A Bese-ügy mellékszála szerencsésen alakult. Nem is véletlen, hogy a magyar katolicizmus ultraferencista áramlatának legismertebb megmondóembere, Perinta-Messiás Rita iszonyúan mérges.
A mindezt nem a jobboldali médiák tették, hanem a baloldaliak!
A baloldali médiák ugyanis nem bírták ki, hogy ne csináljanak a valósnál nagyobb botrányt Bese Gergely lebukásából. Normál esetben ugyanis csak arra kellett volna rámutatni, hogy egy pap hiteltelen, megsérti fogadalmát, ráadásul jöhetett volna a szokott érv, hogy aki ellenzi a homokosságot, az titokban maga is homokos.
De nem, ezt kevésnek éreztek, így jött a szimpla buzizás, meg a kaletázás. Aminek üzenete kettős: a homoszex az rossz dolog, s kapcsolat van a pedóság és a homokosság között.
A gond az, hogy ez nem alkalmas a jobboldal elleni harcra, hiszen a jobboldal éppen ezt állítja. Azaz a ballib médiák a Bese-ügy kapcsán megerősítették a jobboldali álláspontot. Ami elég vicces.
Perintáék őrjöngenek: a sajátjaik tették tönkre több év munkáját, mellyel arra mentek, hogy tudatosítsák: a homokosság jópofa, progresszív, tapsolandó dolog, míg a pedóság meg fújjfújj és akasztófát érdemel, s a kettő szinte egymás ellentéte.
Szóval ez a Bese gyerek még halálában - nyilván nem fizikai értelemben, hiszen él mint ember - is tudott ütést mérni. Ami azért nem semmi.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vasútihíd 2024.09.19. 06:28:51
mindenesetre vannak érdekesebb témák is. engem mondjuk érdekelne a robbanó csipogók és walkie-talkiek technikai részletei. mit és hova rejtettek benne el és hogyan nem vették észre. mondjuk ha repülőre szállt volna valaki ilyennel ott a biztonsági ellenőrzés megtalálta volna-e a problémát.
ez a nevem senki 2024.09.19. 07:47:53
szent
elte a kármelitát és kú
riát, ígyjjól száj
baba szta a jappáni libcshiket
IdomitottFoka 2024.09.19. 08:46:28
ja!, amúgyis van bolgár szál is, bircának sem érdektelen a téma. reméljük van benne buzi is, akkor tuti lesz cikk.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.09.19. 09:07:07
Ma reggel pedig mínuszos hírben megemlítették, hogy amúgy zajlk a kivizsgálás a három (3) áldozatot követeleő szurkálás ügyében.
Így kell ezt, szépen lassan januárra meg is tudjuk mi történhetett valójában.
Tapi2021 2024.09.19. 10:36:19
Mármint, amekkora botrányt és károkozást Orbánéknak, nekünk, REMÉLTEK.
Tapi2021 2024.09.19. 10:39:33
Csak azon, hogy sem a Bese ügy, sem a többi nem okzza a jobb-konzi-keresztény oldal és kormánya várva várt bukását. Nem?
"Változatlan a Fidesz-KDNP támogatottsága."
index.hu/belfold/2024/09/19/nezopont-intezet-kutatas-partok-tamogatottsag/
Serény Vélemény 2024.09.19. 11:04:38
Ha még nem ismerted volna ezt az adást... :)
Tapi2021 2024.09.19. 13:21:51
Így ment, megy ez.
Hozzáteszem mellékszálként, hogy a NYUGAT a rendszerváltás után nem, hogy nem várta el vagy támogatta a régi rendszer fenntartóinak és működtetőinek, no meg HASZONÉLVEZŐINEK számonkérését, hanem direkte AKADÁLYOZTA!
Pedig milyen kommunista-szocialista-diktatúra ellenesek voltak. Ugye.
Oly annyira, ahogy ebben az anyagban is látható, hogy már a hetvenes években folyt a későbbi "barátok" kiképzése, megvásárlása. Akik aztán a rendszerváltáskor... hát, hogy is mondjuk, nem feküdtek keresztbe a nyugati, amerikai tőkének és bármi érdeknek...
És azóta sem.
Miért van az, hogy még ma is kedvesebb nekik Apró Antal unokája, a KISZ egykori vezetője..., mint bárki a jobb-konzi-nemzeti oldalon?
Nem az lett volna, lenne a természetes, hogy Amerika és a nyugat NEM az egykori kommunizmusépítőkkel szövetkezik, bratyizik, hanem a velük szemben állókkal?
Költői kérdés, mert tudjuk jól, hogy az ideológiai máz alatt ott a lényeg: az ÉRDEK!
És, ha az érdekeiket az ex-komcsik, szocik, szolgálják ki (jobban), akkor ők a barátok. Ez ennyi.
Így volt ez akkor is, és így van most is!
Apropó! Ha mondjuk nem adnak a nyugati kapitalisták, egy szoci-komm. diktatúrának több milliárd dollárnyi hitelt.... Hmmm, lehet, hogy nem kellett volna várni a rendszer összeomlására 1990-ig????
Gery87 2024.09.19. 14:36:11
De hát ez történik!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.19. 14:42:36
Nagyon nem.
Most már ott tartanak a ballib médiák, hogy Semjén biztos homokos és pedofil: hvg.hu/itthon/20240919_semjen-zsolt-irasbeli-kerdes-pedofilia-gyanuja-kecskemeti-pap-vadai-agnes
Gery87 2024.09.19. 14:51:37
Lehetnek még csodák.
Örmény Köztársasági Párt:
2007 33.9% 64/131 képv. hely Kormányon
2012 44,0 % 69/131 képv. hely Kormányon
2017 49.2% 58/105 képv. hely Kormányon (2017–2018)
Ellenzékben (2018–2019)
2018 4.7% 0/132 képv. hely Parlamenten kívüli
"A 2017-es parlamenti választáson a Republikánus Párt újabb győzelmet aratott, 58 mandátumot szerzett 105-ből. ......
A 2018-as előrehozott választásokon összeomlott az Örmény Köztársasági Párt, amely csak a szavazatok 4,7%-át szerezte meg, és Örményország függetlensége óta először elveszítette minden politikai képviseletét a nemzetgyűlésben."
Gery87 2024.09.19. 14:52:26
Nem lennék meglepve, elég bárgyú kis homokos ábrázata van:)
Rogánról meg biztosan állítják egyesek hogy fiúkája van.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.19. 14:55:45
Igen, Gyurcsány meg Soros titkos fia.
Gery87 2024.09.19. 14:56:12
Azért is lehetett a válás után nerednyina....tud ezt azt Tóniról meg hát ő sem "tiszta"...ha saját magáról tálal ki még az se jó a maffájuknka.
Annyi lopott pénzük van, már unalmukban nem tudnak mit csinálni hát megbuzulnak....egy kis izgalom, újdonság.
Pont mint mikor a Hollywoodi celebek orgiáznak, drogoznak meg tizenéveseket kúrnak le..
Gery87 2024.09.19. 14:57:08
Eddig még nem kerültek elő Soros titkos gyereki, ellenben elég sok a búza a NER tájékán.
Szóval erre pöppet több esély van:)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.19. 14:58:20
Pedig nem igaz. Se Rogán, se Semjén nem homokos és nem pedó.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.19. 14:59:07
Tehát akinek sok pénze van, az előbb-utóbb homokos lesz? Komolyan hiszed ezt?
Gery87 2024.09.19. 15:01:21
A legkisebb gond velük hogy kit kúrnak meg.
Rogánnét még meg is értem...;)
Gery87 2024.09.19. 15:03:41
Ezt így Szófiábanmegmondod tutira?
:)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.19. 15:06:47
Igen. Semjént még ismerem is személyesen. Abszolút heteroszex, monogám, eleve nem a nők a fő érdeklődése.
Gery87 2024.09.19. 15:08:47
Nem, ez nyilvánvaló túlzás csak.
De azért tudjuk hogy bőven van példa rá a történelemből hogy az elit hát "érdekesen tud mulatni" maradjunk annyiban...
A hatalom, a pénz, az unalom, a lehetőség valóban teret tud adni bizarr és különc, abnormális vágyaknak!
A "kisemberre" ugye kevéssé jellemző mindenkor hogy szerető(ke)t tart, orgiákra jár, egy vagyont elkölt drogra és kipróbál ezt azt...egyszerűen több lehetősége, pénze, ideje van erre és arra hogy ezt titokban tartsa.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.19. 15:13:34
Tehát ha honlap hatalmas összeg jönne hozzám, homokos akarnék lenni?
Nem hiszem.
Ha egy normál ember sok pénzt szerez, akkor se változik meg érdeklődése. Ha mondjuk addig kisvasútakkal modellezett, akkor vesz magának valami szuper terepasztalt, de nem fog akarni mondjuk olyat tenni, amit addig nem akart, csak mert megengedheti magának.
Gery87 2024.09.19. 15:16:47
Persze, el tudom képzelni, hát pont az a lényeg hogy ne legyen gyanú!
Meg hogy nem köti az orrodra.
"eleve nem a nők a fő érdeklődése."
Erről beszélünk:)
Na mindegy hagyjuk ezt a faszit, tényleg csak pletyka, az meg nem ér ennyit.
Gery87 2024.09.19. 15:19:27
"homokos akarnék lenni?"
Nem mondtam ilyet.
"akkor vesz magának valami szuper terepasztalt, de nem fog akarni mondjuk olyat tenni, amit addig nem akart, csak mert megengedheti magának."
Aki meg szereti a fiatalok csajokat, eleve megvan benne ez 40-50 évesen is...ez a fétise...az meg elmegy egy zártkörű bulira és 16 éveseket kúr, mert ismer olyat aki szervez ilyet, vagy "beviszi"...
Volt valami ilyen botrány nemrég.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.19. 15:22:19
Persze, így van.
De Semjén nem ez a típus.
Rogánról el tudom képzelni, de ő se pedó. Azaz nem tenne semmmi akkora botrányosat.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.19. 15:23:51
Neki a legfontosabb az Istennel való viszonya. Ebben abszolút fanatikus.
Ez minden mást felülír.
Gery87 2024.09.19. 16:04:33
Nem is azt mondtam hogy azt beszélik hogy pedó hanem hogy buzi.
"Neki a legfontosabb az Istennel való viszonya. Ebben abszolút fanatikus."
Egyrészt ha így van, elég romlott társaságot választott magának.
Másrészt viszont én továbbra sem hiszem el hogy így lenne.
Semjént "maximum, jó esetben", úgy tudom elképzelni mint a "jó fiút" aki tényleg jó gyerek, de a "rossz srácokkal" bandázik, csakhogy menő legyen, tényező legyen, amikor meg azok rosszat tesznek vagy velük együtt ő maga is, akkor megmagyarázza hogy mégis miért nem baj ez...
Tapi2021 2024.09.19. 17:25:19
Mert ez így van.
Amint lesz a többség számára JOBB politikai/ideológiai ajánlat a Fideszénél, bizonyosan le lesznek váltva.
Tapi2021 2024.09.19. 17:36:27
Éppen arról beszél Birca, hogy ilyen lehet, BÁRMELYIK pártban. Főleg, ha titokban csinálják. A többiek honnan tudnák?
De ti, az ellenzék most azt csinálja, hogy egy-egy ember privát "bűnét", tolnátok rá egy egész - kb. 3 milliós - közösségre.
Vagyis, ha kiderül, hogy XY TITOKBAN buzipartikra jár, akkor az egész Fidesz-KDNP és szavazóik is nyilván buzik.
Vagy az EGÉSZ egyház, ha előkerül egy buzi pap...
Ezzel van a gond.
Tapi2021 2024.09.19. 17:43:15
A hatalom, a pénz, az unalom, a lehetőség valóban teret tud adni bizarr és különc, abnormális vágyaknak!"
Ez sajnos így van. A sok pénz, főleg, ha hirtelen jön, rendkívüli módon próbára teszi az ember jellemét, erkölcsi tartását, sőt a hitét is.
Nem véletlenül hullanak a hirtelen meggazdagodott, hirtelen túl híressé váló művészgyerekek sem Amerikában.
Tapi2021 2024.09.19. 17:49:18
Erre nem vennék mérget.
Ahogyan az előbb írtam, ez függ a személyiségétől, az erkölcsi tartásától, a hite erejétől is.
Plusz:
„Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik Istent: megszégyenítésetekre mondom ezt.” (1Kor 15,33-34)
Az ember változik, ha változnak a körülményei is, főleg, ha drasztikusan.
Tapi2021 2024.09.19. 17:52:05
Erről beszélünk:)"
Gondolom, úgy értette, hogy nem a szex, hanem más.
Karrier, hatalom, pénz, vadászat... :-(
Tapi2021 2024.09.19. 17:53:56
Mit gondolsz én miért lottózom! :-)
Persze csak 18+ jöhetne szóba! :-)