A mai nap - szeptember 9. - tiszteletére.
Bulgária a felszabadulása (1878) óta a puccsok és felkelések országa volt, egésze a kommunista hatalomátvételig (1944). Szinte latin-amerikai viszonyok voltak ebből a szemszögből.
Íme ezek, a szükséges történelmi háttérrel.
A bolgár történelmi hagyományban csak "hónap és nap" vagy csak "hónap" alapján nevezik ezeket az eseményeket, ez alól kevés kivétel van.
1881. április 27-én lezajlik az elő önpuccs: a bolgár fejedelem leváltja a kormányt, ideiglenesen hatályon kívül helyezi az 1879-ben megalkotott bolgár alkotmányt, majd rendeletekkel kormányoz egészen 1883-ig. Az ok: az alkotmány alkotmányos monarchiát ír elő, míg a fejedelem növelni szeretné saját hatalmát. Kezdetben Oroszország támogatja a fejedelmet, de aztán az megretten a túl nagy orosz befolyástól, így inkább kiegyezik az ellenzék mérsékelt részével, ami után 1883-ban visszaállításra kerül az alkotmány hatálya.
Az első igazi puccs az Augusztus 9-i puccs (1886), amikor oroszpárti tisztek lemondatják a bolgár fejedelmet, aki akkor már súlyos konfliktusban áll Oroszországgal. Az ok: a megromlott viszony a fejedelem és Oroszország között. Ez a puccs csak pár napig tart, mert 11-én ellenpuccs kezdődik, mely leveri az augusztus 9-i puccsot.
A következő esemény 1918-ben van, amikor a vesztes világháború végén kb. 8 ezer bolgár katona fellázad és megindul Szófia felé. A kormány a legnépszerűbb ellenzéki háborúellenes párt, az agráriánusok vezetőjét küldi a helyszínre, hogy kezelje a helyzetet. Alekszandar Sztambolijszki azonban inkább csatlakozik a felkelőkhöz, akik kikiáltják a köztársaságot. A "Radomiri köztársaság" - ez a bevett neve az eseménynek a történelemben - 8 napig tartja magát, ez után a bolgár hadsereg kormányhű egységei és német csapatok leverik őket.
A bolgár agráriánusok sajátos ideológiával rendelkeznek. Amolyan magyar kisgazda eszme, de annál balosabb, viszont határozottan antimarxista. Ma már gyakorlatilag nem léteznek - számtalan törpepárt van, mely magát utódnak tekinti -, de a XX, sz. 40-es éveinek végéig a legnépszerűbb párt voltak a társadalom alsó rétegeiben. Olyan szinten, hogy jogilag az Agrárpártot a kommunisták se tiltották be, az formailag létezett mindvégig a kommunista diktatúra alatt, persze a valóságban a kommunista hatalom bábjaként, de jelképeiben megvolt: pártkongresszusok, pártház, zászló, címer, parlamenti képviselők, saját lap, stb.
Az I. vh. utáni káoszban a hatalom annyira meggyengül, hogy Alekszandar Sztambolijszki a felkelésben játszott szerepe ellenére amnesztiát kap, majd visszatér a politikába. 1919 elején már miniszter, októbertől miniszterelnök. Az 1920-as választásokat az Agrárpárt meg is nyeri, innentől teljes legitimációval kormányoz.
A bolgár cár ekkor még súlytalan személy. I. Ferdinand kénytelen lemondani 1918-ban a vesztes háború miatt, helyére fia, III. Borisz kerül, aki akkor még alig 24 éves, s egyáltalán nincs felkészítve a szerepére. Tehát Sztambolijszki az ország szinte teljhatalmú vezetője. Sztambolijszki lassan mindenkiből ellenséget csinál: mind a szociáldemokraták és a kommunisták, mind a polgári pártok ellene fordulnak.
Mindennek eredménye a Június 9-i puccs (1923). Az ellenzéki pártok, a hadsereg és macedóniai felkelők együttes erővel átveszik a hatalmat, a kormány tagjait és az agrárpárti parlamenti képviselőket bebörtönzik, magát Sztambolijszkit pedig meggyilkolják. A puccsban az összes ellenzéki párt aktívan részt vesz, a kommunistákat leszámítva, akik semlegességet hirdetnek: saját magyarázatuk szerint nem kívánnak részt venni a "két burzsoá tömb” egymás közti belharcában, de ezzel végülis ők is támogatják a puccsot közvetve.
A puccs után koalíciós kormány alakul, melyben a fő szerepet egy magát részben fasisztaszimpatizánsnak nevező párt viszi, de pl. szociáldemokrata miniszterek is vannak.
Vannak ellenállási próbálkozások, Egyes helyeken agráriánusok ellenakciót próbálnak még június folyamán, de gyorsan elbuknak. Szeptemberben pedig a kommunisták felkelést robbantanak ki.
Ez a híres Szeptemberi felkelés (1923), a kommunista Bulgáriában ez fontos hivatkozási pont volt, s el volt nevezve "a világ első antifasiszta felkelésének". A kommunista felkelés kudarc, sak Bulgária északnyugati részén ölt komolyabb méreteket. A felkelést a kormány 2 hét alatt leveri.
III. Borisz cár lassan beleszokik szerepébe, s kormányozni akar. Ezt segíti a közhangulat, mely kiábrándul a pártokból, s a gazdasági világválság miatti problémák miatt eleve nem hisz az egész rendszerben. Az 1923-ban hatalomra kerültek között is konfliktusok alakulnak ki, a puccs eredeti vezetői ki is kerülnek a hatalomból 1931-ben.
Az uralkodóhoz hű katonatisztek és a Zveno nevű, olasz fasizmussal szimpatizáló, de náciellenes szervezet aktivistái megszervezik a Május 19-i puccsot (1934). Az összes politikai pártot és szakszervezetet betiltják, jelentős államosítást hajtanak végre. A puccsisták nagy része republikánus, de végül kiegyeznek a cárral. A cár elfogadja az új helyzetet, kinevezi a puccsista kormányt, azonban lassan eléri, hogy a vele ellenséges személyek kikerüljenek a kormányból.
1935-1943 között a cár gyakorlatilag az ország tényleges vezetője, a kormányban átveszi a hatalmat, a döntések immár a cár által születnek meg, ebben az időszakban a kormányfők a gyakorlatban a cárnak alárendelt személyek. 1938-tól ismét vannak parlamenti választások Bulgáriában, de azon nem vehetnek részt pártok, csak pártfüggetlen civilek, ügyelve, hogy azok többsége cárpárti legyen, így a tényleges hatalom a cár kezében van.
A kommunista diktatúra alatt ennek az időszaknak a hivatalos neve "monarcho-fasizmus" volt. Vicces módon ez elfelejtődött nagyon gyorsan a rendszerváltozás után, mikor a posztkommunisták megdöbbenve tapasztalták, hogy a volt cár - III. Borisz fia - nem ellenséges velük szemben. Miután 2001-2009 között a kormánykoalícióban együtt voltak jelen a volt cár párja és a posztkommunisták, már kellemetlen lett volna lefasisztázni a koalíciós párt vezetőjének édesapját.
S persze az utolsó puccs a Szeptember 9-i puccs (1944). Ez volt a kommunista Bulgária nemzeti ünnepe. A "puccs" szót persze 1989 előtt nem volt szabad mondani, akkor "felkelésnek" kellett nevezni.
Miután 1944 augusztusában Románia átáll a szövetségesek oldalára, a szovjet csapatok harc nélkül eljutnak a bolgár határra. Augusztus 26-án Bulgária kinyilvánítja, hogy kilép a háborúból, semleges. Miután ez nem hoz eredményt, szeptember 2-án a kormány lemond, s átadja a hatalmat a legális, szövetségespárti ellenzéknek. Szeptember 5-én a Szovjetunió mindennek ellenére hadat üzen Bulgáriának, majd 8-án a szovjet csapatok átlépik a bolgár határt. A következő napon Szófiában a kommunisták és szövetségeseik – az úgynevezett Hazafias Front – veszik át a hatalmat. Sajátos módon a Hazafias Front oszlopos tagja a fasiszta Zveno mozgalom is, mely az 1934-es puccsban központi szerepet játszott. Persze a Zveno hírneve makulátlan, hiszen már akkor náci- és németellenes volt, amikor a náci Németország még hatalma teljében volt.
Így lehetséges az az első hallásra furcsa esemény, hogy a kommunista Bulgária első kormányfője Kimon Georgiev, a Zveno elnöke, 1944-1946 között, amikor a kommunisták még koalíciós kormányban irányítják az országot. Georgi Dimitrov, a kommunisták vezetője, csak 1946 novemberében veszi át tőle hivatalosan a kormányfői posztot, de Dimitrov kormányában is miniszteri posztot kap egészen 1949-ig.
Kimon Georgiev egészen 1969-ben bekövetkezett haláláig parlamenti képviselő, persze ennek 1946 után már csak jelképes jelentősége van.
Georgievet viccesen hivatásos puccsistának hívják, mert mind az 1923-as, mind az 1934-es, mind az 1944-es puccsban aktívan részt vesz, sőt az 1934-es és az 1944-es puccs után bizonyos ideig ő a kormányfő.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gigabursch 2024.09.09. 18:32:21
Gery87 2024.09.09. 18:33:27
Tehát ha Magyarország semleges marad vagy nem szállják meg a nácik, meg sikerül a kiugrás akkor is hadat üzentek volna nekünk, max a tárgyaláson némi terület megmarad.
ZorróAszter 2024.09.09. 19:51:01
@Gery87:
"Szeptember 5-én a Szovjetunió mindennek ellenére hadat üzen Bulgáriának, majd 8-án a szovjet csapatok átlépik a bolgár határt. "
Viccesek ezek a szemellenzős propagandalózungok.
Nincs a világon olyan hülye hadsereg, aki hagyná, hogy a hátában korábban ellenséges katonai erő maradjon.
Gondolnak egyet és hátbatámadják. Ki az a hülye aki ezt megkockáztatná.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.09. 20:04:23
S mi volt a kockázat?
ZorróAszter 2024.09.09. 21:00:14
"S mi volt a kockázat?"
Hát az, hogy a németekkel kötött megállapodás keretében az intakt bolgár hadseregek hátbatámadják a szovjet hadsereget.
ZorróAszter 2024.09.09. 21:01:39
Csak azok teljesen intaktak maradtak nem úgy int a három magyar hadsereg.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.10. 06:00:26
Öt hadsereg volt.
Nem maradtak intaktak, hiszen harcoltak a szövetségesek ellem Jugoszláviában és Görögországban, aztán meg a tengelyhatalmak ellen Jugoszláviában és Magyarországon. Ez utóbbiban csak az 1. hadsereg vett rész aktívan az 5 közül. (A 4. és 5. hadsereget leszerelik 1944 végén, a harmadik bolgár területen marad a török határon, hátha támad Töröko. A 2. hadsereg küzd röviden 1944 végén a németek ellen Jugoszláviában, de aztán visszarendelik.)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.10. 06:05:18
Nem volt ilyen veszély. A bolgár vezetés kinyilvánította, nem akar háborúzni a szovjetekkel. Ahogy előtte se tette, 1941-1944 között se volt hadiállapot BG és a SZU között, a moszkvai bolgár követség képviselte a német érdekeket, azaz még diplomáciai kapcsolat is volt.
ZorróAszter 2024.09.10. 14:21:10
"Nem maradtak intaktak, hiszen harcoltak a szövetségesek ellem Jugoszláviában és Görögországban, aztán meg a tengelyhatalmak ellen Jugoszláviában és Magyarországon."
Csúsztatás: lehetetlen, hogy ne vette volna észre, hogy a szovjet megszállás idejéről beszéltem.
"Nem volt ilyen veszély. A bolgár vezetés kinyilvánította, nem akar háborúzni a szovjetekkel."
Ezt Hitlerék is mondták egészen a Barbarossáig.
Gery87 2024.09.10. 14:22:32
Nincs ebben semmi propaganda, csak egy valószínű forgatókönyvet vetettem fel.
Bulgária csapatai nem lépetek szovjet földre, mégis megkapták a szovjet hadüzenetet.
Ha nem lépünk be, valószínűleg akkor is megszállnak.
Ennyi.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.10. 14:24:50
Csak épp a bolgár hadsereg ereje a német huszada volt.
A szovjet hadsereggel akkor csak 2 hadsereg tudott a siker reményében megmérkőzni: az amerikai és a német.
Ráadásul a bolgár esetben az is volt, hogy a bolgár hadsereg egy komoly része nem akart oroszok ellen harcolni, történelmi okokból.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.10. 14:27:44
Nyilván igen.
Csak ott nem lett szovjet uralom, ahol helyi jelentős erő volt, lásd Jugoszlávia.
Megállaodás volt a felosztásról.
Lásd Görögország. Hiába volt a kommunista pártnak jelentős tám,ogatottsága - jóval nagyobb, mint BG-ban -, mégse került a szovjet táborba, mert Sztálin aláírta, hogy nyugati lesz. S az lett.
ZorróAszter 2024.09.10. 20:01:04
"Csak épp a bolgár hadsereg ereje a német huszada volt."
Az 1940-esnek, nem az 1944-esnek.
Ez kb. az az időszak, amikor Sepp Dietrich SS-Obergruppenführer viccesen azt mondta, hogy "Azért hívnak minket 7-es Páncélos Hadseregnek, mert 7 páncélosunk maradt."
"A szovjet hadsereggel akkor csak 2 hadsereg tudott a siker reményében megmérkőzni: az amerikai és a német."
5 hadsereg a szovjet hadsereg hátában nagyon súlyos problémákat okozhatott volna. Katonailag egyszerűen megengedhetetlen.
"Ráadásul a bolgár esetben az is volt, hogy a bolgár hadsereg egy komoly része nem akart oroszok ellen harcolni, történelmi okokból."
A katonák azt teszik, amit megparancsolnak nekik.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.10. 20:47:49
A bolgár katonai vezetés se akart harcolni. Minek tette volna?
Gery87 2024.09.10. 22:48:47
Alternatíva nem volt.
-Osztrák helyzetbe nem kerülhettünk mivel ide nem értek el a nyugatiak.
-A finnekhez mérhető helyzet és földrajzi meg katonai adottság nem volt.
A szovjet blokkba kerülés lekerülhetetlen volt.
Egyvalamiben számított volna talán hadat üzenünk e a SZU-nak.
Hogy hogy alakulnak a határok.
De nekem van egy olyan gyanúm hogy Sztálin így is a cseheknek, jugóknak meg a románoknak kedvezett volna.
1, a románokat kompenzálni kellett Beszarábia miatt mivel ők stratégiailag fontosabbak voltak..
2, a jugók önmagukban erősek voltak.
3, a cseheknél erős volt a kommunisták támogatottsága.
4, a szlávoknak inkább kedvezni akart a kulturális, vallási hasonlóság miatt, feltételezhetőbb a lojalitás.
Minden esetre tény hogy Sztálinnak köszönhetően 1000 éve nem volt akkora szláv szállásterület/befolyás mint 45 óta!
Véletlen? Nem hiszem.
Gery87 2024.09.10. 22:49:32
ZorróAszter 2024.09.10. 23:30:17
"A bolgár katonai vezetés se akart harcolni. Minek tette volna?"
Ezt Sztálin vagy Zsukov honnan tudja? Főleg 100% biztosan. Ez élet-halál harc volt.
Vagy azt hogy ki milyen igérgetésnek dől be és támad hátba ennek hatására?
Magyarország is baromságok alapján ugrott bele a háborúba, és idióta módon próbált kiugrani.
ZorróAszter 2024.09.10. 23:39:42
"De nekem van egy olyan gyanúm hogy Sztálin így is a cseheknek, jugóknak meg a románoknak kedvezett volna."
Nyoma van annak, hogy a szovjet vezetés komolyan tárgyalta azt a kérdést, hogy milyen igéretek adhatók Magyarországnak arra az esetre, ha visszavonják a hadüzenetet.
Ennek nyomán tette Molotov azt az ajánlatot közölte Kristóffy nagykövettel, hogy a Magyarország megtarthatja a területi szerzeményeit. Ezt a szövetségesekkel szemben is elsőbbséggel fogja képviselni.
A kiugrási tárgyalásoknál Molotov másodszorra már nem fogadta a delegációt, mert kiderült, hogy nincs aláírva a megbízólevelük. De a folyosón Molotov messziről azt kiabálta oda nekik, hogy mi minden háborúnkat elveszítettük, de ezt az egyet még most is megnyerhettük volna.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.11. 07:53:47
Semmi racionalitása nem lett volna ennek.
ZorróAszter 2024.09.11. 11:02:33
"Semmi racionalitása nem lett volna ennek."
A magyar hadseregnek és vezetésnek is számtalan irracionális lépése volt. Csak éppen szinte mindig a magyarok kárára. Úgyhogy ez nem érv semmire.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.11. 11:54:30
Tehát a bolgárok nem támadtak 41-ben, de 44-ben támadni akartak?
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.09.11. 12:01:26
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.11. 12:05:08
Zorró ilyen.
Nekem 15 évvel azelőtt azzal jött, hogy bolgár parasztok tömegesen irtottak zsidókat a 40-es években.
Amikor kértem erre valami forrást, azt mondta, ő se talál, s meg van lepve milyen érdek állhat a források eltüntetése mögött.
Nem vicc. Nem rosszul emlékszik, haname titokzatos erők megsemmisítettek minden forrást!
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.09.11. 13:58:21
Néha még a múltba is visszautaznak szombatonként, és csinálnak direkt ott különböző filmfelvételeket az utókor megzavarása céljából, pl. az egyik ilyen találmányuk az volt amikor visszautaztak 1937-be a Szovjetunióba és az antifaszista harc megzavarása céljából csináltak képeket meg filmeket a mobil gázkamrákról, a dusegovkákról (lélekvesztő).
De nem minden hétvégén mennek vissza, csak akkor ha meg vannak fizetve.
ZorróAszter 2024.09.11. 14:29:51
"ilyenek ezek. Rávette őket a holdbéli táj káefté ami a német nagytőke része."
Azt hogy hogy nézet ki Magyarország vagy akár konkrétan Budapest Horthy és Szálasi után, arra a magyar nép jól emlekszik.
És arra is, hogy az oroszok nem hivatlanul állítottak be. A meghívójukat Horthy Miklós írta alá.
ZorróAszter 2024.09.11. 14:35:19
"Tehát a bolgárok nem támadtak 41-ben, de 44-ben támadni akartak?"
Nem az a kérdés, hogy ki mit tart valószínűnek 80 évvel később. Főleg propaganda narancsfarok igazolása céljából.
Hanem az a kérdés, hogy mit mond a katonai gyakorlat.
Azt, hogy ne hagyjál a hátadban olyan katonai erőt, aki hátba támadhat, mert stratégiailag nincs annál rosszabb mint egy váratlan hátbatámadás a legrosszabb pillanatban.
És ha bekövetkezik, Zsukov nem védekezhetett volna azzal a hadbíróságon, hogy "De hát ki hitte vóna?"
ZorróAszter 2024.09.11. 14:37:47
"Nekem 15 évvel azelőtt azzal jött, hogy bolgár parasztok tömegesen irtottak zsidókat a 40-es években."
És miután először letagadta, utána elkezdett hamukálni, hogy "Ja de az a kis zsidógyilkolászás az nem is Bulgáriában volt hanem valami megszállt területen."
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.11. 14:38:02
Akkor mindenki tudta mi a helyzet.
Pl. azt, hogy nincs semmi veszély a szovjetek számára.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.11. 14:40:06
Semmi ilyet nem mondtam.
Azt mondtam, hogy nem volt ilyen gyilkolászás, mert tényleg nem volt,
Ha lett volna, ma ez ezerszeres hír lenne.
Mi okuk lenne a ma erős helyzetben lévő zsidóknak tagadni egy őket ért múltbéli sérelmet?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.11. 14:42:33
Lám, az oroszok BG-ba is beállítottak, pedig BG nem küldött katonákat a SZU-ba.
Azaz elmondható: Sztálin oda állított be, ahová a teheráni és jaltai egyeszség szerint beállíthatott, sehová máshová, S tök mindegy volt, hogy egy ország mit tett.
ZorróAszter 2024.09.11. 15:49:58
"Akkor mindenki tudta mi a helyzet."
Maga is tudja, hogy ma se lehet tudni. Akkor meg pláne. A nácik meg igérgettek fűt-fát.
Mi már csak tudjuk. A barom Horthy és Szálasi is hitt nekik. Nem csak a nyilasok hablatyoltak a csodafegyverről meg hasonlókról, hanem a horthysták is.
Maga is tudja, csak a kötelező narancsfarkát próbálja védelmezni, hogy jó fidesznyiknek látszódjon.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.11. 15:52:56
Aki nem támad akkor, amikor a helyzet neki kedvez, az akkor se fog, amikor a helyzet ellene szól.
Milyen narancs? Ez hogy jön ide? Nem mindegy narancsszemszögből hogy mi volt 44-ben BG-ban?
ZorróAszter 2024.09.11. 15:56:23
"Mi okuk lenne a ma erős helyzetben lévő zsidóknak tagadni egy őket ért múltbéli sérelmet?"
Ugyanaz esetleg, ami miatt ki próbálják törölni a köztudatból, hogy ha Hitler győz Horthy segedelmével akkor itt ma nem Nagy-Magyarország van, hanem Gross-Ungarn magyarok nélkül.
Azt is mai napipolitikai okokból próbálják kitörölni a történelemből és a köztudatból.
Mert ezzel a jobboldal örökre kiírta magát a magyar politikából. Enélkül nem máshattak volna vissza a budiból.
Mert ehhez az áruláshoz képest még Rákosi Mátyás is egy szentnek látsszik.
Nem lehetne Orbán-féle neohorthysta restauráció.
Így meg előbb-utóbb Horthy-szobor avatás lesz a Szálasi-téren.
ZorróAszter 2024.09.11. 15:59:34
"Milyen narancs? Ez hogy jön ide? Nem mindegy narancsszemszögből hogy mi volt 44-ben BG-ban?"
A fidesznyik kötelező narancsfarok aminek minden cikkben meg kell jellenni ha valaki hithű fidesznyiknek akar látszani.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.09.11. 16:01:33
ZorróAszter 2024.09.11. 16:04:53
"Aki nem támad akkor, amikor a helyzet neki kedvez, az akkor se fog, amikor a helyzet ellene szól."
Miféle érv ez? Mi köze ennek a hadászathoz. A hadászati logikához?
EZ legfeljebb a vagányokra és a kocsmai verekedések logikájára ad útmutatást.
Az oroszok a doni áttörés előt foggal-körömmel védelmeztek két hídfőt. A barom Jányék ebből vonták le a következtetést, hogy folyamátkelésre készülnek ami legfeljebb áprilisban lehetséges, és nem jégátkelésre.
Jó beszopták. El is pusztult a II. magyar hadsereg.
A motorokat kiszerelve hazaküldték karbantartásra, a lovakat is hátravitték téli szállásra.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.11. 16:14:02
Semmi oka nem volt a bolgároknak támadni 44-ben, ez a lényeg.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.11. 16:15:01
Nekem kell farok.
S eleve hol itt a farok?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.11. 16:17:06
S ez miért lenne zsidó érdek?
Minden más esetben a zsidók lecsapnak. Miért élvez BG ilyen kivételezett helyzetet a zsidóknál?
Gelimtrtrddddd 2024.09.11. 16:25:57
----------------
1. Országtagadó vagyem, nekem rejku van, úgyhogy ez itt totál egal.
2. Magyarok? Hol vannak a magyarok, ha totál tagadják a magyarmányt? Ezeknek fingár nylev a magyar, de az új-ónemmagyar egy halandzsa.
3. Ezzel a kreol halandzsa nyelvvel, a butakával, a fecnivel, a democsokráciával, a libcsizmussal, a parlamentvel hol vannak a magyarok? Sehol.
4. A nácik germánok, a magyarok is germánok, stak van egy kis probléma, hogy a magyar más germán, ahogy az új-ónemmagyar makogás egy germán nyelv ráhúzásja a németre.
Magyar náci vagyem, attól, hogy a magyar germán, de magyarul vagyem náci, vagyis így a német, a náci leöröngésje másoknak nem volna olyan fasza, attól, hogy nekünk evolúció kell, revolution, és ha egy nép és nyelv hamar győz, leörön, úgy az akasztja az evolúciót. Ma már nemsoká a kazincbaszikai nyelvet dúrgerjük.
ZorróAszter 2024.09.11. 16:31:44
"Semmi oka nem volt a bolgároknak támadni 44-ben, ez a lényeg."
A hadászatban nincs ilyen. Aki ilyet hagy, az az esetek jelentős részében maga provokálja ki ezzel az ellenség váratlan támadását.
Hadicselek épülnek ilyesmikre. Ilyennekkel törbecsalni az ellenséget.
A szovjetek nem tudhatták, hogy mi a valós viszony a németek és a bolgárok között.
Maga is tudja mindezt, csak a narancsfarkát védelmezi.
ZorróAszter 2024.09.11. 16:34:35
"S ez miért lenne zsidó érdek?
Minden más esetben a zsidók lecsapnak. Miért élvez BG ilyen kivételezett helyzetet a zsidóknál?"
Azon is évtizedekig ültek, hogy Papon párizsi rendőrfőnök zsidókat, köztük gyerekeket deportáltatott Auschwitzba.
Nem 1990-ben tudták meg.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.11. 16:39:01
Minden katonai támadás mögött politikai szándék van.
Itt nem volt politikai szándék a támadásra.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.11. 16:41:11
Tehát akkor a zsidók kivárnak annak közzétételével, hogy a II. vh. alatt a bolgár lakosság és hatóság zsidókat irtott?
Billy Hill 2024.09.11. 17:26:31
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.11. 18:13:09
Közismert, hogy a zsidókat a náci német nagytőke irányítja. Ez lehet az egész mögött!
ZorróAszter 2024.09.12. 14:48:41
"Minden katonai támadás mögött politikai szándék van.
Itt nem volt politikai szándék a támadásra."
Akkor ezek szerint maga még sorkatona se volt.
Ilyet csak a civilek gondolnak, amikor lusták gondolkodni.
ZorróAszter 2024.09.12. 14:54:59
"Tehát akkor a zsidók kivárnak annak közzétételével, hogy a II. vh. alatt a bolgár lakosság és hatóság zsidókat irtott?"
Magyarország is azért úszta meg viszonylag enyhén azt, amit pl. Oroszországban műveltek, mert a németek vitték el a balhét.
Egészen addig, amíg nem szórakozunk túl sokat az ukránokkal, annyira, hogy elszedjék a háború után felvett de félretett jegyzőkönyveket. És nem kezdik leverni az ottani magyarokon.
"Tehát akkor a zsidók kivárnak annak közzétételével, hogy a II. vh. alatt a bolgár lakosság és hatóság zsidókat irtott?"
Például Papon párizsi rendőrfőnök esetén is kivártak. Sőt szerintem már Eichman esetében is.
Nyilván politikai fegyverként használják az ilyesmit.
Nemcsak Orbán van úgy, hogy a politikában semmi se drága. És a politikában mindent szabad.
ZorróAszter 2024.09.12. 14:56:02
"Közismert, hogy a zsidókat a náci német nagytőke irányítja. Ez lehet az egész mögött!"
Ilyenekkel meg a konteóval akkor jön, amikor semmi értelmes érve sincs.
ZorróAszter 2024.09.12. 14:57:30
"M*diaworks"
Szerintem is ganély egy banda. Jó hogy kicsillagozta. Én sem büszkélkednék velük a maguk helyében.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.12. 16:47:26
Konteóra konteó, mi a gond?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.12. 16:49:09
A németek egy zsidót se öltek meg velük szövetséges ország területén. BG esetében is így volt.
Azaz nincs kivel elvitetni a balhét.
Ha lett volna BG-ban zsidóirtás, az csakis a bolgárok felelőssége lehetett.
ZorróAszter 2024.09.13. 13:01:31
Ugye ezt írtam fentebb:
"És miután először letagadta, utána elkezdett hamukálni, hogy "Ja de az a kis zsidógyilkolászás az nem is Bulgáriában volt hanem valami megszállt területen.""
Most megint megnéztem, és szerint a múltkor is ezt találtam:
"A Jugoszláviától és Görögországtól visszaszerzett területeken 11363 fő zsidó azonban nem kapta meg a bolgár állampolgárságot, így a treblinkai haláltáborba deportálták őket."
Kik szedték össze őket és kik terelték őket marhavagonokba?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.13. 13:06:22
Azt a cikket én írtam, amikor még wikis voltam.
A kérdés az volt, gyilkoltak-e a bolgárok zsidókat, ez volt az eredeti kérdés. Nem az, hogy adtak-e át zsidókat a németeknek.
ZorróAszter 2024.09.14. 23:19:23
"A kérdés az volt, gyilkoltak-e a bolgárok zsidókat, ez volt az eredeti kérdés. Nem az, hogy adtak-e át zsidókat a németeknek."
Ha el is tekintenénk attól, hogy a haláltáborba vonatoztatták őket, attól nem lehet eltekinteni, hogy a vagonbarakás nem ment sehol emberek megölése és a többiek ilyenekkel való megfélemlítése nélkül.
A múltkor is azért hagytam abba a kutakodást ebben az irányban, mert ha jó nagy munkával előásnám az erre vonatkozó konkrét számokat is, maga valami jó fidesznyik érveléssel kezdene el halandzsázni.
Mert ezért lehet a sajtóban is géppuskatűzszerűen hazudozni, mert mire egyet bizonyítana az ember, addig ezer másikat sütnek el csípőből.
ZorróAszter 2024.09.14. 23:24:43
Ja és találtam két bolgár SS alakulatot.
en.wikipedia.org/wiki/Waffen_Grenadier_Regiment_of_the_SS_(1st_Bulgarian)
Hány volt. Csak ez a kettő?
És mit műveltek ezek?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.15. 06:55:34
Ha jól tudom, ezek a bolgár kormánytól függetlenül lettek, ellenzékiek alakították őket.
Harcoltak, a németeket segítve, miután a bolgár kormány átállt.
Az átállást ellenzők alternatív kormányt alakítottak, mely azonban sose volt ténylegesen hatalmon, mindig németek által ellenőrzött területen működött.
A vezető végül feladta, elment Argentínába: en.wikipedia.org/wiki/Aleksandar_Tsankov
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.15. 07:20:55
Ha lenne ilyen adat, ezerszer közzé lett volna téve.
Ha másért nem, az érdekek miatt.
Először is a bolgár kommunisták tették volna közzé, hiszen még egy adat lett volna az előző hatalom bűnlistáján.
Másodszor meg a zsidók. Nem titkoltak volna el ilyen sérelmet.
Azt meg soha senki se tagadta, hogy Bulgária átadott Németországnak minden bolgár állampolgársággal nem rendelkező zsidót, aki a területére került, kb. 12 ezer embert.
A bolgár kommunista tankönyvekben is az volt, hogy a "bolgár zsidók meg lettek mentve", csak az volt, hogy ez a hatalom akarata ellenére történt, progresszív értelmiségiek és illegális kommunisták harcolták ezt ki. Ami persze marhaság, de tény: ők se mondták, hogy irtották a zsidókat a hatóságok. A 12 ezer is mindig meg lett említve, de ott se írtak gyilkosságról, hanem az, hogy cinkos módon átadták a hontalan zsidókat, akik haláltáborokban kötöttek ki.
Olyan, hogy a bolgár táborokban zsidókat öltek vagy hogy a lakosság vagy a hatóságok gyilkoltak volna nem volt a kommunista tankönyvekben se. Miközben részletesen le volt írva, hogy a bogár antiszemita jogszabályok miket tartalmaztak.
A narratíva az volt kb. hogy: "a monarchofasiszta kormányzat átadta a BG területén lévő 12 ezer hontalan zsidót, ezek le lettek szállítva Lomba és Vidinbe, majd ott a németek átvették őket - a fasiszta kormány terveket dolgozott ki a 47 ezer bolgár állampolgár zsidó átadására is - a gonosz tervekről tudomást szerzett az illegális kommunista párt - az illegális kommunisták más progresszív erőkkel együtt sikeresen meggátolták a tervek végrehajtását - III. Borisz cár kénytelen volt leállítani a deportálást, mert rettegett a kommunistáktól - a szófiai zsidókat a kormány vidéki táborokba deportálta - a szeptember 9-i felkelésig életben maradtak a zsidók, majd az új progresszív kormányzat hatályon kívül helyezett minden antiszemita jogszabályt".
Most nincs kedvem rákeresni, emlékezetből mondom, de ez volt a hivatalos narratíva 1989 előtt.
Még olyan is volt, hogy kép a fiatal Todor Zsivkovról 1943-ból, egy szófiai utcán, alatta felirat "Zsivkov elvtárs megmenti a szófiai zsidókat". Nem vicc.
Ami az átadott 12 ezer zsidót illeti, volt próbálkozás 1989 után arra, hogy "a németek csinálták, semmi közünk hozzá", de kisebbségi vélemény, a "hivatalos" az, hogy tényleg a bolgár rendőrség intézte az összeírást és átadást.
A jelenlegi hivatalos zsidó narratíva ez:
"On March 4, 1943, the Bulgarian government, which had annexed Thrace from Greece and Macedonia from Yugoslavia, arrested all the Jews in these districts and sent them to two detention camps. Shortly afterwards, the Thracian Jews were transported in cattle cars with a Bulgarian police escort to the port town of Lom on the Danube River and handed over to the Germans. The Jews were loaded onto four small boats and arrived in Vienna ten days later. From there, they were sent to Treblinka to be murdered. The Jews of Macedonia were deported to Treblinka by land. In all, 11,370 Jews were deported.
Concurrently, the Bulgarian government was preparing for the first deportation of Bulgarian Jews from Plovdiv and Kyustendil. Once knowledge of the deportation plans began to spread, a group of members of Parliament, heads of the Church and public figures worked together to put pressure on the King and his government to stop the deportations. On May 24, 1943, the plan to deport Bulgaria’s 48,000 Jews was cancelled."
www.yadvashem.org/holocaust/about/fate-of-jews/balkans-and-slovakia.html#narrative_info
ZorróAszter 2024.09.15. 19:46:45
"Ha jól tudom, ezek a bolgár kormánytól függetlenül lettek, ellenzékiek alakították őket."
A szovjetek nem szopták azt be, hogy "Ugyan már! Ezek csak önkéntesek. A kormánynak semmi köze hozzájuk." szövegeket. A kormányokat tették felelősé hogy nem akadályozták meg a részvételt ezekben az SS alakulatokban.
De mint mondtam, nekem vannak homályos emlékeim Wehrmacht egyenruhába bujtatott bolgárokról is.
De a lényeg nem is ez, hanem hogy katonailag rendkívül súlyos hiba lett volna intakt hadseregeket hagyni a szovjet front hátában.
Ha utána néznénk a korabeli iratokban, szerintem megtalálnak azt az iratot, ahol ugyanezt maguk a bolgár vezetők mondják: vagyishogy tudják hogy a szovjetek ezek miatt meg fogják szállni Bulgáriát.
ZorróAszter 2024.09.15. 20:02:58
"Azt meg soha senki se tagadta, hogy Bulgária átadott Németországnak minden bolgár állampolgársággal nem rendelkező zsidót, aki a területére került, kb. 12 ezer embert."
Jó pár hónappal ezelőtt kizárólag azért kezdtem foglalkozni a kérdéssel, mert maga úgy beszélt, mintha SEMMI nem történt volna. Nekem meg eszembe jutott ezzel szemben amit egy bolgár zsidó mondott. Innen indult az egész. Én nem szeretem magát a holokauszt témát. Igyekszem messze elkerülni amennyire lehet. Csak az ilyenekre szoktam reagálni.
"Azt meg soha senki se tagadta, hogy Bulgária átadott Németországnak minden bolgár állampolgársággal nem rendelkező zsidót, aki a területére került, kb. 12 ezer embert."
Azok az emberek az antiszemita ideológia miatt nem lehettek bolgár állampolgárok miközben nemzsidók lehettek.
A zsidók összeszedése és marhavagonokba rakása sehol nem ment gyilkosságok nélkül. Csak éppen nem fogom bújni a netet a konkrét adatok és visszaemlékezések után. Maga is erre számít.
"Másodszor meg a zsidók. Nem titkoltak volna el ilyen sérelmet."
A párizsi rendőrfőnökkel, Paponnal kapcsolatosan is évtizedekig vártak. Eichman esetén is minimum több évet.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.16. 07:33:22
"maga úgy beszélt, mintha SEMMI nem történt volna"
Ami enm igaz.
Annyitra nem , hogy a magyar Wikiben ÉN írtam a cikket, mely beszámol a 11-12 ezer zsidó deportjáráról.
"eszembe jutott ezzel szemben amit egy bolgár zsidó mondott"
Azt mondta, hogy a bolgárok gyilkolták a zsidókat? Na, én ezt tagadtam,. S most is tagadom. Plusz ezt semmi se támasztja alá.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.16. 07:35:15
"Azok az emberek az antiszemita ideológia miatt nem lehettek bolgár állampolgárok miközben nemzsidók lehettek."
Így igaz.
Az 1940-es tv. kizárta a bolgár állampolgárságból a zsidókat. Kivételt azok kaptak, akik a tv. hatályba lépésekor már állampolgárok, valamint az ilyen szeméyektől a jövőben születő gyerekeket.
De ezt se tagadta senki. Sőt, ez is benne van a cikkben.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.16. 07:36:11
"A zsidók összeszedése és marhavagonokba rakása sehol nem ment gyilkosságok nélkül."
Mo-on is ment. Pedig Mo-ról 40-szer annyi zsidó lett deportálva.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.16. 07:37:22
"A párizsi rendőrfőnökkel, Paponnal kapcsolatosan is évtizedekig vártak. Eichman esetén is minimum több évet."
Akkor mi is várjunk. Ami addig biztos: nincs adat mely elméletedet alátémasztja.
S nem is világos, miért várna ezzel bárki is.
De oké, ha lesz adat, visszatérünk a témára.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.16. 07:39:21
Mindegy. BG-t nem tekintette a SZU harcoló félnek. Ahogy pl. a spanyolokat se, pedig ott is Hitler szövetségese volt Franco. Viszont csak önkéntesek mentek a keleti frontra.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.16. 07:39:52
"nekem vannak homályos emlékeim Wehrmacht egyenruhába bujtatott bolgárokról is"
Gondolom, a MediaWorks közreműködésével...
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.16. 07:40:41
"tudják hogy a szovjetek ezek miatt meg fogják szállni Bulgáriát"
Nem emiatt, hanem a teheráni és jaltai egyezszég miatt.