig csak Meloninak, meg Fionak sikerőlt kormányt alakítnia, de a tendencia egyértelmű.
És ez, a szembemenés a választók akaratával a többi országban is pont azt fogja majd eredményezni, hogy majd a következő választáson 50% felett lesz az eredmény, amivel szemben sehogy nem tudják majd eljátszani az "összefogósdit..."
A következő alkalom az EU választás lesz jövőre.
Szerintem nagyon csúnyán bukni fog az EU woke elit.

GyMasa 2023.12.16. 16:45:52

@alöksz róz:
Ja, mert itten, a tanyavilágon mi aztán el vagyunk zárva az otthini hírektől!
Kizárt dolog, hogy az évente 3x hazautazásdom alatt is lássam, mi megy otthon...

GyMasa 2023.12.16. 16:50:11

@ZorróAszter:
Te mit szívsz?
Szóval, ha jól értem, szerinted a német iparmágnások tartják orbánt hatalamon, és tartják az ellenzéket inkompetenciában?
Ezt most le tudtad írni röhögés nélkül?

Gyurcsány maga a garancia orbánék hetelomban maradására!
Igaz, hogy van neki kb 300 000 fantikus szavazója, de ugyanúgy a másik oldalon megm,ozgat 500 000 - 1 millió szavazót, akik ELLENE fognak szavazni.
És, he megnézed, hogy ma az ellenzéki oldalon a DK a legerősebb párt, nyilvánvalóvá válik, hogy erősebb a prortest szavazat mozgósító képessége.

GyMasa 2023.12.16. 16:51:30

@alöksz róz:
10 éve élek itt, hidd el, tudom, hogy mi a nehéz.
Te egy percet nem éltél itt, akkor inkébb neked nem kellene ebbe a témába beleszólni, nem?
Nehogy kitaláld már, hogy tudsz is bármit arról, hoyg milyen itt az élet.

GyMasa 2023.12.16. 16:55:00

@Gery87:
Bezzeg, ha lett volna MZP-orbán vita, akkor tudta volna, azt mosz egy két és feledik gyurcsány kormányunk lehetne...

GyMasa 2023.12.16. 16:57:28

@Tapi2021:
Az a baj, hogy nem értik azt, hogy az a pénz az feltétel nélkül JÁR az országnak.
Azaz, hogy éppen, hogy az EU köpi szembe a saját alapszerződését és szabályait.
Ez pont olyan helyzet, mintha egy nyugdíjas házaspár férfi tagja nem kapna nyugdíjat, mert az asszony szerint veri őt.

GyMasa 2023.12.16. 16:59:55

@alöksz róz:
Nos, az EU pénzeket egészen biztosan nem lopta el az elmúlt 2-3 évben, hiszen azok nem jöttek be az országba.
- Mégsem csődölt be az ország
- Nem látszi, hogy Lölö vagyonának a gyarapodása lassult volna.
Tehát, nekem ebből az jön le, hogy teljesen a valósgától elrugaszkodott az ellenzéki érvelés.

Gery87 2023.12.16. 21:06:27

@GyMasa:

Nem, mivel ő azt se látta volna!
A médiahelyzetről beszéltünk, nem arról hogy a vita mit döntött volna el!

Gery87 2023.12.16. 21:08:09

@GyMasa:

Csakhogy senki nem beszélt arról hogy legyen kommunizmus!

ZorróAszter 2023.12.17. 01:21:11

@GyMasa:

"Te mit szívsz?"

Eredeti sima Sopianaét.

"Szóval, ha jól értem, szerinted a német iparmágnások tartják orbánt hatalamon, és tartják az ellenzéket inkompetenciában?
Ezt most le tudtad írni röhögés nélkül?"

Ha valaki nem visel narancssárga lóellenzőt, annak nyilvánvaló. A politikai és sajtó emberei pocsék színészek, így csak a hülyék nem látják a nyilvánvalót.

Onnan lehet tudni, hogy van valós alapja, hogy ha mondom, senki se legyint hanem csahol.

Tessék majd megnézni, hogy megtáltosodik majd ez a 15 év óta béna, impotens ellenzék és ellenzéki sajtó, ha Orbán megkapja a selyemzsinórt a gazdáitól.

GyMasa 2023.12.17. 10:40:16

@Gery87:
Dehogynem, pl. te is.
Az, hogy meg akarod szüntetni az öröklést, az egyértelműen azt jelenti, hogy meg akarod szüntetni a magántulajdont.
Akkor pedig kommunista vagy.
Ráadásul, csak ellenkezel, semmi konkrátumot nem ajánlasz helyette.

GyMasa 2023.12.17. 10:41:20

@Gery87:
Most összezavartál!
Tehát, hiába lett volna vita, azt nem látta volna az egységsugarú szavazó?
Miért nem?

GyMasa 2023.12.17. 10:45:02

@ZorróAszter:
"Ha valaki nem visel narancssárga lóellenzőt, annak nyilvánvaló. A politikai és sajtó emberei pocsék színészek, így csak a hülyék nem látják a nyilvánvalót."
Én azt látom, nyilvánvalóan, hogy a mai magyar ellenzék totálisan inkompetens, megalkuvó emberekből áll, nagyon kevés kivtellel.

"Onnan lehet tudni, hogy van valós alapja, hogy ha mondom, senki se legyint hanem csahol."
Én nem értem, miből llátod ezt.

"Tessék majd megnézni, hogy megtáltosodik majd ez a 15 év óta béna, impotens ellenzék és ellenzéki sajtó, ha Orbán megkapja a selyemzsinórt a gazdáitól. "
Hát, ebben én egyáltalán nem vagyok biztos.
A tavalyi választások előtt a CIA spindoktorjai segítették az ellenzéket, de az csak arra volt elég, hogy életük legszarabb eredményét érjék el.
Én nem látom, hogyan tudnának ennél jobban "megtáltosodni".

Gery87 2023.12.17. 11:10:23

@GyMasa:

"Dehogynem, pl. te is."

Akkor vagy nem olvasod vagy nem érted amit írok!

"Az, hogy meg akarod szüntetni az öröklést, az egyértelműen azt jelenti, hogy meg akarod szüntetni a magántulajdont."

A gazdasági dominanciáját!

"Akkor pedig kommunista vagy."

Nem, ez nem ilyen egyszerű:)

Ez pont az a hülye logika hogyha "nemzeti érzelmű vagy akkor fasiszta".

"Ráadásul, csak ellenkezel, semmi konkrátumot nem ajánlasz helyette."

Már elmondtam, de mivel most is ott tartunk hogy "komcsiztok" ez falra hányt borsó lenne, az egész, miattatok nem fogok erőlködni ezzel és itt..

Utána is ugyanúgy komcsiznál.

olyanok vagytok mint a székely bácsi meg a zsiráf esete: "márpedig ilyen állat nincs":)

Gery87 2023.12.17. 11:10:44

@GyMasa:

Mert nem néz ilyesmit:)
Ennyire egyszerű.

GyMasa 2023.12.17. 12:33:22

@Gery87:
AKkor mi a faszom értelme van a vitának?
Komolyan nem értelek...

Gery87 2023.12.17. 20:21:08

@GyMasa:

Az hogy ő nem nézi, nem jelenti hogy más nem nézné!
Vagy most az egészet a putris cigányok nézőpontjából akarod megérvelni?:D
ugye nem.

ZorróAszter 2023.12.17. 20:32:30

@GyMasa:

"Én azt látom, nyilvánvalóan, hogy a mai magyar ellenzék totálisan inkompetens, megalkuvó emberekből áll, nagyon kevés kivtellel."

Mint Orbán és bandája, amikor nekik parancsolták meg, hogy veszítsék el a választást, és a sok tenyérbemászú pofájú balfaszt tolták előtérbe megoldásként és szándékosan hülyeségeket beszéltek. És majd ugyanez lesz, ha megint parancsot kapnak a gazdáiktól ugyanerre.

"Én nem értem, miből llátod ezt."

Például magánál a "Te mit szívsz?"-ből.

"Én nem látom, hogyan tudnának ennél jobban "megtáltosodni"."

Majd gondoljon erre, mikor Orbán megkapja a gazdáitól a selyemzsinórt, és a Mediaworks médiák, amik eddig az ellenzéket nyírták, hirtelen Orbánról és bandájáról kezdik el letépkedni a gatyát.

Persze lehet hogy álcázva lesz a dolog: "Sajnos gazdasági nehézségeink miatt kénytelenek voltunk eladni a HírTV-t Bajnaiéknak, a Magyar Nemzetet Puck Lászónak, a Pesti Srácokat meg Gyurcsánynénak."

GyMasa 2023.12.18. 11:12:28

@Gery87:
Nem, de, ha a te "teoretikus ellenzéki embered" nem nézi, akkor ki is azok a MÁSOK???
Hiszen azzal kezdtök, hogy azért lenne jü a vita, mert akkor "tájékozottabbak lehetnének a választók" (jelentsen is ez bármit...
Ezek után közlöd, hogy tulajdonképpen ezek a választók nem is néznék meg a vitát.
Akkor mi értelme van a vitának, ha azok sem nézik, akiket szerinted segítené?

Gery87 2023.12.18. 12:35:32

@GyMasa:

Aki nem jár semmiképp szavazni, vagy "megsúgják neki" kire szavazzon annak mindegy.
De aki a bizonytalan táborban van vagy alapvetően befogadóbb szavazó, tehát nem szektásan adott párt híve, az talán meggyőzhető lenne a vitafelek részéről hogy a másikra szavazzon.
Erre jó egy vita, megerősíti elképzelésed, választásod vagy elbizonytalanít vagy átállít....

Egyébként meg egy ilyen vita elvi kérdés is, egyfajta áldozat a demokrácia oltárán.
De ezt azért nem értitek meg, mert nem vagytok demokraták:)

"Csak az Orbán, a többinek meg a kurva anyját, úgy is hazaárulók, semmiképp nem lehetnek hatalmon!"

GyMasa 2023.12.18. 13:11:23

@Gery87:
Éppen az a baj, hogy az ellenzék csak egymástól happol el szavazatokat. A közel 3 milliós, jelenleg nem szavazó tábort képtelenek megszólítani.
Az idióták a partra vetett halakat etetik csak.
Egy vita ezen semmit nem vátoztatna.
Szerintem egy alpvetően poasszív szavazót nem tudsz az urnához szólítani egy ilyen vitával.
Főleg, ha még tájékozott is, és nicns neki semennyi balos-woke előfeszítése. Akkor inkább taszító ez a stílus.

Yorg 2023.12.18. 13:18:16

@Gery87:

"semmiképp nem lehetnek hatalmon!"

Miért ne lehetnének, Orbánt is vita nélkül választották meg kétharmaddal még a régi választási rendszerrel. Arról, hogy az ellenzék ennyire népszerűtlen csakis ők maguk tehetnek, senki más. A nép úgy döntött, hogy nem érdekli, hogy van-e vita, vagy nincs, mint igaz demokratának neked ezt el kell tudni fogadnod.

"mert nem vagytok demokraták:)"

Nyilván, az igazi demokrata arról ismerszik meg, hogy hülyézi meg prolizza a széles néptömegeket.

Gery87 2023.12.19. 12:47:20

@GyMasa:

Szerintem meg bízzuk az emberekre hogy mit vonnának le belőle, ne találjuk ki előre hogy mit akarnak és mit reagálnának.
Egyébként mint mondtam, ez nem csak a számokról szól, ez egy gesztus lenne az ellenzéki választók felé is.

Gery87 2023.12.19. 12:48:49

@Yorg:

Demokratának lenni nem annyi mint szopkodni a szavazókat meg polgárokat és nem kritikusnak lenni velük.
összekevered a demagóg populizmussal.

GyMasa 2023.12.19. 16:45:32

@Yorg:
Ráadásul, ennek az egész előválasztás/jelölti vitának, még ott is rettentes a track record-ja, ahol azt kitalálták, az USA-ban!
A demokrata előválasztás minden egyes alkalommal botrányba fulladt az elmúlt 20 évben, teljesen átszövi a korrupció, és pl. Bidennel pont sikerült a nagy "sokszínűségből" kizzadni a fehér, hetero, boomer férfi elnökjelöltet.

GyMasa 2023.12.19. 16:52:23

@Gery87:
Jaja, de az a baj, ahogy többen megírták neked, hogyha az ellenzéki jelölt vitakultúrája még a nullánál is kevesebb, és a vita alapszabályaira is pottyant, akkor teljesen érthető, hogy ezt orbán egy túl nagy kockázatnak ítéli meg, és esze ágában sincs a "gesztuson" felül még több anyagot adni az ellenzéki spindoktoroknak ajándékozni.
Aki a kornáy eredményeire kíváncsi, és otthon él, annak illene azt látnia, aki meg nem látja, az úgysem fogja egy ilyen, egy órás vitából megérteni..
Ráadásul, pl. az ellenzéknek ott van 4 éve minden választás között megismertetni a programját az ország népével.
Itt van ez a nbyomorult árnyékkormánynak nevezett majomcirkusz is.
Nekik nem az lenne a feladatuk, hogy minden nap elemezzék a kormány tetteit, kiemeljék, hogy mi rossz, megindokolják, miért, majd javasoljanak helyette valamit?

Na, ezt nem sikerült nekik eddig megugrani.
A tagoknak a nagy részéről azt sem lehet tudni, hogy egyáltalán kicsodák.

Szóval, akárhogy is nézem, MINDIG oda lyukadunk ki, hogy az ellenzék inkompetens.

GyMasa 2023.12.19. 16:54:00

@Gery87:
De, igen! demokratának lenni az pont azt jelenti, hogy a választók többségének az akaratát végrehajtani a legjobb érdekeik szerint.
A te demokrata fogalmad, amit leírtál az a legsötétebb despotákat idézi fel.

Gery87 2023.12.19. 20:41:03

@GyMasa:

Hát ez nem így van.

"A te demokrata fogalmad, amit leírtál az a legsötétebb despotákat idézi fel."

Miben?

Gery87 2023.12.19. 20:43:21

@GyMasa:

"az ellenzéki jelölt vitakultúrája még a nullánál is kevesebb, és a vita alapszabályaira is pottyant, akkor teljesen érthető, hogy ezt orbán egy túl nagy kockázatnak ítéli meg, és esze ágában sincs a "gesztuson" felül még több anyagot adni az ellenzéki spindoktoroknak ajándékozni."

Ez egy marhaság!
Ki az aki "Mini Ferizte" az első perctől fogva MZP-t és Orbán még ara se volt hajalndó hogy a nevét kimondja?
Elképesztő, nehogy már még ti legyetek felháborodva!

Olyan rohadt mocskos proli szar alja hulladék a kormány és propagandistáik kommunikációja, annyira kocsma szint hogy leírni nem lehet és akkor ezzel jössz? "Hogy mer a ellenzlki vitakúltőra..brühühü"....aztakurva!
Elképesztő bammeg!:D

Gery87 2023.12.19. 20:44:38

@GyMasa:

"Szóval, akárhogy is nézem, MINDIG oda lyukadunk ki, hogy az ellenzék inkompetens."

Mindig oda lyukadunk ki hogy ez nem érv semmire, ah ők a kihívók akkor egy demokráciában velük kell vitázni és kész!

Gery87 2023.12.19. 20:45:16

Ennyi erővel akkor választások se legyenek mert "az ellenzék mindegyike inkompetens és alkalmatlan":)

GyMasa 2023.12.19. 20:57:52

@Gery87:
"Hát ez nem így van."
Hanem, hogy van?
Az új definíció akkor az. hogy beszavaztatjuk magunkat a hatalomba, majd pont az ellenkezőjét csináljuk annak, amit ígértünK?

"Miben? "
PL abban, ahogy pl. Annaleba bareback elmonda, hogy ő pont leszarja mind a 100%-ét a német népességgnek, és nem azt fogja csinálni, amire felhatalmazták a szavazói, hanem, amit az USA gazfái mondanak neki.

GyMasa 2023.12.19. 21:04:35

@Gery87:
"Ez egy marhaság!"
AHogy gondolod! természetesen jogod van ezt mondani, és én tiszteleben is tartom, de nem értek egyet vele.

"Ki az aki "Mini Ferizte" az első perctől fogva MZP-t és Orbán még ara se volt hajalndó hogy a nevét kimondja?"
Ki volt az?
Illetve ismered azt a mondást, hogy a sas nem kapkod legyek után?
A választás eredménye tisztán megmutatta, hogy orbánnak igaza volt.

"Elképesztő, nehogy már még ti legyetek felháborodva!"
Én ugyan nem. Itt te vagy felháborodva.

"Olyan rohadt mocskos proli szar alja hulladék a kormány és propagandistáik kommunikációja, annyira kocsma szint hogy leírni nem lehet és akkor ezzel jössz? "Hogy mer a ellenzlki vitakúltőra..brühühü"....aztakurva!
Elképesztő bammeg!:D "
Mivan, öreg, ez is betalált?
Szerintem a "mocskos fidesz"-ezéshez meg a Noár és Pankotai lLil féle színvonalhoz képest határozottan üdítő a színvonal.
MOndjuk, nem tudom, te mit nézel, de én a Hír TV-t, meg mindneféle jobbos YOutubert.
Azok visszafogottak, nem kiabálnak és trágárkodás nélkül is el tudják mondani a véleményüket.
De, biztosan én nem vagyok elég tájékozott (akarom mondani, kocsimai mucsai bunkó, akinek fel sem tűnik ez), hogy nem találok ilyet.

GyMasa 2023.12.19. 21:08:27

@Gery87:
"Mindig oda lyukadunk ki hogy ez nem érv semmire, ah ők a kihívók akkor egy demokráciában velük kell vitázni és kész! "
Lehet, hoyg szerinted nem érv, de nekem meg az az elvem, hogy "If it aint broken, dont fix it"
Lassan írom le most neked, hogy megértsd:
- Ha az ellenzék rosszabb mint a fidesz, akkor semmi értelme leváltani őket. Velük egészen biztosan nem javulna az ország helyzete, hanem rosszabb lenne. És tök mindegy, hogy az összefosés vezéralakját ferencnek, Klárokának, vagy MZP-nel hívják, hidd el, hogy nagyon rövid időn belül előbújna ferenc a hátuk mögül és kezébe venné az ország vászontarisznyáját. Azt meg senki nem akarja, mert én még emlékszem arra, amikor ő volt a megváltónk...

GyMasa 2023.12.19. 21:10:13

@Gery87:
Ezt te mondod!
Szerintem legyenek választások.
Nagyon fontos, hogy időrőé időre mindneki lássa, hogy mennyire szarok!
Ha majd összeszedik magukat, vagy felnő egy olyan formáció, akire rá lehet bízni az országot, akkot majd le lehet velük váltani a fideszt.
EZ sajnos ma még nem látszik.

Gery87 2023.12.20. 12:55:35

@GyMasa:

De most nem arról beszéltünk hogy ki szerint érdemes e leváltani rájuk vagy nem és miért..
hanem hogy miért ne legyen/legyen vita.
tökmindegy mennyire alkalmasak, ők vannak, velük kell vitázni és kész.
Mit nem értesz ezen?

Gery87 2023.12.20. 12:56:22

@GyMasa:

Tökmindegy, nem az alkalmasságon múlik kivel lehet vitázni hanem hogy ki jut el oda hogy ellenzéki jelölt! Ennyi.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.20. 13:22:57

@GyMasa: hát nem látszik, az sajnos tény, az ellenkezője nagyon is, már azon is akivel vitatkozol....
Most rengeteg Z generációs kollegám van. Azon túl, hogy képességbeli gondok garmadájával küzdök, még dolgozni se hajlandóak. Elmagyarázom, hogy ez itt nem a szívtipró gimi hanem egy vállalat, amelynek igényei vannak, amiket teljesíteni kell, én is reprezentálok ilyet meg mások is. Be kellene tenni az arcokat amiket kapok erre.

Gery87 2023.12.20. 13:43:16

@Deak Tamas:

"képességbeli gondok garmadájával küzdök"

Tudjuk, érezzük mi is tomika:)

"Be kellene tenni az arcokat amiket kapok erre."

Mondjuk ha közben nem karlendítenél habzó szájjal, meg lenne a szaros alsó a fejeden, akkor nem vágnának pofákat te baromállat:)

GyMasa 2023.12.22. 10:31:16

@Gery87:
AZt nem értem, hoyg miért erőlteted ezt a vitát.
Nincs- és kész!
Én nagyon is étrem, orbán miért nem akar vitázni, ha mostanra sem sikerült neked is megértened, annak ellenére, hogy többen is megpróbáltuk elmagyarázni, az mostantól a te problémád!
Részemről befejeztem ezt a témát.

GyMasa 2023.12.22. 10:37:34

@Deak Tamas:
Igen, ez szomorú... (illetve felháborító)

Eszembe is jutott egy eset még PhD diák koromból:
Szakmai gyakorlatot kellett tartanom negyedéves BME-s villamosmérnök hallgatóknak.
Ki lett nekik osztva egy kis füzet az előző héten, amiben le van írva a mérés menete.
Bejönnek, leülnek.
Mondom nekik, mit kell lemérni.
Utána rámutatok az asztalon lévő, 2db tápegységre, 4 db vezetékre, meg a márőpanelre, ami plusz/minusz táppal működik.
Mondom nekik, hogy akkor állítsák össze a mérést.
És csak néznek rám.
Kérdezem, hogy akkor lépjünk vissza!
HOgy kell az asztalon lévő alkatrészekből egy +/- tápot összerakni.
Csak néznek.
(Heeee?)
Kiderült, hoyg nemcsak, hogy nem olvasták a kiadott anyagot ( a 4-ből egy sem), de negyedéves villamosmérnök hallgatókként (tudod, akiből mér 99% biztosan villamosmérnök lesz) ezt, az általános iskola 7. osztályos feladatot sem sikerült megugraniuk...
És, ment a rinya, hogy el akartam küldeni őket a mérésről...

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.22. 10:50:22

@GyMasa: ugyanez alulnézetből : falusi emberként nyilván jóban vagyok minden vendéglőssel, egyszer beállít az anyuka a rózsaszínhajú lánykájával és elkezd pampogni, hogy a lánya ígymegúgy ki van zsákmányolva a vendéglőben, látoma tulajon, hogy alig tudja visszatartani röhögését, majd mondja, hogy nem érti a vizit célját, hiszen a lánykának holnap már nem kell jönnie.
Ahogy elmentek, megkérdeztem, hogy ugye a jelenet magyarázata az, hogy a FOSban mást sem olvasnak, hogy a vendéglátásban munkaerőhiány van és odajönnek milliós igényekkel és az hiszik, hogy elég a pultot támasztani?
"Megnyugtatott" a tulaj, hogy helyesen látom.

Gery1987 2023.12.23. 14:34:08

@GyMasa:

Most az hogy téged nem érdekel a téma, meg eleve te sem akarsz vitát mert se demokrata nem vagy meg szarba se nézed a másik felet, az nem jelenti hogy igazad van:)
De akkor zárjuk le..

Gery1987 2023.12.23. 14:36:17

@Deak Tamas:

Szerencsére téged nyugdíjas román geciként nem érint a magyar munkaerőpiac.
Nem mintha elhinnénk egy szavadat is...
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása