A világ egyik legbizarrabb dolga: kimenni üdvözölni a fontos embert, integetni neki. Hiszen semmi értelme, díszletek leszünk egy jelenetben.

Gyűlésre menni, beszédet hallgatni az már más, de itt a szimpla integetés a cél. Állunk valahol, s várjuk, haladjon el a fontos ember, majd elhalad, látjuk pár másodpercig és vége.

Egyszer voltam ilyen helyzetben, de az kényszer volt: Kádár elvtársnak és közeli bűntársainak kellett integetni a Hősök terén 1978-ban.

Esélyem lett volna hasonló élményre nyugaton is: a jelenlegi brit köztársasági elnök első esküvőjének idején éppen Londonban voltunk. Persze nem mentünk integetni.

Aztán elmentem még egyszer, önként. 1996-ban zajlott a volt bolgár cár első hazalátogatása Szófiában. Volt egy akció, hogy menjenek emberek és üdvözöljék őt. Hát mentem. Álltunk, vártunk. A körülöttem lévőktől közben válogatott marhaságokat hallottam, olyan volt a hangulat, mintha maga Isten jönne el nemsokára, s egy különösen ostoba nő nem messze tőlem kijelentette, hogy már az is felségsértés, ha valaki az ex-cárt nem "őfelsége II. Szimeon cár" néven említi, közben enyhén meghajolva, elcsuklott hangon és keresztet vetve, hanem csak úgy simán "Szimeon" alakban, normál beszédmódban. Én meg gondoltam egy nagyot és hazamentem.

Szóval végülis nem vettem részt az integetésben.

Mondom úgy, hogy egyébként pozitívan értékelem Szimeon szerepét a bolgár politikában. Gyakorlatilag ő volt az, aki likvidálta az akkori bolgár jobboldalt és az ortodox egyházon belüli nyugatos modernistákat.