magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

A politika egy szakma

Azt mondják, őszödi beszéd. Nem az, ez inkább MZP-balekség.

Amit a Kinga mondott, az a színtiszta igazság és mindenki tisztában van vele: azért vannak a brüsszeli pénzek befagyasztva, hogy ez segítse a magyar ellenzéket a választásokon.

Viszont ez kimondani nem szabad, ha az ellenzék mellett vagyunk. Ezt csak azok mondhatják ki szabadon, akik Brüsszel ellen vannak.

A másik oldalról ezt ugyanis tagadni kell, s pl. azt mondani, "nincs összefüggés, ez kizárólag a jogállamisági normák megsértésének következmények, minden politikai szándék nélkül".

Olyan ez, mint amikor elmegyünk vendégségbe, ahol a büszke szülő megzongoráztatja a kislányát a vendégek előtt, hogy "de tehetséges a gyerek!", s még a zenéhez alig értő vendég is látja, hogy a kislány zenei antitalentum, de ilyenkor diszkréten tapsolni szokás, s semmiképpen se elmondani az igazságot.

Autistáknak ez különösen nehéz: megszokni mikor kell hazudni. De egészséges embereknél is csak a kamaszkor végére alakul ki a képesség erre.

Itt ez ugyanez van politikusi verzióban: az újonc, tapasztalan politikus egyszerűen azt hitte, igazat kell mondania. S véletlenül így elmondta azt, amit a Fidesz hirdet. Nagy hiba.

Amin csodálkozom: nem rontottak rá, hogy milyen rossz az angol kiejtése, pedig ugyanaz a szint, mint Deutsch Tamásé.

207 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr9918838860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gery1987 2025.04.16. 13:13:47

@Tapi2021:

A pénzek a fidesz miatt nem jönnek, semmi mást nem kéne tenni mint meglepni a feltételeket és kész. Nem kell hozzá kormányváltás sem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.04.16. 13:14:22

@Gery1987:

Azaz tényleg nyíltan ki akarta mondani, hogy jó a pénzek visszatartása, mert segíti az ellenzéket?

Gery1987 2025.04.16. 13:15:54

@Tapi2021:

A pénzek a fidesz miatt nem jönnek, ha annyira akart volna kórházat újítani akkor tenné érte hogy legyen pénz...
Akkor ki az áruló?

A "Ferrari"15 éve nem zavar senkit, a korrupció a zavaró, hogy mindezt lopással, közpénzből csinálják...

Gery1987 2025.04.16. 13:18:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem, a visszatartas nem jó, tehát a fidesz nem jól politizál.
Az egyetlen "pozitív" (ő is idézőjelbe tette) hogy ennek az elhibázott magatartásnak a következménye hogy a kormánypárt népszerűsége csökken, mertatjak, érzik az emberek hogy nem működik!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.04.16. 13:27:32

@Gery1987:

A csaj nem ezt mondta.

Azaz mégiscsak rosszul fogalmazott, szerinted is.

gigabursch 2025.04.16. 14:02:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
A csaj - az ő szemszögéből - helyesen fogalmazott.
Egyben valósan is.

Az meg egy másik kérdés, hogy a politikai aljasságnak van olyan szintje, amit gátlástalansággal fűszerezve az ilyen hazátlan, nemzettelen libák (és egyben internáci picsák) bármikor meglépnek.
Ehhez mérten Horn Gyula és bűnbandája maga volt a megtestesült hazaszeretet.
(Persze ettől még az ÁVÓ-s nem érdemel szobrot)

gigabursch 2025.04.16. 14:03:46

@vergyula:
Melyik fogalmazására gondolsz?
A kötelesre?

vergyula 2025.04.16. 15:15:28

@gigabursch: Nem, még ellenzékből az EU-s segítség visszatartását szorgalmazta.

vergyula 2025.04.16. 15:18:14

@Tapi2021: "És itt is mennyire jól látszik, hogy a proletárokat a Ferrari, meg a "luxus" zavarja igazán, és nem az, hogy huszonöt kórházat nem tudtak felújítani, egy rakás LAKOSSÁGI pályázat elveszett..."

Azért az érdekes, hogy korábban aszonták, EU-s pénz nélkül is kurwajók vagyunk, van a kórházakban klíma meg WC-papír.
Most pedig gyorsan a lepattant részeket kell mutogatni.

Tapi2021 2025.04.16. 15:33:10

@vergyula: Nem omlott össze semmi. Az EU őszinte sajnálatára, pedig mindent megtettek.
De talán te is belátod, ha jön a pénz TÖBB dologra jutott volna, mint így.

Tapi2021 2025.04.16. 15:39:29

@vergyula: Nos, értelmezni tudni kell. Ráadásul ezeket egy néppárti frakcióülésen és nem az EP előtt vagy bármely hivatalos EU fórumon, bizottságban... mondta.
Az sem mellékes, hogy az őszödi beszéd UTÁN, amikor Gyurcsány beismerte, hogy HAMISÍTOTT jelentéseket küldtek Brüsszelnek!!!

Aki szerint ez ugyanaz...

"Strasbourgban, az Európai Parlament néppárti frakciójának keddi tanácskozásán Orbán Viktor többek között azt mondta: a kommunizmus “saját országaiban intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat”, s ez a bővítés óta immár az EU problémájává is vált. Erre hivatkozva sürgette Orbán az uniós segítségnyújtás megtagadását a “hazug és csaló” kormányoktól."

Tapi2021 2025.04.16. 15:44:55

@vergyula: És az sem mindegy, hogy Gyurcsányék TÉNYLEG csaltak, hazudtak az EU-nak is! (Plusz verették a népet napokon át az utcákon!...) És ennek SEMMI KÖVETKEZMÉNYE NEM VOLT!!!!

Orbánék meg egy jelentést sem hamisítottak, csak nem értenek egyet tisztán POLITIKAI-ideológiai kérdésekben. És ezért van büntetés!

Ez ugyanaz?

vergyula 2025.04.16. 15:51:17

@Tapi2021: "De talán te is belátod, ha jön a pénz TÖBB dologra jutott volna, mint így."
Természetesen. Vajon Lölő most hány hellyel lenne előrébb a Forbes-nál?

vergyula 2025.04.16. 15:54:20

@Tapi2021: "Aki szerint ez ugyanaz..."
Persze, hogy nem ugyanaz. Kollár Kinga pl. nem "sürgette az uniós segítségnyújtás megtagadását".

vergyula 2025.04.16. 15:57:46

@Tapi2021: "És ennek SEMMI KÖVETKEZMÉNYE NEM VOLT!!!!"
Ez mondjuk gáz, de az ezáltal szerzett 2/3 tehetett volna róla. (Biztos az EU nem engedte)

Tapi2021 2025.04.16. 15:58:14

@vergyula: "Vajon Lölő most hány hellyel lenne előrébb a Forbes-nál? "

Most komolyan. Eddig láttok el? Lölőig?
Ez annyira szomorú.

Rohadjon meg a gazdag Lölő, ha az az ára is, hogy az EGÉSZ ORSZÁGNAK rossz, meg nem újult meg 25 kórház, nem tudták kiírni a LAKOSSÁGI energiamegtakarító, szigetelési... pályázatokat...

Mer' Lölő.

Ezért tart itt ez az ország. Kádár proli népe él.

Tapi2021 2025.04.16. 16:00:11

@vergyula: Kollár Kinga csak örvendezett neki és EGYETÉRTETT VELE!
Igazad van, ő ezt csak megörökölte azoktól a hazaáruló elődöktől, akik ELINTÉZTÉK!!!

vergyula 2025.04.16. 16:01:52

@Tapi2021: "Most komolyan. Eddig láttok el? Lölőig?"
Cinizmusnak pont elég. :D

A többi meg a te fejedben született.

Tapi2021 2025.04.16. 16:04:36

@vergyula: Pontosan, nem engedte! Hiszen nekik a hazaárulók, kollaborálók és parancsteljesítők a jó partnerek, akik azt teszik, amit mondanak nekik!!!

Minden külföldi erőnek EGYÜTTMŰKÖDŐ kormány kell, nem olyan, amely ellenáll nekik, önérdekét, a saját ország érdekét nézve.

Ez az oka az egész harcnak! Ha OV-ék is becsicskulnának, vége lenne.

vergyula 2025.04.16. 16:06:12

@Tapi2021: Max. annak örvendezett, hogy vezet a pártja. Öröm az ürömben, ugye.

vergyula 2025.04.16. 16:09:52

@Tapi2021: "Pontosan, nem engedte!"
Na mit mondtam? Mehetek a Megafonba.

Ahhoz hasonló súlyú érvelés, mint hogy korábban Pressman miatt nem lehetett betiltani a Pride-ot.

GyMasa 2025.04.16. 17:09:25

@vergyula:
"Max. annak örvendezett, hogy vezet a pártja. Öröm az ürömben, ugye."
1., Erröl egy szót sem beszélt
2., Hogy is mondtad: "A többi meg a te fejedben született."?
(Nem ártana megnézni az a pár perces riportot végre, csak, hogy ugyanarról beszéljünk végre)

GyMasa 2025.04.16. 17:09:53

@vergyula:
"Ahhoz hasonló súlyú érvelés, mint hogy korábban Pressman miatt nem lehetett betiltani a Pride-ot."
Ezt ki mondta?

vergyula 2025.04.16. 17:23:27

@GyMasa: "MIkor?
Link?"
Nemrég.
Hát igen, elég link, de mit tegyek?

Majd igyekszem megkeresni.

GyMasa 2025.04.16. 18:40:41

Nos, elolvastam annak ellenére is, hoyg a uBlock figyelmeztetett, hogy nem egy jó oldal...
Egyáltalán nem azt mondta, hogy Pressmann miatt nem tiltották eddig be...
- Azt mondta, hoyg Trump előtt az EU-ból és az USA-ból is hatalmas volt rajtuk a nyomás, de Trump beiktatása óta már csak az EU-ból jön a nyomás.
- A "pressmann előtt " szófordulatot pedig Novák Előd használta.
Nem szeretnék nagyon kötözködőnek tűnni, de vagy nagyoin durva sz9vegértési problémáid vannak, vagy szándékosan csúsztatsz, vagy szándékosan hazudsz.
Ez már nem az első alkalom, hogy mást mondasz, mint amire hivatkozol...

Gery1987 2025.04.17. 06:00:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Csak nem azt mondta a fidesz hogy jaj rosszul fogalmazott, hanem direkt félreértette.

vergyula 2025.04.17. 08:02:24

@GyMasa: "Nem szeretnék nagyon kötözködőnek tűnni"
Azért sikerült.

Nagy nyomás az USA-ból, melynek helyi - és egyik legismertebb - képviselője Pressman volt. Ha már szövegértési problémák.

Nesze egy másik link, ügyész úr:
nepszava.hu/3270455_csak-david-pressman-miatt-volt-budapest-pride

"Arra a felvetésre, hogy már a sokadik Pride-ot rendezik meg az Orbán-kormány alatt, eddig mégsem okozott problémát, Gulyás Gergely azt mondta: ez régóta probléma nekik, de mivel már az amerikai nagykövet nem vezeti a melegfelvonulást, lekerült a mellkasukról az egyik csizma, mint fogalmazott, szabadabb a lélegzés."

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.04.17. 08:12:41

@Gery1987:

Nyilván. Ez a politika: az ellenség hibáinak kihasználása.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.04.17. 08:55:44

@GyMasa: nem kell ezzel foglalkozni. Pesti penészszagú nagyképűség, Boldili ostobaságával megtriplázva. Ezért kell elolvasni minden új idevergődő régebbi hozzászólásait.
Arra gondolj, milyen jó, hogy ezek visítanak és nem a normális emberek.

Tapi2021 2025.04.17. 10:48:30

@vergyula: Pressman egy LMBTQ hívő és a pogányságot építő világhatalom emberre, "helytartója" volt!

GyMasa 2025.04.17. 12:59:39

@vergyula:
"Azért sikerült."
Ahogy a mondás is tartja: "Akinek nem inge..."

"Nagy nyomás az USA-ból, melynek helyi - és egyik legismertebb - képviselője Pressman volt. Ha már szövegértési problémák."
Igen, de NEM "csak Pressmann" volt az oka.
Ráadáasul, ahogy a cikk is űllítja, ezt nem is Orbán mondta.

"Nesze egy másik link, ügyész úr:
nepszava.hu/3270455_csak-david-pressman-miatt-volt-budapest-pride"
Itt sem Orbán állítja ezt, hanem itt Gulyás Gergely.

"Arra a felvetésre..."
Igen, a lényege ennek is ugyanaz, mint, amit Orbán mondott.
Azaz, hogy nem Pressmann volt az oka, hanem az, hogy Trump leváltotta Bident és megszűnt az ÁLTALÁNOS nyomás az USA felől.
Pressmann csak egy tünete volt a problémának.

GyMasa 2025.04.17. 13:06:48

@Deak Tamas:
Jah, de, ahogy nézem, az, hoyg leállok, és megpróbálok érdemben és udvariasan vitatkozni velük, mindegyik elmegy ebbe az aggresszív, össze vissza beszélő, leuralni próbáló stílusba, ami nagyon hamar kinyitja a bicskát a zsebemben.
Gyulabá' is aktívan beállt a sorba, aminek a szűrőben van a vége.
AMint elkezdődik az a fázis (és, ez nem specifikusan nála van, hanem mindegyiknél eddig), hogy egyre hosszabban "reagál" (értsd kurvára szelektíven, csak azokra, amire van valami panelja, amit el lehet puffogtatni...) arra, amit írok, majd én is reagálok arra amit ír, majd azt veszem észre, hogy 2-3db, 5000 karakteres hsz sem elég, hoyg minden egyes baromségot egyesével cáfoljak.
Ráadásul, ezek oylan, fajsúlyos, "az ég kék, a fű züld a víz nedves" jellegű témák, amit nem nekem kellene elmagyarázni egy állítólagos felnőttnek.
Nos, nekem erre nincs sem időm sem kedvem.
Szóval, azt hiszem, teljesen transzparens vagyok az elveimmel kapcsolatban.
Ha ennek ellenére folyamatosan rázzák a pofonfát, nem kell csodálkozni, hogy a nyakukba esik egy gyümölcs...

vergyula 2025.04.17. 13:44:12

@GyMasa: "Itt sem Orbán állítja ezt, hanem itt Gulyás Gergely."
Vityára emlékeztem. Amúgy GG a szóvivője Vitya kormányának.

vergyula 2025.04.17. 13:48:23

@GyMasa: "mindegyik elmegy ebbe az aggresszív, össze vissza beszélő, leuralni próbáló stílusba, ami nagyon hamar kinyitja a bicskát a zsebemben"
Ebből max. az össze-vissza beszélőt veszem magamra.

"Gyulabá' is aktívan beállt a sorba, aminek a szűrőben van a vége."
Na pl. ez meg a bicska elég fölényeskedő.

GyMasa 2025.04.17. 14:19:26

@vergyula:
Igen, de te konkrétam azt állítottad, hoyg ezt Orbán maga mondta, és ezt eddig nem tudtad bizoinyítani már 2 linkkel sem.

GyMasa 2025.04.17. 14:22:16

@vergyula:
"Ebből max. az össze-vissza beszélőt veszem magamra."
Akkor a "aggresszív" és a " leuralni próbáló stílus" azok stimmelnek?

"Na pl. ez meg a bicska elég fölényeskedő. "
Én ilyen vagyok.
Ahogy írtam, transzparens vagyok azzal, hogy ki kerül letiltásra.
És, mindig, mindekinek jó előre szólok is, ős lehetőséget adok rá, hogy változtasson a hozzáállásán.
Ha az illető nem él vele, akkor így járt.

vergyula 2025.04.17. 14:26:58

@GyMasa: ""Ebből max. az össze-vissza beszélőt veszem magamra."
Akkor a "aggresszív" és a " leuralni próbáló stílus" azok stimmelnek?"
Mi is a varázsszó, szövegértés? Ha az össze-vissza beszélőt veszem magamra, akkor a többi nem stimmel.

"Én ilyen vagyok."
Sebaj, légy önmagad.

vergyula 2025.04.17. 14:29:56

@GyMasa: "Igen, de te konkrétam azt állítottad, hoyg ezt Orbán maga mondta, és ezt eddig nem tudtad bizoinyítani már 2 linkkel sem."
Annyit írtam "Asszem maga a Don.". Tán rosszul emlékeztem, "csak" a kormányszóvivő mondta.

Gelimtredfd 2025.04.17. 15:10:02

@vergyula: Hát az össze-vissza mekegő te vagy ezzel nyelvvel!

..varázsszó, szövegértés...

A varász egy keresztény-libcsi jevevényhang, a stumája egy szláv rossz rekkésű naknam vagy substantív, vagyis a varász stak negatív kontextusú volna, de ezt a ahngot dúrgerni. A szó is jevevényhang, zátemi, a szöveg új-ónemmagyar kreol, latin text és Gewebe előlegujkára. Ért hang nem van, stak indogermán er és ár, verstehen rakni magyarul.

De a varázs hangot vagy mond eredetileg vagy dúrgerd a vokabularodtól! Így össze-v issza zagyvalást!

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.04.17. 15:21:15

@GyMasa: Gyuszi mindig ilyen volt, vele lehetett beszélni, bár most valóban több a felesleges lölőzés, de a többi az ellenség. Lehet cukrozni a Kollártaknyot, attól még az marad.

Billy Hill 2025.04.17. 23:44:34

"Egyik se szimpi. Olyan tehetségtelen mindegyik. [...] ők voltak a legjobbak. Nem volt ilyen opciónk, egy napunk volt, hogy eldöntsük a többi közül. [...] Totál antitalentum politikailag mindegyik, és én csinálok mindegyikből EP-képviselőt. Ilyen technokraták, ilyen izék"...

Billy Hill 2025.04.17. 23:48:39

@Billy Hill: Szóval give credit where credit is due - MP egy szenvedélyes igazságbeszéd keretében kibontotta az igazság minden részletét az EP-képviselőivel kapcsolatban.

Billy Hill 2025.04.17. 23:53:54

@Billy Hill: De amúgy azt kellene tenniük, hogy keményen "beleállnak" (de utálom ezt a szót...), hogy igen, Kinga azt mondta, amit gondolunk. Ezt a mentegetést, amit főleg az ellenzéki sajtó előad, nyugodtan el lehetne hagyni. Kormánypártiakat nem fog átállítani, ellenzékieket pedig még taszítani is fog, ha azt látják, hogy nincs minden őszintén odadobva az asztalra, hanem megy a sunnyogás.

Alöksz Róz Unbanned 2025.04.18. 08:20:15

@Billy Hill: "Totál antitalentum politikailag mindegyik, és én csinálok mindegyikből EP-képviselőt. Ilyen technokraták, ilyen izék" - erről szól a poszt.
tényleg szakma a politika. rögtön megmutatja, milyen hamar bukna egy ún technokrata vagy szakértői kormány :-)

Alöksz Róz Unbanned 2025.04.18. 08:22:29

@Billy Hill: ez egy elég objektív helyzetértékelés volt egy passzív szereplőtől, nyugodtan bele is állhatnának.

Alöksz Róz Unbanned 2025.04.18. 08:29:34

@Billy Hill: hogy hangzana: ezekkel a büntikkel nem értünk egyet, nem mi hoztuk őket, de legyen vele tisztában mindenki, hogy nem alaptalanok.
és az pedig tény, hogy gyengítik az orbánt és erősítik az ellenzéket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.04.18. 11:49:15

@Gery87:

De.

Hatalmi harc - végsősoron a nép dönt - azaz hatni kell arra, a nép hogyan szavazzon - azaz hatásos kampány kell.

Gery87 2025.04.19. 00:03:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem.

Te arról beszélsz, azt mentegeted...minden eszköz megengedett a hatalomért. Jogi, erkölcsi, morális gátlások nélkül, sőt ezek lebontásával.
Ez nem a demokrácia, ez a formálódó(?) választási autokrácia.

valis47 2025.04.19. 01:17:14

@Gery87: Amit választási autokráciának nevezel (Mo. esetében) az demokrácia, mármint eredeti értelmében. Amit ti demokráciának (jó, néha elétéve a "liberális" fosztóképzőt - mert az is fosztóképző, mint a népi meg a szocialista) hívtok, az nem népuralom. Az arról szól, hogy egy jóembereknek vagy okos szakértőnek tartott elit kormányoz, a néppel legfeljebb elhitetik, hogy van választási lehetősége. Aztán amikor a nép rosszul választ, mert egy rendszerhiba miatt becsúszik, akkor jön a populistázás, fasisztázás.
Az ókori filozófusok a demokráciát egyáltalán nem tartották nagyra, sőt azt a demagógok uralmaként kárhoztatták. Az ideáljuk egy arisztokratikus köztársaság volt, vagy egyenesen egy felvilágosult zsarnokság, a filozfófuskirályok uralma.

valis47 2025.04.19. 01:19:56

Az ókor populistái voltak pl. Nero és Caligula és a "rossz császárok" többsége. Valószínű, hogy a róluk szóló rémtörténetek többsége koholmány, csak a szenátori elit gyűlölte őket, mert a köznép kegyeit keresték, nem az övéket. Persze ettől még lehettek rohadékok.

valis47 2025.04.19. 01:24:54

És ha megfigyeljük a mai progresszívek, liberálisok ideálja is az arisztokratikus köztársaság, vagy a felvilágosult zsarnokság. Nem véletlenül rajongott a komplett haladó értelmiség a bolsikért jó ideig. De ma is olyan rendszert preferálnak, ahol a választott kormányok irrelevánsok és egy permanens bürokrácia kormányoz valójában, amit egyesek mélyállamnak hívnak, illetve a nemzetállamokat nem választott - vagy nagyon közvetetten választott - szupranacionális struktúrákkal akarják idővel teljesen lecserélni. Az EU Bizottság élére azért mégsem kerülhetne még véletlenül is valami bugris populista.

gigabursch 2025.04.19. 07:24:15

@valis47:
Egy fizetett, ötcsillt gazemberrel próbálsz értelmesen beszélni.

Nézd meg a hozzászólásai számát és vond le a következtetést, hogy van-e munkája.

Mindettől függetlenül amit leírtál igaz és valós.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.04.19. 09:39:44

@Gery87:

Nem engedhető meg minden eszköz.

De az igen, ami része a politikának.

S nem hivatkozhatsz arra, hogy a keresztény nem tehet így, hsizen ezzel azt mondod: a keresztény ne politizáljon.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.04.19. 09:41:13

@Gery87:

A liberális demokrácia MINDIG választási autokrácia.

Addig szabad szavazni, míg olyan eredmény lesz, ami jó a nagyuraknak. Ha nem, akkor lassan lebontják a szavazást, lásd Le Pen kizárása a választásból.

Alöksz Róz Unbanned 2025.04.19. 13:45:53

@valis47: "Az arról szól, hogy egy jóembereknek vagy okos szakértőnek tartott elit kormányoz" - nemcsak a liberális, hanem a fideszrendszer is pont erről szól. sőt az összes képviseleti rendszer erről szól.

kivéve ahol mindenki közül sorsolnak. azt leszámítva nincs az embereknek valódi beleszólása.

persze akinek a nemzeti konzultáció a demokrácia csúcsa...

Billy Hill 2025.04.20. 00:08:47

@Alöksz Róz Unbanned: "hogy hangzana: ezekkel a büntikkel nem értünk egyet, nem mi hoztuk őket, de legyen vele tisztában mindenki, hogy nem alaptalanok.
és az pedig tény, hogy gyengítik az orbánt és erősítik az ellenzéket"

Nem a mi feladatunk tanácsot adni, de pl. ez a verzió sokkal jobb (lett volna). Itt jön elő az agyhalottság, hogy a Blog.hu-s hozzászólók jobban érzik, mit hogyan kellene megfogalmazni nyilvánosan, mint azok, akiknek ez a fizetett megbízatásuk...

Alöksz Róz Unbanned 2025.04.20. 11:35:19

@Billy Hill: nem agyhalottság, csak amatőrség, rutintalanság. a fórumozók ebben nyilvánvalóan sokkal rutinosabbak, jópár éve gyakorol itt mindenki :-)

vasútihíd 2025.04.20. 20:07:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @GyMasa: a legutóbbi hvg szerint a magyar átlaghoz képest egészen jó angolsággal adta elő kk a mondanivalóját miközben ugyan ezen véleménycikk szerint dt az angol nyelv ellen merényletet követett el. én ezt laikusként mondjuk nem tudom megitélni de az ő és dt videóját egymás mellé téve mintha tényleg jobb lenne kk angolja. de pont ez a veszte mert ezek szerint ez is hozzásegítette hogy érthetően-letagadhatatlanul-egyértelműen modhatni tisztán bevallja pártja háttérhatalmi stratégiáját ami persze politikai öngyilkosság. nagyot fognak bukni jövőre.

GyMasa 2025.04.21. 13:54:47

@vasútihíd:
Nekem, alapvetően nem volt nagy bajom kk angoljával.
Azért DT-hez hasonlítani nem fair, ugyanis DT annak akornak a gyermeke volt (tanán nálam pár évvel idősebb (Igen, 58)) amikor az orosz volt a kötelező nyelv az iskolában, és csak a valóban szerencséseknek volt lehetősége más nyelvet tanulni.
A nyelvtanulásnak meg bizony vannak fiziológiai korlátai, azaz, olyan 13-14 éves korban egyszerűen bezárul az az ajtó, ami lehetővé teszi, hogy valaki könnyen, akcentus nélkül megtanuljon egy idegen nyelvet!
Azaz, ha Deutsch nem volt szerencsés 8-14 éves koráig és csakazután tudott (ad absurdum, mondjuk felőtt korában) angolul megtanulni, akkor neki valószínűleg maradt egy ordas akcentusa, amit csak vérrel-verejtékkel (és rengeteg plusz gyakorlással) tudott volna letenni.
KK beszédében NEM az angol volt a probléma, hanem, hogy milyen nyíltan előadta a témát.
Ugye, most azon lehet vitatkozni, hogy ostoba volt-e, vagy szándékosan provokált, vagy csak simán leszarta ezt az egészet, de ez mindegy is.
Szerintem ez a beszéd, ha nem is egy "Őszödi beszéd", de roppant kártékony volt a selyemmakom pártjának.
Orbánnak semmi mást nem kell tennie, csak egyszerűen kivárni, amíg elfogy a TISZA támogatottsága. És, ahogy elnézem, erre minden esélye meg is van.

vergyula 2025.04.21. 14:20:41

Én az akcentust nem érzem nagy problémának, amíg érthető.
Lásd Donald és Modi, nekik angol-angol tolmács kellett.

GyMasa 2025.04.21. 14:20:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Jah, de a 13 éves kor az egy sokkal komolyabb határ, ami sokkal nehezebb visszacsinálni.

GyMasa 2025.04.21. 14:21:38

@vergyula:
Én is azt írtam, hogy NEM az akcentussal volt baj, hanem a mondanivalóval.

vergyula 2025.04.21. 14:27:20

@GyMasa: Jó, jó, én meg csatlakoztam, illetve általánosságban értettem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.04.21. 14:31:17

@vergyula:

Az angolban sokféle szabvány van, így az idegen akcentus nem gond, az is valami sajátos helyi verziónak tűnik sokaknak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.04.21. 14:33:14

@GyMasa:

Szerintem már a 8 éves gyerek se tud megtanulni idegen nyelvet anyanyelvi szinten, nyilván az 1 % nyelvzsenit leszámítva.

GyMasa 2025.04.21. 14:36:34

@vergyula:
Ráadásul, kissé igazságtalannak is tartom, amit az ellenzéki oldalon a ország állítólagos krémját alkotó, maguat rettentően okosnak tartó megmondóemberek egy olyan dolgot kérnek számon a komrányoldalon, amiről azok nem tehetnek (akkoriban még csak lehetőségük sem volt pl. angolul tanulni), amit nem tudnak megváltoztatni (akcentus)...
Erre a legjobb példa Karigeri angolja, ami ugye gyakorlatilag nem létazik és a balos terelés erre (Micsoda nagy-nagy-nayg meglepetés) az lett, hogy elkezdték Orbánt ekézni az akcentusa miatt. Holott, szerintem Orbán angolja teljességgel vállalható még a fentiek ellenére is!
Azért, az öreg lenyomta tomács nélkül pl. a Tucker Carlsson interjút.
(Nem, nem volt hibátlan az angolja, de folyékonyan és választékosan ki tudta magát fejezni és nem Öööö-zött folyamatosan)

GyMasa 2025.04.21. 14:37:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
A kisebbik fiamról nem mondják meg, ha németül beszél, hogy nem az anyanyelve. Pedig ő 10 éves volt, amikor ideköltözünk.

vergyula 2025.04.21. 14:49:38

@GyMasa: Jobb az angolja, mint Medgyessy magyarja.

GyMasa 2025.04.21. 15:47:13

@vergyula:
Oh, emlékszem az "útelágazódás"-ra.
Kemény volt...

vergyula 2025.04.21. 15:51:03

@GyMasa: Meg hát ööözés is volt rendesen. Annak idején a haverokkal elég sokat öööztünk egymásnak is Megyót parodizálva.

vergyula 2025.04.21. 15:54:36

@GyMasa: Volt egy kollégám, szintén éveket töltött Germániában a családdal együtt. Mikor hazajöttek, a 14 éves fia simán mehetett volna német felsőfokúra. Ha jól emlékszem, az volt a kizáró ok, hogy felsőfokún vannak 18+-os témák.

gigabursch 2025.04.21. 16:30:13

@GyMasa:
„...utelágazázódás... Nehéz szó"

@vergyula:
Mai napi csúcskomment!

Gelimtrtrddddd 2025.04.21. 16:59:34

@vergyula: Germánia az magyar feld volna, hogy az ősmagyarok germánok, hogy a magyar nyelv indogermán és germán nyelv!

A sztintén hangot dúrgerni, a tölt az dult volna, de he? Na egal!

Gelimtrtrddddd 2025.04.21. 17:01:47

@gigabursch: Na olyan ahng nem is van, hogy ágaz, németizmus, stak olyan van, hogy ág. Az ág is egy gemrán hang, vagy indogermán ak stumától vagy indogemrán aig-tól, de az aig az ak egy formájának boljad, ahogy az egres, eke, de inkább aka. Az ágaz nem van, németizmus a zweigen-re, de z-vel van, az is németizmus, objektumos verb, úgy dúrgerni kell.

vasútihíd 2025.04.21. 18:38:17

@GyMasa: így igaz kk mondanivalójával van a gond nem annyira az angoljával. persze nem meglepő módon a hvg-nek egyikkel sem. de ha amit birca mond hogy kk és dt kiejtése hasonló szintű akkor meglep hogy nem használták ki a lehetőséget a jobb oldalon. de lehet hogy csak lemaradtam róla.

Tapi2021 2025.04.22. 14:37:16

@Billy Hill: "ellenzékieket pedig még taszítani is fog, ha azt látják, hogy nincs minden őszintén odadobva az asztalra, hanem megy a sunnyogás. "

Csak hogy ezt ők elfogadják! Minden eddigi, és ezutáni hazudozással együtt!
A gyűlöletük nagyobb, mint az igazság iránti igényük!

Tapi2021 2025.04.22. 14:40:30

@Alöksz Róz Unbanned: "és az pedig tény, hogy gyengítik az orbánt és erősítik az ellenzéket. "

Persze, hiszen EZÉRT VAN!
Ezt mi első perctől tudjuk, csak most az ellenzék is kimondta!
Brüsszel SEGÍTI az ellenzéket, hogy kormányra kerüljön és megfelelően lojális kiszolgálói legyenek!!!
A többi csak púder ezen.

GyMasa 2025.04.22. 19:21:16

@vasútihíd:
Szerintem nincs semmi szükség erőszakosabban lenni.
Tudod, van a mondás, hogy "Soha ne akadályozd meg az ellenfeledet abban, hogy hülyét csináljon magából!"
Szerintem Orbán most erre játszik.
A selyemmajoméknak amúgy sincs esélye egyedül megverni a fideszt.
Én kizártnak tartom, hogy ki tudjanak állítani elég jelöltet egy éven belül.
MP meg nem ülhet be a parlament ÖSSZES helyére, mint Chuck Norris...

GyMasa 2025.04.22. 19:22:40

@vergyula:
Magyónak is kb annyi volt a "tehetsége", mint a selyemmajomnak. Jü képű, fess ór volt és a nedves bugyijuk középkorú anyukák szavaztak rá sokan.

GyMasa 2025.04.22. 19:24:35

@Tapi2021:
Mivel a balooldalon a "cél szentesíti az eszközt", ezért mindezeket ők nem látják rossznak, HA megbuktathatják vele Orbánt.
Orbán részéről természetesen teljességgel elfogadhatatlan ennek a töredéke is, de ugye nekik "szabad", hiszen eddig semmilyen eszközzel net tudták legyőzni.

GyMasa 2025.04.22. 19:25:30

@Tapi2021:
2006-ban Brüsszel segítette az ellenzéket kormányon maradni is.
(Ugye, megvan az éves jelentésssek kapcsolatos nyilatkozatunk?)

vergyula 2025.04.22. 19:33:28

@GyMasa: Megyó tényleg akkora sármőr volt? Nem emlékszem, bár nem is vagyok középkorú anyuka.

GyMasa 2025.04.22. 20:28:25

@vergyula:
Nekem több barátom anyja rá volt kattanva :-D

Tapi2021 2025.04.22. 22:10:53

@vergyula: Egy kulturált pénzügyi szakember volt. Nem politikus. Ő tényleg egyfajta "szakértői kormányfő" volt.

Amolyan úriember, ha szabad ezt mondani egy szocialistára, aki a szocialista diktatúrában kezdte a karrierjét.

Mindenesetre ég és föld volt Megyó azokhoz a nárcisztikus, közveszélyes karrierista és revansvágyó pszichókhoz képest, akik követték az ellenzéki oldalon.

Tapi2021 2025.04.23. 11:08:39

@GyMasa: Igaz, de egyrészt a stílusa más volt. Másrészt nem tudom volt-e olyan külföldre kiengedett szakember, akinek nem kellett aztán jelentéseket írnia.

MP csak azért nincs rajta ilyen listákon, mert ehhez későn született! :-)

GyMasa 2025.04.23. 16:07:28

@Tapi2021:
Azt a jelentést (meg magát a "feladatot" is) kétféleképpen lehetett megoldani:
- Öszinte lelkesedéssel, akár túl is tolva azt
- A lehetö legkisebb minimumot teljesítve, az ember gerincét megtartva.
AHogy személyes emlékekböl hallottam (olyanoktól, akikkel együtt volt külföldön), ö az elsö csoportba tartozott.

Nevem senki. 2025.05.03. 17:17:43

@vergyula: Eltelt több mint 2 hét. Eddig nem volt következmény, akkor ezután már nem lesz. Ha ez egy normális párt volna lett volna következmény. De ez nem egy párt, hanem egy szekta.

Nevem senki. 2025.05.03. 18:55:54

@vergyula: Sőt! Nemhogy következmény nem volt, 3 napig emésztette Magyar P és nemhogy kihányta volna, kiállt és azt mondta egyetért csak máshogy fogalmazott volna.
Magyarán szólva hazaáruló csürhe ez az egész tisza bagázs.

vergyula 2025.05.03. 21:58:28

@Nevem senki.: Mindenki megítélheti az ilyen ügyeket a számára szimpatikus ideológia alapján. Ilyen kegyes a liberalizmus. :)

"Magyarán szólva hazaáruló csürhe ez az egész tisza bagázs."
Mert kimondták az igazságot? Mi a helyzet azzal a Fidesz bagázzsal, mely ezt a helyzetet okozta?
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása