A ballibaizmus érdekes képződmény: tartalmilag ugyan teljesen antikommunista, ultraliberális, de módszereiben bolsevik, leninista.
Korábban évekig az ment a táboron kívül hogy ki az áruló: az, aki "gyurcsányozik", vagy az aki Gyurcsány mellett van - s a két tábor egymást ugyanazzal vádolta, tudniillik, hogy a Fidesz fizeti őket.
Mostanra a gyurcsányista tábor minimális méretűre zsugorodott, lassan ki is kerülnek a ballib fősodorból. Sikerült ugyanis megtalálni az új egységet, a talpramagyarizmusban. Ez sokkal erősebb most, mint minden korábbi összefogdosás, hiszen már egyértelműen egyesülés van, nem különböző játékosok taktikai egysége. Olyan szintű ez, hogy bárki aki Talpramagyar Péter ellen beszél, az azonnal Fidesz által lefizetett, de a legjobb esetben is a Fidesz érdekében cselekvő embernek számít.
Nem veszik észre, hogy a ballib tábor nem nőtt meg, hanem egyszerűen egyesült. Persze ez se kis eredmény: amíg a ballib tábor egységes volt, nagyjából 1994-2006 között - sose szenvedett igazán megaláló vereséget. Viszont ez még messze nem győzelem.
Meghívta a HVG a népszerű ballib szociológust, akinek politikai pedigréje tiszta - hosszú idő óta rendszeresen szakért ballib médiákban -, szóval lelkes ballib keménymagos. Viszont komolyan veszi saját szakmáját, nem akar lesüllyedni pulai szintre, így mégis a valóságot elemzi, nem az álmokat.
Néztem a kommenteket több helyen. Hát a ballib keménymag nagyon nem elégedett, hogy az "okoskodó néni" - az egyik kommentelő nevezi így - nem igazolja vissza, hogy már az egész ország Talpramagyar Pétert akarja, s mindjárt bukik a Zorbán a jövő havi előrehozott választáson.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gery1987 2025.01.10. 13:02:08
Mindenki aki nem fidesz az sorosista, hazaáruló, pedobuzerans, gyurcsaaanny..stb.
Tok ugyanaz a szar lemez....most a B oldal pörög a talpramagyarizmua dumaval nálatok.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.10. 13:06:01
Sose mondok ilyet.
Gery87 2025.01.10. 14:22:05
Ez a poszt is arról szól hogy a ballibek hülyék, olyanok mint a komcsik, azok is hülyék...mindenki hülye, csak Orbán nem.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.10. 14:27:32
A szektás szellemiség jellemző a hangadóikra.
vergyula 2025.01.10. 14:30:05
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.10. 14:33:23
Nem. Nem ők a hangadók.
Tulajdonképpen a Fidesz úgy tudott nyerni annak idején, hogy ezzel felhagyott.
Én még jól emlékszem a 2002 utáni fideszes Sajtóklubra. A műsorok arról szóltak, hogy a magyarok bunkók, hülye prolik, ex-komcsik, stb., ezért nem akarnak a Fideszre szavazni.
A 2006-os újabb pofon döbbentette rá őket, hogy ez így nem fog soha működni.
Egyébként Talpramagyar Péter most pont ugyanezt próbálja az ellenoldalon.
gigabursch 2025.01.10. 14:47:31
A büdösszájazással?
Nem értelek.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.10. 14:48:06
Sokkal-sokkal óvatosabb.
GyMasa 2025.01.10. 20:14:17
Nem óvatosabb, hanem Ő is meg a CIA is tanult a MZP féle zakóból.
A CIA olyat választott, aki jobban használja a spindoktorokat és jobban követi az utasításokat.
MP meg azt tanulta meg, hogy érdemes használni a CIA által biztosított erőforrásokat.
Ezen felül a CIA végre rájött arra, hogy az első lépés Orbán leváltásához Gyurcsány eltakarítása a porondról.
Alöksz Róz Unbanned 2025.01.10. 20:40:00
nagyon jó az agymosóprogramjuk, szájert is sikeresen bebuzították.
Alöksz Róz Unbanned 2025.01.10. 20:40:43
Gery87 2025.01.10. 21:33:51
Ja ahogy a fideszére is.
Alöksz Róz Unbanned 2025.01.10. 21:44:35
telex.hu/belfold/2025/01/10/bruti-tisza-sziget-debrecen
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.11. 06:45:54
Tehetségtelen szegényke, most megpróbál politikus lenni.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.11. 06:48:15
Pont hogy nem.
Alöksz Róz Unbanned 2025.01.11. 11:02:21
Gery87 2025.01.11. 12:05:42
Jó hát, nyilván tagadod, nem lep meg.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.11. 13:17:46
Miért lenne?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.11. 13:18:11
Tagadom ami nem igaz.
Alöksz Róz Unbanned 2025.01.11. 16:05:09
gondoltam próbálkozik a humorista pályával is, ha már kutyapártos :-)
Alöksz Róz Unbanned 2025.01.11. 17:26:36
vergyula 2025.01.11. 18:40:53
Gery87 2025.01.11. 22:35:04
Francokat nem.