magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Nem-keresztény oroszországi régiók

A szovjet korban persze minden vallást elnyomtak egységesen. Még pluszban az iszlámot és a judaizmust is, mert ezeknek politikai jelentősége is volt.

Míg pl. a kereszténység "csak" ideológiailag volt problémás, addig az iszlám etnikai és politikai problémát is jelentett. Jellemző adat: 1985-ben az egész Szovjetunióban 1 azaz egy darab muszlim felsőfokú teológiai iskola működött. A judaizmus esetében a plusz elnyomás 1967-ben kezdődött, amikor a Szovjetunió szakított Izraellel, innentől minden szovjet zsidó potenciálisan ellenségesnek számított.

A kommunista rendszer után minden vallásban hatalmas újjászületési hullám indult. Eleinte ez sok új vallást is eredményezett, jellemzően 2 irányban:

  • nyugati, elsősorban újprotestáns missziós tevékenység eredménye,
  • pogány csoportok.

Utóbbiak között jellemzően van 2 típus:

  • valóban folyamatosan létezett, marginalizálódott csoportok megerősödése, ezek zöme etnikai alapú, pl. a Csumarij Jüla vallás a mariknál, ennek ma is vannak követői, ez a marik kereszténység felvétele előtti sámánista típusú ősvallása, a szovjet időkben is működött, persze titokban vagy "folklór" álca alatt, azóta meg normál vallás, a marik egy része máig követi, sokan a kereszténységgel párhuzamosan,
  • teljesen új elképzelések, melyek vissza akarnak "állítani" valami régen megszűntet, pl. szláv ősvallást hirdető új felekezetek.

Jelenleg 7 oroszországi régió van, ahol az iszlám a többségi vallás.

Ezek közül 2 a Volga-régióban: Baskíria és Tatársztán. Mindkettőben a muszlim többség oka etnikai. A baskírok és a tatárok hagyományos vallása az iszlám, s mivel ebben a 2 régióban többségben vannak (Baskíriában az oroszok aránya 38 %, Tatársztánban 39 %), így a vallásuk is többségi.

A kaukázusi 5 muszlim többségű régió 2 csoportra osztható:

  • ahol jelentős - 30 % körüli orosz lakosság van -, azaz az iszlám többségi, de a kereszténység jelenléte is nagy, ezek: Kabardino-Balkária, Karacsajevo-Cserkeszia,
  • a 95+ %-ban muszlim régiók, ezekben az orosz lakosság minimális, 5 % alatti, ezek: Csecsenia, Dagesztán, Ingusétia.

Az egész Észak-Kaukázus keleti és központi része egyértelműen muszlim, ez alól egyedül Oszétia kivétel, az iráni népekhez tartozó oszétek hagyományosan keresztények.

Érdekes, hogy a muszlim vallás mindig segítette a nemzeti tudat fennmaradását Oroszországban. A leginkább kisebbségellenes időkben - ez nagyjából a Brezsnyev-kor -, amikor a kisebbségi nyelvű tanítás erősen vissza lett szorítva az általános iskolai szintre, Baskíriában és Tatársztánban akkor is megmaradt a baskír és tatár nyelvű oktatás középiskolai szinten.

A 2 buddhista régió: Kalmükia és Tuva.

Tuva kivételes eset. Az egyetlen Észak-Kaukázuson kívüli régió, ahol az orosz etnikum aránya minimális. Jelenleg az orosz arány alig 10 %, ez folyamatosan csökken, az ok: ez Oroszország egyik legszegényebb régiója.

Összesen 10 oroszországi régió van, ahol az orosz lakosság aránya 50 % alatti: az ebben a cikkben említett 7 régión kívül még:

  • Csuvasia - 31 % orosz, 64 % csuvas,
  • Észak-Oszétia - 15 % orosz, 66 % oszét,
  • Jakutia - 32 % orosz, 55 % jakut.

Tuvában a buddhizmus rendkívül mély gyökerekkel rendelkezik, erősen összefonódik a tuvai sámánista ősvallással (ez a buddhizmusban teljesen megszokott dolog).

Sajátossága még: ez Oroszország egyik legkevésbé eloroszosodott régiója, Tuvában az utca embere is tuvaiul beszél, sokan nem is tudnak rendesen oroszul. Ehhez hasonló Oroszországban még 2 régióban fordul elő:  Csecseniában és Ingusétiában, ahol szintén inkább a helyi nyelven megy a kommunikáció, nem oroszul.

A tuvaiak kevesen vannak, alig 300 ezres nép, de mivel etnikailag szinte homogén területen élnek, ráadásul földrajzilag szinte elzárva, az identitás erős. S a tuvaiak jelenléte az orosz politikában is erős, elég csak Sojgu tábornokra, volt honvédelmi miniszterre gondolni.

A másik eset Kalmükia. A kalmükök Európa egyetlen buddhista népe, egyébként távolra szakadt mongolok. Ez a legnyugatibb pont, ahová egykor eljutottak a buddhista misszionáriusok.

zöld - muszlim többség, narancs - buddhista többség

mari ünneplés, részben a mari ősvallás elemeivel

Címkék: közélet
18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr2818705990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gelimtrtrddddd 2024.10.13. 07:24:04

pl. szláv ősvallást hirdető új felekezetek.
---------------
1. A felekezet egy bullshit új-ónemmagyar hang, ahogy a feleség, ezt a hangot is dúrgerni kell. A fél indogermán pel-spel-től izolált hang, a magyarnál germán, de stak maradáj, a fingár nyelveknél szláv, a szláv polъ. A felekezet bullshit kez-es hang,m úgy dúrgerni, de erről írtem a blogemon.

2. A vallást kirakem, ahogy vélést, választást, libcsizmust, voluntas, úgy stak az vallás, anat vél és választ az ember, de az ősi nem vallás. Az ősi az olyan, ahogy a fing, ha kell, ha nem, hát jen, naturális. Stakhát szláv ős? Hát az is túl, al kretény. Nem, nem, ettől eredően nácizmus vál, ahogy látni van a Wagner és Prigozsin, vagyis magyarisztika, indogermanisztika.

Gelimtrtrddddd 2024.10.13. 07:30:16

A kommunista rendszer után minden vallásban hatalmas újjászületési hullám indult. Eleinte ez sok új vallást is eredményezett, jellemzően 2 irányban:
------------
Rendraku után ármány újrabírtaválás vagy erjeszedési árna áradt, eredt, enteredett.
Eredményezet egy bullshit z-s verb, dúrgerni...artosan pár raktajangnak.

A hullám egy bullshit hang, hull skel indogermán stumától, de a Woge-ra ősmagyar az árna, ennek raktányja ármány árna. Az árna az árad vagy ered, úgy Rekiotnval, raktányval: ármány árna árad. De ha itt vagyunk, úgy nem szület ősmagyarul, hanem bírtavál, de ide inkább erejeszed, vagyis rise, úgy raktányos, Rektionos: ármány erjeszedési árna áradt, artosan pár raktajangnak.

Gelimtrtrddddd 2024.10.13. 07:32:56

A szovjet korban persze minden vallást elnyomtak egységesen.
------------
A szovjet időnél a libcsizmusokat anavadúrongták?

Ez Lüge! A kommunizmus az kreténység volt, egy keresztény-libernyák diktatúra. A kommunista idők keresztény idők voltak.

Gery87 2024.10.13. 11:16:08

"Sajátossága még: ez Oroszország egyik legkevésbé eloroszosodott régiója, Tuvában az utca embere is tuvaiul beszél, sokan nem is tudnak rendesen oroszul. "

Tuva 1944-ig nem is volt Oroszország/SZU része.
1912-ig kínai, majd 1914-től orosz protektorátus volt, 1921-től pedig független állam Tuvai Népköztársaság néven. 1944-ben a Szovjetunió bekebelezte.

Gelimtrtrddddd 2024.10.13. 12:33:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ana erda xy kommunista rejkuja volt.

Világja staka kreténynek van, állam libernyék hang, ősmagyarul úgy van, ahogy fentebb.

gigabursch 2024.10.14. 13:12:56

Köszönöm, érdekes volt!

ZorróAszter 2024.10.14. 13:37:16

A tuvaiaknál vajon lámaista buddhizmus van? És a kalmükök?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.10.14. 13:41:12

@ZorróAszter:

Mindkettő mongol hatás, szóval mahajana típus, azon belül is lámaizmus. A mongolokhoz a tibetiek vitték.

ZorróAszter 2024.10.14. 15:41:49

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Mindkettő mongol hatás, szóval mahajana típus, azon belül is lámaizmus. A mongolokhoz a tibetiek vitték."

Logikusnak logikus, de láttam már furcsaságokat.

ZorróAszter 2024.10.14. 15:42:22

@Gery87:

Köszi, de pont az nincs rajta amit kérdeztem.

Gery87 2024.10.14. 21:46:23

@ZorróAszter:

Jaj, igazad van, nem veszi külön...

ZorróAszter 2024.10.15. 12:45:06

@Gery87:

Nem baj, attól még érdekes. Köszi.

Gery87 2024.10.15. 15:00:31

@ZorróAszter:

Talán az egyik legérdekesebb hogy a csehek mennyire felvállalják hogy nem vallásosak.

ZorróAszter 2024.10.15. 15:42:37

@Gery87:

Igen, azon én is meg szoktam lepődni.

Gery87 2024.10.15. 23:30:32

@ZorróAszter:

Talán igaz a cseh mondás: "mindenkor lgy modern".
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása