magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Érdekes megfigyelés

Még létezik Ungár műsora. A YT-csatornáját egyelőre nem szüntette meg, csak a FB-ról tűnt el.

Utolsó adásában Ceglédivel beszélget.

Nekem egyikük se szimpatikus. Ungár teljesen következetlen politikus: egyszer összefog a ballibekkel, másszor meg ellenük fordul, s egyik esetben sincs magyarázat miért teszi azt, amit éppen tesz.

Ceglédihez meg egyszer - 1-szer - kommenteltem, teljesen udvarias hangnemben (ritkán vagyok durva), de azonnali törlést és kitiltást kaptam. Ha nem lennének kamuprofiljaim, nem is tudnám olvasni őt.

De itt a személyes elem nem számít. Erősségem, hogy képes vagyok bárkinek elismerni a pozitívumát.

Ceglédi fejlődése bámulatos. Teljes fősodrú szabványos ballib megmondóemberből mára független ballib lett, azaz az alapokban nem változott, de láthatóan nem pártdirektívák mentén beszél, képes ellentmondani a mindenkori ukázoknak. Valószínűleg ebben az is segített, hogy a ballib törzstábor kikiáltotta őt árulónak, de ez mindegy.

Persze ez is érdekes: a ballib tábor nem tűr el ellenvéleményt, még akkor se, ha az baráti, azaz az alapkérdésekben egyetért, csak valami konkrétumban nem egyezik a hivatalos állásponttal. Ilyenkor elkezdik a renitenst szidni, aki pedig joggal megsértődik. S ez el szokott indítani egy hosszabb folyamatot.

A lényeg: Ceglédi meglátása, ami teljesen helyénvaló. Hogy a ballib politizálás alapja mindenből kormánybuktató kérdést csinálni teljesen értelmetlenül, ő az üvegvisszaváltást hozza fel.

37:06-tól kezdi, nagyjából 40:40-ig tart

Orbán titka ellenzékben az volt, hogy ezt sose csinálta, legalábbis másodszori - 2006 - bukása után, mert rájött, a 2002-2006 közti "minden rossz" kampánya nevetséges. A ballibek meg négyszeri bukás után se értették meg, hogy ez baromság.

55 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr3718477551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZorróAszter 2024.09.03. 11:34:38

Ceglédi, Vona, Bayer Zsolt és a többiek ugyanúgy a német gyarmatosítóink fizetett embere, mint az összes többi akiről tudunk.

Ezek összehangoltan végszavaznak egymásnak, összehangoltan dobálják a gumicsintokat a sok hülyének.

Nincs itt semmiféle szabad sajtó vagy pláne demokrácia.

Bábszínház hülyegyerekeknek az egész.

Aki esetleg nem ilyen lenne, arról több három évtizede azt se tudhatjuk meg hogy létezik.

Magyarország gyarmatosítása nem véletlenül a teljes médiapaletta felvásárlásával kezdődött.

GyMasa 2024.09.03. 11:44:17

Úúú, ezek annyi sületlenséget hordtak itt össze, hogy fájdalmas volt hallgatni.
TIpikusan ez az a beszélgetés, amikor az alapjaiban tájékozatlan, és a témában járatlan kibicek okosabbnak hiszik magukat a szakembereknél...
- A banki utalások esete: AZ egy tipikus lehúzás volt, a bank AZONNAL levette a pénzt a számládról, és 2-3 napig NEKI kamatozott, mielőtt átutalta a másik félnek. Legalábbis ez volt az ok, maióta csak elektronikus utalási rendszerek léteznek.
- A "Aztán majd lesz orvos" esete: EZ egy tipikus, vágyvezérelt, inkompetens kijelentés! Az orvosok bizony véges erőforrások. Annyi lesz belőlük, amennyit képeznek, vagy importálnak más országokból... Az orvosok nem mentek el egy multihoz asszisztensnek, mint a pedagógusok. Azaz, ha egy kórházban nincs orvos, akkor ott nem is lesz, mert nincs belőlük pályaelhagyó.
- Végül az üvegvisszaváltás: A német rendszer egy rakás fos, kényelmetlen, drága, mocskos és mindenki utálja itt is. Eleve kétféle bolt van, ahol árilnak üvegből készült palackokat, meg, ahol nem. Ahol nem árulnak, ott csak olyan visszaváltó gépek vannak, amik összezúzzák a PET és az Alu palackokat. Ott nem tudsz üvegpalackot visszaváltani, amit csak nagyobb áruházakban tudsz, vagy specializált italkereskedésekben. (ahol pl a szintén betétes, de ott nem árult, fél literes Joghurtos üveget sem tudod visszaváltani.)
Az automaták rendszeresen elromlanak, ha nem takarítják őket naponta, akkor elkoszolódnak, és folyton visszadobják a palackokat.
Én jártam őgy is, hogy miután visszaváltottam kb 80 EUR-nyi üveget, leálltak velem vitatkozni, hogy ennyit nem válthatok vissza.
Viszont nekem 9 km-t kell autóznom, hogy eljussak ehhez a bolhoz, ahol vissza tudom váltani az üvegeket.
Ennyit nem fogok autózni 30 cent miatt.
Szóval, szánalom...

ez a nevem senki 2024.09.03. 11:47:00

nem ették be apiros
goly
ójikat

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.03. 12:03:04

@ZorróAszter:

De legfelül a gyíkemberek állnak. Ők a főnökei a német nagytőkének és a kommunistáknak egyszerre.

ZorróAszter 2024.09.03. 12:13:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A múltkor remekül kifejtette, hogy a konteo vádat a ballibek akkor használják, amikor nincs semmi észérvük a nyilvánbaló igazsággal szemben.

Maga is mindig pont akkor használja. Ezért a múltkor nagy öngólt rúgott ezzel.

:o)

Gery1987 2024.09.03. 12:39:56

"egyszer összefog a ballibekkel, másszor meg ellenük fordul, s egyik esetben sincs magyarázat miért teszi azt, amit éppen tesz."

Ungár egy dúsgazdag unatkozó kis buzi, aki hobbiból politizál, ennyi.
Teljesen mindegy mit csinál vagy mond és ezt ő is tudja.
Ha nagyon nem jön be a politizálás nevű időtöltés, akkor visszamegy a kokós partikra faszt szopni a fideszes eresztényekkel.

Gery1987 2024.09.03. 12:44:02

"Ceglédi fejlődése bámulatos. Teljes fősodrú szabványos ballib megmondóemberből mára független ballib lett"

Ceglédi egy arrogáns beképzelt belpesti bunkó fasz lett, tökéletesen halad a Fidesz felé és már tolja a szekerüket.
Még 4 év és már a NER-ben lesz.
Hasonló folyamaton ment keresztül Schiffer is...

Látják a ballib hibáit, meg a fideszét is...de mivel képtelenek függetlenek lenni, mert annyira azért nem okosak, meg nincs karizmájuk, egyéniségük, (pl Puzsér) se kapcsolataik...így választottak melyiket utálják jobban és a hatalom gravitációja győzött.

Nem kell ezekkel a beszélőfej senkikkel foglalkozni.

Gery1987 2024.09.03. 12:49:31

@ZorróAszter:

"Aki esetleg nem ilyen lenne, arról több három évtizede azt se tudhatjuk meg hogy létezik."

Beszél e ma bárki pl Krassó Györgyről? Vagy az Október Pártról?

"Magyarország gyarmatosítása nem véletlenül a teljes médiapaletta felvásárlásával kezdődött."

Ebben egyetértek...ahogy pl Havas Henrik már 1990-ben elkezdte az értetlenkedő, eltartottkisujjas, szakértős, terelős médiakurvát, az "gyönyörű" médiatörténeti kezdés volt...

Amíg a média magántulajdonban lehet, addig nem lesz ebben változás.

Gelimtrtrddddd 2024.09.03. 12:59:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: sose rúgtam öngólt.
-----------------

stak folyton, úgy hogy te is libcsi vagy.

MEDVE1978 2024.09.03. 14:12:29

Az ellenzék egyik fő problémája, hogy az ország lakossága 80-90%-nak bejönnek az Orbán kormány egyes intézkedéscsomagjai vagy politikája.

A posztra reagálva a 2006-os FIDESZ kampány volt a "minden rossz" vagyis a rosszabbul élünk, ami az MSZP 100 napos programja és az azt követő jóléti csomag után nem volt igaz. Éppen Gyurcsány mondja el Őszödön, hogy nem csináltak semmit csak PR politizáltak. Lényegében a 2002-es 100 napos jóléti program következményei égtek rá az akkori kormányra 2006-ra. A FIDESZ által harsogott rosszabbul élünk viszont nem volt igaz, ezért a nép nem is szavazta meg őket.

Hasonló a probléma az ellenzéki politizálással, programokkal is. Van több olyan FIDESZ programelem, ami nagyon széles konszenzusnak örvend (pl: alacsony SZJA, nemzeti érdekképviselet kontra teljes kapituláció az EU nagy országainak akarata előtt, ukrán háború elutasítása akár azon az áron, hogy az ukránok területet vesztenek, nemzeti jelleg fontossága, devianciák, woke jelenségek elutasítása stb.). Ennek megfelelően úgy kellene ellenzékiként politizálni, hogy ezeken a konszenzusos területeken ugyanazt kellene képviselni, mint a kormány. Ez rettenetesen nehéz, főként, hogy ezekben vannak olyan ideológiai kérdések, amelyek a nyugati recept szerint egy "felvilágosult" ellenzéki politikusnak kötelező választ kellene adnia. (Pl: bevándorlás, EU - nemzetállam viszony, LMBTQ kérdéskörök stb.).

A probléma az, hogy nagyon nehéz / lehetetlen olyan mixet találni, ahol ezek a kérdések a háttérben maradnak, illetve olyan kérdéseket lehet találni, amelyekben a FIDESZ legitimen kritizálható és alternatíva vázolható fel. Ilyen területek mondjuk a lerohadó szociális szféra, egészségügy, oktatásügy, illetve a korrupció.

Tapi2021 2024.09.03. 15:03:48

A mai tüntetést a fogyatékosok iskoláiért is ott bukott el azonnal, amikor pl. a Szikrás Jámbor beállt közéjük.

Attól a pillanattól fogva már nem az iskolákról, a gyerekekről szólt, hanem egy újabb kormánybasztató, buktató, ellenzéki, POLITIKAI rendezvény lett.
Talán kár érte.

Így már nyilván az illetékes is másképp reagálhat. Mert, ha enged, akkor már azért engedett , mert ugye Jámborék "győztek", és nem azért, mert meg kell oldani egy problémát.
Az ellenzék, Jámborék ezt gyakorlatilag egyből lehetetlenné tették.

F1őr 2024.09.03. 15:04:15

@ZorróAszter: Ezért meri Bayer ostorozni a németeket mert onnan fizetik.

GyMasa 2024.09.03. 15:05:10

@MEDVE1978:
Ez, nekik azért "nehéz", mert 2010 óta az ellenzék egyetlen tulajdonsága az, hogy Orbán komplementerei, azaz, mindennek, amit Orbán mond vagy tesz, az ellenkezőjét akarják/teszik.
Ezzel viszont az a baj, hogy kívülről egyszerű picsogásnak látszik (mert, ugye az is...) amiről azt nehéz elmondani, hogy akármennyire is konstruktív lenne.
Ennek a legjellemzőbb tünete, hogy még arra az alapvető kérdésre sem képesek válaszolni, hogy ki lenne szerintük egy használható, ellenzéki Miniszterelnök-jelölt...
(Mert, ugye a "bárki, csak ne Orbán, még egy üres kabátra is leszavazok", az erre a kérdésre nem válasz egy picit sem. Sőt, ez a válasz csak az adójának a mérhetetlen ostobaságáról ad tanóbizonyságot.)

F1őr 2024.09.03. 15:06:05

@Gery1987: Tehát Puzsér független. Aha értem.

GyMasa 2024.09.03. 15:06:30

@Tapi2021:
Én ezt már nagyon nem követtem, csak egy cikket olvastam az Indexen.
Abban az szerepel, hogy azért lett visszavonva az engedélyük, mert nem fizettek adót meg közműveket sem. Mi igaz ebből?

Tapi2021 2024.09.03. 15:07:22

@Gery1987: "Hasonló folyamaton ment keresztül Schiffer is..."

Mert van aki még fejlődőképes, tanul, tapasztal és változik. Ha szerencséje van, a jó irányba!
Ilyenből kéne sok.

Tapi2021 2024.09.03. 15:15:11

@GyMasa: Igaz, de ettől még a gyerekekkel kezdeni kell valamit. Most szétosztják őket, ami nem ideális. Talán lehetett volna egyben is hagyni az iskolákat és államilag tovább működtetni... vagy valami.

Erről lehetett volna tárgyalni. De ha ez egy ELLENZÉKI banzáj, már megint, akkor erre semmi esély.

Boldeone2 2024.09.03. 16:35:22

@MEDVE1978: Van több olyan FIDESZ programelem, ami nagyon széles konszenzusnak örvend (pl: alacsony SZJA, nemzeti érdekképviselet kontra teljes kapituláció az EU nagy országainak akarata előtt, ukrán háború elutasítása akár azon az áron,hogy gy az ukránok területet vesztenek, nemzeti jelleg fontossága, devianciák, woke jelenségek elutasítása stb"

- Konszenzus ? Kb olyan konszenzus ez, mint amilyen az államszocializmusban volt...A proli rétegek agyát akkor is és most is átmosták a szisztematikus propagandával, ezért hiszek Orbánék hazug narratíváinak...

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.09.03. 16:41:20

@GyMasa: kombinált a dolog, mert nemcsak az ellenkezőjét akarják vagy teszik, hanem nem azt akarják amit Orbán, bármi legyen is az.
Ha Zorbán migránspárti lenne, a ballibeknél már tömegével tobzódnának képekben a saját fejüket vagdosó kerengő dervisek, akikről Gárdonyi is ír.
Ha Zorbán ukránpárti lenne, már tömegével tobzódnának képekben a volhíniai mészárlás baltával szétbarmolt áldozatai.

MEDVE1978 2024.09.03. 16:52:50

@Boldeone2:
Jól hangzik, de nincs sok tartalma. Amiket felsoroltam azokat a társadalom többsége támogatja, ha vitatod, akkor szerintem vonultass fel érveket vagy hivatkozásokat, hogy szerinted miért nincsen társadalmi többség ezek mögött a válaszok mögött.

Itt az egyik vitatottabbnak tűnő:

telex.hu/belfold/2024/07/05/policy-solutions-magyarok-vilag-kulpolitika

"A vizsgált országok közül a magyarok Ukrajnát tekintik a legnagyobb fenyegetésnek (51 százalék)" és

"A kutatók szerint az elmúlt egy év során Ukrajna megítélése romlott a leginkább, és ez pártpolitikai hovatartozástól függetlenül igaz."

Migráció:

szazadveg.hu/cikkek/az-europai-es-a-hazai-kozvelemeny-is-ellenzi-a-migransok-kenyszerbetelepiteset/

Ukrán háború lezárása közvéleménykutatás:
www.pulzus.eu/az-orosz-ukran-haboru-lezarasanak-ket-fo-velemenye-pulzus-kozvelemenykutatas/

ZorróAszter 2024.09.03. 17:48:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Még sose rúgtam öngólt."

Fidesznyik szokás: ha kínos a szó akkor átértelmezzük. Az öngól nem is őngól hanem rosszul-pattanó-labda. Az abortusz az nem abortusz csak ami művi. Ja hogy eddig ezt senki se monda így? Annál rosszabb a RÉGnek.

:o)

ZorróAszter 2024.09.03. 17:55:15

@F1őr:

"Ezért meri Bayer ostorozni a németeket mert onnan fizetik."

Az állítólagos ellenzéknek is szabad Orbánt szídni, de kizárólag úgy, ami nyilvánvalóan hatástalan. Innen látszik hogy mind a németek zsebébben vannak, nem csak a Mediaworks és az RTL csoport hanem az ÖSSZES állítólagos ellenzék is..

Olyanokat tilos kérdezni például, hogy kaptak-e jutalékot a kormánytagok a Questorhoz betett közpénztízmilliárdok után.

Vagy hogy hoztak-e sutyiban Németországból atomhulladékot Paksra a leszerelt német atomerőművekből zsebbecsúsztatott baksisért.

Vagy hogy kinek a kezében vannak már a magyar földek.

ZorróAszter 2024.09.03. 17:57:22

@MEDVE1978:

"Az ellenzék egyik fő problémája, hogy az ország lakossága 80-90%-nak bejönnek az Orbán kormány egyes intézkedéscsomagjai vagy politikája."

Az ellenzék fő problémája hogy nincs.

Az állítólagos ellenzék ugyanazoknak a zsebében van mint Orbán kollaboráns kormánya. Vagy a TELJES médiapaletta.

ZorróAszter 2024.09.03. 18:01:58

@Gery1987:

"Beszél e ma bárki pl Krassó Györgyről? Vagy az Október Pártról?"

Nem tudom, mire gondol. Ők már akkor is komplett elmebetegeknek látszottak.

Mindenkinek halálkínosak voltak.

"Ebben egyetértek...ahogy pl Havas Henrik már 1990-ben elkezdte az értetlenkedő,"

Havas BND általi beszervezési kisérlete kb. ekkor lehetett.

Ennek elmesélése miatt hallgattatták el. És ha jó láttam, még mindig tart a szilenciuma.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.03. 18:35:58

@ZorróAszter:

Mindenki így értette eddig is. A te verziódat csak belpesti liberális trollok terjesztik. De ők se hiszik komolyan.

MAGYAR_PÉTER 2024.09.03. 22:02:37

@ZorróAszter: Pedig ÉN úgy szídOm, hogy annak hatása vAn. 30%! És ha még továbbra is így szidom 2 évIg, meg lesz a második 30% Is. Annak majd mégnagyobb lesz a hatásA és átveszem a kormányzÁst. És igEn, ÉN is benne vagyok valaki zsebébEn. NevesÜl ,von Der Layen asszony utasításai szerint cselekszEm. OktóberbEn, itt BudapestEn, a lábai között fogok csúszni másznI. BebizonyítOm, ország világnAk, hogy méltó VAGYOK a kegyeirE.

Billy Hill 2024.09.04. 00:24:16

(Cegót vízvezetékszerelőnek hívták az évfolyamtársai, mert anno folyamatosan kantáros kék farmernadrágban flangált. :-)

Billy Hill 2024.09.04. 00:25:10

(Ungár Péter a válasz arra, hogy mi történt Frodóval miután a Végzet hegyén megmentette Középföldét, és túl sok ideje meg pénze lett.)

Billy Hill 2024.09.04. 00:31:47

(Üvegvisszaváltás: Ez nagyon kemény, gyakorlatilag összetereli a társadalom nagyon alsó és a felsőbb rétegeit. Mint egy országos team building. ;-) Eddig elkerülhetted a guberáló, szagos honfitársat, de a cefreszagú, folyton leterhelt visszaváltó automatáknál újra szembesülhetsz a valósággal... Régen a T*sco áruház falába vájt ablaknál az adott munkatárs tudta kicsit terelni a tömeget, hogy "OK most jöjjön egy guberáló, most egy vásárló, most megint egy guberátor", de az automatának nincsen szeme, sem preferenciája...)

Billy Hill 2024.09.04. 00:33:57

@GyMasa: A bajoroknál van még stählerne Kuh vajon a boltokban? Az egy jó találmány volt már régóta a sok T*tra Pak ellen...

IdomitottFoka 2024.09.04. 11:17:13

@GyMasa: "A banki utalások esete: AZ egy tipikus lehúzás volt, a bank AZONNAL levette a pénzt a számládról, és 2-3 napig NEKI kamatozott, mielőtt átutalta a másik félnek. Legalábbis ez volt az ok, maióta csak elektronikus utalási rendszerek léteznek."

Nem igaz. Mivel nem volt törvényi kötelezettség és nem is volt egységes interface, nem is volt informatikai kapacitás az azonnali átutalások rendezésére. És ez nemzetközi szinten még mindig így van. Az h az elektronikus utalási rendszerekben miért időszakos, kötegelt a tranzakciófeldolgozás, annak is technikai okai vannak. Az azonnalisághoz is trv és egy felettes szerv kellett ami előírta h az interface milyen, ez Mo-n a GIRO, és ehhez a bankoknak alkalmazkodni kellett. Még így is (a tegnaprólmára saláták országában) is 2 éves felkészülés és infrastruktúrafejlesztés volt szükséges.

A neki kamatozott rész meg nem értelmezhető, a bank a saját pénzéből kamatot fizet saját magának? Azért érzed? Meg ha te fizettél, akkor az már nem a te pénzed, mér kapnál rá kamatot? A célszámla ügyfele nem kapott kamatot a jóváírásig az utalt összegre, esetleg. Mondjuk folyószámlára amúgy se igen van kamat, úh mindegy mennyinek a 0% kamatát nem kapja meg.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.09.04. 12:50:51

@IdomitottFoka: az informatikai kapacitás régen adott, én 1994. októberében voltam online giro tanfolyamon.
Közbejött Bokros, ennyi történt.

ZorróAszter 2024.09.04. 13:09:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Mindenki így értette eddig is. A te verziódat csak belpesti liberális trollok terjesztik. De ők se hiszik komolyan."

Amit mond, az tény szerint nem igaz. Megint olyat állít, amit bárki ellenőrizhet hogy az ellenkezője igaz.

Nevezetesen: az abortusz csak vetélést jelent, nem művi vetélést mint ahogy állítja. Sőt egyébként még szélesebb értelemben valamilyen folyamat megszakadását. Tehát nem csak a terhességét.

Maguk mindezt tudva csak azért szűkítik le önkényesen a fogalmat, hogy ne jusson eszébe mindenkinek az, hogy a vetélés mindennapos dolog. Több tucatszor előfordul átlagosan egy nő életében mert az rontja a propagandájukat.

Ha ugyanis mindennapos dolog, akkor mi a probléma a művi vetéléssel?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.04. 13:27:48

@ZorróAszter:

Mutass egy abortuszellenest, aki a spontán abortusz ellen harcol! Ilyen nincs. Nem is lehet, hiszen ez egy betegség, nem tudatos cselekedet.

A "hány abortuszod volt?" kérdésre létezik nő, aki azt mondja, hogy "igen, 2-szer, mind a kettő spontán volt"?

Szóval ne viccelőjünk.

A fogalmat nem valaki csökkenti le, szűkítve, hanem MINDENKI.

Zorró, azt hittem komcsi vagy, erre itt elkezdesz színliberálisként halandzsázni. Azt eddig mindenképpen becsültem benned, hogy őszinte vagy. Most minek kezded el a félrebeszélést?

ZorróAszter 2024.09.04. 13:51:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Zorró, azt hittem komcsi vagy"

Csak nem szoktam visszautasítani, ha lekomcsiznak. Had bosszankodjanak rajta hogy nem működik a szokásos megfélemlítés.

És nem vagyok művi terhességmagszakításpárt se. Több okból is ellene vagyok.

Egyrészt mert az élet védendő, és a lehető legnagyobb mértékben.

Másrészt meg mivel egészségkárosító. Például nagy számban okoz meddőséget.

-------------------------------------------

De maguk nem ezt mondják, csak lökik ész nélkül a fidesznyik propagandát.

ZorróAszter 2024.09.04. 13:51:39

És játszadoznak a szavakkal a szokásos módon.

ez a nevem senki 2024.09.04. 19:07:08

@MAGYAR_PÉTER: gyúr
csánybáb
feri le
bukktál

IdomitottFoka 2024.09.04. 21:46:47

@Deak Tamas: Tényleg? Én egy kis banknál folytam bele a fejlesztésébe, ott alsó hangon megduplázták a szerverek számát, pedig folyószámlát nem is kezelnek. A GIRO-nak nyilván meg volt a szükséges infrastruktúrája már 94-ben, persze. Mondjuk az alkalmazott szoftvertechnológia se volt meg, a hardverről és a hálózatról nem is beszélve.

Gery87 2024.09.04. 23:23:04

@ZorróAszter:

Arról beszélek hogy ők már akkor megmondták hogy az ellenzék áruló, kollaboráns nyugati tőkés érdekeket szolgál és a rendszerváltás el lett árulva.

Gery87 2024.09.04. 23:24:52

@Tapi2021:

Neked is csak azért szimpatikus mert a szélsőjobbal kokettál.

Gery87 2024.09.04. 23:33:31

@F1őr:

Mondtam ilyet? Nem.
Puzsér libsi meg gazdaságilag szocdem elvileg, de elsősorban felső-középosztálybeli értelmiségi megélhetési megmondó ember, média celeb és ennek fenntartása neki mindig fontosabb lesz neki mint bármi más.
Egzisztenciálisan már nem érdekelt a tőkés rend felszámolásában és közönyös a magyar rendszerváltásban, ellenben jól meg tud élni abból hogy ellenzékieskedik.
Ha 30 év múlva is Fidesz lesz, neki már az is tökmindegy, legrosszabb esetben 80 évesen is el tud menni egy műsorba elmondani hogy O1G....
A gyereke magánsuliba tud járni, magán EÜ-be gyógyulni és külföldre tanulni, nyaralni...
pont leszarja majd mi van.

Régen azt mondták ne bízz senkiben aki elmúlt 30...
Ma mondhatjuk itt:
"Ne bízz senkiben aki 300K-nál többet keres"

A magyar értelmiség újra és újra elárulja és cserben hagyja a népet mert nem polgárosodott.
Puzsér nem "polgár", hanem egy művelt proli...itt a Hódoltságban...de akkor is csak proli.

Gery87 2024.09.04. 23:40:56

Hogy miért mondom ezt róla?
Mert az "Inga Kávéház" nevű projektje mint "polgári centrum" vagy mi a fasz, egy blöff.

Pár hónapja beleengedte hogy "rendszerváltó polgári mozgalmat" indít...
Erre - mint egy sima celeb vállalkozó befektetésként egy vendéglőt - indít egy kurva kávézót a belterjes pesti elvtársainak hogy ott jól egyet értsenek meg szagolják egymás fingját a borospohárból és ennyi.
Lófaszt nem fog érni és ezt tudja, ha nem tudja, akkor meg pláne nem az akinek látni akarták sokan.

A kisember nélkül nincs forradalom, se változás...megmondtam régen is!
Márpedig oda nem fognak járni.

ZorróAszter 2024.09.05. 12:25:16

@Gery87:

"Arról beszélek hogy ők már akkor megmondták hogy az ellenzék áruló, kollaboráns nyugati tőkés érdekeket szolgál és a rendszerváltás el lett árulva."

Jó, de Krassó szemlátoást elmebeteg volt.

A kínos igazságokat a központilag irányított propaganda hülyék szájába adja, hogy hiteltelenítsék.

Pl. egy véreskezű afrikai diktátor szájába A Profiban hogy "Maguknak kétszáz év kellett, hogy megrajzolják a demokrácia karikatúráját, tőlünk meg azonnal tökeleteset várnának?"

Gery87 2024.09.05. 14:22:40

@ZorróAszter:

"Jó, de Krassó szemlátoást elmebeteg volt."

Szerintem nem..

"A kínos igazságokat a központilag irányított propaganda hülyék szájába adja, hogy hiteltelenítsék."

Túlgondolod.
Szerinted minden(!) ami történik a világon az elit általi összeesküvés része és előre lebeszélt, minden szereplő báb és hatos ügynök....

GyMasa 2024.09.06. 13:01:08

@MEDVE1978:
""A vizsgált országok közül a magyarok Ukrajnát tekintik a legnagyobb fenyegetésnek (51 százalék)" és

"A kutatók szerint az elmúlt egy év során Ukrajna megítélése romlott a leginkább, és ez pártpolitikai hovatartozástól függetlenül igaz.""
Ez, mondjuk nem túl meglepő, ha figyelembe veszed az Ukrán, volt katonai parancsnok kijelentéseit, msizerint "4 óra alatt elérnének a Balatonig, hogy belemossák a magyar vért a bakancsukról"
- Egyrészt, 4 óra alatt még személyautóval sem éred el a Balatont az Ukrán határtól
- Másrészt, ha valami, akkor ez eléggé nyílt fenyegetés egy olyan ország ellen, amelyik korlátlanul befogadja az ukrán menekülteket, rengeteg, nem katonai segítséget nyújt az országnak és villanyból, meg dízelből is erőn felül támogatja őket.
- Nem segít ezügyben Zselé, meg Kuleba sem, akik nyíltan megfenyegették Magyarországot, hogy "dejó lenne, ha felrobbanna a Barátság kőolajvezeték!"
- És, ezügyben nem segít a legújabb, "oknyomozó" riport, ami szerint az Északi Áramlatot az Ukránok robbantották fel, mintegy hobbiból (bullshit)

GyMasa 2024.09.06. 13:04:59

@Billy Hill:
Azt nem ismerem így...
Faluhelyen (még) vannak ilyen kitett dobozok, mint, anno Kőszegen láttam.
Ott a termék egy kis szekrényben, mellette a becsületkassza.
(krumpli, virágok, körte, ilyenek)
Viszont, abban biztos vagyok, hogy fű alatt meg tudok egyezni a helyi tehenészettel, hogy minden nap elhoznék 2 liter, frissen fejt tejet, jó Áron, amit nagyon Érték Elek...
De, mivel nem iszunk tejet, ennek nem néztem utána.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.09.06. 13:09:32

@IdomitottFoka: csak az OTP zavart be mert nem volt egységes hosszúságú pénzforgalmi jelzőszámuk abban az időben, de mindenki más már készen állt, X.25 csomagkapcsolt hálózat volt.

GyMasa 2024.09.06. 13:11:20

@IdomitottFoka:
Na ne mondd már neke, hogy 2024-ben nincsenek meg a technikai feltételei az azonnali átutalásnak...
A SWIFT mond neked valamit?
Az mióta van velünk?
51 éve...
( en.wikipedia.org/wiki/SWIFT )
Ha ennyi idő alatt nem sikerült kiépíteni a teljeskörű funkcionalitást, akkor azt hiszem súlyos problémák vannak.

Az overnight kamatról meg akkor még nem hallottál, ugye?
(az azt jelenti, hogy egy éjszakára beteszi a pénzt egy országos bank a jegybankba/központi bankba, ahol áltlában kap rá valami vacak kamatot. Jellemzően az éves alapkamat 1/365 részét. AMi 1 HUF-ra nem tól nagy, de mondjuk egy napi 100 millió HUF esetén, éves szinten kiad egy-két új Jachtot a vezérigazgatónak. Azaz, nem "saját magának" fizet kamatot a bank, hanem neki fizet a központi bank.)

Semmi baj, hogy tájékozatlan vagy, csak nem kell nagydobra verni.

GyMasa 2024.09.06. 13:12:56

@Deak Tamas:
SZerintem felesleges neki magyarázni...
Ő az a fajta paraszt, aki látja a zsiráfot, de szerinte a zsiráf nem létezik, PONT.

ZorróAszter 2024.09.09. 01:16:02

@Gery87:

"Túlgondolod.
Szerinted minden(!) ami történik a világon az elit általi összeesküvés része és előre lebeszélt, minden szereplő báb és hatos ügynök...."

Nem. Ilyeneket sosem mondok. De amikor mondom, azt akkor komolyan szoktam ondani, nem reflexből.

Ezt is például:

"A kínos igazságokat a központilag irányított propaganda hülyék szájába adja, hogy hiteltelenítsék."

Olyanokban vitatkozik velem például ebben is, amik a propaganda alaptézisei. És nem én találtam ki, csak idézem. Legfeljebb nem szó szerint.

ZorróAszter 2024.09.09. 01:18:47

@Gery87:

"Szerintem nem.."

Akkor ezek szerint nem látta például a 90-es választási antikommunista csasztuskájukat.

Szerintem fenn van valahol a neten. Érdemes megnézni. Én is szivesen megnézném újra.

:o)

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.09.09. 09:36:17

@GyMasa: valahol igen, de Sepsiszentgyörgyön azért óvatosan :)
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása