Bevallom: én eddig se értettem, miért nem csinálnak a magyar állami médiák választási vitákat. Szóval üdvözlöm a változást.
Valamiféle abszolút téves helyzetértékelés eredménye lehetett az a döntés 2010 után, hogy ne legyenek választási viták, ill. ha vannak bárhol máshol, azokon a kormánypártiak nem vesznek részt.
Ez valami mítosz lehetett fideszes körökben, hogy a vita segíti az ellenzéket. Ez valami olyan hamis mítosz lehet, mint a ballibeknél az "a magas részvétel segít minket" szöveg 2010-2018 között: semmi alapja.
S különösen nem igaz ez, ha az ellenzék súlyosan megosztott. Valójában egy ilyen vita csak egy dolgot képes elérni: segíti az ellenzék megosztottságát.
Eleve: az értelmiségieknek rossz üzenetet küld a vita hiánya. Másokat meg úgyse érdekel az egész.
Már most látható: az ellenzéki narratívát erősen megzavarta a vita szervezése az állami tv-ben. Erre nem volt kész válaszuk. Most konteókat képesek csak előhúzni. A három kedvencem:
- nem élő adás lesz, Zorbán kivág részeket, eleve fegyveresek lesznek a stúdióban,
- Zorbán retteg, tele a gatyája, kénytelen volt engedni,
- Zorbán így aktiválja ellenzékromboló emberét, Talpramagyar Pétert.
Az utóbbi tábor még mémet is gyártott:
A hír:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Boldeone2 2024.05.15. 12:21:58
Ami biztos: Orbán Viktor soha többet nem fog tv - vitára menni, -mert ahogy más autokrata vezetők- felette gondolja magát a politikai rendszernek
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.15. 12:40:17
A másik Péternek pedig most meg kell adni az esélyt. Jobb mint Márki-Zay, sokkal több szavazatot hozhat a Fidesznek a tökéletes külső megjelenésével.
Tapi2021 2024.05.15. 13:06:39
A szépeket mondó, hazudozó és pozíciójából adódóan - ellenzék - támadó játékosnak nagy az előnye a támadott, tehát védekezésre kényszerülő, netán tényekkel - pl- valós kormányzati eredményekkel - érvelővel szemben.
Lásd: OV-Gyurcsány vita!
Egyáltalán nem alaptalan az ilyenek kerülése.
A hasonló viták az USA-ban is nagyotmondó, sárdobáló SHOW műsorok. Ahol az éppen szimpatikusabb hazudozó viszi a showt.
Nem vagyok abban biztos, hogy valóban ettől működik jobban egy demokrácia. (Sőt!)
"Soha ne vitatkozz idiótákkal (demagógokkal, hazudozókkal)! Lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. – Woody Allen."
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.15. 13:10:12
Szerintem az ilyen jákobok csak nevetségessé tették volna magukat.
Majd nézd meg most MZP-t, ha lesz tényleg teljes vita. Még a normál interjúiban is össze-vissza beszél! EGy ilyen vitában sokszorosan nevetségessé teszi majd magát.
MP persze keményebb alak, ő nem vét óvodás hibákat. Dehát csak jó lesz, amint összekap Gyurcsánynéval.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.15. 13:36:55
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.15. 13:40:56
Morawiecki annyira fáradtnak, gyengének látszott és annyira összevissza beszélt, hogy azt oktatni kéne. Tusk keményen összevonta a szemöldökét és keményen mutogatott ujjal Morawieckire, akinek csak az ötödik után jutott eszébe, hogy visszamutogasson.
A választók nyílt hülyének nézése is megjelent : volt egy nő, iszonyat drága bizniszmenkában, az meg azt magyarázta, hogy micsoda dolgok történnek amikor a tömegközlekedésen viszi a gyerekeit az iskolába. Egyértelműen nyilvánvaló volt, hogy azzal a bizniszmenkával nem szállt soha semmilyen tömegközlekedésre.
2024 2024.05.15. 14:12:40
2. Ez az egyik dolog, ami miatt 2010 óta sem szavaztam egyszer sem a Fideszre, még akkor is, ha elismerem mindazt a rengeteg mindent, amit jól csinálnak. Pláne mostanság, amikor eddig soha nem látott kihívásokkal néz szembe a világnak az a része, amihez mi is tartozunk.
3. A Nyugat ne pofázzon a hazai médiaviszonyok miatt, mert bagoly mondja verébnek. A neomarxista-szélsőliberális erők térnyerésével, a jobboldal bedarálásával lényegében egyetlen mainstream álláspont létezik minden lényegi, meghatározó kérdésben (háború, energiapolitika, feltétlen amerika-hűség a mostani demokrata uralom alatt; bevándorlás, lmbtq-hoz való kötelező viszonyulás, "nyílt társadalom"). A médiában is. Aki mást gondol mint ők, az le van hordva mindennek és ellehetetlenítik. A német közmédia lényegében az NDK időket idézi. Szóval pofa be.
4. Elkúrókkal, az uniós pénzek visszatartásán ügyködő hazaárulókkal és pszichopatákkal senki sem vitázik szívesen.
Ezekből mindenki azt von le amit akar.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.15. 14:23:25
"Az Antall-kormány idején a médiaháború közepette az egyes csatorna volt a kormányé, a kettes az ellenzéké."
Mindkettő az ellenzéké volt.
ZorróAszter 2024.05.15. 14:24:59
Ha a fejére borítják mindazt, amit a Mediaworks médiákkal és az állítólagos ellenzék pórázon tartásával eddig visszafogtak, akkor az azt jelenti, hogy megkapta.
És az is, hogy ki lesz a következő kollaboráns kormány feje.
De az is lehet, hogy nem, és az állítólagos ellenzék továbbra is a megszabott keretek között mozog.
ZorróAszter 2024.05.15. 14:26:41
"Mindkettő az ellenzéké volt."
Ez olyan, mint hogy "Orbán végre kiegyensúlyozta a médiákat".
:o)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.15. 14:34:07
Pedig így volt.
Antall alatt az állami médiákat az SZDSZ irányította.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.15. 14:45:30
Ami a médiapluralizmust illeti: tedd azért a szívedre a kezedet, hogy annaidején a hegedűművész-ügyvéd kisgazda pártvezér hallgatásakor valószínűleg azt érezted, hogy ennél nincs lejjebb. A mai ellenzéki politikusok bármilyen jellemzője fényévekkel Torgyán doktor alatt marad, kezdve a magyar nyelv haszálatán.
Gery87 2024.05.15. 14:48:53
Lezüllesztették a közéletet a politikai diskurzust és már nem lehet értelmesen vitázni.
2024 2024.05.15. 15:12:22
Ami az antalli időket illeti, ma már ennek az ellenzéknek, illetve médiamunkásainak nem lenne akkora hatása, következménye, ha lehetőséget kapnának a közmédiában. Ennyi jóléti, szociális intézkedés közepette meg egyebek miatt aki Fidesz-szavazó, azt Rangos Katalin és Bolgár György nem tudná elbizonytalanítani, ha a kormányt szidná a Kossuth rádióban. Már nem 1994-et írunk. Van egy fejlődési folyamat a társadalomban. 1998-2002-höz képest pedig ma és 2014 óta a Fidesz sokkal több eredményt tudhat magáénak, amelyekkel stabilan nyeri a választásokat.
Tapi2021 2024.05.15. 15:51:08
Ahogyan állsz, ahogyan mutogatsz, amiket és ahogyan mondasz az mind KITALÁLT, kipróbált, Amerikában még előzetesen fókuszcsoportokon is teszteltek!!! Még a nyakkendő színe is.
Ezért írom, hogy a támadó ellenzéki demagóg mindig óriási előnyben van, hiszen ellenzékiként nem hibázott az elmúlt években, míg egy kormányzó, igen, hiába van száz pozitívuma, az ellenzéki(ek) csak az egy hibájáról fog(nak) beszélni!!! És erről fog szólni a vitashow! ...
Tehát egy ilyen vita a kormányon lévőknek mindig szopó, mindig deffenzív, mindig nagy kockázat. Míg az ellenfeleknek nem.
Kényelmesen kivégezhetnek bárkit. Főleg, ha egy kormánypártira jut négy-öt ellenzéki ellenfél. És, ha szarul ment, akkor is max. maradnak ellenzékben.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.15. 15:52:24
A mindig szolid, jólfésült Sebes György apukája volt az a Sebes Imre, aki 1951-ben Bárdy Magda férjét, Somogyi Istvánt agyonverette annak villája miatt, mert oda akart költözni (ez volt a nevezetes Császárné epizód, amikor az elvtársnő 1997-ben írásba adta, hogy az ÁVHn nem volt kínzás) és az, hogy ő jó modorú, behízelgő hangon mondogatta azt amit, elég megtévesztő. Mondjuk őróla legalább nem hullt le az álarc mint a hajbókoló Hajduról 1994-ben. Amikor képviselőjelölt volt, úgy ugrálta körbe a sok proli mint ma Magyart.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.15. 15:53:49
Tapi2021 2024.05.15. 16:02:21
Beszéltem egy ismerőssel hasonló témában. Neki a Fidesz kereszténységével volt baja.
Erre azt mondtam neki, nem a Fidesznek kell kereszténynek lennie, hanem nekem.
És ha én az vagyok, akkor AZOKRA SZAVAZOK, akik ezt a világnézetet és az ebben élőket (és közösségeinket) a LEGINKÁBB tudják TÁMOGATNI!
Minden más szavazás, a saját érdekemmel és értékrendemmel, ellentétes vagy kevésbé jó.
Szóval nem a Fidesz miatt szavazok a Fidesz-KDNP-re, mert annyira jók, hanem mert NEKEM és a hasonlóan gondolkodóknak (vallásról, nemzetről, értékekről, országról, Európáról, háborúról, LMBTQ-ról...) ez az érdekem!
Tapi2021 2024.05.15. 16:06:15
Tapi2021 2024.05.15. 16:15:40
A tv nem erről szól, hanem a látványról, a showról.
Nem hiszem, hogy tévedek, de szerintem a tudományos akadémia tagjait is simán lemosná egy-egy "áltudományos" troll a tv-ben.
Madarász Henrik 2024.05.15. 16:17:42
Madarász Henrik 2024.05.15. 16:23:34
2024 2024.05.15. 16:24:50
2024 2024.05.15. 16:38:10
2006-ban kiütötték Orbánt...igen. Meztelen fölényeskedéssel, hazudozással, az ország valódi helyzetének eltitkolásával. Amikor a tévévitában Orbán felvetette a tervezett egészségügyi járulék bevezetését (ez lett később a vizitdíj) és kórházi napidíj), Gyurcsány keményen rápirított, hogy ne hazudozzon. Emellett - a szőnyeg alá söpört problémákat nem ismerve - volt egy optimista hozzáállás az akkor még új min. elnök felé. Nem érződött kormányváltó hangulat a levegőben.
2024 2024.05.15. 16:42:34
Hozzáállás kérdése. Valakinek a béremelés, az otthonon való jutás, a családalapítási kedvezmények, szja mentesség a fontos, másoknak a kormánypárt által képviselt értékrend, de bizonyára sokaknak mindkettő.
2024 2024.05.15. 16:54:21
Valószínűleg már nem abban a korban vagy, amikor az anyagiak mindennél előbbre valóak - bár amennyiben nyugdíjas vagy, az ütemes nyugdíjemeléseket te is élvezed.
De azért állapítsuk meg, a Fidesz valamiben nagyon jó. A 2010 előtti kormányoktól összesen nem kapott annyi anyagi juttatást és előrejutást a nép, mint a 2010 óta egymást váltó Orbán-kormányoktól és a Fidesztől. Szokás kisebbíteni ennek jelentőségét, pedig nagyon fontos.
vasútihíd 2024.05.15. 16:54:58
Gery1987 2024.05.15. 17:27:49
Jó én meg nem értek vele egyett:)
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.15. 20:01:35
2006-ban, ahogy írtad, egyértelműen elvesztette a vitát. de @2024: jól fogta meg a lényeget.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.15. 20:06:33
Akkor még a Fidesz is marhaságokat hirdetett. Pl. "polgári rend", egy olyan országban, ahol az emberek 90 %-a nem polgár, a maradék 10 %-nyi polgár meg egyértelműen "baloldali" szavazó.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.15. 20:07:03
Boldogult úrfikoromban volt a több mint rejtélyes körülmények között elhunyt Elbert János, aki enyhén szólva sem volt fotogén, orgánumversenyt se nagyon nyert volna, mégis ittuk amit beszél, olyan volt a kisugárzása.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.15. 20:13:04
Az ellenzségnek ez a lehetőség ugyanígy adott lett volna, eszméletlen nagy lehetőséget kaptak 2019-ben az önkormányzati választásokon, egyértelműen kiderült, hogy nem képesek országot meg semmit sem üzemeltetni, Drazsé és népe ott folytatta a közpénzezést ahol abbahagyta.
Az ellenzék megpróbálhatna hasonló polgári kör elvű szerveződést, de a magyarok megvetése és ennek folyamatos hangoztatása (Boldeone2 nevű nick példaszövegei) ezt ma már - szerencsére - kudarcra ítélik.
Tapi2021 2024.05.15. 22:41:34
"
Azért lőhetett rá Robert Fico szlovák miniszterelnökre Juraj Cintula, a 71 éves feltételezett elkövető, mert „nem értett egyet a kormány politikájával – derül ki egy, az X közösségi oldalra feltöltött felvételből, amelyen maga Cintula szerepel.
Mint arról beszámoltunk, Robert Fico szlovák miniszterelnököt a kormány nyitrabányai kihelyezett ülése után meglőtték. Úgy tűnt, hogy a kormányfő épp kezet fogott volna valakivel, amikor több lövés is eldördült. A mellkason és gyomron talált politikust életveszélyes sérülésekkel szállították helikopterrel a besztercebányai kórházba, ahol jelenleg is operálják.
Az elkövetőt, egy 71 éves szlovák költőt, Juraj Cintulát a merénylet elkövetése után elfogták a helyszínen. Bár a szlovák rendőrség egyelőre nem erősítette meg az őrizetbe vett férfi személyazonosságát, a merénylőről egybehangzóan azt állítják a szlovák sajtóorgánumok, hogy egy 71 éves, lévai illetőségű férfi, aki biztonsági őrként dolgozott, és így legálisan tartott fegyvert.
A lövéseket leadó Cintuláról a Clash Report osztott meg egy felvételt az X-en, amelyben az elkövető elárulta, miért próbált meg végezni Ficóval.
Cintula azt állítja, azért követte el a merényletet, „mert nem értett egyet a kormány politikájával”.
A merénylő a helyi irodalmi élet ismert alakja
Szlovákiai sajtóértesülések szerint Juraj C. odakiáltott Ficónak, hogy jöjjön közelebb, majd amikor a politikus így tett, előkapta pisztolyát, és több lövést is leadott közvetlen közelről. Szakértők szerint nagyot hibáztak a politikus testőrei. A lövések pillanatáról később videó is felkerült a közösségi oldalakra.
A férfiról egyelőre annyit tudni, hogy 71 éves, lévai illetőségű, és a helyi irodalmi életben ismert. Több verseskötete is megjelent már korábban.
Egy 2019-es lévai online cikkben Juraj C.-t baloldali költőként mutatták be, egy helyi íróklubot is vezetett. Úgy tudjuk, a szlovák hatóságok már ellenőrzik az elkövető nemzetközi kapcsolatrendszerét. Juraj C. 1953-ban született, a szlovák hatóságok információi szerint az elmúlt időszakban negatívan viszonyult a roma kisebbséghez, és szimpatizált a szlovák félkatonai szervezetekkel."
Tapi2021 2024.05.15. 22:46:41
50+, nagycsaláddal.
Tapi2021 2024.05.15. 22:55:37
Igen, valóban elszálltak, "urizáltak", aztán feltörték az MSZP szerverét, a semmiért.... Hülyeség hegyeket csináltak.
2002-ben a Fidesz verte meg magát.
MEDVE1978 2024.05.16. 01:11:07
Lehet a viták szervezéséről is beszélgetni. Igazán "fair" vitát nagyon nehéz szervezni. Már ott kezdődik, hogy kit hívnak meg. Meg kell-e mondjuk hívni a Vona Gábor pártot, az MZP mozgalmat vagy a Gattyán pártot. Ugyanis ők nagyon nem zavarnak majd vizet a választásokon, de mégis vannak jelöltjeik. Az ellenzék többi tagja (Magyar, a DK és a szövetsége, Mi Hazánk, még a Kutyapárt lehetne itt) számára egyértelmű hátrány, ha ezek is jönnek, mert ezzel igazából csak veszíthetnek vele. Ezek a kis pártok ugyanis az ő szavazóikat is könnyebben megszólíthatják, mint a FIDESZ szavazóit.
Ha megvan, hogy ki jön, akkor ott van a többi kérdés: ki a moderátor, milyen szabályok vannak, meddig lehet beszélni, van-e közönség. Mi van, ha az egyik politikus agresszívabb és 1 perccel túlhúzza stb.? Persze meg lehet ezt spártai módon is oldani, kérdés, hogy a vitarendezőnek ez-e az érdeke: minden résztvevő előre kijelöl egy témát és azokról kell beszélni szintén mindenkinek. Mindenkinek időkerete van, amit ha lejár, leveszik a mikrofonjának a hangját. Nincs közönség, a moderátor addig terjed, hogy felolvassa a témákat stb.
Szóval nagyon nehéz fair vitát rendezni, szerintem nem is fog sikerülni.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.16. 08:11:24
Soros gazda ideges Harkov közelgő felszabadulása miatt, ez áll a Fico-merénylet mögött.
ZorróAszter 2024.05.16. 09:37:41
"Orbán végtelenül praktikusan közelítette meg ezt a vitakérdést. Akkor van értelme vitatkoznia ténylegesen, ha ez több szavazót eredményez. Az elmúlt 12 évben nem nagyon volt ilyen szituáció, ez ilyen egyszerű. "
Normál körülmények között ez életveszélyes a FIDESZnek. Amit a sajtótúlsúllyal, tematizálással eltüntetett, azt ott mind a nyakába borítják.
Hacsak az ellenzéknek nem adják parancsba, hogy hagyják Orbánt tündökölni.
ZorróAszter 2024.05.16. 09:51:51
"Antall alatt az állami médiákat az SZDSZ irányította."
Szerintem is. Legfeljebb szerintem nem 100%-osan.
Azért ilyen rossz az arány, mert a jobboldalivá vedlett újságírók, Sugár András, Pálffy G. és a többiek gyakorlatilag használhatatlan hülyék voltak.
Tapi2021 2024.05.16. 11:10:08
A megtámadott műsorideje meg elmenne a védekezésre, magyarázkodásra, ami totál bukó.
Egy show műsorban.
Egyébként meg nem OGY választások jönnek, OV-nak most úgy sem kéne vitáznia.
Úgy tudom, az ÖK-i jelöltek meg többnyire vállalják a vitákat.
Tapi2021 2024.05.16. 11:12:04
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.16. 11:26:36
Oké. Legyen 95 %.
ZorróAszter 2024.05.16. 11:55:05
Nem tudom, hog ez már annak a jele-e, hogy Orbán megkapta-e a selyemzsinórt Berlinből a gazdáitól, vagy csak valami teszt.
De a rendszerre veszélyes, mert olyanokat boríthatnak a fejükre, amiket eddig a Mediaworks letematizált és elrejtett.
De az is lehet, hogy az ellenzék parancsot kap, hogy hagyják Orbánékat tündökölni továbbra is.
ZorróAszter 2024.05.16. 11:59:52
"Oké. Legyen 95 %."
Sokallom ezt is. Mint mondtam, a legfőbb probléma az volt, hogy a jobboldalivá vedlett újságírók, Sugár András, Pálffy G. és a többiek teljesen használhatatlan hülyék voltak.
És valójában még most se nagyon jók, csak a konkurenciát zárták ki. És valójában nem kell vitatkozniuk.
Mondjuk a Sugár András, Pálffy G. szintet szerintem már szinte mindenhol meghaladták. Pl. Bayer Zsolt meg régen is jó volt a maga módján, csak akkor még nem őket erősítette.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.16. 13:15:21
Az MSZP szerveres feltörés meg egyszerűen nem volt igaz, már akkor jó régóta dolgozó informatikuskén röhögtem is rajta. Ott digitális analfabéta volt az üzemeltető, ennyi történt.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.16. 13:16:54
ZorróAszter 2024.05.16. 13:56:42
"nem volt semmilyen urizálás sem, most sincs. A prolinak már az is urizálás, aki kezet mos szarás után."
Látja, pont ezek miatt tudjuk, hogy maga csak próbálja megjátszani az úriembert, de valójában csak egy lumpenproli. És mindig el is szólja magát.
Egyébként maguk sokan vannak. Készültek kézmosási statisztikák elit helyeken a művelt Nyugaton. Az öltönyös "úriemerek" fele nem mosott kezet.
Nem tudták, hogy a lámpácska világítása mit jelent az ajtó mellett. Ha nem világított, akkor aki kijött éppen, nem használta a mosdót.
Tapi2021 2024.05.16. 15:14:11
Te se ess át a másik oldalra, hogy minden rendben volt. Nem volt.
A szerverfeltörésnél be is azonosították, melyik Fideszes irodából (talán minisztériumból, már nem emlékszem) történt.
A "fiúk" arca is elég nagyocska volt...
A korabeli fórumokon egyértelműen lehetett érzékelni a hangulatváltozást. Jeleztem is többeknek, de nem voltam akkor sem a tűz közelében, így hiába.
Aztán jött a pofon.
Yorg 2024.05.16. 15:32:06
És az fel se merül benned, hogy az ellenzéki médiák akkor is ugyanúgy hazudtak, mint a vízfolyás, mint napjainkban?
Yorg 2024.05.16. 15:34:24
És az fel se merül benned, hogy az ellenzéki médiák akkor is ugyanúgy hazudtak, mint a vízfolyás, mint napjainkban?
ZorróAszter 2024.05.16. 17:03:12
@Yorg:
"És az fel se merül benned, "
És az fel se merül, hogy szóltak nekik, hogy most fejezzék be és engedjék hatalomba Gyurcsányékat?
Mint ahogy 10 évvel később Gyurcsánynak mondták, hogy gyorsan találjon ki valamit amivel megbuktatja saját magát és csak az Öszödi Beszédre futotta a fantáziájából.
Vagy amit a fékezett habzású állítólagos ellenzék az elmúlt 15 évben csinál parancsra.
alöksz róz 2024.05.16. 19:20:00
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.17. 08:33:38
A ballib elit tökéletesen kétségbe volt esve, mert a 98 utáni négy év alapjaiban rombolta össze a bokroscsomagos foximaxis tudósok addigi tevékenységét, felismerték hamar, hogy az életük a tét.
ZorróAszter 2024.05.17. 13:10:47
Nekem semmi bajom a valódi úriemberekkel. Sőt hozzájuk megpróbálok a magam módján még alkalmazkodni is.
De magukon, akik próbálják megjátszani az úriembert, de mindig elvétik a lépést, és beleisznak a kézmosóvízbe, tábornoknak hiszik a köszönőembert, vagy részegen jópofának hitt dolgok miatt égnek másnap mint a Reichstag, csak röhögünk.
:o)
Gery87 2024.05.17. 15:17:36
:D
Gery87 2024.05.17. 15:19:12
"nem volt semmilyen urizálás sem, most sincs. A prolinak már az is urizálás, aki kezet mos szarás után."
Ezek az újgazdag proli gecik a kezüket a közpénzből lopott jachtokon mossák? Igen, akkor "urizálás" te fasz.
GyMasa 2024.05.17. 17:27:12
Meg úgy is mondhatnánk, hogy a sas nem kapkod legyek után.
GyMasa 2024.05.17. 22:07:34
Jaja, akkor te sem azt a vitát láttad Megyóval, amit én.
Én arra avitára emlékszem, amiben a Megyó még egy kérdést sem tudott feltenni Orbánnak, és egyik kérdésre sem tudott válaszolni.
(tudod, most az "ótelágazódás"-os Megyóról beszélünk.)
Ehhez képest, másnap megtudhattam, hogy hogy mosta fel Megyó a padlót Orbánnal.
2006-ban meg Gyurcsány hazudta tele a vitát...
ÉRDEMI vitára ma az ellenzék teljességgel képtelen.
Hazudozni meg tudnak minden nap is.
Semmi szükség nincs ezekre a vitákra.
GyMasa 2024.05.17. 22:09:38
Hát, igen, ezzel jár, ha valaki a HASZNOBÓL lop, és nem a bevételből.
GyMasa 2024.05.17. 22:16:02
Az a baj, hogy a hagyományos értelemben vett polgári réteg az ma, Magyarországon vagy nem is létezik, vagy nagyon keskeny.
(Én, Polgár alatt a havi 5+ milliót kereső családokat értem. Azokat, akik nem milliárdosok, de pl, megengedhetnek egy nagy, belvárosi lakást, vagy egy bőven 100+milliós családi házat, 50 milliós autót, 3 évente cserélve illetve évente 1-3, a világ, (majdnam) akár melyik pontján eltöltendő, 2-3 hetes nyaralást. (azaz, az is olyan 3-5 millió HUF))
Na, ez a réteg ma nagyon vékony.
A Kecsekéméti Mercedes gyárban, havi 500 nettóért autót összecsavarozó sori munkás az ettől kurvára messze van. De még a bruttó 2 milliót kereső mérnök is.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.18. 06:54:02
"hagyományos értelemben vett polgári réteg az ma, Magyarországon vagy nem is létezik, vagy nagyon keskeny"
S ez a keskeny réteg 90+ %-ban "baloldali" eleve.
Gery87 2024.05.18. 10:37:56
Ez amit írsz ez kb már a "nagypolgárság", már "tőkés" réteg, nem a klasszikus "középosztály"...
Ma Magyarországon havi 1,5 millió nettó (2 keresős család) mellett már tisztes mértéktartó de egyáltalán nem szűkölködő életet lehet élni, befektetésre pénzalapot képezni, utazni, nyaralni, felújítani, lakásra gyűjteni, van hitelre fedezet....
Gery87 2024.05.18. 10:51:38
Minél tehetősebb valaki annál jobban képes a társadalmi problémákból kivonnia magát a kapitalizmusban.
(magániskola, magánóvoda/bölcsőde, jó környéken lakás, magasan képzett, szocializált emberekkel való kapcsolat, munka, társas élet..)
..és a tőke/munka tengelyen annál inkább a tőke oldalán vannak az érdekei (csökken a kizsákmányolás érzete).
-Ezért van hogy a "tehetős város értelmiségi polgárság "liberális, progresszív", hisz "buborékban vannak".
(Habib, a paki kollégája "2 diplomás programozó"...."hogy lenne baj a muszlimokkal? Nem értem. Ő is tök rendes"..)
-Ezért van hogy az újbaloldali fellángolások egy idő után elhalnak vagy képtelenek egy klub szintje fölé nőni, mivel ilyen értelmiségiek alapítják és szavazzák őket, akik valójában nem "osztályérdekeltek"...így a személyes motiváció elhalásával, elmúlásával semmi nem marasztalja őket ha csak nem ideológiailag nagyon meggyőződésesek.
Nézd meg a Szikrát, vagy Mércét..egy melós sincs köztük, csak "ideológiailag képzett" elkötelezett értelmiségiek.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.18. 11:12:03
De a kérdés nem ez.
Hanem az, hogy Mo-on minnél gazdagabb valaki, annál "baloldalibb". S minél szegényebb, annál "jobboldalibb".
Ennek oka persze részben történelmi. A gazdag réteg egy jelentős része a volt kommunista nomenklatúrából jött, így megvan ez a szál.
A másik meg az, hogy Mo-on a "baloldali" liberálist jelent, ott pedig már természetes, hogy aki gazdag, az liberális, hiszen a liberalizmus leginkább a gazdagoknak kedvez.
Mondd el egy nyugatinak, aki nem ismeri a magyar viszonyokat, hogy mekkora felháborodást okozott a magyar baloldalon a "fizessenek a gazdagok" jelszó pár éve, közben meg a jobboldal egyik fő kampányüzenete a rezsicsökkentés. El se fogja hinni neked.
GyMasa 2024.05.18. 15:08:29
Igen, ez is lehetséges, de, szerintem ezek az emberek néz szerint is ismerik egymást, mert annyira kevesen vannak.
GyMasa 2024.05.18. 15:11:04
"... mekkora felháborodást okozott a magyar baloldalon a "fizessenek a gazdagok" jelszó pár éve,..."
Ez mikor volt?
Mert kb. 2004 óta ez van a zászlójukra írva, ami ugye magyarra fordítva az ő értelmezésükben a "fizessen mindenki, aki nem gyök csóró!".
Legalábbis a gyakorlati megvalósításuk ezt képviselte.
Azért, amikoe 2005-ben a kezdő mérnöki fizetésemmel a legmagasabb adókulccsal adóztam, az sokat elmond.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.18. 17:52:03
2017-ben.
GyMasa 2024.05.18. 19:14:13
Jah, értem!
Nincsenek vérmes reményeim azzal kapcsolatban, hogy ma, vagy holnap, vagy bármikor a jövőben ez úgy lenne.
Az a baj, ahogy Margaret Teatcher mondta: "Az a baj aszocialistákkal, hogy nagyon hamar kifutnak a mások pénzéből"
Ez annyira igaz!
És, akkor jön a "padlássöprés", amit a szokásos módon oldanak meg, adóemeléssel.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.18. 20:23:49
Szerintem nem. Ez egy hamis mondás.
Gery87 2024.05.18. 21:04:04
"Hanem az, hogy Mo-on minnél gazdagabb valaki, annál "baloldalibb". S minél szegényebb, annál "jobboldalibb"."
Igen, elmondtam hogy miért.
Tök feleslegesen írtad amit...
Gery87 2024.05.18. 21:09:47
Teatcher egy tőke érdekeket védő, érzéketlen karót nyelt szemétláda volt.
"Az a baj a kapitalistákkal hogy nekik az adó sosem elég alacsony, a profit sosem elég nagy"
GyMasa 2024.05.19. 15:37:23
Milyen értelemben hamis?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.19. 17:52:14
Mert éppen fordított értelemben igaz.
A mondás arra alapoz, hogy az értéket a liberalizmus teremti meg, s minden más meg zavaró tényező.
Thatcher mondása egy mélyen liberális állítás.
Thatcher ugyanis azt értette alatta: vannak a szocialisták, akik elveszik mások – a tehetséges, okos, ezért gazdag emberek – pénzét, azt szétosztják a lusta, tehetségetlen, ezért szegény tömegeknek, akik ezért rájuk szavaznak, de aztán egy nap elfogy a pénz, s már nincs mit szétosztani, mert már nem maradt gazdag ember, aki termelne.
Miközben értéket éppen a "szegények és lusták" termelnek.
Gery87 2024.05.19. 21:20:09
@GyMasa:
merce.hu/2024/05/17/mikozben-az-usa-dolgozoi-elszegenyednek-a-tokesek-egyre-tobbet-profitalnak-masok-munkajabol/
"S miközben a gazdagok gazdagodnak, a szegények egyre többet dolgoznak. Miközben a munkavállalók nettó termelékenysége 59,7 százalékkal nőtt 1979 és 2019 között, ugyanebben az időszakban csak 15,8 százalékkal nőtt a munkavállalók átlagos javadalma."
Ennyit arról hogy "lecsorog fentről a jólét"...
"...a Target vezérigazgatója 2022-ben több mint 17,6 millió dollárt kapott teljes javadalmazásban, ami 680-szor volt több, mint a Target átlagos dolgozójának jövedelme. A vállalat 2023-ban egyébként 5,7 milliárd dollár nyereséget ért el.
Hasonló nagyságú egyenlőtlenségek vannak a McDonald’snál is. A McDonald’s vezérigazgatójának jövedelme 1224-szerese a medián munkavállalói fizetésnek. Egy tipikus McDonald’s-dolgozónak tehát több mint 1200 évet kellene ledolgoznia, hogy megkeresse a vállalat vezetőjének egyévi fizetését."
Gery87 2024.05.19. 21:22:06
Olyan nincs hogy valaki annyira "szorgalmas tehetséges, okos, tanult és olyan sokat dolgozik" hogy 680-szor meg 1224-szer többet érdemel mint más!
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.20. 08:39:43
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.20. 08:58:22
Persze, hogy nincs.
Szerintem a legnagyobb jövedelemeltérés, ami még igazolható az az 1:10 szint.
E felett csak kivételes esetekben. Lásd celebek, zenészek, sportolók.
Mert az mindig így volt.
Az ókori Rómában az egyszerű munkás havi 25 sestertius körül keresett, 1 karriert befutott katonatiszt meg 1500 körül. De egy sikeres díjazott kocsihajtó vagy egy sokszorosan nyertes gládiátor több ezret is megkeresett egyetlen fellépéssel, ők voltak a kor celebjei.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.20. 09:00:15
Nagy Blanka most nem mer szólni, nehogy őt is hazaküldje Talpramagyar Peti, mint a Pankotai Lilikét.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.20. 09:28:04
Azt nem értem, mért akart õ filmrendezõ lenni, csak a felfekvéstõl még a stáb meg fogja tudni mit forgatnak.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.20. 09:32:09
Látszott is rajta. Lefogyott 10 kilót és elkezdett sminkelni. Korábban elég szarul nézett ki, most egész jó. Csak ne nyitná ki a száját, mert rögtön összeomlik az egész összkép...
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.20. 09:58:49
A két vihogó luvnya hízott meg nagyon az eltelt idõben.
GyMasa 2024.05.20. 14:35:12
Pontosan emiatt van most az USA-ban ez a nagy tandíj válság...
(Bár, egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez egy valódi válság ott)
Ugye, ott is az van, hogy ezek a semmit sem érő, humán/woke diplomát adó egyetemek és főiskolák mára olyan drágák lettek, és a képzésük annyira értéktelen, hogy az ott végzettek egész életőkben sem képesek visszafizetni a kb. 200 000 USD-s diákhitelüket...
És, ezt a helyzetet "oldotta meg" Biden mostanában egy, amúgy teljességgel alkotmányellenes rendelettel....
GyMasa 2024.05.20. 14:35:48
Nem ő költözött ki Olaszországba pornózni?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.20. 14:37:22
Annyit mondott "erotikus iparág", az lehet modellkedés is akár.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.20. 14:46:18
Azóta is szeretnék rájönni kik jártak oda és kik fizették nekik a többmilliós tandíjat a 15 ezer forintos topfizetések idején.
GyMasa 2024.05.20. 20:40:35
Jah..
Amúgy, egykutya...
GyMasa 2024.05.20. 20:42:30
Az asszony járt oda.
Egészen jól ment neki.
Azt mondta, tele volt az iskola vezérigazgatókkal.
(kb, akik elég ambíciózusak voltak arra, hogy utólérjék a pozíciójukat a képzettségükkel. Merugye, SZÜKSÉGE nem nagyon van egy, havonta 10 milliüó felett kereső vezérigazgatónak, arra a papírra. Nem amiatt fogják felvenni sehova sem)
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.05.20. 20:45:14
Gery87 2024.05.20. 20:51:34
"Szerintem a legnagyobb jövedelemeltérés, ami még igazolható az az 1:10 szint."
Mindenkinek 24 órából áll egy nap, 1:3.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.21. 08:00:12
Vannak értékesebb munkák.
GyMasa 2024.05.21. 12:30:23
Már pontosan nem emlékszem, de valamikor '98 után volt.
Gery87 2024.05.21. 15:05:15
Minden munka értékes, pusztán attól hogy van, hogy el kell végezni, ha nem lenne az, ha nem lenne szükség megcsinálni, akkor nem létezne rá munkakör, állás, szakma....
Az hogy valami "értékesebb" relatív.
A tőke ezzel ideologizálja meg hogy az emberek többsége miért nem kap rendes fizetést, nem részesedik méltón a javakból, és nem tud rendesen megélni a munkájából!
Ez az érv a kizsákmányolásra, egyenlőtlenségre....arra hogy miért keres valaki 1000-szer annyit.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.21. 15:26:08
Nem relatív.
Takarítani meg lehet tanulni fél nap alatt.
A fordításhoz már pár hónap kell.
Az orvos szakmához meg évek.
Gery87 2024.05.21. 18:53:17
Így van. És?
- Mivel csak fél év, ezért a következő 40 évben szívjál?
- Mivel 6 év az orvosi, ezért a következő 60 évben 10-szer több jár?
- Mivel megszületni nehéz, ezért 1000-szeres jövedelem jár apu egyetlen édes pici trónörökösének az igazgatói székben?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.21. 19:56:05
Igazságtalanság lenne a kis és nagy hozzájárulást egyformán jutalmazni.
Gery87 2024.05.21. 23:49:18
Igazságtalan lenne a ki és a nagy hozzájárulást korlátlan ideig jutalmazni/büntetni.
GyMasa 2024.05.22. 00:02:33
A fordításhoz csak akkor elég "pár hónap", ha az illetőnek van nyelvérzéke ÉS tud magyarul.
EGyébként csak egy rettenet lesz az eredmény...
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.05.22. 07:55:35
Pont az ellenkezője lenen igazságtalan: nem figyelembe venni a hozzájárulást.
Gery87 2024.05.22. 15:20:10
De nem szinte korlátlan, 1000-szeres különbségekkel.