magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Kiejtés még egyszer

A kamuszakemberek megszólalnak. Fájó marhaságokat mondanak.

Az egyik példa persze Puzsér:

Elmondja: a kezdő is tudja, hogy az "our" ejtése nem "áur". Persze óvatos, nem mondja el, hogy mi a helyes ejtés. Sejtem, hogy fogalma sincs, így inkább nem kockáztat.

Pedig éppenhogy erősen közelít a helyeshez az "áur" ejtés!

Az angol egyik jellemzője, hogy sok szó esetében létezik egy "kiművelt" és a egy "köznapi" ejtés is, az utóbbi jellemzően rövidebb, egyszerűbb. Az "our" esetében a kiművelt ejtés 2 szótagot ejt, a köznapi 1-et.

Magyar betűkkel - hogy ne bonyolítsam IPA-jelekkel most - a szabványos brit ejtés "áuö" vagy "á", míg a szabványos amerikai meg "áuör" vagy "ár". (A brit és az amerikai angol között több eltérés van, ezek egyike az "r" kezelése: az amerikaiak rendesen ejtik, a britek nem vagy csak alig. Az ausztrál, a dél-afrikai és az új-zélandi angol a brithez közelít, az ír és a skót meg az amerikaihoz. Nyelvtörténetileg persze az "amerikai" az eredeti, az "r" elvesztése későbbi angliai jelenség.)

Természetesen az "áu" kettőshangzó, nem két magánhangzó - de gyakorlatilag egyetlen magyar se ejt angolul kettőshangzókat, ez magyar hatás: magyarul a kettőshangzó "parasztosnak" számít, az irodalmi magyarban nincs egyetlen kettőshangzó se, az idegen eredetű szavakban is a magyarok vagy két magánhangzót ejtenek vagy redukálnak egyre, lásd mondjuk az "Európa" szóban.

Szóval lehet azt mondani, miért nem ejt Deutsch kettőshangzót, dehát én eddig csak Szíjjártót hallottam korrekt angol kettőshangzókat ejteni.

Deutsch számára tanács:

  • vagy ne mondjon semmilyen "u" hangot,
  • vagy ha mond, legyen utána "ö" is.

Meghallgattam több magyar politikust is angolul, Szíjjártót leszámítva egyik se ejtette helyesen. S Szíjjártó esetében is azonnal hallható, az angol nem az anyanyelve.

Címkék: közélet
81 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr3118787568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vergyula 2025.02.04. 12:37:12

"lásd mondjuk az "Európa""
Ajrópa. (Horn Gyula)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.02.04. 13:18:29

@vergyula:

Az már a sznobos verzió.

A legtöbb magyar "európa" alakban ejti, egy kisebb rész meg "erópa" alakban.

Gery87 2025.02.04. 13:34:31

Igazából valóban mindegy, nem a kiejtés volt a fő probléma, bár kétségtelenül vicces...

Hanem hogy:
- 15 éve ott van de nem tudja mit hogy kell levezetni. "Asse tudja hol van"..
- 15 éve ott van és nem tud ennél jobban angolul...pedig telne tanárra meg tanfolyamra, erre külön milliós keretük van.

Tomika tehát kibaszott igénytelen és lusta.

@vergyula: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Vegye tudomásul hogy én igenis nagyon művelt emberektől hallottam ezt már így mondani...és ha azoknak jó volt úgy hogy ejrópa akkor magának is jó lehet..."

Gery87 2025.02.04. 13:35:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Sose hallottam senkitől "erópát".

Billy Hill 2025.02.04. 13:46:10

HGyula verziója az "eeropaunnó" volt. Amit egy akkori újságíró (már nem tudom, ki volt) szóvá is tett, csak ő "eropunnyó" alakot írt. :-)

Gery87 2025.02.04. 13:47:06

@vergyula:

Ötödik Pecsét, Király úr mondja Gyurica úrnak..

ez a nevem senki 2025.02.04. 14:11:35

kubaiul hogy kellmo
ndani

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.02.04. 14:11:38

@Gery87:

Én meg igen, de most nincs időm keresni, mert tv-ben is hallottam nem egyszer.

De a többségi ejtés: e-u-ró-pa.

vasútihíd 2025.02.04. 14:19:23

ez a kiejtés dolog olyan mint a cirill vagy kínai átírása latin betűkkel. nincs egy az egyben megfelelés és mindig vita tárgya mi az úgymond helyes változat.
egyébként meg beszéljen inkább ursula magyarul. majd megkritizáljuk. mint cukorhegyit a kínaiak.

vergyula 2025.02.04. 14:32:10

@vasútihíd: A cégnél az indiaiak.
Van Sreekanth és Srikanth. Van Ranjith és Renjith.
Nyilvánvalóan ugyanazok a nevek.

vergyula 2025.02.04. 14:32:48

@vergyula: Jut eszembe, magyarok is.
Van Török és Toeroek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.02.04. 14:37:37

@vasútihíd:

Kevés esetben van általánosan használt és egyezményes átírás.

vasútihíd 2025.02.04. 18:16:04

@vergyula: a van sreekanth meg a van ranjith azok bizonyára valami holland-indiai nevek. :-)

Tapi2021 2025.02.05. 09:54:47

Ma leltem. Az ellenzék tényleg nagyon kivan lelkileg. Megviseli őket, hogy másfél évtizede nem ők mondják meg, mi legyen?!:

"ULTIMA RATIO
Az utóbbi napokban megint erősödik az a nézet, hogy a Tisza Pártnak együtt kell működnie az ó ellenzékkel az Orbán rezsim leváltása céljából. Most a DK vezetője erősíti különösen ezt a nézetet, ami termékeny talajra lel sok dékás szimpatizánsnál. Érvük az, hogy Magyar Péter valójában Orbán alteregója, és ugyanazt fogja csinálni, mint a vezér, azaz, ha erős felhatalmazást kap a választóktól, akkor vissza fog élni a hatalmával. Én ugyan biztos vagyok benne, hogy nem, MP ugyanis elkötelezett demokrata gondolkodású politikus, akinek valóban az a szándéka, hogy lebontsa a NER-t, Orbán különös félázsiai uram-bátyám rezsimjét. Ez akkor lehetséges, ha a Tisza legalább kétharmaddal nyer.
Győzelem, pláne kétharmados azonban csak úgy jöhet össze, ha 2026-ban a Fidesz egyéni jelöltjeivel szemben a Tisza egyéni jelöltjei állnak, és más komolyabb párt nem indít saját egyéni jelöltet. A face to face pozíció bizonyosan a Tiszának és a mostani ellenzéknek fog kedvezni, mert Orbán tábora ugyan nagyon eltökélt és fegyelmezett, de ez a tábor már nem nagyobb másfél milliónál. Kizártnak tartom, hogy a Fidesz tábor ismét 2 millió fölé nőne, ami azért kellene nekik a győzelemhez. Ők is tisztában vannak ezzel, ezért a következő 14 hónapban minden erővel igyekeznek megbontani az ellenzéket. Le fogják vinni a parlamenti küszöböt és finanszírozni fognak kis pártokat, hogy fragmentált legyen az ellenzéki oldal. Senkinek se legyen kétsége, hogy élni fognak ilyen praktikákkal.
Viszont semmit sem fog érni ügyködésük, ha az ellenzék fegyelmezett és egyéniben csak egy jelöltet állít. Ebben az esetben biztos lesz az ellenzéki győzelem.
És már hallom is, nem akarunk egy másik Orbánt, nem akarunk kétharmadot adni neki, mert akkor Orbán rezsim helyett lesz egy Magyar rezsim. Nem lesz, nem csak azért, mert Magyar Péternek nincs ilyen szándéka, s nem is olyan habitusú, mint OV, de pénze, médiája sem lesz arra, hogy egy másik NER-t építsen. Persze tévedni emberi dolog, de reálisan nézve ennek kicsi az esélye.
Győz a Tisza két harmaddal, teszi a dolgát ígéretei szerint. El kezdi lebontani a NER-t, újra lesznek fékek és ellensúlyok, megtörténik a gazdaságpolitikai irányváltás, jönnek a jogosan nekünk járó pénzek Brüsszelből (mint most a lengyeleknél). Visszaáll a közszolgálati média-egyensúly, hiteles lesz a tömegtájékoztatás. És folytathatnám. Mit jelent ez a közpolitikában? Lehetőséget arra, hogy fair körülmények, feltételek között működhessenek ismét a pártok, azaz megteremtődnek újra a demokratikus politikai keretek, amiben a pártok érvényesülhetnek tudásuk, politikusaik képessége, karizmája szerint. A fanyalgó ellenzékieknek ez nem vonzó lehetőség? Önmagában Orbán bukása euforikus örömöt, hatalmas lelki felszabadulást hoz, alkotó erőt mobilizál az emberekben. Aktivizálni fogja a polgárokat a közéletben való részvételre, és a munkára is. A vállalkozókat újabb befektetésekre ösztönzi majd, mert fair gazdasági környezet lesz, amiben megéri kockáztatni.
Ezekért a lehetőségekért az ellenzéknek is érdemes kockázatot vállalni, fegyelmezettnek lenni, a Tisza jelöltjei mögé állni. Mert ez a sorrendje, hogy hazánk újra az "Ígéret földje" legyen. Ha bejön, minden lehetséges, ha az ellenzék megint egymással fog rivalizálni, akkor biztos lehet abban, hogy minden marad a régiben. Orbán állama kap újabb 4 évet és ezalatt felszámolja a demokrácia utolsó bástyáit is. Olyan despota állammá alakulunk, mint Lukasenka Fehéroroszországa. Remélem ezt még a legelvakultabb Orbán hívők sem akarják, nem hogy a polgári demokraták.
Azaz nemzetünk és saját jövőnk érdekében 2026-ban határozott nemet kell mondani az ellenzék egységét megbontókra, az önállóan pártoskodókra, a saját politikai pecsenyéjüket sütögetni szándékozókra. Ha ezt mindenki megérti 2026-ban lesz rendszerváltás, lesz kormányváltás és újra lerakhatjuk a polgári demokrácia, illetve a fair versenyen alapuló piacgazdaság alapjait. Küzdjünk most együtt, közös erővel, hogy így legyen! Megéri e célokért áldozatokat hozni. "Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés válasszatok!"

Tapi2021 2025.02.05. 09:58:07

@Gery87: "Tomika tehát kibaszott igénytelen és lusta."

Így van. Ahogy már írtam, ha nem fingik a nullás lisztbe a "kegyelmi ügy", akkor ez nem történik meg, mert Varga ülne ott.
El lett kúrva.

Gery87 2025.02.05. 10:26:43

@Tapi2021:

Teljesen jó így.
Varga védhetetlen dolgot csinált, fel lett áldozva, legalább mindenki látja mennyire erkölcstelen férgek ezek.
Tomikáról is kiderült amit mindenki sejtett eddig is, hogy alkalmatlan.
had dőljenek a bábuk..

Tapi2021 2025.02.05. 15:31:03

@Gery87: Varga csak óvatlan volt, nem bírálta felül a KE-t. Gondolom, súlytalannak ítélte, miután ez az ember nem követett el nagyon súlyos bűnt és már egyébként is szabadlábon volt.

A KE baszta el, egy már felesleges kegyelemmel. A szintén ludas és nyilván a kegyelmet "kieszközlő" Baloggal egyetemben. Varga meg járulékos veszteség.

Tapi2021 2025.02.05. 15:33:16

@Gery87: "legalább mindenki látja mennyire erkölcstelen férgek ezek."

Mi azt láttuk, hogy még egy lerázható, simán megúszható hibának is van nálunk következménye.

Remélem, Varga még kegyelmet kap és visszatér.

Tapi2021 2025.02.05. 16:03:54

@vergyula: A mieink nem voltak túlárazva.

Amikor az egész világ egymást lökdöste félre, hogy neki jusson gép meg vakcina mielőbb, akkor annyi volt az ára, amennyi.

Mi elsők között szereztünk gépeket is, vakcinát is, minden létező helyről.

MÁZLI, hogy nem volt mindenre szükség!!!

Megnéztem volna a fuldokló ballibeket, harcos ellenzékieket, amikor azt mondják, mondjátok, hogy "na tűnjetek el mellőlem ezekkel a túlárazott lélegeztetőgépekkel (vakcinával)"...!

Tudod, amikor ég a ház, nem a slag árán marakodnak a tűzoltók! Már persze normális világban.

Gery1987 2025.02.05. 16:45:46

@Tapi2021:

:D
van persze, a Fidesz arról híres hogy a hibáknak, tetteknek következményei vannak:)

Varga hibázott, de egyben fel is áldozták hogy mentsék a nagyobb halat...
gratulálok.

Gery1987 2025.02.05. 16:47:24

@Tapi2021:

Igazad van, végülis csak egy sorozatos pedofil tematikájú ügy volt..
A családbarát buzizó kormánynak ez jelentéktelen..

Gery1987 2025.02.05. 16:51:42

@vergyula:

Jó hát az ott Bosznia! A fejlett nyugat...:)

Nem érted ezt! Mi akarunk lenni Európa betyárkörtés aranyeres seggluka!
Ha már Orbánnak "az Európa utolsó diktátora" cím nem jött össze...meg közben jött Putyin hát valamiben elsőnek kell lenni.
Mi leszünk "A" "következmények nélküli ország".

Gery1987 2025.02.05. 16:53:13

@Tapi2021:

Elmész a te a....Csádba...

"Aki esetleg magyarországi párhuzamot keresne, az Orbán-kormány csak egy maláj milliárdos érdekeltségétől 180 milliárd forintért vásárolt 6258 lélegeztetőgépet, a helyi sajtó szerint ezek egy részéről már előre tudható volt, hogy nem felelnek meg a biztonságos használat követelményeinek, akár a betegek életét is veszélyeztethetik a hibái. Összesen pedig 300 milliárd forintot fordított a kormány 16 ezer lélegeztetőgép beszerzésére, ezek túlnyomó részét sosem használták – a darabár lényegében megegyezik a boszniaival. A nagyot kaszáló cégek közül van, amelyik már meg is szűnt."

Gery1987 2025.02.05. 16:54:50

300 milliárd Ft. leírom még egyszer...

vergyula 2025.02.05. 17:06:20

@Tapi2021: "MÁZLI, hogy nem volt mindenre szükség!!!"
Az biztos, mert így sem volt elég üzemeltető.

Tapi2021 2025.02.05. 18:31:52

@Gery1987: Abban hiszel, amiben akarsz!

Tapi2021 2025.02.05. 18:37:59

@Gery1987: "Mi leszünk "A" "következmények nélküli ország". "

Ez mindig is a baloldal volt, az ő kormányaik, az ő embereik!

Játszod "a vádold azzal az ellenfelet, amit te csinálsz" játékot.
És hiába vannak ott a cáfoló példák, hogy nálunk egy piti ügybe is - amiben SEMMI TÖRVÉNYTELEN nem volt! - belebukott két top hivatalnok is, ez titeket hidegen hagy, mert a valóságra szartok.

Csak tolod te is az agyatlan HAMIS ellenzéki baromságokat. Amire a puszta gyűlölet vezet. Így nehéz titeket szeretni. Meg konszolidálni veletek bármit is. :-(

Tapi2021 2025.02.05. 18:39:46

@Gery1987: Az ügyben nem volt egy pedofil sem!
Értem a görcsös próbálkozást, de ez a tény.

Tapi2021 2025.02.05. 18:41:34

@Gery1987: KI írta és ki számolta ezt ki?
És azt tudjuk, mások mennyiért vettek?

vergyula 2025.02.05. 18:43:58

@Tapi2021: "Az ügyben nem volt egy pedofil sem!"
Kivéve azt, akit Kendre próbált mentegetni

Tapi2021 2025.02.05. 18:50:15

@vergyula: @Gery1987:

Na elosztottam. Ha igazak a számok.

Mi darabját 18 millió 750 ezerért vettük, a bosnyákok 18 millió 900 ezerért.

Tehát akkor vagy ennyi volt akkor az ára, amikor óriási kereslet volt rá és annyiért adták, amennyiért nem szégyellték, vagy ez túl volt árazva.
Hogy ezt tudjuk, tudnunk kéne, mindenki más mennyiért kapta AKKOR darabját?

Ezt tudjuk? Pl. a németek, az EU... mennyiért kapott?

És van-e még valami az árban?

vergyula 2025.02.05. 18:55:25

@Tapi2021: Vajon lehetséges, hogy annyira a szíved csücske a kerdemnemzeti kormányod, hogy nem látod a fától az erdőt?

Tapi2021 2025.02.05. 18:58:55

@vergyula: Igen, de az ő kegyelméről szó sem volt. Senki nem kért és adott kegyelmet pedofilnak!
Ez egy tanú befolyásolási ügy volt!

Ezt az emberek többsége - nyilván nem mind - akkor is megértette volna, ha a kormány és a KE nem hagyja, hogy az ellenzék tematizáljon, és vegye át a kommunikáció irányítását.

Abban igazad van, hogy a befolyásolási ügy nem független a pedofil ügytől, de ha sikerült volna megértetni a különbséget, plusz a KE őszintén kiáll és elmondja, hogy mit mérlegelt, meg azt, hogy bocsi, ezt benéztem, hiba volt, bocsánat, mondjuk első nap, máris más kifutása lett volna a kegyelmi ügynek.

Az emberek többsége hajlandó megbocsátani egy hibát, ha látják, hogy nincs sumákolás és őszintén elismerik. Nos, ezt sajnos nem látták.

Ezt elkúrták, írom sokadszor.

Válságmenedzselési és válságkommunikációs KO lett. Talán mert nem volt a megfelelő helyen egy profi válságmenedzser sem...

Tapi2021 2025.02.05. 19:03:58

@vergyula: Nem vagyok naiv. Tudom, hogy minden ügyletben van haszonkulcs, profit. Néha kisebb, néha nagyobb.
A világ így működik.

Azok a gépek akkor sem lettek volna olcsóbbak, ha Feriék embere, vagy Kóka Jánosék... vagy más szerzi be. És ezzel nyilván te is tisztában vagy.

vergyula 2025.02.05. 19:10:44

@Tapi2021: Ennyi. A "válságmenedzselési-problémát" nagyjából úgy kell értelmezni, hogy nem sikerült elkenni.
Azért nem kell felmenteni a pedofilmentegetőt, hogy a jövőben a pedofilnek is nehezebb legyen.

vergyula 2025.02.05. 19:16:08

@Tapi2021: A haszonkulcs az eladónál jelenik meg. Mi most a vevőről beszélünk.

Gery87 2025.02.05. 19:32:34

@Tapi2021:

Az egész ügy amit volt mert VOLT anno egy pedofil ügy a háttérben!
Nem kell tagadni!

Gery87 2025.02.05. 19:37:53

@Tapi2021:

"Mi darabját 18 millió 750 ezerért vettük, a bosnyákok 18 millió 900 ezerért."

Igen és a bosnyák kapott is érte 4 évet:D
Viki meg nem.

Mi a faszt nem értesz ezen?

Lassan olvasd el, hátha megérted:

"az Orbán-kormány csak egy maláj milliárdos érdekeltségétől 180 milliárd forintért vásárolt 6258 lélegeztetőgépet,.."

" a helyi sajtó szerint ezek egy részéről már előre tudható volt, hogy nem felelnek meg a biztonságos használat követelményeinek,"

" akár a betegek életét is veszélyeztethetik a hibái. "

"Összesen pedig 300 milliárd forintot fordított a kormány 16 ezer lélegeztetőgép beszerzésére,"

" ezek túlnyomó részét sosem használták "

"Ráadásul a magyar beszállító vállalkozások még ugyanazért a típusú gépért is teljesen különböző árat kértek: akadt cég, amelyek 23 millió forintnak megfelelő összeget, míg mások 14 vagy éppen 10 millió forintot kértek ugyanazért a típusért. "

Mint gyakorló magyar ember K-Európából ha nem látod a dologban a mutyit akkor vagy hazudsz, vagy kibaszott hülye vagy.

Tapi2021 2025.02.05. 20:45:58

@vergyula: Nem, a jó válságkommunikáció nem elkenést jelent, hanem az értelmezési keret átszabását vagy megadását.
Hétköznapian: erről szól a pohár félig tele van, vagy félig üres problémája. Ezt, hogy hogyan látjuk a kommunikációs keret határozza meg.
Azt pedig meg lehet adni vagy teremteni. (Erről számtalan politikai témájú, amerikai film és filmsorozat szól.)

És ez egy nagyon komoly és jól fizetett szakma.

A nem létező "pedofil ügy" kommunikációs, értelmezési keretét az ellenzék adta meg. És ők tematizálták. Mert a másik oldal napokig balfaszkodott. És ennyi.

Tapi2021 2025.02.05. 20:48:24

@vergyula: A középtávoli jövőben nem lesz túl sok pedofil ügy, mert a muszlimoknál megengedett a gyerekkel szexelés. Mohamednek is volt gyerek felesége.

Tapi2021 2025.02.05. 20:51:47

@vergyula: Ha van beszerző, közvetítő az is kap pénzt.
Itt az volt nem, hogy nem közvetlenül állami beszerzés volt, hosszú közbeszerzési, stb. tortúrával, mert közben haldokoltak emberek, hanem valamilyen céges.

Tapi2021 2025.02.05. 20:57:40

@Gery87: "Igen és a bosnyák kapott is érte 4 évet:D
Viki meg nem."

Ezért kell jobban küzdeni, hogy az ellenségeid ne váltsanak le!
Látod, mit csinálnak a lengyelek is?
Meg itt is mikkel fenyegetőzik az ellenzék.

Semeddig nem tart mondvacsinált okkal vádolni és akár el is ítéltetni bárkit.
Meghekkelni választást, mert TikTokon is kampányolt a várható, de nem kívánatos győztes és ő jobb volt... stb.

Ehhez nem kell valóban bűnösnek lenni!

Ahogy írtam, lássuk másoknak mennyibe került!? Mert most annyit látunk - kettőből - hogy mindenkinek kb. ugyanannyiért adták. És akkor hol a bűncselekmény???

Tapi2021 2025.02.05. 21:02:56

@Gery87: "Lassan olvasd el, hátha megérted:

"az Orbán-kormány csak egy maláj milliárdos érdekeltségétől 180 milliárd forintért vásárolt 6258 lélegeztetőgépet,.."

És itt az a bűncselekmény, hogy maláj volt?

" a helyi sajtó szerint ezek egy részéről már előre tudható volt, hogy nem felelnek meg a biztonságos használat követelményeinek,"

Milyen helyi sajtó? A maláj? És ott a "bal-maláj"?

Gery87 2025.02.05. 21:07:02

@Tapi2021:

"Ezért kell jobban küzdeni, hogy az ellenségeid ne váltsanak le!"

Tehát ha csinálsz valmai disznóságot akkor azt el kell sikálni és le kell tagadni?:D
Értjük nertárs.

"Látod, mit csinálnak a lengyelek is?"

Küzdenek a korrupció ellen?

"Meg itt is mikkel fenyegetőzik az ellenzék."

Nem lehet hogy joggal?
Tehát csak azért mert nem a te törzsed már iagzuk sem lehet?
Érdekes...

"Semeddig nem tart mondvacsinált okkal vádolni és akár el is ítéltetni bárkit."

Ez mondvacsinált ügy szerinted?

"Meghekkelni választást, mert TikTokon is kampányolt a várható, de nem kívánatos győztes és ő jobb volt... stb."

Jó tereljél a választásra.
Az nem lehet hogy ez két külön ügy?
És amiben van igazság egyik oldalon, a másikon még nem biztos?

"Ehhez nem kell valóban bűnösnek lenni!"

De azért lehet valóban annak lenni nem? És lélegeztetőgép mutyit csinálni nem?

"Ahogy írtam, lássuk másoknak mennyibe került!? Mert most annyit látunk - kettőből - hogy mindenkinek kb. ugyanannyiért adták. És akkor hol a bűncselekmény???"

Szerintem világosan leírták hol van.
Csak kurvára nem akarod látni.

"a magyar beszállító vállalkozások még ugyanazért a típusú gépért is teljesen különböző árat kértek: akadt cég, amelyek 23 millió forintnak megfelelő összeget, míg mások 14 vagy éppen 10 millió forintot kértek ugyanazért a típusért. "

"A nyomozás azt követően indult meg már 2020-ban, amikor kiszivárgott a sajtóban, hogy a lélegeztetőgépeket egy nem orvosi műszerek beszerzésével foglalkozó vállalaton keresztül szerezték be Kínából. Az ügyészség ezt követően megállapította, hogy a vásárolt lélegeztetőgépek a koronavírussal fertőzöttek legalapvetőbb ellátásának biztosítására sem alkalmasak."

"az Orbán-kormány csak egy maláj milliárdos érdekeltségétől 180 milliárd forintért vásárolt 6258 lélegeztetőgépet, a helyi sajtó szerint ezek egy részéről már előre tudható volt, hogy nem felelnek meg a biztonságos használat követelményeinek, akár a betegek életét is veszélyeztethetik a hibái. Összesen pedig 300 milliárd forintot fordított a kormány 16 ezer lélegeztetőgép beszerzésére, ezek túlnyomó részét sosem használták – a darabár lényegében megegyezik a boszniaival. A nagyot kaszáló cégek közül van, amelyik már meg is szűnt."

Tapi2021 2025.02.05. 21:09:09

@Gery87: ""Ráadásul a magyar beszállító vállalkozások még ugyanazért a típusú gépért is teljesen különböző árat kértek: akadt cég, amelyek 23 millió forintnak megfelelő összeget, míg mások 14 vagy éppen 10 millió forintot kértek ugyanazért a típusért. ""

Szocialistáknak nyilván szokatlan, hogy egy - hasonló - terméknek többféle ára lehet egy piacon, akár adott pillanatban is. TEMU-zzál! És akkor megérted ezt! A piac így működik!
Én órákat töltök el azzal, hogy megkeressem ugyanazokat az árukat a lehető legolcsóbban, mert nagyon sokféle áron árulják, UGYANAZT.

Hülye kapitalizmus! Mennyivel egyszerűbb volt, amikor a szocialista Párt megmondta, hogy egy Polski Fiat 8 ezer forint, se több, se kevesebb.
Három év múlva meg is jön.
Az a baj, hogy ehhez vagytok szokva.

Gery87 2025.02.05. 21:09:18

@Tapi2021:

"És itt az a bűncselekmény, hogy maláj volt?"

Nem, nyilván nem az. talán nyisd ki a szemed.

"Milyen helyi sajtó? A maláj? És ott a "bal-maláj"?"

ja, hogy ha baloldali akkor már biztos nem igaz!
Hisz igaza csak jobbernek lehet.

De "ha igaz, akkor is baloldali" tehát rohadjon meg, a törzsem fontosabb mint az igazság!

Aztakurva.

Tapi2021 2025.02.05. 21:10:23

@Gery87: Tehát a 18 millió nagyjából az akkori átlagos ár volt!

Gery87 2025.02.05. 21:11:43

@Tapi2021:

Igen és nyilván ha közpénzről van szó, akkor ugyanazt megveszed 3 helyről, 3 féle áron mert, nehogymár....mit nekem a pénz....majd okosba leosztjuk a lóvét egymás közt hogy mindenki jól járjon.

Mintha nem láttad volna mi folyik itt 15 éve.
Tetteted a hülyét(?).

Gery87 2025.02.05. 21:12:25

@Tapi2021:

Ha átlagos volt akkor miért kapott ."túlárazott áron vásárlásért" 4 évet?

Tapi2021 2025.02.05. 21:12:31

@Gery87: Minden üzlet "mutyi", mert akik részt vesznek benne haszonért teszik!

Gery87 2025.02.05. 21:13:32

"A föderáció Solak által vezetett polgári védelmi hivatala végül a Srebrena Marina nevű málnafeldolgozó céggel kötött szerződést 100 kínai lélegeztetőgép beszerzésére 10,5 millió bosnyák márka (mintegy 1,9 milliárd forint) értékben, holott a cégnek arra nem volt engedélye, hogy ilyen berendezéseket importáljon. Az importengedélyt csak az után kapta meg, hogy 80 lélegeztetőgép már megérkezett Bosznia-Hercegovinába. Emiatt kezdett vizsgálódni az ügyészség, amely előzetes jelentésében azt tárta fel, hogy a beszerzett gépek a koronavírussal fertőzöttek kezeléséhez szükséges minimális követelményeket sem teljesítik, ezért felhasználásuk intenzív osztályokon nem javasolt."

Tapi2021 2025.02.05. 21:14:04

@Gery87: Mert nyilván a politikai ellenfelei kormányoznak. Az igazságszolgáltatás meg független.

A lengyel tisztviselőket miért akarják leültetni?

Gery87 2025.02.05. 21:14:20

"Még gyanúsabbá tette a beszerzést, hogy a szerződésben szereplő gépek alaposan túl voltak árazva (a vásárlásra összesen 5,3 millió eurót különítettek el). Ráadásul mint kiderült, ezeket a lélegeztetőgépeket alapvetően arra tervezték, hogy a betegszállítás során használják őket, a kórházakban ápoltak lélegeztetését jóval komolyabb eszközök biztosítják. "

Gery87 2025.02.05. 21:15:27

@Tapi2021:

Nem bazmeg, üzlet és üzlet között is van különbség, de bizonyára most össze kell kenni szarral mindent ami "üzlet" hogy jól gyere ki belőle...

Tapi2021 2025.02.05. 21:16:15

@Gery87: "Küzdenek a korrupció ellen?"

Hát persze. Mindig a másoké ellen. Főleg a politikai, ideológiai ellenfélé ellen. Ahogy látjuk.

Tapi2021 2025.02.05. 21:17:50

@Gery87: "Ez mondvacsinált ügy szerinted?"

Ha kiderül, hogy szinte mindenki más is ennyit fizetett, akkor mindenképpen.

Tapi2021 2025.02.05. 21:23:02

@Gery87: ""A nyomozás azt követően indult meg már 2020-ban, amikor kiszivárgott a sajtóban, hogy a lélegeztetőgépeket egy nem orvosi műszerek beszerzésével foglalkozó vállalaton keresztül szerezték be Kínából."

Ennek a jelentősége NULLA! Mivel vészhelyzet volt, az hozta, akinek volt élő partneri kapcsolata Kínában! Ergo, akinek a leggyorsabban odaadták.

Nem véletlenül nem előzte meg a beszerzéseket egy fél-egy éves közbeszerzési procedúra sem.
Tudom, ezek már összetett problémák az egyszerű embereknek.

Gery87 2025.02.05. 21:25:19

@Tapi2021:

Küzdeni az ellen kell ami van!
Ha meg kormányzati korrupció volt az elmúlt években, és ezt feltárták, akkor nyilván a volt kormánypárthoz tartozik:)
Érdekes mi?
Orbán mikor küzdött a fidesz korrupció ellen?

Gery87 2025.02.05. 21:25:54

@Tapi2021:

Hát ezek szerint nem.
ÉS más problémák is voltak, de többször nem likelem be...

Tapi2021 2025.02.05. 21:26:07

@Gery87: "A nagyot kaszáló cégek közül van, amelyik már meg is szűnt."

És?

Kötelező lenne ezeket működtetni? Meddig?
Nincsen ilyen előírás.
Ráadásul számos cég eleve projekt cég, addig van, amíg van a projekt. Ez SEM BŰNCSELEKMÉNY!

Gery87 2025.02.05. 21:27:29

@Tapi2021:

"Ennek a jelentősége NULLA! "

Nulla a nagy büdös lófaszt!

Ha valami nem megfelelő és nem működik, akkor nem kell megvenni mert pénzkidobás.
Ha medveölőre van szükség nem fogsz vajazókést venni tonnaszám.

Tudom, ezek már összetett problémák az egyszerű embereknek.

Tapi2021 2025.02.05. 21:28:21

@Gery87: "ja, hogy ha baloldali akkor már biztos nem igaz!"

Hát... Tettek érte bőven, hogy szkeptikusak legyünk!

Gery87 2025.02.05. 21:29:55

@Tapi2021:

Teljesen nyilvánvaló hogy ezeket csak azért hozták létre hogy a havernak, strómannak is cseppenjen valami.
Józsinak csináltak egy céget, megkapta az állami pénzt a beszerzésre, Józsi elrakta a neki "járó" lóvét és ennyi volt a cég, nem kellett többé.

Csak azt ne mond ilyenről még nem hallottál soha?

Gery87 2025.02.05. 21:30:08

@Tapi2021:

A fdiesz is vagy 15 évig.

Tapi2021 2025.02.05. 21:30:41

@Gery87: "Mintha nem láttad volna mi folyik itt 15 éve."

Látom, ezért szavazok rájuk! :-)

Ja igen, én nem azt látom, amit látni akarok, mint te, hanem azt ami van.

Tapi2021 2025.02.05. 21:34:44

@Gery87: "Ha átlagos volt akkor miért kapott ."túlárazott áron vásárlásért" 4 évet? "

Mert Bosznia demokratikus jogállam - mint Románia is -, ezért az ártatlan, de kicsinálandó politikai ellenfeleket nem illik főbelőni.

Tapi2021 2025.02.05. 21:46:08

@Gery87: "Ha valami nem megfelelő és nem működik, akkor nem kell megvenni mert pénzkidobás.
Ha medveölőre van szükség nem fogsz vajazókést venni tonnaszám."

Nyilván vagy igaz amiket írnak vagy nem. Lásd, a román elnökesélyes nem nyerhet, mert a kínai TikTokon kampányolt, ahol Putyin szelleme vette rá a helyi Mari néniket arra, hogy rá szavazzanak...!!!

Már megint játszod a naivat, mintha nem látnád, hogyan működik a világ. Ha kell egy casus belli háborúhoz, lesz, ha rá kell húzni a vizes lepedőt valakire rá is húzzák.

Én azt nem vitatom, hogy a "málnakereskedőt" akár át is verhették az eladók. Simán benne van. De abban a kapkodásban, mindenki tette, amit tudott.

És, most a gerinctelen ellenzék, amely akkor MEGÚSZTA A FELELŐSSÉGET, a világjárvány kezelését, most utólag hatalomra kerülve keresi a kákán a csomókat és csinálja a vendettát.
Én ezt annak látom.

Akár voltak mutyik, akár nem.

Tapi2021 2025.02.05. 21:54:13

@Gery87: "Józsinak csináltak egy céget, megkapta az állami pénzt a beszerzésre, Józsi elrakta a neki "járó" lóvét és ennyi volt a cég, nem kellett többé."

Akár ez is lehetett. És? Mi ebben a törvénytelen?

Törvénytelen vagy bűncselekmény akkor lehet, ha nem tudjuk, hová ment a pénz. Nem számoltak el vele, nincsenek szerződések, számlák... Vagy valóban többszörös árakon vásároltak, mint mások. Vagy nem jött meg az áru... Vagy találunk valami olyan tényezőt, ami bizonyítja, hogy eleve a lopás volt a cél. Stb.

Önmagában az, hogy haveri cég kapott megbízást, meg, hogy utána megszűnt... nem bűncselekmény.

Gery1987 2025.02.06. 06:47:30

@Tapi2021:

Szerintem hagyd abba mert csak magadat égeted hogy ennyire semmi morális erkölcsi tartasod nincs.

Gery87 2025.02.06. 18:35:45

@Tapi2021:

Vaaaaaaaaaagy, olyan is van hogy egy nem igazán jogállam bebasz 4 évre a böribe egy olyan "politikai ellenfelet" akinek tényleg vaj a füle mögött:)
Aki tényleg korrupt.

Ez nem lehet?

Meg olyan is van hogy nem emelnek ellene vádat, és akkor is lehet bűnös, csak hát nem éppen nem politikai ellenfél, mert az övéi vannak hatalmon.
Ez sem lehet?

Gyurcsány szerencsére nem ilyen "nemjogállamban" él és mai napig szabadlábon van, pedig az Orbán Viktor hogy megígérte hogy el lesz intézve a valaga.

Gery87 2025.02.06. 18:38:14

@Tapi2021:

"Nyilván vagy igaz amiket írnak vagy nem"

persze, ez a legkönnyebb:"meg se történt"
"vagy vót vagy nem vót...kitérdeke....mikutyánk kőke! jó gyerek az...akkó meg?"

istenem bazmeg.

Kibaszott törzsi szervilis mentalitás hogy pusztulna már ki végre ebből az országból.

Gery87 2025.02.06. 18:44:57

@Tapi2021:

"De abban a kapkodásban, mindenki tette, amit tudott."

:D:D:DD:

igen és hopp jaj hát mit lehet most már tenni Bendegúz, édes fiam... becsúszott egy kis korrupció meg közpénz pazarlás, beleesett a haverkoma zsebébe pár fillér...jujuj....meg túláraztuk...hát igen ezek az ügyetlen kapkodó ujjak....cöcöcöcö....egész belepirullok, "de hát ebben az adott helyzetben mit tehetünk?":D

De ne is beszéljünk róla, csacskaság..."nemsokára indulnak a villamosok!".

öreganyátok térdekalácsa.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása