magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Amerika kiszáll

Amerika kiszáll.

Várható volt: az USA nem lesz a továbbiakban aktív az ukrajnai konfliktus ügyében.

Trump nem tudott olyan ajánlatot tenni Putyinnak, ami miatt érdemes lenne a háborút befejezni.

Az amerikai terv eredetileg az lehetett, hogy Oroszország szakítson Kínával. Ez azonban túl magas ár, még egész Ukrajnáért se érné meg. S nem mintha Oroszország és Kína közeli haverok lennének, mert sose voltak azok. Amit Putyin ad az természetes: egy esetleges amerikai-kínai konfliktus esetében Oroszország semleges lesz, nem fog beavatkozni Kína oldalán - ugyanaz, amit Kína is tett Ukrajna esetében, sose lépett fel Oroszország oldalán. Tulajdonképpen ez meg is felel Amerikának.

Amerika terve pedig a saját régió biztosítása lehet, ehhez nem szükséges Ukrajna, sőt csak teher.

Az egyetlen terület, melyet Amerika mindenképpen meg fog védeni saját régióján kívül: Izrael. Ennek elsősorban ideológiai okai vannak, az amerikai Republikánus Pártban minden trumpizmus ellenére máig erős tényező a keresztény-cionizmus. S ennek az eszmének valószínűleg a híve maga Trump is.

Izrael háborút akar Irán ellen, ezt viszont Trump nem akarja. Valószínűleg az a terv, hogy Oroszország hasson Iránra, hogy az ne jelentsen veszélyt Izraelre a közeljövőben.

A rossz hír: az ukrajnai háború még eltart pár hónapig. A : világháború nem lesz.

Európa persze nagyon háborúzni akar, de szerencsére ennek a perverz koszfészeknek nincs meg az ereje ehhez.

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr2418851092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ez a nevem senki 2025.05.04. 06:44:39

nehéz a fidesz hívőknek mostanában
már jön trumpli 1 nap alatt és békét hoz

valis47 2025.05.04. 07:59:58

Majd meglátjuk. Zelenszkij beígérte a május 9-i vöröstéri parádé ledrónozását.
Ha sikerülne neki, Kína semlegessége is kérdéses lesz.
Zelenszkij és európai-londoni kurátorai emelni akarják a tétet, akár Kína bevonásával az orosz oldalon, hogy Amerika ne szállhasson ki. Ez III. vh-t jelent természetesen.

Wildhunt 2025.05.04. 08:06:00

@valis47: USA nélkül nincs III VH

valis47 2025.05.04. 08:34:12

@Wildhunt: Persze, de ha Kína beszáll, az USA sem maradhat ki.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.04. 09:00:15

@valis47: kérdés, hol tart mentálisan Zelenszkij, a kokain ugye okozhat hallucinációt. A környezetéből nem tudni kire hallgat, kire nem, de azt nyilván tudnia kell, hogy a parádé drónozásával az élete véget ér, és Kijevből csak az a pár templom marad meg, ami az orosz ortodoxia szempontjából fontos.

ez a nevem senki 2025.05.04. 09:14:25

Donald Trump amerikai elnök az újságíróknak jelentette ki, hogy pápa szeretne lenni. A szükséges kritériumokat azonban több esetben sem tudná teljesíteni, leginkább azért, mert a protestáns ághoz tartozó presbiteriánus egyházban konfirmált gyermekként. 2020-ban „felekezet nélküli kereszténynek” vallotta magát. Ennek ellenére egy önmagát pápaként ábrázoló képet töltött fel a közösségi oldalára az amerikai elnök május 3-án.

GyMasa 2025.05.04. 10:35:28

@valis47:
Szerintem nincs mitől aggódniuk...
Ha az ukránok ezt meglépik, akkor neki szó szerint végük lesz.
(hogy is írta valak a téveszmék blogon? "Kijevben nem lesz május 10")
Technikailag nézve pedig egészen biztos, hogy a tribün alatt közvetlenül, vagy nagyon is közel hozzá van legalább egy atombunker lejárat.
Ezen felül pedig a matemaitka sincs Zselé oldalán.
Moszkva olyan 460km-re van az orosz-ukrán határtól.
Ez egy Taurus rakétának kb. fél óra lenne.
A Taurus hatótávolsága kb 500 km, azaz, elvileg az elérne oda.
A Himars-ok, tudtommal nem rendelkeznek ekkora hatótávolságú rakétával és tudtommal az USA nem is adott a nagyobb hatótávolságú rakétákból au ukránoknak amúgy sem.
Azt nem tudom, van-e még valamijük, ami egyáltalán elér odáig.
(itt most nem számolok a csak papíron létező csodafegyvereikkel meg a Cessnákból áthekkelt kamikáze drónokról.)
Ha van is, nem jellemző, hogy annyira gyors lenne.
Szóval a Taurus az 0.95Mach sebességre képes, ami ugye fél órát jelent az orosz légtérben.
Az pedig elég idő, hogy elvigyék Micimackót biztonságba.
Ha esetleg a világ legmodernebb és leghatékonyabb légvédelmi rendszere nem nem tudná leszedni addig.
Szóval, ez remek fenyegetés volt, de a beváltása az több szinten is akadályokba ütközne.

GyMasa 2025.05.04. 10:35:57

@Wildhunt:
Az 1. és a 2. is nélkülük kezdődött...

2025. 2025.05.04. 12:32:40

Befolyásod addig van, amíg tartanak tőled. Ha rájönnek, hogy nincs miért, a nimbuszod leomlik, onnantól béna kacsa vagy a szemükben.

Trumppal pontosan ez történt. Mind az orosz, mind az ukrán köp rá. Az érdekeik áthidalhatatlanok. Moszkva nem végzett a még megszerezni kívánt területek bekebelezésével, Kijev meg ragaszkodik a "mindent vissza!"-elvhez, amihez eleve kudarcos, de kitartó külföldi segítséget kap.

Azért rögzítsük: a Trump-kabinet megpróbálta. Remélem, nem az lesz a kiszállás vége, hogy az ukrajnai ásványkincsekért cserébe újraindítják az amerikai fegyverszállításokat. Bár hírlik, utóbbi már folyamatban van.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.04. 12:42:08

@GyMasa: Medvegyev mérgesmedvén morogta május 10-et.

GyMasa 2025.05.04. 13:54:08

@Deak Tamas:
OKés, rá ez jellemző lenne :-D

GyMasa 2025.05.04. 13:54:32

@Wildhunt:
Nem vagyok túl jó történelemből, de ez rémlik.

Wildhunt 2025.05.04. 15:47:00

@GyMasa: amennyire tudom, az első a világ újrafelosztásáért kezdődött, az USA szívesen belépett volna az első naptól, de a Lusitaniáig tartott ezt elfogadtatni a lakossággal.
A második is érdekes, hiszen Japán elszigetelésével garantálták hogy azok megtámadják őket.
Most látványosan nem akarnak háborút.

jónévez 2025.05.04. 16:57:29

@Wildhunt:
Népszerű elméletek ezek (és valóban voltak körök, melyek már elejétől be akartak lépni).
Azonban:
Az első világháborúba nagyon vonakodva, és egyáltalan nem a Lusitania miatt léptek be. Évek teltek el. Kiderült, kinek az oldalán érdemes belépni -akkor léptek.

A másodikba is: eleinte kivártak. Amikor már látható lett, kit érdemes megtámogatni, akkor (újra) elkezdtek még a SZU-t is támogatni.
Japán elleni dolgoknak csak emiatt latz "világháborús" jelentősége, az az európai háború nélkül is lezajlott volna. De hogy a német, vagy az orosz birodalmat támogatják meg, az kivárás után volt.
És (a saját szempontjukból) helyesen.
Nekünk is gáz volt, hogy a Brit Birodalom kivárt (és nem tolongott a mi békeajánlatunkért), mi faragtunk rá. Az már másodlagos, hogy később ők is.

Nevem senki. 2025.05.04. 17:07:44

@Deak Tamas: Most épp 70%-ra halucinalja hogy támogatjuk az EU csatlakozásukat.

jónévez 2025.05.04. 17:10:34

Ez az "amerika kiszáll" nagyon jól félreértelmezhető, és jól félreis értelmezik.
(Bármit meg lehet fogalmazni. Bármit meg is szoktak ;) )
Valójában arról van szó: van kisebb megegyezés Ukrajnával, van kisebb megegyezés Oroszországgal.
Franc se fog éjjel-nappal szaladozni mostmár, elég már kisebb elánnal is.
Ahogy írtad: a nagy háború elkerülhetőnek látszok már, az, hogy ők pofozkodnak -innentől nem akkora gáz.
(Perszehogy gáz. De nem nekik fáj)

Gery87 2025.05.04. 22:08:11

"Európa persze nagyon háborúzni akar, de szerencsére ennek a perverz koszfészeknek nincs meg az ereje ehhez."

Ez a perverz koszfészek az otthonod.

Továbbra se látom nekünk ez miért lesz jó?
Mármint hogy Európa gyenge és nem képes érvényesíteni akaratát, érdekeit?

Olyan ez mint 38-39-ben cinikusan azon gúnyolódni hogy "háhá nincs már Ausztria, Csehszlovákia, Lengyelország, a finnek is vesztettek....dejó, kurva anyjukat, a britek franciák nem segítettek érdemeben nekik...fasza".

És? Most ebben mi olyan kurva örömteli?

Nevem senki. 2025.05.04. 23:03:27

@Gery87: Mert te szeretnéd ha Európa menne a háborúba?

Mondjuk félig már ők vívják, csak az ukránokat küldik a darálóba. még
Te egyébként azt beveszed amit a minap néppárti politikusok mondtak, hogy Ukrajna Európa szabadságáért harcol?

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.05. 07:59:30

@Wildhunt: @GyMasa: hát az első világháború okainak legkisebb része volt a világ újrafelosztása, inkább a német versenytárs kiiktatása, amely már akkor is társadalmilag és gazdaságilag fényévekkel jobb eredményt tudott felmutatni mint az angolszász.
Van igazság nagyon is abban amit írsz de az amerikaiak jelentős része nagyon bizonytalan volt sokáig azzal a belépéssel.Egyrészt egyáltalán nem volt látható, hogy a középponti hatalmak vereséget szenvednek, ráadásul ekkorát (nem lehetett megjósolni, hogy Boldili képességtelen felmenői így felszámolnak egy birodalmat) másrészt elég nagy aggodalom volt azügyben is, hogy visszanyalhat a fagyi, hiszen a háborúba lépés a Monroe-elv feladása lenne. Épp az említett Lusitania elsüllyesztése flmben és könyvben erről szól Lansing és Bryan vitája. Abszolút megvolt az a szemlélet is amit írsz, idéztem már sokszor a Bigelow cikket, hogy mi vagyunk a legszebbek ezért a világon jár minden.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.05. 08:04:08

@Gery87:

Amikor koszos az otthonod, mit teszel? Beletörödsz, hogy "hát, ez így alakult", vagy takarítasz?

GyMasa 2025.05.05. 08:09:19

@Wildhunt:
Igen, ezeket mind tudom. Pearl Harbour is csak egy ürügy let a végén.
Egyszerűen HAGYTÁK megtörrténni, hogy a népet be lehessen tröni.
A7z meg, hogy MOST nem akarnak háborút, semmit nem jelent.
Trump még 3.5 évig elnök.
Utána, ha szerencsénk van, jön 2x4 év Vance, és, ha még nagyobb szerencsénk, akkor utáan mondjuk 2x4 év Tucker Carlson republikánus elnökség.
(esetleg Matthew McConaughey is kedvet kap a politikához :-D )

Gery87 2025.05.05. 11:12:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ja, a fürdővízzel a gyereket is kiöntenétek...

Egyébként nem lesz itt semmiféle takarítás, sőt inkább minket fognak kibaszni innen a picsába.
Vagy hát téged nem, mert te külföldről "ügynökösködsz":)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.05. 11:15:51

@Gery87:

Az elit egyre kevésbé képes a néptömegeket irányítani.

Lassan kicsengetnek a polgári demokráciának, pont.

Gery87 2025.05.05. 11:30:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Az elit nyugaton egyre kevésbé képes a hidegháborús, posztkoloniális jóléti államiságot fenntartani, részben a demokgráfia miatt részben meg Ázsia felemelkedése miatt amit egyébként a kapzsiságuk, és a rendszer elvi működése miatt pont ők idéztek elő!!!

Ezért hergelnek és kapkodnak.
-Előszór volt a terv hogy jöjjenek a migránsok majd lesz olcsó munkaerő...
nem jött be és amúgy is fenntarthatatlan.
- Most Európában fegyverkeznének mert hát az pörgeti a GDP-t...egyébként meg gőzük sincs mit kéne tenni.
- Trump meg kitalálta hogy visszavonul mindenhonnan, mert drága a világcsendőrködés + Kínára akar koncentrálni amihez az kell hogy a ruszki ne basztassa máshol.
Innen a nagy békevágya.

A polgári demokráciának vége van? lehetséges, csak neked mi a faszt jó ez azt nem tudom.
Te is ugyanúgy szopni fogsz.

Gery87 2025.05.05. 11:32:16

@Nevem senki.:

Bazmeg, de kurva unalmas már ez!

Nem fog senki háborúba menni.
Max "békefenntartani" mint a KFOR Koszovóban...azok meg hivatásosak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.05. 11:32:57

@Gery87:

Én nem tartozom a rendszer nyertesei közé. (Világviszonylatban nyilván igen, hiszen a világ gazdag 10 %-ának vagyok rész.)

Gery87 2025.05.05. 11:34:42

@GyMasa:

"Utána, ha szerencsénk van, jön 2x4 év Vance, és, ha még nagyobb szerencsénk, akkor utáan mondjuk 2x4 év Tucker Carlson republikánus elnökség."

Uhh...
Ettől mentsem meg az ég mindenkit!
Miért akarja bárki hogy a világ első hatalmát Szijjártók meg Bayerzsótik vezessék...?
Aztakurva.

Gery87 2025.05.05. 11:36:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

De azok közé tartozol...
És lehet ez még rosszabb, csak minek tapsolni hozzá.

valis47 2025.05.05. 11:37:07

@Gery87: Hát még inkább azok, mint Szabó Tímák meg Kálmán Olgák... vagy Nagy Ervinek.

valis47 2025.05.05. 11:38:59

@Gery87: Ezek meglepően világos meglátások.

valis47 2025.05.05. 11:45:35

@Gery87: Amíg van ukrán, addig a proxyháború mehet még 10 évig is akár.
Nyugat-Európa szerintem sem sok emberanyagot tudna beletolni. Amíg az ukránok továbbra akarnak harcolni egy kb. Magyarországnyi területért rajta szétrombolt panelház-városokkkal és sáros falvakkal, a szekérrúd elejére fellógatott NATO- és EU-tagságért, addig nem is kell nekik, "csak" pénzt és paripát (fegyvert) küldeni tovább az ukrán állam és hadsereg működőképességének biztosítására. Na meg a valódi game changert, a valós idejű főleg műholdas felderítési adatokat, a Skynetet, bocs Starlinket stb. Ez utóbbiakat az USA adja 90%-ban (a maradékot főleg a britek), kérdés, hogy Trump és Musk megvonják-e ezt valaha az ukránoktól. Amíg nem teszik, addig a duma arról, hogy békét akarnak csak duma, mert ezek nélkül Ukrajnának 1-3 hónap alatt lenne vége, mint a botnak.

Gery87 2025.05.05. 11:53:44

@valis47:

Én nem mondtam hogy bárki jobb lenne:)

Gery87 2025.05.05. 12:04:59

@valis47:

Egyik fél sem békét akar, hanem befolyást és pénzt keresni.
3000 milliárd Dollárnyi vagyon van Ukrajnában, ezen marakodnak, meg persze azon, kinek az ütköző állama legyen.

A huzavona továbbá azon van ki bírja tovább és milyen áron.
Az USA-nak fontosabb Tajvan mint a Krím, a ruszkinak meg fontosabb a Krím mint pl Szíria vagy Csád...
És akkor ezen baszakodnak hogy ki hol engedjen.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása