Egy ismerősöm édesanyjával történt.
A nő nagyon butuska volt, de kőkeményen hitt a marxista, szocialista, kommunista eszmében. Nem látszólag, nem érdekből, hanem tényleg hitt benne. Persze csak amolyan spontán módon, hiszen nem volt különösebb ideológiai képzettsége. Mint a hívő ember, aki valami megmagyarázhatatlan módon beleszeret egy felekezetbe, s olyan fokú érzelmi kötődés alakul ki nála, ami miatt már képtelen felmérni: végülis miben hisz.
Ő is ilyen volt. Hitte, hogy a Pártnak mindig igaza van, hiszen az fel van vértezve a marxista-leninista eszme eszközeivel, azaz képes látni a jövőt. Persze hülye ő se volt, látta a problémákat bőven, de azokat sose az eszme terhére rótta fel, hanem annak tudta be, hogy egyrészt sok az elmaradott ember, másrészt az ellenség beférkőzött a Pártba.
A bajok 1988-ban kezdődtek. Ekkor kezdett az országban megjelenni az ellenzékiség nyíltan is, lett Fidesz és MDF, aztán SZDSZ is, s érezhető volt: a hatalom nem bánik el immár keményen az ellenzéki magatartással, hanem azzal egyre szoftabb eszközöket bevetve harcol. Amit már nem tudott értelmezni az az első nagy ellenzéki tüntetés szabadon megtarthatósága volt: ez a romániai falurombolás elleni tüntetés volt 1988. június 27-én - bár ő maga is szidta egyébként a román rendszert, de ez az ő narratívájában úgy ment, hogy a román rendszer azért rossz, mert Ceaușescu letért a "lenini útról".
Ekkor már elkezdte levelekkel bombázni a Pártközpontot, hogy "ellenforradalom készül", "az ellenség készül megdönteni a néphatalmat", stb. Ezekre kapott is választ: ilyen semmitmondó, nyugtató válaszokat.
1989 januárja végképp betette nála helyzetet, de ekkor is félreértett mindent: azt hitte, hogy a Pártban az "egészséges erők" Grósz elvtárs vezetésével küzdenek az "ellenséges erők" ellen, akiket Pozsgay vezet. Hamarosan csalódott: az MSZMP négytagú felső vezetése - azaz Grósz elvtárs részvételével - nyíltan beismerte, hogy a fennálló rend nem legitím, tehát rendszerváltozás kell. Ez volt a nemzeti kerekasztal-tárgyalások megkezdése.
S a nő volt annyira nem hülye, hogy belátta: ezzel a rendszer kihúzta saját maga alól a szőnyeget, amin állt. Hiszen mindegy mi lesz a tárgyalásokon, mindegy mit tud elérni az MSZMP, maga a tárgyalás ténye már vereség.
Lassan rájött: nem "ellenforradalmárok" döntik meg a "néphatalmat", hanem maga a Párt akarja megdönteni saját magát.
Ezt már nem tudta kibírni, egészsége súlyosan leromlott, s meg is halt.
Akkor ezen sokat gondolkodtunk. Mert a mi tapasztalatunk az volt egész idő alatt, hogy az emberek 95 %-a nem szereti a rendszert, hanem egyszerűen elviseli azt, s alig 5 % az aktív támogató, de ők is nagyrészt amolyan "kisebbik rossz" alapon. Olyan ember, aki tényleg elhiszi az ideológiát, s ez még személyes hite is lesz nagyon kevés volt.
Még az állami és pártapparátusban dolgozó kb. félmillió ember körében is ez volt a meghatározó hozzáállás (ezt személyesen tudhatom, lévén mindkét szülőm ennek az apparátusnak volt tagja, persze nem felsővezető beosztásban, de annyira azért igen, hogy bele lehessen látni a helyzetbe):
- 80 %: "ez van, ezt kell szeretni" - azaz ez az eszme a hivatalosan kötelező, nincs mit tenni, nem mi akartuk, ez lett, alkalmazkodni kell hozzá,
- 10 %: amolyan absztrakt baloldaliság, azaz "az eszme marhaság, nem működik, de az alapja valahol igaz, jó lenne egy igazságosabb társadalom, bár ez nem ilyen",
- 10 %: "igen, igazuk volt Marxnak és Leninnek".
Látható, ez utóbbi ritkaság volt. S ezek egy része is simán elfogadta, hogy a dolog nem pont úgy jó, ahogy van, mert pl.:
- a "reformisták": mert még nem érték el a termelőerők a szükséges szintet, azaz túl korai a rendszer,
- a "dogmatikusok": mert a rendszer nem volt elég határozott, Sztálin elvtárs után minden lassan elveszett,
- az "emberi tényező" hívei: mert hatalomittas emberek elrontották a rendszert,
- a "nemzetközi tényező" hívei: mert túl erős a nemzetközi kapitalizmus, el tudta fojtani a szocializmust.
Szóval az nagyon ritka madár volt, aki elhitte, hogy minden szuper. Mi nem is hittük el, hogy ilyen lehetséges. Azt hittük, ezek az emberek csak megjátsszák magukat. Tulajdonképpen itt is csak a halál bizonyította: komoly volt, nem megjátszás.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gelimtredfd 2025.05.08. 07:04:15
a Párt akarja megdönteni saját magát.
Ceaușescu letért a "lenini útról".
------------------------
1. Nem csak írva, hanem stak, a bizonyít hangot dúrgerni rekkni van, a bíz indogermán beid. A komoly egy sklavenaufstandi hang, ahogy a halál, kretény-libcsi, ernyeszta és mortály van. Nem dönt, hanem dent és dánt, az ö magyarlosza.
2. Hát a romány viszonyokat nem van arányolni a magyarnak, attól, hogy nem egy arta, attól, hogy a magyar nyelv egy sklavenaufstandi halandzsa, Untermenschek aggregátumja, úgy a rományt és a magyart nem kell egyvé tenni, de raktaga ahogy mondod, attól, hogy a rományoknál Csocsi rendrakujának antojával dolguk volt az Untermensch magyaroknak.
3. Nem, nem, nem raktán látod, stak Sklavenaufstandra vágytak az Untermenschek, a totális marxizmus volt 90 után, a liberalizmus. Ha látjuk az olyan hangokat, anak jevevények és örmények, ahogy haszon, hord és egyebek, úgy felfogjuk, hogy valósan egy untermensliche arta erjeszedett fel. Félre kell dobni itt az offiziel ideológiákat, attól, hogy rejálisan ma a marxizmus stúchja van, egy Sklavenaufstand. A degenerált magyaroktól ez látni van, és totál dühensztő is.
Még Hitlernek is Röhmöt a magyaroktól kellett kinyírnija, attól, hogy furcsa módon folyton propagálták a buzizmust, már a 30-as éveknél is, lásd a Ceciliát és egyyebket, erre úgy jett le hogy a fasizmus buzológia, a kommcsik is ezt terjesztették így, de Hitler akartaja a marxizmust és a buzizmust összemosni, habár néha egy libernyáksmasszert megkúratott Ernst Röhmvel.
Most itt arról van a beszéd, hogy az untermenschliche Rasse, ahogy az új-ónemmagyyar, ha már nyelvet se bír, hogy a nyelvje halandzsa, ne dumáljon mások ühgyére.
4. Lásd most is az van, ana 30-as éveknél, hogy Szájer meg a leszbi AFD, Hunyadi, úgy ezek a Sklavek propagálják a buzizmust és Hitlernek is tőlük kellett Röhmöt kinyírnija.
Gelimtredfd 2025.05.08. 07:08:32
Parole: a magyar nyelv nem fingár, hanem indogermán és germán volna, de az új-ónemmagyar egy más identitás, sklavenaufstandi.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.08. 07:35:57
Ritka az ilyen sajnos, a Gyurcsányi-féle pimf kommunista a típuseset, itt, ezen a fórumon is van dögivel belőle.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.08. 08:08:05
Gyurcsány szerintem soha egy percig nem hitt az eszmében.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.08. 09:20:56
valis47 2025.05.08. 09:35:15
Boldeone2 2025.05.08. 09:47:11
A szocializmus nem volt jó, de sok szempontból sokkal jobb volt, mint a mocskos, bűnös, kizsákmányoló Orbán- rezsim!
Kádárnak mekkora vagyona volt és most mennyi Orbánéknak? A vagyoni különbségek is jóval kisebbek voltak...
A hasonlóság annyi, hogy akkor is és most is állampárti rezsim volt/van, és újra a muszka seggét kell nyalni
Boldeone2 2025.05.08. 09:52:11
- Ilyen törekvés most is van: rengetegen loyálisak az autoriter vezetőhöz, a rendszerhez. Túl kevesen tüntetnek, beletörődnek a rosszba...
Még hogy a " puliszka nem robban".... Mi van nálunk? Ez persze demográfia is: kevés a fiatal, azok is sok esetben töketlen telefonnyomkodók. Vannak persze üdítő kivételek, de az egy forradalomhoz kevés
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.08. 09:59:23
Minden rendszerben mindenhol a nagy többség alkalmazkodik. Ez a normális.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.08. 10:04:20
A nyugat rengeteg pénzt lopott ki az országból, ennek eredménye a drasztikus életszínvonalesés.
Mo. még jól járt, BG-hoz képest sokkal kisebb volt ez a zuhanás.
A legtöbb pénzt persze az oroszoktól síbolta ki a nyugat. De aztán Putyinnak sikerült visszaállítani az ország szuverenitását.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.08. 10:06:31
Tapi2021 2025.05.08. 10:19:01
Serény Vélemény 2025.05.08. 10:25:37
Ez a társadalom legalja, ami ráadásul a kulturális életben és még más területeken is legfelül van.
Tapi2021 2025.05.08. 10:37:41
Már bocs. De amiket írsz...
Az is hogy leleplezte már, hogy egy felbolydult, háborús közegben a magyar kormány fejleszteni akarja a magyar honvédséget, hogy készen álljon, ha jön a baj.
"Őszödi beszéd" - mondta MP...
Ti megérdemlitek őt, ő meg illik hozzátok.
Tapi2021 2025.05.08. 10:39:40
Hát ennyi hülyét lehet erre találni.
És ez jó.
Tapi2021 2025.05.08. 10:45:10
Én csak ámultam a legutóbb is, hogy kigyúrt cigány pasik tüntettek a Pride mellett...
(Lehet, nem értettek angolul és/vagy nem tudták mi az a prájd.)
Boldeone2 2025.05.08. 11:05:07
Ezt írtam: szocializmus nem volt jó, de sok szempontból sokkal jobb volt, mint a mocskos, bűnös, kizsákmányoló Orbán- rezsim!"
Erkölcsileg elítélem 1956 leverőit, de sok szempotból maga a rendszer igazságosabb volt, mint a mostani...
Hol vannak pl a SZOT- üdülők? Sehol...Minden a fideszes oligarcháké! Üdülni lehet, napi 30-40 ezer / nap , alsó hangon...
Boldeone2 2025.05.08. 11:16:42
Normalizálódni kellene, megszabadulni a szélsőjobboldali kormánytól és a felelősöket börtönbe zárni, mert ez amit Orbán tett, már kimerít minden türelmet
Eddig csendes alku volt róla, hogy nem lehet senkit bebörtönözni, de nyilván mindennek van határa.
Út a börtönbe" - program...
Boldeone2 2025.05.08. 11:17:46
gigabursch 2025.05.08. 11:19:39
Ajjaj, 2001-ben is vektor volt hatalmon.
Most akkor lábon vagy tökön lőtted magad?
Serény Vélemény 2025.05.08. 11:21:14
eseti esti mese... ja, tényleg, most hogy így mondod, igazad is van, mer' most is meghurcolnak, kivégeznek, megkínoznak, ellehetetlenítenek embereket, akiknek nem tetszik a rendszer, ugye?
gigabursch 2025.05.08. 11:21:30
Figyu!
Te, mint Tesze-Tosza-TiSza rajongó!
Egyszer már kivehetnéd a kezed a biliből.
A gerinctelen patkány főnököd elfelejtett hiteles maradni Kingacska akciójánál és kibacni, mint a lapos szart.
Gelimtredfd 2025.05.08. 11:25:01
-----------------
1. Stak a libcsi gondol, gonosz, gonduja van, ember rakand. A köz hangot is dúrgerni, jevevényhang, libcsi.
2. Határoz bullshit verb z-vel, aljan ideológia, rekkni van.
3. A gyökér hangot dúrgerni, stuma vagy örönkály van.
4. A gyerek egy sklavenaufstandi hang, raktailag ona barno van.
5. A gyakor hangot is dúrgerni.
5. Nem örököl, az örjöng, öröng és egyéb, erben az léhmat, örököl az werkeln.
7. Képvisel hangot is dúrgerni, hép a kép, a visel laguján bírong.
valis47 2025.05.08. 11:28:10
valis47 2025.05.08. 11:29:11
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.08. 12:15:34
Ha itt valaki nosztalgiázna a Dopolavoro vagy a Kraft durch Freude után, mit böfögnél, állatmarha?
Serény Vélemény 2025.05.08. 12:21:42
Meg aztán az van, hogy értem, hogy mo-n mindenki nyomorog, de b... olyan vendéglőkben, ahol az ember 80-k-t hagy ott négy-öt személyre, zsufi telt ház van folyamatosan, és négy csillagos szállodában is elég hamar le kell foglalni a szobákat a nyári szezonra...
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.08. 12:25:25
vergyula 2025.05.08. 12:40:16
Gery87 2025.05.08. 13:06:27
Biztos lesz ilyen típus a Fidesz bukásánál is.
Soros, Brüsszel, Rajk Lász...Magyar Péter:D
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.08. 13:11:26
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.08. 13:12:18
Nem lesz.
Ha bukik a Zorbán, az csak egy kormányváltás lesz.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.08. 13:13:37
De facto nem élnek együtt évek óta.
Olyan nincs, hogy valaki Budapesten, a felesége meg Brüsszelben lakik.
vergyula 2025.05.08. 13:14:57
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.08. 13:21:48
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.08. 13:22:54
Fene tudja.
Nekem van bizalmas infóm a Feriről. Persze nem tudom, igaz-e, de annak tűnik. Szóval az a hír hogy a srác szexmániás, s nem mutatja az impotencia egyetlen jelét se, ráadásul nem kedveli a saját korosztályát.
Szóval simán lehet, hogy már régen megyeztek, hogy csak formálisan lesznek házasok, a közös politikai elveik miatt.
gigabursch 2025.05.08. 13:44:08
Min csodálkozunk?
uploads.disquscdn.com/images/4170eb6064b63ec76065f515327249aab2265b01e4e6337182d781ae329d378b.jpg
Pedig otthon így ment a papás-mamás:
uploads.disquscdn.com/images/40b62b7a8819a47fef33833c5d1e09e62c064f60151924d57166a9e7b41a2d5d.jpg
valis47 2025.05.08. 14:01:21
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.08. 14:16:46
Akkor most hiába örül a Vadai Ági, nincs esélye.
Boldeone2 2025.05.08. 14:19:05
Azt hittem kamu hír, de úgy tűnik nem...
Fegyőr már felszólított, hogy a Momentum ne induljon, tehetne így Gyurcsány is....
A Lényeg: Győzzön Magyar és történjen meg a rendszerváltás végre! A Momentum + 3%, DK + 7% - mondjuk osztva 2- vel a legrosszabb esetben...
Az már 8-10% plusz országos szinten a Tiszának...
Gery1987 2025.05.08. 14:26:46
Ha nem lesz kétharmada a Tiszanak akkor igen.
Gery1987 2025.05.08. 14:27:57
Fleto nélkül nincs DK. Ez valóban jó hír.
A DK sokat fognak szavazni a Tiszarád, ahogy sok MSZP S is a fidesz én kötött ki anno.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.08. 14:35:12
Politikai harc lesz a következő hónapokban.
Szerencsére Brüsszel Peti nem túl okos.
Persze most a DK de facto megszűnése őt segíti, ez probléma.
gigabursch 2025.05.08. 14:41:22
Miért ne induljon el?
Az egyetlen libsibolsi párt, aminek van valós társadalmi beágyazottsága....
Boldeone2 2025.05.08. 15:27:53
Abból indultak ki, hogy a vidék mindig fideszes marad, a főváros meg mindig utálni fogja őket.
Most a DK csak akadály Magyar győzelméhez. Én azt mondom: most minenkinek áldozatot kell hozni, hogy Orbán eltűnjön. Utána majd egy szabad országban már lehet pártoskodni
Boldeone2 2025.05.08. 15:31:09
- Szerintem pont fordítva: ösztönesen jól politizál. A vidékieket is "megveszi" magának, az új
Erőss Pál unokája... Van ott IQ rendesen...Egyelőre hatástalan Orbán lejárató propagandája ellene
Boldeone2 2025.05.08. 15:35:59
Az átlagembert a megélhetés érdekli, az meg egyre rosszabb...
A feleségem az EÜ- ben van...A kisklinikumok sumák felszámolása megy, Miskolc méretű városokban is már...
Orbán el fog bukni! Nem mentik meg a propi hazugságai! Egyszerűen SZAR a helyzet
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.08. 15:45:14