A budapesti ballib "békepárti" tüntetés főszónoka az erősen demensgyanús Lányi András volt. A tüntetők követelték a háború folytatását és elítélték Trump elnök békevágyát. Nem tudom mi van Lányival, pár éve még egész értelmes ember volt, mára azonban teljesen elvakította a magyargyűlölet és az orbánozás - de lehet, hogy tényleg beteg, ahogy ezt sejtem viselkedéséből.
Persze ezer embert se sikerült összetrombitálni. Talpraeuropéer Péter Tisza Pártjának van annyi esze, hogy ebben a kérdésben semlegességet tanúsít, szóval nem szólította fel híveit a részvételre. Nagy gond, hogy a CEU k(r)ampusza immár Bécsben van, így az ottani felforgatás szakos hallgatókat se lehet mobilizálni. Így hát a hisztitünti - a hithű liberális médiák szerint is - alig párszáz fős volt.
Ezzel egy időben Berlinben is szerveztek tüntetést liberális oroszok, a főszervezők egyike Nahalnij özvegye volt.
Ami meglepő: az özvegy volt férjénél is oroszellenesebb. Mára a helyzet oda fajult, hogy az Orosz Önkéntes Hadtest nevű orosz náci szervezet adta a tüntetők zömét, összesen kb. 250-300 embert.
Az Orosz Önkéntes Hadtest magát büszkén a II. világháború alatt létezett Orosz Felszabadító Hadsereg utódjának vallja, mely 1943-ban alakult meg szovjet hadifoglyokból és a német hadseregnek alárendelten működött, elsősorban a mai Lengyelország és Belarusz területén segítették a németeket. A vezető Andrej Vlaszov altábornagy volt, csúcsán a szervezetnek 120 ezer tagja volt.
Az Orosz Önkéntes Hadtest még jelképeiben is az Orosz Felszabadító Hadsereg örökségét vallja. Az Orosz Önkéntes Hadtest legutóbb Ukrajnában harcolt, az ukrán Azov működését segítette. Mostanában Kurszknál segítik az ukrán megszállókat. Ez kissé veszélyes szórakozás: míg a normál ukrán katonákat az oroszok hadifogolyként kezelik, addig az Orosz Önkéntes Hadtest harcosait helyben lelövik.
A II. világháború alatt több ilyen szovjetellenes orosz fegyveres testület működött. De a legtöbb sose vett részt harcokban szovjet területen. Az egyetlen kivétel az Orosz Felszabadító Hadsereg, ezért őket a háború után a nyugati szövetségesek egyértelműen a német hadsereggel azonosan kezelték: az összes tábornokot és tisztet kiadták Sztálinnak, az alacsony rangúak esetében csak ha gyanú állt, hogy az illető háborús bűnökben részes. 1946-ban Moszkvában mindenkit elítéltek: az összes tábornokot és a tisztek kisebb részét felakasztották, mindenki mást 20 év kényszermunkára küldtek.
A mostaniaknak az a szerencséjük, hogy teljesen komolytalanok, tulajdonképpen még hasznosak is madárijesztő szerepben: lehet kire mutogatni. Így nem áll fenn a veszély, hogy bármikor is bántódásuk esik.
Ahogy ismerem Nahalnij nézeteit, szerintem baromira nem örül a túlvilágon, hogy volt felesége az Orosz Felszabadító Hadsereg örököseivel közösködik.


A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gigabursch 2025.03.05. 07:14:40
Nincs is elegendő, aki részt venne rajta.
Pláne, ha rossz az idő...
Gery1987 2025.03.05. 07:39:07
Hát azért a felmérések nekem ezt mutatják, és az orszagjarasa sem lenne ha nem lenne ék elegen..
Az is sokat elmond hogy a fidesz sem Gyurcsánnyal foglakozik már.
Boldeone2 2025.03.05. 08:38:22
Tisza Párt a 18 és 29 évesek között 35 százalékot, a 30-39-es korosztályban pedig 23 százalékot ver a Fideszre"
- Én nagyon remélem, hogy végre elkergetik ez a kormányt, és végre plurális, szabad ország lesz Magyarország. Mindent vissza kell csinálni, ami nem lesz könnyű dolog; de még mindig könnyebb lesz, mint a lényegében ruszofasiszta, mára már totalitárius állam Oroszországban.
Boldeone2 2025.03.05. 08:48:21
Trump és Putyin ámokfutását elnézve, korukat tekintve , hamar vége lesz a szélsőjobboldali populizmusnak...
gigabursch 2025.03.05. 09:52:36
Aha, HVG...
Mond csak, a HVG melyik megrendelet politikai tartalmú közvéleménykutatása közelített meg idáig bármit is, ami a VALÓSÁG-gal köszönöviszonyban volt?
Mondjuk az elmúlt 10 évben....
Kezdheted sorolni...
Legalább ötöt mutass már!
Na jó, csak hármat!
(Lassan oda jutunk, mint az ószövetségi történetben, hogy van-e a városban legalább egy igaz ember.)
Boldeone2 2025.03.05. 09:57:32
Itt már szignifikánsan vezet a Tisza egyes korcsoportokban, illetve - az eddigi hideghez képest - rengeteg ember van kint a rendezvényein
Boldeone2 2025.03.05. 10:04:39
Mivel elképesztően rossz a választási rendszer, így sem lesz könnyű. A rurális terségek, idős, iskolázatlan lakosságán túl sok múlik...
A Fidesz óriási sebet kap, ha a listán nem győz, onnantól vége a rezsimnek. Egy gyenge, 2/3 nélküli kormány már egy 2030- as Tisza kétharmadot vetít elő..
Szerencsével, már győzhet Magyar. Jó szakembereket kell toborozni, és remenni azokra az egyénikre, ahol van reális esély vidéken
Digitális_Fater 2025.03.05. 10:07:39
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.03.05. 10:11:50
Azért fizetjük Rogánt, hogy megszervezze a kampányt. Eddig jól dolgozott. Talán, most se lesz hülye.
élveteg 2025.03.05. 10:12:04
Ááááá ......Boldennél a Kamala Harris is átvette a vezetést :)))
Digitális_Fater 2025.03.05. 10:48:09
Boldeone2 2025.03.05. 10:53:19
Mielőtt okoskodsz, nézz utána jobban a dolgoknak!
Gery1987 2025.03.05. 11:17:56
Te mit fizetsz onnan a balkanrol ide?
He?.. ügynök vagy:)
Gery1987 2025.03.05. 11:18:11
Milyen kedvezően baszod?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.03.05. 11:37:22
A kisemberek fizetik.
Gery1987 2025.03.05. 11:38:29
Te.nem fizeted.
Gery1987 2025.03.05. 11:39:28
Aztán mégis beleszólsz.
Szólok a szuverenitás védelemnek.
Külföldi ügynök befolyásolja a magyar kisembert külföldről!!!!!
IdomitottFoka 2025.03.05. 11:41:50
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.03.05. 11:59:47
Felettem egy alvó KGB-tiszt áll, felette Putyin, legfelül meg a Gyíkemberek Titkos Tanácsa.
Gery1987 2025.03.05. 12:03:31
Jobb is lenne ha így lenne, de sajnos önkéntes alapon csinálod a propagandát...
:)
Tapi2021 2025.03.05. 12:29:04
Egy évük van, hogy hozzáértőkre bízzák a kommunikációs stratégiát.
Tapi2021 2025.03.05. 12:33:40
Ezt nem mondanám. Egy szintig jól dolgoztak, de elérték a képességeik határát, már a kegyelmi ügy kezelésénél. Azóta sem képesek rendesen elmondani miért ellenzik a háborút, miért ellenzik a migrációt... stb.
Akkora ziccereket és teret hagynak ezekben az ellenzéknek, mint egy ház.
Ha csak egy valódi illetékes olvasná legalább itt a blogodat, kapna ötleteket, érveket bőven! Csak nemigen olvassák.
Tapi2021 2025.03.05. 12:35:36
Bős-Nagymaros is el lett kúrva szépen.
Tapi2021 2025.03.05. 12:39:59
Tegnap még Schiffer is sokkal világosabban és érthetőbben írta le a frankót, a háborúról, a progresszívek háborús uszításának ellentmondásosságáról, mint a kormány!
Hogy pl. - lásd fent is! - ezek még több háborút és még több hullát értenek béke alatt. Stb.
F1őr 2025.03.05. 12:55:02
F1őr 2025.03.05. 12:58:21
F1őr 2025.03.05. 13:00:40
F1őr 2025.03.05. 13:02:45
gigabursch 2025.03.05. 13:29:58
Ne felejtsük el, hogy annak a "csodálatos" Duna-kör nevű szdsz-AEÁ ügynöki körnek olyan fantasztikus aljadékok is tagjai voltak, mint karvalylaci, aki személyes érintettség okán AB tagjaként, majd elnökeként rendre megakasztotta az ügynöktörvényt, aki gyáva volt átsétálni egy hídon és az akkori DK (beszédes rövidítés) tagjaként fosta a hazugságot, hogy alföldre erőművet.
Fajlagosan a Duna harmadik legnagyobb esésű szakasza a Pozsony-Bős.
De legalább nincs még egy csomó műtárgy sem, így aztán a vízmegtartás is szétba$cva, hajózás is béna kacsa kisvizes időszakban, stb.
A terven lett volna mit igazítani, az vitathatatlan, de elkaszálni nem egy nettó baromság volt, hanem hazaárulás.
Mondjuk karvalyladiszlávnak ehhez mindig is volt gyomra...
Gery1987 2025.03.05. 13:34:20
Schiffer ék elmentek otthonról végleg...
Oké legyen béke és mi állítja meg a ruszkit ha senki nem áll Ukrajna mellett és leszerelik?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.03.05. 13:34:25
Neked fizetnek?
Bayer_Zsolt 2025.03.05. 13:48:21
kiskisutca 2025.03.05. 13:56:20
A ROA 1. orosz önkéntes hadosztálya május 7-én elérte Prágát, visszaszorította az odavezényelt két német hadosztályt, amelyből az egyik a még szervezés alatt álló Wallenstein SS-páncélgránátos-hadosztály volt, majd a felkelőkkel együtt jelentősen megtisztította a várost. Május 8-ára virradóra az orosz hadosztály azonban beszüntette a harcot, és kivonult Prágából, mert a találkozást Konyev marsall 1. Ukrán Frontbeli odairányított csapataival mindenhogyan el akarta kerülni. Amikor május 9-én hajnali 4 óra 40 perckor az első szovjet páncélosok begördültek Prágába, a városban már nem voltak német alakulatok, csak német hadifoglyok.
A szovjetek üldözték a vlaszovistákat. Már magában Prágában is több mint 600 kórházban fekvő orosz önkéntest végeztek ki, és folytatták a többiek felkutatását is. Május 12-én Vlaszovot több tábornokkal és tiszttel együtt a Vörös Hadsereg elfogta, az Orosz Felszabadító Hadsereg több ezer nyugat felé menekülő tagját pedig az amerikaiak átadták a Szovjetuniónak.
IdomitottFoka 2025.03.05. 13:58:59
gigabursch 2025.03.05. 14:17:11
Erről hol lehet bővebben olvasni?
Digitális_Fater 2025.03.05. 14:21:47
IdomitottFoka 2025.03.05. 14:23:27
Ezt már de rég hallottam. Azért támadtak h kitörjön a béke...
Tapi2021 2025.03.05. 14:31:08
Több háború, több halott, nagyobb rombolás vezet el náluk a békéhez.
Szerintem ezt azért még sokan megértenék a jobb-konzi, kormánypárti táboron kívül is. Csak rendesen el kéne nekik ezt (is) magyarázni!
kiskisutca 2025.03.05. 14:32:45
www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/2vhSzakkonyv-magyarok-a-ii-vilaghaboruban-2/a-keleti-hadszinter-es-magyarorszag-1943-1945-13DD/7-az-arcvonalak-mogott-1943-1945-1B8B/a-vlaszov-fele-orosz-felszabadito-hadsereg-es-a-pragai-felkeles-1944-1945-1BFD/
Tapi2021 2025.03.05. 14:33:40
Sajnos nem ez az "értelem" látszik az ellenzéki/ellentétes oldalon. Sehol Európában.
kiskisutca 2025.03.05. 14:34:09
"ahol az egész lakosság izzó gyűlöletet érez irántuk?"
Meglepődsz, de ott sem mindenki.
Tapi2021 2025.03.05. 14:39:26
Trump! A készülő megállapodásokkal!
Mindig is nettó hazugság volt, hogy az oroszok el akarják foglalni Európát. Csak a teljesen sötétek vették, veszik ezt be!
Jóban kell lenni velük is, másokkal is, és nem lesz háború. Most se lett volna, ha az USA/nyugat egy része, meg a felbiztatott, bujtogatott, utranacionalista lázban égő Ukrajna ezt figyelembe veszi.
Nem vette, nem vették. Most jön a számla!
vergyula 2025.03.05. 14:39:42
Tapi2021 2025.03.05. 14:41:49
Nyilván nem. Ezt a népeknek kell intézniük! A felelősségrevonásokat.
vergyula 2025.03.05. 14:42:51
Ahogy mondta, ha olyan béke születik, mely nem garantál Ukrajnának valami elfogadható jövőképet/élhető országot, azt Európa, de főleg a közeli országok nagyon meg fogják szenvedni.
Tapi2021 2025.03.05. 14:49:15
Ti meg azért harcoltatnátok őket tovább!!!!
Logikus.
Ha tíz-húsz-harminc év múlva megkérdezel egy ukránt, hogy mi lett volna jobb: ha az édesapja felnevelte és szerette volna még tíz-húsz-harminc évig, vagy az, hogy egy katonai temetőben földelték el 2022-25 között?
Vajon mit válaszolna?
Tapi2021 2025.03.05. 14:53:52
Vagy úgy érted, hogy az ukránok mennének neki Európának?
Mint régebben, amikor szinte minden európai országban erős volt az ukrán maffia?
vergyula 2025.03.05. 14:55:20
Például.
Tapi2021 2025.03.05. 15:00:21
Ők baszták el és mi szenvedjük meg?
Mondjuk már most is fizetjük.
Amúgy ez tipik ukrán gondolkodás. Zselé is pontosan ezzel házal három éve szerte a világon, de főleg Európa erre fogékony részében. Trumpnál is ezt játszotta. Volna. Csak ott nem voltak rá vevők és kirúgták.
Az ukránt, oroszt keményen kell fogni, mert gyorsan elszemtelenedik!!! Történelmi hagyomány.
vergyula 2025.03.05. 15:18:51
Lehet ilyen következmény. Ahogy a Közel-Kelet és Afrika is kitermeli a migránsokat.
Bayer_Zsolt 2025.03.05. 15:26:14
Tapi2021 2025.03.05. 15:35:22
Milyen ország vagy szövetség az, amely még a határait sem tudja biztosítani???
Persze tudná, ha akarná.
Tapi2021 2025.03.05. 15:37:51
Ez a háború számukra előzmény nélküli!
Sőt, úgy kezdődött, hogy egy februári reggelen Putyin elővette a Szovjetunió térképét...
Tapi2021 2025.03.05. 15:47:26
index.hu/kulfold/2025/03/05/belarusz-aljekszandr-lukasenka-interju-oroszorszag-ukrajnai-haboru/
F1őr 2025.03.05. 15:55:46
Boldeone2 2025.03.05. 16:14:35
www.nbcnews.com/politics/2024-election/dead-heat-trump-pulls-even-harris-nbc-news-poll-rcna174201
A fogadóiridák is Trumpra fogadtak, meg kilőtt a kriptó, és a dollár
Mivel ott is szar a választási rendszer, republikánus elnököt csak jól megverni lehet, úgy jön ki demokrata győzelem
Boldeone2 2025.03.05. 16:17:10
- A szabadságnak mindig súlyos ára van! Ezt Putyin követelte ki, Ukrajna csak védekez8k
Boldeone2 2025.03.05. 16:20:44
Az erkölcstelen politikának ez is eredménye! Orbánnak bocsánatot kellene kérni Ukrajnától!
Tapi2021 2025.03.05. 16:33:36
Ez pszichésen tényleg úgy működik, ahogy Schiffer - talán ő - írta, hogy már a Tiergartennél lőnek a szovjetek, de a német keménymag még harcolna. :-(
Tapi2021 2025.03.05. 16:37:08
A hülyeségnek még súlyosabb. És még értelme sincs.
Az ukrán "szabadságra" az ukránok maguk húzták rá a veszélyt! Kis segítséggel nyugatról.
Ennek van most nagy ára.
Józan hangra nem hallgattak, akkor sem, most sem.
Tapi2021 2025.03.05. 16:40:04
Ugyan miért? Azért, mert az összes európai vezető közül egyedül őt érdekelte, hogy ne haljanak meg ukránok (meg magyarok persze) a semmiért??
Szerintem fordítva lesz. Ha lehiggadnak rájönnek arra, hogy egy barátjuk volt mindvégig, aki jót akart nekik: MAGYARORSZÁG!
IdomitottFoka 2025.03.05. 16:46:10
Ha az ukránok nem akarnának harcolni, akkor nem harcolnának, olyan lenne , mint az afgánoknál, a számosabb és felszereltebb "hivatásosok" nemhogy hónapokig, de két hétig sem álltak meg a tálibok előtt. Nyilván kifáradtak, sokan dezertálnak, nem vonulnak be, és nekik is igazuk van, ha az ukránok akarnának békét kötni, nekem szavam se lenne, de ahogy a rogánkülönítmény hisztizik h adják meg magukat, az geci szánalmas.
(ui: és engem teljesen felesleges felszólítani h az ukránok tegyék le a fegyvert, tárgyaljanak. megtehetném h szólok zelinek, h finito, de juszt se, toll a fületekbe)
F1őr 2025.03.05. 16:54:33
Abban legalább egyetértek veled, hogy a választásirendszer ott szar.
IdomitottFoka 2025.03.05. 16:55:19
(ahogy birka is írta, alig néhány feltűnési viszketegségben szenvedő tüntizőt sikerült összehívni. én meg innen értesültem róla h volt. hiába, nem én lógok feszt a ballib internetes zegzugokban. ez mondjuk leginkább azér van mer nem vok ballib. még mp-t se láttam élőbe sose...)
F1őr 2025.03.05. 16:57:50
Tapi2021 2025.03.05. 17:24:34
Csak úgy értik, béke lesz, ha a földön mindenki muszlim lesz! Apró szépséghiba a "béke vallásán"!!!
Ezek is úgy értik a békét már harmadik éve, hogy béke lesz, HA Oroszországot LEGYŐZZÜK!
Bayer_Zsolt 2025.03.05. 17:37:57
Bayer_Zsolt 2025.03.05. 17:45:17
Boldeone2 2025.03.05. 19:13:25
Európát nem tudják legyőzni, 450 millió ember vs 140 millió
Európa még jóformán pénzt sem pumlált a hadseregekbe, Oroszország meg már kifeszítette magát, a GDP 35-40% védelemre megy, ez hosszú tàvon nem fenntarható
Egyelőre a Donvassi offenzíve is beállt az utóbbi hetekben, sőt, az ukránok kisebb sikereket értek el
Boldeone2 2025.03.05. 19:16:03
- A putyni diktatúrát meg kell állitani, ez a közös európai érdek. Ukrajna független, EU - aspiráns állam marad, ez pedig a valódi vereség Putyinnak
Tapi2021 2025.03.05. 20:45:36
Európa még jóformán pénzt sem pumlált a hadseregekbe, Oroszország meg már kifeszítette magát, a GDP 35-40% védelemre megy, ez hosszú tàvon nem fenntarható"
Hát nem ezt pofázzuk mióta, hogy HAZUDNAK mind, akik az európai népeket azzal riogatják, hogy Oroszország jön és hamm bekap mindenkit!!!
Minek ezzel hangulatot kelteni, ijesztgetni, uszítani, hazudozni???
Tapi2021 2025.03.05. 21:10:24
"A francia elnök beszédében kiemelte, hogy nemcsak az ukrán nép, hanem Európa biztonsága is veszélyben van. „A kontinensünkön már nem garantálható a béke. Az orosz fenyegetés itt van, és hatással van ránk is” – fogalmazott Macron, kihangsúlyozva, hogy a világ egyre brutálisabbá válik, és a terrorfenyegetés is változatlanul magas. Oroszországról beszélve elmondta, hogy „megsértik a határainkat, legyilkolják az ellenfeleiket”, majd kijelentette, hogy Moszkva választásokat manipulál, Moldovát és Romániát felhozva példának.
Európa jövőjét nem Washingtonban vagy Moszkvában kell eldönteni. Nézőnek maradni ebben a veszélyes világban őrültség
– jelentette ki az amerikai és az orosz tárgyalásokra utalva, majd hangsúlyozta, hogy „Ukrajna kapitulációjából nem jöhet béke”. Macron vészjóslóan beszélt Oroszország további fegyverkezéséről, a jóslata szerint 2030-ra további 300 ezer katonával, 3000 harckocsival és 300 vadászrepülővel bővülhet a hadseregük, ami egyértelműen annak a jele, hogy Moszkva tovább terjeszkedne.
Ki hiheti azt, hogy Oroszország megáll Ukrajnánál? Oroszország a következő években is fenyegetést jelent Franciaország és Európa számára
– fejtette ki vészjóslóan a francia elnök. "
Szóval MIÉRT HAZUDIK ő is Európát fenyegető orosz invázióról???????
Bayer_Zsolt 2025.03.05. 21:41:06
Boldeone2 2025.03.05. 22:45:36
Ha békét akarsz, készülj a háborúra! Már ellenség Oroszország, én nem látok békealkura esélyt. Túl nagy a távolság, putyin irreális dolgokkal állt elő
Ki más garantálja a békét, ha az USA szarik rá? Csak Európa
Boldeone2 2025.03.05. 22:47:34
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.03.06. 08:53:44
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.03.06. 08:55:37
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.03.06. 08:57:06
Csak azt ne felejtsd el, hogy a gyűlölet nem egyoldalú, remélem megkapod majd a büntetésed a sok hazudozásért, magyarmocskolásért.
Tapi2021 2025.03.06. 09:26:21
És ezzel magadat is cáfolod!!!
Fentebb írtad, hogy Oroszország KÉPTELEN lenne...!!!!
Szóval akkor miért hazudoztok invázióról, meg orosz világuralomról?
Valamelyik állításod nem igaz.
kiskisutca 2025.03.06. 09:50:26
Láttam egy (játék)film részletet, amelyben a németek egy megterített asztalnál fogadják az orosz hadifoglyokat: akik állatmódra megrohamozták az asztalt, azokat később legéppuskázták, akik kulturáltan vártak, azoknak felajánlották a ROA-hoz csatlakozás lehetőségét.
Melyik műből lehetett ez a részlet?