Donald Trump felfüggesztett több külföldi pénzügyi támogatást.
Kiderült: egyes "civilek" nem csak a különböző gazember-alapítványoktól kaptak pénzt, de egyenesen az amerikai államtól is.
Ezzel persze semmi gond, de az ilyennek a neve "idegen ügynök", nem "civil aktivista".
A magyar „civilek” 95 %-ban nem civilek, ez igaz egész Kelet-Európára. Annyira egy készből vannak irányítva, hogy ez külön vizsgálat nélkül is látszik, lásd amikor különböző országokban teljesen más szervezetek ugyanazt a díszletet alkalmazzák a tüntetéseiken. Egy időben pl. a fehér zongora lett ilyen díszlet: Kijevben kezdték 2013-ban, nem csodálkoznék, ha a mostani szerbellenes belgrádi hőbörgésen is lenne (nem néztem meg minden képet) - miközben mindenki, akinek már volt vagy van zongorája, az tudja, még egy kisméretű zongora mozgatása is komoly erőfeszítést igényel (nekünk volt zongoránk pár évig), nemhogy egy teljes méretű hangverseny-zongora cipelése, olyan módon, hogy az rendesen működjön is a helyszínen, alapvetően még egy kisebb zongorát is újra kell hangolni intenzív mozgatás után, a hangszer rendkívül érzékeny, ez nem gitár, hogy lehet cipelni hátizsákban.
Persze akadnak szélhámos álcivilek is, akik egyszerűen kiismerték a rendszert és pénzt látnak benne, az egész nem is érdekli őket. Én is ismertem ilyen bolgár embert. Folyamatosan pályázott és nyert is projekteket. Érezte mire fognak pénzt adni, pl. ilyen "a Kardzsali megyei mozgássérült homoszexuális muszlim cigányok társadalmi marginalizációja", hogy tanulmányt akar kiadni erről - aztán kap mondjuk 8000 dollárt, ebből 2000-et elkölt ténylegesen a projektre, a netről összeollóz halandzsákat, majd ki kell nyomtatni a közhelyekkel teli iratot, aztán szétküldeni, s nyert 6000-t. Lebukni sose lehet - még maga a fizető szerv se olyan bolond, hogy ilyeneket elolvasson.
A civil azt jelenti, hogy valaki csinál valami közhasznút. Esetleg többen összeállnak, pénzt gyűjtenek, együtt csinálják. Azt nem jelenti, hogy valaki "hivatásos civil", aki abból él, hogy mások igényeit teljesíti. Ennek neve "lobbista"
Az említett Trump-intézkedés vicces bulgáriai következménye: veszélybe került az idei szófiai homokmenet megrendezése. Ugyanis kiderült, az eddigi szófiai homokmenet fő szervezője, a Dejsztvie nevű bolgár homoklobbista ifjúsági szervezet gyakorlatilag az amerikai Külügy pénzéből működik.
A legviccesebb, hogy ha az ember rámegy a tavalyi finanszírozás indoklására az amerikai kormányzat honlapján, ott feketén-fehéren le van írva: "Objectives - To support the achievement of U.S. foreign policy goals and objectives, advance national interests, and enhance national security by informing and influencing foreign publics and by expanding and strengthening the relationship between the people and government of the United States and citizens of the rest of the world.", azaz "Célok – Az USA külpolitikai céljai és célkitűzései megvalósításának támogatása, a nemzeti érdekek előmozdítása és a nemzetbiztonság fokozása a külföldi nyilvánosság tájékoztatásával és befolyásolásával, valamint egyrészt az USA népe és kormánya, másrészt a világ más ország polgárai közötti kapcsolat bővítésével és megerősítésével.".
Persze mindez teljesen legális. A legnagyobb baj, hogy orosz kötődésű egyének posztolnak a TikTok-on, "orosz kötődés" alatt olyat is értve, hogy az illető unokatestvére tavaly járt Moszkvában.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vergyula 2025.01.29. 12:17:46
Wildhunt 2025.01.29. 12:36:16
_Neville 2025.01.29. 13:22:51
Aham.
Wildhunt 2025.01.29. 13:54:41
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.29. 13:55:16
Sőt.
Ha az amerikai kormány nyíltan fizet valakinek, az "demokrácia építés",
Ha meg valami szervezet csak reklámoz, mely távoli kapcsolatban áll bármely orosz személlyel, akkor az "orosz titkosszolgálati akció".
vergyula 2025.01.29. 16:07:37
Szerintem nem. Pl. Bayer nem propagandista, a Megafon viszont igen.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.29. 16:11:33
Miért? Bayer is kap fizetést.
vergyula 2025.01.29. 16:13:39
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.29. 16:18:53
A megafonosok tehát csak pénzért csinálják? Nem hiszem.
vergyula 2025.01.29. 16:34:23
Egy megafonosról előbb el lehet képzelni, hogy több pénzért átáll.
vasútihíd 2025.01.29. 16:38:05
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.29. 16:38:35
Nem jellemző, hogy valaki elmegy valamit csinálni valahová, mikor más lehetősége is van.
Ez nem a Kádár-rendszer, hogy aki újságíró lett, az csakis a hatalom újságírója lehetett.
Miért menne egy nem-fideszes a Megafonhoz dolgozni?
vergyula 2025.01.29. 16:48:08
Azt nyilván nem hiszem, hogy bármelyikük titkon ballib lenne.
Bayernek legalább önálló gondolatai vannak, még ha azok egyeznek is a párt irányával. Olvastam tőle politikamentes novellákat, néhány kifejezetten tetszett.
Korábban Fábry is ilyen volt.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.29. 16:51:02
Akkor ezek szerint mindenki csak a pénzért csinálja, aki nem vezető beosztású megmondóember?
Nem hiszem.
Nyilván mindenki köt kompromisszumokat, mint minden munkahelyen, de ennél többet minek?
vasútihíd 2025.01.29. 16:51:51
vergyula 2025.01.29. 16:59:18
Ez mondjuk szerintem főleg a Fideszre igaz, de nem kell összevesznünk.
És miért jó ez az egész a globális háttérhatalomnak?
vergyula 2025.01.29. 17:04:29
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.29. 17:09:34
Egy egyszerű újságíró mindenképpen propagandista?
vergyula 2025.01.29. 17:13:19
vasútihíd 2025.01.29. 17:19:29
vergyula 2025.01.29. 17:28:37
vasútihíd 2025.01.29. 17:36:55
vergyula 2025.01.29. 17:41:54
vasútihíd 2025.01.29. 17:44:09
_Neville 2025.01.29. 18:43:53
De nem tudom, csak pénzért megéri-e ezt csinálni, most azt félretéve, hogy én nem alapvetően nem lennék elég vonalas egy Megafon jellegű cucchoz semmilyen pártnál, de faszom se akarna nyilvános köpőcsészéje lenni az ellenszektának. Aki politikai influenszernek áll, azért ezt is vállalja.
vergyula 2025.01.29. 18:47:38
Billy Hill 2025.01.29. 18:59:55
Tapi2021 2025.01.29. 20:08:31
Sőt! Ha soha semmi köze nem volt oroszokhoz, de az a VÉLEMÉNYE, hogy be kell fejezni az ukrán háborút, és nem úgy, hogy ELŐBB KIVÍVJÁK A VÉGSŐ GYŐZELMET!, akkor máris orosz bérenc, Putyin pincsi.
Mert csak. Hogy másképp lehetne ez a véleménye? Ami szembe megy az EGY IGAZ véleménnyel (akarattal és érdekkel).
Tapi2021 2025.01.29. 20:32:34
Egy megafonosról előbb el lehet képzelni, hogy több pénzért átáll. "
Hát ezzel nem biztos, hogy vitáznék.
Pláne, hogy látom a szakmát belülről. Akkor is, amikor változik a gazda.
Tapi2021 2025.01.29. 20:35:22
Tapi2021 2025.01.29. 20:43:44
Tapi2021 2025.01.29. 20:46:49
Ezzel sincs vitám. Legalábbis a többség esetén, mert vannak kivételek is. Néha a tehetség akár egy balett táncosból is kivillanhat.
Tapi2021 2025.01.29. 20:49:46
Ő tud birkavesével földrengést is megelőzni. :-)
vergyula 2025.01.29. 21:04:33
vergyula 2025.01.29. 21:04:55
Gery87 2025.01.30. 00:51:13
Ezzel persze semmi gond, de az ilyennek a neve "idegen ügynök", nem "civil aktivista".
Tehát ha Orbán vagy Musk vagy Putyin pénzeli az európai szélsőjobbot, amint az megtörtént, akkor idegen ügynökök és az elfogadók nem civil aktivisták.
Gery87 2025.01.30. 00:59:23
Ezért is volt hatalmas fasság hogy majd "Trump békét hoz 24 óra alatt", a fegyverlobbi sok pénzt költött eddig Ukrajnára és nyilván lobbiztak is nála.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.30. 08:01:49
Az elit tehát nem egységes.
Ami jó hír.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.30. 08:04:32
Nem lehet más eszközzel harcolni, mint amivel az ellenség támad.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.30. 08:10:51
Miért ne lennének azok?
IdomitottFoka 2025.01.30. 09:14:19
telex.hu/kulfold/2025/01/29/donald-trump-visszavonas-koltsegvetes-szovetsegi-tamogatasok-befagyasztas
Gery87 2025.01.30. 11:14:06
Valamiben igen, valamiben nem.
Gazdasági és hatalmi kérdésekben igen.
Szóval annyira nem kell örülni.
Gery87 2025.01.30. 11:16:08
Tehát megint az erkölcsi nulla hozzáállás: nekünk lehet és ez jó, nekik meg nem lehet/nem kéne és ez rossz, "ügynökök, árulók..."
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.30. 11:16:14
Ne legyünk maximalisták!
Vannak jó jelek, ezeknek örüljünk.
Nyilván az ideális a liberális demokrácia, a polgári társadalom, a kapitalizmus likvidálása lenne, de erre jelenleg nincs esély.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.30. 11:17:22
A műfaj ilyen, ez nem erkölcsi kérdés.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.01.30. 15:13:26